A képen valóban a sárgahátú található. Nekem megvan ez is (piros is, kék is), de sajnos foltos, szakadt ("bespielt", ahogy a németek mondják, azaz "játszott") állapotban.
Nem kérdeztem az árát, nem tudom, mien a hátlapja, de nem a kis alakú fotós, hanem a régi nagy alakú rajzos, amin a Wartburg meg a kispolszki is volt. Bár biztos lehet kapni kicsit is néha. Én nem gyűjtöm ezeket, meg hát van is mindkettőből :)
mit kóstál egy ilyen "pakkel"? ez ugye a "sárgahátú,kisalakú"?
egy rokontól örököltem, nekem is megvolt belőle pár lap - legalábbis így emlékeztem. aztán egy alfás-cartárs benyögte,hogy neki is van. el nem adta,de küldött képet a pakliról. akkor döbbentem rá,hogy: k..va életbe,ez szinte hiánytalanul megVOLT! :-(
(nagyalakú piros és kékhátúm viszont majd' hiánytalanul megvan! :-)
Gyárilag fekete. Nekünk volt ilyen, talán öcsémnek még megvan, bár előbányászta nekem a padlásról az összes Sikut (köztük a képen látható Peugeot-t, + Opel Senator, Ford Sierra, VW 1200 bogár, Golf I Cabrio, Ford Granada Turnier motorcsónakkal, Porsche 911, állólámpás Merci rendőrautó... ez mind-mind Selmből, egy Dortmund melletti kisváros játékboltjából, 1984-ből)
ehhehe hogy ráharaptál a Montrealra :) Az egy Siku, gyárilag ien az ajtaja. Innen szedtem a képet, ez jó kis Siku adatbázis: http://www.sikumodels.com/data/index.html Nekem nincs meg, de nem is adnám el, ha meglenne ;} És hogy ,,bearanyozzam" a napodat: http://www.breithaupts.com/totc604.htm :D
a felső kép miatt eltekintek a retorziótól! :-) jól,látom hogy Alfa Montreal? merakkor "einstand" :-) ajtajával mijahejzet? van,csak fekete? gyárilag? ez is Siku?
MB-ről hasonló a vélemény,ezért is vágtam bele... a mélypont a kínai-korszak (de még nem Mattel) volt :-( Először nekem a Matchbox Hero City téma nagyon nem jött be,afféle "játszodjatok gyerekek, mé'nem játszodtok?" jellegű izzadságszagú próbálkozás, hogy jól foggyanak a verdák. Most már egész bírom őket, jópár jópofa modell (pl. a két csónakom) nem is készült más festéssel. A Superfast meg először tetszett képről,aztán a valóságban kiábrándultam. Szerencsére van olyan is,mikor a képhez képest a valóságban előnyére változik valami. pl. a MB teherautóknál tetszett,hogy jó sötét de még áttetsző ablakaik voltak,így nem zavart senkit,hogy nincs beltér, így is jól nézett ki... Az újabbaknál viszont sokszor átlátszatlan műanyag az ablak,ami nagyon igénytelen,de előfordul,hogy a valóságban mégis rendesen megcsinálják,pl. a Land Rover Discovery-m is a katalógus szerint TÖMÖR piros ablakkal készült, de amit vettem,az átlátszó piros és még a belseje is meg van csinálva :-) Viszont a DHL -es teherautóé átlátszatlan fekete így lemondtam róla. Pedig ezt is csinálták Duracell-esben rendes ablakkal.
más: Gorgi Juniors v. Majorette aktuális katalógus van a neten?
Elnézést az Alfás tévedésért, a kiigazításnak helyt adunk , a felelősöket megbüntetjük.
Szerintem általában nem renderelt, inkább eredeti autót ábrázoló fotót szoktak kitenni a közelgő modellek helyére, persze lehet hogy változó, de régen a Matchbox prospektusokban egy fehér kendővel letakart "valami" volt látható, szerintem az izgibb volt. Ilyen van még ma is a Siku-nál.
Korábban nagyon megharagudtam a "medzsboksz"-ra, mert olyan gagyi játékautókat kezdett gyártani, hogy kb. 5-8 éves korig lehetett csak ajánlani, de úgy látom az újabb katalógusokból, hogy kezdenek visszatérni az élethűséghez, csak ne lenne ilyen műmájer kerekük, szerintem kár dögösködni vele. Persze nekem -talán csak nosztalgiából- leginkább a klasszikus Siku-kerekek tetszenek, melyek fekete-fehér csíkozásúak voltak középről kifelé, és bár az sem éppen élethű, de jó érzéssel tölt el látni egy ilyet :)
Siku-prosihoz a Photoshop-os kerülő nekem is eszembe juthatott volna,ugyanis pont így szoktam megoldani,ha egy háztervhez jó felbontású várostérképet akarok betoldani.Ha Readerrel nyitom meg a Rendezési Terv PDF-et,ugyanígy gagyi szőrös lesz.. de félre OFF! :-)
festetlenség-komplexus: meglepő? igazából nekem is! :-) kiskoromban én is azon merengtem, miért nem életzserűbben a mecsák, mért nem áttetsző vagy legalább színes a lámpájuk, festett a hűtőrácsuk stb... felnőttként viszont - nem utolsósorban mérnökemberként - nem lekicsinyített autóként, inkább műalkotásként tekintek rájuk. Sokszor az összeszerelésük/ gyártástechnológájuk nyűgöz le, amikor az orr-(vagy far-)rész önálló modulnak tűnik de valójában a belső tér vagy az alváz nyúlványa...
Persze a szép festéssel semmi bajom, a Denzo mutatta Alfa is jöhet (ne). Nézgetem egy ideje a márkát,de Miskolciában nem hinném hogy szembejön akár egy is :-( Alfa ügyben 1 kis kiigazítást ha megenged a gyűjtőtárs: a linkelt modell nem GTV (a zárt kupé) hanem testvérmodellje, a nyitott Spider. de tényleg pofás, az Alfa GT méginkább az,kár hogy itt is megvan az a hülye modellsiteos szokás,hogy a valódi verda képével vagy renderelt képpel igyekeznek "nyűgözni". Mondjuk ha megjelenés előtt álló a cucc,akkor valamelyest bocsánatos bűn. Örömmel fedeztem a e témában az angol nyelvű hsz-t, melyben a 2006-os MB-k megjelenési ideje megtudható. Így most már tudom,hogy a MB honlapon renderelt képen bemutatott halottas Cadillac ősszel várható ,addig kár izgulnom.( legfeljebb azon lehetne, hogy b...szák el :-(
A szerény,de büszke kollekcióm így továbbra is MB/HW alapú marad.
Múlt héten arra jártamban benéztem egy külvárosi játéknagykerbe és rögtön mit láttam: 2005-ös kiadású Alfa B.A.T 9 HW!!! (egy aerodinamikai prototípust jelöl a mozaikszó, de Denevérautónak is elmenne. bővebben: http://www.alfaamore.hu/types.php?id=37) vágtam a kosárba egyből,végül szokás szerint csak visszakerült. Annyi ocsmány hiba volt a kis gyönyörűségen,ami miatt végül lemondtam róla- persze nem végleg!
helyette megnéztem mi marad a Sparban? ide pár hónapja töméntelen HW érkezett de agyatlan módon egy alul szűk műanyagballonba tették őket. Ja,és persze a pénztár mellé, minél inkább zavaró legyen valakinek az elmélyült válogatása... Aztán mikor végre nyitott dobozba került az áttekinthető méretű szállítmány,nyakon öntötték pár kiló jófajta óccsódálykászt autóval,kezdődött előlről a szarakodás... Azért maradt még ez-az legalul ,így beficcent a kosárba ez a régóta kiszemelt mockos:
érdekes,hogy gyerekkoromban halálra idgesítettek - az azonos hossz miatt legfeltűnőbben aránytalan - motorok,csónakok, most meg veszek meg értük :-)
MATCHBOX: lista engem is érdekel a 3500-as "zsírmecsákról" :-)
Szóval You Have Mail, köszi, mindig tanul valamit az ember ifa :) De hogy "Modern Talking-os szleng" ?! Hát ez már bizarr.. És vannak más MT szleng szavak is? Tolvajnyelv? (Bocsi az offolásért, de hát úgyis ül a topik mostanában :)
A Siku prospektus, ha az oldalukról van, akkor szerintem jó minőségű, csak úgy kell megnyitni, hogy jó legyen - én Photoshoppal nyitottam, és beállítottam a felbontását, így oldalanként 12 mega körüliek a képek ;) Nézd meg a Vaterán a Majorette és Siku modelleket, vannak szép darabok, köztük ott van 3499-ért a Space Shuttle is a kamionnal, lehet rá gyűjteni ;) Azt azért furcsállom, hogy neked a festett lámpák nem jönnek be, mert sokunknál -feltételezem- éppen fordítva működik mindez.
A Welly angol, itt az oldala, 1/60-as Alfákkal: http://www.wellydiecast.com/web/item_list.jsp?gid=1904 Bár ez Neked úgysem fog tetszeni, mert festett a lámpája.. ;] Lehet kapni iet pl. az Eurocenterben, én ott láttam de nem vettem meg :) De még gondolkozom rajta... Úgy emlékszem, hogy az sárga színű volt, nem piros.
na,örülök hogy nem inaktív a topik,rajtam nem fog múlni a véleménycsere :-)
közben siku-katalógust leltem, nem rossz,bár a pdf elég szar képminőségű:-( a kocsik nem rosszak, a Space Shuttle pl. nagyon bejön :-) bár nálam a festett lámpa kizáró ok, a klasszikus MB stílust szeretem,vagyis amikor a lámpasor elöl vagy hátul egy anyagból és színből van öntve. a 2005-ös Superfast 1xűen röhej,ahogy szorgos kezek kipingálják valahol Keleten,miközben 2-3 éve festetlenül feleannyiért árulták és az sokkal jobban nézett ki. ha már 1000 ft-ot kell adni érte,inkább a siku
majorette-t ismerem, az oldalát meg is találtam,csak nem nagyon sikerült a nekem való kollekciót megtalálnom.
Denzo!
ez a welly milyen gyártmány? és a GTV milyen léptékű/méretű...? képed van róla? komolyan érdekelne,ugyanis magam is Alfa tulaj vagyok de az oldalunkon nem nagyon értek szót a modellgyűjtő márkatársakkal,ők ugyanis úgy vannak,hogy "csak Alfa Romeo ,de az 1:87 - 1: 1 léptékig" :-D én meg ugye a 7-8 centis méretben keresem ami szép,jó és érdekes,legyen az bármilyen márka.Viszont csak piszkál,hogy kellene Alfa a gyűjteményembe! (MB-nél ugye '70 körül Carabo prototípus, '90 körül 155 DTM meg asszem 2000 felé az RZ,azt csók! :-( Bár félő,hogy nálunk a Welly sem lesz kapható
nálam meg egész érdekes motiváció volt: ha kifizettek egy munkát (vagy ha nem ) egyből zabálni mentem , 2 sajtburger/1 girosz/1 tábla csoki+kiegészítő édességek,stb., kezdtem komolyan rászokni a témára. na erre mondtam,hogy ha inkább ezek árából 1-1 MB vagy HW verdával meglepem magam,az kevésbé hizlal! :-)
legutóbbi szerzemény a Tescoból, korábban rohadtul nem tetszett ez a 2004-es "poén" alszéria, de mostmár nem hagyhattam ott! :-)