Keresés

Részletes keresés

rali Creative Commons License 2004.09.02 0 0 216
Ez az, koma?





"Legyen Ön is milliomos hetek alatt!

Index
2003. június 2., hétfő 8:25

Személyiségfejlesztő piramisjáték ügyében nyomoz az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága - írja a hétfői Népszabadság. Háromszázezer forint befizetésével és tízezer forint éves tagdíjjal lehetett örökös tagsági jogot szerezni, mely úgy kamatozott, ha sikerült új tagokat is beszervezni. A rendőrség több száz, többségükben rossz anyagi körülmények között élő embert hallgatott ki, akikkel elhitették: néhány hét alatt milliomosokká válhatnak. A beszervezések továbbra is folytatódnak.

"Segíts magadon, másokon is segítesz" - ezzel a jelmondattal hirdette magát az 1998. december 8-án induló, mára több mint hatezer tagot számláló Humán Club Egyesület. Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságának nyomozói a 2000. december 8-án elrendelt nyomozás adatai alapján azonban bizonyítva látják, hogy a szervezet piramisjáték-szervezéssel foglalkozott. Háromszázezer forint befizetésével, s évi tízezer forint tagdíjjal, bárki örökös tagsági jogot szerezhetett, cserébe személyiségfejlesztő programokon vehettek részt a tagok. A Humán Club rendezvényein, elegáns szállodákban, látványos külsőségek közepette, felkészült előadók magyarázták az egybegyűlteknek, hogyan válhatnak sikeressé és gazdaggá - írja a Népszabadság.

Aki egyéni vállalkozóként szerződést kötött a kft.-vel, és vállalta, hogy új tagokat toboroz az egyesületbe, jutalékot kapott. Az első két új tag után 50-50 ezer, minden továbbiért 110 ezer forintot fizetett a kft., sőt akkor is járt a jutalék, ha az általuk beszervezett tagok hoztak új tagokat az egyesületnek. Az igazgatótanács a legsikeresebb toborzók közül menedzsereket választott, akiket minden új tag után 34 ezer forint illetett meg.

A rendőrség több száz tanút hallgatott ki, köztük munkanélkülieket és nyugdíjasokat, akik kölcsönből fizették be a 300 ezres tagdíjat, mert azt remélték, rövid időn belül be tudnak szervezni négy-öt új tagot, és a jutalékból visszafizethetik azt. A többség beismerte, hogy csak azért lett egyesületi tag, mert az előadáson elhitették velük: hetek alatt milliomosok lehetnek.

Az ügy a rendőrség számára szinte kezelhetetlen. Jogilag ugyanis az is elkövette a piramisjáték szervezésének bűntettét, aki csak egyetlen új tagot szervezett be, több ezer ember ellen azonban lehetetlen lefolytatni a büntetőeljárást. A rendőrség ezért úgy döntött: ügyészi megrovást javasol azoknak, akik egymillió forintnál kevesebb jutalékot vettek fel - a 2001. októberi állapotok szerint ez 1200 embert jelent -, a fennmaradó 106 gyanúsítottal szemben pedig vádemelést indítványoz. A látványos rendőrségi akciók és a sajtóhíradások ellenére még ma is országszerte folytatódnak a beszervezések. Jelenleg 6000 tagot számlál az egyesület - olvasható a hétfői Népszabadságban.
Előzmény: Törölt nick (215)
Törölt nick Creative Commons License 2004.08.31 0 0 215
Hát csak a nevét (neveit) azoknak a társaságoknak, amelyekről írtam -- hátha valaki emléxik rájuk. Elég sok mlmfant beszerveztek az elmúlt évtizedben, szerintem van rá esély, hogy valaki meg tudja itt mondani a nevet.
Előzmény: bleroy (214)
bleroy Creative Commons License 2004.08.31 0 0 214
szia mit szeretnél tudni?
Előzmény: Törölt nick (213)
Törölt nick Creative Commons License 2004.08.31 0 0 213

Halihó! Nemtom él-e még ez a topic, de ha igen, akkor segíthetnétek nekem.

 

Mostanában dőlt be az egyik ilyen piramisjáték "cég", és az istennek se találok róla cikket, pedig volt pár hónapja több is. Valami hárombetűs nevük volt, de ilyenből több is (vagyis több néven futottak), és ha jól emléxem, a két főkolompos tán kaposvári volt; ők már egy évtizede szélhámoskodtak ilyen mlm témákban. Mindeféle gagyi "vásárlási kedvezményre" meg olcsó telefonálásra jogosító kártyát árultattak a néppel falból, de a lényeg az egymás beszervezése volt természetesen.

 

Egy ismerős lány ráfutott valami nagyon hasonlóra, és ezért akarok tájékozódni, nehogy átverjék valamivel. Minden segítséget köszönök előre is.

bleroy Creative Commons License 2004.08.12 0 0 212

küldesz nekem is

 

köszi

 

blero

 

beleznay@invitel.hu

Előzmény: Happydrink (211)
Happydrink Creative Commons License 2004.08.12 0 0 211
A mail nálad van.
Előzmény: Pistike (208)
bleroy Creative Commons License 2004.08.09 0 0 210

én sem:-))

Előzmény: hiroshi (209)
hiroshi Creative Commons License 2004.08.08 0 0 209

Találkozzunk, elmondom a véleményemet.

Röviden: én nem vágnék bele. :)

Előzmény: trollcsi (200)
Pistike Creative Commons License 2004.08.07 0 0 208

sok mese, mail nem jött

 

még

rali Creative Commons License 2004.08.07 0 0 207
Nálad sokkal jobban tudja - ez tisztán látható.
Előzmény: Happydrink (205)
rali Creative Commons License 2004.08.07 0 0 206
Majd az MLM fanok nyitnak maguknak topicot a Karrier fórumban - itt meg ne te mondd meg, ki mit írhat ide.
Előzmény: janoka (30)
Happydrink Creative Commons License 2004.08.07 0 0 205
Ó Te épeszű.  Te aztán tudod, hogy mi fán terem a cserebogár !!!
Előzmény: Törölt nick (204)
Happydrink Creative Commons License 2004.08.07 0 0 203

Kitaláció ??? Ti nem tájékozódtok ???

 

http://www.cdc-cdh.edu/hospital/cardio/chua116.html

 

http://www.cdc-cdh.edu/hospital/cardio/chua115.html

 

http://www.cdc-cdh.edu/hospital/cardio/chua117.html

 

http://www.quackwatch.org/04ConsumerEducation/News/noni.html

 

 

A Noni Juice teljes laboratóriumi tesztsorozatát a forgalmazó cég (Morinda) finanszírozta. Kell többet mondani ???

Előzmény: bleroy (201)
salesguy Creative Commons License 2004.08.06 0 0 202
igen jatszunk a sportfogadason:)))))
Előzmény: Gól35 (197)
bleroy Creative Commons License 2004.08.06 0 0 201
ezt hol találtad ki????????
Előzmény: Happydrink (195)
trollcsi Creative Commons License 2004.08.06 0 0 200
ühüm.
Előzmény: hiroshi (199)
hiroshi Creative Commons License 2004.08.06 0 0 199
Ezt most komolyan kérdezed?
Előzmény: trollcsi (198)
trollcsi Creative Commons License 2004.08.06 0 0 198
lyoness-ről mi a vélemény?
Gól35 Creative Commons License 2004.08.06 0 0 197

Persze, hogy meglesz. :)

 

Neked van valami terved?

 

Mert én tudok egy nagyon egyszerűt. :)

 

Előzmény: salesguy (192)
Pistike Creative Commons License 2004.08.06 0 0 196
nem jön az a mail...
Előzmény: Happydrink (195)
Happydrink Creative Commons License 2004.08.06 0 0 195

Hát igen a Tahitian Noni Juice tényleg egy anyag.

Finnországban gyomorvérzést és agytumort okozott. Ezért Finnország törvényileg betiltotta a forgalmazását. Ugyan ezt tervezi négy USA állam is.

Aztán majd szép sorban jön a többi.

Az kért emailek természetesen mennek, csak egy pici türelmet kérek. Annyi dolgom van, hogy tükörbe kell néznem, hogy hol áll a fejem. :)

Előzmény: rali (184)
salesguy Creative Commons License 2004.08.06 0 0 194
hoppá, ezt mashova a akartam irni
Előzmény: salesguy (193)
salesguy Creative Commons License 2004.08.06 0 0 193

most olvasom, hogy a cm5 lesz a ps2 re is:))

hat akkor en azon jatszom majd:)))))

Előzmény: salesguy (192)
salesguy Creative Commons License 2004.08.06 0 0 192
lesz az még jobb is!!!! turelem milliót terem:)
Előzmény: Gól35 (191)
Gól35 Creative Commons License 2004.08.06 0 0 191

Nekem még csak hatszámjegyű az mlm bevételem. :(

 

 

Gól35 Creative Commons License 2004.08.06 0 0 190
:)))
Előzmény: salesguy (189)
salesguy Creative Commons License 2004.08.05 0 0 189

gyerekek komolyan:) mi motivaljon amikor 7szamjegyu a havi fizetésem?:))))

és nem MLM ből...

es most nyar van, meleg stb lennt vagyok a viz mellett egesznap es elvezem a hideg sort:)

Előzmény: Gól35 (188)
Gól35 Creative Commons License 2004.08.05 0 0 188

Janit nem érdekli a pénz. :)

 

 

Előzmény: hiroshi (187)
hiroshi Creative Commons License 2004.08.05 0 0 187
Nagyon eltűntél, my friend! Vannak ám máshol is újdonságok! ;)
Előzmény: salesguy (181)
rali Creative Commons License 2004.08.05 0 0 186
Magyar Löttyöt Mindenkinek szörtyöt - és Kanadában kezdjük árulni.Mit gondolsz 400000 ft elég a kezdőcsomagért?

A brosúrákat meg tudod fogalmazni?
Előzmény: FOCUS (185)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!