Ha már a tűzijáték szóba került. Tudom, nem kifejezettem túramozgalom, de érdekelne, hogy tud valaki olyan helyet, a Budai hg.-ben, vagy a Pilisben, ahonnan szépen lehet látni a tűzijátékot? Nem a "hagyományosan tömeges" helyekre gondoltam, hanem olyanra, ahova nem 5 perces, hanem néhány órás sétával lehet eljutni.
És csak nem azt akarod mondani, hogy nem jukasztasz ki egy 175ft-os jegyet arra az egy-két-három megállóra, amikor már Bp. közig. határán kívül vagy? ;))
Igazság szerint szalonnát sütögetni megyünk és az esti tűzijátékra is mindenki kíváncsi, szóval +fél óra is számit! Nem mellesleg a volán majd minden szempontból előnyösebb: olcsóbb a jegy mint a bkv, közelebb van a végállomás a célunkhoz, ugyanott felszállunk rá mint a 18-ra, majdnem olyan gyakor mint a 18. Ezek után minek mennénk 18-al? :)
Passz. Úgy éreztem, talán északabbra is vagyunk már az úttól, mint kellett volna, amikor elindultunk keletnek. Hacsak nem két gát van a patakon. Vagy a töltésről jobbra kellett volna indulni. Na mindegy, ismétlés nincs tervezve. Különben a borókás szép volt és még egy őzet is sikerült közelről felriasztanom.
Már nincs meg a kék jelzés. Két éve sem volt meg, akkor az Egri vártól és a Teve sziklától lefelé a régi térképünk alapján elindultunk "találomra" és a Téglagyár területén kötöttünk ki, úgyhogy nem javaslom a próbálkozást.
Szerintem inkább a 18-as végállomásától (Téglagyár) a Z- jelzés lehet érdekes, vagy a K- 1-2 megállóval korábbról indulva.
Sziasztok! Egy sürgős és fontos kérdésem lenne! Egy kisebb nem túl túrázós társosággal akarok elmenni a Bécsi úttól (18-as busz) a mű-Egri vár felé (meg azon túl). Régebben többször voltam arra, de már 3-4 éve nem jártam ott. És a problémám, most néztem egy új térképet, ami nem jelöli a régi jól bevált útvonalat (K+), hanem csak a sokkal hosszabb kék jelzés van meg. Szóval kérdésem, létezik (járható) még a régi K+ vagy meg se próbáljunk arra menni? Sürgős lenne mert holnap van a túra kiírva (hát igen kicsit csúszott az előre szervezés :). Köszi!
Elnézést a késedelmes válaszért, de ami késik, nem múlik.
A beszámolódban írsz egy "Y" elágazásról. Ha ott nem találtál K+ jeleket, akkor nem jutottál el az elágazásig. Ha jól emlékszem, akkor egy töltésen mentem át, ennek a töltésnek az volt a funkciója, hogy a patak vizét felduzzassza. A töltés után, egy karón találáltam K+ jeleket. Ez volt tehát az első pont, amikor úgy éreztem, jó helyen járok.
Innen picit vissszafelé kellett mennem, majd indultak a Z- jelek keleti irányba. Hamarosan megérkezett a P+ jobbról, és együtt a Z- jelekkel viszonylag nagy biztonságot nyújtottak.
A gondok akkor kezdődetek, mikor a P+ jelektől elválik a Z-. Nehezen, de megtaláltam a nagyon régi utat, és akkor már jelzések is voltak.
A kisebb hiányosságokat leszámítva összességében nem volt gond a jelzésekkel.
Visszatérve a patakhoz, addig kell északi irányba menni a patak nyugati oldalán, míg el nem érjük a K+ jeleket. Tavaly még voltak:o(
Az 1990-es térkép szerint az út Füzérről a várhegy aljában D-re, a házak fölötti ösvényen kerüli meg a hegyet, és a nyeregben érkezik fel. Az atlasz térképén itt kerítés van jelezve.
Más. A napokban nézegettem az új dizájzú C. térképeket. Velencei-hg. esetében berajzolásra kerültek a Lovasberény környéki utak, a Zemplén észak térképen is jelentős változások történtek (pl. Északi Zöld tervezett útvonalának feltüntetése, Ősrög tanösvény). A Dél-Zala, Dél-Bakony, Balaton, Zselic térképeken első ránézésre semmilyen változástatást nem láttam.
Az ötlet közös volt, együtt is kezdtük csinálni, de aztán a lelkesedése elszállt, amikor látta, mennyi a munka vele. Meg most már neki is van egy, a haverokkal együtt szerkeszti. Nem ajánlom itt, mert abszolut OFF - OFF - OFF honlap (csajok és autók).
De a harci kedve töretlen. Most végülis miatta "mazsolázunk" a tájegységek között is, mert ez az utolsó év, hogy tájegységi jelvényeket szerezhet. Nyolc már megvan (elméletileg, mert még nem adtuk le az igazolófüzeteket), már csak egy hiányzik: a Zempléni. Sajnos a vakáció lassan letelik, ezért nem sok lehetöségünk van már megszerezni, csak az ünnep utáni hét. :-((
Sajnos, krónikus időhiányban szenvedek, amit még az is súlyosbít, hogy jövő héten újabb kirándulásra készülünk, most a Zempléni-hegységbe. Talán majd ősszel lesz időm bepótolni mendent...
Nagyon szépen köszönöm! Jajj, de irigy vagyok. A honlapotokon jártam, de túlságosan türelmetlen voltam. Nem láttam a túraleírást, a képekhez pedig már nem ugrottam át. Pótoltam. Nagyon jók.
Sajnos nem nagyon tudom visszaolvasni az írásaitokat és úgy tűnik, hogy az eddigieknél is jóval kevesebbszer fogok ide benézni Köztisztviselői szféra létszámleépítéséből adódó plusz feladatok kerültek hozzám, otthon pedig nincs netem.
Azért beírok pár információt, ami talán hasznos lehet.
Encián emlékek
Drégelyvár - az emlékmű megvan, a török fejek megszámolhatók :)
Szondi kopjafa - iszonyúan elhanyagolt egy hely, de az évszám leolvasható
Jelenc-hegy - kód rendben
Kis-kő - az emléktábla fent van, a hely csodaszép, de kissé veszélyesnek tartom a felmászást
Sas-kő - a nevek olvashatóak
Oroszlán-vár - kód rendben
Várbükk eh. - pecsét ugyan van, de az alkalmazott nagyon fel van háborodva a dolog miatt. Elmondása szerint neki ez csak gondot okoz. :(
A bükki túránk négy nap alatt zajlott le. Ide csak a technikai információkat írom le:
1. nap (szerda):
Utazás + Szarvaskő - Bélapátfalva (11 km)
Távolsági busszal Budapestről Szarvaskőre. Indulás a Stadionoktól 06:25-kor, érkezés kb. 9 órakor. Összecihelődés után először fel a várhoz - mindenképpen fel kell mászni, már csak a kilátás kedvéért is - aztán tovább Bélapátfalváig. Kötelező látnivaló: cisztercita apátság. Szállás: kempingezőknek előkészített térség Bélapátfalva után a Gyári-tó feletti tisztásokon. Keleti kényelem: gondozott, sűrün vágott fű, pihenőasztalok, csobogók, tűzrakóhelyek. A tóparton álló Szomjas Csuka vendéglő az új pecsételőhely, miután a cementgyári vasúti megállót eldózerolták. Szolíd árak!
2. nap (csütörtök):
Bélapátfalva - Bánkút (17,6 km, 1080 m emelkedés)
A távolság a jelzőoszlopok szerint 19,7 km, tehát jóval több, mint a kéktúrás listákon. És rengeteg emelkedés!! De nagyon szép. Szállás Bánkúton a síházban, a "galérián". A nappali fölé egy komplett szint lett építve fából, tényleg mint egy galéria. Ez több "rekeszre" van osztva, és rekeszenként kb. 10 hálóhely van kialakítva matracokkal és párnával. Személyenként 1000 HUF fürdőszoba használattal. Sátorozás és csak fürdőszoba használat 700 HUF/koponya - szóval itt galériáztunk. Ja és éjszaka szinte éjfélig bámultuk a hullócsillagokat a síház előtt, mert jöttek ám elég sűrűn!
3. nap (péntek)
Bánkút - Lázbérci víztározó (kb. 15 km)
Kihagyhatatlan látnivaló a Dédesi vár! De a K+ jelzéssel lefelé a Vár-völgybe csínyján kell ám bánni! Mi lementünk rajta - bár alkalmasabb kifejezés lehet a csúszkálás, szenvedés, pokoljárás, stb. Nagyon-nagyon meredek!
A Lázbérci vt. északi, keskenyebb végén van egy kempingezésre kialakított hely, füves rét pihenőasztalokkal, tűzrakóhellyel, szép fűvel. Az aszfaltos szervízútról lehet elérni. Bár ez tájvédelmi körzet, de itt szemet húnynak a sátorozók felett. Dédestapolcsányon szállást találni szinte lehetetlen, a horgászok, akik ellepik a tópartot, hónapokkal korábban lefoglalják a helyeket!
4. nap (szombat)
Lázbérci víztározó - Putnok (kb. 11 km)
A tó nagyon szép, éppúgy mint az Upponyi sziklaszoros! Az utolsó napra csak levezetésképpen hagytuk meg ezt a kisebb távot, így már kora délután Putnokra értünk. Hazatérés vonattal: interpicin Miskolc, Tiszai pu.-ig, onnan gyorssal Hatvanig, ott újra átszállás, mert a vonat Szeged felé ment tovább, aztán az egri gyorssal Budapest Keleti pu.-ig. Indulás Putnok 14:56, érkezés Bp, Keleti 18:52.
Nagyon szép túra, jó és jól jelzett utakon. Bár az a Bélapátfalva - Bánkút szakasz, az szivatós a sok emelkedés miatt. Nem csak fel a fennsíkra, de ott is tovább! Nincs egy centi vízszintes se benne! De megéri! Ha tudtok, menjetek! A képek már fenn vannak a honlapon!
Én most az első egyhetes vízitúrámon szereztem. Ami még idetartozik belőle, az a Tokaji-hegy tanösvénye (Borostyán, ha jól emlékszem a nevére). Szellemes, a szokásos tankönyv-stílusból kiugró táblái vannak.
Isztiméren céges pecsétet adnak a borsodis kocsmában, a régi OKT-s bészegző használhatatlanra kopott.
Az OKT-val közös szakaszig sok jelzés nincs. Általában a legkijártabb út ami NY/DNY irányba visz a nyerő.
Burok völgy alsó észak/dél irányú szakaszán az esőzések következtében helyenként boka felettig érő sár, iszap. A kelet-nyugati szakaszon szépen megnőtt a csalán, néha jó, hogy az eső eldöntötte, mert így a "patakmederben" lehet haladni.
A Bükkös-árok középső része gyakorlatilag járhatatlan, ha valaki most megy egy macsetét vigyen magával, vagy egy motorosfűrészt amivel a jobboldalra eső nyiladékig csap egy járható ösvényt a sűrüben.
Onnan már minden oké.
Hamuháznál természetesen pecsét vagy nyalóka nincs.
Kisgyónban a Vidi kulcsosházban a dobozban az OKT-s bélyegző rendben van.
Csak azt nem értem, hogy amikor azt a csicsás épületet odaálmodták, és még a P- jelet is felfestették rá, akkor nem tudták, hogy megcsúszhat a hegy?
Vagy az lehet az oka, hogy ott nem rétnek kéne lenni, hanem erdőnek?
Még egy érdekesség.
K- jelet találtunk ott, ahol indul a meredek, már csak gyalogosan járható út. Lehet, hogy régebben a nyegen keresztül ment a kék, de mióta odatelepült a drótkötélpálya, elterelték az utat.
Mindenesetre az a fontos, hogy épül a vár.
Más.
Egy picit még várnod kell, mert este otthon nem jutott eszembe elővenni a térképet. Megpróbálom ma este:o)
Kissé szomorúan vettünk részt a gyárlátogatáson, a hajdani festőknek gyakorlatilag nincs munkájuk, a gyár bérmunkából él, leginkább haldoklik.
Időhiány miatt júliusban csak a mintaboltig jutottunk el. Hát annyi kacatot, bóvlit mostanában "komoly" üzemben nem láttam. Az ember azt hinné, hogy van néhány csili-vili darab és ezenkívül a másodosztályút próbálják meg ilyen helyen eladni, de a cucc nagyrésze még a negyedosztályt sem ütötte meg. Miért vennék festetlen, látható helyen lepattant szélű tálat 300 Ft-ért?
Rövid pihenő után irány a vár. A jelzett utat elkerítették, csak a pénztártól felvezető murvás úton lehet közlekedni.
Nem tudom, olvastad-e a táblát, hogy a rét talajerózióra való hivatkozással lett elkerítve.
Na, csak néhány mondatot! Szállás sátorban (mint korábban), vagy turistaházakban? És hol? Hány nap alatt mentetek végig? Kérdéseim meglehetősen önösek, mert szívós munkával próbálom a családot a júliusi bükkszentkereszti nyaralás (beetetési szakasz) után az OKT bükki szakaszának bejárására bírni szeptember elején. A vállalkozókedv hullámzó, de (még) nem adtam fel.
Ha nem egy kék nyilas kép jön be elsőre a Damassa-szakadék mellől, akkor meg kell nyomni az újratöltő gombot. Olyan sok kép van, hogy a böngészők nem mindig bírnak egyből odaugrani az oldal közepére.