Én is szoktam vásárolni az E-bay-en, de eddig még nem néztem meg a honlap német felületét DUSTER kulcsszóval. Fantasztikus, milyen nagy a kínálat. A Mont Blanc keresztrúd pár nagyon megtetszett. Meg is rendeltem volna, de nem sikerült, mert az eladó nem adott meg postaköltségeket. Azt írták, vegyem fel a kapcsolatot az eladóval. Viszont az ő honlapjukon sem voltak postaköltségek. Szerinted ilyenkor mi a teendő?
A feltöltött képeken található tartozékokat hol lehet megvásárolni, vagy megrendelni? Különösen a tetőcsomagtartó tetszene.
A többi Dusteresnek is mondom, hogy ne rendeljetek gyári csomagtértálcát, mert nagyon drága, és nem igazából jó anyagból gyártják! A fórumos kollégák által talált kiegészítők sokkal jobban néznek ki, és jóval olcsóbbak.
Nálam még tart a 2. tankolás. Szinte kizárólag budapesti kocsikázással 7.1-es átlagot mutat a computer.
Szerdán megjött az én Dusim is. Ásványkék 4x4 Exception + ESP + ASR. 260 km ment bele azóta. A kollégák nagyon biztatnak, hogy a hátsó kerékdobnak nem ártana egy műanyag védőburkolat. Tudja valaki, hol kapható, és mennyiért?
Itthon nekem az agip dieseltech, jött be nagyon az előző autómnál. Nem fülstölt, szép csöndes sima lett a hangja tőle, és nyomatékosabb is lett.
A dusiba még nem raktam, mert most nagyon drága.
Egyszer viszont véletlenül benzint raktam a mondeoba vagy 3 litert, észrevettem aztán teliraktam még 50 liter gázolajjal, na azután nagyon ment a ford.
Persze többe nem csináltam ilyet, mert nem tesz jót neki. Ez véletlen volt, alig vártam, kifogyjon a benzines gázolaj belőle. Szerencsére nem okozott bajt.
Az enyém össze-vissza mutat, 517 km-t mentem, és 32,5 l gázolaj fért bele, úgy hogy kétszer nyomtam meg a töltőt az első kikapcs után (minden esetben így töltöm a tankot és mindig sk.).
Az átlagfogyinak 7,4 l/100km-t mutatott.
Ez zömében városi közlekedés volt.
Városon kívüli közlekedésnél 6 l/100km-t fogíasztott és 6,3 l/100km mutatott átlagfogyinak (bár ezt csak egyszer sikerűlt mérni).
Nem tudom, igazából most csak tisztán Osztrák diesel van bent nem tudom mihez viszonyítani a hangját. Ez a ma reggeli tisztán városi fogyasztás vissza jelzés.
Igazából nem sokat tankoltam itthol. A motorhangot nem igazán figyelgettem, majd holnap vagyis ma ráfigyelek. A szalonban tanácsolták, hogy 2-3 itthoni tankolás után egy legyen osztrák. Szombathelytől az említett benzinkút kb 20 km-re van. Most viszonylag jó a forint ezért olcsóbb ott az üzemanyag. Gyengébb forint esetén hasonlóra jön ki az ár a hazaihoz. Ha tehetem kint tankolok.
Sima dieselt itthol és sima dieselt kint. Oberwart előtt szoktam tankolni, egy viszonylag nagy kutnál. Ott nem is láttam különböző árú gázolajat. Ma tankoltam 1,379 EUR a gázolaj. 34,81 liter fért bele. 48 EUR szerepel a számlán. Kártyával fizettem, 12804,-Ft-ot terhelt az OTP. Vissza osztva 266,75 -el számolta az EUR-t, és 367 Ft-ba került egy liter.
Romániában, a MOL evo diesellel kevesebbet fogyasztott, mint az itthoni sima dízellel. Lehet az evo tényleg jobb. Azért tankoltam bele ott azt, mert ugyan annyiba került, mint itthon a sima.
FECO444! A "pihentető" hiányát úgy oldottam meg, hogy a Megane II gumijából kivágtam azt a darabot és 2db popszegeccsel összefogtam a Dusi gumijával. Kicsit elkapkodtam, nem lett igazán szép, de a célnak megfelel. Ha érdekel, lefotózom.
Hótálcáról jut eszembe, hogy a Dacia-ban (egyikben sem) nincs a kuplungtól balra az a lábpihentető műanyag lemez. Ez engem nagyon zavar, előbbi autóimon volt, megszoktam. Eddig nem találtam semmi megoldást erre, bár eddig nem volt időm igazán foglalkozni vele.
Van valakinek ötlete, esetleg megvalósította már valaki?
Megnéztem és a vezető oldali tálca jobb mint az eredeti, azon nincs fül sem a pedálok sem a kuplung mellett, ahol pihenteti mindenki a lábát. Viszont a hátsókat nehezen tudom elképzelni hogy pontosan illeszkednek. Az eredeti kisebb is valamivel és más a kialakítása is.
Nekünk ilyen van, vagyis hótálca a kocsiba és teljesen pontos a 4 elem és illeszkedik. A csomagtéri csak azért nincs mert 4x4-hez nincs csak 4x2-höz. Amúgy szerintem ha megérte valami akkor ez az. Nagyon könnyen tisztítható és elég strapabíró. Télen pedig aranyat ér:) Mindenkinek csak ajánlani tudom. A csomagtérnél sajnos a 4x4-nél nincs perem mert a csomagtartó szintje ugyanabba a magasságban van mint a csomagtérajtó alja. A 4x2-nél lejebb van vagy 8 cm-t ha jól emlékszem így megéri peremes/tálcást venni. Annyi gondom volt még eddig vele, hogy csak a vezető felöli patentos a többi csak be van téve a padlólemezre. Hátul pont bele is illeszkedik, de a vezető melleti ülésnél néha előrecsúszik, így igazítgathatom idönként:) Persze nem nagy gond ez sem, csak tehettek volna oda is 2 db patentot.
Amúgy múl évben még 11 ezer volt az ára:) Vagy csak átvertek:)
Csomagtértálcát szeretnék venni a Dustinak mikorra megjön. Az eredetiért 17.990.-ft kérnek. Vett már ilyent valaki? Van minőségi különbség az eredeti és az utángyártott között? Mennyiért vettetek utángyártottat és hol?
Nos, tegnap mi is megrendeltük a Dacia Dusterünket (mi is Csepeliek vagyunk. :)).
A választásunk 1,5-ös dízel, 4x2-es, Arctic felszereltséggel, metálfény (barna), mp3 rádó és ESP/ASR. Az eladó ugyanis megnézte a rendelési katalógust, és abban - ahogy azt már más is említette korábban - szerepelt, hogy lehet ESP/ASR-t rendelni a 4x2 dízel változathoz is. Mivel pedig a barátnőm amúgy is szerette volna a bőrkormányt, így nem jelentett pluszt, hogy az ESP-hez csatoltan ezt is meg kellett rendelni. :)
Úgyhogy, már csak maximum 6 hónap, és meg is jön. Bár azt mondták, hogy annyit valószínűleg nem kell várni, augusztusban már várható. :)
Nem is kell számolni, hiszen nyilvánvalóan minden gyári opciós tartozék horroráron van. Eddig is csak azt volt érdemes megrendelni ami máshonnan nem beszerezhető, ezért piros pont a gyártónak, hogy a rádió a legmagasabb szintig opciós, kell a francnak!
Aki ezzel a felszereltséggel rendeli meg az autót egy-két hónapon belül (tavasszal), az éppen a téli síszezon elején veheti birtokba, tehát helyes volt a tavaszi indítás.
Más kérdés, hogy ennek normál esetben nem így kellene történnie, de gondolom az illetékesek majd tesznek róla, hogy rövidüljenek a sorok...
Utólag lehet szerkeszteni egy hsz-t bizonyos időn belül, hogy ne kelljen újat írni?
Dízellel, ami neked van, valamivel még jobb a helyzet. A FECO4444 4x2-es dízelének váltója az egyik legjobban eltalált áttételű váltó és gondolkodtam is a 4x2-es dízelen ha biztosan rendelhető lett volna ASR/ESP-vel, a hazai gázolaj minőség meg végképp elbúcsúztatott tőle.
Extrém helyzet azért akad még a fővárosban is, ha az erdőt járnám akkor állandóan szükség lenne erre a funkcióra, így ritkán kell, de akkor nagyon jól jön. A légzsákért is fizetünk egy kalap pénzt és akkor örülhetünk, ha soha nincsen rá szükség!
Már csak ennyi a várakozási idő. Mázlisták vagytok. Mi múlt év júniusába rendeltük és időn február végére igérték. Persze mivel benzines volt megjött december elején. Dec 15-én vettük át. Ja és nem a szervíz miatt volt két hét, hanem bizonyos papirok nem jöttek meg a kocsival:( Hát nem voltam nyugodt, de meglett mire igérték:)
Szóval fel a fejjel, nektek már hamarabb jön:)
Amúgy valaki kérdezte, hogy mást is értesítettek-e email-ben a kocsi érkezéséről. Minket nem igazán. Felhívtam őket november végén hogy lehet kérni bele tolatóradart és akkor mondták, lehet előbb megjön. Következő héten kedden kimegyek és ott dekkol a kocsink a szalonban. Na mondom ez fájni fog (mivel a régi kocsinkat szerettük volna elpaszolni és nem beszámítattni). Szóval mondhatjuk, hogy értesítettek:)
Igen, sokan írták, hogy az átlagos használatra a 4x2 is megfelel, nekem a hasmagassággal van problémám a jelenlegi autómnál és nem a négykerékhajtás hiányával....de, a benzineshez nem lehet ASR/ESP-t rendelni a 4x4 meg részben ezt a hiányosságot pótolja. Hasonló motorom van most is, ugyanakkora a tömege és hasonló az egyesem is, mint a 4x2-es Duster-nek, így tudom, hogy elég gyenge a hegymászó képessége, az emelkedőn való elindulás száraz aszfalton is komoly kuplungcsúsztatással jár.
Havas úton felfelé meg elég esélytelen az elsőkerék hajtás, ilyenkor még a téli gumi is kevés, csak a hólánc segít, tapasztaltam már egypárszor síelésnél.
Száraz, bakhátas földutakon viszont elég a 4x2, a magasság és a nagy kerék biztosan megteszi a magáét és nem fogsz csalódni benne.
Gondolkodtam én a 4x4-en, de mivel ahova használni akarom (tájfutó versenyek, kárpátok hegyi útjai, Alpok), egy teljesen hétköznapi autó is elmegy csak fogcsikorgatva, így maradt a kétkerekes. Szempont volt a fogyasztás is, persze.
Már a lehetőség is számít, rosszabb a hatásfoka, agresszív anyag a korrozíó szempontjából.... ezeket tudom és éppen ezért jó ha a motor azon elemei ahol az üzemanyag áthalad nem tartalmaznak pl rezet. Ezért fontos, hogy gyárilag legyen alkalmas a motor az ethanol fogadására, nomeg a garancia!
Ha használni fogom valaha is, úgyis csak fele-fele arányban, mert a benzinről nem mondok le.
Ne tápláljatok sok reményt a bioethanolra, tisztán sokkal többet fogyaszt mint benzinből, télen meg nem lehet csak keverve használni, mert a hidegben nem indul a motor a tiszta szesszel. :-(
Nekem ugyan dizelem van, de a daciaklub.hu-n sokat írogattak erről a témárol (is).
Akkor sajnos nem tudom meg, hogy mi az igazság abból, hogy a 4x4-es benzinesek E5-ös motorjai áprilistól alkalmasak a bioethanolos üzemre. Legalább kevesebbet fog fogyasztani mint az enyém, még ha hegyet mászni nem is fog úgy tudni, de jó dolog a tekintélyes hasmagasság is.
Látom nem egyedi eset. Mi is január 15-én rendeltük meg,s május 22-re igéri az előszerzödés.Kiváncsi vagyok nagyon mi lesz a vége.Azt én is furcsának találom hogy ekkora a várakozási idő.
Az utóbbi idők pozitív hírei után ma beugrottam a szalonba, érdeklődni mi a helyzet a megrendelésemmel.
Azzal fogadtak, hogy ne is álmodjak korábbi étvételről, ugyanis megint nőtt a szállítási határidő, így az a csoda ha tartani tudják a május végi átadást. (január 10. a megrendelés időpontja!)
Információt nem tudnak adni, hogy hol tart az autó, "egyszer csak itt lesz". De természetesen majd hívnak. Na meg a két hét, amíg a szalonba érkezéstől át tudom venni se semmi. A Citroent pénteken rendeltem meg, akkor rakták transzportra, következő héten csütörtökön lepapírozva, átadásra készen volt. A Dusterbe csak a műanyag védőelemeket kell rárakni és forgalomba helyezni. Ez két hét? Mennyi idő akkor egy javítás?
Volt régebben egy citroen xsara kombi, annak is így volt a pótkereke. előnye, hogy ha tele a csomagtartó, nem kell kipakolni, hátránya, hogy visszarakni nehéz.
Egyszer egy vámos tépte föl a csomagtartó burkolatot, hogy megnézze mit rejtettem el a pótkerék helyén.
Mondtam neki fölösleges fölszedni, de erősködött, aztán csak pislogott, hogy rossz helyen keresgélt.
Hétvégén kicsit alánéztem a Dusternek. Első sorban a pótkerék le-fel szerelése érdekelt. No meg a rozsdásodás.
Hát a pótkerék kiszedése (4x2-es változatban a karosszéria alá van rögzitve) sem egy egyszerű dolog, no de a visszarakása, azt tiszta ruhával nem lehet megúszni.
Ami az alvázvédelmet illeti, az én megitélésem szerint (legalábbis egyelőre) egésszen jól meg van csinálva.
Az is igaz hogy az én Dusterem 2011 januárban készült, én meg február 10. vettem át.
FECO4444: kicsit sok az a 3 hónap! Leghosszabb időt ( majd 2 hónap ) a Megane Break-re vártam, de azt is a török földrengés miatt 1999-ben. A merkuros idők elmúltával 1 hónap körül stagnált ez az idő, most talán megdől a 2 hónap is, de remélem nem sokkal lépi át a 3 hónapot....
Egyébként legrosszabb volt az első új autóra várni, ez a mostani már belefér a keretbe!
Megértem mindenki türelmetlenségét, meg az is igaz hogy "én könnyen beszélek", hisz nekem már van Duster-em, de vegyétek figyelembe azt is hogy bármilyen más gyártó bármilyen típusát rendeled meg, arra is várni kell kb. 3 hónapot (legalábbis elméletileg).
Lehet, hogy ha erre gondoltok, talán könnyebben telik az a + 1-2 hónap várakozás!
Olyan jó ezeket a hozzászólásokat olvasni. Kicsi írigység van bennem. Nekünk, még másfél hónapot kell várni! Tényleg olyan, mintha a Merkúr korszakban lennénk.
Én is ehhez a "családhoz" tartozom, de én annyira be vagyok indulva, hogy már a Loganosoknak is integetek. Egyébként nemsokára ezerszám leszünk, mert baromi jó autó.
A napokban személyesen is megtapasztalhattam milyen érzés egy nagy családhoz tartozni. A Duster családhoz.
Már többen írtátok, hogy milyen érdeklődés övezi ezt a típust. Amikor vásárolni mentünk, az áruház parkolójában odajött hozzám egy fiatal srác. Érdeklődött az autó iránt. Segítőkészen válaszoltam a kérdéseire. Lehet, hogy egyszer még tagjaink között üdvözölhetjük.
Szombaton a Lágymányosi híd felé araszolva egy fekete Duster mellé gurultunk. Átintettünk egymásnak. Sávot váltott és a következő kanyarig biztosította a társaságot.
A szomszédom nagyon érdeklődik a típus iránt. Felajánlottam neki, hogy elemehetünk egy tesztvezetésre. Kapva-kapott a lehetőségen.
A Csepel szigeten Tököl felé haladva mitadisten szembe jött egy szintén fekete Duster. Akaratlanul is intettünk egymásnak. Hiába ez egy nagy család! Jó ehhez a nagy családhoz tartozni!
Az elsők között forgalomba helyezett Logan tulajdonosként mondhatom hogy nálam semmi rozsda nem jött elő a lemezeknél.A tömör,festetlen acél alkatrészeknél (féltengely) van egy felületi rozsda,de szerintem 1000 év amíg átrágja.Hibák?Egy első kerék csapágyán kívül semmi.Olajfogyasztás?Nulla.
Ha úgy lenne pénzem ahogy nincs,újból újkori Dacia-t vennék.Hirtelen ennyi.
Az, hogy a rendelés helye milyen közel van a határhoz nyilván nem számít, de a márkakereskedések viszonya az importőrhöz, az igen. A Duster nem tartozik a kvóta rendszerbe, tehát a gyártó felé nincsen éves darabszámról szerződése az importőrnek, egyelőre! Mi mindig a maradékot kapjuk, ezért érkeznek elég hektikusan az autók, bizonytalanságban tartva az importőrt, márkakereskedőt és a megrendelőt.
Ezt már olvastam itt, és van amit nem értek pontosan.
Eddig én úgy gondoltam/hittem, hogy a szalonban rendeléskor egy központi adatbázisba kerül a megrendelés, a gyártásnál ugyanis tökmindegy, hogy medvebarna Ambiance felszereltséggel éppen melyik országba, melyik szalonba fog átadásra kerülni az autó. Ez legyen a szállítási logisztikusok feladata, hogy optimálisan állítsák össze a transzportot és ne automatikusan Németország fele induljanak. De ezek szerint még országon belül is van hierarchia?
Ráadásul a gyárhoz legközelebbi magyar szalonban rendeltem, mondjuk szívesen ki is utaznék érte, a nyarat úgyis "otthon" fogja tölteni. :)
Eddig lehet, hogy előbb jöttek, a jövő hétre kíváncsi vagyok. Ha jól emlékszem nasika már egy hete kis hazánkban tudhatja az ő dízeljét, az én két héttel később megrendelt benzinesemről pedig még semmi hír...
Max. 4 év volt amit autóra vártam, de amikor a felét kellett befizetni, akkor csak kettőt! Szerencsére ez lazább dolognak tűnik, a benzinesek meg előbb jönnek mindenképp, eddig legalább is így volt. A másfeles dízel alkatrészek beszállítóinak csúszása, no meg a fokozottabb kereslet miatt a dízel jóval bizonytalanabb, ezt mondták a szalonban...
Sajnos nem ugyanazt a benzinest rendeltük meg, nekem 4x4, neked 4x2 ha jól emlékszem és ez bizony eltér egymástól fogyasztás, hang szempontjából mindenképpen. Kíváncsi leszek a tapasztalataidra, mivel nyilván előbb megkapod, mint én.
A kerékjárati ívvédőn én is gondolkodom, mert a tükröket nem számítva ez az autó legkülső pontja és én már nyomtam meg a vadonatúj autómat ezen a helyen, szégyelltem is magam...!
Én nem hiszem hogy a két új modell olyen népszerű lesz mint a Duster. Első sorban azért, mert nem biztos hogy egyhamar lesz roncsautó beszámítás Németországban...
Ennél sokkal jobban állna a Duster, figyelembe véve a már megrendelt és sor(s)ukra várók számát.
Most olvastam, hogy Marokkóban építik a giga-Dacia gyárat, a két új modellel nem akarnak úgy járni, mint a Dusterrel, hogy majdnem egy év várakozás is előfordult. Nem hittem volna, hogy fiatalkorom lego-jának, első autómnak (1310 TLX) gyártója, aminek segítségével megtanultam az autó főbb részeit, még készít egyszer olyan autót, amire hajlandó vagyok hónapokat várni és kiadok érte ennyi pénzt
Hallottam bizony és éppen a Logan hasonló korú első szériája annyira rozsdásodott, hogy változtatni kellett a gyártástechnológián. Éppen elég az, hogy a 12 évvel ezelőtti Renault köszön vissza ( Megane Break ) középkonzol, fűtés, klima, venti pontosan azon a helyen és sorrendben volt, felette a rádióval, a km óra , fordsz. mérő visszajelző piktogramok stb. Az viszont 12 évvel ezelőtt úgy nézett ki alulról is ahogyan egy új autónak ki kell nézni ( török gyártás ) és megkockáztatom, hogy ártól függetlenül így kellene lennie minden autónak.
Legalább a látszatra adnának, az olcsó árnak sok mindent meg lehet bocsátani, de ezt a semmibevevést, ezt nehezen.
Én viszont úgy gondolom, hogy egy 2011-ben gyártott 3-4 sőt akár közel 5 milliós új autón ne legyen még felületi rozsda sem. A vegyipar van olyan fejlett, hogy olyan spéci anyagokat tud gyártani ami nélkülözhetővé teszi a cinkfürdőt csak alkalmazni kellene őket. Persze nem olcsók.
Az az igazság, hogy megfáradtam már a rozsda elleni harcban a cocialista és a korábbi nyugati autókkal és nagyon allergiás vagyok rá.
A legegyszerűbb lenne a gyárban megoldani (sok gyártónak sikerült) ezeket a problémákat, még ha ez egy kicsit többe is kerülne. Én pl. csak cinkelt kasztnival venném ha lehetne választani még ha drágább is lenne.
Persze lehet utólag mindenféle bevonatot üregvédelmet stb csináltatni, de az sosem lesz olyan mikor a még nem összeszerelt alkatrészeket kezelik le. Pláne akkor ha előtte még az eredeti viaszkezelést, zsírokat olajnyomokat is el kell távolítani.
Bízzunk benne, ha beáll a gyártás akkor kijavítják ezeket a problémákat, illetve feltétele lenne, hogy a már tulajdonosok a panaszaikkal folyamatosan piszkálják a szervízeket és a vezérképviseletet.
Ezért az árért összkerekes autót máshol nem kapok, úgyhogy nagyon sok mindent el fogok neki tűrni. Ha csak kétszer annyi baj lesz vele, mint a Renault-val, akkor oké.
Nem tudom miért kell ennyit aggódni. Hallott valaki olyat, hogy az elmúlt 10 évben gyártott autón problémát jelentett a korrózió? A 6 éves Trabantomon küszöböt kellett cserélni akkoriban, mégis örültem, hogy van. Nézzétek meg a Nivákat. Átlagban 20 évesek, nem voltak cinkfürdőben, ahol rohad, ott megfoltozzák, oszt annyi. A töréstesztekről az a véleményem, ami a látványos plecsni osztogatásokról: aki kapja örül, a többiek lesz@....
Na, majd holnap megnézem. Az enyémet. Egyébként a féltengelyen vagy hasonló forgó alkatrészen a felületi rozsda nem fog érdekelni. A kipufogódob meg cseréje 3-4 évente belefér a normálisba, bár a Scenicen még az eredeti van.
Mindannyiunk érdekében én is azt kívánom, hogy neked legyen igazad! Az orromnál lévő hátsó kipufogó tökrozsdás varratát viszont biztosan jól láttam....
Az idézet biztosan igaz, hisz ennek a nyomát valóban fel lehet fedezni a autón, de azt semmi nem magyarázhatja, hogy a féltengely egy része fekete volt míg a többi rész fémtiszta és rozsdás vegyesen. Ha meglesz az autó, az első dolgom lesz ezeket átnézni és akkor stabil véleményem lesz a dologról.
Az is igaz, hogy ki a franc fogja ezt nézegetni alulról, a normális használatot ezek a "szépséghibák" nem zavarják, de ha a látható helyeken ez van, akkor mi lehet a láthatatlanon?
A vásárlástól persze ez sem tántorított el, bár szívesebben vettem volna egy Megane Grandtour-t vagy egy Scenic-et ha azok hasmagassága legalább 20cm lenne, mivel ilyen nincs így változatlanul a Duster tűnik a számomra legjobb megoldásnak és maradok mellette.
"Különös figyelmet fordítottak a karosszéria rozsda elleni védelmére: - Viaszbefecskendezés a padlólemez üregeiben, és nyitott profiljaiban - Védőtömítés a karosszéria külső csatlakozási-, és forgáspontjain, - Viaszvédelem a padló alatti hajtáslánci elemeken, - Köfelverődés elleni védelem a padlólemezen, a küszöbökön és a kerékjáratokban."
Ezt a viaszt láthattad az autó alján - megtévesztésig hasonlít a "folyó rozsdához", legalábbis az eddigi tapasztalataim alapján. Sokan nézték már rozsdának - gyönyörűen felújított, fémtisztára homokfújt, majd igényesen lefényezett és üregvédett veteránautók alján is. Nekem legyen igazam.
Az nem mond semmit, hogy az egyik csupa rozsda volt alulról, még a festett helyeken is, míg a másik csak alig. Normális dolog ez a különbség? Próbálj egy kicsit továbbnézni, ha ez ilyen kiszámíthatatlan, akkor mire lehet számítani a fontosabb helyeken és itt nemcsak a korrózióra gondolok...
Lehet, hogy egy-két dugattyúgyűrű hiányozni fog, ami észre sem veszek majd, ez is elképzelhető.
A 4 és fél év persze csak egy él volt, nem tudom mi lesz akkor, lehet, hogy régen túl leszek rajta, de lehet, hogy nem válnék meg tőle semmi pénzért!
Azt mindenesetre megtudtam, hogy a gyár semmilyen felületkezelést nem végez a legyártott autóknál, azért néznek ki így, mondjuk viszik mint a cukrot, igazuk van!
Meglátogattam ma egy márkaszervízt és amíg vártam a bocira megnéztem az udvaron álló két, már eladott Duster-t. Csak a felszereltségben különböztek, 1.6 16V 4x4 volt egyébként mindkettő és barna. Ami engem érdekelt az a sokat emlegettett rozsdásodás, a két autó ebben teljesen különbözött. Az egyik úgy nézett ki mint a 10 éves Suzukim, a másik meg úgy mint a hétéves boci. Az előbbi ahol csak lehetett rozsdás volt, féltengelyek, csuklók, karmántyúk, minden ami gépi megmunkálás után be lett szerelve és nem lett lefestve. Ami kapott valami festéket, ott meg mögüle bújt ki a vörös veszedelem. Látható sajnos alánézés nélkül is a hátsó dob a mögötte haladó autóból, kb 50%-a rozsdás és a hegesztési varratok már most úgy néznek ki mintha a kilyukadás határán lennének, na nemsokára így is lesz...
A másik ennél sokkal jobban festett, de messze nem olyan volt mint pl a mellette álló Megane. Az alá nézve mintha laboratóriumba cseppentem volna! A Duster és a Megane ára majdnem megegyezett!
Persze tudom ez a felületi rozsda csúnya, de nem veszélyes, csak éppen roppant kiábrándító, lehangoló és a régi merkuros időkben sem találkoztam ezzel, pedig az már arrébb volt!
Ha ez ilyen, akkor meddig lesz tartós az alváz és üregvédelem? A mostanira meg vétek bármit is rávinni, mert az sem biztos, hogy a jelenlegi meg tud kapaszkodni a lemezen....
Az egyikben 7, a másikban 12km volt és feltehetően az Alpokban fognak velük autózni.
Kb 5 évre szerettem volna venni az autót, de magammal megalkudva már csak 4 és fél év a közös kalandunk.
Lehet, hogy javul a helyzet és nem biztos, hogy árnyalja, bár így lenne! Mivel a benzines sorban várakozom még egy pár hónapig, ez engem nem érint és nem a Delphi-t kiáltottam ki bűnösnek, az elv nagyon jó és bevált, a gyártástechnológiáját viszont nem ismerem ezért nem tudom, hogy más gyártó esetén lesz-e változás.
Az viszont biztos, hogy az 1.6-os benzines okoskerekét is a Delphi gyártja és mint ismeretes ennek a verzíónak meg ez a rákfenéje....
A Simens a benzinesek vezérlő elektronikáját szállította a Renault-nak, a mostani Scenic II-ben is ez van, az ezt megelőző Megane szintén ezzel működött és egyiknél sem volt semmi baj vele.
Általános kérdés, tudja valaki, hogy a benzines Duster-t milyen trafóval szerelik?
A dolgot kicsit árnyalja, hogy úgy néz ki változott a beszállító a befecskendező rendszernél. A Siemens-Continental kapott bizalmat. Azt még nem tudom ez most jó vagy rossz. Minden esetre a jelenlegi autómban is ilyen van és eddig nem volt vele probléma. (125K Km) Kopp-kopp. :-)
Még annyit fűznék hozzá, hogy a meghosszabbodott olajcsere periódusok az egyre jobb minőségű olajoknak köszönhetők, a bejáratás elmaradása pedig a teljesen robotizált, precíziós gyártástechnológiának, szóval a motorokat nem járatják be padon, erre nem lenne idő ebben a rohanó világban, de nincs is szükség rá, legfeljebb beindítják, hogy működik-e egyáltalán, vagy netán valamit elbasztak.
Nem néztem még ki mit válaszolt, de ezek az összegek röhejesek, 70.000 egy olajcseréért, ami nem is kötelező, tehát nem okoz garanciavesztést, mellesleg már régen elmúltak azok az idők, amikor bejáratás után olajat kellett cserélni, bejáratás sincsen, csak tudd, hogy én 132 ezret mentem eddig az 1.5 dCi-vel szigorúan 30 ezrenként cserélve, és mindmáig kitűnő erőben van, nem eszi az olajat, legalábbis két csere között nem kell utána tölteni, pedig ugye a gyárak szerint az elfogadható olajfogyasztás 1 liter 1.000 kilométerenként, ami durva lenne, mégis előfordul egyes típusoknál, szóval ez alatt az 1l/1000 km alatt nem fogadnak el garanciális panaszokat, lényeg a lényeg, ha nem vág földhöz a 70 rongy, akkor cseréltesd, de inkább csináld meg magadnak, csak előtte vedd meg a spéci alátétet az olajleeresztő csavarhoz, mert az egyszer használatos, de ez az összeg kiborított, na.
"Nincsen rá hatásunk" - így igaz és éppen ennek néztem utána. A Renault a Delphi piezos porlasztóit használja és a CR miatt a magas 1600bar nyomás nagyon precízem megmunkált alkatrészeket kíván, ezzel nincs is baj. Ha mindenki közvetlen a finomítónál tankolhatna, most a dCi-re fizettem volna be, sajnos az egyre nehezedő helyzetben a növekvő üzemanyagárak miatt sokan ingyen üzamanyaggal vagy némi mellékessel szeretnének gazdagabbak lenni. Ez a folyamat már a tankautónál kezdődik és a kutaknál folytatódik, sajnos a veszteséget pótolni kell valamivel, ami nem biztos, hogy a dCI kedvence lesz!
Bonyolódik a probléma azzal a döntéssel is, miszerint nincs felső korlát a bio adalékanyagok alkalmazásának és persze a kutak tankjainak a tisztítása sem mindig az előírásoknak megfelelően történik, akármilyen jegyzőkönyv készül róla.
A szűrő gyártók jelenleg alig tudják kielégíteni szűrőikkel azt a szemcseméretet, melyet a Delphi adagolója igényel, gond ez különösen nálunk, ahol a kutakból vett minták szilárd szennyeződéseinek mennyisége jóval meghaladja a Lajtán túlit.
A Renault Hungária a garanciaidőn belül egy alkalommal megy bele kármegosztásba, a tankból vett mintát Belgiumba küldik elemzésre és javasolják, hogy a bemutatott blokkjaiddal hajtsd be az illető kúton a károdat. Valójában a gyár sem és Te sem tehetsz egy ilyen porlasztócsúcs cseréről ami több százezer forint, a tankolt üzemanyag a bűnös. A Renault és a Ford használja ha jól tudom ezt az egyébként nagyon korszerű alkatrészt, ami úgy látszik túlságosan megelőzte a korát és nem erre a vidékra való.
Mi is most visszük a 10 ezres átvizsgálásra. De nem hiszem,hogy lecseréltetjük az olajat. Ez elvileg csak pár ezres átvizsgálás. majd 20 ezernél le lesz cserélve. Megkérdezem én is, lehet e vinni olajat.
Az ismeretlen eredetű kannásra gondoltam, vagy a lepattant névtelen benzikutakra.
Romániában semm lehet nagy gond az üzemanyaggal, lassan több jobb autó lesz ott mint nálunk.
Pl. annyi x6-ost láttam ott egy hétvége alatt, mint nálunk egy év alatt.
Bár egy szerelő mondta ott, hogy az injektorok ott kb 80 ezret bírnak, és az üzemanyagot mondta ennek okának.
Régebben gyűjtögettem a benzint és fémkannám volt, mindíg harisnyán szűrtem és volt benne zacc bőven. Akkor még trabantom volt, azt nem annyira zavarta.
Lehúzás az egész, én is elvittem, a pontos összegre már nem emlékszem.De szerintem állj oda az autó mellé,mert különben,ha kiküldenek a szerelőcsarnokból mondjuk 1 kávéra ,na akkor tutira nem cserélik le az olajat!!! Átk..nak és nekik ez tiszta bevétel.Szfehérváron van egy csak olajcserére szakosodott szervíz,ott a másik autómnál pont a felébe került 1 olajcsere,mint a szakszervízben és végig ott álltam a kocsi mellett...
Az előző hozzászólásomhoz annyitt tennék hozzá, hogy szinte végig kannából tankoltam. De! Csak műanyagból és Mol kúton tankolt autóból lefejtett üzemanyagot. Volt olyan is, hogy a Mol-nál közvetlen kannába tankolt anyagot öntöttem bele. Ami fura az az, hogy ekkor is volt bőven kosz a tölcsér szűrőjében. Amit sose szabad: ismeretlen eredetű és fémkannában lévő anyagot beönteni. Szerintem...
Nekünk Szegeden azt mondta a kereskedő, hogy 30 ezer km a szervízciklus, de javasolja hogy 20 ezrenként szervizeltessük.
Nekem ez hihető és barátságos dolog. Attól függetlenül még gondolkozom, hogy 10 nél cseréltetek olajat,
Az előző autónkat 20 ezrenként vittük. üzemanyszűrűt is cseréltettünk egyúttal mindíg. A porlasztók 240 ezernél kezdtek rosszalkodni, de javítharók voltak, mert nem a csúcs ment tönkre, hanem belül valami kis szelep. sok volt a résolaj veszteség.
Egy biztos" kannás" gázolajat nem célszerű ezekbe önteni.
fagy 53! Azt mondod, hogy a gázolaj minősége a probléma, cseréljünk szűrőt gyakran. Árulnak Renaultot Ukrajnában is. Ott nincs gari? Dehogynincs. Előző autóm (Megane II 1.5 dci 105 LE) üzemanyagszűrőjét 40 ezernél cseréltem, ahogy kellett. Utána szétvágtam flex-szel, kíváncsi voltam mi van benne. Ahol a gázolaj befolyt , azon a részen kicsit szürke volt a betét és néhány gombostűfejnyi piszok volt benne. Ezért én nem fogok ennél sűrűbben cserélni szűrőt, nincs értelme. A minőség meg adott, nincs rá hatásunk.
Én ugyan a benzinesre neveztem be, de csak azért mert a megrendelés előtt igyekeztem alaposan felderíteni a terepet és alaposan elvette a kedvemet a dízeltől ez a kutakodás.
Nagy baromság a 2k km-nél az első olajcsere, ne hagyd magad átvágni, az meg égbekiáltó pofátlanság, hogy ennyiért!
Fő probléma a dízelnél nem a kenőolaj, hanem a gázolaj minősége inkább erre vigyázz, már amennyire lehet. A pénzt inkább a gyakoribb üzemanyagszűrő cseréjére fordítsd, ami nem olcsó mulatság, ha korrekten végzik.
Nekem 30k vagy 2 év a gyártói előírás, de a baum...szervíz 15k-ként berendel átvizsgálásra, ez csak a Dácia-ra vonatkozik, a Renaultra nem. Sok értelmét ennek sem látom, pár ezrembe belekerül majd ez is, de a meghosszabbított garancia miatt sokáig együtt kell élnem vele.
Egyetértek FECO véleményével. Pontosan ezekkel a szvakkal bocsátottak el engem is az eladó, lehet, hogy egy helyen vásároltuk az autónkat.
2000 km-nél nem kell olajat cserélni. Egy helyi szaki azt mondta nekem, hogy 15 000 Km-nél cseréltessek olajat, de elvégzi ezt Ö is, már mint a szaki, mert szerez bele Renault szűrőt, és senki sem veszi észre.
Kb. igazad lehet. A benzineseknél a 15, dízeleknél a 10 e km/egy évre esküsznek még ma is sokan (autószerelők). Ezek a túl tág határok (30 ekm/2 év) elsősorban marketing fogások. Valószínűleg a garancia idő alatt nem is fog gondot okozni. Én különösen a dízel esetében vigyáznék ezzel, az egy nagyon "túlhúzott" motor. Sok a meghibásodás. Egy ismerősöm off autójában 130 e km-nél állt be, 10 e-vel a garancia után. Már több százezret ráköltött.
Az olajcsere egyébként irreális annyiért amit alább írt a kolléga. Mint a linkből is kiderül, az olaj literenként 2000 ft-os tétel. Általában nagyobb kiszerelásben olcsóbb. Ex has (nem néztem utána) 5-6 liter kellhet. Akkor literes kiszerelésben megvásárolva 12000 ft. Nem 45! Hol élnek ezek? Vidd csak az olajat. Egyébként korábban felmerült itt, hogy ha gyári olajat és szűrőt használsz, akkor a "köztes" olajcseréket maszekban is el tudod végezni, nincs amiből kiderülne.
Ez egy lehúzás, mostanában /pár éve/ lett divat. Ezek, nem nyers motorok, padon be vannak járatva. Ha indokolt lenne, akkor kötelező lenne, mint a többi.
Ez a gyári olaj hozzá. Szerintem felesleges pénz kidobás 2000km -nél szervizeltetned,mivel nem kötelező így a garanciát sem befolyásolja. Nem kockáztatsz semmit ha kihagyod. Nekem nem is mondtak ilyet a kereskedésben.
Véleményem szerint nem ciki vinni olajat. Egyébként az ár nekem irreálisnak tűnik, az én jelenlegi benzinesembe nagyságrendekkel olcsóbb az olajcsere - szakszervízben. És nem hiszem, hogy a Dacia kényesebb, mint a Citroen...
Olvastam még valamikor, hogy az olajcserét ha nem a márkaszervíz végzi de van róla számla, a garancia szempontjából nem veszítünk semmit. Erről tud valaki potosabbat? A márkaszervízek érthetően nem említik ezt a lehetőséget.
2.000 km-hez közelítek. Átvételkor azt mondták, hogy ha elérem, akkor hozzam be az autót (nem kötelező), átvizsgálják, és javasolnak egy olajcserét. Az olajra 45.000 Ft. anyagdíjat mondtak, az egész átvizsgálás - olajcsere munkadíjjal, olajjal kb. 70.000 Ft. lenne. Nem olcsó. Kérdezem, hogy kinek mit javasolt a szerviz, illetve mennyibe került, ha elvitte erre az átvizsgálásra. Gondolom szervizenként más az ár, és igen nagy eltérések is lehetnek. Szükségszerű ez, vagy kihagyható ez a procedúra? Elég az átvizsgálás vagy olajcsere is legyen? Olajt azt mondták vihetek is, ebben az esetben csak munkadíj van. Nem ciki ha én viszek kenőanyagot, nyilván olcsóbban is meg lehet szerezni. Dízel 4x4 vagyok. Vett már valaki hozzá olajat, és ha igen mennyibe került?
Először is gratulálok a kalaptartódhoz, szuperul megoldottad.
A polenszürő az anyós ülés felőli oldalon, egészen bent a müszerfal alatt van. Kihuzható, és úgy kell cserélni. Az eladó mutatta meg nekem is, de én még nem nyultam hozzá.
Ez OK, de éppen az első, a 4x2-es benzines nem igaz, mert az osztrák oldalon valóban a helyes váltó áttételek vannak ehhez a verzíóhoz, amit bir10 saját mérései is igazolnak.
Mind a négy itthon forgalmazott típusú Dusterhez más a végáttétel. 1000-res fordulatnál legnagyobb sebességfokozatban a következőket írja az árlista "műszaki adatok" címszó alatt:
Új vagyok, leendő Duster tulajdonos. Januárban rendeltem meg, egy 4x4 dieselt, extrákkal. Kesudió színben. Nagyon várjuk, májusra igazolták vissza. Félek, hogy a japánban történtek, kihatnak valamilyen formában a gyártásra!
Nálam az verte ki a biztosítékot, hogy a renszám matricát külön kifizettették. Én biztos a fejükre ragasztottam volna. Milyen biztosítás ez? Van amit kifizetnek, van amit nem?
Na nem idegesítem magam, mert megint felmegy a cukrom 10-20 Forittal. :-) Ez a Hofi mindig milyen aktuális!
Ha felhasználói véleményeket szeretnél, és sok szakértelmet e téren, látogass át a daciaklub.hu-ra. Ott vannak aki 100%-ban etanolt használnak, és van akik vegyesen. De nekem dizelem van, ezért csak felületesen olvasgattam.
Én is elméleti síkon elgondolkoztam a dolgon, de nem igazán lehet eligazodni a túl sok pro és kontra miatt.
A tulajok csak dícsérik az olajcégek meg csak kritizálják. valószínű nem véletlenül.
Egyébként a 4x2 benzines autónk motorkódja: K4MF696
Aki rendelt már innen üléshuzatot legyen szíves beszámolni a tapasztalatokról. Azt is kérném megírni melyik anyagból lett rendelve. http://huzatok.hu/hu/comanda_client.html
Milyen volt a kinézet, anyagminőség, illeszkedés?
A fejtámlákra is jól passzol a huzat, mert azok lapos szögletesek az átlag gömbölyded formához képest?
Szerintetek a benzinmotorok alkalmasak 100% bioetanolos üzemmódra?
Az általam korábban említett külföldi oldalak szerint a 4x2-est Hi-flex (etanolos), míg a 4x4-est nem ilyen motorral szerelik. Vajon ez nálunk is így van?
Az előbbi motorkódja AS, a motor típus száma K4M696, míg az utóbbié MR és K4M606.
A forgalmiban szereplő motorkódot érdemes megnézni, szerintem az utal a mootr típusára.
Én 7 éve nyomom az 1.6 16V ScenicII-vel és a dízelt próbálom ki a Duster-rel, a gáz még fel sem merült bennem...
Nagyon jó hallani, hogy meg vagy elégedve az űrtehén motorjával, én a szokásos trafó cserén kívűl szintén nem panaszkodhatok a benzinesre, a többi általános problémákat meg biztosan ismered.
Jó hír ez az ESP, lehet, hogy kétkerekes lesz ESP-vel?
A km óráról meg annyit, hogy csalhat az is de az analóg mutatós fordulatszámmérő is ludas lehet a dologban. Olvastam szintén benzines Duster-ről, ahol 4500 fordulatot adtak meg 130km/h-ra, ez pedig egyik verzíóra sem igaz, mások meg a reális adatokat jelentették meg. Félő, hogy tényleg az órák csalnak!
Nekem adtak számlát (vagy számlamásolatot, nem emlékszem pontosan mert 2004-ben volt) mikor hátúlról nekem jöttek.
Kötelezőre ment a javítás, mert aki nekem jött elismerte hogy nem tartotta be a követési távolságot. Viszont amig a két biztosító megegyezett (végül 6 hónapra kaptam meg minden pénzemet, :-( ) addig elvégezték a javítást CASCO-ra.
Persze, meg kelett mutassák a számlát, mert be kellett fizetnem az önrészt. És persze az ügy elrendezése után megemelte a bizt. a CASCO összeget, és bónuszból is visszaléptetett egyet. Újabb két hónap és 5 látogatás a biztosítómnál mire ez is elrendeződött.
Örülök, hogy tettél fel képeket, ugyanis Ambiance felszereltségűt nem láttam még, csak neten, rossz minőségű képekkel. A tied viszont meggyőzött, hogy jól néz ki fekete lökhárítóval, tükörrel is. És kedvet kaptam a kerékjárati és ajtóvédő műanyag bizbaszok vásárlására is, nagyon feldobja!
A benzines tapasztalataid is érdekelnek majd, lévén ha jól sejtem az én autóm csak színében (medvebarna) tér el...
De, lehet. Az ne tévesszen meg, hogy 500 f/p alatt kinyomod a kuplungot, ha nem tennéd, akkor 0 km/órához 0 f/p tartozna.
A fordulatszámmérő elvileg nem csal, legalábbis a gyújtásról vagy a motorelektronikától pontos értéket kap. Persze a mutatója ettől még mutathatna téveset...
Az ESP-s találgatásokhoz: a sajtóban azt olvastam, hogy egyes teszteken labilisnek találta a nyugati szaksajtó az autót, ezért a Dacia közölte, hogy tavasztól minden verzió rendelhető lesz vele.
A kmóra minden autóban csal valamennyit, egyébként a gyári műszaki adatokból ez következik:
1.6 16V 105 LE 4x2 1.000 f/perc 5. fokozat = 30,99 km/ó
tehát
130 km/ó = 4.195 f/perc
ugyanez 1.6 16V 4x4 esetén 6. fokozatban: 4.084 f/p
1.5 dCi 4x2: 2.938
1.5 dCi 4x4: 3.186
Egyébként nem értem ezt a dízel-őrületet, gázzal ugyanannyira vagy kevesebbre jön ki az üzemeltetési költség, és nem egy kereplővel jársz. Mondom ezt úgy, hogy 6+ éve egy Grand Scenic 1.5 dCi-t használok, a legnagyobb megelégedéssel. Egy koplalóművész. Az 1.430 kg önsúlyú autót bőven 6 liter alatti átlagfogyasztással mozgatja, országúton elvan 4.5 literből. 132.000 km alatt semmi motorhiba nem volt, még egy izzítógyertyát sem kellett cserélni. Azért nekem benzines Dusterem lesz.
Megnézhetted volna a kezelési könyvet, mielőtt elindulsz! Biztosan benne van, hogy X kilométerig milyen max fordulatszámig mehetsz el és talán megemlíti, hogy mekkora terheléssel.
A fordulatszám - sebesség valahol sántít, már a múltkor is furcsálottam a 130km/h-ra a 3500-as fordulatot, mert ez az áttételekből sehogyn nem jön ki. Most láttam, hogy vagy a leolvasásánál tévedsz ( a ford sz és a sebesség egyenesen arányosan változik, hacsak nem csúszik a kuplung ), vagy a km óra csal rendesen.
Ez utóbbit stopperrel le tudod ellenőrizni és a gyakrabban használt sebességeidet bemérni, ha van GPS az még jobb!
Az autó valóban szép, ha fizetnék a színért ezt venném meg én is, de mivel végleg eldöntöttük ma, hogy milyen lesz az autó, így erre nem maradt pénz, maradt a kék.
Ma voltunk egy hosszabb úton a kicsikével. Meglátogattuk a nagyszülőket vidéken. 5-en mentük, tele csomagtartóval. 280km-es óraállásnál indultunk és 710-esnél érkeztünk haza. Volt benne M0, M1, országút, falu.
1.6-os 4x2-es modellről beszélünk. Odafelé menet nem nagyon volt ereje teljében a motor. Autópályán emelkedőn 100-nál nem volt hajlandó többet menni. Azt hittem ott leheli ki a lelkét.
Olyan 450-es óraállásnál szabályosan megtáltosodott, kezdett egész jól húzni. Hazafelé nem én vezettem csak éreztem ahogy emelkedőn 120-nál még simán gyorsulna.
Hiába, kell egy kis idő mire bejáratódik. Remélem 2000km-nél már teljes fényét megmutatja.
A szélzaj már 90-től hallatszik, ami a nagy lapáttükröknek köszönhető. Eléggé süvítenek.
A motor kellemesen morogva duruzsol 130-nál is esedezve egy kis gázföccsért, nem úgy mint a Yarisnál, ahol szabályosan üvölt.
Kívánságra bir10-nek egy-két technikai adat a sebesség/fordulatszám világából (sebesség fokozat, fordulatszám, sebesség km/h-ban):
4X4-es, Exeption felszereltségű és van benne ESP/ASR. Még decemberben kipróbáltam egy havas, lejtős úton 4X2-vel, 4X4 fixel, valamint 4X4 auto-val és ESP nélkül is, mert Budakalászon ilyen volt a bemutatóautó. Ezek alapján döntöttem az ESP-vel súlyosbított 4X4 mellett. Eddig csak kb. 150 km-t mentem vele, de holnap lesz időm egy 200 km-es túrára. Egyenlőre nálam nem zörög semmi.
A rádióval kapcsolatban egy kicsit gondolkodóba estem, mert amit igazán beletennék az 200.000 Ft-nál kezdődne (fejegység, 2 normál hangszóró + 2 magas sugárzó előre, 2 kombinált hangszóró a hátsó ajtókba, és az ajtók belsejének rezonancia-szigetelése). Ez pedig egy kicsit húzósabb, mint amire számítottam. De próbáljuk meg megkérdezni a román kollégát, kellene neki az mp3-as fejegység 4 hangszóróval.
Már nem buli az átadás.... be vagyunk etetve és állunk sorban rendesen! Most majd az áremelés a következő lépcső, bár először inkább a marketinget fogják vissza egy kicsit.
Milyen 4x4 vagy 4x2? az ESP-t már meg sem merem kérdezni...
Üdvözlök mindenkit abból az alkalomból, hogy végre megjött az én Dusterem is 110 lovas diesel motorral. Létezik, hogy ennek motornak nincs olajszintmérő pálcája? Sehol sem találom.
Ahol Te megrendelni szeretnéd, ott mondták, hogy lehet. Ebbe persze nem nyugodtam bele és a másik viszonteladóhoz is elmentem személyesen, ahol nem voltak biztosak benne, hogy lehet. Ez idáig 1:1 volt. Felhívtam telefonon ez utóbbi szalonnak a központját ahol már biztosra mondták, hogy nem lehet, 2:1 a nemre. Nekem ez sem volt elég és felhívtam az importőrt, ahol egy kis utánanézés után elég határozottan állították, hogy nem ( ezt a beszélgetést Párizs is rögzíti ), tehát 4:1. Én a magam részéről ezzel le is mondtam erről a verzíóról.
#1295 FECO4444: a tervező a benzineshez is Arctic felszereltségnél berakja az ASR/ESP + bőrkormány opciót ugyhogy ez nem releváns. Rengeteget kell várni az autóra így is, használják a befizetett előleget úgy is, hogy meg sem rendelik az autót ( ez nem egyedi eset, hanem ez a gyakorlat ), akkor rendeljen meg az ember egy teljesen bizonytalan autót, amit menetközben módosítani kell és ezért még hátrébb kerüljön a listán?
Ja, még annyi lemaradt, hogy a román árlistán csak 110 LE dCi szerepel 4x2 és 4x4 változatban (meg a 90 LE), de nincs 107 LE. Nem tudom hogy ezt a 107 LE a magyar árlistán honnan szedték?
Én az Albertirsai út. Baum. -nál vettem a 4x2 1.5 dCi-t. Ez az opció csak bőr kormány+sebváltó(+35.000 Ft)-val együtt választható. Amúgy a bőr kormány nagyon szuper, megérte a pénzét. Ott érdeklődjetek.
Ott sem tudta a kereskedő a helyzetet, de telefonált egy olyan személynek aki érezhetően nagyon értett a Dacia-hoz.
Ha a dacia.hu-n a Duster tervezőt elindítod, ott is ki lehet választani!(persze rögtön berakja a bőrkormányt is, de higyétek el, megéri a 35.000 Ft.-ot!). A dacia.ro-n a tervező ugyanazt eredményezi, kicsit másképp van.
Már leírtam, hogy az ESP+ASR opcióra azért írják hogy csak a 110 LE dCi-hez választható, mert létezik 90 LE dCi is, de ez Magyarországon nem rendelhető.
És ha a Dél-Pesti kereskedés nem akar egy egérkattintást meglépni (na jó, kettőt mert a bőrkormányt is kattintani kell :-)) a kedvetekért, akkor ugorjatok át az Albertirsai útra, nincs messze! Sőt, szerintem telefonáljatok egyet, egyeztessetek.
Melyik szalonban mondták, hogy lehet a 4x2 dci-be is ESP-t kérni kód alapján?
Mivel jómagam is az elkövetkező 2 hétben tervezem megrendelni a kocsit, és szerettem volna ESP-t, de én is azt a választ kaptam, hogy nem lehet.
Tegnap felhívtam az ügyfélszolgálatot, onnan kapcsoltak az egyik kereskedésbe, de az ott lévő hölgy is csak a prospektust hangoztatta, és azt, hogy ha aszerint nem lehet a 4x2-höz rendelni, akkor nem lehet. Amikor mondtam, hogy itt mást olvastam, azt mondta, lehet, hogy régebben lehetett. Megnéztem az ezelőtti prospektust - ami 2010 szeptemberétől volt érvényes - abban is csak az 1,5 dci 110 LE-hez (vagyis a 4x4-hez) lehetett opcionálisan.
Szóval a kérdésem, hogy milyen kódra hivatkozzak, ahol le tudják majd csekkolni a Dél-Pesti Renalult szalonban is a dolgot, és kérhessek ESP-t a kocsihoz?
Íme egy kis összehasonlítás a régi autónk (Toyota Yaris 1.0 2002 évjárat) és új autónk (Dacia Duster 1.6 4x2) vonatkozásában.
A Toyotában minden pedál lötyög oldalra és 112000 km alatt fel sem tűnt csak mikor megnéztem a Dacia után. Azt hittem a Toyotában puha a kuplung, akkor a Daciában vajból van. Tipikus női autó. A Toyotában 1000-es motor van és jobban gyorsul az elején mint a Dacia. Bár lehet, hogy csak nem merem még nyomni neki. Plusz kicsit lomhának tűnik, valószínű még nem járatódott be, még nem koptak össze az alkatrészek. Após szerint érződik még, hogy szorul. Még csak 280km van benne.
A Toyota minden útegyenetlenséget tökéletesen továbbít a kormányra és utastérbe. A Dacia mint a repülőszőnyeg átsuhan mindenen. Kimondottan keresem a kátyúkat, hogy újra és újra átéljem ezt az élményt. :-)
A motor fordulatszámok teljesen máshogy alakulnak a két autó esetén. Nagyjából egy sebességfokozattal kell később váltani a Daciánál. Toyotánál 50-nél már 5-ösbe váltottam, Daciánál kb. 65km/h-nál kell 5-ösbe váltani egyébként túl alacsony lenne a fordulat és még gyenge a motor. 2500-as fordulat felett érdemes csak váltani ha nem akarunk erőlködést. Autópályán kellemes meglepetés ért. Toyotánál 130-nál 4000-es fordulat (iszonyat motorzaj az utastérben), Daciánál 3500-as (enyhe szélzaj). 90-nél alig lehet hallani a motorzajt és tökéletesen lehet beszélgetni az utastérben.
Az utastér kb. másfélszer akkora, hátul két felnőtt és egy gyerekülés elfér. Toyotánál egy felnőtt, egy gyerekülés. Csomagtartó olyan nagy, hogy két felnőtt befeküdhetne. Toyotánál csak jelzés értékű.
Apropó vettem egy tetőcsomagtartót az Aldiban. Tudjátok a Tűzoltó utcaiban. :-) Fel is próbáltam, és akár még jó is lehetne, ha jobban illeszkedne. Mivel a tetősín oldala egyenesen jön le és nem szögben, ezért csak éllel illeszkedik nem felülettel. Remélem értitek. Persze ha jól meghúzzuk olyan stabil mint a beton. Csak azt nem tudom még, hogy rakom fel a két bicajt a tetőre. Olyan magas a poroló mint egy teherautó. Majd rendszeresítek egy minilétrát.
Az ülésmagasságot a legmagasabbra állítottam és így át lehet látni a forgalom felett. Monnyuk 180 centi vagyok. Plussz furcsa, hogy látom a teljes motorháztetőt. Legalább látszanak az autó sarkai, ami parkolásnál előnyös.
A színt látatlanban választottuk (bazaltszürke), de nem bántuk meg. Bizonyos szögből van egy zöldes beütése. A feleségemnek nagyon tetszik, én meg amúgy is homokszínt szerettem volna.
A kormány fogása kényelmes. A Toyotánál megszoktam, hogy a jobb hüvejkujjamat beakasztottam a kormányküllőbe. A Daciánál olyan sorjás volt ez a rész, hogy vágta az ujjam. Este neki is estem smirglivel.
Az ajtóbehúzó fogantyú mivel két részből van összeillesztve természetesen az is vág a tenyérrész illesztésnél. A motortérből pedig rázós úton zörgés hallatszik. A fényszóró állító bowdenre tippelek. Azon kívül minden rögzítve van csak annak van játéktere. A Toyotánál bezzeg elektromos.
Pontosan, megkockáztatom, hogy 4x4-ben is simán menne a 107LE motor. Nagyon jó nyomatékos jószág, nem csoda, hogy a Renault beleteszi fűbe-fába!
Az üzletpolitikájukat viszont nem értem... az ARS/ESP leginkább az elsőkerekesekhez kell, mert a négykerékhajtás mindkét funkciót részben helyettesíti. Erre ezek csak a dízel négykerekes verzíóhoz adják opcióként, ami felelőtlen dolog mert alapvető biztonsági és nem kémyelmi szolgáltatásról van szó. Az, hgy összekötik a bőrkormánnyal, az már kabaréba illő!
Gondolom sík aszfaltúton kettessel is simán el tudsz indulni és aztán a hármast kihagyva negyedikkel folytatni a helyiségnév tábláig, majd hatodikban 90-100km/h-val folyamatosan haladni, kíváncsi lennék rá ennyire működik a gyakorlatban, mert nagyon úgy néz ki, hogy a Te 4x4-es dízeled lesz nálam is a befutó a 4x2 helyett..
Kösz, való igaz, hogy ez az autó nem lesz soha az autópályák királya nem is arra való és nem csodálkozom ezen a fogyasztáson sem. A terepen meg egyértelmű a dízel előnye, mert szinte vicc, hogy az első két fokozat áttétele megegyezik a kétféle autónak, naná, hogy a dízel szinte gáz nélkül megy fel az emelkedőn!
Mindkét autónál az egyes lényegében terepfokozat és célszerű a terep és emelkedőn való indulás kivételével elfelejteni.
Az embléma meg nem zavar különösebben, bár 12 éve ezt a rombuszt szoktam meg, így a szex után jöhet majd a sör!
A megtérülésről meg annyit, hogy az üzemanyagok árai csak felfele araszolnak ami nemcsak azt jelenti, hogy előbb térül meg a dízel pluszköltsége, hanem azt is, hogy az eladásnál évek múlva nem kell senkinek az 1.6-os benzines és ez az amiért még vacilálok.
julius65: az árlistán legördítve megtalálod a műszaki adatoknál az áttételeket 1000f/perc fordulatra vonatkoztatatva, sebességben (km/h ) megadva.
aronpapi: sejtettem, hogy csak nekem új ezért jeleztem is, de ezt a kék színt nehéz fellelni itthon!
"Van egy videó, lehet, hogy láttátok már, két érdekesség: egyik a nálunk szinte egyáltalán nem fellelhető nem fizetős szín, a tengerész kék, a másik az embléma az autón...."
Én még decemberben kaptam meg a Dusteremet. Benzines 4x4 full-os, tolatóradar meg bőrözés... stb. Pont mi is kiszámoltuk, hogy évi 12k megyünk és kb. 5-6 év a megtérülés, persze akkor mások voltak a benzin és dízelárak. A benzinesnél úgy érzem a 4x4 nem nyerő. Minend érték megfelelő nekünk viszont toltam egy Győr-Budapest-Győr autópályát amit végigmértem és 12,2 volt a fogyasztása (mondjuk 140-en mentem, de pssz...). Szerintem megéri a benzines és mondjuk mi olyan 7-10 évre szánjuk, mert 5 év múlva szeretnénk egy másik autót is a családnak:)
Teljesen korrekt és megérte, autópályán meg nem szabad nagyon kergetni ennyi a tanulság. Azt azért hozzátenném, hogy a 4x4 hátrányai itt mutatkoznak meg leginkább, de ez érthető is. Gondolom a 4x2 benzines ennél sokkal jobban szuperál. Azt olvastam hogy mindenhol olyan 1-2 l-rel kevesebbet mutat és autópályán is sokkal jobb lehet a fogyasztása. Na ennyit tennék csak hozzá ha szabad....
A Renault Duster pedig csak bizonyos országokban fut. Volt itt valahol, egy link amit még én szúrtam be régebben ezzel kapcsolatban. Ott fel volt sorolva hol hozták ki Renault emblémázal és hol Daciaként. Nem nagy szám szerintem a különbség, de biztos lesz valami tuningalkatrész ha át akarod esetleg keresztelni a kocsit később.....
Tudtam és korábban mondtam is a másik szalonban, hogy többeknek van ez az összeállítás, de szörnyen bizonytalanok voltak és nekem így is sok a bizonytalanság, ezért kérdeztem meg más cégnél.
Kód alapján megnézték és biztosra mondták, hogy lehetséges ez a verzíó, de most nem tudnak semmilyen dízelest megrendelni.
rend-: kösz a véleményt, ma megint megnéztem egyet én is álló helyzetben, be sem indítottuk és ismét rácsodálkoztam, mindig rosszabbra számítok....miért?
Nem azt kell nézni, hogy mennyit tankolsz a benzinesbe, nagyon sok más befolyásolhatja azt, hogy mi éri meg és mi nem. Jós nem vagyok, de a jelenlegi üzemanyagok árait, a jegybanki alapkamatot és még egy pár dolgot alapulvéve kb öt éves használatnál nagyjából egál a dízel vs. benzin Duster, ha ekkor eladod, akkor valamivel jobban jársz a dízellel, mindez évi 12k futásteljesítményre igaz. Egyelőre úgy néz ki, hogy ha öt évnél korábban eladja az ember az autót, vagy évente kevesebbet megy mint 12k-t, akkor hülyeség dízelt venni.
Öt évnél hosszabb használat és az előbbinél nagyobb futásteljesítmény esetén meg baromság benzinest vásárolni. A növekvő üzemanyagárak a dízelnek dolgoznak, 500Ft/l-nél már előbb megtérül az az 500k!
KiGab: mivel még nem döntöttem, azt is megkérdeztem, hogy nem kapnám-e meg a benzinest előbb, hiszen 10-ből 9-en dízelesre várnak ezt meg nem győzi a gyártó. Valószínűsíteni tudták csak ezt a feltételezésemet, azt viszont biztosra mondták, hogy ha benzinest rendelek azt azonnal nyomják is tovább és megy a románokhoz, míg a dízeles szerződések minden szalonban lefűzve pihennek még egy darabig.
Valószínű benzines lesz és 4-5 év után, vagy már előbb is eladom, addig meg teljesen mindegy, hogy valóban többet zabál mint a dízel, a matematika, az matematika...
Van egy videó, lehet, hogy láttátok már, két érdekesség: egyik a nálunk szinte egyáltalán nem fellelhető nem fizetős szín, a tengerész kék, a másik az embléma az autón....
Hát következő a helyzet. Az autó sokkal szebb mint gondoltam. Tágas, kényelmes és szerintem biztonságos is. Holnap tudnék menni teszt vezetésre is, elvileg hívni fognak. De nem fogom fájdítani a szívemet, mert sajna amennyivel én be tudnék szállni, akkor még nagyon sok maradna a hitel törlesztésre. Ezt most nem tudom magamnak megengedni. De én a diesel mellett döntöttem volna, igaz drágább, de én már benzinesel egyszer megszívtam a sok tankolás miatt. Szóval ha tehetném akkor bizony bele vágnék. Sok sikert majd neked!
Kíváncsi vagyok a döntésre, de méginkább az indoklásra! Ugyanebben a helyzetben vagyok és érdekel minden a vásárlással kapcsolatos infó.
Ma kiderítettem, hogy lehet mégiscsak 4x2-es Arctic felszereltséggel ESP-t rendelni a dízelhez.
Dízelt meg most nem tudnak a szalonok rendelni, legfeljebb benzinest, így a dízeles ügyféllel kötnek egy szerződést, felveszik a 10%-ot és várnak arra, hogy megrendelhessék az autót, nem semmi!
Kösz, ezek szerint benzines, mivel nálad még be sem burkolták a románok a motort, mint ahogy nálam a franciák a Scenic-nél igen, elég hamar elszáll valamelyik trafód, amit párban illik cserélni, de legjobb ragaszkodni a teljes cseréhez Beru, Denso trafók beváltak. Ha az eredetik francia gyártmányúak, Sagem, akkor hamar beüt a mennykő.
A gond az, hogy egy csavar rögzíti a trafót, na meg a gyertya amire ráül. Az egy csavar kevés és a kosz, pára bekerül a gyertya körüli térbe és csak idő kérdése, hogy a szikra hol húz át.
A Megane-nál ami úgy nézett ki mint a tied, 2 év kellett, a Scenic-nél 6 év múlva jött ki, de ennél már két éves korában kiszedtem a trafókat és szilikonal tömítettem a visszarakásnál, ennyit segített.
Gratulálok az új tulajdonosoknak és kitartás a várakozóknak...szerintem megéri!
Megosztanám veletek a 30000km-es kötelező szervíz számlám tényét:) na persze akit érdekel.
Na szóval időben kb 2 óra pénzben meg 45000Ft cserélve: olaj, levegő és pollen szűrő, 4 liter elf olaj(papíron ez szerepelt), folyadék szint stb...
Az üzemanyag mérő rendszer és a számítógép hibára nincs megoldás, de lelkiismeretesen lemérték a tartályt és 10liter folyadék a szgép szerint 10,5 liter azaz továbbra is igaz amit írtam (tartalék lámpa világít irány a bkút)illetve a munkafelvevő kolléga szerint továbbították a gyár felé hibajelentésként (hátha egyszer lesz visszahívás)
Ami érdekes: a szervíz könyvbe bejegyzett következő látni akarás 45000km-nél!!! természetesen ez csak ellenőrzés (minima 10000Ft)
A cserék 60000km-nél
Ja a munkadíjból 15% és az anyagokból 10% mert ott vásároltam ahol szervízeltetem:))
EZ a szegedi szervíz!
Én mindenkinek ajánlom.
Ha valakinek kell megadom annak az eladónak az elérhetőségét, aki nekem 2 hónap alatt elintézte a gépet.
Igen össze fog ez jönni, hétvégéig eldöntöm és miután hétfőn megrendelem várni fogok türelmesen..
Mindegy melyiket veszem, mert kiszámoltam, hogy igaz 500k-val többet fizetek most a dízelért, de 4-5 év alatt ledolgozza a hátrányát, aztán meg hasznot is hoz a benzineshez képest, ha meg el akarom adni öt év múlva, akkor könnyebben tudom és legalább 200k-t visszanyerek a benzineshez képest.
GToni: a dízel nyűgösebb, mert már nem az a régi előkamrás szívódízel ami répceolajjal és petróleum keverékével simán elment! Nagyon figyelni kell, hogy hol tankolsz, hidegen kerülni kell a padlógázt és melegen pl hegymenet nem rögtön leállítani / turbó /! A részecskeszűrő miatt a sok hidegindítású várost kerülni kell, ill enyhíteni egy kis autópályával, mint annakidején a kétüteműeknél.
Sajnos minden odafigyelés ellenére a porlasztócsúcs így is bekoszolódhat, a tankban meg felgyülemlik egy csomó szmötyi. Kicsivel sűrűbb és drágább szervízintervallumok, melyeket még érdemesebb betartani, mint a benzinesnél. Nehezebben melegedő motor, a jobb hatásfok miatt kevesebb veszteséghő, így télen vacogás ezerrel... Cserében a fogyasztásbeli különbség / 2.5l/100km / átlagosan és észrevehetően vehemensen húzó motor.
A benzinesnél szinte biztos gyújtótrafócsere, okoskerék probléma, ami vezérműszíj és feszítőgörgők cseréjét is jelenti vízpumpával egybekötve, felsőholtponti jeladó kontakthiba. A végén meg nehezebb eladhatóság.
Nekem az jött ki nagyon sok tényezőt figyelembevéve, hogy anyagi megfontolásból, a jelenlegi ez évi üzemanyagok árával számolva, ha a futásteljesítmény 10-12k felett van, akkor a dízel éri meg jobban öt éves használat esetén és ebben még az 500k Ft öt éves lekötése, kamatozása is benne van.
Hosszabb használat és az üzemanyagárak növekedése még inkább a dízel malmára hajtják a vizet.
Egy biztos, érdemes most minél hosszább garanciát vásárolni mindkét változathoz, mert nagyon drága minden beavatkozás az autókon és sem a gyártó sem a donor nem a megbízhatóságáról híres.
A diesel motor mint olyan mindíg megosztó. Nekem a Dusi az ötödik diesel autóm. Volt benne koreai, és ezzel együtt 4 Renó motoros. Mindegyik keveset fogyasztott, és ment. Nem tudom mi rosszat halottál erről a motorról, de a konkurencia sem tud konkrét rosszat mondani a Renó dieselről általában. Az 1.5 dci-ről különösen nem. Gyártottak ennél nagyobbat, erősebbet, nyomatékosabbat, de jobbat nem. Tény, hogy van egy fura csörgő hangja erőteljes gyorsításkor, de ez nem hiba, ez sajátosság. Ettől még elmegy nagyon, nagyon sokat. Költeni lehet bármilyen motorra, ha nem vigyáznak rá, vagy peches az ember. DE! 5 év garancia van a járműre! (persze a hitel fajtájától függően) Mi baj lehet ez alatt, mennyit lehet ez idő alatt menni, élvezni előnyeit? Olajcsere 2 év, vagy 30 000 km. Ne higgy azoknak, akik pont ezt a motort szidják. Kíváncsi lennék mi az ami ennél jobb. Hidd el, nem vagyok elfogult, tudom, hogy léteznek japán, német dieselek is, nem ellenük beszélek, de az, hogy az 1.5 dci rossz, azt nem tudom elfogadni.
Túl sok rosszat hallottam az 1.5 dci motorról a környezetemben is és sok problémát is olvastam. Félek tőle na.
Akkor is meggondolnám a dízelt, ha csak jót írnának róla, mert jóval bonyolultabb egy benzinesnél, könnyedén bele lehet tolni pár százezret csak úgy. A benzin motor meg valljuk be ezzel a váltóval egy benzintemető valami oknál fogva, pontosabban lennének tippjeim rá miért. Ha kerülne bele egy jó, kisebb, de erősebb turbós benzines az felvillanyozna biztosan, még ha drágább is lenne. Aztán még zavar ez a rozsdásodási hajlam is a cink hiánya miatt. Egy terepjárónál azért könnyen előfordul, hogy lepattanhat a festék. A többi amúgy nagyon tetszene. Bár az is igaz, hogy 4-4.5 M-ért már lehet válogatni is.
Arra jutottam, hogy egyelőre kivárok, szerencsére nem olyan sürgős a csere. Addig figyelem az eseményeket. Azt mondják az okos más kárán tanul. Most megpróbálok okos lenni. Amire meg minden a kedvemre változik annyiba fog kerülni mint a konkurencia. Akkor most ki az okos? :-)
Elhiszem amit érzel, mert én is hasonlókat éltem át amíg vártam. A vége fele már egyre kevésbé hittem, hogy ez valaha összejön. DE ÖSSZEJÖTT! Neked azt tanácsolom, hogy ne add fel a célt! Ha lehetőséged engedi, a dieselt válaszd, megéri várni rá. Egyszer minden véget ér, és a végén ott a célszalag. Nagyon klassz átszakítani!
Nem fogom szélesebb körben terjeszteni a végzetszerűségemet...
A Dacia gyár meg nem sokat törődik velem a jelek szerint, kínomban már azt számolgatom, hogy érdemes-e dízelt rendelnem, vagy gyorsabban kapom meg a benzinest? Soha nem hittem volna, hogy átélem mégegyszer a régi szép merkuros időket!
Már hússzor végigolvastam ezt a topikot is, megnéztem az összes tesztet, videót, számolgattam és az a rohadt mérleg nem billen egyik oldalra sem! Sok érv van az egyik mellett is meg a másik mellett is..
Nem elég, hogy visszalépésként érem meg ezt a cserét, a 4x4-nek, hasmagasságnak örülök, de ez a bizonytalanság a XXI. században, fura...
Így van, erről beszélgettem ma, teljesen rapszódikus a szállítás, aminek az az oka, hogy nincs lekötve éves darabszám. Ahogy jön, úgy puffan!
A románok meg szinte szívességból adnak, mivel nem köti öket éves szerződés. Lehet, hogy később lesz bátorsága a magyar félnek és előre meg mer rendelni egy éves darabszámot, egy év után talán lesz mersze és akkor nem lesz ekkora sorbanállás. Sajnos a japán földrengés ennyit nekünk is ártott, mert a Nissan hajtáslánc egésze, vagy néhány eleme biztosan ott készül.
A R Megane Break autómat 1999-ben rendeltem meg és akkor történt Törökországban egy nagy földrengés. Bursaban szerelték össze ezt az autót, csúsztak is rendesen, de sajnos erről tényleg nem tehettek a szerencsétlenek. Most megrendelem a jövőhéten a Dustert, persze egy földrengéses cunami után, amelyre egy készülő atomkatasztrófa is rányomja bélyegét....
1. lötyögő fékpedál: megnéztek több dustert, mindnek lötyög egy kicsit. Ezek szerint ez normális. ( bár azért szokatlan dolog)
2. búgó hang a motorzaj mellett: kormányszervó hangja - ez normális.
3. erős gyorsításnál mintha becsörögne: normális, csak gyenge a hangszigetelés és hallatszik, míg más autónál nem.
4. a legfontosabb a műszerfalből a zörgés ciripelés: valóban a lámpa bowden ahol átment a tűzfalon ott zörgött. ( hála a fórumnak, jó volt a tipp, amit a szerelőnek is mondtam, hamar megtalálta a hibát)
Aztán rakattam egy szép kipufogóvéget is rá. Nem a gyárit, de nem is tescosat. Nagyon vagány.
Szegeden volt vagy hét nyolc átadásra váró kocsi, lehet fölgyorsultak a szállítások.
Van remény, ma voltam a szalonban és egy körtelefon után kiderült, hogy akiknek már eddig feladták a rendelését, azok 1-2 hónapon belül megkapják az autót, mert egy nagyobb kontingens érkezik. Olyanok reménykedhetnek most, akiknek őszre ígérték....
Én még meg sem rendeltem, így az év vége, vagy 2012 első negyedéve a várható érkezés. Mindenki a 4x4-es 1,5DCi-re hajt, ezért valószínű az 1,6 benzines lesz nálam a befutó, úgyis ezt a motort hajtom hét éve, legalább nem lesz szokatlan.
Minden ülésre jut a 12.000ft-ból.:))Plusz a hátsó nekem osztott,így arra ilyen formában kértem. Van egy tervező rendszerük,ott fillérre pontosan megmondják,hogy mennyit kell fizetned. Lehet kérni az első ülések hátára zsebet is.Én kértem,szerintem megéri azt a pár száz forintot.
A képpel majd megpróbálkozom valamikor,de ehhez szereznem kell egy adatkábelt.:(
15e km-t mentem vele eddig minden hiba nélkül,az enyém1.5dci 4x4 exeption.Az ár-értékarányhoz képest tökéletes autó terepen és autópályán egyaránt.Én most is a Dustert választanám....
Új vagyok ezen az oldalon. Feleségemmel a jövő héten megyünk alaposabban megnézni egy Dustert autószalonban. Igazából én diesel verzión gondolkoztam a 3,8 milliós változatban. Meglátjuk majd mit mondanak és a családi költésg vetésbe hogyan fog beleférni. Nekem nagyon tetszik a jármű remélem ösze jön majd a vásárlás. Kényelmes, élvezet vezetni az autót? Akinek van eddig meg van elégedve vele maradéktalanúl?
Az ASR megfogja a kipörgő kereket, csúszós úton amelyik hajtott kerék a másikhoz képest jobban kezd forogni / ez gyárilag beállított érték, egy kanyarban is eltérő a nem azonos oldalon lévő kerekek fordulatszáma /, azt a kereket fékezi, így a nyomatékelosztást módosítja és az másik álló vagy lassan forgó kerék nagyobb nyomatékot tud a talajra átvinni. Ilyenkor hallani és érezni is lehet ezt a fékezést az autón.
Az ESP gyorsulásérzékelőkkel észleli, ha az autó abnormálisan, hirtelen eltér az addigi haladási iránytól és ezt az eltérést a kormányzás nem indokolja. Pontosan tudja a szenzoroknak köszönhetően, hogy ez milyen erősen és milyen irányban történik, majd ezt igyekszik korrigálni, a norm. helyzetet visszaállítani úgy, hogy a kerekeket akár egyenként fékezgeti, ill visszavesz a gázból. Az ember erre képtelen, mivel ezt a másodperc tört része alatt kell észlelni és cselekedni, ráadásul megnézném azt aki külön-külön tudja a kerekeket fékezgetni...
Az ESP olyan mint a légzsák, ott van az autóban és reméljük hogy működik is ha kell, de soha ne kerüljön rá sor, hogy megtudjuk hogyan..., a különbség mindössze az, hogy az ESP segítségével elkerülhető sok esetben a baj, míg a légzsák a baj bekövetkezésekor enyhítheti annak következményeit.
Miután átvettem az Dustert, az egyik barátom (aki egészen jól ért az autókhoz, velem ellentétben) kipróbálta az ESP(ASR) működését, egy vizes útszakaszon. Halottam egy morgó hangot (azt mondta hogy ez a kipörgégátló hangja). Nekem még nem volt ilyen eddigi autóimban.
Pontosan! Viszont a 4x2 nem 110, hanem 107 lovas, hogy miért...? Itt a fórumon pár embernek van ESP a 4x2-ön, ezért él bennem a remény, 500k nem mindegy, legalább is nekem nem! Holnap megyek a szalonba és megpróbálom rendbe tenni ezt a dolgot, meg mást is... talán mire leesik a hó meglesz az autó is!
Rendeltem,pont ma tettem fel.Korrektek a rendelésnél.Először visszaigazolják neten a rendelést,majd a megadott telefonszámon felhívnak és pontosítják a színt, a légzsákokat,stb...
A méret nekem pont jó,bár majdnem 2 óra alatt tettem fel,kicsit pöszmötölős. A színben picit csalódtam, a tervezőn sötétebbnek látszott a piros szín.Viszont nagyon egyedi,mivel én terveztem,így tutira ugyan ilyet nem találok sehol!:)
Az anyaga erős,remélem jó pár évig nem kell másik. Az ára:12.000ft plusz 5000ft a postaköltség. 8-10 nap alatt megjön.
Nem vitatom az esp hasznosságát, örülnék, ha a mienkben is lenne.
De. Voltunk most Erdélyben a hegyek között. Mentünk szerpentinen bőven, siettünk is néha.
Volt többször is hogy rászalaladtam, havas, saras, jégbordás kanyarra. Szerencsére jól viselkedett az autó, jó lehetett érezni mit csinál és nem farolgatott össze vissza.
Úgy éreztem, nagyon nagyot kellene hibázni, hogy az esp besegítsen. Gyors kanyarokban a Déva és Arad közötti úton, eléggé figyelni és kapaszkodni kellett, az már nem igazán az ő világa. Ettől még szeretem vezetni.
Az off mondeoval, viszont így a tél végén kiigazított az esp egy óvatlan mozdulat miatt a latyakban, szépen egyenesbe hozta a kocsit.
Próbáltam bele menni jó mély hóba, hegynek föl, azért ott hiányzott a kipörgésgátló, vagy diffizár. Mindenesetre a 4x4 nem rossz találmány.
Kösz a választ, a honlapon tényleg csak a 110LE-re írják, bár a másik 107LE így kiesne, de ha nektek van a 4x2-hez, akkor felcsillant a remény.
Az ASR kipörgésgátló kapcsolható ki, de bizonyos sebesség felett automatikusan visszakapcsol. Az ESP nem kapcsolható ki, hiszen alapvetően biztonsági opció és normális stílusban vezetve, normál körülmények között / nincs váratlan akadály / nem is müködik, tehát értelmetlen lenne kapcsolgatni. Az ASR inkább kényelmi funkció, nehezebb elakadni és csúszós úton könnyebb elindulni vele, mint nélküle. 7 éve használom őket, de az ESP működését nem észleltem még, van visszajelzés a műszerfalon, de még nem láttam felvillanni. Az ASR sokszor működik ezt viszont még hallani is...
Véleményem szerint a Duster-ben sem működik másként ez a kettős opció. Az ESP kitörésgátló ennél a hasmagasságú autónál szinte nélkülözhetetlen / jávorszarvas teszt / ezért enélkül nem veszem meg.
Éppen a 4x2-nél fontosabb a megléte, mert a négykerekes részben a kipörgés, mint a kitörés terén jobban teljesít és így a 4x2-es van jobban rászorulva.
ESP+ASR-t az 1.5 dCi-hez lehet rendelni, de csak a 110 (4x4) illetve 107(4x2) LE változathoz.
Amihez nem lehet rendelni az a 90 LE dCi, de ilyen motor opció nincs Magyarországon.
Eddig csak egyszer (2x180 km) voltam autópályán M6-os Bp.- Mohács oda-vissza, 6,3 -t fogyasztott, 4 személy csomag nélkül, kiméletes üzemmódban (egyenletesen mentem, szinte gyorsulások és lassulások nélkül mert alig voltak a pályán).
Nekem 4x2-es 1.5 dCi-m van, ESP-vel. Az a valóság hogy 1.5 dCi-re lehet kérni külön opcióként, de a kereskedők ezt nem tudják (tisztelet a kivételnek). Hát akkor meg kell nekik mondani hogy úgy rendeljék! Én így tettem (+80.000 Ft.)
Kösz, megnéztem és ha nem is csak a fullos, de csak a 110LE-höz írja valóban. Gáz, mert így biztosan kimarad a 4x2! Meg kell barátkozni sajnos a több mint 4.5 millával. Jó hír, hogy még így is jóval olcsóbb bármilyen más 4x4-esnél, már csak a várakozási idő jelent gondot, de ezt a szalonban tisztázom. Mégegyszer kösz a választ!
Dusterlázban égek pár napja, jelenlegi autóm hasa sajnos időnként fennakad, ezért lecserélném egy nagyobb hasmagasságú autóra. Itt jött be a képbe a Duster, a dízel nem kérdés, de vacilálok a 4x4-en... Vizmosás és dagonya az erdőben, ez nem az én világom, de buckás, saras földút nem túl nagy emelkedővel az igen.
Kérdésem az lenne, mielőtt beesnék egy szalonba, hogy egy ASR/ESP opcióval a kétkerekes az esetemben nem elegendő-e, adjak még 500K-t a 4x4-ért?
Jelenlegi autómban / Scenic II 1.6 16V / is ez van, így nem ismeretlen számomra.
Én is klub tag vagyok, duster1 néven, mert nem engedett a rendszer tittritti papa néven regisztrálni, és én voltam az első Dusteres a klubban. Igaz nem vagyok aktiv, de mindent elolvasok, ami ránk vonatkozik. Gyakran látlak ott.
Hát akkor kérjük meg kerkuskát, hogy bonyolítsa le a Duster találkozót.
Egyben megkérem a fórumozó társakat jelezzék, hogy részt vennének e egy találkozón.
28-án szeretnék én is ott lenni a Dácia klub találkozón.
A fékpedál nálam is elmozdul mind a két irányban fél-fél centit. Lehet hogy ez gyárilag ilyen. Bár ha belegondolok nekem sem tünt fel, míg meg nem néztem jobban. Lehet hogy a hirtelen gáz fék váltás miatt van, mivel ha átlépsz könnyebb ha nem merőlegesen hanem kicsi oldalról rányomott eredővel fékezel. Ez mondjuk gyorsabb és talán biztosabb is. Én elöszőr azt hittem csak a pedál végén lévő kis kupakot mondjátok, hogy az mozog. Mivel az egész pedálkar ezért gondolom, hogy valami ilyesmi miatt lehet. Biztos van valami gyakorlatias oka, mivel a másik két pedál nem mozog és mindenkinél nem lehet csak a fék.....
Az utat hiba nélkül végigcsinálta, kb 1200 km volt négy nap alatt. Vezetni kényelmes volt, öten voltunk, a lányom szerint hátul középen is jó ülni.
Az első hegyi kanyarokban még megijedtem, mert billeg, aztán megszoktam és tetszett a hegy is vele. Pontosan meg kell találni az íveket, és jó fordulaton kell tartani a motort. Nagyon jó túrázni vele. Ahol más autó küzdeni kezd a hóval latyakkal, sárral, ez magától értetődően elmegy.
A rossz utakon is jól ment, a futómű nagyon bizonyított.
Ott már látni az utakon is dustert, nem csak a kamionokon, de a románok is megnézik.
Sziasztok! Én komolyan gondoltam a Velencei-Tó körüli túrát...Május 7.én, szombaton.Találkozó Velencén az M7 pálya mellett,megnéznénk a felújított katonai emlékparkot Pákozdon,az agárdi pálinka főzdét üzemközben,ebéd valahol a tó körül.Esetleg egy ügyességi verseny valahol egy dombos terepen?De minden ötletet szivesen várok,én csak egy lehetőséget mondtam el...Vélemények???Bírom a kritikát...!
Szerencsére ezek a zörgések nálam nincsenek. A fogyasztásom a téli hónapokban 6,5 l volt.
A fékpedál nekem is elmozdul mind a két irányban kb fél cm-t. 9500 km-t mentem vele hiba nélkül.
A Duster találkozót kerkuska írta, hogy megszervezi, de már rég nem beszéltem vele. Azt gondolom, hogy Dácia találkozó máj. 28-án lesz oda kellene elmennünk nekünk is, és akor nem kell külön szervezni. Igaz nekem a 28-a már nem túl jó./ Balatoni vendéglátás/ de azért megpróbálok elmenni. Mi a véleményed?
Szerintem az összes ülésre van az ár, ha biztosra akarsz menni kérdezd meg őket, de ha ügyfélnek akarod a véleményét, a másik fórumon valaki már rendelt tőlük:
Régebben valaki belinkelt egy oldalt, ahol Dusterbe való üléshuzatot lehetett rendelni, illetve tervezni. Sajnos nem találom a linket, ha mégegyszer bemásolná megköszönném. :)
Egy hónapos az autó sikerült vegyes használatban belepakolni 2500 km-t.
Mondtam az asszonynak, jó lenne kicsit kevesebbet hajtani. Erre azt válaszolta, akkor
minek az autó. Vagy dolgozom, vagy maradhatok itthon,de akkor csak viszi a manit nem hozza. Hm végül is igaza van. Egyébként jól megy a gép, eddig nekünk negatívumot a gagyi dolgokon kívül nem mutatott. Asszony szerint gagyi a belső kilincs is az embernek az az érzése, hogy mindjárt letörik.
Félre a tréfát, azokhoz fordulok, akik hitelre vásárolták meg a kocsit. Nézzétek meg a hitelszerződéseteket, és a postai úton küldött szerződést. Mi a Renault Credittel kötöttünk a kereskedésben szerződést, 16,83 %-os induló teljes hiteldíjmutatóval.
A postán kiküldött szerződés az UniCredittől jött 20,48% THM-el. a Különbség okát még nem tudtuk tisztázni az ünnepek miatt. Szerdán az asszony bemegy és biztos vagyok benne,hogy helyre rakja, rakatja a dolgokat. Akkor újra jelentkezem. Ti se hagyjátok magatokat átverni, ha ez átverés.
Ha a kalaptartóval eltakarod a csomagokat, szerintem nagyobb eséllyel törik fel, valami "nagy zsákmány" reményében. Én még a kesztyűtartót is kinyitom, hadd lássa a tolvaj úr, hogy mi újság. Mert ugye értéket Te sem hagysz a kocsiban?
Nem rendeltem Look csomagot,bár jobban jártam volna vele.Az alufelnit utólag rendeltem,mivel alapból lemezfelnivel kaptam. Az utólag rendelthez nem jár a dísz kupak.
delkertesz
A hővédő fóliát az ablakokra tetettem.62%-al megszűri a napfényt,így nem melegszik fel a kocsi annyira.Plusz nem mellesleg jól is néz ki. :)
Egyébként a hétvégén 220km-t mentem vele. Nagyon jól fekszi az utat,de az oldalsó ablakoknál a menet zaj nekem picit erősebb a vártnál.A motor viszont nagyon szimpatikus.Erős,nyomatékos és aránylag halk.A csomagtér szuper,telepakoltam rendesen.A kalaptartó viszont egy kalap kaki.Csak arra jó,hogy ne lássanak alá,másra nem!
Az első benyomások jók,remélem később is azok maradnak!:)
Sajnos ez egy "örökölt" betegség. Logan-al és Sandero-nál is így van.
Valamim olyasmit írnak a Dacia fórumokon, hogy a reszetelés akkor történik ha leveszed a gyújtást, majd 1 percen belűl ismét ráadod a gyújtást. Van is valami leírás arról hogy miként lehet ezt elkerülni, (tiszta elektronika, nem értek hozzá) valami áramkört kell készíteni (ha jól emlékszem). Ha nagyon érdekel, megkeresem.
Tegnap beépítttem a rádiót és a hangszórókat. A rádióhoz kellett egy antenna csatlakozó adapter, meg a hangszóókhoz is kell egy külön adapter, ha nem akar az ember kókányolni. Egyébként jól ki van építve minden.
A bluetooth viszont nem kapcsolódik semmilyen telefonhoz. Valaki írta, hogy ugyanilyen Kenwood fejegysége van, azzal nem volt ilyen gond?
Igen már láttam én is a tévedést. Biztos az áldomás volt az oka;)
1,5 dci természetesen. Ennek is mozog a fékpedálja, illetve bizonyos fordulaton van valami cicergés elöl. Egyikőtök erre talán a fényszóró állító bovdent mondta.
Amúgy eddig nagyon tetszik mindenkinek az autó. Kényelmes, csendes, elég nyomatékos, stb...
Köszönöm szépen a gartulációkat! Reményeim szerint a hétvégén mehetek vele egy hosszabb etapot és akkor jobban megfigyelhetem.A szervó enyhe süvítő hangja engem is megzavart kissé,de a szervízben megnyugtattak,hogy ez a természetes.Amin picit felhúztam magam,az az,hogy rendeltem a kocsihoz 4 gyári alufelnit,20 csavarral. Elkértek érte 151.000ft-ot ,de a kerék közepére a dacia jeles fedő kör díszt,ami lényegében egy darab műanyag,nem adtak hozzá.Visszamentem a szalonba és közölték,hogy az nem jár,2990ft darabja. Ennyi kifizetett pénz után ezt a kisebb tételt lenyelem,de pofátlanságnak tartom!
Ma tetettem rá hővédő fóliát,nagyon dögös lett!Sokat dob rajta.A 62 éves édesapám szerint nagyon "vadorzó" lett!:) Bejött neki a kocsi,ha megtehetném,biztosan vennék neki is egyet.
Mint Duster tulajdonos egy két észrevételt osztanék meg veletek !
Vissza olvasva a beirásokat reagálnék dolgokra ha lehet.
Rozsdásodás : én vettem kb 1200 ft-ért kipufogo sprayt és átfujtam igy ez a gond kipipálva!
Nálam az elektromos szervo bugo hangja kivételével egyenlöre más zaj nincs.
A motor csörgésével kapcsolatban nekem volt dci. motorral felszerelt Renaultom és ugyan igy csörgött és gond nélkül autoztam vele most adtam el és volt benne 170.000 km.
Amire szerintem oda kell figyelni az a gázolaj és az olajcsere.
Én 15000 km után csere vitt olajbol és elf olajat használok.
Ami zavaro számomra hogy a motor tér ha esik az esö nagyon koszos amit egy ajto tömitéssel fogok megoldani.
Könyök támaszt én rendeltem bele 18.000 ft. volt és szerintem nagyon kényelmes bár elöször többre mondták dehát alkudni
Apámé is megjött, 1,6 diesel 4x4. Elég meggyőző egyébként. Nem éreztem azt az "olcsóságot" a beltérben sem ami a tesztekből lejött. Kifejezetten normális a beltér, mondjuk, ha autós újságíró lennék lehet, hogy látnám a különbséget a Q7-hez képest. Ami érdkes: 30%-os emelkedőn, alapgázzal felment, ami minden más autóval csak lendületből, pörgetve sikerült eddig.
Ma kivittem igazi terepre. Sár, viz , mély keréknyomok, nagyon meggyőzően mozgott. Csak autómatát kellett kapcsolni, az állandó összkerék hajtást nem igényelte. Egyedül a belóggó bokrok, ágak karcolásától féltem. Aki még nem vezetett terepjárót, terepen, (én sem vezettem) annak nagy élmény.
Tegnap elmentem a 9. kerületi, tűzoltó utcai ALDI-ba. Sajnos csak egy pár csomagolás-, leírás- és kulcskészlet nélküli, spárgával összekötött, összevissza nyomkodott és húzogatott keresztrudat találtam, amit persze nem vettem meg. Remélem majd nyáron tudok venni egy ép állapotú készletet. Elmentem a szalonba is,ahol a Dustert megrendeltem. Előreláthatólag 21-én tudom átvenni a kocsit.
Ma végre 2 nap híján 5 hónap után megkaptam a kis gyönyörű metál fekete 4x2-es 1.5 dci arctic felszereltségű Dustreremet.:)
Nagyon jó érzés volt!Utoljára az első d..ás előtt éreztem ezt a kellemes bizsergető izgalmat:))
Csak 30 km-t tudtam vele menni,mert délután vettem át,de nagyon tuti.Jóval nagyobbak a paraméterei mint az előző verdámnak és a garázsba álláskor is centizni kellett,de nekem nagyon tettszik. Még pettingelünk egymással,de remélem napról napra megnyílik majd minden titkával együtt...:))
Durva,hogy mennyire megnézik az emberek.Az áruháznál kb. 4-5 ember rögtön körbe vette és méregette. Egyszerű a belső része,de mivel nem vagyok sznob és így fogadom el,még tettszik is.
Még egy plusz info, amit ma megnéztem a csomagolásán: a talpak max 1070mm távolságra húzhatók szét, tehát a tetősínek legkülső széleinek távolsága max 1070mm lehet. Megmértem vonalzóval a prospektus ábráin, szerintem jó lesz rá. Esetleg valaki megmérhetné, akinek már megvan :) Mondjuk a listán szerepelt a Grand Vitara is, nem hiszem, hogy a Duster annál szélesebb lenne.
Ezt a csomagtartót tavaly ősszel lehetett kapni minden Aldi áruházban.
Morfondíroztam is rajta, hogy meg kéne venni, de akkor még meg sem volt rendelve az autó.
Most meg már nem lehet kapni sehol. Felhívtam az egyik ismerősömet az Aldinál, ő mondta, hogy jelenleg nem akciós ezért nincs is náluk, de valószínű nyáron megint lesz. A probléma csak az, hogy nekünk 2 héten belül kelleni fog az utazáshoz.
Felhívtam a Tűzoltó utcai boltot, ott még van 2 db. Du. meg is vesszük az egyiket. Aszonták ha nem jó visszaveszik számla ellenében. Ha az ár nem számítana vennék Thule-t 50-ért, bár nem hiszem, hogy ez 5x rosszabb lenne.
Sajnos a kocsi csak jövő hét szerdán lesz meg, addig nem tudok tapasztalatot mondani a csomagtartó kompatibilitásáról.
Végül nem vettem, mert nincs (egyelőre) min kipróbálni, egyébként ilyet minden évben lehet kapni... majd legközelebb. Amúgy vasárnap megnéztem újra: rosszul emlékeztem, Dacia egyáltalán nem szerepel a listán. Megjegyeztem pár kompatibilis modellt, rákerestem a thulearuhaz.hu-n és mindegyikre a 757-es talpat adta meg, ugyanazt, amit a Dusterre is. Szóval elég valószínű, hogy jó lenne.
Az említett Aldi a 9. kerületben van a Tűzoltó és Liliom utca sarkán. Ha sikerül kipróbálnod, akkor majd kérlek írd meg, hogy jó-e. Vasárnap még 3 darab volt. Nem fogyott gyorsan, tehát elképzelhető, hogy van még.
Arról szeretnélek megkérdezni, hogy az általad említett csomagtartó keresztrudakról kiderült-e azóta valami - jó-e a Dusterhez - , illetve melyik az az Aldi ahol még meg lehet vásárolni. Jómagam az Óbuda környéki Aldikat ismerem (hármat is) , de ott nem találkoztam ezzel az áruval.
Fényezett lökhárítók, fedélzeti számítógép, oldalsó védőcsíkok, első övfeszítők, ajtónyitás jelző, elektromos és fűthető külső tükrök, hátsó elektromos ablakok, soroljam? :(
Az éjjel már én is rátaláltam.Terveztem egy egyedit a tervező géppel és nagyon szép lett. Két hátsó zsebbel és osztott hátsó ülés támlával 12.000ft. Egyedül a postaköltség húzósabb: 5000ft utánvétellel.
Szerintem megéri,mert itt konkrétan a kocsid méretére szablyák és olyan színösszeállítást választhatsz amilyet szeretnél.
Én ráküzdöttem a mondeo huztát, aránylag sikerült. Így megúsztuk ingyen. Szerintem hasonló méretű autók huzata megfelelhet. Csak az oldallégzsák helyére kell figyelni, ez fejtámlák lyukánál ráncolódik egy kicsit.
Adhatnátok egy-két ötletet üléshuzattal kapcsolatban. Ti hol vásároltatok olyat,ami méretben jó.Esetleg van gyári és ha igen mennyibe fájt? Minden ötletet megköszönnék.:)
Egy gondolat még a Daciához. Nálunk a családban kétszer volt Dácia, Apósom hét azaz 7 évig használta különösebb gond nélkül. Csak a kopó alkatrészek lettek cserélve vizsgál elött. Kicsit itt-ott rozsdásan adta el .
Az én szép piros dácsiám féléves korában egy motorgenerál után szabadultam meg tőle.(ezt biztos hétfőn csinálták)
Ma megnéztem nem "egy" , hanem "a" Dustert, már csak a rendszám hiányzik róla.
Azért ami kétszer annyiba kerül, nem csak a galvanizálás miatt van. :) Az önmagában szerintem alig drágítaná az autót!
A másik problémám a Dacia árpolitikája. Gyakorlatilag ha 4x2-es benzines szeretnék, be kell érnem egy Ambiance-al! Miért gondolja azt a Dacia, hogy akinek nem kell a 4x4, az nem szeretne mondjukk egyéb extrákat és szebb küllemet????
Amit írsz az mind igaz, viszont az a terepjáró amire 10 évnél több rozsdagarancia van, (galvanizált kasztni) kb. kétszer ennyibe kerül. Azért a kasztni nincs galvanizálva de azért plusz alvázvédelmet kapott.
Tehát ha most veszek egy Dustert, hat év múlva másikat... :-)
Másik megoldás a plusz alvázvédelem. Ezt pár tízezer forintból kihozható.
Én is szemezgetek már jó ideje a Dusterrel, mert autócsere előtt állok. Olvasgatok minden lehetséges oldalt, de még nem döntöttem. Minimum 10 évet kellene szolgálnia, sok szól mellette, de van ami ellene is. A benzines fogyasztása túl sok, főleg 4x4-ben és sajnos a kasztni ahogy hallom, nincs galvanizálva. Akárhogy is nézem, ez egy terepes autónál komoly hiányosság. A sár sok olyan helyre be fogja enni magát, ahonnan nem lehet kimosni. Ez egy galvanizált autónál nem gond, de itt ha sérül a festékréteg, azonnal megjelenik a rozsda...
úgy lehet, hogy a dacia név van akinek teljesen riasztó, van akinek közömbös.
Magunkról szólva, gyermekként szinte végig dácsiánk volt, a maga nyűgjeivel, de szerettük három is volt egymás után.
A dustert megnéztük a szalonban, olvasgattam a neten róla, néztem a videokat, az alapján döntöttünk, és nem befolyásolt a régi márkanév. Eddig jól teljesít.
Mi vettünk direkt téligumit rá, a havi 4000 km úgy véltük indokolttá tette.
Félreértettetek. Engem nem zavar ez a dolog. Viszont sztem a Renault a magyar piacon, ahol nagyon rossz megítélése van a Ceausescu-féle (nincs aposztrofos s a gépemen) Daciáknak, jobban tette volna, ha a Renault logót használja.
Én is így gondolom: van a röno csoport, és azon belül egy drágább és egy olcsóbb kategória. A technológia ugyanaz, de aki a drágábbat veszi kap érte pár extrát is: több újdonság, több extra, nagyobb minőségérzet. A Duster belseje (csak!) kinézetre azért szerényebb, mint egy röno belseje, hogy aki a drágábbat veszi, lássa, hogy nem csak az árban van különbség.
Sabrinho:
A régi démonokat le kell küzdeni a márkának, de ez folyamatosan sikerül is, hiszen egyre több fogy belőle. Apádat is megértem, mert annak idején sokat dolgozott, spórolt, és cserébe anno egy hulladékot kapott. Mégis erre mondják, hogy "ez a márka már nem az a márka"
Gumiügy:
Nekem is négyévszakos gumim van, és én is elsősorban tárolási gondok miatt vettem, de bevállt. ( Vredestein Quatrac3 utcai gumi )
Másfél éve használom, télen, fagyban sem éreztem, hogy rosszabb lenne egy átlagos téli guminál.
Persze értem én, ugyanott gyártják ugyanaz az autó, de más-más emblémával. Biztos jól átgondolták, hogy mi lenne jobb az eladásoknak, melyik országban érdemesebb rönó, ill dácsia néven kínálni. Nálunk a dákó lett választva, amivel nekem sincs semmi bajom.
Az ok mögött talán nem a is dácsia eladások állnak, hanem úgy, mint a VW csoportnál is elkülönítik a VW és skoda márkákat praktikus céllal: nagyobb sávú vevői réteget tudnak így megcélozni, ez a marketing politika.
Azért az ne felejtsük el, hogy a Merkúr korszak Dacia-i sokszor nagyon rossz minőségűek voltak. Rosszabbak mint a Skodák. Ezt az örökséget lehetett volna "elhagyni" szimbólikusan. Apámnak volt egy új TLX-e, egy év után szabadult meg tőle, egy hetet volt nálunk, egy hetet szervízben... A Dusterra most emiatt alig bírtam rábeszélni. És ez nem egyedi eset!
Engem sem zavar a dácsia név. Még az is érdekes, hogy (sokszor) a nagymenő márkatulaj épp csak le nem tolta az útról a szerencsétlen matizost vagy altost, de most próbájla meg ezt a Dusterrel :))))))) Na ez mekkora durranás! Hiába Dácsia, de mégis kénytelen tiszteletben tartani az a törtető agresszív úr ( mert már mindenki úr ) mert vagy egy emelettel lejjebb ül :)
Lelke mélyén mindenki tudja, hogy az utakon állati tötvények uralkodnak, és a nagyobb állat gyakran tiszteletlen a kisebb állattal.
Eddig a nagy autókat nem mindenki engedhette meg magának, de lőn, jött a Duster!!!
Rzért is vagyok én nagy kedvelője a Dusternek. A "kis ember nagy autója"! Legyen ez a mottó mit szóltok?
Laki71:
Persze volt erről szó, egy jó minőségű négyévszakos terepjárógumi a legjobb választás, ami minden útra ajánlott.
Azért mielött "eldobnád" a gumikat nézd meg őket rendesen.Én úgy tudom kétféle SUV gumival szerelik a Duster :MichelinLatitude Tour vagy Continental CrossContact,mind a kettő négyévszakos M+S (sár és hó) jelölésü.
Szerintem ezek az autós újságírók véleménye. És pár ember, akik erőssen hallatják a hangjukat autós fórumokon, azt az érzetet keltik mintha a töbséget ez érdekelné. Pedig nem érdekli.
VW, Audi, stb. kereskedés melett járok naponta. Hallom néha egyesek véleményét a "szar" Skodáról. A többiek bemennek és megveszik a "szar" Skodát. Vajon miért? Annyira tetszik nekik az emblémája?
Ugyanennyibe kerülne. Ez egy üzleti döntés volt, amit elszúrtak, jobbnak gondolták a Dacia név itteni nimbuszát. Ahol Renaultként árulják az autókat, ugyanennyibe kerülnek.
"Ma már nem emlékszem hol, talán egy külföldi forumon vagy honlapon olvastam, hogy nagyságrendileg 20.000 Ft.-ért lehet a dacia embléma helyett renault emblémát venni és cserélni. Teljesen kompatibilis. Én nem foglalkoztam vele, mert kicsit sznobnak érzem, végül is daciát vettem."
Hogy ennek az autónak az elején sörnyitó, vagy punci van, nekem mindegy. Ha ezt az autót ilyen képességekkel és áron az ÖRDÖG kínálná, hát tőle vettem volna meg. Ja, azt az egy hetes gumit kidobod, szólj légyszi, merre gurul...
Köszi az ötletet janopapa43, de sztem egyszerűbben oldom meg a felületvédelmet.
Lehet kapni barkácsboltban átlátszó öntapadós tapétát. Ezzel vonom be a küszöböket az ajtóknál és a csomagtérnél. Occó és jó. Ráadásul egyszerűen cserélhető. A gumibevonat gondolom csak a festékkel együtt jön le.
(Közben gyorsan tennék egy korrektúrát. piciLilla már 9 hónapos. A kedves feleségem hívta fel rá a figyelmemet. Hogy repül az idő.)
A fenevad ami érkezni fog 4x2, 1.6 benzines, szépséges bazaltszürke, ambiance felszereltségű.
A választásnál nem is annyira az extrák, mint inkább a praktikum volt a fő szempont. Mivel 2 gyerkőcöt tervezünk fontos volt, hogy nagy legyen a hátsó ülés, korlátlan befogadóképességű legyen a csomagtartó, és "gyerekálló" (childproof) legyen a beltér.
Meg is rendeltünk hozzá minden kiegészítőt ami a felületek kopását gátolja. Komplett gumiszőnyeg szett az utastérbe, csomagtértálca, műanyag védőelemek kívülre + country pack, klíma. Még az üléshuzaton vacilálunk, hogy érdemes-e a gyárit választani 25-ért? Elnézve a kunkurenciát nem is olyan drága.
Milyen kicsi a világ, azt a jófajta alu tetőrudat én is kinéztem az Aldiban. Sztem jó vétel ha megnézzük akár csak a gyári acél rúd árát. Autórádiót mi sem kértünk hanem szintén az Aldiban vettem egy Medion márkájút 25-ért, ami mindent tud (mp3, CD, USB, SD kártya), éppen csak a kávét nem hozza be. Kipróbálni még nem tudtam mert nem volt miben, de remélem jól szól. Viszont megrökönyödéssel tölt el a hangszórók hiánya, ezt az olcsójános bandát! Még azzal is futhatok egy tiszteletkört.
Utánagondolva az elkövetkező kiadásoknak, azért még rá kell költeni pár százast a kicsikére:
Ma már nem emlékszem hol, talán egy külföldi forumon vagy honlapon olvastam, hogy nagyságrendileg 20.000 Ft.-ért lehet a dacia embléma helyett renault emblémát venni és cserélni. Teljesen kompatibilis. Én nem foglalkoztam vele, mert kicsit sznobnak érzem, végül is daciát vettem.
Tegnap végre én is kipróbáltam terepen. Egy dugó miatt rövidítettem egy földúton. Amikor lehajtottam egy régi audi is kapott az alkalmon, gondolta követni fog. Nagyjából 100 méter után visszatolatott, jó érzés volt. Könnyen szelte a nagyságrendileg 10-15 cm. mély saras, murvás utat. Most először láttam a sárhányó hiányt, egy kicsit nagyobb sebességnél még az oldalsó ablakot is dobálta :)
Én is négyévszakos gumit terveztem. Tárolási gondjaim vannak. Nekem korábban a freelanderen az volt, nagyon jól bevált. De a Dusteren van egy egy hetes nyári gumi. Ezt dobjam ki? Dilema...
Viszont Renault-ként nem lenne ilyen olcsó, hiába ugyanaz a kocsi. Mindig a márkát kell megfizetni, mint tudjuk. Így dácsiaként is szép sikere van, talán mégis jól döntöttek.
Bizonyos piacokon renaultként árulják a dácsiákat. Erről sok helyen szó volt: sokak szerint a magyarországi képviselet nagy baklövése, hogy itthon az elég rossz emlékű román nevet használják...
Képzeljétek, láttam egy Dustert Kecskeméten most hajnalban, ami Renault volt. Külföldi rendszámmal , de azt már nem tudtam megfigyelni, hogy milyen. Bevallom, nagyot néztem. Először azt hittem, hogy csak ráragasztották az emblémát, de itthon utánanéztem, és lássatok csodát létezik Renault Duster:
Még ha relatíve olcsó autó is, nekem nem megy ez egyik napról a másikra.
Az a baj, hogy a mostani autómra vettem 1,5 év alatt új gumikat, bozóttörő rácsot, lett rajta vezérműszíj-csere, nagyszervíz az ablakokat lefóliáztattam.
Szóval ha most eladom-becserélem, bukok rajta annyit, mint állat.
Szerintem a Dustert még nagyon sokáig fogják gyártani, és -ahogy szó volt róla- egyre tökéletesebb lesz. Tehát az idő ilyen szempontból nekem dolgozik.
Ha menet közben valaki rákattan az enyémre, és egy normális árat kapok érte, akkor eladom, és rohanok a Duster-shopba :) Amúgy pedig legalább még egy évet kell várnom a vételig. Közben maradok csak Duster kedvelő.
Sok előttem szólóhoz hasonlóan én is régóta olvasom a fórumot, de csak most jött el a bemutatkozás ideje.
December végén rendeltük meg a román fenevadat és ha az univerzum is úgy akarja, akkor jövő héten át is vehetjük. Bevallom egyre türelmetlenebbek vagyunk a kis feleségemmel. Egy szegedi autószalonban rendeltük, és Bp mellől megyünk le érte. Szóval a hazaúton meg is lesz a tesztelés. Szigorúan felváltva, hogy mindenkinek kijusson a jóból. Természetesen visszük piciLillát is, aki most 8 hónapos. Ő csak mint megfigyelő lesz jelen, aktív szerepet nem szánunk neki. Azt majd anya és apa lerendezi egymás között.
Köszi Ho Tiby és LaliKartács kartácsoknak a tippeket :))
Én is azért gondoltam egy négy évszakosra, mert nálunk 15km a legközelebbi gumiműhely, én meg nem szeretem le-fel szerelgetni a gumikat ősszel és tavasszal.
Terepgumiról lévén szó, bírnia kell a rossz földutakat. A Dusterem 4X4-es, nem gondolom, hogy így felszerelkezve bárhol elakadok majd.
Még ugyan mindig nem tudom melyik márka legyen a befutó futó, de a jövő héten valamit megrendelek.
Más:
Idáig szépen szerepelt a Duster. Kényelmes, szépen indul, és semmi negatív tapasztalatról nem tudok beszámolni.
Mivel nálunk nagy távolságok vannak, szerintem kb. egy hónap alatt befejezem a bejáratását, és ha meg lesznek a gumik is, szerintem munkába is állíthatom Őt, az öreg zsuzsukit meg nyugdíjazom. Ez az élet rendje.
Az én autóm még nem jött meg. A rádióval majd akkor foglalkozom, ha a március folyamán át tudom venni a Dustert. A kormányvezérlést azért fogom leszereltetni, mert így talán könnyebben tudom eladni a kivett gyári rádiót. Mivel az általam használni kívánt fejegység csak a saját távirányítójával működik együtt, szívesen odaadom a kormányvezérlést is.
A 4évszakossal teljesen egyetértek. Sokan másként vélekednek erről. Pedig a gumiipar is szépen fejlődik, és amíg pár éve egyáltalán nem létezett 4évszakos gumiban olyan, ami még csak a "megfelelő" szintet is elérte volna, addig manapság már nagyon jók is vannak.
Szóval ez rossz berögződés, és nem utolsó sorban nem kell cserélgetni, pakolászni, nem foglalja a helyet az épp nem aktuális garnitúra.
Valakinek van tapasztalata terepgumi ügyben? Ma nekem ezt ajánlották gumisok: GOODYEAR Wrangler HP (ALL WEATHER) 35 pénz darabja, négy évszakos 4X4-es abroncs, és állítják, hogy tökéletes. Rendelésre hozzák 3-4 nap, így nem tudom előre megnézni.
Tudja esetleg valaki, hogy ez kompatibilis-e a Dusterrel? A címkéjén a kompatibilis modellek között szerepel pl. a Sandero Stepway, Logan MCV, Suzuki SX4 06-, Ignis, stb. Próbáltam kitalálni ilyen internetes tetőcsomagtartó kereső segítségével, de a listán szereplő modellekre rákeresve némelyiknél más talpat adott meg, szóval csak arra jutottam, hogy "talán kompatibilis".
Köszönöm a kedvességedet, de én is azért rendeltem rádió nélkül, mert nem voltam megelégedve a gyári rádió szolgáltatásaival. Köszönöm mindenki segítségét, a problémám megoldódott a család meglepett egy Lenco nevü rádióval.
Esetleg nem érdekelne a gyári mp3-as rádió a szalonárnál sokkal reálisabb áron? Az én Dusterom márciusban jön meg, és a felszereltségből nem tudták kivenni a rádiót. Nekem pedig, mert zenész vagyok egy nagyobb tudású fejegységre van szükségem. Tehát amit megjön az autó, mindenképpen kiszereltetem a gyári rádiót a kormány-vezérléssel együtt.
Nekünk is ugyanolyan van mint, Sabrinhonak csak usb nélkül. Nem rajtunk múlt, nem kérdeztek rá, hogy milyen legyen.(USB nagyon hasznos, nem szeretek a cd-vel bíbelődni, ha lehet ilyet vegyél.)
Szerintem jó készülék, nem is drága. Elsőre kissé nehézkes megtalálni, mit hol kell beállítani, de aztán jól kezelhető, a telefonokat is felismerte.
A hangja is szép a kis hangszórók ellenére, de az inkább szerencse, hogy az ajtók, mint hangláda jól szuperálnak.
Ha én járnék vele, akkor bele raknám a mélyládát meg az erősítőt amit kiszedtem az eladott kocsiból. Csak a feleségemnek kell a hely a csomagtartóban, így most egyenlőre az a garázsban kuksol. Azért vannak terveim vele.
Én ilyet vettem: http://www.electrobox.hu/main.php?l=hu&m=0&p=6&pi=112746 Sajnos még nem tudok beszámolni róla, mert még nem adták át az autót. Amint beépítem majd leírom a véleményem ha ráér addig (vszínűleg jövő hét). Amire figyelj, hogy van külső és belső mikrofonos. Ez belsős, apám (mint már többször írtam, övé az autó) direkt ilyet szeretett volna, de van akinek a külsős jön be. Azt, ha szépen akarod elhelyezni, akkor bontani kell az A oszlop borítását.
Régen passzív szemlélője voltam ennek a fórumnak, és nagy kedvelője a Dusternek!
Nekem ugyan nincs ilyen autóm, viszont van a családban, konkrétan az apósomnak.
Szoktam is vezetni, mert sűrű munkakapcsolatban állunk, a vállalkozás oszlopos tagja lett a Duster is.( bazalt szürke dízel, és hibátlan )
Egyetértek azzal, hogy minden széria előbb-utóbb kiforr, pár év gyártás után megszűntetnek minden hibáját. Nyilván van kivétel is, de ebbe ne menjünk bele.
Az összkereket még nem próbáltam, de hamarosan sor kerül rá, majd beszámolok.
Tényleg jó a Duster, nagyon örülök neki, és remélem strapabíró darabnak bizonyul.
Állatorvos vagyok, és mivel olyan jellegűek a "pácienseim", én járok ki a telepekre, istállókba, tanyákra oltani, gyógyszerezni, kisműtétek stb. Ezért soxor gödrös földutakon, havon, sárban kell kiautóznom a helyszínre. Eddig egy nagyon öreg Vitarát nyúztam. Nem volt vele sok baj, de mert lényeges a teljes üzembiztonság, be kellett már ruháznom egy újat.
( Amíg bejáratom, megszokom, addig megagyom a régit is. )
Mindenképp off-road gumikat szeretnék venni, de még nem néztem körül ezügyben.
Most ennyi.
Ui: Köszi, a bejáratásra majd odafigyelek, pillanatnyilag terepre még a régit használom, mert őt még féltem:)
Köszi szépen, a te neved se kutya:) Kellett hozzá képzelő erő,ne szégyenkezz!:))
A kezdetek óta olvasom a fórumot,de csak most regisztráltam.Tavaly októberben fizettem be a Dusterkámra és a héten jött meg.Már alig várom a jövő hetet,szerdán vagy csütörtökön vehetem át.
Azt írják a daciaklub.hu-n hogy lesz visszahívás az 1.6-os benzines motoros Dusterekre:
"Friss - Duster visszahívás:
A Dacia a Duster 1.6 16v (K4M) motorral felszerelt típusait hívja vissza ellenőrzésre, mert előfordulhat, hogy az egyik főtengelycsapágy nem megfelelően lett rögzítve. A művelet alvázszám alapján a motor ellenőrzésével jár együtt, a tulajdonosokat levélben értesítik, a közlekedés és személybiztonságot a hiba nem veszélyezteti. A meghibásodás a Dusteren kivül több Renault modellt is érint."
Csak rádió előkészítés van benne,ami azt jelenti,hogy csak be van vezetékelve.De ne bándd egy cseppet sem!Nagyon gyenge minőségű a gyári lejátszó és a gyári hangfal is.Ráadásul 75.000ft. Most a Media Markt-ban 19900ftért van nagyon jóminőségű MP3 lejátszós Pioneer fejegység és 4 db pioneeer hangfal csak 12000ft hozzá.Gyönyörűen szól.(4x50W)Bőven elég!
Arra figyelj oda,hogy 13 cm-es legyen az átmérője és a mélysége 5,5 cm-nél nem legyen hosszabb.
Én is most járom végig ezt a tortúrát. Ha minden jól megy jövő hét csütörtökön már nálam lesz a gyönyörűség!:)) 4x2 1.5 dci Artic. Már nagyon várom!
Nincsenek benne a hangszórók, de azért ne bánkódj, nem valami csúcs minőség, sokan (főleg vájtfülüek) panaszkodtak is miatta. Én biztosan le fogom cserélni, perzse a tolatókamera és a vonóhorog szerelés után. A rádió nekem megfelelő, főleg az hogy kormány mellől lehet vezérelni.
Mi is gyárit rakatunk bele, mikor vettük. Hát nem bántuk meg, mert tényleg nem lehet mindig mindent látni. Elég jól jelez mindent, persze nem 40 km/h-val kell nekilódulni tolatáskor. Tetszik, hogy kiírja a távolságot. Nekünk mélygarázsban pihen a "Kárpátok sárkány" és a pilléreket is elég jól jelzi, sőt néha még az oldaltávolságot is érzékelni szokta. Ajánlom mindenkinek, mert én nem sokat használom, de a feleségem sokkal kiegyensúlyozottabban vezet, hogy van az autóban tolatóradar. Így utólag azt mondanám lehet előre is kellett volna, mivel néha mikor egy 40-50 cm magas vasbeton fal elé kell parkolnom félek, hogy túl közel megyek. Elég magas az eleje és nem lehet semmit sem látni belőle, ha ilyen alacsony a mellvédfal. Ezt csak azért írom, mert móltkor pont így jártam és inkább kiszálltam megnézni:)
Fékpedál lötyögéssel kapcsolatban történt valami? Megnéztem, és az enyém is lötyög jobbra-balra (talán 1-1 centit). Lehet hogy ez normális? Amúgy jól fog a fék.
Szerettel Üdvözlök Mindenkit! Új vagyok, de régóta olvasó és január végétől egy D.D. 4x4 arctic 1.5 dci tulajdonosa és rajongója.
Persze az enyém legény, nem menyecske! :)
Mióta megkaptam, azóta javítgattatom a papírjait. Most majd jön a súlyadó ügy. Elolvastam a törvényt, de nem tudom kibogózni belőle, hogyan kell adóznom. A régi autómat ugyanott és ugyanakkor adtam el, amikor az újat megvettem. Az Önkormányzatnál az előadók maguk is nagyon bizonytalanok voltak, hogy ebben az esetben a régi és az új kocsi után is adóznom kell-e. Ha valakinek van erről ismerete, vagy tapasztalata kérem segítsen.
Azaz igazság,hogy fogamam sincs,hogy gyári-e vagy sem?! A kereskedésben szerelték bele a váltózárral együtt.A belső tükör mellett van a visszajelzője,ami a távolságot jelzi és veszély esetén sipol.Nélküle már tolattam volna bele egy mögöttem hagyott bevásárló kocsiba,amit egyik tükörből sem láttam!!!
Tolatóradart szereltettem bele cirka 40 e Ft-ért,de azóta sem bántam meg.Hátra felé a kilátás elég karcsú vagy a 168 centimmel( "a jóból nem adnak nagyot")én vagyok kicsi?!
Valószínűleg Blaupunkt, kisebb eséllyel Philips. Ezek a szokványos beszállítói a Renault-csoportnak.
Megjött a mi autónk is, nagy eséllyel jövő héten átvehetjük (bankügyintézkedés). Egyel kisebb felszereltségű lett (eredetileg exeption lett volna), felajánlották, hogy egy hónap múlva meghozzák az eredeti rendelést, de inkább átvesszük ezt. A bőr nem hiányzik, alufelnit olcsóbban veszünk, a rádiót már meg is vettük (sokkal jobb minőségű, bluetooth-os Kenwood fej+4 hangfal, ugyanannyiért mint a gyári sima cd két hangfallal). Az ESP benne van szerencsére.
Állítólag a gyár eldönti, hogy hány autót gyárt le havonta, és azt ossza szét, amibe Franciaország, Németország, és Románia előnyt élvez, majd a megmaradt autókat kapják a megmaradt országok! Én azt hittem, hogy a rendelt autókat a gyár teszi sorra, majd legyártja, de információm szerint, csak a gyártó soron levő helyeket ossza szét.
A piaci részesedés alapján a Magyarországon forgalmazott autómárkák sorrendje a következő a 2009. január 1-jétől október 18-ig terjedő időszak forgalomba helyezési adatai alapján (zárójelben a 2008-as, egész éves eladások alapján kialakult sorrend):
1. Ford 6574 db (3.) 2. Suzuki 6335 db (1.) 3. Opel 5744 db (2.) 4. Volkswagen 3741 db (4.) 5. Toyota 3243 db (6.) 6. Renault 3049 db (9.) 7. Skoda 2760 db (5.) 8. Fiat 2004 db (10.) 9. Honda 1861 db (13.) 10. Chevrolet 1777 db (7.) 11. Peugeot 1685 db (8.) 12. Nissan 1651 db (15.) 13. KIA 1189 db (14.) 14. Citroen 1138 db (11.) 15. Audi 948 db (17.) 16. Mazda 918 db (16.) 17. Mercedes 864 db (18.) 18. Volvo 863 db (21.) 19. Hyundai 808 db (20.) 20. BMW 762 db (19.) 21. Seat 729 db (12.) 22. Mitsubishi 517 db (22.) 23. Dacia 353 db(23.) 24. Lexus 208 db (26.) 25. Subaru 185 db (24.) 26. Saab 174 db (25.) 27. Lancia 163 db (28.) 28. Alfa Romeo 141 db (27.) 29. MINI 59 db (31.) 30. Jeep 33 db (n. a.) 31. Chrysler 27 db (29.) 32. Lada 26 db (36.) 33. Porsche 18 db (32.) 34. Smart 14 db (34.) 35. Dodge 13 db (n. a.) 36. Land Rover 11 db (30.) 36. Jaguar 11 db (35.) 38. Infiniti 5 db (n. a.) 39. Ssangyong 4 db (37.) 40. Tata 3 db (n. a.) 40. Ferrari 3 db (39.) 42. Cadillac 2 db (n. a.) 42. Daihatsu 2 db (n. a.) 42. Shuanghuan 2 db (n. a.)
Ha a Duster eladása ilyen ütemben folyik tovább akkor a fenti adatokból kiszámitható hogy rövid időn belül M.országon futó daciák többsége a Duster lesz.Valószinű ezzel párhuzamosan a márka megitélése is javulni fog.(eddig még mindenkinek tetszett a Dusterem azok közül akik megnézték,pedig volt köztük 12 misis Audi tulaj is.
Köszönöm a gyors válaszokat, mellyel segítettetek, ugyanis -ezek hatására is- megreklamáltam a kereskedésben a gyártási évet, és "alapos indoklásom" után utánnanéztek és elismerték, hogy tévesen került be a forgalmiba a 2010-es év. Most cserélni ill. javítani kell a forgalmit és a törzskönyvet, de a lényeg az hogy nem "öregedett"az autóm 1 évet "0" kilóméteresen. Igy ha ez lezajlik végre következhel a felhőtlen öröm! A gép egyébként nagyon jó, jó vezetni, ez a diesel motor nagyon jó párosítás ehez a járgányhoz.
Én is megrendeltem Baumgartneréknál a 4x4-est DCI ESP +++++, sőt ki is fizettem jan 28-án a nettó árát (Mivel Svédországba jö, és épp jó volt az árfolyam), ma meg gondoltam hogy megcsengetem őket hogy mi van?
DE KIDERÜLT hogy elvileg még meg sincs rendelve, mert a gyár nem adott helyet dízelekre, és hogy esetleg májusba kerülhetek fel a gyári megrendelő listára, utána meg állítólag egy hónap. Szerintük a gyár amikor felveszi a rendelést akkor már ad egy követhető alvázszámot.
Azokat a "német prémium" autókat túl is komplikálják, és sok olyan fejlesztés van benne, ami még nem volt előtte élesben kipróbálva - sok a hibaforrás-.
A Duster viszont csak bevállt alkatrészekből építkezik. Ezért, és az egyszerűsége miatt nem fog sűrűn lerohadni, ebben biztos vagyok.
Azt olvastam, hogy több országban is fogják majd gyártani, és a jövőben az új Nivának is ez lesz az alpja. Úgyhogy a cég is nagy sikerre számít, főleg már a kezdeti sikerek után.
Én (is) nagyon drukkolok nekik, és eljön az én időm is, amikor nekem is lesz:)))
6 évig egy 60 LE-s Opel Astra céges autóm volt, 200ekm-t tettem bele. Tudtam, hogy mit tud, annak megfelelően használtam. Egyetlen meghibásodás nélkül. Utána egy 110 LE-s Peugeot 307 1,6 HDI következett. Élveztem, ahogy az ülésbe présel a gyorsulás és a 240 Nm nyomaték, azután pár hét alatt megszoktam. 2 és fél évet használtam, 100ekm ment bele. Munkahelyet váltottam és sikerült fentebb lépnem, kicsikartam egy olyan céges autót, amilyenem eddig sose volt, és privátban sosem adnék annyit egy kocsiért. VW Passat 170 LE és 350 Nm, DSG váltó, ritkán tudnak leszorítani. Újabb élménybeli lépcső volt a 110 LE-s autó után, és kezdett ez is kevés lenni, úgy éreztem, hogy nem is olyan nagy szám ez az autó. Aztán a körültekintő és óvatos bejáratás ellenére két hónapos korában jött a trélerezéssel járó lerohadás. 100 LE-s benzines csereautót kaptam és megtapasztaltam, hogy de igen, nagyon is jól megy az én autóm, csak kapjam már vissza... Azóta 2 év alatt 130ekm ment bele, még háromszor romlott el olyan szinten, hogy két alkalommal ismét csereautóval autózhattam napokig. Ezek után jött a konklúzió, hogy ma már az istenített német prémium autó sem maga a tökély, és a lenézett francia pedig egy kerékcsapágy cserével teljesített 100ekm-t, úgy hogy egy Dacia bőrbe bújtatott Renault-tól sem kell megijjedni...
Ezek után átülve a Duster tesztautóba azt mondom, hogy ez az 1,5 dCi motor a Dusterben tökéletesen harmonizál az autó árával és célzott felhasználási módjával. Az az autós újságíró, aki egy kisautót vagy olcsó autót lenéz és kevésnek tart az nem objektív, és bizonyára nem ismeri azt a mondást, hogy "kis pénz, kis foci..." :-)
Mint előttem szóló "kollegák" említették, a 4x2-es sebváltója nem olyan rövíd fokozatokkal bír mint a 4x4, hanem teljesen személyautós. Nekem kelett egy hét hogy megszokjam a 6 fokozatot, de most azt mindom hogy "nagyon király".
És az 1.5 dCi motor meg bivalyerős. Fórumokon írogatnak olyanokat hogy 2 dCi vagy erősebb motor kellene bele, de szerintem az már túlzás lenne. Hacsak nem akar valaki vele repűlni! :-)
Igen a 10% önrész az jó, nem akarlak elkeseríteni, de a 10% önrész mellé párosul még egy minimális önrész összeg, ami nálam 50.000 Ft. Ennél kissebbet (mármint minimális önrészt) én még nem láttam CASCO ajánlatban. :-(
4x4, de nem Arctic, és fekete és máris csupa sár - ami ugyebár nem más mint nedves, összetapadt por - és eszem ágában sincs mosni vagy törölgetni. Terepjárónak vettem és nagyon dögös így sárosan is. A feleségem persze már nehezebben bírja cérnával, Ő a pickupot és a Nivát is állandóan csutakolta volna. Azt hiszem, hogy a nők imádnak takarítani és mosni és vasalni stb. Én pedig igyekszem teret engedni a vágyaiknak...
Én 2003-ban vettem új autót, és egy hétre rá az M5-ösön egy teherautó kerekéből egy kő repölt a szélvédőmre, ami egy "Küklosz-szemet" hozott létre, ugyan nem repedt tovább ( később sem ). Utána mentem. Először nem is értette, hogy mit akarok, csak látta, hogy le ararom szorítani személyautóval-röhelyesnek tűnt, de érzékelte, hogy akarok tőle valamit.
A leálló sávon sikerült megállítanom. Elsőre nem ismerte el, hogy ő a hibás, -de a részletek nem lényegesek, mondjuk meggyőztem - (nem tudtam az árakat) 30 ezret fizettettem ki vele a helyszínen, amit végül nem is költöttem rá, mert a későbbiekben nem volt zavaró - csak maga a tudat, hogy ott van-.
Sajnos nincs mindenhol kamera, ami bizonyítaná, hogy ki teszi tönkre egy pillanat alatt azt, amiért évekig dolgozott az ember!
Tegnap vettem át az enyémet és mondta a kereskedő, hogy van akinek júniusra ígérték és már megjött a Dustere. Állt is a kereskedésben vagy hat db. Szerintem rövidülnek a várólisták, úgyhogy jobb ha Ti is áprilisra vagy májusra készültök. Ha a töréstesztet megszellőztetik a nyugati szaklapok, akkor még további kereslet csökkenés várható.
Törésteszt ide vagy oda nekem nagyon tetszik az új autóm és remélem, hogy nem törik össze, nem lopják el és nem is megy tönkre egy ideig, mert nagyon élvezem vele a közlekedést és tetszik a külső megjelenése is.
Mi január 29-én vettük át, előtt két héttel érkezett a szalonba.
Gyártási év 2010. Most nem gond, viszont eladásnál, ilyenkor mindíg egy évvel öregebb az autó a vevők ezen mindíg sírnak, az eurotax is csak évet néz általában. Nem az első ilyen esetünk. Kifogtuk az évvégi autókat.
Dustervaro! Mostmár nevet kéne változtatnod. Szóval: febr 16-án vettem át, gyártás rovatban 2011 van. A többi rovat ua. mint Neked, és a másik hozzászólónak.
Mi is eldöntöttük az autóvásárlást. Édesapám ma megrendelte a gépet, ezüstmetál Arctic 4x2 1,5 dCi lesz + Country Pack + Styling Pack.
Voltunk tesztvezetni, mindkettőnknek nagyon tetszett. Jó rövid az 1. fokozat. Nem próbáltam ki, de szerintem normál közlekedésben pl. lámpától elindulni szerencsésebb 2. fokozatban, mert az 1. olyan rövid, hogy nem lehet vele "kilőni"... Nagyon király, hogy felülről "rálátni" a motorháztetőre... :-)
Sajnos július a vállalt szállítási határidő. 116eFt kedvezményt adtak összesen, az árból, a forgalomba helyezésből és a tartozékok felszerelési díjából.
Édesapám 72 éves, ez lesz a második új autója, nagyon várja, hogy megjöjjön... :-)))
Valaki be tudna tenni egy képet a 4x2 változat csomagteréről??? Köszi!
Nekem is SD van írva a D.2-es rovatba és a D.3-hoz van DUSTER írva.
A tipusváltozatom M1-es,ez viszont csak a járműkisérő lapon szerepel .Ezen is szerpel a gyártási év,nézd meg.Simán lehetséges hogy 2010-ben gyártották.
Tegnap végre átvettük a szalonban az autónkat egy DUSTER ARTIC 1,5DCI 110LE 4x4-et, ESP-vel. Febr 22-én szóltak és ennyi időbe telt az adminisztráció. Az autó nagyon tetszik, idáig 91 km-t mentem vele, minden az előzetes elvárásoknak megfelelő.
Viszont ma rendezni akartam a NETRISZK-en keresztül a végleges bíztosítást és akkor vettem észre, hogy a forgalmiba 2010-es gyártási év szerepel, és a típus csak "SD" ként van beírva a D.2 rovatba, sehol nem szerepel az ARTIC 1,5 DCI vagy hasonló.
Kérem aki a közelmúltban vette át az autóját jelezze részemre, hogy neki milyen gyártási év került a forgalmiba ill. a tipus megjelölés hogyan került bejegyzésre.
Pár éve egy fűkasza kivágott egy követ elém, az akkori autóm első lámpája bánta a dolgot,de ezt akkor és ott, mivel nem tudtam megállni nem vettem észre, csak egy koppanás halatszott.Napok múlva tünt csak fel maga a törés ténye.A biztosítónál a következő választ kaptam:"üvegkárra érvényes a cascóm,de a lámpa előtt egy plexi réteg található,arra meg nem vonatkozik a kártérítés".Ennyit a cascóról...Aztán pár nap múlva véletlenül követtem egy sóderszállitó kamiont, megelőztem és mutattam neki a lámpámat.Ő elnézést kért,és kérte ,hogy a kárbejelentőre azt írjuk,hogy az úttestről a kerék vágta fel a követ és nem a rakományból esett le.Így a hanyag rakodás alól mentesült,pedig a 6-os utat építők rendszeresen jártak tetemes túlsúllyal.Ebből is látszik,hogy a sofőr rutinosabb volt mint én,és nem ez volt az első esete!A felelősségbiztosításra a teljes kár megtérült...Most akkor ki a nagyobb csaló, a biztosító vagy én???
A casco akkor jó ha az önrész kicsi. Ha nem ez a helyzet akkor jobb nem casco-ra javíttatni, mert kevés pénzt fizetnek de megemelik a casco díját. Ha mégsem casco lenne, nézz át a Dacia Klub-ba, regisztrálj, engedményeket lehet kapni.
Megnéztem a 814. képeket, a gyári az igazán jól néz ki!
Vasárnap délután Gödölőn jártunk, lehet hogy Dusit láttuk?
(A kastély melett sétáltunk, a mi Dusterünk parkolt.)
Úgy látom az árak csak a vasra értendők. Én azt hittem hogy ez egy készlet, jár hozzá a kábel és a csatlakozó (bár nem hinném hogy a kábel az nagyon drága cucc).
Előző két autómon volt, a kereskedésben szerelték, és messze nem volt ilyen drága. Utánfutót én is ritkán használok, ritkán van szükségem rá, de akkor nagyon!
Én is akarok szereltetni.A legolcsóbb a Bosal 28000-ft ,de vágni kell.Aztán a canbus elektronika a bekötéshez 15-20 ezer. (Nálunk a szervízbe 50+35 lett volna . Az elektromos bekötést meg csak simán csinálták.Abban sem vagyok biztos hogy nem kértek volna plusz pénzt a vizsgáért.)A sima bekötés azt jelenti hogy a dugalj vezetékeit rákötik az izzok vezetékeire.A canbusos elektronikának az az előnye hogy egy zárlat esetén megvédi at autó elektronikáját(amiből már bőven van a dusterben is) és az utánfutó összes égőjét ellenőrzi. A felszerelésköltsége szerintem 10-15 ezer. A műszakit a legolcsóbban a KPM-nél uszod meg. A vonóhorog miatt csak akkor kell levizsgáztadnod az autót ha vontatni is akarsz vele.(ha ritkán vontatsz nagy eséllyel kihuzod bünti nélkül a következő m.vizsgáig.
Persze sok cégnél lehet venni vonóhorgot amit fel is szerelnek és az autót is leviszgáztatják.
A törésteszt háborúból kimaradtam, mert német állami ösztöndíjjal Drezdában tanuló csodatündér lányomat költöztettem a kollégiumból egy panelgarzonba. szerencsére kitelik a DAAD ösztöndíjából, ami kicsit több a tanári fizetésemnél.
Minden szükséges holmit (mosógép,mosogató, szekrények, heverő, 150*80-as íróasztal, ágy és könyvespolc az IKEÁ-ból) sorra beügyeskedtük a *** 12 éves Multiplába, és odszállítottuk. Nem hiszem, hogy a két autó biztonsága egyforma lenne.
Valóban, az autózás nem játék. 1985-ben árokba borultam a Villám becenevű Trabimmal.
teljes átfordulás hossztengely körül. (leszorítottak...)
A Jóisten megóvott attól, hogy valamit elkapjak az árokban. Be voltam kötve. Légzsák helyett pedig volt méteres fű az árokban...
az anyósülésnél az oszlop berogyott, az egész tetőt le akarták vágni... de szépen kiszálltam, és a szélvédőket egészben megtaláltam a fűben.
csak a bal kezem zútódott kicsit össze, mert kint pihentettem az ablakban, és arra indult a csavar... Azóta általában két kézzel fogom a kormányt.
a Barkas mentő nem bírt kicsörlőzni, ezért beindítottam a motort, és közös erővel felhajtottam a platóra... Igazán örültem, hogy az éppen teli tank nem gyulladt ki.
Ha lett volna motorfék és normális rugózás, talán a padkán tudtam volna tartani. az ABS biztosan elég lett volna
Lányomnak 3 éve egy használt Kalost vettem. Nem tudtam és most se tudom, hány *os.
szempont volt az ár, az ABS, és a 4 légzsák, noha nem törni vettem.
DE
25 éve avattak fizikus doktorrá, így csak ilyen szemmel tudtam az előbb megnézni a törésteszt képeit.
1. a frontális ütközési teszt akkor sem korrekt, ha minden autót ilyen magas akadálynak csapnak neki. A Dusternek ez túl alacsony - ezt már más is megjegyezte -, így nem csoda, ha a mellső tengely ennyire behatolt az utastérbe, és átrendezte a vezető lábát.
ezt a részt tehát fenntartással kezelem
2. az oldalütközésnél az oszlop aggasztóan behatolt az utastérbe, arrébb rakva a sofőrt.
ez már nem jó jel, erre figyelnie kell a gyárnak.
3. egy mérés nem mérés - mondják a fizikusok.
Márpedig mindig egy autót törnek össze, legalább hármat kellene.
Mint mérnök-üzemgazdász hozzáteszem, hogy a pontlevonásnak (ESP stb) igen büdös marketing szaga van. Az pedig, hogy az öv becsatolására figyelmeztető csipogás is ér 1 pontot, már a komolytalanság területe.
Bizony a Rajka - Pozsony - Prága - Drezda útvonalon 23-án reggeltől délig minden második tréler Dustereket vitt, a konkurrencia rá volt szorulva egy ilyen eredményre.
Az egész NCAP olyan, mint a bikini: sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja.
Így kell értékelni.
az viszont nagy érdeme, hogy az autók biztonságosabak lettek.
Ezzel együtt: ha még egyszer az útpadkára kell vezetnem a kocsimat, hogy egy ütközést elkerüljek, nagyon szeretnék Dustert kormányozni (vagy Porsche Cayenne-t).
Nem lenne árokba borulás akkor sem, ha mint akkor, 10 cm-mel lejjebb lenne a padka.
Mi akkor kértünk rá, mikor már megérkezett a szalonba, ezzel néhány nappal hosszabb lett az ügyintézés.
Közel 80.000 ft-volt, nem olcsó. Azért kértük mégis, hogy ne kelljen újra levizsgáztatni. Maga a vonóhorog kb 50 ezer, csak a szervíz drágán dolgozik, maszek szerelő olcsóbban rárakja, gondolom. Ennél nem bántották a lökhárítót. Szerintem ez dusteres, mert a többin is ilyet láttam, amin volt.
Az új generációs dízelek már nagyon jók. Valamikor volt nekem egy régi konstrukciós "szívódízel" személyautóm, erősen kopogós hanja és lusta volt, miután eladtam, mem is gondolkodtam gázolajosba sokáig, úgy megutáltam.
Mióta megjelentek a közös nyomócsöves dízelek, nem értek hozzá, de látom, hogy ezek már mennyire mások, a hangjuk is sokkal jobb, mint elődeiknek, már én is szívesen vennék ilyet.
Ilyen volumenű szériánál minden tökéletesen meg van tervezve. Azután sorozatgyártás előtt még százszor letesztelik szakemberek.
Ezért sem hiszem, hogy bármelyik motor "gyenge" lenne. A teszelő újságíró lehet előtte egy nagyobb teljesítményű autót tesztelt, és utána úgy érezte, hogy a Duster ahhoz képest nem gyorsul eléggé. Némely ujságíró nem fogja fel, hogy mekkora a felelőssége, mert először az emberek csak arra tudnak hagyatkozni, amit ilyen helyeken olvasnak.
Az is igaz, hogy a SUV nem sportautó, nem is arra készült, más igényeknek felel meg.
Én úgy láttam, hogy minden teszten terepen, nem terepen, mindenhol jól szerepelt, és ez a fontos. Meg, hogy a hétköznapokban jó társ legyen.
Szerintem nem erőtlen a benzines, sőt. A 6 sebességes váltó miatt nekem is meg kellett szoknom az indulást (most már kettesből indulok, az pont olyan mint a régi autónknál volt). Az elején nekem is kenguruzott az autó az indulásnál. A benzines motor annyiban más mint a megszokott, hogy autópályánál előbb kezd el "erőlködni". Ez azt jelenti, hogy van autó aminek olyan 150-160 km/h körül lehet észlelni, hogy drasztikusan sokat fogyaszt és kicsit nehezebben gyorsul. A Dusternél ez olyan 140-150 körül van, mivel ez egy SUV és nem egy versenyautó. A benzines semmivel nem tud kevesebbet, mint más benzines autó. Talán kicsit más; a hasmagasság, a nagyobb légellenállás, a nagyobb és szélesebb kerekek miatt.
Az offos autóm műszerfal közepáről én ia hallottam, zörgő hangot a leg váratlanabb helyzetekben. Hasonló a belseje a dusterhoz, kombi.
Mivel eléggé le van burkolva sehogy sem akaródzott nekiállni megkeresni a hibát, de azért már nagyon idegesített.
Szerencsére a véletlen a segítségemre sietett. Egyszer amikor csuktam le a hátulját észrevettem, hogy a hátsó ajtó belső műanyag burkolatát tartó fém pöckök közül az egyik nincs a helyére bepattanva, megmozgatva előjött a hang. Benyomtam a helyére és láss csodát a műszerfal elcsendesedett. :) Pedig tisztán onnét jött a hang, valhogy hátulról úgy verődött vissza.
Szóval, lehet, hogy nem is a hang forrásánál van a probléma, sok helyről odavezetődhet.
Szerintem is a helyközi és városi közlekedéshez bőven elég a 110 LE. Terepre meg pláne, főleg a rövid első fokozat miatt.
Az autópályán még nem tudom.
Igaz teljesen, hogy más dízelt és benzinest vezetni. A benzinest jó kipörgetni, a dízel meg kímélő alacsony fordulaton jár, hamar fölpakolom a sebváltót.
Neken 1.6 benzines Peugeot 307-esem volt, a kombi változat. Szerintem az 1.6 benzines 110 LE is megfelelő lehet ehhez a karroszériához, bár nem próbáltam. De 1.5 dCi motor nagyon jó, bivalyerőss, szerintem ennél erősebb motor nem is kell a Duster-be.
Az biztos hogy amikor két hete átültem a benzinesből a dízelbe, vissza kellett fogjam a lábam a gázpedálon, mert indulásnál ugrált mint egy kenguru :-). Most már megszoktam, "rendesen" is tudok indulni.
A benzines 4X4 tesztnél írtak olyat, hogy állítólag erőtlen a motor, dízelnél ilyenre nem emlékszem, pedig rengeteg Duster-tesztet elolvastam.
Ez szubjektív, mert lehet, mások, pl. tulajdonosok szerint elég erős a benzines is, én aztán nem tudom, semelyiket nem vezettem.
Állítólag azért nem tettek nagyobb motorokat a Dusterekbe, mert így tudják olcsóbban árulni, és így kisebbek az autó járulékos költségei is.
Kerékőr az nem árt, annyit megér, hogy ne téglákon állva kerék nélkül találjuk reggel a kocsinkat:((((
Egy sebváltózárra, meg egy külön beszerelt, és nem távirányítós riasztóra még szerintem érdemes idővel beruházni.
Én is láttam ilyen műszerfal matricákat, de biztos jó az? Gyakorlat kell ám a felragasztásához, és ha egyszer valahova odaragad, de kicsit nem jó helyen van, cseszheted, mert mehet a kukába az egész, ha egyáltalán le tudod még gányolni róla úgy, hogy ne csesszed össze a műszerfalat.
Ugyanez van, ha később le akarod szedni valamiért, később a nyári melegben úgy odagyógyul, hogy az eredeti anyag megsértése nélkül lehetetlen leszedni, cserélheted ki az egész műszerfalat, hogy legalább úgy nézzen ki, mint most!
Hagyd úgy ahogy van szerintem, minden autó az eredeti gyári állapotában a legértékesebb.
Vegyél inkább üléshuzatot, meg szőnyeget, annak jobban fogsz örülni, és nem bánod meg, hogy nekifogtál.
Több helyen is láttam ilyen fóliát, pl. a boombasstic műhelyében. Van honlapjuk és üzlezteik is. Megvásárlod a fóliát, csinálhatod magad is is, vagy ha nincs kézügyességed, akkor gondolom megcsinálják némi felárért.
Köszönöm, valóban nagyon örülök. Én a 17. kerületben vettem át az autót, nem volt nagy felhajtás, gyorsan lezongorázták az eseményeket, előtte viszont az ügyintézés során maximálisan kiszolgáltak.
Egy kis malőr: a forgalmit elnyomtatták, így motorkerékpár kategóriára készült a forgalmi, hétfőn kell visszamenni cserélni. Én sem néztem meg, a kötelezőnél vette észre a biztosító.
Én egy kivénhedt freelander 1-esből ültem át, így van némi négykerekes tapasztalatom, hozzáteszen csak felhasználó vagyok, a műszaki részéhez nem értek. Azokta a dolgokat figyeltem eddig, amik nagy hangsúlyt kapta az utobbi hónapokban. Nekem nem volt zajosabb az autó, mint a freelander, ettől féltem. Odalépni még nem mertem neki, idegtépő volt visszavenni a lában a gázpedálról, elvileg az első 1500 km-en nem javasolják a 2500 fordulat főlé menni. Mindenesetre úgy érzem van benne erő, ezt a súlyt könnyen elviszi, akik letolták a 110 lovacska miatt, azok szerintem nem próbálták ki.
A kalaptartó értéktelen, hozzáteszem a 3 ajtós freelanderben gyárilag nincs is.
A kerekek védelmére én kerékőrt szerelek fel, olcsó és elég megbízható megoldás. Ezenkivűl egy rejtett indításgátló is helyet kap, hogy melyik cégtől, azt még nem döntöttem el. A belső műszerfal elég fakó, ezt fel lehet javítani öntapados matricával, amit kifejezetten műszerfalakhoz gyártanak. Pár ezer forintért egészen barátságos, mosolygos kis színt/mintát kaphat. Ez szerintem megy a kocsihoz, miután az egész kölső szerintem egy vegyes világot tükröz, azaz helyenként látni az erőt (kerekek, méret), helyenként pedig a vidámságot (lekerekített formák) az autón.
Abban szeretném a segítségeteket kérni,hogy az alufelni lopásbiztosítására milyen lehetőségeket tudtok,van-e a dusterhez,olyan spéci kerékanya,ami azt a célt szolgálja,hogy ne birják levenni,csak a speckó kulcsal,ha igen hol lehet ilyenhez hozzájutni?