antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Ahol jő, kit régen ohajtva lesek, Ő, akit szüntelen lelek s keresek. Képzelődésemnek serkenj hajnala, Testben jő lelkemnek őrző angyala, Most tehát, most két szemeim hívek légyetek, Ti is, minden érzéseim jertek, nézzetek, Csak te nyomorult kéz, s szegény ajakok, Bár lelkemnek nehéz, legyetek vakok.
Hallás
Hangicsál a kincsem nyájas énekkel, Óh, hogy testem nincsen rakva fülekkel, Inak feszüljetek vont húr módjára S mind együtt pengjetek édes hangjára. Nyílj meg szívem, csókid lesznek szájmozgásai, De ha róllad szót sem tesznek szép ajakai, Érzéseden kívül hagyd zengéseket, Már úgy, óh szegény fül, légy te is siket.
Szaglás
Irigylem kis virág állapotodat, Boldogul letört ág, szép halálodat. Kincsemnek éltedet keblére tetted, S fűszeres lelkedet rá lehelletted, Már ezt az új balzsamodat rózsás kertembe Szedted, drága jóvoltodat töltsd hát szivembe, Óh ég! szent harmatod lelkem megtelte, Mert e jó illatot kincsem lehelte.
Tapintás
Szemem, nem láthattad, mégis fénylettél, Fülem, nem hallhattad, mégis csengettél, Órrom s szám izlése, csak veszteg ültél, Mégis mi rébzés e', hogy felhevültél? Jádzodjatok víg szivemmel minden csepp vérek, Mert egy édes érzésemmel egekig érek. Kincsemmel sétáltam, kis kezét nyújtá, Szorítni találtam, s visszaszorítá.
Ízlés
Kézfogás, órr, fűl, szem, mind elbujhattok, Már engem többé nem csalogathattok. Látjátok véremnek pezsgő forrását, Betöltém szivemnek fő kivánását. Tudjátok-é, mi lehetett, amit ízlétek? Aki még nem érezhetett angyali étek, Bóldog, ha addig lés, míg meg nem talál, Mennyei jó izlés! Forró csók valál.
Kívánság
Kép, amely szívemet tükröddé tetted, Hang, amely eremet mind megpengetted, Balzsamos lehellet! gyenge szorítás! Melyekhez még kellett egy bóldogítás, Édes csókok forrósági, égi harmatok! Ti érzésim kivánsági, mi a hijjatok? Csak középpontotok egy jó szív légyen, Életem rajtatok mennyekbe mégyen.
Január 5-én Simon napja is volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
A Simon a Simeon név görög Szimón alakváltozatából ered. Simeon: héber eredetű név, jelentése meghallgatás, meghallgattatás.
Kézai Simon szobra - Kálti Márkkal - a székesfehérvári Csók István Képtár épületének főhomlokzatán
Kézai Simon (vagy Keszi Simon) a 13. századi Magyarország leghíresebb krónikása. Életének körülményei ismeretlenek.
Az utókor által Gesta Hungarorumcímen emlegetett latin nyelvű krónikáját IV. László királynak ajánlotta. (A művet Anonymus azonos című művétől megkülönböztetve Gesta Hunnorum et Hungarorum, azaz „A hunok és a magyarok cselekedetei” címen is szokták nevezni.)
Krónikája nyomtatásban először Bécsben 1782-ben jelent meg, magyarul Szabó Károly fordításában, Pesten, 1862-ben.
KÉZAI SIMON MESTER MAGYAR KRÓNIKÁJA
Fordította: Szabó Károly
TARTALOM
ELŐBESZÉD
ELSŐ KÖNYV. A HÚNOK TÖRTÉNETEI EREDETÖKTŐL ATTILA HALÁLÁIG S BIRODALMUK FELBOMLÁSÁIG
I. FEJEZET. A húnok és magyarok eredetéről és ősi lakaikról.
II. FEJEZET. A húnok Pannoniába jövetelétől a zeiselmauri ütközetig.
III. FEJEZET.
IV. FEJEZET. Ethele olaszországi táborozásától birodalma felbomlásáig s a magyarok bejöveteléig.
MÁSODIK KÖNYV. A MAGYAROK TÖRTÉNETE BEJÖVETELÖKTŐL 1282-IG.
I. FEJEZET. A magyarok dolgairól a vezérek korában.
II. FEJEZET. Magyarország története szent István királytól Aba haláláig.
III. FEJEZET. Aba halálától I. András haláláig.
IV. FEJEZET. I. Béla királytól V. István haláláig.
V. FEJEZET. IV. László király dolgairól (1272-1282).
FÜGGELÉK.
I. FEJEZET. A jövevény nemesekről.
II. FEJEZET. Az udvarnokokról, várnépekről, várjobbágyokról, cselédekről, szabadosokról és rabszolgákról.
Hallod-e, te sötét program, idegen kód a számsorban, sorsom vagy-e, vagy csak program, csigalépcső a seholban? Folyosó vagyok a fejedben, végig kell álmodni engem, éber űr az alvó testben, minden csönddel én üzentem.
Hogyha kezdettől üzentél, mutasd magad, aki lennél, sötét program, ki futsz bennem, láttasd belülről a testem! Sorsom vagy-e, vagy csak számsor, hibajel a koponyámból, árnyék vagy-e, aki játszol, s boltozatán mégse látszol?
Nem vagyok én sötét program, vagyok, aki mindig voltam, se nem sorsod, se nem emlék: ott aludtam minden szóban. Fölébredtem és beszélek, szóra bírom minden sejted, én írom tovább a versed, oly szavakkal, nem is sejted.
Hallod-e, te sötét program, ha te peregsz minden szóban, te vagy-e az, aki vagyok, szólsz-e, hogyha elhallgatok? Megszűnsz-e, ha felébredek, és mi marad meg utánad, amikor a túlba kelek? Csak valami álompárlat, álompárlat.
Na Igen, ...Toulouse-Lautrec vödörszámra itta az Absinth-ot, és utána remekmüveket alkotott a kupiban... egyesek szerint! ( én a kettesek közé tartozom a remekmüvek megitélésében:)
Január 5-én Edvárd napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Az Edvárd germán (angolszász) eredetű férfinév, jelentésebirtok, vagyon + őrzés, védelem.
Német nyelvű változata: Eduard
Eduard Friedrich Mörike német költő, író, fordító, az ókori görög és latin elégia kiváló ismerője. Evangélikus lelkész is volt egyben, de egész életében viaskodott önmagával „hivatását” illetően.
Eduard Mörike
Elutazás
Kész a kocsi, menne már, utolsót fúj a postakürt. Hol az az ember, a negyedik? Hívjátok, siessen, ha nem akar végkép lemaradni! - Időközben könnyű nyári zápor szakad alá; egy-kettőre vége; ép hogy elveri az áthevült port; de ez a kis enyhülés is áldás. Hűvös jószag tölti be a tágas piacteret és köröskörül mind kitárul a sok virágos ablak. Végre szalad a fiatalember. Beszállni! - S a kocsi tovagördül. De nini, ott, ahol állt, a nedves kövezeten, a posta előtt, egy tiszta, száraz folt maradt utána, hosszú, széles, még a négy kerék is látszik, és hogy a lovak hol álltak. Ott meg, abban a szép kicsi házban, ahol oly sokáig volt az ifjú, egy szép lány áll az ablak mögött és bámul a fehéren hagyott helyre, kendőt nyomkod a szemére és sír. Komolyan úgy fáj a szíve? Hogyne! De a bánat nem tart túlsokáig: hamar szárad, tudjuk, a leányszem, s még mielőtt fehér lesz a napban a piactér, újra felcsilingel a kis vadóc vidám kacagása!
Szervusz Bajkálifóka, jó reggelt, szép napot Neked!:-)
*Hááát...én sem.. De minden kornak megvan az ilyen jellegű irodalma, csak a megfogalmazás változik...Én például a Vörös törpe című versnél Toulouse-Lautrec-re asszociáltam, de nem tudom, róla szól-e...
JÓZSEF ATTILA
DALOCSKA
Mikor a szeretők veszekednek, akkor hajlongva magasodnak, mikor a szeretők ölelőznek, akkor a földdel elsímulnak.
Énekeljünk – haja ha! Bömbölődjünk – böm-böm-böm! Susogjunk, hogy sususu – üss egyet a hátamba!
Január 5-én ünnepelte 48. születésnapját a Gyomán született Nagy Zopán, költő, író, fotográfus. 1993-tól irodalmi-művészeti folyóiratokban publikál. 1996-tól rendszeresen kiállít. Isten éltesse!
Nagy Zopán
Nagy Zopán
A Vörös Törpe
(Montázs Michel Tournier azonos című elbeszéléséből)
Válóperekre specializálta magát.
Büszke volt irodalmi műveltségére… Huszonöt év - százhuszonöt centijéhez... Ortopéd cipők: nem segíthetett neki más.
A boulogne-i erdőnél (fényűző lakásban) -
Mályvaszínű, nagy baldachinos nyugszékben, Mint valami pincebogár, úgy vonaglott, S a fekete márvány-kádas fürdőszobában
Vedlette le nyűg-öltönyét (új ügyfelénél) -
Az óriás napszemüveget viselő, Az immár unott, lazaságot mímelő, Szinte meztelen operaénekesnőnél.
„Ügyvédünk”* szűz volt, ám torz testének hatékony
Fegyverétől - a hatalmastól: elképedt A gyönyör igájába hajtott nagydarab, Trillázó, trágár szitkokkal őrjöngő asszony…
Aki aztán seggdugaszomnak, műfaszomnak,
Csüngőmnek, kéjövemnek, vagy csak stricimnek, Vacakomnak hívta a férfit, akinek A nő „törpetarsolya” lett - s mint majomnak
Kölyke: ő úgy csimpaszkodott a nő derekán
„(Hímvessző végtagokkal)” = megszállott állat… De néhány hét múltán megszűnt a csodálat: Visszatért a volt férj, a csöppet sem karakán…
Lucien beosont a nőhöz, lezuhanyzott
S a férj bíborszín köpenyébe bújva várt, Majd egy ugrással a nő nyakára fonta Két bulldogállkapocs-kezét, s míg az haldoklott:
Utoljára magáévá tette. Azután
Mindent elrendezett: a férjet keresték, De nyoma veszett… - Lucien bezárkózott - S irodájában zsarnoki álom karzatán
Üvöltött: kezében Birkenauról szóló
Könyvvel; és ő, a tábor kormányzójaként: Meztelen, mászó nőit korbácsolta épp. Mindegyik sebesült - recsegte a hangszóró…
- - - (2) - - -
„A söpredék felé emelkedő, a minden-
Kitől különböző férfi, aki ellen- Állhatatlan - na és kiválasztott jellem. Vad csábító, zord gyilkos: a tévedhetetlen!
Lenyűgöző szörnyeteg!” - szédítő kéjöröm
Járta át Lucient…- Mályvaszínű selyem- Sálat - és nemi szervét kidomborító Vérvörös harisnyát öltött… - „Művész ördögöm”:
Lokálok félelmes-fura izmos fazona,
S főleg prostik kedvence lett hamarosan. Férfiak mumusa - kiszámíthatatlan, Éjjeli bárok mutáns mutatványosa…
Egy nap kedvező ajánlat találta meg:
A híres Urbino Cirkuszhoz szerződött, Ahol fantasztikus (mélytudatban őrzött) Víziói kaptak (szárnyaló) „szabadkezet”…
A porondon: óriási kezet láthattak.
Rózsaszín műanyagban a törzs képezte A tenyeret, hátul az elvágott csukló Csonkja állt ki - s forgott az ijesztő alakzat…
Fénylett, zsugorodott, lidérces gyorsasággal
Létrára mászott - s egyetlen ujjpercével Kapaszkodott, verdesett (mint pók lepkével)… Gyerekek üvöltve, nők: tátva maradt szájjal
Csodálták Lucient - kinek „absztrakt” sikerét
A világsajtó is megírta… - Nizzában Időzött a társulat, mikor váratlan Vendég érkezett. - Bob volt, akinek a nejét
Lucien megsemmisítette. Bob üldözött
Gyanúsítottként, nyirkos pincében húzta Meg magát, de kínja most ide-vonszolta. - Segítséget kért, s Luciennek kapóra jött
E volt vízisíző, reszkető langaléta,
Ki bármire kapható lett. - Bújtatta őt, S új számaiban minden elképzelhetőt Kipróbált vele. Alázások tartaléka
Sorakozott Lucien eszelős fejében:
A klasszikus Dávid és Góliát harcát Oly zárással toldotta, hogy az Óriást, Amikor összecsuklott elernyedt vesztesen:
Biciklipumpával fújta fel, kigúnyolta -
S Bob, mint egy hájas, engedelmes teve: Petyhüdten hempergett. A törpe püfölte, Trambulinnak, matracnak használta, rugdosta…
- - - - -
Bob letérdelt a lakókocsiban - és kezet- Csókolt a törpének…- Lucien ezután Kicsiny ágyába elrejtve csempészte át A határokon óriását, ki hírnevet
Hozott az egyre kreatívabb - és megszállott
Vörös törpének, aki előadások Után: mint fények, tapsok mögötti zsarnok: Bobbal (a „szolgával”) folyamatosan hágott…
Szemem falán kívül is, belül is ez a kietlen őszi tájkép: sétatér. Azok az emberek, akik most hangosan beszélve haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt, az a nő, aki mellettem ül a padon, mindjárt meghal, feje félrebillen, szeme kiszárad, húsa lehull. Milyen egyedül leszek!
A lombok is leszállingóznak, a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló. Csak én fogok itt ülni magányosan, céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig. Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak, s mire nyomdagépek méhéből életre edzve ez a vajúdó vers világra jön, csak üveges szemek bámulják mindenünnen: Nem lesz, aki értse.
Jaj, be keserves ez az őszi sétány! A levegő mintha végtelen víz volna, türkiszes árnyú, zöld tenger-medence, hová sosem szürönközik sugár. A fák: sűlyedt hajók árbocai. A bokrok: nagy vízi pókok, óriás meduzák. Az út: kanyargó, nyúlós tengeri kígyó. S a tó: sötét álom a szívem fenekén.
Kékróka monológja egy alaszkai prémállattenyésztö telepes.
(Kántor Péter fordítása)
A színem kék, a telep színe szürke. s mert halált hoz rám az, hogy kék vagyok, a dróthálók mögött vakon körözve nem vígasztal, ha prémem felragyog.
És vedlek. Boldogan vetném le énem, s dühöngve, mert kopasznak lenni jó-, de bőrömön átüt, fröcskölve, kéken, és szikrázik, vakít, akár a hó.
Vonítok hát, borzongva egyre fújom a harsonát, a Végítéletét: vagy örökös szabadság lenne jussom, vagy legalább örökre vedlenék.
Egy látogató úr felvette bambán magnetofonra vonító szavam. Kerülne ő ide, sokért nem adnám, s vonítana, akárcsak jómagam.
Szegény szívem, szenvednék már ki végre-, padlóra küld, de ott megóv sorom. Menekülnék, de itt születtem, s e honi Dachauból nincs kiút, tudom.
Egyszer, hogy romlott hallal jól belaktam, láttam az ajtón nyitva a retesz, s a csillagos éj vonzott, s én hivatlan rászabadultam, hittem, könnyű lesz.
Körös-körül a hóbuckás Alaszka, s én, mint az őrült, mint kit pestis űz, száguldottam, csillagokat harapva, s táncolt tüdőm, gyúlt bennem ősi tűz.
Szemembe holdezüst szikrái szálltak. S hogy vezetőmnek szegődött a Hold, láttam, az ég nem négyzetekből áll csak, mint ketrecemre hulló csonka bolt.
Hemperegtem a hóban. Örömömben fákkal fecsegtem. Tetszett a vadon. S a hó nem félt szivárványlani körben és versenyt kéklett velem szabadon.
De elfáradtam. Viharok cibáltak. Sebzett mancsaim kikezdte a fagy, és nem volt senki társnak és barátnak. Rabság szülötte lásd be, gyenge vagy.
Ki ketrecben született - ketrecért sír, s borzadva fogtam fel, hogy szeretem a biztonságos dróthálót, s a mundir- szürke telepet, mely szülőhelyem.
És visszatértem, szánalmas-leverten, de hogy retesz csikordult, bűntudat helyett keserű vád gyötört, s e percben tudtam, a honvágy gyűlöletbe csap.
Igaz, változtak az idők azóta. Korábban zsákbafojtás volt divat. Ma tiszta már és vértelen a munka, s kit áram üt, nem kínlódik sokat.
Nézem az eszkimó nőt, aki gondoz. Becézve siklik keze hátamon, s tarkóm vakarja ujja - ért javamhoz, érző szemében mégis fájdalom.
Hiszen szeret, nem hagy éhezni, fázni, dajkám, táplálóm, orvosom e nő, de kötelessége is rám vigyázni, s tudom felad, ha eljön az idő.
Panaszos-szépen suttog, símogat majd és drótot dug szájamba, s könnyezik... Gyalázat ez! Hozzám bújik, ha sóhajt: külön hóhérnak kéne lenni itt!
Ó, büszke őseim, áldott naivság! Az én szemem rabsors nyitotta föl. Ki táplál - szolgálom. A többi hívság. És aki símogat - majdan megöl.
Január 4-én Titusz napja is volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
A Titusz latin eredetű férfinév. Eredete és jelentése bizonytalan. Egyes vélemények szerint a latintitus szóból származik, ennek a jelentése vadgalamb, mások szerint szabin eredetű és a jelentése tiszteletreméltó, tisztelt.
Wagner Sándor Dugovics Titusz önfeláldozása (1853). Wagner a történelmi festészet historizáló stílusában festette meg a legenda kulcsjelenetét. A kitűzni kívánt lófarkas jelvény az ostromlétra legfelső fokán álló janicsár jobb kezében látható. A török katonát mélybe ragadó legendás magyar vitéz alakja valamennyi keresztény védő hősiességét szimbolizálja.
Dugovics Titusz az 1456-os nándorfehérvári diadalhuoz kapcsolódó legenda önfeláldozó hőse: a magyar vitéz a nándorfehérvéri várra lófarkas-félholdas zászlót kitűzni készülő török katonát élete árán a mélybe rántotta, ezzel megakadályozva, hogy az ostromlók fellelkesülve bevegyék a várat.
Szép napot, kellemes hetet kívánok Mindenkinek!:-)
Kosztolányi Dezső
Akarsz-e játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfőre ülni, borból-vízből mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? Akarsz-e játszani mindent, mi élet, havas telet és hosszú-hosszú őszt, lehet-e némán téát inni véled rubin téát és sárga páragőzt? Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni, hallgatni hosszan, néha-néha félni, hogy a körúton járkál a november, ez utcaseprő, szegény, beteg ember, ki fütyürész az ablakunk alatt? Akarsz-e játszani kígyót, madarat, hosszú utazást, vonatot, hajót, karácsonyt, álmot, mindenféle jót? Akarsz-e játszani boldog szeretőt, színlelni sírást, cifra temetőt? Akarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált? Virágok közt feküdni lenn a földön s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Bús nyári éjjel, benn az öltözőben halotti táncra kél a ruhatár. Valami zúg, valami félrerebben s a néma csendben, a pállott melegben kobold, manó halkan topogva jár.
Megzizzen a szél a szines ruhák közt, szellemkezével hárfázik a múlt. Hol vannak a tapslázas, téli esték? Könnyé olvadt a tréfa és a festék, a villamosláng félve kialudt.
Lebbenve kelnek a reves fogasról a gazda-vesztett, elhagyott ruhák. A hős nehéz bibor-palástja mozdul, árnyak nyüzsögnek a sötét sarokbul s a zongorán egy bús akkord fut át.
Sápadtan inganak a holdas éjben a rízsporos, mosolygó asszonyok. Csábítva ring a halvány primadonna, mellette tarka fezben a bolondja s a holt komikus árnya mosolyog.
Sírnak, kacagnak átölelve egymást, a suttogásuk oly fájó, ködös. A testtelen, szegény ruhák beszélnek, lengésük édes és rejtelmes élet... Ég a rivalda, mint az üstökös.
Egyszerre csend lesz. Mind tovább osonnak, a nyári ég künn izzó, mész-fehér. A pók szövi hálóját egy sarokban, eltűn a hold, a tikkadt deszka roppan s riadt futással surran egy egér.
Árnyak közé heveredett, hideg éj font köré hálót. Rémálmokba keveredett, és látta a Mindent Látót - őt vizslatta nagy szemével, nem bújhatott, nem futhatott. Az ébredés eljött végül, ám amit örökül hagyott, attól sosem szabadulhat, azt soha nem feledheti; bárhová is tartson útja, a bűntudat már követi
Január 4-én Leona napja volt.:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
A Leona görög eredetű női név a Leó és a Leon férfinév női párja.
Leona Lewis a 2009-es American Music Awards díjátadó gálán
Leona Louise Lewis brit pop- és R&B-énekesnő, dalszerző, aki a brit The X-factor című tehetségkutató műsor harmadik szériájának győztese lett, 2006-ban. Első albuma, a Spirit világszerte 7 millió példányban kelt el. Az Egyesült Királyságban a legkelendőbb és a 27. legtöbbet eladott lemez lett majdnem 3 millió eladással. Élettársa Lou Al-Chamaa, akivel 10 éves korában ismerkedett meg.
Leona debütáló dala a Moment like this, Anglia legkelendőbb kislemeze lett, miután a megjelenést követő 30 percben, mintegy 50 000-en töltötték le. Második kislemezes dala a Bleeding love több mint 30 slágerlista élére jutott fel. 2008 novemberében átdolgozta a Snow Patrol csapat 'Run' című dalát. Hazájában rekordot állított fel (megelőzvén saját magát) azzal, hogy feldolgozását két nap alatt 69 244-en vásárolták meg.
Tegnap ünnepeltük Levi Unokám 9. születésnapját.:) Jó volt együtt lenni...:) Igaz, ilyen vidám hóembert nem tudtunk építeni, de ami késik, nem múlik...:)
Gazdag Erzsébet
Hóember
Udvarunkon, ablak alatt, Álldogál egy furcsa alak.
Jó reggelt, szép napot, kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!:-)
A nyugati határszélen már hull a hó...Mi is láthatunk ilyet a hétvégén? Most még csak a ködöt látom...Vagy ahogy anno három éves kislányom kérdezte egy januári reggelen: Mi az anya, amit nem látok semmit?:))
Nagy László
Az én szívem
Az én szívem játszik, ingemen átlátszik, másik szívvel tündérkedik hajnalhasadásig.
Születtem, felnőttem durva gaz-erdőben, virág vagyok, attól félek: csalán lesz belőlem.
Szaporodik évem fényben, égdörgésben, ecetért kell elcserélni minden édességem.
A Moldova hidján hiresek a szentek, Jóravaló szentek, nem holmi jöttmentek, De a zsidó papnál a Hradsin tövében Hiresebb egy se volt, És nagyobb egy se volt, Pedig tán szent se volt - sok száz éve régen.
Háza könyöklőjén a szürke hajnalba' Kémlelődve nézdel Prága hires papja. Most oszolnak ködbe, kit vendégül láta: Másnak láthatatlan, Szemnek áthatatlan, Szellemek, démonok félelmes világa.
Egyszer csak kiperdül, mint valami orsó, Az ut közepére egy néma koporsó Rossz parasztszekéren. - Nem kiséri senki. Csak egy kuvasz ásit, Hol moha a pázsit S kőrésből pár árva kis füszál serkedt ki.
Szegény muzsikust rejt, ki nótákat hinte, Nyujtózkodik frakkban, ó de nincsen inge. Hová lett az inge? Sohase volt inge, Az ing oly drága zsold, Most sincsen, hogy megholt S az irgalmas kaszás feléje legyinte.
Mennek mendegélnek: egy cigány, egy gebe, Rozoga a szekér, alig van feneke, Kialuvófélbe a kocsis pipája,
Ő maga is álmos, Az ut kátyus, sáros, Olykor döccen s nagyot ugrik saroglyája.
Fogja hamar a pap palástját, süvegét, S megy a halott után. Oszlik a szürkeség, Megtelik az utca áhitatos néppel: »Ki az? mondd, oh mester! Ki előtted ment el És te elhalmozod ilyen dicsőséggel?
Felel Prága papja és megremeg szója: »Egyedül ő tudja, a titkok tudója, De láttam, szent Dávid lépdegélt nyomába', A koporsó után királyi pompába', Fején a korona, Kezében a hárfa...«
1916
Aprágai legenda..
Abban a Prágában, ahol akkoriban nem volt ritka sem a csoda, sem a borzalmak. A régi, tiszteletre méltó községben élt egy legendás alak: Maharal, azaz JúdaLőw ben Becalél rabbi.
Lőw rabbi személye a zsidó legendák egyik fontos alakja,A prágai gettó szülötte, a zsidó néphagyomány méltán leghíresebb alakja, az isteni segítség jelképe volt. Regényírókat, költőket és filmeseket ihletett meg története.
Január 4-énmúlt 54 éve, hogy Kensington-ban (Egyesült Királyság) elhunyt Thomas Stearns Eliot, amerikai születésű, Angliában letelepedett irodalmi Nobel-díjas költő, drámaíró és kritikus. A 20. század első felében jelentősen hozzájárult a költészet újjászületéséhez Angliában és Amerikában, ő volt a modern irodalom ismert és elismert „diktátora”.
T. S. Eliot
T. S. Eliot
HAMVAZÓSZERDA
(Ash-Wednesday)
Mert reménytelen, hogy újból visszatérjek Mert reménytelen Mert reménytelen, hogy visszatérek Mások tehetségére mások sikerére Többé már úgysem vágyok (Miért is feszítené szárnyait az öreg sas?) Miért is búsulnák Az egyszerű hatalom bukása láttán?
Mert reménytelen, hogy újból felismerném A pozitív óra fakó dicsfényét Mert nem gondolom Mert tudom, hogy úgysem ismerem meg Az igazi múló hatalmát Mert inni sem tudok Ott ahol a fák virágba borulnak és a forrás bugyog, ott ahol semmi sem örök.
Mert tudom, hogy az id ő örökké idő És a hely örökké hely marad És ami jelen, az csak egy id őben adott És csak egyetlen helyben Úrülők, hogy a dolgok olyanok amilyenek Megtagadom a boldogságos arcot Megtagadom a boldogságos hangot Mert reménytelen, hogy újból visszatérjek Ússzhangban mindezzel valamit alkotnom kell Aminek majd örülök.
És imádkozzunk az Istenhez hogy könyörüljön rajtunk És könyörgök hogy felejthessem Azokat a dolgokat melyekr ő l önmagamban oly sokat vitáztam Oly sokat magyarázgattam Mert reménytelen hogy újból visszatérjek Feleljenek helyettem e szavak Azért amit tettem, hogy ne ismétl ődjön És az ítélet ne legyen súlyos
Mert ezek a szárnyak többé nem repülésre valók Csak a levegőben csapkodók A légben ami most kevés és száraz Kevesebb és szárazabb mint az akarat Tanít bennünket hogy igyekezzünk és hogy ne, Tanít bennünket a kitartásra.
Könyörögj érettünk bűnösökért most és mindenkor halálunk óráján Könyörögj érettünk most és mindenkor halálunk óráján.
Köszönöm Bajkálifóka!:-) Legyen szép a mai napod!:-)
Áprily Lajos
Carpe diem…
Most értelek meg, réges-régi szó. Más így nem érthet, csak a búcsuzó, ki kedves arcokat lát s nyugtalan, mert tudja, hogy már nem sok napja van.
Carpe diem… Jöjj, drága napsugár. Legyen minden napom aranypohár, aranypohárban aszubor legyen, mely fenn termett a hervadó hegyen, olyan bor, melynek alján nincs salak, olyan bor, melytől pezsdül az öröm, hogy mondhassam, ha csendes óra jön s napomnak esti számadása vár: öregség kincse, szép aranypohár, ma végső cseppedig kiittalak.
Én félek. Az élettől és sötéttől, mely mindenütt kegyetlenül elér. Ha száll a nap, az ablakom alatt hullámozik az ismeretlen éj, a végtelen és ismeretlen éj, egy tenger – vészesen és feketén – csöndes sirásom benne elmerül, mint holt madár a tenger fenekén, a kisgyerek magába sír szegény.
Sírok, sírok, mindíg csak egyedül, és senki meg nem értett még soha. Oly ismeretlen ez a Nagyvilág, s olyan borzasztó a sötét szoba. Lábujjhegyen kell járni a világban, az éjszakában annyi a vonat, mely összerág és széttöri gerincem, s vígan megőrli fájó csontomat. Az éjszakában annyi rém, kisértés, golyó, kötél, bitófa, kard remeg, s hegyes fülekkel, hiéna-szemekkel leskelnek rám a gonoszemberek, kik vascipőbe jönnek egyszer értem, bőszült ököllel döngetik az ajtóm, ecetet adnak, hogyha inni kérek, s fölráznak, ha alélt fejem lehajtom. Minden bokorban leskelődik egy-egy, nincs menekülni egy picinyke rés. Ó, jaj nekem, oly fürgék a gonoszak, s olyan sok a halál, a temetés.
Zörgő szekéren az Idegenember tudom, hogy elvisz engem is egy éjjel, s szegény anyám az ablakunkra rogyva néz majd utánam könnyes, kék szemével.
Szervusz Bajkálifóka, jó reggelt, szép napot Neked!:-)
Sík Sándor
Októberi rózsák
Piroslanak az októberi rózsák, Széltől, madártól zsongnak a fakó fák, A szökőkút csorog, akár a jóság. Bennem is, bennem is, félénk dallamok Borzolgatják a lomha őszi prózát.
Elálldogálok egy árvácska-ágynál. Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál? Mi az a dallam, ami benned vájkál? Messze van, messze van, minden messze van, Az is ami volt, az is amit várnál.
Nézel az égre? Az a piros felleg Immár csak emlék: nap-vissza-lehellet! Ülj meg a békés szomorúfűz mellett. Békesség, békesség, békés öregek Bölcsek mosolya, immáron az illet.
Pereg a levél és pereg az óra. Jön a november, a dér meg a bóra. Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra. Neked is, neked is, holnap, úgy lehet, Neked is fúvatnak takarodóra.
Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz! Érett sziromnak lelengeni édes. De míg bennem a dal fecskéje fészkes, Hadd szálljon, – hadd fájjon: a tearózsát Idesimítom ajkam melegéhez.
Jövő hétre már hótakarót mondanak!:-) Kellene már...
ADY ENDRE
EMLÉKEZÉS EGY NYÁR-ÉJSZAKÁRA
Az Égből dühödt angyal dobolt Riadót a szomoru Földre, Legalább száz ifjú bomolt, Legalább száz csillag lehullott, Legalább száz párta omolt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.
Kigyúladt öreg méhesünk, Legszebb csikónk a lábát törte, Álmomban élő volt a holt, Jó kutyánk, Burkus, elveszett S Mári szolgálónk, a néma, Hirtelen hars nótákat dalolt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.
Csörtettek bátran a senkik És meglapult az igaz ember S a kényes rabló is rabolt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.
Tudtuk, hogy az ember esendő S nagyon adós a szeretettel: Hiába, mégis furcsa volt Fordulása élt s volt világnak. Csúfolódóbb sohse volt a Hold: Sohse volt még kisebb az ember, Mint azon az éjszaka volt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.
Az iszonyuság a lelkekre Kaján örömmel ráhajolt, Minden emberbe beköltözött Minden ősének titkos sorsa, Véres, szörnyű lakodalomba Részegen indult a Gondolat, Az Ember büszke legénye, Ki, íme, senki béna volt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.
Azt hittem, akkor azt hittem, Valamely elhanyagolt Isten Életre kap s halálba visz S, íme, mindmostanig itt élek Akként, amaz éjszaka kivé tett S Isten-várón emlékezem Egy világot elsüllyesztő, Rettenetes éjszakára: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.
