attól, hgy magasabb az ülés háttámlájá még nem használható tovább belső övvel. Ugyanis ha az öv a vállvonal alól indul, akkor már nem biztonságos, nem lehet kellően szorosra meghúzni, mert lefele nyomná a gyerek vállát. Tehát ami számít, hogy az ülőlaptól a legmagasabb befűzési pont hány cm-re van, és alapvetően ebben nincs különbség egy 9-18as és egy 9-36os között.
én nem nagyon szeretem a nagy méretkategóriájú üléseket. A 9-36os ülésekkel egyik bajom, hogy 70%ban csak noname kategóriában van. Ha a 15-36os kategóriában használva, megoldod az ülés rögzítését pl. egy hevederrel, akkor alapvetően nem rossz ülések. De akkor is csak normális töréstesztűt szabad megvenni.
nem olvastam végig, amit írtál :D épp akartam írni, hogy a cybex pallas egy nagyon jó kis ülés :)
nekem volt ilyen shieldes ülésem - bmwnek az isofixes 9-36os ülése - (mert a lányom egy időben iszonyú sokat hányt, és ezzel tudtam azt megcsinálni, hogy ne kelljen állandóan üléshuzatot mosnom :D), szóval nekem nagyon bejött, én szerettem. Gyereknek nem volt kifogása ellene, de kétségtelen, hogy mi pici korban használtuk.
(és örök jolly joker marad azoknak, akik tovább akarják belső öves ülésben ültetni a gyereküket, a concord fixmax, aminek - meglepő módon - jobb a töréstesztje, mint a későbbi típusú trimaxé, kritikus szemmel is elfogadható, és 15e Ft alatt lehet használtan kapni. A 6 éves fiaim ilyenben ülnek az anyukám autójában, és még jó nekik)
Nem, még nem kicsi, de az lesz nemsokára. Pedig Levim nem olyan magas, mégis, a feje búbja már túlér a fejtámlán. Szóval sztem még max fél év, talán 1, de ez már kétséges.
Mindenesetre Öcsit úgyis át kell majd ültetni legkésőbb késő tavasszal, mert akkor már pucéran sem fér majd el a hordiban és már 1 évhez is közel jár. Szóval addig méh húzható a dolog, de nem akarok mindent utolsó pillanatban...
Tudom, hogy a belső öv nem használható végig ezeknél a székeknél, de tovább mint a 9-18 kg kategória és utána meg ha kiveszem a belső övet, nem látok sok különbséget a 15-36 kg kategória meg ezek között. Ezek szerint van?
És ha nem ezek, akkor melyik székeket érdemes néznem a 15-36 gr kategóriában?
Vagy van más átmeneti megoldás, belső öves?
Néztem még a cybexet, de egyfelől nagyon drága az is, másfelől nem hiszem, hogy Leventém megszokná azt a nagy bumfordi vackot maga előtt, kb mint egy kényszerzubbony.:-(
és hol kicsi neki? (mert nehezen hiszem el, hogy tényleg így lenne, nagyon ritka - az én lányom 3.5 évesen a 9-18as römerben még kabátban is elfér, ő nem egy óriás, de szerintem a fiad sem lehet nagyobb nála)
amit tudj: a 9-36os ülések valójában egy 9-18as és egy 15-36os ötvözetei, vagyis NEM végig belső öves ülés, hanem egy idő után az övet ki kell fűzni, és utána ugyanúgy a kocsi saját övével fogod használni.
szóval első körben az érdekelne, hogy miért kicsi a priori? (ami ráadásul nem is kicsi ülés a 9-18asok között)
hordozós gyerek: ekkora korban és még min 4-5 hónapig hordozóban a hely, vagy háttal bekötve, menetirány szerint nem szabad tenni. Ha nem fér bele overallban, akkor nem abban kell beletenni -amúgy is elég sok helyen le van írva, hogy overallban, kabátban nem szerencsés a gyereket bekötni, mert balesetnél a bélés összenyomódik és hatalmas mozgásteret ad. Erre teszt: kösd be kabátban, vedd le róla, körd be és látod mennyire nagy így rá az övrendszer)
amit én tettem és mindenkinek javasolok. Hordozóban gyerek normál módon bekötve - sima ruhában -, sapka és takaró rá. Ez -10 fokban is bombabiztos módszer.
Amiket néztem a top rider, pierre cardin, bellelli giotto, chipolino, baby design jumbo, fisher price, espiro sigma.
Mi is autósülés vásárlás előtt állunk és ebben szeretnék kérni segítséget:
A nagyobbik fiam kezdi kinőni a 9-25 kg maxi cosi priori székünket, pedig még nincs is 15 kiló és 2,5 éves.....szóval ezek a kg határok némileg csalnak....meg a kisebb lassan 8 kiló és már szűk a hordozó téli hacukában. Sajna mellé még eléggé pici, 5 hós, szóval még várnék átültetni, de nemsokára nem fog már beleférni a kis ülőkéjébe.
Nekem nagyon nem tűnik biztonságosnak egy ekkora gyermeknek (a nagyobbik fiacskámnak) a 15-36 kg kategóriás szék, aminek már nincs belső biztonsági öve, hanem csak a gyerek súlya és a kocsi biztonsági öve tartja, de lehet rácáfolni persze. Mondjuk még ruhában sincs ekkora a fiam, szóval ezek nem nagyon jöhetnek még szóba.
A lényeg, hogy a 9-36 kg kategóriás székeket nem találom nagyon a tesztoldalakon, csak párat, és így nem tudom, melyiket érdemes választani.
(Kivéve: STM és társai már elérhetetlen kategória sajna.)
Amiket néztem a top rider, pierre cardin, bellelli giotto, chipolino, baby design jumbo, fisher price, espiro sigma.
Árban 15-30 között mozognak, de nem látok nagy különbséget.
Közben rátaláltam a neonato és a cam, concord(trimax) 9-36os székeire, de azoknak nincs külön fejtámlája és azt írják a használati utasításban, hogy 15 kg.tól a teljes háttámlát le kell venni és csak ülésmagasítónak lehet már használni. Miközben több tesztnél olvastam, hogy egy 15 kilós gyereket még nagyon nem ajánlott így vinni, kell az ülés saját háttámlája. Ezen meg azért csodálkozom, mert közben rengetegen ajánlották nekem a concord trimaxot. De így már nagyon nem tetszik.
Hozzáteszem, hogy majd 2-3 év múlva valószínű kapunk concord széket, olyat, ami már 15-36 kg kategóriás, szóval az átmeneti időszakra keresek.
Ami nekem eléggé tetszik képről az az espiro sigma, de persze ez csak kép...
mint minden hevederes háttal bekötött ülésnek, ennek is van egy plusz hevederje (a háttámlában), amivel az előtte lévő ülés alsó sínjéhez rögzíted az ülést, így nem tud a hátsó ülés irányába bukni.
nekünk ilyen üléseink vannak - 3 is -, de háttal sosem használtam, már nagyobbak voltak a gyerekek, amikor megvettük.
Üdv mindenkinek! Gyerekülést vennénk, két típus között hezitálunk: Sunshine Kids Radian XTSL vagy Be Safe Combi isofix. Nekem a Sunshine Kids jobban tetszik, tovább tudnánk használni, de a youtube videokat nézve aggaszt, hogy menetiránynak háttal bekötve elég biztonságos-e. Nem tudom, egy erős fékezésnél mi akadályozza meg, hogy a hátsó ülés támlája felé bukjon, és ilyen töréstesztet sem találtam, csak szemből kötve. Sejtem én, hogy ki van találva, de ugye ha hordozót kötök be övvel, ott is fogja az öv a hordozó tetejét, itt meg csak a talpa rögzül övvel az ülésnek. Van valakinek ilyen ülése itt, jól emlékszem? És így bekötve elég stabil?
Ez az a video, és ez nem mutat túl sokat a stabilitásáról.
Még nem használtunk babaülést, mivel még nem volt autónk. Most nézelődünk és tapasztalatokat gyűjtögetünk. Tehát valamilyen megbízható, jól és könnyen használható ülést keresünk kb. 35-40 ezer forinttig.
Most tervezzük 20 hónapos kisfiunknak gyerekülés vásárlását.A tervben benne van, hogy a leendő második kisember is tudja majd használni. Kinéztünk egy mind anyagiakban és talán úgy tűnik paraméterekben is megfelelő gyerekülést. A neve ESPIRO OPTIMA. A kérdésem az lenne, hogy használ- e ilyet valaki itt a fórumon és természetesen kíváncsi vagyok a véleményekre is és az esetleges ajánlatokra is. Kb. 45-50 ezer forintig gondolkodunk.
talán holnap este megrendelem a mytoys.de -ről az ülést € 109,99 + € 11,95 -ért MO-ra házhozszállítva. Egy nem világos még, hogy az áfa mennyi lesz.
mert ha eszerint számolják
Auf Sendungen mit Lieferadresse in Belgien, Bulgarien, Dänemark, Estland, Finnland, Frankreich, Griechenland, Italien, Lettland, Luxemburg, den Niederlanden, Schweden, Spanien, Tschechien, Rumänien, Ungarn, der Slowakei oder Slowenien wird die Mehrwertsteuer des jeweiligen Lieferlandes erhoben. Die lokalen Steuersätze sind:
Ungarn: voller Steuersatz 25%
akkor az amazon.de -ről is rendelhetek 110 + 22 -ért
azt azért utólag nem bonyolult betenni :D de ha a ti autótok alá szeretnék 4kerékmeghajtást, akkor azért vakarná mindenki a fejét :D :)
(szóval a 3 különálló ülés, 3 isofix + 4wd rendszert még senki nem tudta nekem megmutatni :D OK, de, a voyagernek van egy 3.0as verziója, külön rendelhető ülésekkel, ami tudja... de mondjuk ezen kívül :D)
tényleg van, köszi. de sajnos így már majdnem ugyanannyiba kerül mintha itthon venném. megnéztem még az ebay.hu -t, a szállítás 22 EUR, az ülés 130-135
:) igen, bár most a 3ból csak 2van isofix módon bekötve, mivel a mostani autómban is csak 2 isofix pont van. (azért van a kívánságlista-rendszer, amit még egyetlen autógyártónak sem sikerült megugrania :D :D)