Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2131

A maival most már 10, illetve bocsi , de 11 mert a nejem is vett még egy kicsit , csak azt már igen meg kell gondolni, hogy hova tegyem . Igen vannak lágyszárúak is páran, meg a tenuifolia. :)

 

Hogy honnan a függőség? Görömbölyi ruszin paraszt gyerek vagyok. Apám már korán, szelíd erőszakkal, tudod , ahogy a kiscsikót kikötik az anyja mellé a szekér elé ... mindig kivitt az ilyen-olyan szőlőinkbe , gyümölcsöseinkbe (mindegyik örökölt nadrágszíjparcella volt), eleinte csak azért, hogy szedjek tücsköt, aztán tüzeskedtem, vizet hoztam, és így tovább ... este felé mindig mondtam, hogy én már mennék a játszótérre a többiekhez, később meg már én kérdeztem, hogy mikor megyünk a szőlőbe. Az meg különös tulajdonságom , hogy a botanika igen megfogott és amiért az osztálytársaim utálták az ált. isk. biosz tanárnőnket én meg pont azért szerettem. Gimiben bőven megéltem  bioszból abból amit az ált . iskolában tanultam  és spec. mat. tagozatos létemre dicséretest kaptam biológiából a bizimbe a minket utoljára tanító jó öreg Árokszállási tanár Úrtól a Földesben Miskolcon.  Szenvedély ... ennyi. Csak egy a baj, nekem  a kertészet a föld fölött 1 centiméterrel kezdődik. Magyarán idő híján utálok kapálni! Pedig az elméletet tudom:  amíg nem tudsz kapálni, addig a homlokod fájdul meg tőle, amikor meg már tudsz kapálni, akkor meg a derekad sajog attól.  :)

Előzmény: guba2002 (2126)
guba2002 Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2130

Anita!

Nagyon aranyos hívónevek. Megírod a kertészet nevét ahol voltak ilyen kínaiak. Màjusban megyümk pestre. Hàtha...

Timi

Előzmény: anita.n (2128)
anita.n Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2129

Ha a hívónevükre gondolsz, akkor Dara és Csipke.

 

Előzmény: guba2002 (2124)
anita.n Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2128

Tavaly a tatabányai oázisban is voltak ilyesmi fásak, csak nem ennyire magasak, de nagyon érdekes színűek voltak, én is elcsábultam volna, de ott nagyon húzós áron voltak,  igencsak drágállottam őket. Ugyanilyen cserépben voltak, és kínai feliratos címkék voltak rajtuk. De, ha jól láttam a múltkor, még mindig megvannak.

Pesten van egy kertészet, ahol a kínai fajták szoktak lenni, de idénre már kifogytak.

Előzmény: guba2002 (2127)
guba2002 Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2127

 

 

Sajna ez nekem most túl messze van, de majd egyszer. Hozzám a ceglédi van most a legközelebb, de oda sem hiszem, hogy eljutok. 

Előzmény: guba2002 (2126)
guba2002 Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2126

Köszi Pista! Nagyon korrekt vagy, hogy megmondtad. 

 

Gyönyörű, nagyon tetszik. Csodás a színe és a szirmok hullámozottsága. 

 

Neked hány fásod van? Van lágyszárúd is?  Honnan a függőség? 

Timi

Előzmény: Törölt nick (2125)
Törölt nick Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2125

http://ekamara.hu/stores/oazis-kerteszet-hajdunanas-oazis-mini?gclid=CLz-wuaqpcwCFWL2cgodCskFng

 

Sajnos összesen 3 ilyen cserép volt,. ez az egy virított is és ilyen magas volt. A fajta név nem állapítható meg. A másik két cserép ugyanilyen habitusú és levelű, de még nem rakétázott ki és nem virít, csak kb térdig érő. Árban és kódban ugyanaz. 16157 HORVA/MART   126  LUNEDI  QTA.  25   LVQ9  PAEONIA ARBOREA (SUFFRITICOSA)

 

A címkét valószinüleg a küldő cég gyárthatta le hozzá és még egy kínai betűs (vagy tajvani mittomén) műanyagcímke volt a cseréphez tűzve skartoló tűzőkével.

Előzmény: guba2002 (2124)
guba2002 Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2124

Szancsi, nahát ilyen kell nekem is, írd meg kérlek a részleteket. Hol vannak ezek a Horváték. Ez GYÖNYÖRŰ!!! Más a habitusa, levélzete, mint az eddigieknek, amiket láttam. Függőség ám, de a jobbik fajta.  

 

Anita!

Mi is a neve a gyönyörű kutyusoknak?  Az early tavaly a garteneánál volt, idén viszont már nem volt náluk sem. 

Előzmény: Törölt nick (2123)
Törölt nick Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2123

Mai szerzeményem Horvátéktól Hajdunánásról.

Igazi kínai gyártmányú Kínai Paeonia. -:) Hiába no ... emmá függőség.

anita.n Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2122

Ja-ja, több növényből is van paniculata, de peóniából nincs. Nem gond, 1990-ért velem jött, egyszer majd csak lesz rajta virág. Elvileg ilyen lenne:

 

 

A kutty tényleg arányos, mindig ezt emelték ki a bírók. De izom még alig-alig van rajta. Nem baj, majd a következő 14 hónapot izom "növesztéssel" fogja tölteni. Nem is jó, ha egy ilyen fiatal kutya túl izmos. Jó erős legyen a csontozata, ráér izmozni. A csajszi meg majd alakul. A jelleme nagyon tetszik, baromi kis okos, talpraesett. 8 hetesen ( 2 napja volt nálunk ) 3 macskaajtón át szökött ki a házból. Remélem a HD előszűrés is rendben lesz, mert nagyon szeretném, ha nem kellene tőle megválni. Szülők szűrtek, elvileg nem lehet gond.

 

Az Earlybird-öt hol láttad? Amúgy szép kis növény, nagyon szép a színe, és tényleg elég hamar nyílik.

 

Előzmény: guba2002 (2121)
guba2002 Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2121

Phlox paniculata viszont van.. ha-ha de sejtem hogy nem erre gondoltàl.

 

Gyönyörű az a kölyök, jó hogy megtartottàtok. Pont ezt a fejformàt szeretem , a mieink is ilyenek. Gyönyörű, erős és arànyos teste van, tiszta izom.  Aranyos a menyecske is. Biztos szépek lesznek a kölykök is. 

Akkor majd megpróbàlok így életet lehelni a gardenbe. 

Anyukàmnàl is kezdenek a fàsok majd hozok képeket. Sikerült őt is megfertőznöm. 

 

Az early bird nagyon szép, így làtva màr bànom hogy nem vettem tavaly. 

Timi

 

 

Előzmény: anita.n (2120)
anita.n Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2120

Mai nyílók:

 

még most sem tudom miféle:

 

 

 

Earlybird ( teuifolia hibrid )

 

    

 

ekkora az én Garden Treasure-öm:

 

 

Ezt meg egy neves kertészetben vettem, az volt ráírva, hogy Paeonia paniculata - Shining Light.  Azt tudtam, hogy a Shining Light itoh bazsarózsa, de ezen a paniculata-n néztem nagyot. Hát itthon megnéztem, oszt nincs is a világon Paeonia panuculata.  Majd 1-2 év múlva meglátjuk mit virágzik. :-D

 

 

 

 

 

anita.n Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2119

Amúgy megtartottuk a komi kölket, már 14 hónapos, és már elérte a HJCH címhez az eredményeket, csak ki kell kérni az oklevelet.

 

És már hoztunk is neki egy feleségnek valót:

 

   

Együtt dagonyáznak a nyárfák alatt. :-D

 

Bocsánat az off-ért!

Előzmény: guba2002 (2116)
bombaba Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2118

Regenerációs közegnek - leginkább citrusoknál, amiket viszonylag könnyű, különösen lelkesedéstől túlfűtve  - kókuszrostot használok. Semleges kémhatású, és - ha nincs a cserép alatt alátét - nem áll benne a víz. 

Előzmény: guba2002 (2116)
anita.n Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2117

Bicske melletti kis faluban lakom, és külterületen, kissé fagyzugos helyen, így amióta itt lakunk, mindig el vagyok maradva virágzásban. Benn a a faluban már láttam egy-két korai suffruticosát, ami kinyílt. A luthea fajták meg amúgy is később nyílnak ( sárgák )

A Garden-t az ősszel kiültettem, ki is hajtott szépen. Nem túl nagy, de hát nem is volt valami nagy, amit küldtek, csak akkorka volt, mint azok a bazsarózsák, amiket tavasszal lehet a virághagymák között találni. Mindegy, majd pár év alatt megnő. Mondjuk a Gardenel együtt rendeltem még 3 lágyszárút, de az egyik nem maradt meg. A Garden is vacakul nézett ki, de gondoltam kiültetem, nem dobom ki. Ha kihajt kihajt, ha nem, akkor majd ültetek helyette mást. De ahhoz képest, ahogy kinézett, egész szép lett.

Előzmény: guba2002 (2116)
guba2002 Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2116

Szia Anita!

 

Akkor úgy látom ez mindenkinél hasonlóan működik. Kell ehhez egy türelmes pár is, aki megérti ezt a mániát. 

 

Te merre vagy, hogy a fások ennyivel később kezdenek nyílni? 

 

Ha nem találok helyet a gyöngyvesszőnek, viheted....

 

Nálam a garden treasure kihajtott, de kiborult a cserépből - komondor - és akkor láttam, hogy alig van gyökere, szerinted azzal mit csináljak? 

 

Várom nagyon a képeidet, mindig olyan gyönyörűségeket teszel fel. 

 

Timi

Előzmény: anita.n (2115)
anita.n Creative Commons License 2016.04.23 0 0 2115

Na, a függőség(em)ről az én szerelmetes párom is tudna mesélni! :-D

Még szerencse, hogy elviseli. Bár néha a kertészetektől már besokall. De muszáj körbejárni, mindig lehet valami "kincsre" bukkanni. Ha nyílnak, majd teszek fel pár olyat, amit nagyon jól sikerült beszereznem.

 

A gyöngyvesszőket elküldheted nekem, nálam még azok is elférnek. :-)

 

A fásak virágzását én a jövő hét végére várom, saccolom.

 

Nagyon kéne már egy kis eső!

 

Előzmény: guba2002 (2114)
guba2002 Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2114

Szia! 

 

Igazad van, ez tényleg függőség, de talán a jobbik fajta. 

 

Annyira szép mindegyik, hogy én már azon gondolkodom kiveszek a kertből egy-két gyöngyvesszőt, hogy legyen hely a peoniáknak. Tehát totál függőség van nálam.

 

Timi

Előzmény: Törölt nick (2112)
Törölt nick Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2113

Szia guba!

 

Küldtem mailt Neked!

 

üdv  ... Pista

Előzmény: guba2002 (2111)
Törölt nick Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2112

Szia! Köszi!

Az a nagy bokor már kb 15, vagy 16 éves. :)

Kénytelen vagyok bezsúfolni őket. Ez van ! Függőség , oszt kész! Győzzön a jobbik! Majd Darvin eldönti. :)

Előzmény: guba2002 (2109)
guba2002 Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2111

Szia Szancsi!

 

Írd már meg nekem hogyan tudsz ilyen szép mérteű képet feltenni. 

 

Timi

Előzmény: Törölt nick (2107)
guba2002 Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2110

Szerintem Sirrá shima nishikije és az enyém nagyon hasonló színre, bár nem ugyanonnan való. 

Előzmény: guba2002 (2109)
guba2002 Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2109

Sziasztok!

 

Valóban nehéz a tenuifolia beszerzése. Két éve kaptam egy ismerőstől, de sajnos nem maradt meg.

 

Szancsi, csodásak a növényeid. Az a nagyobb méretű rózsaszínes mennyi idős? Látom te is beültetted más növény - rózsa stb - közé. Nálam is ez a helyzet, nem tudom nálad mi az oka, nálam egyértelműen helyhiány miatt. Úgy irigylem azokat, akik szabadon ültethetnek még.....

 

A Jean d'arc teljes nyílásban. Siófoki fehér és a shima nishiki ami, ami egyelőre piros és ekkora volt a mérete. Nyilván itt a nevet kell megfizetni, mert a jean d'arc kicsivel volt kisebb és negyedannyiba került. Viszont mindkettő nagyon illatos. 

 

Előzmény: anita.n (2108)
anita.n Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2108

:-D

 

Imádom ezeket a "Dolgozó lány(ok)"-os képeket!

 

Tudod, hogy ezt a parasztos, autentikus tenuifoliát alig lehet mostanában beszerezni?

Évekig próbáltam mindenfelé, még a cserélős fórumokon is kuncsorogni egy kis gumócskáért, de sehol semmi, még pénzért sem.  Végül egy peónia kertészetből rendeltem külföldről, viszonylag elfogadható áron, és már nagyon szépen kezd elvadulni. A rózsaszín nem ilyen erélyes, az lassabban szaporodik. A telt virágút itt a faluban sikerült cserélnem, az olyan közepesen szaporodik. Érdekes módon, külföldön a telt virágú drágább, mint a szimpla, pedig a szimpla az alapfaj. A telt virágú még nem nyílt ki, bár amilyen brutálisan süt a nap, lehet be is sülnek. :-(

Előzmény: Törölt nick (2107)
Törölt nick Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2107

lovevintage Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2106

Irigykedve nézem, hogy sokatoknál már nyílnak ezek a virágcsodák. Gyönyörűek mindenkinél!

Hamarosan talán már én is hozhatom a képeket, mert a bimbók már igencsak duzzadnak.

Törölt nick Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2105

Mármint a fenti.

Előzmény: Törölt nick (2104)
Törölt nick Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2104

Ez az ősi eredeti "parasztos" tenuifolia. Úgy is mondhatnók , hogy autentikus. Nekem is ilyen van .

Előzmény: anita.n (2103)
anita.n Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2103

Szépek!

 

Mai nyílók:

 

Tenuifolia:

 

   

 

ez is mára nyílt ki, Mollis-nak vettem, de nagyon nem az, egy ideje próbálom kinyomozni, hogy mi lehet:

 

Előzmény: Törölt nick (2101)
Ranyu Creative Commons License 2016.04.22 0 0 2102

Nagyon szépek a virágaitok! Sirrra, majd hozd a brutál sárgát is!:-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!