Keresés

Részletes keresés

eMPet Creative Commons License 2018.03.10 0 0 37119

Szépestét!

 

Szinte pont 4 éve sokat olvasgattam a fotós topikokat, hogy hasznos infókhoz jussak fényképezőgép-csere ügyében. A végeredmény az A58-as lett, nemsokkal utána "megfejeltem" a beszerzést egy 18-135-ös objektívvel is.

Nem bántam meg, sok képet készítettem vele ezidáig, a képminőségével, szolgáltatásaival meg voltam elégedve - nem röhög, a saját "szintemen" és kívánalmaim szerint - , rengeteg felejthetetlen pillanatot örökített meg számomra.

Hangozhatna egy egy megemlékezésnek, vagy temetési beszédnek is, a helyzet nem ilyen vészes, csak betegeskedik a szegény:

 

Exponálás után egy normális zárhang, majd mégegy és kivilágosodott képet ment, valamint a következő üzenetet hagyja: "Fényképezőgép hiba, kapcsolja ki és be...". Nos ez csak az akku kivételével megy, mert kifagy.

Letöltve a kép olyan, mintha túl sok fényt kapott volna. Zárhiba?

Obi rekeszhiba? Ma kaptam egy olyan ötletet, hogy nézzem meg az eddig nem használt 18-55-össel, de azzal is hasonló helyzetet produkál, így gondolom a géppel van a baj.

1-2 éve már eljátszotta ugyan ezt, de másnapra megjavult és azóta nem csinált ilyet.

 

Hallott valaki már ilyesmiről?

Ha végképp "gazdasági totálkár", akkor mit ajánlotok helyette? A68?

 

 

 

cybeeer Creative Commons License 2018.03.10 0 0 37118

"Tudtok-e valami megoldást a képek életre keltésére"
Easy Recovery Professional 6.04. - Biztosan van újabb verzió, de nekem ez is segített, nem frissítettem Ncore-ról :D

Ezt a programot használom, ha véletlenül olvashatatlan, sérült, törölt fájlokat szeretnék visszaállítani. Lát olyan partíciót is, amit a PC nem tud kezelni. Ez működik, tapasztalat. De ígérni nem tudok semmit, minden eset más és más lehet.
(Ajánlották még a Get Data Back-et is, de azzal én nem mentem semmire.)
Remélem, segít neked is.

Üdv!

Előzmény: Hennet (37116)
zohan Creative Commons License 2018.03.10 0 0 37117

Próbálj bele egy másik memóriakártyát.

Valószinű,hogy ez meghalt.

A Firmware frissítés jó ötlet,ha van újabb.

Előzmény: Hennet (37116)
Hennet Creative Commons License 2018.03.10 0 0 37116

Sziaszok!

 

Vásároltam nemrégiben egy Sony A37-t használtan. A gép szépen működik, ~7900 lövés van benne.

Viszont felmerült egy olyan probléma, hogy fényképezés utn kiírta, hogy a kép/képformátum megsérült, szeretné-e megmenteni (nem tudom pontosan mit írt mivel angolul volt, nem jegyeztem meg pontosan, viszont újfent nem jelentkezik a probléma). Miután válaszoltam neki hogy szeretném a képet kérte a megerősítést még egyszer. A képek azonban nem elérhetőek, a gép lefagy kb fél percre, ha elő akarom hívni a sérült képeket, a számítógép pedig egyik általam használt programmal sem tudja megnyitni sem a JPEG sem a ARW kiterjesztését ezeknek a képeknek.

A készített képek másik felével azonban nincs gond és a gép azóta tökéletesen működik.

Tudtok-e valami megoldást a képek életre keltésére, illetve hogy mi is okozhatta ezt a problémát és hogyan tudom elkerülni legközelebb (vagy hogy kérjem-e vissza a pénzem)

 

Még valami: a gép nem hajlandó csatlakozni a PC-mhez. Windows 10 fut rajta, ami a fotómasina leírásában nincs a komptibilis oprendszerek között (nyilván mert akkor még nem létezett ilyen). Vajon a probléma az OS vagy a fényképezőben van a hiba? Utóbbi szépen jelzi hogy csatlakozni szeretne a PC-hez ha bedugom, a PC azonban semmit nem reagál. Megpróbáltam mindkét lehetőséget a csatlakozási módokon belül. A memóriakártyát természetesen tudom használni adatátvitelre (de pl firmware-t jó lenne frissíteni)

 

Köszönöm a válaszokat!

deko-terv Creative Commons License 2018.03.09 0 0 37115

Megismétlem a januári véleményem.

Bolond dolog így bánni egy fényképezőgéppel:

https://www.youtube.com/watch?v=TBB-CvqjdCE

Nem hiszem el, hogy ilyen körülményekre kell méretezni egy vázat.

A csepegő víz elleni védelem tényleg hasznos dolog, de nem tudom, hogy pld. az A99II megfelel-e ilyen szempontból.

Előzmény: Noxin (37113)
zéeles Creative Commons License 2018.03.08 0 0 37114

;)

 

Előzmény: Noxin (37113)
Noxin Creative Commons License 2018.03.08 0 1 37113

"hát igen, a Sony eddig tv-t meg hifit gyártott"
Ez a mondat amiért ölni tudnék... a tudatlanság. A Sony felvásárolta a komplett Minolta fotós üzletágát, objektivestől, tokkal-vonóval, a Minoltás szakemberek minden tudásával. Ott volt az induláskor a Minolta 7D, ami a korszak egyik legjobb gépe lehetett volna csak elkéstek vele. A Sony tükrös vázai az 5D és 7D alapjaira épültek.
A filmes világban sem volt gyakori az időjárásálló váz hogy bármelyik gyártónak előnye származhasson a tapasztalatából, a digitálisban is inkább most kezd elterjedni. 
(az A7 vázat meglátva rögtön a Minolta XD-7 jutott eszembe és szinte azonos a méretük)

Előzmény: zéeles (37111)
o0-0o Creative Commons License 2018.03.08 0 0 37112

Tizenvalahány éve Sportszigeten fotóztam Hatebreed-et az árokból Canon 10D-vel, pont mikor a közönség felé fordultam, pontosan a gépemen landolt egy korsó sör és teljes tartalma. Lekaptam az ingemet, alaposan körbetörölgettem és fotóztam vele tovább.

Előzmény: zéeles (37111)
zéeles Creative Commons License 2018.03.08 0 0 37111

Pontosabban a Sony (mellesleg a Nikon se) nem bírta ki ugyanazon körülmények között, mint az 5dmk4.

Mesterséges, nem életszerű körülmények voltak ez igaz, de bármikor adódhatnak ilyenek a való életben is. Szabadban felejtik és kap egy esőt, leöntik véletlenül a gépet, beázik a sátor, csónak stb. És mi van, ha hetekig a dzsungelben kell használni? Első gondolatom volt, mikor láttam a videót, hogy hát igen, a Sony eddig tv-t meg hifit gyártott, ott se követelmény a cseppállóság. (hülye szögletes dizájn se segít) Fotoblogos srác fotózta, hogy az akkufedélen nincs körben tömítés... igaz a tesztben az akku "teteje" is vizes volt, tehát valószínűleg az exponáló gomb, vagy valamelyik tárcsánál ázott be... Sőt úgy vették észre, hogy beázik, hogy folyamatosan exponált magától, ha jól emlékszem. Lehet az a9-et a 1dx-hez hasonlítani, csak előbb ezt a problémát meg kéne oldani. Egyébként meg 700 dollár sincs a két gép között, ha elemtartót meg dupla töltőt veszel hozzá, ami alap a Canonnál. Ezt a pénzt meg röhögve, bocs megnyúlt képpel elbukod az obiknál...

Előzmény: m61petyus (37109)
gravir007 Creative Commons License 2018.03.08 0 1 37110

A hivatásosok meg a nagy nevű fotósok arra állnak át amilyen cuccot kapnak vagy amiért fizetnek nekik...

Engem azért zavar a dolog, mert azért nem kis összegekről beszélünk, és nyugodtabb lennék, ha a valós tesztek alapján is megbízható a védelme. Nyilván pl. egy sajtófotós leszarja, mert nem ő fizeti és ha elromlik, akkor a javítást sem.

m61petyus Creative Commons License 2018.03.08 0 1 37109

Szerintem nem ilyen markáns a dolog kollégámnak aki rendszeresen videózik szabadban a mezei első A7 generációval 4 év alatt semmi ilyen gondja nem adódott. Pedig arra nem is hirdették, hogy tömített lenne. De jogos 1 millió fölött elvárnánk ebben valamit.

 

Nekem egyenlöre még A-s vázaim vannak és még a nem II-es tömített verziójú CZ zoomjaim.

 

Párás és permet esős környezetben lazán használom őket, nem volt még gondom. Tegyük hozzá, igen láttam a D850, 5DmkIV, A7rIII esőztető tesztet és valóban kevésébé volt vízálló a rendszer. Hozzáteszem zuhannyal locsolták, kíváncsi lennék ki fotózik oylan intenzitású csapadék alatt. De a gyakorlatból tudom, látom a másik két váz sem vízálló! Ezt felejtsük el! Búvár toknak hívják a vízálló megoldást. 2,2 milliós elvileg cseppálló 1Dx vázat is láttam szervízre visszaküldeni belső korrózió, azaz tömítetlenségből adódó beázás miatt. Nem csinálták meg az illetőnek gariban, mondván nem rendeltetés szerűen használta. Közölték vele az enyhén csepp álló, nem egynlő a vízbe merítem fogalommal!

 

Kicsit túl van lihegve ez a téma. Nem hinném jobban kell a vázadra vigyázni mint más gyártó terméke esetében. Amúgy nem véletlen árulnak eső zsákot kamerákhoz, de én pénzt nem áldoznék rá. Azon ritka esetben mikor szakadó esőben kívánok felvételt készíteni én egy közönséges áttetsző szemetes zsákot lyukasztva az obi napellenzője alá szorítva behúzom a gépem és kényelmesen kezelem masinám, indőnként törölve a lencse előtti protektív szűrőt, hogy egyáltalán látszódjon vmi. Ennyi. Nem csak a kamera védelem hiánya miatt nem fotózunk esőben, hanem egy bizonyos szint után a vizessé váló frontlencse miatt értelmetlen a képalkotás, illetve lehet művészkedni.

 

A kérdésedre már eldőlt a válasz. Hétről hétre tucat hivatásos felhasználó áll át FE MILC rendszerre, tehát ez a kérdés ennyire nem zavarja őket. A felvetésed az A9 vonalra lehet érvényes, mert a sport fotósok, sajtófotósok akik a leg extrémebb helyzetekben kevésbé a gép védelmével foglalkoznak. De ha azt vesszük a konkurens C/N gépek több mint 1500USD-el többe kerülnek mint az A9 talán lesz lehetőség a majdnem vízállóság felé fejleszteni :-)

Előzmény: gravir007 (37107)
m61petyus Creative Commons License 2018.03.08 0 0 37108

1-1,5 év és használtan kapunk ennyiért. Két évente újra húzzák az A7 sorozatot. A kinti felhasználók azonnal csere-berélnek. Mivel 500 e expora van a zár hitelesítve, még az sem lesz visszatartó erő ha 100-150e expo lesz már benne. Bár én sokat használnám pusztán elektronikus zárral, úgy meg nem kopik csak az elektronika :-)

Előzmény: gravir007 (37104)
gravir007 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 37107

Nem az a probléma, hogy ki kell majd fújni a port, hanem az, hogy ahol a por bemegy, ott a víz meg a pára is bemegy.

Az RIII-at sem sikerült vízállóvá tenni és hacsak nem valami előszériás probléma ez, akkor ezt sem sikerült azzá tenni.

Erre a vázra már időjárásállóságot ígértek és ezek szerint nem jött össze. Ilyen árú vázaknál már nem kelljen attól félni, hogy most beázik-e a gép vagy nem.

Sokan ezért nem fogják a sonyt választani, mert ha dolgozni kell vele, akkor ott nem lehet ilyen probléma. Nem is az érdekel, hogy mennyit ad el belőle a sony, hanem, hogy a saját gépemet kell-e félteni vagy nem.

Az A7 II-őt ki sem vittem a hóesésbe, hanem inkább az A77 II-őt, az ha vizes lesz, kit érdekel, majd megszárad...

m61petyus Creative Commons License 2018.03.08 0 0 37106

Ha az SLT tükör kikerülne belőle és ez az új EVF lug mentes, e-shuter lehetőségét adó 24MPX-es BSI szenzor lenne benne, akkor valóban világbajnok gép lenne, mondjuk 1,2 helyett max. 700 kHUF-ért :-)

 

Az A99-emen én nem ragasztgatnám körbe a tükröt, noha sivatagban nem igen, de szeles poros helyen fotózom eleget, de fél évenként elég egy pucolás a problémamentes fotózáshoz.

Én nem építenék semmit a vázba, amit a gyár nem tervezett bele, jó dolog nem szokott kisülni belőle :-)

 

 

Annó a Fuji, Olypus épített a bajonett gyűrű mögé porvédő protectív üveget. Nem vált be, mert ront az optikai képen egy újabb tükröződő felülettel, miként sajnos az SLT tükör is. Ellenfényben mai napig sokkal jobban muzsikál az A900-am, mint az A99 ami érzékeny az ellenfényes kis rekeszállítású felvételeknél és fátyolosabb is a kép. Nem kell a szenzor elé se tükör, se védő üveg! Az SLT megoldás egy átmeneti megoldás volt a folyamatos AF miatt. De az elmúlt két év szenzortechnológiája ezt kiváltotta végre. Jöhet a kevésbé fátyolos ellenfényes kép és magasabb érzékenységi szint stb.

 

Az FE MILC vázakon pont nem egy nagy ügy egy szenzor lefuvatás körte ecsettel, ellentétben egy DSLR-hez. Amúgy tanítom is szélnek mindig háttal vsecundumokra nyitva hagyva a tükör aknát célszerű obit cserélni. Nekem eme gyakorlat okán ritkán kell szenzort pucolásznom.

 

Tehát gond nélkül bevállalok egy A7III-at vagy majd használtan egy rIII-at.

Előzmény: FZsolt964 (37105)
FZsolt964 Creative Commons License 2018.03.07 0 0 37105

 simán bement az érzékelőre homokszemcse

 

 

No látod ezért jó a 99II. Körberagasztgattam a tükröt. Már 3 hónapja nincs újabb porszem a sensoron.

/32-es blendével hetente lefotózok egy fehér lapot és összehasonlítom az előzővel/..

 

A 99II egy világbajnok gép.

 

Zsolt

Előzmény: gravir007 (37104)
gravir007 Creative Commons License 2018.03.07 0 0 37104

Az A7 III bemutatón amit sivatagos körülmények között tartottak simán bement az érzékelőre homokszemcse....

Hogy nem tudja már megoldani a Sony a normális víz meg porállóságot... 

Ha itthon is 1999 dollárnak megfelelő forint lenne, szerintem rendelném is...

m61petyus Creative Commons License 2018.03.07 0 0 37103

Ezt egy éve feszegetem, ha kijön az általad is jósolt 5-ös adapter fókuszmotorral, SLT tükör nélkül az jelzi majd a gyár ki futtatja az A-t. Az A-s obik még sokáig használhatóak lesznek, de nyilván a látható nagy üzleti siker és a jövő építése miatt nem fognak sokáig két rendszert fenntartani, egy amúgy is szűk és egyre szűkülő A lojális felhasználó miatt.

 

A Sony most lépéselőnyben van MILC FF vonalon vagy 2-4 évvel, ezt akarják nagyon kihasználni rengeteg C/N felhasználó átcsábításával. Utóbbiak ha idén bele is vágnak az igen őrült tempóójú Sony fejlesztést is követve 5-6 év egy 30db-os FF MILC objektív parkot felépíteni. Eddig mindig jöttek a Sony-hoz nincs elég objektív, ha most C/N beszáll az FF MILC buliba ezt rájuk lehet pár évig mondogatni :-)

 

A másik kénytelenek lesznek, mert hiába adapterezik a régi L-es optikáktat a most látott bemutatókon azok kitűnően teljes funkcióval futnak az A7III és A7rIII vázakon. Ha lesz C/N FF MILC objektív csatlakozás, na akkor megint nem lesz átjárás a rendszer objektívek között.

 

A Sony jó 5 éve jól belecsapott a lecsóba, most látszik mekkora stratégiai döntés volt. USA és Nyugat-Eu már két éve FF eszközeladásban a NIkon elé jöttek.

 

A fenti folyamat viszont gyorsítja az A kihalást. Szóval egyetértek az uccsó szeg az LE-A5 adapter lesz! 

Előzmény: FZsolt964 (37098)
gravir007 Creative Commons License 2018.03.07 0 0 37102

Nagyon drága a vaku, tülekedés nem lesz érte, viszont nagyon gyors is, gondolom nem 1/1-es teljesítménnyel, de tudja követni az új vázak 1X FPS-es sorozat fényképezését. Ezt kell megfizetni.

Előzmény: PMiheller (37060)
m61petyus Creative Commons License 2018.03.07 0 0 37101

Markolattal, nekem teljesen komfortos volt az A7 vonal, meg a bemuatón az A9. Az expo gomb elhelyezése és kiálló stílusa nem jön be. Mondjuk az A99-en a Nikontól átvett formula sem jön be. Az A900,A700, KM7D stb. király volt az expo gomb ergonómia.

 

Amikor meg csak túrázol és néha lövöldözöl, markolat nélkül tényleg kompakt. 

 

 

Előzmény: SimonSinclair (37099)
Noxin Creative Commons License 2018.03.07 0 0 37100

Van az a százalék ami alatt a nagykezű emberek problémái nem számítanak...
A távol keleti piacokon ez nem merül fel és ott a legtöbb az eladás és a többi MILC se nagyobb. Jó darabig kitart még az A bajonett, de nem jut eszembe semmi az érzékelőn kivül ami egy ujabb vázba belekerülhetne.
Ettől még lehet persze, de azért vannak korlátok.

Előzmény: SimonSinclair (37099)
SimonSinclair Creative Commons License 2018.03.06 0 0 37099

Ha fenn tartja, marad az A. Ha nem tartja legyen ergonómikusabb váz is. Mert az A7 est nem az én kezembe tervezték. Vagyunk így ezzel páran. 

Előzmény: FZsolt964 (37098)
FZsolt964 Creative Commons License 2018.03.06 0 0 37098

Sajnos feleslegesnek tűnik az A rendszer fenntartása,

Nem meri abbahagyni az említett ok miatt.

 

Akkor lesz gyanús hogy befejezi mégis a Minolta vonalat, ha kihoz egy Lea5 adaptert azonos fókusszal mint most a 99II-nek van.

Akkor az adpter és A7RIII ugyan azt fogja tudni mint a 99II.

 

Zsolt

Előzmény: Noxin (37097)
Noxin Creative Commons License 2018.03.06 0 0 37097

Sajnos feleslegesnek tűnik az A rendszer fenntartása, a MILC egyre fejlettebb. Felesleges az erőforrásokat kétfelé "pazarolni". Most már a Canon is belátta hogy lépnie kell, nem ülhet a Sony a babérjain és nem is teszi.

Előzmény: FZsolt964 (37095)
m61petyus Creative Commons License 2018.03.06 0 0 37096

a link le maradt:

 

https://www.sonyalpharumors.com/sony-tidbits-743/

 

Pont az FE1.8/85 és  FE CZ1,8/55-öt néztem egy Samyang nagylátóval. Egy A7 vázzal ultra kis felszereléssel, elképesztő minőségű fotókat produkálhatunk relatíve ár optimálisan. 

 

Tehát világban, jövő menő utazó fotósnak egyedülálló lehetőséget ad súly és méret szempontjából is. Pl. a relatíve kis 1,8/85 250e Ft körüli új áron csak hangya vesényit teljesít jobban mint a 2,4/85 G master 900e Ft-os optika böszme mérettel és tömeggel. Az említett kis 85-ös élességben, széleken-középen leveri az én A-s CZ1,4/85-et pláne a csavarhúzós AF-et is hozzá téve. Ez van az már egy 10 éves objektív konstrukció, mely az akkori szuperfelbontású A900-hoz született.

 

 

 

 

 

Előzmény: m61petyus (37094)
FZsolt964 Creative Commons License 2018.03.06 0 0 37095

Nem vagyok gazgasági szakértő azonban a véleményem az A rendszer leállításával kapcsolatban a következő:

 

Ha a Sony bejelenti, hogy leáll, az bizalom vesztést jelent. Ha így tesz az A vonallal, akkor bármilyen piaci részesedés esés esetén az E vonalat is abbahagyja. Ilyen előzmények után senki nem merne beruházni új E rendszerre.

Nem szabad abbahagynia a megvett Minolta vonalat. Lehet kevesebb fejlesztést csinál de sosem fejezi be.

 

FZsolt

Előzmény: m61petyus (37094)
m61petyus Creative Commons License 2018.03.06 0 0 37094

én úgy látom az FE optikák hátsó lencse síkjai nincsenek messzebb az A-s rendszerhez képest. Nem véletlenül található az új Sigma FE soron is eg elég markáns kezdő gyűrű tubus látható. Nem véletlen ezek az obik azonos hosszúak a Nikon/Canon változatokkal. Tehát ezeknél nem változott a bázistávolság, miként az FE új prémiumos obiknál sem, pont az általad említett beesési szögek okán. Sőt az A9 bemutatón konstatáltam a prémiumos G zoom-ok hosszban is nagyobbak pl. az én A-s CZ változatoknál. Persze azt is konstatáltam a 3-as adapterrel tökéletesen működnek FE vázakon.

 

Az látszik és itt is bemuatatják a mérsékelten nagy fényerejű rövidebb prime lencsékkel van méret súly hozadéka rendesen az FE rendszernek és bizony igen magas képminőség kíséretében. Az A-hoz ilyen obikat már nem készít a gyártó. Váz még jöhet egy-kettő,de egyértelmű az A kiguttatása, új fejlesztésű objektív ami az A99II 42mpx-ét jól szolgálja nem igazán lesz már.

 

Na de majd kollégám masináján kipróbálom a régi üvegeketet van e markáns részlet növekedés az A99II-ön az egyeshez képest.   

Előzmény: K_Feca (37091)
m61petyus Creative Commons License 2018.03.06 0 0 37093

Persze, mindenképpen megosztom. De nem vagyok hozzá értő (fotó technológia), max. felhasználói gyakorlat.

Előzmény: FZsolt964 (37092)
FZsolt964 Creative Commons License 2018.03.06 0 0 37092

Most ha kollégám frissen vásárolt A99II-ét kézbe vehetem majd, teszek vele pár gyakorlatot

 

Ha lesz az új kamerával tapasztalatod, légyszíves írj róla.

Kíváncsiak vagyunk egy hozzáértő véleményére.

 

Üdv:

 

Zsolt

Előzmény: m61petyus (37090)
K_Feca Creative Commons License 2018.03.05 0 0 37091

A P-MPix Mindig egy adott kamera-lencse kombót jellemez, a központi rész és a szélek felbontás-értékei _átlagolva_ vannak (bár a szélek kisebb súllyal), így nyilván nem a lehető legnagyobb felbontásról szól, a szélek szinte minden lencsénél lerontják a középpont jobb felbontását.

 

Azt látom egyébként, hogy nem igazán sikerült a Sony-nak megoldani az E-mount kisebb szenzor-csatlakozó távolságából fakadó problémákat. A fénysugarak beesési szöge így még messzebb van a merőlegestől, mint az A-mount esetében, így az új E-mountos lencsék az új design ellenére is legalább ugyanannyira szenvednek a széleken, mint a régebbi A-mountosak. És majdnem ugyanakkorák is, főleg a nagylátósok, ahol kritikussá válik ez a probléma :-(

 

Feca

Előzmény: m61petyus (37090)
m61petyus Creative Commons License 2018.03.05 0 0 37090

Köszi Feca! Sosem volt türelmem végigolvasni a mérési metódusokat a DXO-n pedig leírják valahol.

Megköszönöm ha elmagyarázod az észlelt pixel fogalmát!

Az feltűnt ha a DXO-n átváltom mondjuk A99II-ről - A900 vagy A99 vázra az illesztett eszközt az adott objektívnél, akkor az "észlelt" pixelszám tovább csökken.

 

Hogyan kell ezt értelmezni? Amúgy sajnos az új nagyfelbontású szenzorokon, tényleg nagyon kevés objektív szolgál tökéletesen sok felhasználó szerint a nemzetközi fórumokat olvasva. A szélekkel van a többségnek gondja. Mondjuk APS-C vonalom évek óta 24mpx az alap kétszer kisebb felületen, tehát ott már évek óta 28MPX-nek megfelelő rajzolatú optikák kellenének. Ezek szerint egy öreg beercan is jól teljesíthet egy 42MPX-es FF szenzoron?

 

Most ha kollégám frissen vásárolt A99II-ét kézbe vehetem majd, teszek vele pár gyakorlatot és a valós számomra érzékelhető értelemben vetem össze az első és második generációs A99 vázat.  Mondjuk az 1,4/85 CZ-ém lesz a tesztalany. Kíváncsi vagyok.

 

Mondjuk gyakorlatomban 99,95% nincs szükségem 24mpx feletti felbontásra. Kár nincs sRAW ezekben az új ketyerékben évek óta panaszkodom a Sony felé :-)

 

Szóval érzékelt pixelszám? 

 

Köszönöm

 

Előzmény: K_Feca (37089)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!