Nem, úgy lett volna teljes, ha Zidane és Materazzi együtt vonul le a pályáról, nem várva meg a bírók töketlenkedését, hülyék voltunk, megérdemeljük alapon. A büntetőrúgásokat pedig egymást átkarolva izgulják végig, utána a vesztes sportszerűen gratulál, a győztes pedig elsőként vigasztalja a vesztest.
Talán egy másik létsíkon vagy korban megtörténhetett volna, de ezen a 2006-os világbajnokságon nem.
Igazán sajnállak. Négy évig rágódhatsz ezen. Agyalhatsz a sok hülyeségen. Talán majd azzal vigasztalódhatsz, ha Dél-Afrikában valami csoda folytán a franciák győznek.
Nem a megbocsátásról szól a dolog, hanem a piros jogosságáról, az pedig jogos volt. Maradona szteroid és kokain fogyasztását sem vitatja senki, vagy a 82es tökönrúgását, vagy a kezezős gólját, mégis a világ elég nagy része elnézi neki, a megbocsátás nem ugyanaz a felmentéssel.
Némileg érthető a franciák felháborodása a videobíró miatt (már, ha az volt, és az érintettek nyilatkozatai mind olasz, mind francia részről, erre utalnak), jogosan mondhatják, hogy ha most megnézték mi volt, akkor Dél-Korea ellen miért nem nézték meg, hogy benn volt e vagy nem
Zidane ha már fejelt, akkor utánna egyből oda kellett volna adni valakinek a csapatkapitányi karszalagot és lesétálni, nem megvárni a bírók töketlenségét, ha már keménycsávó akkor szvsz így kellet volna.
Je nekem aztan tök mindegy hogy ki nyert, mielőtt gall fan lennék.
Most már nem csak az a duma megy, hogy Materazzi mekkora tapló, ezért aztán meg lehet bocsátani Zidane-nak, hanem jön az újabb elmebeteg, gyerekes marhaság, hogy nem volt jogos a kiállítás, mert a bírók csak videofelvétel alapján döntöttek így.
A poén az, hogy még igaz is! Nekem is úgy tűnt, hogy egyik játékvezető sem látta az esetet. Tehát, a szabályok szerint valóban nem volt jogos a piros lap!
Csakhogy itt egyáltalán nem erről van szó. Annak a franciadrukkernek már teljesen elborult az agya, aki ezen lovagol, ugyanis teljesen mindegy, hogy leküldték-e a pályáról, vagy sem. Sőt a franciáknak csak rosszabb lenne, ha nem tették volna! Én mint olaszdrukker, akkor most olyanokat írnék (ha ilyen lennék), hogy: még úgy is kikaptatok, hogy szétfejeltétek a csapatunkat!
Kedves galloknak szurkoló (vagy simán csak olaszellenes) fórumozók!
Bele kéne már törődni, hogy Itália lett a világbajnok. Ez van. Változtatni nem tudtok a dolgon. Én elhiszem, hogy fáj, de undorítónak tartom, hogy kisebbíteni próbáljátok a Squadra érdemeit, és kifogásokat kerestek. Visszataszító, és teljesen felesleges erőlködés.
Nyilasi aki azért elég jámbor ember. :) Az argentín mecsen ököllel ütötte meg az argentínt. Szóval nem ez határozza meg, hogy valkinek milyen a természete. Ennyi a lényege röviden.
(csak azért írom ezt mert páran proliztak, taplóztak, de hát evvel magukat is minősítik... aki eddig szerette most se fogja utálni, aki meg irígy volt rá mert az ő kedvence sehol nincs egyénileg hozzá képest,
vagy akár más miatt, az meg ugyan úgy utálni fogja csak most tudja magának bizonygatni, hogy igen, ezért utálom. :)) )
a könyökömön jönnek ki ezek a videók, de ezekben nincs benne, hogy a vb-n jól játszott... na mindegy, mindenki hülye, Zidane is és Materazzi is én meg megyek aludni, na :)
Egyébként nem a vb-ről volt szó, hanem arról, hogy mennyire felfújnak egy ilyen esetet. Én is értetlenül néztem, még most se értem teljesen valószínűleg akkor se fogm 100%-ig mikor Zidane elmondja mit mondott neki. De ezt rajta kívül nem is kell másnak megérteni. Nem a te családod vagy másét szídták, vagy sértegettek mind1 mivel. Mindenkinek más a gyenege pontja és ezt is tiszteletbe kell tartani, ugyan anyira mint, hogy nem fejel bele a másikba az ember. Különben meg nem balet előadás ez, de még joga bonító se. :D
Ki mondta hogy védeni kell, tisztába vannak vele az olaszok is hogy milyen, már csak röhögnek rajta, meg top 5 videókat csinálnak...
Főleg, hogy ugyanazt a kb. 5 esetet ismétlik Amúgy nekem a felugrásos karate-hátbarúgás nagyon teccett, klasszis mozdulat volt, sztem még kivitelezni is nehéz, elismerésem. :D
Páran megérthenék már, hogy ez nem grundfoci, ahol haverok játszadoznak és semmi áron nem rugnák meg, még csak véletlenül se egymást. Ha a bíró észreveszi kiállíjta őket. Jogosan. De azért amit Materazzi csinál az már sok, tudatosan (nem azért mert hergelik) lerúg játékosokat, ha a videokat megnézitek van oylan hogy simán elvihette volna a labdát a támadó elől, de ő inkább belerúgott a sevchenkoba... mind1 majd elviszi a másik védő, így biztos nem kerül a csatárhoz a lalabda és talán még gyengül is az ellenfél mert le kell hozni.
A másik, hogy elégé fel lett ez nagyítva. Talán főleg azért mert a legtöbb emberbe az a kép van, hogy Zidane egy mimóza és csak a labdával foglalkozik (aki rendeszresn néz mecseket tudja hogy ez nem így van). Aki csak a labdával foglalkozik sehol nincs. Annyi ilyen eset van, hogy játékon kívül megütik egymást belefejelnek a másikba felrúgják, hogy ha minden esetel annyit foglakoznánk, állandóan a gép előtt kéne írni a fórumokba még alvásra se lenne idő... Aki mást sérteget megállás nélkül annak egyszer odabasznak egyet, így van ez minden sportba még a Schumacher is majdenm megütötte a Chultardot mikor belement hátulról, ha nem fogják le neki is esett volna... Csak valaki úgy csinálja hogy véletlenül se vegye észre senki, valki meg már nem törődik vele hogy mit mondanak róal mert anyira sérti.
A pályán minden játéskos más lesz főleg ha provokálják.
Egy szó, mint száz, Materazzit halhatatlanná tette Zidane. Mindig emlékezni fognak rá. Ő volt az a kis digó, akit Zidane mellkason fejelt azon az emlékezetes VB döntőn 2006-ban. :-))
én ezt sajnos nem csak ezen a vb-n láttam, hanem szinte minden meccsen
amikor megpöckölnek egy játékost, és az valamelyik testrészéhez kap (sokszor látszik, hogy nem is stimmel a dolog) és üvöltve dob egy triplacsavart, az a szégyen netovábbja :S
emlékszem, kicsiként kérdezgettem, hogy miért fetreng a bácsi, és erre jóapámnak az volt a válasza, hogy "fáj a hasa és nem bír kakálni" ma már ezt se lehet ráfogni... pedig néha jobban üvöltenek, mint én, amikor leestem öt lépcsőfoknyit és eltörtem a lábam...
Soha nem fogja egyetlen játékvezető sem nyilvánosan elismerni, hogy használtak videofelvételt (ha egyáltalán), mivel a jelenlegi szabályokkal ellenkezik.
Ennek a ronda ügynek viszont az egyetlen pozitív hozadéka az lehetne, hogy a Fifa végre beadná a derekát, és alkalmazni kezdené legalább a nagy világeseményeken a videotechnikát. Nagyban növelhetné a játék tisztaságát, ha minden játékos tisztában lenne azzal, hogy a sportszerűtlen viselkedésének akkor is lehet következménye, ha éppen a bíró nem vette észre. Igenis szankcionálni kéne a műeséseket és az alattomos szabálytalanságokat akár utólag is. Szörnyű volt ezen a VB-n azt látni, hogy gyakorlatilag mindenki elkezdte dobálni magát azonnal, amint a 16-os környékére vagy azon belülre ért.
Kutya kötelessége védeni. Valóban. Ám a feltételezéseken, a saját gyanúdon kívül van vmiféle bizonyítékod, amely alátámasztja, hogy videóbíróhaz folyamodtak? Nincs? Akkor pofa súlyba.