A websignup nem volt engedélyezve rá. Nem biztos, hogy lesz, mert kimondottan okostelefonra van kitalálva.
Androidos mobilevoipnál a jobb felső sarokban van egy kockából balra kifelé mutató nyíl, azzal lehet kilépni, és utána lehet újat regisztrálni. Ez most is működik, a weblap gyengélkedése ellenére (ami lehet, hogy egy kicsit hamar lett kieresztve). 6-án meglátjuk, hogy élesítik-e (CeBIT nyitónap).
Furcsa. Nekem régebben sikerült, valamelyik eldugott almenüben előjött a támogatott szolgáltatók listája, ott lehetett választani. Most nem találom, sőt az is feltűnt, hogy korábban mentette a felhasználónevet és a jelszót, most csak a felhasználót menti és minden egyes bekapcsolásnál kéri a jelszót. Emlékezetem szerint mostanában nem frissítettem, igaz, nem is használtam. A program webes helpjéből nem derül ki semmi. Tudja valaki, hogyan kell szolgáltatót választani és elmenteni a jelszót?
Létezik egyáltalán a Voipyo? Mert a webhely egy hatalmas fekete "Forbidden" felirattal fogad.
Egyébként jelszó-ügyben ugyanez történt a Skype-pal is. Eleinte kérésemre mentette a jelszót, egy frissítés után azonban eltűnt ez az opció, minden belépésnél külön meg kell adni. Le is szoktam róla.
Nincs ingyenes hívás, de ezekkel a mobilpercdíjakkal nagyon megéri.
Csak Android, BlackBerry, iPhone, Nokia/Symbian és Windows okostelefonról, a MobileVoip programból tudsz rá regisztrálni, de a Voipconnect programból is használható Windows-on. SIP egyelőre nincs.
Ha a telefonról töltesz fel kreditet, akkor csak 10 euró lehetséges. Egyelőre csak egy magyar viszonteladó kínál rá feltöltést, a feltolt.es , ott viszont 10 dollárt (kb. 7,40 €) is feltölthetsz.
Akit érdekel olcsó voip account feltöltési lehetőség, az nézze meg az alábbi linket. http://www.cashvouchers.net/en/market/index.html?sort=sold&direction=down Innen szoktam bankkártyával vásárolni magamnak 13.4 USD-ért 10 euro vouchert az actionvoip accountomhoz. Ajánlom azokat az eladókat akik már sok pozitív eladással rendelkeznek.
jumblo-t hasznalva mas is SIP 500 internal server error -t kap ha amerikai (+1) szamokat hiv? Mas orszag jo, eddig ket kulonbozo korzetszamot (775, 206) probaltam, mindkettore ez jon vissza, mikozben a szamok egyebkent hivhatoak (mobilrol kicsengnek).
linksys pap2t adapterem van (nagyon jó!), olyan kérdésem lenne hogy ezen keresztül nagyon hangos a kézibeszélő hangereje. már levettem teljesen a hangerőt a telefonon, mégis.
nem tudom hogy az adapter konfigjában lehet-e állítani a hangerőt?
Hogyhogy leakadt? Nem volt regisztrálva a telefonon, vagy látszólag regisztrálva volt, de nem fogadta a hívást, vagy mi volt a gond? Milyen szoftvert használtál, milyen telefonon, ki volt a SIP-szolgáltató (akinek a számával ez történt)?
Androidon simán megy a Skype videotelefonálás. Tavaly novemberben legalábbis, amikor utoljára próbáltam, akkor az otthoniakkal simán tudtam így beszélni és megmutatni nekik, hogy hol vagyunk (3G kapcsolaton). Az még messze volt az ICS-től, még most sem azt használom.