Keresés

Részletes keresés

Somcsika Creative Commons License 2011.07.18 0 0 3699

Köszönöm Etna és Gephard, a gyors hozzászólásotokat.

Etna sok mindenben igazad van, és a baj csak az, hogy én is nagyon sok mindenre rájöttem ám, és tennék is ellene, de nem tudok.

Egy kiszuperált nőgyógyász a háziorvosom, aki úgy ír fel hosszantartó köhögésre és hátfájdalomra gyógyszer, hogy rá sem hallgat a páciens hátára.

Az aszisztense rendes ő az őszön is elküldött laborba hasi és nyaki uh-ra, a doki meg csak tárogatta a kezét. Szív uh-n kb. 2 éve voltam, mert nagyon dagadt így nyáron a lábam, de végül kiderült, hogy a pajzsmirigyemtől van, hogy több vizet köt meg a szervezetem a sejtek között. Tehát akkor a szív uh rendben volt.

A baj, hogy már azon felstresszelem magam, ha nem tudok aludni, most szedtem levendulát, azt lógattam a fejem fölé, már 2 éjszaka jól alszom. (kopp-kopp-kopp). De nem tudom, megmondani, hogy konkrétan mi idegesít.

Jó munkahelyem van, a fönököm is rendes. Ma pl. jött velem a kicsi fiam (6 éves) és együtt elmentünk uszótanfolyamra, aztán visszajöttünk és az asztalom mellett csináltam neki egy kis vackot itt aludt. Nem csinálnak ilyenekből problémát, igazából azt csinálok napközben amit akarok, és a munkám olyan ütemben ahogy nekem jó, persze vannak határidős dolgok annak mindig időre készen kell lenni, csak egy a  lényeg, hogy a munka legyen kész.

Összeszedem magam, tudom, mert baromi erős vagyok. sok mindenen keresztül mentem már, és biztosan fogok is még, csak most van egy átmeneti kis defekt nálam.

A hétvégét is végig dolgoztam, nem fejjel, hanem kézzel fizikálisan, kertészkedtem, medencét takarítottam (na nem kell nagyra gondolni, csak amolyan fenék áztató, de jobb mint a semmi) így nem volt időm gondolkozni, mert a baj akkor szokott jönni, amikor nincs mit csináljak és leülök a tv elé, vagy már csend van körülöttem.

Sokat járunk el sétálni, bicilizni.

Talán a múlt héten az is volt a baj, mert a kicsi fiammal láttunk egy nagyon csúnya balesetet és mi is részese voltunk, mert mi biciklivel voltunk és bennünket előzött egy autó és azt még megelőzte egy. Szóval ez utóbbi az árokban kötött ki, többször megfordult és fejjel lefele megállt. Nem is tudom, hogy hogy volt hozzá erőm, mentőt, tűzoltót hívni, meg még segédkezni.

Szerintem a múlt heti letargiámhoz ill. rossz közérzetemhez ez is hozzájárult.

Ja és egyébként holnap megyek nőgyógyászhoz, (nem a háziorvosomhoz :P, hanem egy normálishoz), márciusban is voltam, volt már egy méhnyakelváltozásom, és aztóta sürübben járok mint 1 év, általában félévente, de most én is arra gondoltam, hogy talán hormonálisan nem vagyok rendben és jobb ha megint megnéz.

Szóval majd jelentekezem az eredményekkel ha nem nagy baj.

Mégegyszer köszönöm a tanácsokat.

Törölt nick Creative Commons License 2011.07.17 0 0 3698

Szép napot kedves olvasók!

...agenesia pulm vitium cong dextrocardia l.d. pulmonect...

Ez az én betegségem-keresm sorstársaimat!!!!!!!!

.ETNA. Creative Commons License 2011.07.16 0 0 3697

Igazad van, csak tudod, szerintem ha valaki már odajut, hogy .... nem tudja mit tegyen, ráadásul nem látja még az okokat sem (még akkor sem, ha egyébként egyértelmű), akkor nagyon is jó lehet egy beszélgetés a pszichiáterrel. Nekem sem volt soha ilyesmire szükségem, de két barátnőmnél is hatásos volt. Az egyiknek pl. hiába mondtam (miután kérdezte) el a véleményem az adott élethelyzetéről, valahogy nem akart "leesni" neki, nem is tudom, volt benne valamilyen elenállás, hogy ne csak nézzen, hanem lásson is:-)) Egyszer elment egy pszichiáterhez (tb-alapon), kért időpontot stb., egy beszélgetés után jött, hogy képzeld.... most már minden világos (nem is ment el többször). Én persze csak mosolyogtam magamban, hiszen én is pontosan azt mondtam el neki, amit a pszichiáter is nagyon jól látott. A másik barátnőm a válása után ugyan tartotta magát, de a két kisgyerek, a nyakába szakadt egyedüllét és a gondok... végül totál kiborult, olyan depis lett, hogy már az sem érdekelte mi van a gyerekekkel, de mivel egyébként erős volt, segítséget kért, két hétig volt kórházban, altatták meg beszélgetések voltak stb. Az idegei helyrejöttek, azóta kutyabaja, van pasija és eszébe sem jut már az évekkel ezelőtti kezelés. De akkor az segített rajta!!

 

Egyszóval nem baj az, ha az ember egyedül nem képes megbírkózni dolgokkal, pláne, ha - ahogy a kedves Fórumozótársunk esetében is - nincs is egyértelmű ok, hiszen jól élnek, nincsenek különösebben gondjai.

 

Én is pontosan úgy vagyok ezzel ahogy Te, amikor besokalltam a munkahelyemen a klimaxoló főnököm miatt (sose gondoltam előtte, hogy a férfi klimax durvább lelkiállapotot produkál, mint a női!), simán eljöttem 15 év után, "oszt joccakát":-) Az egészségem és a kiegyensúlyozott lelkiállapotom mégiscsak fontosabb:-)

Előzmény: ghepard (3696)
ghepard Creative Commons License 2011.07.15 0 0 3696

Nagyjából szépen körbeírtad a helyzetet, már ami az én felfogásomat is illeti. Én is úgy gondolom, hogy ezek lelki okok (majd minden baj ebből fakad, ha nincs valami veleszületett nagy defekt, ami meg nagyon felfokozza a lelki bajokat). Na és lelki okokra meg lehet a legjobb a lelkierő. Na de az meg micsoda ugye. Szerintem azt nem árulják, nincs a gyógyszerben, nincs a pszichiáterben sem. Az egyensúlyt nagyon nehéz megtalálni, de törekedni kell - a pszichiáter nem fog erre törekedni, az csak mond valamit és az is lehet hogy nem is olcsón (de semmi újat nem fog mondani). A kulcs szerintem az emberben van. Ha az nem fog igyekezni, akkor a fél világ igyekezete se fog segíteni.....

 

Nem mindegy mire gondol az ember és mennyit. Az embernek meg kell tudnia, hogy miért ideges, miért fáradt, miért rosszabb az állapota. Mindenki ismeri a citromot. Elég ha lássuk hogyan facsarja valaki a levét és máris csurog a nyálunk. Egy férninak elég látni egy vadidegen szép meztelen nőt és már duzzad is a farka (ha nem az már baj... :)....

 

Tehát ha az ember állandóan töri magát valamilyen bántó, fájó stb gondolatokkal, akkor azok a testben változásokat fognak előidézni - sok esetben rossz változásokat, melyek végső soron állandóan aztán terhelik a szívet is, az immunrendszert, a beleket stb....... Meg kell tanulni ezeket a gondolatokat távol tartani, kiküszöbölni, tompítani stb.....

 

 Az egyensúlyt a legjobb úgy visszaállítani, hogy az elmozdult súlyt helyretesszük. Az nem jó, ha egy másik súllyal próbáljuk kiegyensúlyozni - mert akkor azt is viselnünk kell. A gyógyszer az ilyen másik súly, melynek terhét viselnünk kell. Én már 32 éve igyekszem gyógyszerek, orvosok nélkül élni. Ha nem menne, már halott lennék, de úgy néz ki hogy megy a dolog, legalábbis eddig és nagyon jól érzem magam........

Előzmény: .ETNA. (3695)
.ETNA. Creative Commons License 2011.07.14 0 0 3695

Kedves Somcsika! Miután az összes tünetedet megbeszélted szakorvossal (a szívre és a vérnyomásra vonatkozóan kardiológussal, menj el nőgyógyászhoz, hátha valamilyen hormonális változás van a háttérben stb.) és ők mindent rendben találnak (de azért ragaszkodj mindenféle alapos kivizsgáláshoz, CT, ultrahang, teljes vérkép és minden, ami még csak kell), a háziorvosod kielemezte Neked az összes leleted (ha a szakorvos nem tette volna ezt meg - néha csak azt mondják, hogy minden OK és elküldenek, miközben ilyen-olyan latin kifejezéseket azért látsz a leleten és nem is tudsz róla, de tudatalatt ez is stresszel).... na ezután keress egy jó pszichológust!!! Ez ma már teljesen természetes (nemcsak az amcsi filmekben!!!), sokan igénybeveszik a segítségüket, s ha erre anyagilag is van lehetőséged (gondolom), akkor kár lenne kihagyni, persze azt hiszem TB-alapon is lehet, tehát nem muszáj maszekhoz menni... de kérj segítséget a döntésnél a háziorvosodtól, vagy pl. valamelyik szakorvostól (amikor vizsgálat után elmondja, hogy nincs szervi elváltozás a háttérben).

 

Azt gondolom, hogy tipikus pszichoszomatikus tünetek (persze, ha nincs mögötte szervi elváltozás és ezt bizonyították is a kivizsgálások), valószínűleg a lányod miatti aggodalom lehet az ok, aggódsz, hiszen a cukorbetegsége miatt sokkal nagyobb lett rajtad a felelősség...  vagy egyszerűen csak kikészültek az idegeid... hasonló tüneteket (alvászavar stb.) produkál az un. menedzserbetegség is - végső soron ez is pszichoszomatikus. 

 

http://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/4599/a-menedzserbetegseg

 

Egy jó pszichiáter taníthat olyan technikákat, adhat olyan tanácsokat, esetleg enyhe gyógyszereket, amelyek megnyugtatják az idegeidet, stabilizálják a lelkiállapotod, sokszor már az is segít, ha ketten, együtt, megpróbáljátok kideríteni az okokat...és persze egy jó orvos segíthet leküzdeni az alaptalan félelmeidet is.

 

Esetleg csinálj közös progit a férjeddel, pl. egy hétvége valami klassz wellness hotelben (ahogy írod, van kire hagyni a gyerekeket, a nagyszülők is élvezik, hogy náluk lehetnek az unokák), vagy pl. kezdj el valamilyen nyugtató tornát, pl. jóga, vagy tai-chi... sokszor már az, hogy egy csapat része vagy és hetente egyszer-kétszer kizökkensz a dolgos hétköznapokból, azonnali enyhülést hoz!! Esetleg menj rendszeresen masszázsra (sok női alakformáló szalonban vannak olyan általános masszázstechnikákat alkalmazó masszőrnők, akik sokat segíthetnek).

 

Fontos, hogy mielőbb lépj, mert a benned felgyülemlett "düh" (lehet, hogy pl. a munkahelyen érzed magad elnyomottnak, vagy valakivel kivételeznek, s ez zavar, vagy váltani szeretnél, de nem mersz, talán megváltozott az alakod, stb.stb.stb. sok-sok oka lehet), könnyen előhozhat valamilyen autoimmunbetegséget, allergiát, ekcémát stb. ... lásd: IR !! Nagyon igaz a mondás, hogy ha a lelki problémák sokáig fennállnak, előbb-utóbb fizikai tünetekben manifesztálódnak!!! Kívánom, hogy gyorsan juss túl ezen!

Előzmény: Somcsika (3694)
Somcsika Creative Commons License 2011.07.14 0 0 3694

Sziasztok

Új vagyok itt a fórumon (nem olyan rég egy másikon is új voltam - mert a 14 éves nagylányom cukorbeteg lett).

 

Február óta tart egy furcsa állapot nálam.

Korában ha bármilyen jelleggű sértés vagy bántás ért, vagy esetleg stressz azt mindig lesöpürtem a vállamról.

De februrár középén az egyik hét rosszul kezdődött és aztán rosszul is folytatódott. Hétvégére már odáig jutottam, hogy örjöngtem az idegtől, majd szét durrant a fejem a testem, mert akkora belső feszültség volt bennem. Vasárnap estére már orvost kellett hívni, mert 140 volt a pulzusom a vérnyomásom pedig 100/60.

Azóta egyik próbléma jön a másik után. Akkor kaptam Frontint nyugtatónak és Coviogant (ez pulzusszámcsökkentő) ami azért érdekes mert kb. 80 körül szokott lenni a pulzusom ami még azt mondják, hogy teljesen normális is lehetne.

Közben az idegtől gyomorgyulladásom lett (tükröztek is, mert hirtelen nagyon sokat fogytam - nem csoda hiszen nem tudtam enni szinte semmit). Aztán következett egy szédüléses fázis, amikor is ha felálltam szédültem, ha hirtelen mozdultam szédültem. És a vérnyomásom 110/50-60 körüli volt, a pulzusszám75-80 közötti. Ekkor azt mondta az orvosom, hogy a sok fogyástól és a vitamin hiánytól van. Elkezdtem a vitamin pótlást és most a legújjabb dolog amit már korábban is éreztem, de csak nagyritkán, hogy remeg a szívem.  Az utóbbi 3 este, lefekvés után egy pár percen kb. az elalvási határon beremeg a szívem, de annyira, hogy szinte remeg bele az egész testem, köhögésre vagy hirtelen mozdulatra elmúlik, de nagyon ijjesztő.

A februári eset óta többször volt EKG-m de az mindig jó eredményt mutatott. Az az igazság, hogy február óta félek menni lefeküdni, mert ahogyan leteszem a párnára a fejem, folyamatosan a fülemben hallom a szívem dobogását. Hol gyorsabban, hol lassabban ver, hol hangosabban, hol halkabban. Sok elalvássegítő terméket kipróbáltam, de nem segítenek, már most frintint eszek 2 szemet éjszakára (na jó a 0,25 mg-osból) az valamlyest segít, de van úgy, hogy még az sem.

Én úgy érzem, hogy megtettem amit meg lehetett, csökkentettem a napi munka mennyiségét (mert hál'istennek megtehettem), júniusban nyaralni voltunk és végre 3 hónap után nem fájt a gyomrom és már enni is tudtam, de hazajöttünk és most megint fáj (egyértelműen idegi eredetű, mert a tükrözés azon kívül, hogy sok-sok gyulladást talált benne, azt kiváltó okot (tehát baktériumot ...stb) azt nem.

Napközben szinte semmi bajom nincs csinálom a munkám és nem érek rá magammal foglalkozni, de amit vége van a munkaidőnek és indulok haza, márt az ideg dolgozik bennem.

 

Jó anyagi és családi körülmények között élünk, van két szép gyerekünk egy szép házunk és igazából elégedett is lehetnék, de valami mégiscsak otthon van, ami feszültté tesz.

Most a héten magam vagyok, mert a lányom meg apa külföldön van, a kicsi fiam pedig papáéknál, tehát még azt sem mondhatom, hogy annyira felmérgelnek esténként, hogy az lehet a bajom.

Gondoltam rá, hogy talán pánikbeteg lennék, de hát ez rám soha nem volt jellemző.

Vagy azon is gondolkozom, hogy talán most jöttek elő azok a dolgok ami a lányom betegségével kapcsolatosan eddig rejte maradtak. Ja és azt elfelejtettem irni, hogy mostanság sikerült összeszednem egy IR-t (inzulin rezisztenciát) állítólag ez is a stressz miatt jött.

Szerintetek hova fordulhatnék ezzel a problémával.

Bocsássatok meg, hogy ilyen hosszúra sikeredett, de nem tudtam, hogy hol rövidithetnék rajta, mert minden momentum fontos.

 

További szép napot mindannyiotoknak

ghepard Creative Commons License 2011.06.28 0 0 3693

Nem tudom miért kérdezed, de őszintén válaszolok. Nem szeretek nagyon írni, erre a fórumra is csak azért kezdtem irogatni (valamikor 2007-ben, ha jól emlékszem), mert 36 év magyar írás nélkül szinte elfelejtettem magyarul  - ami nagyon bántott belül és újból meg akartam tanulni magyarul.......... Most már igen keveset irogatok a fórumra, egy kicsit már megtanultam magyarul........

Előzmény: csuangce (3692)
csuangce Creative Commons License 2011.06.27 0 0 3692

Tisztelettel megkérdezem, nem szenvedsz te kóros íráskényszerben? :D

Előzmény: ghepard (3691)
ghepard Creative Commons License 2011.05.18 0 0 3691

Na még egy kicsit a légzésről. Itt megtalálsz egy két dolgot: www.buteyko.hu

 

Ide én kb 3 éve találtam és itt lett világos, hogy miért másztam ki az asztmából, köhögőgörcsökből, fuldoklógörcsökből meg mit tudom én miből is stb. És itt még szó sincs a hangokról és a rezgésekről............ Ott vannak számok a széndioxidról is.........

 

Ami a nagyfokú lélegzetvisszatartását illeti - az se veszélyes úgy néz ki (de a vízben igen) a levegőn, mert a légzést nem is az agy irányítja. Meg tudjuk állítani egy bizonyos ideig, legrosszabb esetben csak elájulhat miatta az ember - de akkor rögtön el is kezd lélegezni. Ez ősi reflex és nem lehet átírni. Minél kevesebb az oxigén annál lazábban mer a szív (nincs mitől erősödjön), tehát még az infarktus veszélye is csökkenhet ezáltal. Olyankor az ember szinte már meg se tud ilyedni. A vízben viszont veszélyes az ájulás, mert megindul a légzés automatikusan és az ember levegő helyett vizet szippant be, amire nincs beállítva és ez aztán bajt okoz. De én még az ájulás környékét se tapasztalom és a mérés után 5 mp-n belül nyugodtan lélegzem. Egyébként ma plusz 8 méter............

ghepard Creative Commons License 2011.05.17 0 0 3690

Előre is idehoztam egy kicsi eredményt, melyet a t-m.hu oldalon találtam.........

 

Eredmény: A TM jelentősen csökkentette azt az időt, ami az álmatlanságban szenvedőknek szükséges volt ahhoz, hogy el tudjanak aludni. A TM-et, mint álmatlanság elleni terápiát, egyszerűen megtaníthatónak, azonnali hatásúnak, tartós megoldást hozónak, és nem kívánatos mellékhatásoktól mentesnek minősítették.

Értelmezés: A TM közvetlenül a testi szinten oldja fel az idegrendszerből a mélyen gyökerező stresszeket. Ezért áldásos hatások széles skáláját nyújtja anélkül, hogy bármely területre való külön odafigyelést igényelne. Az így tapasztalt hatás - nagyobb rendszeresség az alvási ciklusban - a TM gyakorlásának első éve alatt végig stabilnak mutatkozott, éppen ezért nem lehet placebo hatásnak tulajdonítani. (Lásd a második forrást.) E tanulmány eredményei azt mutatják, hogy az alapvető biológiai ritmus stabilizálódott, ami pedig a mindennapi élet általános egyensúlyba kerülésének is egyik eleme.

Első forrás:

 Donald E. Miskiman: "Az álmatlanság kezelése a Transzcendentális Meditációval" (Alberta Egyetem, Edmonton, Alberta, Kanada)

Második forrás:

Donald E. Miskiman: "A Transzendentális Meditáció hosszú távú hatásai az álmatlanság kezelésében" (Alberta Egyetem, Edmorton, Alberta, Kanada).


ghepard Creative Commons License 2011.05.17 0 0 3689

A helyedben óvatosabb lennék a légzés ilyen fokú leállításával ez már szerintem életveszélyes.Nemrég láttam a tv-ban egy esetet hogy az alvászavar is okozhat pitvarfibrillációt.

 

Mondom, hogy nem azt csinálom. Legutóbb 4 éve és most kétszer, két egymásutáni napon. Azelőtt 15-20 évvel ezelőtt próbálkoztam vele, mikor talán a legjobb kondiban van az ember. Nyolc éve meg a melóbamenet (mikor mérem, hogy milyen messze megyek 3 lélegzetvétellel) nem tartom vissza a levegőt, hanem lassan eresztgetem (de nem szívok be, csak aztán kétszer a legmélyebben). Így tehát a széndioxid talán távozik. A trükk az, hogy a kicsi hangkiadásokkal, itt ott rezdülésekkel elérjem, hogy ne az oxigén menjen ki (ami még nem használódott fel). Na ez valahogy kezdett el februártól egyre jobban sikerülni. Majd holnap meglátom megint mi lesz, tegnap 17 méter mínusz, ma már csak 2 méter mínusz. Holnap? Majd meglátom, szerda lesz, a harmadik nap. A mélymerülő versenyek mondjuk veszélyesek, mert ott nem lehet ugye levegőt venni a víz alatt, ha nem tudsz feljönni elájulsz, de megmentenek. Olvasom, hogy erre talán még nem is volt példa. Azok nagyon edzett emberek és érzik, hogy meddig mehetnek le, hogy aztán fel is tudjnanak jönni a víz felszínére.....

 

Neked is van alvászavarod, nem tudsz elaludni rendesen és aludni se, pihenni se?.....

Előzmény: Fekete bárány 43 (3686)
ghepard Creative Commons License 2011.05.16 0 0 3688

A www.tminfo.hu oldalon találsz róla sok sok infót. De azt valóban még ott se találni, hogy pontosan hogyan kell csinálni. De a kisérleti eredményekről van ott számos megdöbbentő adat.

 

Hát ha az életveszélyes volna, már rég nem élnék, de nem csak én, hanem az a 60 millió ember is, aki hogy űzi ezt a "sportot" a világban.  Nekem meg már amúgy is a másvilágon kellene lennem, de még itt vagyok és jól érzem magam. Persze fogalmam sincs, hogy meddig. Hány búvár van, aki légzőpalack nélkül merül és filmezik perceken át a vízben. A mélymerülő rekordtartók pedig nem is tudom hány percet vannak a víz alatt és 100 méter alá mennek légzőpalack nélkül. A szívük 6-ot ver percenként stb. A bálnák is lélegeznek, mégis egy lélegzetvétellel 40 percig is kibírnak úszkálni. És mikor feljönnek egyetlen kifújás és szippantás után megint képesek alámerülni. Hogy 200 évet is élhetnek, lehet ezért is - na meg azért is, mert énekelgetnek maguknak sokat. 160 dB-les hangokat (énekeket) hallatnak. Egyébként a vízben könnyebb, mert nagyobb a nyomás a testre és a víz le is hűti az embert és így kevesebb energiát fogyaszt el és jobb hatásfokkal működik.

 

A belinkelt oldalon is olvashatod, nem lesz ott semmiféle oxigénhiány - hanem a sejtek másképp fognak működni. Nem megerőltetéssel, hanem lassan lassan nyugodtan el lehet jutni odáig. És az akkor nem megerőltető....

 

Hát akkor valamikor egy cipőben jártam veled. Én is alig tudtam lélegezni az orron át. Le is írtam irományomban. Majd mindig taknyos voltam és szinte bármitől fuldokoltam. Akkor jött az ötlet, mi lesz ha teljesen kifújom a levegőt (ez volt úgy 30 éve), fogok e akkor is fuldokolni, könne e a köhögőgörcsök. Hát legnagyobb meglepetésemre azt értem el, hogy lenyugodott. Persze nem ment az ilyen egyszerűen, de sok gyakorlás után, lassan lassan jobb lett. És 2003-tól minden jobb lett......

 

Hát az az eszükbe jut, lehet ezért is szem előtt tartják, hogy legyenek beteg emberek. Mert mi volna, ha minden igyekezetük az volna, hogy ne legyenek beteg emberek és netán sikerülne is nekik. Pedig az nem is rajkuk múlik........

Előzmény: Fekete bárány 43 (3686)
Fekete bárány 43 Creative Commons License 2011.05.14 0 0 3686

Igen részletesen tárgyaltad a TM témát de mi az? Transzcendrálios meditáció? A helyedben óvatosabb lennék a légzés ilyen fokú leállításával ez már szerintem életveszélyes.Nemrég láttam a tv-ban egy esetet hogy az alvászavar is okozhat pitvarfibrillációt. Pontosabban az a közben fellépő oxigén hiány.Nekem olyan fokú orrsövény ferdülésem van hogy szinte nem is tudok  orron át lélegezni.Említettem is ezt a kórházba de kapásból kizárták, pedig ez most nemrég láttam hogy igazam lehet.Azt is kizárták hogy a vérnyomás csökkentőtől lehet pedig a betegtájékoztatóban szerepel a mellékhatások között.Miért nézik a betegeket kapásból idiótáknak? Olyan nagy gond lenne ez más fajtát felírni? Közben rájöttem hogy jobban csökkentem a vérnyomásomat és kevesebb béta blokkolót ill rytmonrmot használok akkor sokkal kevesebbet fibrillálok.Ez egyszerű matematika nem mennék bele de miért nekem kell rájönni?Jó lenne ha néha eszükbe jutna hogy a pórnép adójából kapják a fizetésüket.

Előzmény: ghepard (3685)
ghepard Creative Commons License 2011.05.13 0 0 3685

Nehezen, de megtaláltam, amit jeleztem, hogy bepötyögök, de itt se találni, hogy hogyan is kell TM-t csinálni (eddig sehol se találtam). De azt hiszem, én valamit jól csinálok akkor is, ha fogalmam sincs, hogy hogyan tanítják a kurzusokon a mesterek, állítólag jó borsos áron........

 

Az utóbbi húsz év során rendkívül nagy érdeklõdés nyilvánult meg a TM iránt a tudományos kutatók körében is. A gyakorlat hatásai tudományosan elfogadható és objektíven adaptálható módszerekkel vizsgálhatók. A gyakorlók nagy száma miatt a szubjektív tapasztalatokról közzétett beszámolók felbátorították a kutatókat és a szakértõket arra, hogy tudományos vizsgálatoknak vessék alá a meditáló személyeket, hogy megvizsgálják azokat az élettani jelenségeket, amelyek a meditáció alatt kifejlõdnek. Ez egyúttal a kutatásnak egy egészen új dimenzióját is megnyitotta elõttük.

Már az 1970-es évek elején végzett vizsgálatok meglepõ eredményeket hoztak. Dr. Robert Keith Wallace a Kaliforniai Egyetemen (Boston) végzett vizsgálatokat a meditációt folytató személyeken. Legszembetûnõbb volt az anyagcsere csökkenése, amely a meditáció alatt tizenhat százalékkal csökkent. Ez az adat rendkívüli, ha összehasonlítjuk azzal, hogy a legmélyebb álomban is — az alvás ötödik-hatodik órájában — az anyagcsere csökkenése ennél lényegesen kisebb, mindössze nyolc-tíz százalékos. Már maga az anyagcsere vizsgálata is kétségtelen bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a TM alatt kifejlõdõ hatás nem hipnotikus állapot (ami a hipnózissal vagy autoszuggesztióval idézhetõ elõ), mivel az alapanyagcsere változatlan, vagy kissé emelkedik. Tehát egy meglehetõsen egyszerû vizsgálat is eldöntheti, hogy a TM az alvástól és a hipnózistól egészen eltérõ élettani háttérrel kifejlõdõ jelenséggel állunk szemben.

Az anyagcsere ilyen mérvû csökkenése is arra utal — objektív, tudományos módszerrel bizonyítva —, hogy a TM alatt valóban mély szervezeti nyugalom jön létre, amely alapját képezi annak a mély lelki nyugalomnak, amelyet a meditálók elmondásaiból is megismerhettünk.

A csökkent anyagcserének oka a vizsgálatok szerint az oxigénfelhasználás csökkenése. A vérben az oxigén és a szén-dioxid koncentrációja változatlan. Eszerint a TM alatt a csökkent oxigénfelhasználás nem a légzés erõltetett visszatartásának, hanem egy természetes fiziológiai változásnak, mégpedig a sejtek csökkent oxigénigényének a következménye.

A légzés vizsgálata is ezt támasztja alá. A TM alatt a percenkénti légzésszám jelentõsen csökken, ami az idegrendszer és az izmok ellazulását és nyugalmát jelzi. Ugyanakkor a szív munkája is kifejezetten csökken: ezt a perctérfogat átlagban véve harmincszázalékos csökkenése fejezi ki legjobban.

Az artériás vérnyomás is alacsony szinten maradt a vizsgálatok idején, 106 Hgmm volt a szisztolés és 57 Hgmm a diasztolés nyomás átlagértéke. Meglehetõsen érdekes biokémiai változásokat is tapasztaltak a TM alatt. A legszembetûnõbb eredményt mutatta a vér tejsavszintjének a változása, amely a meditáció alatt igen nagy mértékben — majdnem 100 százalékkal — csökkent, s a meditáció után is alacsony maradt egy ideig a tejsavszint, majd késõbb ismér emelkedni kezdett.

A vér meditáció alatt kimutatott tejsavszint-csökkenésének okát pontosan nem ismerjük. Valószínûleg a meditációnak az autonóm (önállóan mûködõ, vegetatív) idegrendszerre kifejtett hatásával összefüggõ folyamat áll a háttérben. A tejsav(laktát)szint csökkenésének igen kedvezõ pszichológiai hatásai vannak. Megállapították, hogy a szorongásos neurózisban szenvedõ személyekben és stressz-hatásokra a vérben a tejsavszint jelentõsen emelkedik (The Biochemistry os Anxiety, Ferris N., Pitts Jr. Scientific American, 1969. februári száma). Kísérleteikben kimutatták, hogy a tejsav vérpályába való bevitele (infúziója) szorongásos rohamokat vált ki mind szorongásos, mind egézséges emberekben. Azt is kimutatták, hogy a magas vérnyomásban is emelkedik a vér tejsavszintje, és a meditáció alatt csökkenõn tejsavszint mind a magas vérnyomás csökkenésének, mind a szorongás megszûnésének elõidézésében jelentõs lehet, és valószínûleg a meditáció ellazulást kiváltó hatásának is egyik fontos tényzõje.

Az elõzõ redményekkel szoros összefüggést mutatott a bõr elektromos ellenállásának változása. Jól ismert, hogy a stressz és szorongás alatt a bõr elektromos ellenállása lecsökken. A TM alatt mért értékek ezzel szemben jelentõs növekedést mutatnak. A bõr elektromos ellenállása a meditáció kezdetétõl számítva harminc perc múlva háromszorosára emelkedik, ami tehát átlagosan háromszáz százalékos emelkedést jelent. Ez a változás a szorongás, valamint az emocionális (érzelmi) zavarok csökkenését vagy megszûnését jelzi.

Az emocionális stabilitást jelzõ másik adat, az 5-hydroxy-indol-ecetsav nyugalmi szintje is magasabb a meditáló személyekben, mint azoknál, akik nem meditálnak. Ennek jelentõsége abban van, hogy az 5-hydroxy-indol-ecetsav egy agyi ingerület-átvivõ vegyületnek, a szerotoninnak a lebontási terméke, a szerotoninnak pedig központi szerepe van a hangulat emelkedettségének a kifejlõdésében. Depresszióból való gyógyulás idején a szerotonin-termelés növekedésének eredményeként az 5-hydroxy-indol-ecetsav-képzõdés fokozódik, ami közvetetten a TM hatását bizonyítja a hangulat stabilizálásának folyamatában.

Egyéb biokémiai változások közül megemlítjük a TM eredményeként az egyik fõ mellékvesekéreg-hormonnak, a kortizolnak a csökkenését. Selye János úttörõ vizsgálataiból ismert, hogy a kortizol nagy mennyiségben képzõdik és ezért emelkedett koncentrációban található stresszben. Az eredmények arra utalnak, hogy akik évekig gyakorolják a TM-et, azoknál a meditáció alatt jelentõsen csökken a vér kortizolszintje, ha azokkal hasonlítjuk õket össze, akik a TM-ben kezdõk. Az alacsony kortizolszint — hasonlóan mint a vér tejsavszintje — egy szokásosnál jóval mélyebb relaxációt és nyugalmi állapotot jelez. A kortizolszint csökkenése a TM alatt hasonló, mint amit alvás alatt látunk, annak ellenére, hogy a meditáció alatt nagyfokú éberség áll fenn.

ghepard Creative Commons License 2011.05.13 0 0 3684

Nagyapán totál alkesz volt mezítlábas sodort cigarettát szívott de nem keveset 83 évesen halt meg de akkor is azért mert felfüggesztette magát hogy diplomatikus legyek.Úgy érzem megérdemlem a sorsomat nem voltam jó ember.Köszönök minden jó tanácsot!

 

Az én nagypapim is pipázott mint az ablakos, mégis 93 évet élt. Lehet tovább is húzta volna, de egy éjjel legurult az ágyról és eltörött a kulccsontja. Nem volt képes felkelni és megfázott a földön kitakarva. Tüdőgyulladást kapott, kórházba se akart menni, aszonta minek. 5 nap belül meghalt. Az előző napon beszéltem is vele, aszonta Ő már megy haza, messzire. Érdekes, annak a kínainak (akit az irományomban említettem, hogy nagyon sokáig élt) is valami ilyen szavai voltak, mikor érezte, hogy már nincs sok ideje itt, aszonta itt már mindent megtettem, megyek haza, ahonnan jöttem. Lehet Ő nem arra gondolt, hogy a pééből jövünk és a pééébe megyünk....... :) Édesanyám mondogatta, hogy hasonlítok rá, a jellemem, alkatom stb - még az is közös, hogy Ő sem hallott gyakorlatilag, tehát lehet ezt Tőle örököltem..... De én nem cigizek.........

 

Az mindenképpen dicséretes, hogy leírod, nem voltál jó ember - de lehetsz, sose késő. Jóváteheted rossz cselekedeteidet. Az első lépés lehetne, menj vissza az időben és éld magad bele abba, amit rosszul tettél. Beszélj a károsulttal (persze csak úgy magadban) és bocsáss meg neki őszintén és játsz el, hogy Ő is megbocsát, mert fogsz igyekezni, hogy ne csinálj többet olyan rossz dolgot. Persze csak úgy mondom. Ez a dolog megnyugtathat, ami sok bajt is okozhat, hogy nem vagy az. Nem szeretnék olyan ember bőrében lenni, aki tudja hogy rosszat tetti, mikor rájön, hogy mit is tett - maga elől nem tud elmenni és ez előbb utóbb felőrli egészségét. Sokan ezt nem is bírják elviselni és kifecsegik valakinek és aztán már attól is rettegnek, hogy az is kifecsegheti stb..... Ha vannak ilyen érzéseid, akkor ezek rossz hatással vannak az egészségedre - legbelül kell elrendezned ezeket a dolgokat, őszintén. Az akkor lesz jó, mikor semmi rossz érzést nem fogsz érezni, még akkor sem, ha bárki medtudná. Itt leírtad, hogy nem voltál jó ember - ezt én nagyon meg tudom becsülni. A túlnyomó többség aszongya, hogy Ő a legjobb ember..........

 

Nem tudom, hog jó tanácsok. Azt sose lahet tudni. Ami nekem jó, Téged kinyírhat stb. Nincs jobb dolog, mint a saját tapasztalat, nincs két egyforma ember, csak hasonló. Az lehet, hogy nagyon hasonló, de sose egyforma.......

Előzmény: Fekete bárány 43 (3682)
ghepard Creative Commons License 2011.05.13 0 0 3683

Hát az orvosok nem nagyon fognak csak úgy magyarázkodni, persze ha megfizeted (inkább találósabb, lefizeted), akkor mondhat egypár dolgot. Alapból nem fognak maguk ellen menni, hisz tanult emberek. Tudják, hogy akkor elveszne a glória - nem Ők tehetnek arról, hogy beteg vagy, de a másik oldalon - az Ő érdemük nem olyan nagy a gyógyulásban, mint az emberek 99%-a hiszi. A gyógyszerekről meg nagyjából semmit se tudnak. nem is Ők tervezik, állítják elő és kisérletezik ki. De sokszor még az emberek is kisérleti nyulak tudtukon kívül. Van erről egy nagyon megrázó könyv: John Virapen - Mellékhatás halál. 35 évig dolgozott a szakmában (gyógyszergyártás) és évekig egy gyógyszergyártó óriáscég élén is állt. Tehát tud olyan dolgokat, amiket az orvosok se tudnak. Hogy miért tálalt ki, azt a könyvből meg lehet tudni. Nagyon fejbevágó. Látom a sok megrázó esetet a környezetemben - a gyógyszerek miatt.....

 

Nekem most olyan 53-55 a normális. Sok mindentől függ, mint írtam még a Holdállástól is. Ez nem vicc. Ez ismert tény. Egész 45 éves koromig 52 volt a normális. Aztán kezdett több lenni. Akkoriban nem mértem minden nap csak itt ott. 1999-től mérem folyamatosan, mert odafigyeltem, hogy növekszik lassan lasan. 2002 végén már 60 fölött volt (62-63). Aztán jött az a dolog, amiről fecsegek - a rezgések. Nagyon nyugtató volt észrevenni, hgy kezd lejjebb menni. Lement egész 53-55 köré, na ez már egész jónak néz ki 59 éves fejjel. Pénteken, tehát a foci utáni napon 56-59 szok lenni. Ez természetes, hisz a foci nagy terhelés és kezd regenerálódni. De volt olyan is, mikor pénteken 51 volt, másnap megnéztem a naptárat, ja holdnegyed volt éppen. De ez ritka eset. És ha szerda esik holdnegyedre, akkor könnyen rekordot is dönthetek. Mert szerda a harmadik nap a héten. Szombat és vasárnap nem végzem el a mérést a lélegzéssel, így hétfőn gyenge (de, ha pont holdnegyed van, akkor egész jó stb). A harmadik próbálkozás pedig a legjobb szokott lenni. Ez pontosan így van a légzésvisszatartásnál is. Ma éjjel meg se próbáltam, mert tegnap nagyon meleg volt és a focin jól kinyírtuk magunkat (az intézet hőmérője 28 fokot mutatott). Na meg 22 perc kell hozzá, mert kb 4 percig bírom már és a két mérés között 3-5 perc pihenés kell, hogy jobb legyen a másik, majd a harmadik nekifutás. Erre se éjjel se nappal nincs türelmem. De azért az a 4 perc 20 mp nagyon feldobott és most már az 5 perc se tűnik lehetetlennek.

 

Nekem már kb 23 kullancs csípésem volt, sokszor csak másnap, vagy harmadnap vettem észre. De sose mentem vele orvoshoz. Magam vettem ki és ha nem sikerült, akkor a lábai bent maradtak. Nem volt idegem felvágni, hogy kikaparjam. Eddig egy se volt fertőző. Az is lehet, hogy volt, csak nem fertőzött meg, mert hiszem, hogy az immunrendszerem mostanában egész jó. Hisz az tényleg az enyém, mert abszolút semmit se szedek és így valamit tudhat, megtanulhatott - megtanulhatták a sejtek......

 

Nekem nappal is csak 54-57, éjjel 53-55, de leszokom vinni 51-re is és aztán órákig tartja ezt a szintet. Igen ilyen alacsony az élsportolóknak van. Két út van, hogyan érhető ez el. Az egyiken mentem 45 évig. Most a másikon megyek, ami egyszerűbb és nem nyír ki. Az egyik út, hogy úgy növeled a terhelést, hogy sokat futsz, emelgetsz stb. Ez növeli a színdobogást is, akár 200 fölé is (és biztos a vérnyomást is). Az afrikai távfutók könnyűek (némelyik 60 kilós sincs) és sokan edznek magas hegyekben. Ezeknek nyugalomban a pulzusuk 30 alatt van. De a nagy terhelés miatt nem biztos, hogy  sokáig fognak élni. És az élsportolók se. A másik út a fordítottja. Minél kevesebb terheléssel elérni ugyanazt. A rezgések következtében is mozog a test, mégpedig minden sejt kivétel nélkül. Még azt is el tudom érni, hogy a rezgésektől csökken a pulzus. Itt is jobb lesz az anyagcsere - de mivel nincs terhelés, nem lesz lerakódás se. Ami ugye a futásnál nagyon is van és egy bizonyos idő után nem bírja az ember - ha nem hagyja abba, meghal....... Mérésekkel igazolva van, hog a TM hatásosabb, mint a mély alvás. Erre a kisérletre nemrég találtam rá. Majd bepötyögöm később.........

Előzmény: Fekete bárány 43 (3682)
Fekete bárány 43 Creative Commons License 2011.05.12 0 0 3682

Nagyon hasznos és okos dolgokat írsz!Kár hogy ezeket a dolgokat nem hangsúlyozzák eléggé ha más nem az orvosok.A légzés nagyon fontos nem csak pulzust vérnyomást is tudsz vele szabályozni ,remélem nem csak nekünk nyilvánvaló.Neked 52 -es pulzus normális? Ilyen nyugalmi pulzusa keményen sportolóknak szokott lenni.Nekem a gyógyszerek hatására nappal 55-60 éjjel 35-40 szokott lenni ez túl alacsony de választhatok vagy ez vagy fibrilláció egyik sem jobb a  másiknál.1 éve volt egy kullancs csípésem gyanúsan ronda folttal. Ma voltam vérvételen talán lyme-kór az is produkál ritmuszavart illetve szívizom gyulladást.Fura hogy ebben reménykedem hátha ez a baj de legalább tudnám mi a fene van velem.Nagyapán totál alkesz volt mezítlábas sodort cigarettát szívott de nem keveset 83 évesen halt meg de akkor is azért mert felfüggesztette magát hogy diplomatikus legyek.Úgy érzem megérdemlem a sorsomat nem voltam jó ember.Köszönök minden jó tanácsot!

Előzmény: ghepard (3681)
ghepard Creative Commons License 2011.05.12 0 0 3681

A lényeg az hogy az egyik doki azt mondja "ha bírja csinálhatja"a másik meg hogy na ne vicceljen már átmegy a pitvari fibrilláció kamraiba és aztán nézhetek.Szóval most állapodjak meg 30 nál vagy mi van?

 

Látod ez a lényeg. Maguk se tudják mi a jó, vagy rossz, de sokan játszák a nagy okost. Még akkor is felírnak gyógyszert, mikor fogalmuk sincs róla, hogy hogyan fog hatni. A feleségem erről tudna énekelni. Decemberben, hogy valami újat kipróbálunk a fülgyulladásra, meg torokgyulladásra, mondja neki a doki. Ebben a maga útját járja, nem hallgat rám, csak itt ott, mikor már nagy a baj. Ez az új gyógyszer két nap alatt olyan problémákat idézett elő neki, hogy még ma is infúziókra jár (persze azt is fizetni kell, de nem a doki)........

 

Megint nem mondom, hogy próbálj valamit, amit most írok, csak leírom tapasztalataimat. A szívet lehet szabályozni, szinte meg se kell mozdulni. A légzéssel is. Tehát még akkor is számottevően lehet szábályozni, mikor csendbe vagyok. Nem mindegy hogyan lélegzel. Vagy még lélegezni se kell.  Ha teliszívom magam levegővel és úgy mérem a pulzust, akkor növekszik, mondjuk 55-ről felmegy 64-re. Ha kifújom magamból majd az összes levegőt és aztán úgy mérem egy percig, akkor csökken az akkori normálishoz, mondjuk 52 körüli. De van még egy jobban csökkentő eljárás (lehet több is van, csak nem kutatom). Ha gyorsan szippantok és gyorsan is kilököm a levegőt, de közben egy icipici szünetet tartok, közben a kezem a halántékomon van és igyekszem eltalálni a szippantást és a kilökést a pulzussal -azt akarva elérni, hogy akkor dobbantson a szív. Ezzel még lejjeb hozható a pulzus, akár 50 alá is. Tehát 64 és 49 között simán parancsolgathatok neki. Persze lehet ez nem megy rögtön az embernek. Kell azért türelem és figyelés, igazítás, nyugalom meg ilyesmik.

 

Na és itt jönnek a hangok. Ha az ember dúdolgat valami szöveget, ismert nótácskát, vagy csak úgy akármit, egy hangot is - akkor akaratlanul tovább kezdi fújni ki a levegőt, hogy befejezze a sort, mondatot stb. Szokom mondogatni, hogy a nők lehet ezért is élnek sokkal tovább, mint a férfiak, mert nagyon szeretnek pletykálni. Ez meg ugye hangkiadással jár. A vonatban néha nem győzök csodálkozni. Ha két ismerős hölgy összefut oda ahol én ülök, vagy én ülök véletlenül az egyikhez, de jön a másik, ezt néha nem tudom elkerülni... :)) Szinte be nem áll a szájuk, állandóan megállás nélkül fecsegnek. Nekik jó, nekem meg az agyamra megy. Ez így van a saját hangom nekem jó, de ha mást kell hallanom összevissza és érezni a rezgéseket, az nem nekem jó.

 

A normális légzésnél a szívó fázis kb fele annyi mint a kifúvó fázis, de sok embernél még ez sincs így. Sokan szinte 3 ember helyett lélegeznek, mégis légszomjban szenvednek.Lehet náluk tovább tart a szívó fázis és ez nem jó. Írtam is irományomban. Na, ha az ember dúdolgat, akkor ez az arány igencsak eltolódhat akaratlanul, még mindenféle cselekvés közepette is. Ez nagyon nyugtat és a test igyekszik jobban működni. Az arány eltolódhat egész egy az öthöz. Tehát mondjuk 1mp szívás és 5mp kifúvás. Én például simán csinálhatom 1 a 10-hez, mindenféle megerőltetés nélkül....... Ez azt jelenti, hogy a tüdőben és a vérben sokkal jobb hatásfokkal tud kicserélődni az elhasznált levegő frissre. Ez meg egész biztos kihat a szívre is. Azzal fejezem be, hogy én sose mondom senkinek, hogy valamit csináljon, csak leírom, hogy én hogyan állok neki. Ha valami történik, akkor azt  valahogy próbálom magamnak megmagyarázni.

 

De a mai eredmény már nekem is magas. Ma 4 perc 20 másodpercig voltam képes visszatartani a levegőt. Kezdhetek gondolkodni, hogy ez meg hogy a francba lehetséges.........

Előzmény: Fekete bárány 43 (3678)
ghepard Creative Commons License 2011.05.11 0 0 3680

A karate főleg önuralomra nevel .

 

Igen, ez egész más, mint a box - azt még nézni is rossz. A karatét csak úgy magam tanultam, nem azért, hogy valakinek ártsak - hanem hogy ha netán sor kerülne rá, valamit azért tehessek védelmemben - ha már nincs más kiút. De a bunyó a legutolsó, amit akarnék - minden ismeretemet bevetek, hogy  lehiggassam a dühöngőt, soha semmi kedvem bunyózni. Két éve megfogtam egy profi zsebtolvajt, tőlem vette el a pénzrtárcámat. Hosszú történet. Leült mellém, beszélgettünk (a foci után a vonatra vártam), tudtam hogy valami hátsó gondolata van, nem szok csak úgy vadidegen leülni mellém és traccsolni (pláne nem azon a peronon, melyen akkor nem is megy vonat, a cigisek miatt inkább megyek odébb). Mikor ment el, egy mozdulat a zsebhez, ez bennem van. Rögtön tudtam, mert nyitva hagyta a zsebet. Az bántott, hogy pontosan nem tudtam mikor vette ki. Ha azt észreveszem (17 perc beszélgetés után csinálta meg), akkor lehet kap egy kis simogatást. Láttam hogy megy el, visszanéz, mosolyogtam rá. Nyugodtan ment le, mikor már nem látott, mintha kilőttek volna. Azt se tudta, hogy az aluljáróban én sétálok felé. De ott már nem bántottam, úgy vettem ki a kezéből a saját pénztárcámat, hogy nem is tudta. Utána még szépen beszélgettünk vagy 7 percet. Azt mondta nekem, hogy ilyet még nem tapasztalt, hogy valaki ezek után még szóba állt vele. Magyarázta, hogy miért csinálja. Utolsó mondatom az volt neki, hogy változz meg egy kicsit és egyszer egyszer szégyeld is magad.............

Előzmény: Fekete bárány 43 (3678)
ghepard Creative Commons License 2011.05.11 0 0 3679

Tudom, mire gondoltál. Már most is vannak olyan klinikák, ahol van ez. Találtam vagy 3 éve egy cseh oldalon. Fent is van a topikomban. Kb így: a doki USA-ban is tanult és onnan való progit használ. Az ember odamegy lábtöréssel és gipsz helyett valami rezgés kiadót adnak majd neki. Ott megkérik, hogy ezt meg ezt hangoztassa, így meg így, közben mindenfélét mérnek itt ott. Nem tudom mit, mert a riportban nem számolt be róla a doki. A frekvenciák alapján aztán behangolnak egy készüléket, amely az ember saját hangszínét kezdi valahogy  utánozni, vagy a felvett hangot ismétli csak, ami a doki szerint és a mérések szerint a legjobb hatást eredményezheti. Hogy ezt teszik a töréshez közel és ott rezeg állandóan. Valahogy úgy emlékszem, hogy 4-5 napon belül rá lehet állni. Na ez hihetetlenül hangzik, de mondjuk én el tudom képzelni. Én is sok ütést meglepő gyorsan kikezeltem. Na de az biztos jó sok pénzbe jön a páciensnek is, mosolyogtam is, mikor olvastam. A saját hangját fizette meg............

 

Nem gazdag akarok lenni, hanem egészséges és elégedett. Nem az a boldog, akinek a legtöbb van, hanem az, akinek a legkevesebb is elég.........

 

Igen, nem olyan egyszerű ráérezni a jó szavakra, jó erősségre, jó magasságra stb. MAjd minden ember más, egyik szereti az édességet, másik a savanyút, harmadik stb. De egymaga az ember is változik, néha nem ízlik az édes, néha a hústól hányingere van, néha a savanyú utálatos, néha ez ízlik jobban, néha az. Ezt érezni lehet és aztán azt is, hog megy a másik felé. A rezgésekkel is így van. Sokszor elkezdek valamit dúdolgatni, nyugtat, de ott belül azért minden dolgozik, csak máshogy már egy kicsit és akkor csak úgy magától a dúdolás is átcsap más szavakba, más erősségre stb. Csak hagyni kell és morogni valamit itt ott. Persze lehet tudatosan is ezt vagy azt - de az már kényszer, és ha lenyugszik az ember, úgyis átvág, ami belülről igyekszik.

 

Majd még írok, hogy ezeknél nagyon fontos, hogy hogy alakul a légzés. Mert én nem visszatartom a levegőt, hanem a hangkiadásnál szépen lassan egyenletesen megy kifelé. Most beszámolok arról, aminek nem mertem nekimenni, hogy ne vegye el a kedvemet, de ma nekimentem.............

 

Most igencsak felfigyeltem, hogy minden javul bennem és a valaha elért rekordjaim is veszélyben vannak.  Mint írtam, februártól éjjel is próbálok egy kicsit rezegni, nem hanggal, mert a feleségem agyoncsapna. Hanem csak úgy, minden ami az eszembe jut, persze lazán, nem győzök csodálkozni. Azóta minden héten jobb és jobb eredményt értem el (továbbmentem 3 lélegzetvétellel). De sose próbáltam, hogy meddig tudom visszzatartani a levegőt, mennyi ideig. Mert gyalog menve nem az időt mérem, hanem a távolságot. Régen viszont sose csináltam ezt. A 30-as éveimben elértem a legjobb időmet, sok sok gyakorlás után. Persze akkor nagyon jó kondiban voltam. Ez 3 perc felett volt, egész pontosan 3 perc 7 mp. Tehát 187 másodperc. Úgy 4 éve pár nap erejéig nekimentem és 2 perc 36 mp-ig jutottam. Mondom ez nem is olyan rossz 55 éves fejjel. Akkor átfutott rajtam, hogy a 3 percet már sose fogom elérni, hiába, öregszem. Nem is igen akartam ennek nekimenni, hogy ne vegye el a kedvemet. Na meg ahhoz legalább 10 perc kell. Nappal nem tudom, hol álljak meg, vagy inkább üljek. Éjjel meg azt gondoltam, hogy utána nem fogok tudni elaludni (de ma megcsináltam és el is tudtam aludni). Mert harmadszorra a legjobb, ritkán negyedszerre. Na most ma nekimentem. Teljesen érthetetlen, hogy első nekifutásra (már az első napon) 3 perc 46 mp lett belőle. Többet nem is írok, mert még most sem tudom felfogni, hogy ez mit jelent. Most van olyan érzésem, hogy ezt túl fogom szárnyalni. Ha nem holnap, akkor holnapután. Ha akkor se, akkor valamikor...... Na ettől a szemem is fejlődött, észrevettem.............. Csak úgy megjegyzem, ma megint vagy hét métert adtam a rekordomra (a múlt hét szerdaira, érdekes ma is szerda van), a jobban megdöbbentő, hogy a másikra (amit most már kevesebb mint 100 méter után megint csinálom, tehát kevesebb az idő is, hogy kifújjam magam) ugyanakkor túlszárnyaltam kb 15 méterrel. Na ezt majdem nem hittem el...... Érdekes dolgok.............

Előzmény: Fekete bárány 43 (3678)
Fekete bárány 43 Creative Commons License 2011.05.10 0 0 3678

Röviden leírom hogyan képzeltem ezt a rezonancia kezelést mert látom félreértettél valamit ill,hogy miért kerülne ez sok sok pénzbe és mi benne a biznisz.Tehát adva van egy betegség pl az én esetemben .hogy önző legyek pitvarfibrilláció.Továbbá adva van egy kis számítógép amibe betápláljuk a pontos adatokat életkor.nem.súly vérkép.holter eredmények,szívultrahang eredmények stb.Eddig sima ügy talán érthető is.Nos ezután a gép számol össze-vissza teszi a dolgát és kidob nekünk egy frekvenciát vagyis hogy leegyszerüsítsem egy betűt mondjuk "b"ezt a b betűt kell rezegtetnünk és amikor megfelelő a frekvencia a gép jelez hogy na most jó így folytasd amíg el nem alszik a zöld lámpa.Nyilván nem egy betűről lenne szó hanem betű csoportokról amiket kiír és segít nekünk behangolni a gép.Ha van valami ebben a rezegtetésben és kifejlesztesz egy ilyen programot a föld leggazdagabb embere leszel de azt hiszem nem akarsz te gazdag lenni.A küzdősportról annyit,hogy mélyen megvetem az erőszakot shotokán karatéval kezdtem aztán jött a többi de ha voltál ilyen edzéseken láthattad hogy ott nincs komoly verekedés nem úgy mint a box -ban .A karate főleg önuralomra nevel .Versenyeken soha nem voltam aki valamit tud az nem égeti magát versenyeken.Sokszor kihasználhattam volna a tudásomat de ehelyett csak mosolyogtam az illetőre ő pedig nem látván a félelem szikráját sem a szemembe többnyire békésebb hangot ütött meg.Most már csak kerti munkákat végzek hobbiként .Na még valami még mindig lazán lenyomok 50 fekvőtámaszt nem nagy ügy de egy szívbetegnek rizikós. A lényeg az hogy az egyik doki azt mondja "ha bírja csinálhatja"a másik meg hogy na ne vicceljen már átmegy a pitvari fibrilláció kamraiba és aztán nézhetek.Szóval most állapodjak meg 30 nál vagy mi van?

ui:A csigákat én is félredobálom!

Előzmény: ghepard (3677)
ghepard Creative Commons License 2011.05.10 0 0 3677

Az is baromság hogy aki sportol annak nem lesz magas vérnyomása 25 éve kemény küzdősportokat űzök illetve űztem és mégis 190/110 volt az átlag vérnyomásom mire kiderült.

 

Ez is úgy lehet, ahogy  írod. Sok élsportoló ráfizetett. Mert ugye nem lehet a végtelenségig élsportolni, az élen lenni. Már az is rosszul hat, ha észreveszik, hogy le vannak könnyen pipálva. Még jobban hajt, még jobban kinyírja a szervezetét. És aztán, mikor abbahagyja, kezdődnek a bajok, sokaknak elég nagy bajok - mert szinte egyserre hagyják abba. Nem is szabadna abbahagyni, csak fokozatosan csökkenteni és egy bizonyos fokon maradni. Én kb 20 sportágat űztem, persze pusztán kedvtelésből. Ma már csak focizom, bicajozom, itt ott úszkálok, pinpongozok, bowlingozok a fiammal (ha elvisz), sokat gyalogolok - ja és nagyon jó sportolás a kerti meló, na meg hasznos is (ezt márciustól késő októberig űzöm). Az edzés sose volt kedvemre. Egyedül csak a röplabdát edzettem, mert azt sokáig játszottam versenyszerűen. Több sportágban is részt vettem versenyeken, tornákon, de sose edzettem......

 

Milyen küzdősportot űztél? Én is próbálgattam küzdeni, de csak a fadarabbal, téglávan - de elsősorban magammal küzdök magamért. Egy legyet nincs szívem megütni, néha majd leesek a bicajon, mikor észreveszek egy csigát az utolsó pillanatban a fűben, hogy kikerüljem. Egyszer neki is mentem a fának miatta, persze semmi baj, metrt nem szokok gyorsan menni az erdőben..... :)

Előzmény: Fekete bárány 43 (3675)
ghepard Creative Commons License 2011.05.10 0 0 3676

Magamon nem vettem észre azokat a tüneteket, tehát nem sokat tudok róla. A gyógyszer lassan lassan gyengíti a testet. Viszont nélküle lehet hamarabb lehet baj. Tehát szeded, mert jelenleg nem látsz más utat.

 

Hát sok mindent meg lehet magyarázni a rezgésekkel - nemcsak hang csend, hanem fény sötét, hideg meleg, gravitáció stb stb. Ezek mind rezgések, rövidebb hosszabb rezgések, hulámok. Ilyenkor mindig mosoly fut át az arcomon, mert eszembe jut, hogy rezgéssel keletkeztünk. Egy szép rezgéssel - férfi és a nő berezeg valahogy, biztos tudod hogy  és hoppá....... :))

 

Amit a tudományról írsz, azt osztom, annak ellenére, hogy már 38 éve tudományos intézetben dolgozom. Nem lettem sokkal okosabb a 38 év alatt, több a tapasztalat valóban, de sok dolog továbbra is elmélet. A lényeg valahogy még hiányzik, ezért én is próbálok elméletet kitalálni és aztán ellenőrzöm magamon. Nem kerül pénzbe, csak figyelnem kell. A szemekkel is sokat kisérletezgettem, míg mostanában már nagyon meg vagyok elégedve. 9 évig hordtam szemüveget és le mertem tenni (3 nap alatt sikerült, pedig a 2.5D már kevés volt). Ennek is tök véletlenül mentem neki. Sok dolgot a véletlen hoz össze.....

 

Nos ezeket a hanghullámokat (de nem csak hanghullámokat lehet gerjeszteni, mint írom) sokan figyelik és van már erről, hogy kb 300 tudományos cikk. Csak ezek jól el vannak szúrva és senki érdeke ezeket reklámozni. Egyet betettem ide nemrég.

 

Nincs mit begbocsájtanom neked, nem vettem észre szavaidban semmi ellenszenvet. Tetszik, ahogy írsz. Persze akadtak már, akik lehurrogtak, de csak erre telt nekik - valami érvet, azt már nem tudtak felhozni ellene, meg se mellette. De ezek nem mai dolgok. Például a hangok hatása már kb 5000 éves alapokon áll. A régi nemzetek jobban a természet emberei voltak és sok mindent lefigyeltek magukon. Ez kiveszett a mai emberből.....

 

Nos most itt a nagy kérdés ugye. Tudta azt a doki is, vagy nem tudta. Gondolom tudta, mégis gyógyszert akart felírni. Mikor látta, hogy valamit tudhatok, aszonta, hogy igazam lehet. Mondom nem lehet, hanem van. Végül még attól is elállt, hogy konntrollra hívjon, nem is mentem volna..... Hisz én nagyságrendekkel többet ellenőrzöm magamat, mint álmaiban is gondolná (nemcsak szívet).............. Hiába, ott dolgozom, ahol az elméleteket, állításokat valahogy igazolni kell - magamnak megtehetem. Ezért mindig sokszor ismételgetem a dolgokat, hogy tényleg hathat ez vagy az. A szemnél például egyetlen dolgot fél évig is figyelek, hogy megtanuljam kihozni belőle a legjobbat. És aztán eldöntöm, hogy számolok vele, vagy mellőzöm.......

Előzmény: Fekete bárány 43 (3675)
Fekete bárány 43 Creative Commons License 2011.05.09 0 0 3675

Köszönöm ghepard,hogy utána néztél a betegségemnek.Nem egészen úgy van a dolog ahogy írod ezt gyógyszerekkel lehet kezelni bizonyos esetekben eredményre is vezet de esetemben ez kizárt.Feribának 10 év alatt 3 rohama volt és ezért aggódott.Nekem minden nap van és ez gyógyíthatatlan.Gyógyszert szedek de a mellékhatások bármikor megölhetnek.A rytmonorm ilyen gyógyszer az európai unióban már rég nem használják van nála sokkal jobb de itt magyiba még nem engedélyezték.Röhej az amcsiknál már 20 éve forgalomban vannak hatásos biztonságos gyógyszerek de mi magyarok jobban tudjuk.A szív össze-vissza ver mert nem a szinusz csomó vezérli röviden ennyi a lényeg.Mivel mint te is írtad minden ember más és nincs két egyforma betegség sem ill beteg úgy gondoltam csak úgy segíthetünk egymáson ha minél több tapasztalatot osztunk meg egymással már mint mi 200 ezer pitvarfibrillláló.A dokik ugyan is nagy ívben lesajnálnak.Mint írtam még akkor is ha magándokihoz jársz.Megértem,hogy mindent a rezgésekkel próbálsz magyarázni hisz ez a meggyőződésed.Az is biztos hogy a frekvencia szép magyar szóval mindenütt megtalálható az élet alapja lásd ugye a húr elméletet most ez a legújabb sikk.Mondjuk amikor még én jártam iskolába az atom oszthatatlan volt mint a neve is jelzi.Odáig voltam a csillagászatért tudományokért de aztán rájöttem semmit nem tudunk! Elméleteket ugyan tudunk gyártani de konkrét bizonyíték nagyon kevés dologra van.Ami keveset tudunk is a véletlennek köszönhető lásd a penicillin stb.Azok a rezgések amikről te beszélsz mérhetőek lennének illetve mérhetőek is azok a frekvenciák amikor beszélünk mert ugye erről van szó? Beszédkor hanghullámok jönnek létre és ez befolyásolja a test alkotó elemeit nevezhetjük őket sejteknek vagy bárminek.Nos ezt az egyenlőre elméletet tudományos alapokra lehetne emelni sok sok kísérlet műszerek és emberek bevonásával.Ez viszont nem kis pénzbe kerülne de a legnagyobb baj az,hogy nem mindenkinek érdeke.Mi is lenne szegény gyógyszergyárakkal?Látom nem bocsátod meg nekem hogy írománynak neveztem az írásaidat zokon esett neked de mégis válaszoltál ill reagáltál a baromságaimra.Erre csak azt tudom mondani,hogy ha meg akarsz büntetni valakit bocsáss meg neki. Igen még valami azt fehér köpenyes magas vérnyomásnak nevezik amire te utalsz.140.150. az semmi.Nekem véradáskor 180/100 volt mert féltem de aztán szépen lement.Az is baromság hogy aki sportol annak nem lesz magas vérnyomása 25 éve kemény küzdősportokat űzök illetve űztem és mégis 190/110 volt az átlag vérnyomásom mire kiderült.

Előzmény: ghepard (3674)
ghepard Creative Commons License 2011.05.09 0 0 3674

Ja, még hozzáteszem, csak azért kezdtem a dokinak a magyarázatomat, mert már gyógyszert akart felírni és hogy kontrollokra fogok járni. Mondom neki, hogy nekem nem kell, teljesen felesleges a gyógyszer és kontrollra se fogok járni. Mondom minek, már ma jó lesz, ha 18 óra után iszom valamit és bekapok valamit, hisz reggel se ehettem és most 11,30 van, már ebédelnem kellene. A testem túléli ezt a traumát, amit itt és ezért kellett átélnem (na meg nem kis ok, hogy nagyon nem is akartam menni oda), mert igencsak elcsúztak az idővel......... Már 6-7 óra talponlevés víz és élelem nélkül is emel mindenfélét a testben.......

Előzmény: ghepard (3673)
ghepard Creative Commons License 2011.05.09 0 0 3673

Lehet most meg fogsz lepődni. Én nem is tudtam, hogy pontosan mit rejt magában az a szó, hogy pitvarfibrilláció. Na ma reggel egy kicsit beleolvastam. Tehát valamiféle ritmuszavar. Kihagy a szív meg ilyeneket olvastam. Kapsz gyógyszert és aztán nem fog kihagyni, meg ilyeneket olvastam. Ja meg, hogy felmegy a pulzus, meg rosszullét, szédülés stb. Ami a ritmuszavart illeti, azt hiszem az mindenkinek van. Hatnak ránk mindenféle ingerek. A test igyekszik azt a sok rerzgést szinkronba hozni, de néha nem sikerül neki és akkor, mintha kihagyna egy ritmust. A rezgések ki is oldhatják egymást. Ha akarom, én úgy szét tudom szinkronizálni a pulzusomat, hogyha nem tudnám mitől van, akkor már rég berezeltem volna. Persze inkább szinkronizálni igyekszem. És, hogy elég jól megy, azt az eredmények mutatják is. Persze sose lehet tudni, már ma felfordulhatok, csak még semmi jelét nem látom. De kizárva nincs. Mondom én úgy kelek minden nap, hogy ez lesz az utolsó, ha nem, akkor boldogan alszom el.

 

Mint már írtam, nekem nincs vérnyomásmérőm, de mondjuk a kolléganőmnek van és 2 éve vett még jobbat. Hogy miért. Egy kontroll kapcsán. 2009-ben a melóban kijárták, hogy  kötelező volt mindenkinek részt venni egy több dologra terjedő kontrollra. Nekem semmi kedvem se volt hozzá, de aszonták, ha nem megyek el, baj lehet ha bajom lesz. Mindkettőnknek hosszú időn át rendes a vérnyomása. Enyém olyan 123-128 között szokott lenni, ezt csak a kötelező 5 évenkénti behívásoktól és vizsgálatokból tudom (amit a füleim miatt kell megélnem, a rokkantsági miatt, ha nem mennék elvennék). Az övé 120-123 (már a felső). Ő vagy 33 cm-rel alacsonyabb tőlem és így a vérnyomása is alacsonyabb (az alacsonyabb embereknek általában, én 192 cm magas vagyok, 93-94kg). Ebben a zsiráf viszi a prímet, neki olyan magas a vérnyomása, hogy azt az ember nem élné túl.

 

Na a kontrollon nekem 148-at a kolléganőmnek 140-et mértek. A doki aszonta, hogy ez már jó magas. Mondom tudom. De elmagyaráztam neki, hogy most miért mért ennyit, akkor még nem tudtam, hogy a kolléganőmnek mennyit mértek. A kolléganőm nagyon megijedt, szokta mérecsgélni itt ott magának. Elkezdte minden nap mérni a vérnyomását, többször is. Én nem, nincs is mivel. Teljesen természetes volt, hogy ott és akkor annyit mértek (egyébként majd mindenkinek magasabbat mértek, mint várta, már aki tudta kb, hogf mennyi szokott lenni). Mindennap aztán mondta, hogy 120 felett sose mért. Elmagyaráztam neki, hogy miért gondolom, hogy ott annyit mértek nekünk. Azóta többet figyeli és elkezdett Ő is próbálkozni a rezgésekkel, azt már csinálta régebben is, de én egész más dolgokat mondogattam neki. Ő volt az, aki rászedett arra is, hogy az irományomat fordítsam le szlovákra is. Levitte a vérnyomását 100 alá, már mondom is neki, hogy ne márháskodjon, a pulzusa is elérte az enyémet, pedig 60 körül volt az övé. De mivel Ő alacsony, még az a 100 se olyan alacsony neki, az nálam olyan 115-120-nak felel meg........

Előzmény: Fekete bárány 43 (3670)
Fekete bárány 43 Creative Commons License 2011.05.07 0 0 3672

Köszönöm ETNA! Nagyon jól esett a hozzászólásod.Ezeken az eseteken már átrágtam magamat új fórumozókat szerettem volna toborozni.

Előzmény: .ETNA. (3671)
.ETNA. Creative Commons License 2011.05.07 0 0 3671

Hát lehet:-) De, hogy másnak is van ilyen problémája az tuti, csak max. nem járnak ide (vagy nem mostanság) fórumozni! Annak, hogy nem tudtunk (akik elolvastuk a hsz-ed) mit mondani, NEM a közömbösség az oka, hanem az, hogy - gondolom - nem ismerjük a betegséged és butaságokat, vagy a netről ollózott "jó tanácsokat" meg mi a fenének írnánk? Gondolom amúgy sem erre vagy kíváncsi... ez amúgy ki is derült.

 

Talán annyit tudok javasolni, amit egyébként sokan csinálnak, hogy beírják baloldalon a keresésbe, hogy pl. pitvarfibrilláció.... beállítják, hogy hol keressen, pl. "gyorskeresés innen", topicok között, vagy hozzászólások között ... rányomnak egy OK-t .... és a kiadott találatok alapján indulnak tovább.

 

Pl. közvetlenül küldenek egy mailt annak, aki ilyesmiről írt, feltéve, hogy publikus az email címe (hátha mostanság nem jár már ide, de attól még emailben szívesen válaszol). Katt rá a nicknévre.... kijön az adatlap és ott, ha azt látod, hogy "küld", akkor mehet is a mail. Bocsi, ha magadtól is tudtad, de láttam, hogy csak nem olyan régen kezdél ide írni (6 hsz), ezért inkább leírtam, hogy hogyan tudod megállapítani, hogy publikus-e valakinek az email címe.

 

Az is könnyen lehet, hogy más - szintén szívbetegségekkel foglalkozó - topicban nagyobb az "élet".

 

Megnéztem, igaz csak "rohamtempóban", próbaképpen. Hát leginkább ezt a topicot ajánlotta, de azonnal kiadott vagy 19 db korábbi (2009-2008 stb.) hszt a 3330-as hozzászólástól "lefelé". Ezek leginkább BFeri, csuangce és Sandy girl nicnevű fórumtársaink beszélgetései, szintén pitvarfibrilláció ügyben.

Előzmény: Fekete bárány 43 (3670)
Fekete bárány 43 Creative Commons License 2011.05.07 0 0 3670

Lehet.hogy türelmetlen vagyok.Lehet,hogy nincs is 200 ezer ember ebben az országban aki pitvarfibrillációban szenved?Kíváncsi lettem volna pár ember tapasztalatára na mindegy.Még egy valami érdekelne hátha valaki tudna rá valamit írni:)! Amikor már szédültem mint kiderült a magas vérnyomástól. Vettem egy automata vérnyomás mérőt. 180/100 as átlagokat mértem de tudtam mérni és szabályos volt a pulzusom is.Aztán elmentem a dokihoz és ő kiírta a vérnyomáscsökkentőt .Szépen el is kezdtem szedni ,pár nap múlva észrevettem,hogy szabálytalan a pulzusom.Nem lehet,hogy a gyógyszertől? Hiszen a betegtájékoztatóban ez a mellékhatás is szerepel.Arra tippelek hogy a szívem így reagált a hirtelen nyomás csökkenésre, vagy az agyam nem tudom.Kevés a nyomás a nyomás mondja az agy több vér kell parancs kiadva de a gyógyszer nem enged nagyobb vérnyomást mert ugye tágítja vagy lazítja az ereket.Már pedig nekem akkor is több vér kell mondja az agy.Oké mondja a szív te tudod te vagy a főnök de csak azon az áron tudom biztosítana ha fibrillálni kezdek.

Miért zárják ki az orvosok hogy a vérnyomás csökkentők aritmiát okozhatnak? Ahelyett hogy másik vérnyomás csökkentővel próbálkoznának miért kell rytmonormot szedni azonnal?Na és miből gondolják hogy már túl régóta megvan a fibrillációm és ez már állandó?Akkor hogy lehet az hogy kb 70%-ban szinuszban vagyok?Azt észrevettem hogy reggel jönnek a rohamok és akkor szűnik vagy indul be ha lefekszek vagy felkelek na persze és akkor ha felidegesítem magamat.Tőlem ennyi tellett .Nem sajnáltatni akartam magamat és nem is igazán magamon segíteni hanem azokon akik még szeretnek élni.Nem hittem volna ,hogy még itt is ennyi közömbös ember van.Ezért vagyok fekete bárány! No meg te is ghepard:)!Köszi,hogy válaszoltál nekem pedig neked nem is ez a betegséged.Jobbulást mindenkinek.Pá fehér jó, szerény ,okos bárányok!

ghepard Creative Commons License 2011.05.06 0 0 3669

Azzal nem mérem a vérnyomást, csak következtetek, hogy kisebb, vagy nagyobb. Tehát nem tudhatom, hogy mennyi, esetleg saccolhatok. Úgy kezdtem (11 éve), hogy a csuklón mértem egy ujjal. Azért kezdtem el, mert észrevettem, hogy mintha romlani kezdenék (ez már 1997-ben is beugrott). Mondom a szív fontos, nincs semmi orvosi felszerelésem, tehát csak úgy mértem éjjelenként. Később észrevettem, hogy a csuklón kényelmetlen, mert akkor meg kell fordulni és kell a másik kéz is. A halánték nagyon jó ötlet volt és ahogy odatettem az ujjamat, többször észrevettem, hogy a hármat egyszerűbb tartani ott, még oldalt fekve se probléma. Aztán csak úgy méregettem magamnak. Észrevettem, hogy lassan lassan emelkedik a pulzus és mintha erősebben érezném a lüktetést. Mint írtam, 2003 elején kezdtem rezegtetni a hangokkal először tök véletlenül. Bevallom, meglepett, hogy lassan megy vissza a pulzusszám 55 alá.

 

Három ujjal sok mindent regisztrálhatsz. A lökés ugyebár hullámrezgés. Írod, nem hiszel a rezgéseknek, pedig a szíved érted rezeg egész életen át fáradhatatlanul,megállás nélkül. Ha hogy a francba bírja.........

 

Mikor a szív meglöki a vért, akkor a hullám sokkal gyorsabban megy, mint maga az anyag (vér), ezt érezzük. Ez olyan hasonló, mint földrengés után a tsunami. Ott se az anyag megy, hanem csak a hullám, energia - a japcsik mostanában nagyon tudják, hogy ez mekkora energia (lehet láttál valami felvételt arról a katasztrófáról). Tehát elöl megy egy hullám, szétnyomja az erek falát és utána egy nyomásrés, ami kevesebbet nyomja az erek falát. Ha három ujjal mér az ember (néggyel már bonyolultabb, mert a kisujj egész kicsi csak). Ha sokat fogsz mérni, észreveszed, hogy egyszer az egyik ujjon érzed a nagyobbik nyomást, máskor a másikon, majd a harmadikon is. Legalábbis kellene, hogy egyszer egyszer változzanak. Mert a körülmények is változnak és az ember is változik. Így lassan lassan rájön az ember, hogy ettől így fog verni, ettől meg így. Például ha eszel estére jó tányér füstölthúst , akkor csodálkozni fogsz, hogy hogyan ver egész éjjel és aztán lehet el is hiszed, hogy a füstölthús valahogy lehet, hogy nem olyan egészséges ennivaló stb stb.......

Mint írtam, engem 5 évig fájások kínoztak, mindenfélék. Már 2002-ben olyan rossz volt a foci után, hogy már gondolkodtam, abba kell hagynom, mert kinyírom magam. Már nem is bírtam annyit és olyan gyorsan futkározni a fiatalokkal. De a kezdés után 3-4 hónappal igencsak felfigyeltem egyszerre több dologra. Aztán pedig nagyon kezdtem kisérletezgetni. Sokszor el is csesztem, 2-3 torokfájást magam idéztem elő, mert túlhajottam. Mikor már elég jól mentek a dolgok, jött a katasztrófa a fejhallgatóval, mint írtam. Utána persze már hittem benne. Tudtam azt, hogy nagyon erős a hatást is el lehet érni a rezgésekkel. Ezért nagyon árthat is, ha nem jól használjuk. Odáig is jutottam, hogy a náthát megkozkáztattam. 10 perc se kell és náthát csinálhatok magamnak. Persze minden igyekezetem, hogy ne ártsak magamnak.......

 

Elhiszem, hogy ami folyik az egészségügyben, az nagyon megalázó. Minden igyekezetem, hogy ne kelljen igénybe vennem.

Előzmény: Fekete bárány 43 (3668)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!