Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Gvass, nem tudom, hogy hogy hívják ezt a szépirodalomban, de egy hasonlat szerűség akart lenni. Éppenséggel jóó nagy irónia volt benn /vagyis azt hittem :)/ hogy míg egy nagyvárosban van egy bolt, úgy hívják, hogy Gunbox, és dugig van fegyverekkel, addig itt egy porfészekben, a megye 2. legjelentősebb városában van egy vadászbolt, amibe kissrácok műcsalit venni járnak, meg a taták gumicsizmáért. És igen, ebben a boltban, a városban egyetlen helyen lehet venni "gázsprét", de elmondásod szerint még abból is csak sz*rt!
Ezt akartam érzékeltetni előző szerény hozzászólásommal, de úgy néz ki, hogy inkább maradnom kéne a kaptafámnál ahelyett, hogy irodalmiaskodni akarok. :)
Lényeg: köszönöm, hogy beírtatok, már tudom mihez tartsam magam. :/
Csak annyira elég, hogy alaposan összefolyjon az ember könnye, taknya meg nyála. De megállító hatása nincs. Pont valami ilyen Pajzzsal fújtak le egyszer, szarnak szar volt, de rohadtul nem tudott megállítani. Azaz a kívánt hatást messze nem éri el.
Orrcsepp helyett, talan. De gyorsan kell elhasznalni, mert hajlamos a toltet kiszivarogtatasara:-)))
SZAR. Ennel szarabb csak az ammonias szemet.
"
tegnap voltam a helyi gánbox-ban, úgy hívják, hogy "vadászbolt"."
Ez meg igy aprilis elsejen is becsuletsertes!!! Lofaszt vadaszbolt a GunBox, semmiylen vadaszattal kacsolatos dolgot nem tartrunk, oylamsire meg csak nem is gondolunk.
tegnap voltam a helyi gánbox-ban, úgy hívják, hogy "vadászbolt". Már készültem, hogy hanyagul az asztalra csapok, és már kérem is a Pepper KO fog-ot, de gondoltam, biztos ami biztos, elébb megkérdem, hogy mégis milyent tartanak. Sajnos jól tettem. A hölgy kitett elém két spray-t. Az egyik 750 Ft, a másik 1350. Kérdeztem, milyen hatóanyag van bennük? Erre ő: "Nem tudom. Ezeket lehet venni, be vannak vizsgálva és engedélyezi a jogszabály." Csodálatos!!, gondoltam.
Cseh címet nem találtam,de itt vannak a németek, tőlük gázpittolt már rendeltek többen is a fórumon nekik aztán minden van,ami kellhet. Postai csomagban jön.
Azt mondtam biztonságiőr vagyok, de erre Tag, hogy mutassak rendőrségi eng-t! Mondtam az minek? Azt válaszolja: nem adhatja ki! A Cseheknél biztos lehet kapni?? Mert nem szeretnék potyára menni ki! Ott mekkorát, mennyiért, hol? Stb? Te voltál ott vagy más? Kösz!
Gázsprayt szeretnék venni, legálisat de hatásosat. KO Peppert emlegetítek viszonylag gyakran. Jet vagy Fog fej a jobb szerintetek? (elvi különbséget tudom, de sose használtam ilyesmit) Hol lehet Budapesten kapni? Gunboxot láttam, más cím esetleg? Thx
Ja a korm. rendelet szerint csak biztonsági szolgálatok + fegyveres testületek tagjai vehetik meg,(vagy mijafasz) de ha annak vallod magad (törvénytsértve),akkor nincs joguk ellenőrizni az állításodat, mert tudtommal igazoltatni nincs joguk, csak kérdezni.
Háát ez a helyzet.
De pl:Csehországban gond nélkül odaadják a poroltó méretű CS-PV palackokat is, csak fizess :)
Hello! Internetes oldalon hírdettek tw100 gázsprét, bementem személyesen, mert akartam venni a kínálatból, de nem engedik megvenni a 20 grammnál nagyobb töltőtömegűt, csakis hatósági engedéllyel. Hogy létezik ez, Ill lehet-e valahol kapni 20 gramm fölötti gázsprayt?
Hja, de pl. vagányan nézne ki a cicanadrágon combtokban egy M1911 klón gázpisztoly is :D
...hogy ne csak hülyeséget beszéljek: még a vázra biggyesztve is jobb a gázpisztoly, mintha sehol se lenne... marha hangos (ez kutya ellen plusz előny lehet), jóval kevésbé zavarja a szél, mint a sprét, és több anyagot is tudsz célba juttatni vele adott idő alatt.
Mindig tudod mennyi van benne, és még rakétázni/gumilövedéket kilőni is tudsz vele jó eséllyel :]
Ha öntöltő, akkor hagyományőrzésből begyakorolhatod vele a bicikliről hátrafelé végrehajtott kitárazást és taktikai tárcserét, a hátrafelé nyilazás mintájára :]]
Van egy Kesernye Defi Pocketem is de azt nem viszem tekerni mert nem tudom hova tenni.Nagy, nehéz viszonylag.Országútizom cicanadrágban meg vékonyka felsőben.Rajtam nem fér el.Esetleg lehetne az ülés alá tenni egy szerszámtartóba de azt nem favorizálom mert ha elesek vagy elveszik a bicót akkor nem érem el a pisztolyt.Ellenben a spray még a mez zsebében megbújhat kicsi,könnyű.Valamikor kettőt is viszek.
Ergo nem találtad el. Ofkorsz meglepődik, ha "bundánvizeled" :), de nem igazán fog megállni, ha harapós kedvében van. Bicikliről marha nehéz célozni akármivel. SzVSz ebben az esetben egy FOG, 1 JET, aztán alkalmazás szélviszonyoktól függően. És gyakorold a célzást bicikliről, különben az egész nem ér mást, csak ajándék paprikamártást a belőled lakmározó kutyáknak. :P
A "gyakorlott" spray-sek azongyák, hogy ezt használd el gyakorlásra, és vegyél újat. Ha a supply messze van, akkor vegyél egy készletet, amikor Pesten vagy.
Egy készlet: 5 FOG+5JET; kb. 12000 HUF. Ebből már vehetsz egy gázpityut, amiből kb. 200 egy lövés (a pepper-ből).
KO pepper Fog élményem.Biciklizek és látom, hogy a kissebbség gyönyörű kacsalábon forgó portája mellett egy fekete dög (kutya) figyel egy kerítés mögül, miközben arrafelé tartok.Na nem kellett több vettem is elő a sprayt:) A jóslat bejött de csak olyan futok a biciklis mellett, ugatok és kész jelenet volt.Na de a biztonság kedvéért ráeresztettem egy spriccet.Ráment a cucc de nem láttam hová nyakára, homlokára lehet, hogy a szemébe is.Nagyon meglepődött, megtorpant.Később visszanéztem de nem mehetett a szemébe mert csak nézett felém.Na mind1 a lényeg, hogy ha lehet mindenkinél legyen minimum egy kis KO Pepper önvédelemre mert sztem kutyák ellen ez a legjobb.Meghát nemcsak kutyák támadhatnak.Engem egyszer kerózás közben majdnem szétszedett 5 bazi nagy rohadt dög, azóta van nálam spray.És senki ne bízzon a szerencsében, hogy velem nem történhet meg bla,bla,bla.
Gvass egy 1 másodperces spricc miatt ügy nem kell újat vennem?Mert ha igen mehetek fel Pestre,mert szeretett városomban(Miskolc) eme csodálatos terméket nem lehet kapni csak a magyar meg mittomén szarokat.
Ebbe a vitába nem kívánok belemenni, de SzVSz nem az a jellemző, hogy a benzinkútnál kirabolják az embert (ezt megcsinálják legálisan az árképzéssel), hanem fordítva.
Hatékonyság: nem biztos, hogy ammóniás volt, lehet, hogy csak nem talált célba...
Egyébként a 18 alatti gázspray ELMÉLETILEG legális, gyakorlatilag semmi sem garantálja, hogy a rendőr/tanár (szóval bárki, aki felelősségre vonhatja ezért) ismeri az ide vonatkozó szabályozást.
Fog/Jet probléma: én nem vettem észre (az eddigi 1 db. KO gázspray-mnél :), hogy fel lenne cserélve. Jet volt, és sugárban terített. Piros feje volt. Nem hiszem, hogy a Klever ne figyelne ilyesmire...
Azt szeretném kérdezni , milyen következménnyel jár ha 18 év alattinál találnak 20g töltötömegü pepper sprayt ? Egyálltalán vonatkozik sprayre is a 18 év betöltése .