Én szoktam barna papírt tenni a komposztba. Ha épp kedvem van aprítót előszedni vagy érdemes ,mert van több minden ,akkor szoktam kartondobozt is közé aprítani. De ha csak úgy jön valahonnan némi karton azt csak széttépkedem,és úgy rakom bele.
Ebből arra következettek, hog símán bele lehet tenni a komposztba. Tudtommal akadályozza a csírázást, nem a növekedést, tehát palántát lehet ültetni a diólevél közé is, viszont - tudomásom szerint - ha komposztálva van, úgy 4 - 6 hónap alatt elveszti ezt a "rossz szokását"! Korrek ez így??
Részben ott hagyom a fa alatt. Kis meténg, sárga árvacsalán, sok medvehagyma, árnyliliomok, ribizlik vannak ott, ezek mind szeretik. Nyárra bedolgozzák a giliszták a talajba. Ahol nagyon vastagon van, vagy örökzöld növényekre hullik, onnan leszedem, és talajtakarásra használom. Málna, szedermálna tövére, karórépák köré a téli fagyok ellen jó pár zsákkal elfogy. A szomszédból is kapok jó pár zsákkal, azt is felhasználom. Eddig semmi nem bánta, csak a paradicsomnál tapasztaltam, hogy nem tett jót neki.
Egy ideje mar szelektalok... van kupacom a nehezen lebomloknak - es van a hamar lebomloknak. Mivel a kertem enyhen lejtos, a foldet fogom az agakkal, mert az osszes termoretegem evekig atkoltozott a szomszedban.
Szoktal papir felet ratenni a komposztra? Most olvastam valahol, hogy pl a WC papir gurigak, papirtorolkozo es mas gurigak jo a komposztra. Barna papir...
A kertünk végében 2 éve takarította a vasút a gazt, vágott ki fákat is. Trehány módon az árokba szecskázták bele kupacokba az ágakat. Aminek én nagyon örülök, mert onnan szoktam vödörrel hordani a komposztálómba. Mikor van benne egy jó réteg kerti-és konyhai hulladék, megterítem 3-4 vödör ágnyesedékkel. Ami még ott van, mostanra elég jól kezd összeérni. Még van vagy 2 köbméternyi.
Most volt a metszés, a vesszők mentek a komposztra, nem aggódtam, hogy nincs hozzá "előírt" zöld. Ha lesz pl. borsószár, akkor meg az megy és nem izgat, hogy akkor éppen nincs hozzá fás...
Csodalatos a hatasa... en nem veszek mutragyat - nem mutragyat sem a viragok ala... sajat komposzt vagy a teleprol level komposzt. Csodalatos, porhanyos fekete komposzt. Meghalalja a kert.
A rhodok, azaleak, hortenziak kapnak savanyitast - semmi mast...
Néhány vékonyabb ágat én is belevagdosok néha, ha éppen úgy adódik. De azok olyan soká bomlanak el, hogy évről-évre, amikor a komposztot kitermeljük, visszakerülnek a kupacba. A többi inkább zöld növénymaradvány és konyhai zöldséghulladék, ahogy jön. Nagyon jó a komposzt, a növények szeretik, a színét meg nem elemezgetjük.
Azért foglalkoztat a színe, hogy jó e így a komposzt! Hiányzik e valami belőle és hát ha veszek komposztot vagy virágföldet mondjuk, akkor az sokkal feketébb, sötétebb színe van, tehát úgy gondolom valamiből kevés van benne. Utána olvasva a dolgoknak valóban a szén hiányozhat, tehát több fás anyagot kell bele rakni az leírás szerint.
Hát biztosan benne van ez is. Közben utána olvastam és úgy gondolom kevés fás részt rakok bele. Most megpróbálom tartani az arányokat, hátha kötöttebb lesz és feketébb. Még a tavalyit nem bontottam ki, úgy emlékszem ebben több fás anyag van.
Barna színű a komposzt, hogy úgymondjam, "működik" is! Homokos a talaj és az erről származó növényi részeket rakom egy nagy halomba, palából készült kaloda a komposztáló. Időnként megforgatom, meglocsolom. Semmi szokatlan!
Helló! Az a kérdésem, hogy miért lesz a komposztunk homokszerű, és nem fekete föld? Mindent rakunk bele, állati eredetű dolgokat - húst - nem teszünk bele, de egyébként mindent, ami a kertben keletkezik növényi hulladék.