Nota bene egy latin szó, az ignoráns van itt emlegetve orrba-szájba, csak kissé értelmetlenül.
Az ugyanis jelen esetben abszolúte mellékes, hogy én mennyire vagyok műszakilag, közgazdaságilag képzett, iskolázott, művelt szakember. Ennek itt semmi jelentősége. Sőt az én iskolázottsági szintem nem is tudható. Nem tudhatják, hogy pl. egy fedélszerkezet átépítését milyen fokú képzettség, milyen tudás alapján, illetve milyen rutinnal, szellemességgel vagyok képes megoldani. De a szitkozódók nem is azt akarják hörögni, hogy tudatlan, hanem azt, hogy tudálékos vagyok. Mert ebben a relációban csak ennek a fogalomnak van értelme (egyébként valamit kapizsgálnak a dologból, lásd a sajtólevelezésre utaló kitételt).
Szóval nem tudatlan, hanem tudálékos. Hasonlít a két szó egymáshoz, mégsem ugyanazt jelenti. Csak hát a szitkozódóknak szitkozódás közben nem mindig jut eszükbe a megfelelő fogalom.
Egyébként ezt már korábban is megfigyeltem: itt nagyjából úgy vannak néhányan a magyar nyelvvel, mint én a latinnal. Talán, ha csak latinul írnának. Nem elegendő az ignoráns egymagában, az így csak belezavar a képbe.
Most olvastam, hogy Scevola ikertestvére volt Osceola indián törzsfőnöknek, mint Romulus Remusnak...
Sőt, Romulus és Remulusnak, miként jelenkorunk dicső caesari utódja, Berlusconi lovag szerint az alapító ikreket nevezték. Nem lepne meg, ha ő és Gespenst hasonló szellemű iskolában nem tanultak volna római régiségeket...
És mégis, mire vitte... ebből az a tanulság, sajnos, kedves Gespenst, hogy még a pökhendi és bugris ignorancia sem biztosíték a sikerre, némelyik pökhendi és ignoráns bugris csak nekikeseredett virtuálsajtólevelezőségig viszi...
Én nem bánom, váltsunk stílust! Hanyagoljuk a szarkazmust, különösen, ha az egy kicsit hullaszagú! Váltsunk stílust, de ahhoz pár perc türelmet kérek, mert most össze kell szoroznom cca. három métermázsa számmennyiséget.
"Egyébként tegnap Békásmegyeren találkoztam egy patológus ismerősömmel, ő említette, hogy Vásárhelyi legújabban a prroszektúrára jár polemizálni. Ismerősöm a saját szemével látta, amint Vásárhelyi Mária egyszerre három fölboncolt hullával vitázott. Állítólag keményen állta a sarat. Mindháromnak egyszerre vágta a szeme közé: „Ein Gespenst az index garázdájaként szenvtelenül, harag nélkül, de irgalmatlanul ver aggastyánt, kisgyermeket vagy éppen terhes anyát…” (hogy ezt kitől tanulta?).
Azt mondta az ismerősöm, hogy a halottak moccanni sem tudtak, s nem azért, mert merevhullák voltak szegények, hanem mert Vásárhelyi érveinek súlya alatt teljesen ellehetetlenültek. "
Elmulasztottam azon frissiben gratulálni a fenti zsánerképedhez, de talán még most sem késő. Ami azt illeti, olyan életszerűen, bennsőségesen írtad le a bonctermet, mintha nemcsak az ismerősöd, hanem tenmagad is rendszeres látogatóként itt töltődnél fel egy-egy szellemes (ein-ein gespenst) és - ami kiváltképp fontos - ízléses riposzt előtt.
Várhatjuk, hogy nem állsz meg félúton, és nemcsak hullakamra látogatóként aposztrofálod Vásárhelyi Máriát, hanem mondjuk a temetők sírjainak éjszakai kihantolójaként? Nem kétlem egy pillanatig sem: aprólékos részletekkel szolgálsz majd arról, hogy miképp is emeli ki Vásárhelyi Mária a koporsókból a foszladozó holttetemeket. Hiszen, mint az idézett példa mutatja, nagy kedvvel, már-már a rácsodálkozás mesterkéletlen izgalmával merülsz el az efféle témakörben.
Ha a győzelem volt a célja, örüljön neki, ha viszont nem, akkor kérem, ne haragudjék rám, de idáig én már nem ereszkednék le. Inkább vegye olybá, hogy hazudtam Önnek.
Azt nem akarod megérteni, hogy ebben az ügyben sem, mint egyéb ügyekben sem vagy megkérdezve... nem az az érdekes te magadon kívül senkinek, hogy te miképpen minősítesz egy megnyilatkozást... egy magát szánalmas módon az internet virtualitásában de nem a terepül választott vitafórum közmegegyezéseit és szabályait betartva s így torz módon kommunikáló senkire van bízva az, hogy megítélje, pimaszul virtuális sokadlénye elé idézve az általa kifogásolt mondat megfogalmazóját, hogy egy vélemény, egy reakció helyes-e és megfelel-e az ő értelmezésének...
El vagy te tévedve, kicsinyem...
Ha Vásárhelyi Mária azt írja egy publicisztikában, amelyen te ósdi és hülye bölcsességeket, azokat is rosszul idézve, úgymint halottakról jót vagy semmit, meg a magad teljesen érdektelen és gondolattalan prüdériáját kéred számon, hogy Eörsi sokszor durván és igazságtalanul megbántotta elvbarátait, hát akkor azért teszi ezt, mert így gondolja.
Nevezetesen ő magát és még legalább egy másik embert Eörsi elvbarátjának gondolja, nyilván a maga megítélése szerint megalapozottan, hiszen számos alapvető társadalmi érdekű kérdéskör lényegében egyetértettek. Mi közöd teneked ehhez? Mondhatod persze azt, hogy szerinted nem is voltak elvbarátok, de mit változtat a te esetleges vélelmed, hogy nem is voltak elvbarátok, azon, hogy ők ezt így érzik és hogy megítélésük szerint Eörsi a hosszú ismeretségük alatt szintén így érezte ezt?
Ezen felül még azt állítja, hogy ő és még legalább egy másik a fenti elvbarátok közül megalapozottan igazságtalannak és bántónak érezte Eörsi egynémely véleményét, amelyek ugyan Eörsi szerint nyilván nem voltak igazságtalanok és talán bántóak sem, de a közmegegyezésre alapozva mégiscsak adekvát reakció lehetett rájuk az, hogy igaztalannak érezték és megbántódtak? Mi közöd teneked ehhez? Ha ezt állítja, nyilván így volt, ellenőrizni nem tudod, mert a megbántódás és az igazságtalanság érzete (a hamis tényállítások esetének kivételével, mert itt nyilván nem ilyenekről van szó) szubjektív, s Vásárhelyi éppen e szubjektív érzéseikről számol be... A megbántódás aktusa egy vélelem és annak percepciója ketősségében konstituálódik, s te mindkettőn kívül állsz. Legföllebb azt mondhatod, hogy "de Eörsinek igaza volt abban, amikor azt állította, amit állított, s Vásárhelyinek vagy elvbarátjának nem kellett volna megsértődnie"...
Tekintsük hát adottnak, hogy ezeket állítod. És akkor mi van?
Mivel Vásárhelyi Mária nagy valószínűséggel rég elfelejtette, hogy létezel, de az meg bizonyos, hogy nem kíván neked válaszolni arra, hogy mik voltak azok a konkrét kijelentések, amelyeken ők, Eörsi elvbarátai megsértődtek, mert ugyan miért is tenné ezt, legyen elég neked az ő állítása arról, hogy megsértődtek, úgysem tudod megcáfolni ezt, szépen, illedelmes aprómunkával kigyűjtheted Eörsi publicisztikájának az efféle megbántódásokra közmegegyezés szerint elvileg okot adható darabjait, illetve Vásárhelyinek és vélelmezhető elvbarátainak e megsértődéseknek esetleg hangot adó megnyilatkozásait, és kommentálhatod, hogy szerinted indokolt volt-e az, hogy megsértődtek rajta vagy nem.
És akkor az internetes fórum majd ismét gyarapodik egy véleménnyel, a tiéddel, amire majd egyesek válaszolnak, ha akarnak, ha meg te akarsz, akkor válaszolsz a válaszokra, ahogy már a világ menni szokott a valóságban, nem pedig a te fejedben, ahogy ment a születésed előtt is, meg rövid földi létezésed idején, meg remélhetőleg azután is.
Trehány, ocsmány munka az idézésed. Ugyanis egy fontos szakaszt kihagytál. De én ezt most pótlom. Íme:
"ha abbahagyod ezt az infantilis játékot (illetve megígéred, hogy abbahagyod, és persze nem versz át), az esetben reflektálok a fölvetésedre akkor is, ha kevéssé tartom érdekesnek vagy autentikusnak." - Ein Gespenst fanyűvőnek).
Magyarán nem felel meg a valóságnak az az eingespensti állítás, mely szerint"azt válaszoltam, véleményezem, ha abbahagyja az antiszemita uszítást."
Bárki, akinek van szeme, láthatja: Ein Gespenst nem az antiszemita uszítás, hanem az infantilis játék abbahagyására szólította fel fanyűvőt. Nagyon nem ugyanaz a kettő, kiváltképp ha tudjuk: a címzett egy virtigli antiszemita. Ezt persze egyedül Ein Gespenst nem tudta, ahogy azt be is vallja, megindító, "Nem tudom..." kezdetű, "kedves fanyűvő"-jéhez címzett vallomásában.
Illetve, még az is elképzelhető, hogy Ein Gespenst számára az antiszemita uszítás afféle infantilis játék.
Őszintén szólva engem a Scevola, illetve a Scaevola közti differencia annyira sem izgat, mint Babarczy Esztert a kereskedő (merchant), illetve a kereskedői (commercial) fogalmak közötti különbség. Babarczy a plusz i-betűt minősítette ipszilonnak (a különbségtételt ipszilonháborúnak), engem pedig az a-betű nem érdekel. Legyen Scaevola. Ez nem morális probléma.
Tudniillik morális kérdés az, hogy kiderült (legalábbis számomra mindenképpen): lebzselnek az országban olyan közszereplők, akik az ún. „gyűlöletbeszéd” ártalmasságáról dünnyögnek újabb és újabb mesét a sajtóban (ebből jól megélnek), míg a nyilvánosság virtuális szférájában ún. ninck-név mögött lapítva generálják a gyűlöletbeszédet fokról fokra (ettől pedig szublimálódik az ösztönéletük).
Ilyen hipokrita generáló embernek tartom Vásárhelyi Máriát is. (És vajon még mennyi lehet itt belőlük?)
Vásárhelyi az újságban erősen átkozza Gerőt, Schmidt Máriát és másokat, mert azok pl. az Élet és Irodalmat a „gyűlöletbeszéd” egyik fő forrásának nevezik, azt állítván, hogy éppen Vásárhelyiék terjesztik a gyűlöletbeszédet; Gerő egyenesen azt mondja, hogy az ÉS, illetve a Demokrata egyaránt „szennylap” ilyen értelemben.
Vásárhelyi pedig hosszú nekrológot szentel annak, hogy Gerő ítéletét vitassa. Nem túl nagy meggyőző erővel persze, csak a morcosság, a szimpla fölháborodás érződik ki a sorok közül (értelem alig-alig), de nem is ez a döbbenet számomra. Hanem az, hogy a Nyilvánosság Klub vezetőjében nincs annyi méltóságtudat, hogy teljesen elkerülje azt a helyet, amelyet amúgy „végtelenül gusztustalannak” tart. A polgári nevén persze nem vállalja a „gusztustalanságban” való szereplést, viszont álnéven kéjesen merül el benne, tapicskol, lubickol, olykor prüszköl az undortól, vagyis végső soron jól érzi magát.
Számomra tehát az az alapvető morális kérdés, hogy miként illeszkedik a „gyűlöletbeszéd” ártalmasságáról széthintett gutenbergi szentenciákhoz a virtuális szférában nyomatott „általam nagyon rühellt” szerkezet, illetve a „nagyon rühellésből” fakadó számos hamisítás?
Miként (Scevola ide, Scaevola oda) továbbra is áll a kérdés: mivel igazolható a Nyilvánosság Klub vezetőjének ÉS-beli állítása, mely szerint Eörsi István igazságtalanul és gyakorta sértegette elvbarátait? Továbbá kérdés maradt a kérdés: Vásárhelyi Mária az élő Eörsit is ily szigorú kritikával illette-e, vagy csak a halott Eörsibe volt oly bátor egy jó nagyot és elvszerűt belerúgni?
Ha Livius ír erről is valahol valamit, szívesen elolvasnám.
Bárha a nekrológodat olvasnám, kedves Gespenst, egy Gespenstnek már bízvást kívánhajuk nekrológját olvashatni a szíves emberi közlekedés mezsgyéin belülről is,
oly vidámsággal tölt el az alábbi szósorod...
Ilyen az, amikor négy fő interiorizált okostojás (három + egy: a három liberalista mellé újra odainteriorizálódott egy antiszemita „szarjancsi”), szóval ők négyen erősen összedörzsölték lateiner agyukat, mégsem tudják szegények eldönteni, hogy akkor most Sceavola vagy Sceavolae.
Tudniillik: ha Scaevola, akkor mért hivatkoznak Liviusra (aki szerint Scaevolae), ha viszont Scaevolae, akkor mért írnak Scaevola-t?
Az alapproblémát már kifejtették neked többen is, az pedig abban áll, hogy ignorálod a főnévragozás hosszas és dicső múltra visszanyúló közmegegyezéses kulturális institútumát. Holott hát attól, hogy ha becsületes neved, teszem azt, "szarjankónak" alakban jelenik meg egy adott szintaktikai környezetben, attól téged még nominativusban nominálnak mind közönségesen a beszédes "szarjankó" néven.
A helyesírásról írott megfellebbezhetetlenségeid alapján pedig következetlenségről tanúskodik helyesírási kérdésekben való toporzékolásod, hiszen szerinted nincsen nyelvi kérdésekben közmegegyezés.
Ezzel ugyan a nyelv, és ennek nagyon szűk szegmenseként a helyesírás konstituáló princípiumát tagadod, na de hát mit érdekel ez téged a virtuális véresszájjal Babarczyt meg Vásárhelyit meg bárki utadba vetődőt tépkedő, egyébként semmiről se szóló és alaptalan polémiákra felépített kutyaólfilozófiád létbe vonyításában...
Na de ha tagadod (mint írod: nyelvi kérdésekben nincs közmegegyezés), akkor mit rugózol rajta?
Azt már nem a te okulásodra írom, mert reménytelen, nem azért mintha annyira hülye lennél, amekkora hülyeségeket írsz, hanem romlott és szerencsétlen alkatodnál fogva képtelen vagy tárgyi információk befogadására, hogy bizony közmegegyezés létezik, ugyan nem önmagában, természetesen, ennek az állításnak a vélelmét torz agyad szülte, hanem éppenséggel a nyelvre, mint formális szabályrendszerre vonatkozóan, és a szabályok pontosan ezt a közmegegyezést rögzítik a maguk adott pontosságával és vélelmezett preskriptív erejével.
E nélkül a közmegegyezés nélkül nem létezhetne nyelvhasználat, a te torz világodban nem is létezik, hiszen semminek nem az a neve, amiképpen azt mások hívják, hisz senkinek nincs joga a nyelv közmegegyezéséből kiindulva elnevezni és megnevezni, ugyanis mindennek kizárólag az a megfelelő megnevezése, amit te tulajdonítasz neki fölösleges és nevetséges és egérvicsorgásszerű polémiáid aktuális érdeke szerint, most éppen a nyelvi közmegegyezést tagadod, holott ez igen pontos leírása az anyanyelvi beszélők kooperatív viselkedésén és nem valamely vaslogikájú szigor preegisztens meghatározásain alapuló szabályrendszernek...
Amúgy meg, te torzult lélek, én soha nem regisztrálok csalóka álcaneveket, a teveled való vita kedvéért meg különösen nem, mert élősúlyban sem érsz nekem ennyit és egy vitafórumba, ha írok, nem kéredzkedem vitára, hanem arra használom a vitafórumot, amire az közmegegyezés szerint való, vitára és a véleményemnek egy másik vélemény kapcsán való kifejtésére, nem pedig szánalmas és bő levű, de kevés magvú onániára...
A borzongani vágyó serdültebbek kedvéért álljon itt újra a fékevesztett nagyképűséggel ötvözött mélységes ostobaság riasztó mementójaként a tőlem származó kiemelésekkel az, amit a nyelvről, a közmegegyezésről és a stílusról néhány napja idefröccsentettél:
4) Azt írja a többszörösen vitára kéredzkedő, jószóért gazsuláló Rókaszájú Énekes, hogy „a határozatlan névelő használata nem ízlés… hanem szabályokban rögzített közmegegyezés kérdése”.
Nos, aki nem tudja, hogy „közmegegyezés” önmagában nincsen, a megegyezés mindig valamiről szól, jelen esetben a nyelvi ízlésről, vagyis aki az ízlést szembeállítja a közmegegyezéssel (miként a nyulat a nyúlketreccel, s megállapítja, hogy a kettő nem ugyanolyan), az a nick viszont már egyáltalán nem vehető komolyan. Előkúszhat valahonnan a virtuális homályból újra és újra, előóvakodhat akár hason csúszva is, előrimánkodhatja magát bármilyen sunyi nicken, nem lesz vele vitázva. József Attiláról pedig végképp nem.
Egyébiránt pedig nyelvi kérdésekben nincs közmegegyezés. Közízlés van, amelyet vagy pofon ütünk, vagy nem ütünk pofon. Még a suksükölésben sincs kötelezően előírt szabály. Én suksükölök, aztán az vagy bánycsa a másik ember szemét (s akkor nem olvassa), vagy nem bánccsa (s akkor elolvassa).
Engem speciel a névelőhasználatot illetően nem érdekel a közízlés. Vagy mondhatom hetykébben is: szarok a közízlésre. Ott és olyan névelőt használok, ahol és amilyet csak akarok. A mondatot pedig csak azért is éssel kezdem. És akinek ez nem tetszik, az nem olvassa az írásaimat. Az megteheti, hogy regisztrál egy másik kamunicket (Node), és lejelentkezik valaki másnál vitatkozni József Attila költészetéről.
Nem kell elkeseredni ettől, ahogy pár bugris, liberalista, homo interneticus -pfújj ez olyan latin-szerű-, fontoskodó, ostoba és lapító latintagozatos -esetleg némettagozatos- okostojás, interorizált hülyegyerek összeesküvése miatt diadalt arat a műveltség, az odafigyelés, a tisztesség és a felkészültség a latinos műveletlenség, a beképzeltség, a tisztességtelenség, és a felkészületlenség fölött. Utóbbi tulajdonságok öröké élnek, ha te -sajnos- nem is, de lesznek méltó utódaid, akik mindeme tulajdonsággal rendelkeznek. Ritka adomány ez, de ne aggódj! Lesz majd valaki, igen lesz majd talán, énekelheted Koncz Zsuzsával. Mama.
Én bízom benned! Ne hajolj meg ilyen egyszerű csürhe egybehangzó állításainak súlya előtt! Meséld el, mit kellett volna írniuk! Hogy az átmenjen a te szigorú szűrődön. Ne ismerd be, hogy tévedtél! Ne kérj bocsánatot azért mert hülyegyereknek neveztél valakit, alaptalanul! Ha ezt tennéd, egy világ omlana össze bennem. Bagázs ez, csürhe. Antiszemiták, kontra-antiszemiták és fedáksári-antiszemiták gyülekezete. Renonszensz. Ne hátrálj! Menj tovább a Lenini-úton, adj nekik! Olvasni akarlak! Hallgatni. Mint Troppauer Hümért. Legfeljebb Tuskó Hopkins nicknéven írsz majd, hogy eláruljon rólad választott neved. Lehetsz még vécsnij agóny. Mert örökké égni fogsz.
Életem egyik legjobb döntése volt, hogy érdemben nem álltam velük szóba.
Olyanokkal ne is állj szóba se érdemben, se érdemen kívül, akik valamihez jobban értenek, mint te!
Maradjon néked a téged ájulva tisztelő bolsh a fa alatt bölcsellő professzorával, esetleg a.t.tapman is előkerülhet a süllyesztőből és Ámde olvtárs is a kebeledre borulhat demonstratíve.
Ekkorát szopni!
Bazze, nem térek magamhoz:)))
De most komolyan: nagyon nehéz lenne bevallani, hogy ezt elkúrtad? Összedőlne a világod?
Te, szerencsétlen reneszánsz fasz:)))
Holnap egy bő hétre magadra hagylak, de szemlátomást lesznek, akik az aktuális hazugságaidat az orrod alá dörgölik. De persze minek? Még egy macska is okulna belőle, de nem egy homo faszicus...
És én is visszatérek, mint Arnie, ne reménykedj, szerencsétlenkém!
Mintha a nekrológomat olvasnám
Ez legalább nem latinul van:
Tristeválasz | megnéz | könyvjelző 2006.08.03 19:00:59 (12799)
Tehát: nagyon, de nagyon igyekeztél úgy fogalmazni, hogy még véletlenül se derüljön ki: ugyanolyan ocsmány antiszemitának tartod fanyűvőt, mint a többi számolgatót. Játszottad az értetlent: "Nem tudom, antiszemita vagy-e, vagy sem, nem is érdekel gyakorlatilag" - Ein Gespenst fanyűvőnek). Holott, ha nem vagy teljesen imbecilis, nagyon jól kellett tudnod, hogy fanyűvő ténylegesen egy ocsmány antiszemita. Ám majdhogynem minden áron vitázni szerettél volna vele - még ezen az áron is, hogy eljátszottad a hülyét.
Előzmény:kívül a magyarázat (12798)
Vagyis Vásárhelyi Mária már a szimpla hazugságig züllött. Ugyanis a valóság az, hogy fanyűvő megkérdezte: véleményezném-e valamely hozzászólását. Mire azt válaszoltam, véleményezem, ha abbahagyja az antiszemita uszítást. Ez volt a feltételem. Ti. én elvben nem zárom ki a vitát az antiszemitákkal sem. Ugyanakkor jeleztem: konkrétan az illetővel csak akkor állok szóba, ha fölhagy az alattomos (kódolt) zsidózással. Nem hagyta abba. Így aztán nem véleményeztem semmit. Mert alattomos emberekkel nem vitatkozom. Na most, nem szégyellem mindezt, nem is vagyok rá büszke, csak azért írtam le, mert tényszerűen ez történt. És Vásárhelyi Máriának ez a „mindenáron akarás”.
Nem csodálkozom azon, hogy Eörsi éppen csak köszönt neki. Valószínűleg Eörsinek is mindegy volt, hogy valaki magyarul, avagy latinul hazudik-e.
Mindazonáltal már sejtem, de ott egye a fene, nagyjából már tudom, hogy miért irtózom ezektől az emberektől. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy érdemben nem álltam velük szóba.
Ilyen az, amikor négy fő interiorizált okostojás (három + egy: a három liberalista mellé újra odainteriorizálódott egy antiszemita „szarjancsi”), szóval ők négyen erősen összedörzsölték lateiner agyukat, mégsem tudják szegények eldönteni, hogy akkor most Sceavola vagy Sceavolae.
Tudniillik: ha Scaevola, akkor mért hivatkoznak Liviusra (aki szerint Scaevolae), ha viszont Scaevolae, akkor mért írnak Scaevola-t?
Azt hiszem, ennyi latin tagozatos hülyét még nemigen láttam egy bokorban. És még büszkék is rá!
És ez a bunkó a Roma városnevet is Roma- nak írná latinul, nem pedig Romam-nak, mint Livius.
Na, islyen szégyenletes, bugris tájékozatlanságot még itt nem láttam. Igaz, hogy mitán közölted, hogy a helyesírása nem érdekes és te úgy írsz, ahogy akarsz, és az nem közmegegyezés és egyáltalán, semmi sem az, aminek a közmegegyezés alapján az emberek azt nevezik, akkor már azt hittem, eljutottál a pökhendi, tapló ostobaság és jelentéktelenség legmélyére, de látom, még tovább ésol, a szégyentelen, aljas ignorancia eddig ember által feltáratlan rétegei felé.
