Honnan is tudnád, az elmúlt 5 évben szinte nem is írtál ide semmit, gondolom ezzel is jelezve, hogy már mennyire eltávolodott Jarre attól a jó kis békebeli régies hangzástól. Amivel semmi gond nincs, mindenki a saját ízlésének megfelelően hallgasson zenét, nincs ezzel baj, ha neked ez már túl modern vagy túl sok változás, teljesen oké, akkor hallgass más előadókat és nyugodtan hagyd meg a Jarre iránti rajongást olyanoknak, akik szeretik a mostani koncertjeit, lemezeit is. Viszont akkor hogy lehet 1 nappal az újrakiadás megjelenése után rögtön itt lenni véleményezni? Ezek szerint még mindig követed a híreket Jarre-al kapcsolatban, akkor mégsem lehetnek olyan rosszak a lemezei, koncertjei manapság sem ha még mindig ilyen aktívan figyeled, hogy mit adott ki éppen, nem?
Úgy értettem, hogy régi anyagból dolgoztak, ami károsodott, ki beszélt analógról? Ettől még az ő hibájuk, de egyértelmű, hogy nincs rajta a 2015-ös kihagyás az Ethnicolor meg a Diva közepénél.
Nem ismerem a Zoolook forumon folyó vitát, de tudtommal a Zoolook DDD anyagként van feltüntetve a legelső CD kiadáson is, tehát nemcsak a mastering, hanem a keverés és a felvétel is digitalisan törtent. Szóval, nem hiszem, hogy analóg magnószalagokat vettek volna elő a legújabb kiadáshoz.
Egyébként tényleg hallgatóak sajnos a hibák az Ethnicolor-ban, ezért nagy kár. Viszont a Moon Machince mastering-je szerintem nem lett rossz, tisztábban hallható, mint a régi.
Még ugyanezen a Zoolook fórumon persze arra is rájönnek, meg más helyeken is, hogy egyszerűen csak annyi történt, hogy az eredeti szalagokat használták fel ehhez, ami sajnos károsodott az elmúlt 40 év alatt. Ezt cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a 2015-ös remaster legzavaróbb hibája, hogy az Ethnicolor két része között kihagyás/akadás volt, most eltűnt és megint úgy hangzik, mint az eredetin. Szóval nem a mastering folyamat vagy a kódolás közben keletkeztek a hibák. Ha már kritizálunk, akkor úgy korrekt, ha a teljes képet nézzük. (Csak akkor ugye nehezebb technofóbosokni.) Meg azért látom olyan hozzászóló is előbújt a barlangjából, aki évek óta nem ír ide semmilyen koncert vagy album vagy interjú vagy bármi alkalmából, de ezért a sebesült vadra azonnal lecsap. Nem baj, jó tudni, hogy mindig olvassa, amiket írok a Starmus koncertről, Electronica-ról, Oxymore-ról, stb.-ről. :)
Jólvan, akkor nemcsak én hallottam benne a hibát, 0:33-nál, 0:49-nél, 0:58-nál, 0:59-nél, 1:11-nél. Ennek benne kellene lenni, vagy mik ezek a scratch-ek, vagy mik….? Apple Music-en hallgattam bele…
Jarre a kedvenc jazz albumával, Miles Davis 'Sketches in Spain'-jével. Miles Davisről azt lehet tudni, hogy minden évtizedben megújult, kísérletezett, más stílusokból is átvett elemeket és megcsinálta a saját verzióját, fejlődött a technológiával, mindezek miatt pedig a kezdeti stílusának rajongói sokat bosszankodtak...
Mondom, teljesen megértem ezt az álláspontot is, nálam az Interior Music nevű album és a Jarremix nevű remixlemez azok, amiket nem tartok túl sokra finoman szólva. Csak megjegyeztem, hogy Jarre viszont mindig is szerette a jazz-t, szóval önmagában teljesen logikus, hogy csinállt egy jazz albumot is a kísérletezései alatt, függetlenül attól, hogy ez az adott hallgatónak tetszik-e. A lényeg, mindig valami újdonságot próbált ahelyett hogy az Oxygene végtelen 'copy and paste'-je köré épített volna karriert, szerintem ez teszi igazi művésszé.
Számomra ez Jarre egyetlen olyan albuma, aminek meghallgatásához kb. 10-szer futottam neki a megjelenése óta, de egyszer sem jutottam a végére. Kb. 5-6 éve ezért már nem is próbálkozom vele. Igaz, a zenei műfajok közül talán a jazz, ami a legkevésbbé áll közel hozzám, így azon, hogy számomra hallgathatatlan ez a album, nem is csodálkozom. Ennek ellenére a Blah Blah Cafe száma tetszik, az Oxymore-t pedig imádom, nekem benne van a Jarre albumok közül a top 5-ben.
Ma lett 22 éves a Sesssions 2000, Jarre future jazz/lounge/electro jazz/experimental/ambient kategóriákhoz, címkékhez besorolt lemeze.
Ez a lemez mindig is megosztó lesz, aki szereti a játékosabb jazz-t, annak tetszeni fog, aki nem szereti a jazz-t, annak meg nem. Ez érthető is. De ne csináljunk úgy, mintha ez ne lenne igazi Jarre album, Jarre életének mindig is fontos része volt a jazz. Eleve amiatt lett zenész, mert az anyja legjobb barátjának jazz klubjában megismerte Chat Baker-t és más nagy előadókat. Emellett mindig is nagy Miles Davis rajongó volt. A zenéjében is újra és újra előkerül a jazz hatása, a Ron's piece, Blah blah cafe, Toyko Kid, amelyet mind más jazz műfajt képviselnek, pl. ez első az érzelmes-dallamos jazz, a második a fura avant garde funk jazz, a negyedik meg a sötét, disszonáns komolyabb jazz. Az Oxymore struktúráit is a jazz-hez hasonlította.
Szóval nem olyan meglepő, hogy van egy jazz albumba is. Persze nyilván nem erről volt ismert, ez világos, szóval kockázatos lépés volt, de pont akkor a kiadójával nem volt éppen jóban, szóval nem érdekelte, hogy mennyire lesz reklámozható és eladható, kísérletezett és kész. Végső soron mindenkinek a személyes ízlésén múlik, hogy tetszik-e ez a lemez vagy nem.
Nekem például tetszik, egy nyugtató, kellemes, mégis játékos, élettel teli és részletgazdag, kidolgozott lemez el, tökéletes egy téli, sötét vagy esős délutáni vagy esti hallgatásra. A nyitószám, a January 24 a leginkább kaotikus, struktúra nélküli talán, folyton új elemek jelennek meg és lassan halad előre majd irányt vált megint. A másik, March 23 nagyon is dallamközpontú, strukturált, ritmussal, egy erős, fülbemászó szaxofon dallam köré építve, amihez vonós hangok csatlakoznak. A May 1 szintén dallamos, egy elég fülbemászó, de gyönyörű, repetitív zongoraszólam köré épülve, ez volt ez első szám, ami tetszett, amikor először ismerkedtem a lemezzel. A June 23 elég minimalista, itt is találunk szaxofont, de ezúttal ütem nélkül, ambient-ebb formában, talán a legkevésbé kedvenc számom a lemezen, de azért nem rossz. A September 14 viszont a leginkább jazz, folyamatosan játékos zongora és vibrafon dallamok válaszolgatnak egymásnak, közben amolyan Zoolook-szerűen emberi hangminták is, meg még egy csomó más elektronikus elem, klasszikus jazz lüktető ütem mellett, ez egy nagyon élettel teli szám, a kedvencem erről a lemezről. A zárószám pedig a December 17, ez egy ambient, nyugodt, nagyon télies hangulatú, nyugtató, néha kicsit Biosphere-re hajazó zene, ami szerintem tökéletes lezárás az albumnak.
Nem mondom, hogy ez a legjobb lemezei között van, de azt sem, hogy legrosszabbak közt, nekem összességében bejött ez a kísérlet.
A kritikusak annak idején egyébként tetszett a lemez, volt aki Miles Davis kései műveihez hasonlította, illetve az Egyesült Királyságban a "Hónap Legjobb Független Albumának" választották a kritikusok. Szóval azt gondolom, hogy ez a lemez is megéri a rendes hallgatást, aztán vagy tetszik, vagy nem.
Mondom, értem, én csak arra utaltam, hogy az Odyssey nem a lemez, amit érdemes beszerezni rendes fizikai formátumban, nekem nincs is és nem is lesz soha. Az Oxygene 3 vagy a Metamorphoses ellenben nagyon is.
A SAW2-nek én is azt a verzióját szeretem, amin a Stone in focus ott van.
Nyugi. Tranquilo. Mindent a maga idejében. Az is csoda, hogy ezek lepörögtek. Itt dekkol az asztalomnál kb. 100 CD még, amit a költözésig szeretnék meghallgatni, köztük az Aphex Twin újrakiadás (SAW2) és a Hungarian Rhapsody 2CD. Meg egy valag Dire Straits és Fleetwood Mac. Meg Blues Brothers... :)
Persze, értem, csak arra utaltam, hogy az Odyssey-re "pocsékolt" idő alatt meghallgathattál volna egyet a felsorolt - sokkal nagyobb élményt jelentő - későbbi lemezek közül. :)
Az Oxygene 7-13 megvan. Majd újra lecsekkolom. A régiek közül még az Equinoxe hiányzik CD-n. Plusz még a Cousteau és talán a Rendezvous. Na jó, max a Chronologies, de az már mazochizmus.
Amúgy volt jó 10 év, amíg alig tudtam venni bármit is, eléggé kevés pénzből gazdálkodtunk, max. DM-re futotta. 2010 után kezdtem el más előadókat is masszívan gyűjteni, miután sikerült anyagilag összeszedni magam.
Miért az OFF? Ez a Jarre topik, pont erről kell itt írni.
Van egy olyan érzésem, hogy esetleg te az Odyssey-ről hitted azt pár éve, hogy az az Oxygene 7-13, azért hitted hogy olyan 'tuc-tuc', mert a 90-es években ezek a remixek eléggé egy kaptafára voltak építve. Azt hiszem a DM topikban is volt valami félreértés, hogy az Oxygene 10 űbergagyi Marcorporation remixe volt összekeverve az igazi Oxygene 10-el.
De azért az meg milyen dolog már, hogy valakinek az Odyssey megvan CD-n, de az Oxygene 7-13, az Oxygene 3, a Metamorphoses, Geometry of Love, AERO vagy az Electronica 1-2 meg nem? Mintha valakinek mindenféle DM remixgyűjtemény meglenne, de az Ultra, az Exciter, a PTA meg a Memento Mori viszont nem.
(Egyébként még a 1995-ös Jarremix-et ajánlom, az tényleg nagyon gagyi remix, sokkal gyengébbek mint bármi az Odyssey-n, az még kevesebbet fog kiváltani.:) )
OFF: frissen szerzett Les Chants Magnétiques és Odyssey CD-ket hallgattam dobozolás előtt (költözünk), hát előbbi lúdbőr volt, az utóbbi leginkább semmit nem váltott ki. Volt 1-2 érdemesebb remix, de Jarre-hoz szerintem egyiküknek se volt nagyon köze.
Eléggé fake news-nak tűnik. Főleg mivel már posztolgatják is hogy kikkel, volt aki Mike Oldfield-ot is felsorolta. Mármint a visszavonult Mike Oldfield-ot...
Jarre évekkel ezelőtt azt mondta, hogy a harmadikon ázsiai és afrikai zenészekkel is akar dolgozni, meg idén év elején valami olyat mondott, hogy az Oxymoreworks ennek a helyét tölti be. De a legfontosabb, erre nagyon pontosan emlékszem, hogy azt mondta, hogy a harmadiknál egyesével fognak megjelenni a dalok, mert nem akarja, hogy az emberek ne figyeljenek oda a kevésbé ismert előadókkal csinált zenékre. Az Oxymoreworks-nél pontosan így is tett, minden hónapban jött ki egy. Ha ennél is ezt tervezné, mostanra már ki kellett volna jönni az első néhánynak, hogy jövő májusra mind kijöjjön. Az Oxymoreworks-nél is egy teljes éven át jöttek a dalok, pedig az egy sokkal rövidebb album, mint egy Electronica lemez.
