AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Egyértelműen Kloggcsival értek egyet énekhang ügyében. Ez olyan, mint a Death, aminél állandó téma volt, hogy vajon tiszta énekkel mennyivel jobb lehetett volna, aztán megkaptuk a Control Deniedot, és hát köszi szépen, akkor már inkább Chuck harákolása. Szóval a Moontower pontosan így jó, és csakis így.
Mindazonáltal a Nightingale egyes lemezei nekem jobban tetszenek, de ez sem rossz, sőt. Érdekes kettősség ez a progos, dallamos zene és hozzá az erőteljes hörgés, persze megint hozzátéve, hogy huszonöt éve volt érdekes, ma már messze nem kuriózum, ugyanakkor most is működik. Egyébként itt-ott a riffelés a hörgéssel meg a ritkán és váratlanul, de annál jólesőbben felbukkanó tiszta énekkel (nagyon kedvelem Swanö hangját) az Opethet juttatja az eszembe, csak ez könnyedebb, közérthetőbb. A domináns szintetizátorjáték pedig nyit neki egy másik dimenziót, ami által még egyszerűbben befogadható. A Patchworks, vagy épp az Uncreation egyenesen slágeresek, az In Empty Phrases pedig pompás zárás.
Még azon töprengtem, vajon az Encounterparts nem valamiféle tiszteletadás-e a Rushnak. Merthogy ugye Counterparts, és úgy az egész albumra is hallhatóan hatott a Rush. Mindenesetre ha egy olyan dallambubus listázta, mint Kloggcsi, akkor mindenki beláthatja, hogy a hörgés dacára sincs igazán mitől tartania. Ez egy nagyon jó lemez. 10/8
AOTD off
A Sanhedrinről nem írok, arról a megjelenése óta pontosan ugyanazt gondolom, mint a dallambubus kolléga úr (10/6)
Hallgattam a megjelenésekor is, meg most is kétszer, de nem tudok rájönni, mi bajom van az alapvetően okés NWOBHM típusú zenével. Talán az énekesnő teljesítménye, hangszíne, talán a tetszetős részletek ellenére mégsem maradéktalanul összeálló szerzemények, nem tudom, de nálam nem működik, pedig akár tehetné is. Egy klubbulin teljesen tudnám élvezni, így lemezen valahogy nem sikerül. 6,5/10
(annak idején nem gondolták át ezeket a “new wave” elnevezéseket, nem sejtették, hogy egyszer fucking old wave lesz belőlük)
Nem értek egyet Horzival, tiszta énekkel esély lett volna rá, hogy átlaglemez legyen belőle, amit akár mondjuk Arjen Lucassen is kiadhatott volna, így viszont a durva ének egészségesen ellenpontozza a billentyű-hangsúlyos progos témákat. Én Swanö dallamos énekes projektjét, a NIghtingale-t is bírom, de ide pont ez való. Kicsit szikár a hangzás, de ez legyen a legnagyobb baja, nekem tetszik ez az album. Irigylem az olyan embereket, akik egy szál magukban leülnek, és egy ilyet tudnak megszülni, tokkal-vonóval, összes hangszerestül, csak mert olyan kedvük van épp. 8/10
A kellemesnél nem több, de egyébként jóra tudtam hallgatni. Kár, hogy nem tiszta énekkel vették fel az egészet, engem mindig ledob az érzelmes zenével kombinált keménykedés. 100/74.
Nekem, mint régi hard rock/heavy metal zene kedvelőnek, nincs igazán jó véleményem a Pink Floyd-ról.
Kb. 1980 óta hallgatok ilyen stílusú zenéket, s természetesen próbálkoztam velük is fiatalon, de szerintem egyik stílusba se nagyon férnek bele, s ezért nem is foglalkoztam velük.
Nyilván van néhány, egy rocker számára is hallgatható szerzeményük, de ennyi.
Kb. az a szint számomra, mint a Yes, U2, Genesis,stb-stb, amikre ráhúzzák a rockzene kategóriát, aztán hallgassa, aki akarja vagy bírja!))))
Úgyhogy én inkább meghallgatok egy Kalapács-Első merényletet vagy egy Dream Theater- Falling into infinity-t, ha már lehet választani.
