> Arra lennék kíváncsi, hogy a történelmi időkben is megvolt-e a kettős (lehet, szabad)
Megnéztem A magyar nyelv történeti nyelvtanát, azon belül a kései magyar korral (1350-1550) foglalkozó részt (II/1. kötet 114. old.): "A -hat/het képzős igék még a korszakunkbeli nyelvhasználatban is két fő jelentésárnyalat kifejezésére szolgálnak, közülük a 'képes, tud valamit tenni' lehetett az elsődleges, bizonyára ebből alakult ki a cselekvés lehetőségének a kifejezése."
Ez tehát a te szempontodból csak egy jelentésről tud, azonban nem tudom, hogy hogyan értékeljem a "még a korszakunkbeli nyelvhasználatban is" fordulatot. Ez mintha azt sugallná, hogy később volt további jelentéseis, és ez a később nem a XX. sz. De azt hiszem, nincs a könyvtáramban a középmagyar kort hasonlóan feldolgozó munka, így nem tudom a dolgot verifikálni.
Még egy dolgot lehetne csinálni, a http://www.nytud.hu/hhc/-ban végignézni a korai találatokat, hogy igazolható-e valahol a 'szabad' jelentés. De ez nagy munka, így én nem kezdtem hozzá,
lesz – ‘valamivé válik’: derék emberré lesz; ‘bekövetkezik’: baj lesz belőle; ‘a létige helyettesítője jövő időben, felszólító módban és más alakokban’: lesznek, légy, lennék, lenni, lehet. Származékai: lehet, lehetséges, lehetetlen, lehetetlenség. Ősi örökség a finnugor korból: zürjén loni, votják lu (‘lesz’), cseremisz liem, észt leema (‘van, lesz’). A magyar ige az sz-szel bővülő v tövű igék (hisz, visz, eszik, iszik, alszik) csoportjába került. Lásd még jóllehet, légyott, lény, lényeg, lét, meglehetős, meglett.
Az etimológiai szótárak nem hozzák a lehet segédigét. Arra lennék kíváncsi, hogy a történelmi időkben is megvolt-e a kettős (lehet, szabad) jelentése vagy a nyelvművelők álláspontja az igaz és újabb (XX. századi) fejlemény. Azaz a "füvön nem lehet focizni" kifejezés rossz és helyette a "füvön nem szabad focizni" a jó, ami egyébként a kifejezés valódi jelentését tükrözi.
Nyilván ő is vette valahonnan, csak én nem éreztem annyira magyartalannak, hogy hadakozni kéne ellene. Valószínűleg tükörfordítás valahonnan, mint annyi más, szemrebbenés nélkül használt kifejezés.
Ja, és még a meg szeretném mondani szórenddel lehetett kiakasztani. Ma sem tudom, hogy azt csak ennek köszönhetően érzem helytelennek, vagy a szertném tényleg másképp működik, mint az akarom vagy a kell.
Nem kell mindent megmagyarázni. Ez amolyan halandzsanyelv is lehet, ahol nem a jelentés, hanem a hangzás, a ritmus rigmus dominál és teremt. Hasonló előfordul más népdalokban is. Pl. "Ó mely sok hal terem az nagy balatonban, baharaharahaha ........."
Azt hiszem, a táliberben a Tal über(gang) lakik, a máliber meg ennek ikerítése.
Az egyetemen volt egy öreg (nem nyelvész) professzor, annak az volt a vesszőparipája, hogy pont csak a mondat végén van, valamint vagy óvok vagy intek, de óva intek nincs.
„Általános iskolában fogalmazást kellett írnunk, amelyben párbeszéd is szerepelt. A párbeszédben feltettem azt a kérdést: ’Hová mész?’ Máig emlékszem a tanárnőm felháborodására és bosszús hangjára, ahogyan az osztály előtt példát statuált fogalmazásom felolvasásával. A szavaira is konkrétan emlékszem: ’A meszet a falra kell kenni!’ Addig soha senki nem szólt, hogy a menni ige ilyen használata nem fogadható el. A szüleim, a rokonaim, a barátaim mindegyike így használta és használja ma is, én mégis kínosan ügyelek arra, hogy még véletlenül se használjam ezt a szót ilyen formában.”
Ezt az epizódot csak én nem értem?
Mit szerett volna a tanár hallani? **Hova megyel? !?
Vagy lehet, hogy itt a tanár nem "kijavítani" akart, hanem egyszerűen csak nyelvi játékot játszott a homonímákkal? (Ilyet néha csinálok magam is), és a gyerek csak félreértette?
Egy hosszab "márka" rövidítéseként használni, hogy RIMA nagyon gáz?
Tudjuk, mit jelent (nem is olyan régen, talán a helynevek kapcsán (Rimaszombat)) volt is szó róla.
Kérdésem: szerintetek mennyire él aktívan a a jelentése? Ha a "terméknek" egyébként nincs olyan aspektusa és csupa nagybetűvel van rövidítve: árthat mégis a "márkának"?
Igen, ilyenekre gondolok, és igen, egy [megszolitȧs]-t a hosszú mgh-kon szocializálódott ember simán félreértheti megszorításnak.
Az igazság az, hogy az i pro í stb. zárt mgh-knál megszokott jelenség.
Az é/á-nál sem zavar annyira a rövidülés, mert különböző a minősége is a hangoknak (na, akkor most [ɛ] : [e], [ɒ] : [a] lesz az oppozíció [ɛ] : [eː], [ɒ] : [aː] heyett, és akkor mi van?).
Viszont az ó, ő rövidülése ilyen szempontból "problémás" (hosszú távon, majd 100 év múlva visszatekintve: nem), legalábbi is per pillanat, mert számos (kvázi)-homofónt hoz létre (igen, hosszú távon a homofónia nem zavaró, mihelyt egy generáció már homofón módon találkozik vele..., és úgy tanulja meg, kezelni tudja).
És ugye, pont az o ~ ó miatt értetted te is félre, úgyhogy ezt az elméleti eszmefuttatást szépen alátámasztja példád.
Nem tudom, hogy erre gondolsz-e, de a múltkor jót röhögtem, hogy a bemondó kétszer is azt mondta: megszorítás, holott a szöveg alapján megszólítást kellett volna.
Utóbbi időben egyre többet hallom videófelvétleken, hogy az ó, ő, á, é, tehát a nem zárt hosszú mgh-kat is (és nem csak az í, ú, ű-t) röviden ejtik, és itt jön a (számomra) új infó: nem csak hosszú msh.-után.
Mondjuk a hosszú mgh-k rövidülése univerzális tendencia, a hangváltozások egyik leggyakoribb példája, úgyhogy nem meglepő per se, csak nekem ez újnak tűnik.
Kérdésem: Valóban újabb jelenség? Tapasztaljátok ti is, vagy csak beképzelem?