Nyugi, én nem romantizálom. Csak nem tagadom el az érdemeit, viszont a rombolás szó szerintem óriási túlzás. Ez az egész "kettőn állt", nyilván mindenkinek megvolt a maga sara, suerintem felesleges egyoldalúan beállítani se az egyik, se a másik oldal kárára.
És igen, ÉN ott voltam. Tudnék mesélni, de nem fogok. Bibi-bííí. :))
"fals", "hamis"... Ezeket éppúgy nem tudhatod, mint én... Ott voltál? Ismered őket? Tudod kivel milyen dolgozni? Gyilkos a maximalista és a henyélő is, és nem feltétlenül sunyi, aki kerüli a konfliktust... Nálam meg ezek verik ki a biztosítékot: Alan a Mester, Alan a Big Boss, Alan a Főnök, bezzeg amikor még Alan, mos'meg... bahhh... Na hagyjuk is, mert felpattintotok addig-addig, saztán nem állok jót magamért... még a végén elkezdem győzködni a topikot, hogy ne táplálja tovább ezt a romantikus Alan misztifikációt, meramúgymeg teljesen felesleges... :)
Arra meg, hogy Martin az életben milyen sunyi nyuszi, és inkább Ándit küldte tárgyalni, azt hiszem valahol itt kell keresni a bandán belüli helyzet elmérgesedésének a gyökerét.
Igen. Ez az Álán, a romboló egy még nagyszerűbb ikonkép, csak totálisan fals. Szerintem sok más együttes a,fél karját adta volna egy ilyen rombolásért. Akkor idézzük fel, hogy Alant a Cure-ba várták egy időben, egy olyan önfejű diktátor mellé, mint Robert. Na, ennyit Alan negatívan felfestéséről. Szerintem sokkal nagyobb szerepe volt a kialakult helyzetben a többiek elkényelmesedésének, mintsem olyan hamis karakterjellemzéseknek, amiket itt lejjebb felvázoltak.
Az "Alan = mérgező munkakörnyezet" témához. 2003-ban, amikor Alan, (a DM Rontó Pálja: https://youtu.be/MHzXiJQ9nMs?t=210) már csak távoli emlék volt, Dave arra használta a "Paper Monsters" promóciós interjúit, hogy Martinnak üzengessen a sajtón keresztül, azzal zsarolva őt, hogy a jővőben csak akkor kíván új DM-albumot készíteni, ha az ő dalai is helyet kapnak a lemezen. Igazi mélypont volt, a háttérben megbúvó Wilder-szál nélkül.
És nem, nem gondolom, hogy Alan mentette meg a zenekart.
Szerintem sokkal valószerűbb, hogy Dave mentette meg a zenekart.
Azzal mentette meg, hogy ÉLETBEN MARADT! (bár tudom, Martin nélküle is továbbvitte volna a projektet valamilyen formában)
Dave voltaképpen meg AKART halni, halálra akarta magát drogozni. Alan ezt talán tudta, esetleg sejtette, valahogy levágta és úgy érezte, hogy kész, ez előbb-utóbb meg fog történni és úgyamúgy is baromira tele van már a fa... (valójában a vágyott meghalás meg is történt és érthetetlen és csodával határos, hogy nem járt sikerrel emberünk!)
Ha akkor nem élesztik újra, akkor ugye már nem is beszélgetünk most itt erről.
Vagyis itt nem az volt a kérdés, hogy mosolyogva mennek-e be jövő hét hétfőn a stúdióba. Itt az volt a kérdés, hogy lesz-e még, aki oda bemegy és csak ezek után lehetett volna esetleg megpróbálni beszélni Alan nyűgjeiről. És azt sem gondolom, hogy Alan kilépésére volt szükség ahhoz, hogy Dave végül mégiscsak inkább lehozza magát a drogról, emögött egészen más motívációk voltak.
Ez az események csak egyetlen egyik változata a végtelen számú esetleges forgatókönyvek halmazából. Valójában elenyészően kicsi a valószínűsége annak, hogy pont így lett volna és nem valahogy egészen máshogyan :) A lét elviselhetetlen nehézségeivel minden nap szembenézünk, minden áldott nap van ok feladni, vagy mégiscsak haladni, tanulni, konzekvenciákat levonni, véleményt, nézőpontot változtatni.
Persze, lehet ennek örülni. De ahogy nem lépett ki a zenekarból egy nappal, egy héttel, egy hónappal, 4 hónappal, két évvel korábban sem (stb), ugyanúgy meg lehetett volna annak is az esélye, hogy 6 hónappal később is tag maradjon és egészen máshogy gondolkodjon akkor már erről a dologról. Ahogy írtam: igazából már csak egy nagyon rövid ideig kellett volna tűrnie még és vele is megtörténhetett volna az, ami a zenekarral is és az egész zeneiparral + a többiekével együtt nőtt volna be a feje lágya.
Tudván azt, hogy egyes más zenekarokban milyen elképesztő, néha vérfagyasztó belső állapotok uralkodtak. Amely állapotok még csak távolról sem is hasonlítottak arra, ami itt ment... és jó része mégis máig együtt van (vagy kibékültek) és immár nevetve gondolnak vissza ezekre daliás az napokra, talán megtévesztő ezt az egészet ilyen mértékben dramatizálni.
Egy pillanatra becsatlakoznék a beszélgetésbe, mert nekem tetszett, amit Rabeto írt... Ahogy már sokszor elhangzott, elég vacak volt a hangulat a még együtt lenyomott munka során, az utolsó turnét meg igazán hagyjuk is... valószínűleg mindenkinek jobb volt, hogy Alan lelépett... szerencse, hogy volt ennyi esze, elszántsága... igen, lemondott a további hírnévről, egy irdatlan halom pénzről is valószínűleg, bár gondolom sokíziglen így sem lesznek ott anyagi gondok... Viszont megkímélte a többieket is attól, hogy a további munkálatok úgy készüljenek, hogy nem szívesen megy be senki a stúdióba, amikor ott van a másik... Gondolj el egy ilyen munka vagy bármiféle környezetet... Ott ül egy mártírkodó, morc alak, aki folyamatosan morog, főnökösködik, akadékoskodik, hátráltatja a munkát, ha nem az ő ötletéről van szó, mindig a többiek felé helyezi magát, érezteti, hogy itt csakis ő van bármiféle tudás birtokában... Vagy a másik oldalról nézve, ott állsz tettre készen, ötletekkel, elképzelésekkel erre beömlenek ezek a lézengő, ásítozó, belőtt alakok a szobába, hogy belőlük hozz ki valamit... Nem volt ez működőképes sehogysem, és nagyon is jól tette, hogy kiszállt... Gyanítom ha ezt nem teszi addig veszekedtek volna, hogy lehet nem is született volna új album a Sofad után... de így azért lett és nem is akármilyen éra kezdődött el, születtek még jó albumok és a turnézást az egekig emelték... Én örülök, hogy így alakult és nem szűnt meg Alan, vagy bárki miatt az együttes.
Annál valóban jobb, de nem biztos, hogy csakis így történhetett.
Pl Dave és Martin is rombolt a viselkedésével, de mégsem léptek ki. Viszont közben, illetve később "kinőtték" a hülyeségeiket. Ki tudja... Szerintem pl sokkal valószínűbb, hogy Alannek is már csak egy kicsit kellett volna még kitartania és már rég nem volna téma ez az egész
Kicsit egyszerűbben gondolom, szerintem úgy mentette meg az együttest, hogy ha már ennyire nem érezte magát jól, akkor jobb hogy nem maradt ott tovább kínlódni, rombolni, rátelepedni elképzeléseivel a többiekre.
Hogy válaszoljak is, szóval ami ezek közül jó lenne, vagy jó lett volna valaha:
Broken: hát nem is értem, hogy ezt hogynem...
Dangerous: tudom, B oldal, nodehát akkoris, ezt kihagyni...
Freestate, I am You, Martyr, No more, Stories of old, To have and to hold: nagyon kár ezekért is...
Vagy amik igen kevés esélyt kaptak: Before We Drown, Blue Dress, Here Is The House, I Feel Loved (ultratalány, hát beszakadna a küzdőtér...), My Secret Garden, The Bottom Line, The Sun & The Rainfall
De az a helyzet, hogy szívesen levezetném a feszkót a szokásos slágerparádén is...
És azt kell mondjam, hogy az újra és újracsomagolt Never Let Me Down Againnel sokáig nem volt bajom. Csak ehhez meló kell bele, ötletek, zenei koncepció. Utóbbit szerintem inkább a producerek oldják meg és próbálnak Martin és Dave demóiból valami kohezívet összeheggeszteni. Ez van, hogy sikerül (Spirit, DelMa, MM) és van, hogy nem (SOTU).
Alannel is a top hitek mennének, csak jobb hangszerelésben. Esetleg új verziók születtek volna és nem az únásig ismételt, begyakorolt darabok. (APTIUT, IYR, PJ, WIMS, stb.)
a DM csúcsra érésében szerintem egy előre egyáltalán nem látható tényező azért nagyon ott van, az pedig a generációnk nosztalgia iránti vágya
ez szerintem sokkal jobban jelen van most bennünk, mint korábban bármelyik generációban
erre érzett rá a koncertipar és maga a zenekar is (mert hogy úgyamúgy lemezek tekintetében baromira nem most értek semmiféle csúcsra)
live-ban vannak csúcson, mármint egy mega szórakoztató iparrá változtak (ami nekem nem tetszik, de ez most nem tartozik a tárgyhoz)
és ezt Alan-nel is pontosan így érték volna el, sőt, megkockáztatom, hogy esélyes, hogy akár még jobban is annak pedig parányi az esélye, hogy esetleg kevésbé
jöttek rá arra, hogy a világ egyik legprofitábilisabb nosztalgia zenekara lesznek? állt a feje tetejére a koncertipar úgy en bloc?
a többiek esetleg arra vártak, hogy jaj, lépjen már ki, különben az enyészeté leszünk és feloszlunk, irgum-burgum?
Dave konkrétan annyira örült ennek, hogy még a drogról is lejött?
esetleg Alan gondolhatta, hogy basszameg, kilépek már innen, mert velem csak ilyen Enjoy the Silence-ek meg In Your Room-ok jönnek létre, pedig tudom, a szívem mélyén, nagyon is jól, hogy ezekben a fiúkban ott van még egy Heaven de akár egy Peace is?
Ok, a SOTU-DM-Spirit trio nem a legsikerültebb, de a Memento Mori azért visszahozott valamit a régi időkből. 2009 előtt pedig azért csak volt vagy harminc év, amit nagyon is szépen vittek a srácok. És ne felejtsük el azt a temérdek lehetőséget az Exciter Tourtól kezdve, amin lehetett nosztalgiázni, gondolok itt a rengeteg koncertre, amit lenyomtak. Irdatlan munka volt azért az is, szerintem. Igen, valami történt 2005 körül Martinnal... Elfelejtett jó dalokat írni... fene tudja, lehet ahogy letette a piát, már nem jött úgy az ihlet sem...Cserébe viszont még a mai napig mocoroghatunk a rajongásunkban, már akit ez még érdekel...
Jut eszembe, sehol egy M trailer? Mindent nekem kell itt összeszedni? :)))
A másik oldalt se felejtsd el. Nyilván azért mélyedt el csomó mindenben, mert a többieket nem érdekelte a hangzás ilyen mértékben, az hogy a koncerten az albumverzió vagy a Voxless szólal meg, vagy esetleg a Slavery Whip. Meg hogy a borító rendben lesz-e, meg a próbanyomatok. Kellett volna erre egy QC ember, aki mindent kézben tart, és akkor Al ellett volna a zenéléssel, tweakinggel meg szintiprogramozással.
A lényeg, hogy ez a helyzet nem mehetett a végtelenségig, nem is ment. Akármennyire is Alan elszámolta magát, és hamarabb kudarca ítéltetett végső soron, mint a megmaradt DM, de egyértelművé vált, hogy a szerepét soha sem sikerült tökéletesen betölteni sem hangszerelés, sem dalkomponálás, sem soundstaging, sem élőre programozás terén. És akkor a QC-t hagyjuk is, mert az amúgy sem az ő feladata volt.
De szumma szummárum, hiába van igaza az egyik oldalnak (Alan mellétrafált) és a másik oldalnak is (Alan hiánya bizony betöltetlen űr maradt a csapatban), végeredményben mi, a rajongók ittuk ennek meg a levét.
Az jutott eszembe, hogy Alan és Mbappé is már olyan jogokat követelt magának, amik ártanak egy közösségnek.
Kevesebb kiváltságokkal azért Mbappé is a csúcsra lett járatva idén, de nem öntörvényű módon, hanem Ancelotti irányításával. Alan ehhez elég önfejűnek tűnik, mindent kézben akart tartani, sajnos felőrölte saját magát.
Micsoda párhuzam! Azért annak jobban örültem volna, ha a maradék három tag jobban megembereli magát 2009-től. Onnantól eléggé kézzelfogható a koncepcionális szétcsúszás a kiadott anyagoknál. (Nem mintha az első hármasban nem lennének alapvető zenei hibák.)
