énhozzám amúgy sem a német mentalitás áll közel, ezért a fagyos történeteket sem kifejezetten részesítem előnyben. fiatalon még elment volna ilyen fajta állatkodás, de most már nem igazán szorulok rá. a tegnapi gurulás még azért vastagon belefért a tűrés küszöbömbe, de én is igazán a mediterrán klíma, életstílus, kultúra, gasztronómia..... és persze motorok hódolója vagyok. immár 2013-at írunk, úh a gondolataim egyre inkább a tavasz közeledtén, a finom túrákon, napsütötte szerpentineken kalandoznak. na meg addig is a moci javítgatásán, szépítésén, felkészítésén. addig is 1 kis videó. bár németül vartyog, ami nekem hót kínai, de a képek önmagukért beszélnek!
Elismerésem a szilveszteri motorozásért. Budapestről kicsit messze lett volna legurulni, no meg el is van téve a motorom, és ráadásul nem itthon van, hanem egy kollégám garázsában pihen. Mondjuk, akkor sem keltem volna útra, ha tehettem volna, már bizonyítottam eleget annak idején amikor huszonéves voltam. Tudom milyen érzés hidegben motorozni, és ezért minden tiszteletem azon motorosoké akik kényszerből vagy saját akaratból télen is járnak a géppel. Egyszer, vagy tíz éve jártam az Elefant Treffenen melyet köztudottan februárban rendeznek Passau mellett. Az igazsághoz tartozik, hogy nem motorral voltam hanem kamionnal jöttem haza Dániából, és arra kanyarodtam, hogy eltöltsek egy éjszakát a fiúkkal. Az csodálatos látvány volt. Kb 8 ezer sátor, két falu között a völgyben, nagy hó, hideg, tüzek mindenfelé, és nagyon jó hangulat. Csodálatos élmény volt.
úgy alakult, h az ó év utolsó, és az új év első hozzászólója lettem. nem rajtam múlt!
közben felkerült az első dokumentum a tegnapi Szombathelyi Szilveszteri Gurulásról. nagyon ott volt, gyerekek! kb. 150 gép hosszú sorban vonult keresztül a megyeszékhely útjain, és belvárosában, mindehhez hihetetlenül finom, napsütéses időjárás adott hátteret. kedvelt márkánkat (legalább) 4 gép képviselte, szal mindenhol ott vagyunk! és ez legyen így a jövőben is, méginkább!
/ 2:34-nél feltűnik gab55, a Gran Capo Bianco Grisoval, 2-vel utána én is :)) /
Boldog Új motoros Évet minden márkatársnak. Remélem azzal tisztában vagytok, ha megyünk Mandelloba, csak Guzzival lehet jönni! Ezt nem is nektek írom, hanem aki meggondolatlanul csatlakozni akar egyébb típusokkal.
na, csakhogy megtaláltalak! remélem, rendben hazaértetek a Nagy Szombathelyi Szilveszteri Gurulás után! én a hazaúton már bátrabban húzogattam a bajszát, de ez mégsem az igazi motoros idő. akkor jó, amikor reggeltől estig lehet menni, minden nap, amennyit csak akar az ember, és toronymagasan élvezzük is a dolgot. most jön a téli karbantartás, lesz mit csinálni a gépen. (bár, még nem toltam be a fészerbe, hátha holnap is finom idő lesz). aztán tavasztól indulhat az új évad!
(ui: a keresztben V motor sztem a hengerek menetirányhoz viszonyított állását jelzi, nem a főtengelyét. gondolom én....)
széles utat, Boldog Új Évet minden Guzzi rajongónak!
Igaz, ez már az új kor, de tényleg kb 1 misivel a "piaci" ára alatt van... Lehet, hogy eladni nem könnyű, de ha valaki ilyet keres, annak talán nem rossz vétel... Ez gyakorlatilag az enyém utódja, kár, hogy a hengerürtartalmát levitték 1000 alá...
vérzik a szívem, amikor ilyen hírdetéseket találok, h miért nem lehetek ott, közel a tűzhöz, v miért nincs a zsebemben annyi éppen nélkülözhető fizetőeszköz, amivel egy ilyen extraorbitális lehetőséget kihasználhatnék. amire most bukkantam nem más, mint két Guzzi Nuovo Falcone '74-es, 0 km-es, sosem használt példány! Micsoda főnyeremény! közel 40 éves, mégis gyári új motorok, szinte sporttársi áron, hihetetlen! nem tudom, ki h van vele, de én nem térek magamhoz!
Te is bölcsen szólsz, ifjú barátom. az olaszok tudnak vmit. és jobban, mint mások. vérükben van a letisztult, innovatív, hagyománytisztelő, nemes vonalú alkotás. sok példát tudnék felhozni a javukra. Bertone, Pininfarina, Ghia, Giugiaro, h csak a talán legismertebb neveket említsem, mind ott vannak messze nem csak olasz autómárkák formatervein. és van még a háttérben jónéhány kisebb stúdió, akik biztos, h szintén ott vannak a legkülönbözőbb modellek születésénél. nálunk hagyomány a német autókat isteníteni, de van ennek valós alapja? ha jól megnézzük, nem nagyon. és az autóik? hát, lehet, h megbízhatóak, strapabírók, de többnyire nincs lelkük, egyéniségük. a franciák meg...? mondják, divatteremtőek. de nekem vhogy ez az exhibicionista, avantgárd stílus messze nem jön be annyira, mint a klasszikus, évszázados alapokon nyugvó formák, amikor egyetlen egyszerű tollvonással képes vki gyönyörködtető, izgalmas, lélekemelő alkotást létrehozni, harmóniát teremteni a szemlélőben. ezt tudják az olaszok. tudják évezredek óta, és alkalmazzák folyamatosan, így biztosan nem is fogják elfelejteni egy darabig még. örüljünk neki.
hoppá, most kapcsolok! ugyanolyan a Nevadád, mint az enyém. csak talán kevésbé horpadt :-)) épp ma kínlódtam vele 1 nagyot: próbáltam szinkronba hozni a hengereket a vákuumcsöves módszerrel. első nekifutásra igen jó lett a beállítás, volt finom alapjárat, gyors gázreakció, és visszatérés stabil alapjáratra, de aztán hirtelen minden összegabalyodott. asszem, nyelt egyet a kicsike a telóolajból, amivel a vákuumcsövet feltöltöttem. aztán besötétedett. na mindegy, holnap talán megint megpróbálom. nagyon már nem akarok kínlódni vele. még hátra van a szilveszteri gurulás Szombathelyen, aztán jön a téli átvizsgálás. lesz mit cserélnem, javítanom, az biztos.
végül egy csodás példa az olasz formatervezés zsenialitására. az én kedvenc autóm: Fiat Dino Spider. van ennél szebb?
Sziasztok! Nem akarok én semmit isteníteni mert ismerem az olasz dolgokat valamelyest,de közel sem mindent. Egyszer ugyan gyerekként jártam velencében de sajnos nem sokra emlékszem belőle mert rosszullettem a buszon amivel mentünk és kis időre elvesztettem az emlékezetemet,viszont amire emlékszem belőle az mind nagyon szép volt. Mióta elkezdtem foglalkozni a gondolattal hogy olasz motorom legyen megkérdeztem pár embert aki az autószerelésben is jártas hogy vajon miért jók szeretik az olasz autókat, a válasz mindíg az volt,hogy motorikusan általában jobban mennek és jobban néznek ki mint más jérművek. Öcsém aki pl. Japán párti azt mondta hogy ahogy közelebb mész egy olasz autóhoz beleszerelmesedsz. És ez általában sok olasz cuccal van így. A többi is nagyon tetszik,de ez egész egyszerűen más!
igen Adri, igazad van! bár én más országokban messze nem töltöttem annyi időt, mint Itáliában, de olyan szinten csodálom, és amikor lehet, élvezem az országukat, a kultúrájukat, a történelmüket, az emlékeiket, a tájakat, a gasztronómiájukat, a hagyománytiszteletüket, és nem utolsó sorban az embereket, a nyitottságukat, és közvetlenségüket, hogy szerintem ezt a magasságot egyetlen más ország, vagy náció sem érheti el. ha másnak meg eltérő a véleménye, hát Istenem! legalább több marad nekünk a csodákból :-))
Nagyon örülök és gratulálok, hogy végre beindult ez a fórum! Kb. három éve rendszeresen bekukkantok, de mindig olyan volt, mintha ciánoztak volna. :-))
Bár nincs Guzzim, de a szívem gyökere ez a márka. Nem vagyok oda az olasz dolgokért, a nyelvükért, a kajájukért, a zenéjükért, a mentalitásukért, de le a kalappal a csodálatos gépeik előtt. :-))) Valami ősi varázstudomány lehet ez, ahogyan hozzányúlnak a vashoz. :-)))
Köszi :) A pontos típus: California Aluminium Special Sport (2002-es évjárat). Egyébként u.a., mint a Stone (vagy Jackal), a kormánya, az oldaldeklik, meg a hátulja más egy kicsit.
~25 év kihagyás után pattantam a Nevadára gondolván, h most már szép lassan, öregesen elgurulgatok erre-arra. de nem bírok a véremmel, lépten-nyomon húzom a bajszát rendesen, úh asszem, ebből egy erősebb, v sportosabb gép (is) lesz előbb-utóbb :))