Vágyom rá,hogy veled legyek,szeress engem,mint én téged.Folyton csak rád gondolok,mindenhol és mindenkor.Amikor kihívás előtt állok,mindig csak rád vágyom.Arra,hogy ott legyél,lásd,hogy megteszek mindent a sikerért.És azért,hogy bizonyítsam neked,miattad ezt is sikeresen megtettem.Vagy,ha nem is eredményesen,akkor is legalább küzdöttem érte.Bocsáss meg,ha néha fárasztalak,tudod,hogy nem szándékos.Csak mostanában minden dolog,olyan nagyon-nagyon zavaros.Nem kérhetlek meg arra,hogy csakis engem szeress.Ha úgy adódna,hogy mégis,remélem elmondanád nekem is.De így mindez csak álom marad,nem erőltetek semmit.Jönnek majd a dolgok sorba,nem akadályozok meg semmit.Ha tudnálak levegőnek néznélek,talán könnyebb lenne elfelejtenem téged.De ha már egyszer nem beszélek veled,hiányodat rögvest észre is veszem.Ha megtetszik majd neked valaki,remélem hamar összejössz vele,és boldogok lesztek majd ketten.Tudom,hogy nekem ez fájni fog,és sokáig nem fogom kiheverni,de én azt akarom nagyon,hogy szeretve és boldogan élj.Az én boldogságom,nem is lényeg.De a tiéd,az nagyon érdekel.Nem akarom,hogy az életedsokban hasonlítson az enyémre.Ne érjen bánat és csalódás soha,és ne tudd meg,hogy az élet milyen mostoha.Maradj mindig vidám és szerény,szeress, játssz és remélj!Teljesüljön minden álmod,legyél boldog azt kívánom! "L"
Mit Tehet a Szív?
Refrén: Mit tehet a szív, ha szerelemben ég?
Mit tehet a szív, oh mondd?!
Mit tehet nagy ég, ha szerelemben ég?
Égiek: „Eloltani nem tudod,
Csak csillapíthatod.”
Mit tehet a szív, ha újra meghallja a zenét,
Amelyet egy másik szív dobogva üzen felé?
Mit tehet, ha újra meghallja azt a csodálatos dallamot?
Égiek: „Kikapcsolni nem tudod,
Csak lehalkíthatod.”
Mit tehet a szív, ha egy másik szív ölelésére vágy?
Hová bújhat, ha körülötte parázslik a világ?
Mit tehet, ha ismét magasba csap (az) a láng?
Égiek: „A közös lángot
Együtt izzítják tovább.”
Refrén: Mit tehet a szív, ha szerelemben ég?
Mit tehet a szív, oh mondd?!
Mit tehet nagy ég, ha szerelemben ég?
Égiek: „Eloltani nem tudod,
Csak csillapíthatod.”
2003. Debrecen
Gyilkosok Mindenhol
Pusztítás és halál mindenütt akármerre nézek,
Az emberi szenny teljesen elborít már mindent.
Bűneink és vétkeink olyannyira intenzívek,
Még az ég szegélye is fellángol szégyenében!
Asszonyok és öregek gyászolnak, árvák zokognak,
A családfők a fronton a semmiért harcolnak.
A kihalt városok utcáin gránátok robbannak,
A remény gyöngyvirágain lánctalpak taposnak!
Minden oly ingatag! Minden könnyen összeomolhat!
Jöjj kedvesem, és szoríts magadhoz,
Mert te talán még valódi vagy!
Jöjj és ölelj addig, ’míg nem késő…
Meglehet, hogy ez a tánc lesz az utolsó keringő!
Mind a ketten áldozatok vagyunk…
Egymástól bármikor elszakadhatunk…
Valahol most is egy újabb csodafegyvert gyártanak,
S az őrült politikusok már csak arra várnak,
Hogy bevethessék azok ellen, ’kik még ellenállnak
Az Ördög több mint 2000 éves uralmának!
1998. Kalocsa / Ötlet
2003. Debrecen / Átdolgozás
A magányosokból lesznek a költők. Azokból, akiket nem értenek meg; vagy akik nem értik, hogy miért van úgy, ahogy van. Akik bár próbálnak alkalmazkodni, de rájönnek, ha belenyugszanak a dolgokba, ha beleolvadnak a körforgásba, lelkileg silánnyá válnak. Ők azok, akiknek ha elég elszántságuk lenne, ami rossz, ami közhely, azt mind-mind megváltoztathatnák. De senki nem érti őket. Vagy ha igen, akkor is csak a felszínt, a külcsínt veszik észre. "Milyen szépen rímel! Igazi mestermunka!" És a lényeg nem ez. Mert a kívülállók nem látnak a mélyére. Nem értik, mit is akart mondani, nem tudják felfogni, hogy ami azt a verset ihlette, az mekkora érzés, legyen az öröm, vagy épp mérhetetlen bánat. Az igazi költők azok, akik észreveszik az élet apró dolgait, a világ cseppnyi rezdüléseit. Csak sajnos kevesen vannak, akik valóban ilyenek. S ha vannak is, még kevesebben vállalják fel azt, amit tesznek, amit működtetnek. Mert ez a világ nem az ilyen érzékeny lelkűek számára van berendezkedve. S ezt mindnyájan tudjuk. Csak rajtunk múlik, hogy szembeszállunk-e ezzel, vagy szép lassan, észrevétlenül és akaratlanul belesüllyedünk a felszínbe, a közhelybe, és mindabba, ami körülölel minket. "L"
Útonjáró
Hol születtem? Hány éves vagyok? Van-e családom? Van-e otthonom?
Nem tudom. Csak azt, hogy vagyok! Folyton-folyvást vándorolok.
Ki szeretett? Én kit szerettem? Van-e támaszom? Kihez tartozom?
Nem tudom. Csak azt, hogy vagyok! Gyógyítok és prédikálok.
Refrén 1: Lábaimnak semmi nincs messze… mindent láttam, emlékszem mindenre.
Gondolataimban minden szép város hűen összeér egymás közelébe.
Refrén 2: Ha tudok, segítek az embereknek...
Bármit tesznek, ha láncra vernek, ha keresztre feszítenek,
Akkor is folytatom, mert ez a feladatom!
Esszencia: Végig kell mennem az úton, bármi áron!
S hozzád még el kell jutnom.
Újjá kell építenem mindazt a szépet, amit mások leromboltak.
Be kell gyógyítanom a sok vérző sebet, amit okoztak - neked és nekem.
Sohasem pihenhetek, mert megpróbálnak elnémítani…
Ha mégis megpihenek, ott meghal valaki!
Refrén 1: Lábaimnak semmi nincs messze… mindent láttam, emlékszem mindenre.
Gondolataimban minden szép város hűen összeér egymás közelébe.
Refrén 2: Ha tudok, segítek az embereknek...
Bármit tesznek, ha láncra vernek, ha keresztre feszítenek,
Akkor is folytatom, mert ez a feladatom!
Esszencia: Végig kell mennem az úton, bármi áron!
S hozzád még el kell jutnom.
Én az igaz Útonjáró vagyok, a testet öltött szenvedés...
Hirdetem a szerelem örök dicsőségét!
1999. Tiszaújváros
Like a nifty thiefU came along tiptoe,U beacmailed with a smile and stinked to my heart.I know U were true alwaysdidn't love me, didn't want meI cry now, because U left me after all.My love in mindit doesn't matter.U left everything hereby taking something away. "L"2006,...
ÁlmomrólFelnézek, s meglátom szemedetS te megfogod lassan kezemet.Magadhoz húzol mohón, édesen,Szemembe nézel félőn, de élesen.Csak ennyit mondasz:"kellesz"Hogy velem új életet kezdesz.Elhiszem neked...megcsókollakSzorosan magamhoz húzlakFéltelek már, mert e perc múlik,Kezemből kezed lassan kihullik...De nem hagysz el, érzem.De mégis mély sebből vérzem, Mert tudom: bujkálnunk kellS tudom: nem nőhetünk fel...Mert szívünk csak itt és most él-Egymásnak magunkról csak parányit mesél.
valami vers kell megint mert belülről mar egyre csak feszít és uszít a vágy hogy csináld hogy írd
ez nem a félelem nem a keserűség azt hiszem talán az adni valamit érzése nem akarat kérdése mert írni kell
mert amíg versek születnek nem halhat meg addig a remény azért írunk mert valamire még várunk a jövendő záloga minden költemény
azért születnek a szavak azért áll sorba minden betű hogy hirdesse a hit még mindig él az ember bízik és bár még most is csak járni tanul a lelke de az ember mégis nagyszerű
hányszor hittem már hogy vége meghalt a dal a gerincem nem bírt a láb is elbotlott de a szív a szív még menni akart
és tovább mentem és itt vagyok és most ismét hinni tanulok... "L"
Szia Lina! Nem fogod elhinni, de Debrecenben lakom. Itt dolgozom és itt járok még fősulira. : ) Ez a vers Szegeden született, azért jelöltem így! Tetszik ahogy írsz... Szívesen megismerkednék veled. : D
Hitehagyott
Egy - kettő, egy - kettő, egy - kettő.
Ez nem az utolsó és nem is az első!
A búcsúzás mindig fájdalmat keltő…
Tele volt a világ reménnyel, szerelemmel,
De megszakadt a történet,
És most a színpad újra megtelt ürességgel.
Hova menjek hittért, ha elhagyott?
Hova menjek szerelemért, ha elhagyott?
Ismét esőfelhő takarja a napot…
Őrzök egy sárga rózsát a szívemben,
Boldogságom pedig mellé tettem.
Egy újabb trezor lelkem széfjében.
Elzárva, mélyen elrejtve a felszíntől,
A fájdalom néha még elő - elő tör,
Melyet kicsiny sóhajtás kísér először,
Aztán remegni kezd a száj, és könnyes a szem,
Remeg a világ, s én pedig nem értem…
Miért nem pezseg tovább nekem. Miért nem?
Majd szép lassan a teljes kép beremeg, és
Rám telepszik ama sötét felleg,
Melyet valahogy el kell hessegetnem…
Csak állok a Tisza partján,
Egyedül, magányosan és gyáván.
Rettegve a jövőtől, elgyengülve s kábán.
Egy - kettő, egy - kettő, egy - kettő.
Ez nem az utolsó és nem is az első!
A búcsúzás mindig fájdalmat keltő…
Tele volt a világ reménnyel, szerelemmel,
De megszakadt a történet,
És most a színpad újra megtelt ürességgel.
De új darab készül, új szereplőkkel.
2007. Szeged
