Úgy látszik most mindenhol leálltak. Nekünk a III. ütem A épület olyan szépen haladt. Azzal bíztattak, hogy már idén költözhetünk. Erre az utóbbi 1 hónapban a lakásokon semmi változás nem történt. Eltűntek a burkolók is.
Az E és F épület konyhabútoráról tudtok valamit? Nekünk már kellene egyezetetni a konyhát, de még sehol semmi.
<i>(Szerémi mentén lévő nagy gödör fölé is egy magas ház fog épülni.)</i>
Nekünk azt mondták (arra néz az erkélyünk), hogy 3 szintes mélygarázs lesz, és ha jól emlékszem 6 vagy 7 szintes az épület. 'W' alakú, a talpa néz a Szerémi út felé.
Most úgy látom, jól leálltak vele, pedig nagy élvezet volt reggelente a gépekre ébredni :) A kedvencem az volt, amikor reggel fél 6-tól nekiálltak a légkalapáccsal, és 7-kor abbahagyták. Addigra tuti felébredt mindenki :)
Mondjuk ezek nem tul jo hirek. Kivancsi vagyok, hogy a totalis beepitettseg, meg a mas alvallalkozok es epiteszek hogyan buheraljak meg a III. utemet. Allitolag nincs tarolo es csak teremgarazs - ebben a fazisban.
A Torma-sokkal mik a tapasztalatok?
Már írtam sokat az áthallásról keress vissza. A Lakóközönség csodálatos közönség. :-) A lakóközösség alapvetően OK, csak kissé fásult a csapat, mert tényleg sok gond volt az építéssel és nagyon lassan készültek el a dolgok.
Társasház nagyon döcögősen indult az előbbi okból kifolyólag. Valahogy már működik a ház üzemeltetése, de lehetne jobb is.
Rejtett hibák: Még mindig folynak garanciális javítások. Legynagyobb gond a garázsbeázás (nem tudom sikerült-e kijavítani) illetve több helyütt volt és sajnos van is hőhíd ami miatt penészesedések is vannak. JAvítás állítólag folyamatban. Csak ez is mocskosul húzódik.
Meg láttam, hogy nyílik egy Reál élelmiszerbolt, ami jó hír. Szívesebben lakom olyan helyen, ahol normál szolgáltatások vannak és newm luxus-beruházások.
Áthallás milyen? Lakóközönség? Társasházi form,a működik? Rejtett hibák nem jöttek ki?
Most igazából építési terület fíling van. :-) Még másfél év, ha jól számolom, mire felépül minden. De amikor nem dolgoznak egész kellemes. Hétvégén totális nyugi. Bár a Szerémin mindig van forgalom.
És beköltözött egy tücsök az erkélyünkre. :-)
Szerintem most már látszik, hogy milyen sűrű lesz (Szerémi mentén lévő nagy gödör fölé is egy magas ház fog épülni.).
De látnod kellett volna milyen volt amikor csak az első ütem állt. Micsoda naplementék voltak ott és micsoda szélviharok! :-)
Biztos, hogy a második ütemben leszel, nem a harmadikban?
Gyártelep fíling: Eltűnőben, de a hőerőmű még egy jódarabig ott lesz.
Mi most el vagyunk ott mint a befőtt, főgondunk, hogy nem bírjuk berendezni a lakásunkat (erős koncepciótlanság és szervezetlenség uralkodott el rajtunk). Eléggé belefáradtunk a építés körüli hercehurcába, hogy ne legyen kedvünk elköltözni.
Engem a nagy, 81 nm-es lakás érdekelne, belső kertre néz és északkeleti fekvésű...
Egyébként milyen a Nádorliget-en lakni? Eltűnőben a külvárosi-gyárias feeling? Szerintem jó, csak félek a totál beépítésektől, hogy vállalkozói szempontok miatt sűrűbbek lesznek a lakások...
De messze jobbnak tűnik, mint a Kornélia Rezidencia, pláne, mint a Kondorosi lakónegyed nevű new-panel...beton...
Nos, valóban az első ütem a maga kis féligbelső udvarával nagyon szerencsés megoldás. Nincsenek ugyan túl messze a szembeszomszédok, de pont elég messze, hogy ne legyen szájbanézős fíling. Minket pont nem zavar, hogy mások is látnak, hogy kinnt vagyunk az erkélyen és pont nem kínos, hogy mi is látjuk a többieket és úgy vettem észre, hogy a többi lakót sem zavarja a dolog.
Azoktól hallottam panaszt akiknek a hálószobája a belső udvarra nyílik. Őket zavarhatja alvás közben, ha valamelyik teraszon ősszegyűlik egy társaság és hangosabban beszélget és közben néha hangosan felnevetnek.
Ha lemegyünk a lányommal játszani az udvarra, akkor többen lenéznek és lecsekkolják ki van lennt esetleg néznek egy darabig. Ez engem speciel nem zavar, de tudatában vagyok a dolognak és igyekszem kultúráltan viselkedni.
A második ütem 2 épületsora közelebb van egymáshoz. Én nehezen tudom elképzelni, hogy az a távolság már zavaró-e vagy nem. Meg egyébként is ez egyéni tűrőképesség kérdése. El tudom képzelni, hogy valakit nagyon zavarná a dolog. És ez nem lenne jó mert a nádorligeti lakások igazi varázsát a nagy ablakok és erkélyek adják.
Nálunk (III. ütem / B épület) a csövezés már készen van, amiért 50,000 brutto forintot fizettünk, majd otthon a számlán megnézem, pontosan kinek.
A berendezést a mostani lakásból fogjuk átdeportálni, nem kértünk újat, amit nagy nehezen elfogadott a klímás cég.
Mellesleg nálunk is úgy jelentkezett valaki, hogy csak velük, aztán miután dobtunk egy hátast az árajánlattól - sima csövezés-kiépítés, gép nélkül (mert az már van), akkor felhívtuk Tormáékat, hogy nem lehetne mégiscsak valaki mással, és akkor kaptunk egy új nevet és telefonszámot, hivatkozással arra, hogy az előző cég már nem bírja kapacitással.
Nos mi akkor megversenyeztettük a kettőt, és kiderült, az első kevésbé horror áron is el tudja vállalni a munkát... persze még így is elég borsos volt :(
Amúgy egyetértek az előttem szólóval, és valóban tanácsos előkészíteni a terepet az építkezés folyamán, tehát az aljzatbeton és a falak vakolása előtt elkészíttetni a csövezést, mert az utólagos vésést is aranyárban mérik.
Tisztelt Leendő Nádorliget lakók.
Én mint a C S Island Bt. Ügyvezetője, szeretnék hozzászólni, válaszolni Tulip90 Dányádi László úr levelére.
Nem értem ,hogy mondhat valaki véleményt valamiről, amit nem is ismer , nem próbált.
A gépeink: (FUGITSU) vigyázat nem Fujitsu!! ) tulajdonképpen HITACHI mivel az összes fő elem , kompresszor a Hitachi gyárból érkezik, amelyekből egy Nanking-i gyárban szerelnek klímaberendezést a részünkre, FUGITSU névvel ,amely nevet cégünk választott (sajnos rosszul mert gyakran összekeverik a Fujitsu márkával. A névmódosítás egyébként folyamatban van.
A közel 500 eddig felszerelt FUGITSU gépből 1 db azaz egy darab berendezéssel sem volt probléma ,ami szerintem jelez valamit a minőségéről, a zajszintje pedig még a Daikin készülékekkel is felveszi a versenyt.
A szerelésről: Tulip90 úr azt várná, hogy egy újépítésű lakásnál még olcsóbb a szerelés?? Miért is?? Egy kész lakásnál a szerelés általában egy darab 50-es átmérőjű faláttörésből áll, amelyen kivezetik a rézcsöveket és a kondenzvíz elvezető csövet és ennyi. Egy új lakásnál a rézcsöveket a falba kell vésni az összekötő kábelekkel együtt , a cseppvíz elvezetés szintén falon belül és aljzat betonban történik. Az előcsövezés során legalább háromszor kell visszamenni a lakásba (elektromos bekötés, cseppvíz elvezető bekötés a csatornába, konzol felrakás , a vakolás utáni csőellenőrzés, mivel nem ritkán a vakolók bevakolják a vízcsövet , vagy éppen megtörik a rézcsövet.
Kérdezem én vajon melyik az olcsóbb metódus?
A szereléseink ára lakásoktól ,klíma elhelyezésektől függően: 40-65,000Ft ami az
előszerelések tekintetében versenyképes.
Az ön által írt 79,000+Áfa a gépre vonatkozik ,amely az új szállítmányunknál 64,000Ft lesz (3,6Kw Hűtő-Fűtő gépre vonatkozik)
Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Amennyiben a feltételeink vagy az áraink nem felelnek meg önnek , amit nagyon sajnálnék ,abban az esetben ,csak a lakás átadás utáni klímaszerelés marad ami jóval nagyobb problémákat okozhat. Bontás , kábelcsatorna, vízelvezetés kültérre , stb..
Remélem levelemmel sikerült egy-két kérdést tisztáznom.
Maradok Tisztelettel
Ifj Kovács Tibor
Igen rendeltünk. A jelenlegi lakásunkba is ők szereltek (FUGITSU tipust, egyébként úgy tudom ez egy Hitachi készülék, távolkeleti ruhában.) amiről el tudom mondani ,hogy a zajos állítás nem igaz , a készülékkel teljesen meg vagyunk elégedve. A Nádorligeti lakásunkba is ők szerelnek , az áraik valóban nem a legolcsóbbak ,de legalább a munkájuk minőségével eddig nem volt probléma.
Szerintem azt a 79,000Ft+Áfa árat elnézte , mert az a Klímaberendezés ára lehet , legalábbis nálunk az volt és a szerelés 59,000Ft
Nem nagy a választási lehetőség itt sem. Kb 4-5 márkával foglalkoznak, amiből 2 nagyon drága. Nem tudnám megmondani, hogy konkrétan mik voltak, mert a készüléket még nem kellett kiválasztani. Valószínűleg nekem LG készülékem lesz, mert kb ez az árfekvés amit még hajlandó vagyok kifizetni.
mint kiderült, az általad említett klímás még befejezheti az A-ban vállalt munkáit, de a B, C és D épületekben már az előzőekben megnevezett cég dolgozhat, kizárólag! Nemcsak az a gondom, hogy drágábban dolgozik, hanem hogy nem választhatom meg a klímaberendezést sem, amijük van, el kell fogadnom. Neked volt választási lehetőséged?
Ez érdekes, mivel én a III. ütemben Zolnay András nevű klímással készíttettem a légkondit. Az Ő nevét is a Tormások adták meg azzal, hogy csak Ő szerelhet klímát. A csövezés nálam elkészült ma fizettem ki, szintén jóval drágább az átlagnál, készülékenként 64 ezer+ÁFA volt.
Rendelt már valaki lakásklímát a CS ISLAND BT-től?
Információim szerint a Nádorliget III ütemnél csak ez a cég végezhet klimaszerelést. Az egyetlen típus, amit felszerelnek, az a saját maguk által beszerzett FUGITSU split klíma. (vigyázat, nem FUJITSU márka!)
Mivel kizárólagos joguk (???!!!) van a szerelésre, az áraik megállapításánál nem szégyenlősek. A jelenleg elfogadott piaci ár kétszeresét kérik a szerelésért. Manapság egy szakszerű klímaszerelés 35-40 e Ft + ÁFA -ba kerül. Náluk ez 79.000 Ft + ÁFA!!! plusz a berendezés ára.....
Én mindenképpen azt várnám, hogy egy újépítésű lakásnál a szerelés még kevesebbe kerül, mint egy kész lakás esetén, mivel a vezetékeket még vakolás, illetve az aljzatbeton elkészülte előtt el lehet helyezni. A klímás fórumon ráadásul úgy értesültem, hogy a FUGITSU nem a legjobb berendezés, elég zajos.
Állítólag a Torma KFT azért adott nekik kizárólagos jogot a szerelésre, hogy a külső kép ezáltal egységes legyen. Szerintem pont az ellenkezőjét érik el ezzel, mivel a CS ISLAND olyan drága, hogy valószínűleg csak nagyon kevesen rendelnek, és az átadás után mindenféle fajta klímaberendezések fognak feltűnni az új falakon.
Felháborítónak tartom, hogy a TORMA KFT ilyen monopolhelyzetet teremt, ezáltal a lakástulajdonosokat megfosztják a választás lehetőségétől, attól, hogy a vadonatúj lakásukat ne az elkészülés után kelljen szétfúrni, na és a dolog anyagi vonzatát meg főleg nem kell magyaráznom.
Szerintetek mit lehet ebben a helyzetben tenni?
Felvette már valaki ez ügyben a kapcsolatot Tormáékkal?
Belülről is elég tágasnak tűnik a III. ütem parkja, mármint az erkélyről.
A IV. ütemnél szerintem kevés a jó fekvésű lakás. A magam részéről a Szerémi felé nézőket helyből kilőném, a másik oldalon pedig minden második É-i fekvésű. Tudom, hogy ez nem mindenkit zavar, de engem igen.
Megérkeztek az anyagok a IV. ütemről. Trükkös, de akkor is zsúfolt lesz. És ennek igazából nem a IV. ütem az oka, hanem a II. ütem belső két épülete, meg a II. és I. közti nagy parkoló. Bár szerencsére ez utóbbi esténként elég üres.
Kíváncsi leszek a III. ütem udvarának milyen lesz a feelingje. Egyenlőre kifejezetten tágasnak tűnik, de csak kívülről láttam.
Pozitívum a IV ütemnél, hogy elfogja majd a Szerémi zaját. Legalábbis nekem ez jó.
Elővettem az adásvételi szerződésünket, aminek van egy telekalakítási vázlat című melléklete, amin a IV ütem a régi felállásban szerepel. Persze zárójelben ott van, hogy tájékoztató jellegű, úgyhogy nem hiszem, hogy ezzel bármit is lehetne kezdeni, mindenesetre papír van róla.
A rendezési terven van egy maximális beépíthetőség %-ban. Ha azt nem lépik túl, akkor igazából hivatalosan nincs semmi kivetnivaló. Van még valami minimális távolság ami kötelező két épület homlokzata között. Talán 25 méter?
Hát SZVSZ a II. ütemben ez épphogy meglesz.
A II. ütem tök más, mint az eredeti látványterveken és a harmadik is. De sajnos ennek semmi írásbeli nyoma nincs, legalábbis az én papírjaim között.
Újépítésű beruházásoknál ez egy gyakori dolog, csak kár, hogy az ember a saját bőrén tapasztalja meg.
A IV. ütemről kezdettől fogva tudtunk, igaz nem ilyen formában. Szerintem is kicseszés, de nem tudunk ellene semmit tenni, gondolom az engedélyük már megvan.
Én személy szerint nem a beruházó értékesítési gondjaival törödnék, hanem azzal, hogy miért nem közölték ezt a nyilvánvaló tervet már az elején. Az új ütem beillesztése ugyanis tovább növeli a zsúfoltságot, magyarán csökkenti a többi lakás értékét.
Már nekem is van tájékoztatóm, igaz mailben kaptam, de a lényeget tudom belőle. Az eredeti tervhez képest erősen megváltozott a helyzet. Azért kiváncsi vagyok mennyire lesznek kapósak a 6-osra nző lakások.
A tajekoztatohoz ugy jutottam hozza, hogy muszaki egyeztetesen voltam a III. utem C epulettel kapcsolatban es mellesleg erdeklodtem a meg elado lakasok felol.
Muszaki leiras, latvanytervek es lakas alaprajzok is vannak.
Nem tudom miert nincs meg kiteve a www.nadorliget.hu -ra, erre egyebkent a cimlapon nagy betus hivatkozas van.