FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Abszolúte értem az érveidet, és el is fogadom őket. De ha a gyerekemről lenne szó, nem biztos, hogy ilyen megfontolással tudnék dönteni. Családtaggal nem tudok objektív lenni.
Nem, dehogy. Szerencsére nincs evészavaros a családban.
De sajnos előfordulhat az ilyesmi, és ilyenkor ki tudja, mivel teszel jót neki? Én nem tudom. Azt gondolnám, hogy ha ő kéri, elzárnám előle a Nutellát (illetve nem vennék, ilyen vackot ne egyen már az ember gyereke), de valszeg azért, mert nem akarom, hogy még több kárt okozzon magának fizikálisan. Mert ha egy anorexiást etetni próbálsz, akkor is elveszed a kontrollt tőle, nem? Erőlteted. De nem tudnám nem erőltetni. Azt szeretném, hogy életben maradjon, meggyógyuljon, minél kevesebb fizikális szenvedéssel.
Tegyük fel, hogy elzárom előle az ételt, megvonom tőle a pénzt és árgus szemmel lesem, hogy merre jár, nehogy lopjon, mint szülő. Majd másnap reggel meghalok, mondjuk azért, mert csak megöregedtem.
Onnantól kezdve szerinted mit csinál a bulímiás? Keres valaki mást, aki bezárja előle az ételt, elveszi tőle a pénzét és lesi merre jár? És az a más ezt milyen alapon tenné?
Nem. Ha azt tenném, elfogadnám azt a szerepet, amit neki kell betöltenie. Egy szülő egy idő után nem felelős azért, amit a szavazókorú csemetéje önmagával művel.
Miért kérded? Van bulímiás csemetéd vagy te vagy érintett?
Hogy én mikor veszem el tőle a döntési lehetőséget, mellékes kérdés. Az egészségügyi rendszer és a jogredszer szabályai, amely rendszerbe előbb - utóbb bekerül (amennyiben nem tanulja az önkontrollt) ugyanis úgy rendelkeznek, hogy a paciens élete fontosabb, mint az, hogy megtanuljon kontrollt gyakorolni önmaga felett.
Vagyis ha tartósan önveszélyes állapotba kerül valaki, akkor egész egyszerűen infúzióra kötik és korlátozzák a mozgását. Az önveszélyes állapotnak pedig megvannak a kritériumai: tartós kiszáradás, erősen csökkent szívfunkció, stb. Amíg valaki nem tart ezen a szinten, mindig esélye van, hogy elkezdje megtanulni hogyan kontrollálja önmagát; és akkor is, ha egy ennél rosszabb állapotból felkerül erre a szintre.
Igen. Nekem több katonatársam is mondta, az benne a jó, hogy nem kell gondolkozni - értsd: soha nem kerül döntési probléma elé. Még a járás, a köszönés a megszólítás, felkelés, lefekvés ... gyakorlatilag minden, le van írva miként. Az étkezésnek konkrét receptjei, adagjai és időpontjai vannak. Begyakoroltatják, számonkérik és nekünk csak nézni kell kifelé a fejünkből. Katonának csak egy dolog hiányzik (de az nagyon) - a szex. Egy alezredes elöljáróm pedig azon az állásponton volt, hogy a normális élet a hadseregben van, a civil élet pedig valamiféle elferdülés.
- Jó éjszakát elvtársak és elvtársnők, mára ennyi ... villanyoltás, kezeket a takaró fölé! :-)
Valóban nem értünk egyet. Én ennek nem érzem akkora kárát, Te igen. De tényleg nem baj, így kerek a világ:-) Mondjuk, mint mondottam, nincs tapasztalatom.
Tőlem például egész nyugodtan elvehetné valaki a kontrollt, mondjuk úgy karácsony táján. A hűtőt is lezárhatná. Az a három nap mindig nagy próbája az önuralomnak....
Ha valaki nagyon gyatresz állapotban van, akkor is ez a teendő? Teszem azt, ha életveszélyes lehet a további falás-rókázás. Van egy pont, ahol elveszed tőle a döntési lehetőséget? Tényleg kíváncsi vagyok.
Nem véletlen, hogy diktatórikus rendszerekben kevesebb a lelki betegek száma. Ott ugyanis konkrétan megmondják mit tegyél és mit ne, mire gondolj és mi a tabu. A szabadság nehéz teher, viselni kell tudni.
Ja, es meg utolsjara megettem egy uveg nutellat... Elso szakitasom elso kapcsolatom vege. Belehalok :'( Szep latvany egy zokogo lany aki nutellat tom a szajaba... tul. kepp meg vicces is ...
Van egy mondás mely szerint ha az éhezőnek fogsz egy halat, akkor segítesz neki egy napi vacsorájában. Ha megtanítod halat fogni, akkor egész életére gondoskodtál róla.
Ha valakitől átveszed a kontrollt teljes mértékben, az sosem fogja megtanulni az ön-kontrollt, ugyanis mindig lesz helyette más, aki ellássa ezt a feladatot, és ha az egyik elbukik vagy megunja, akkor lesz másik.
Egészséges gyerek kiköveteli magának hogy önmaga felett kontrollt gyakorolhasson (a szülő-gyerek viták legnagyobb része erről szól). Ha valaki nem tanulta meg, azt úgy lehet erre rávenni, ha hiányérzete van és elég tere, hogy kipróbálhassa önmagát.
Néha én is elgondolkodom ezen a bulímiás dolgon, és ha indulatos vagyok akkor a kőbányát szoktam javasolni napi 12 óra kőtöréssel és csilletolással, vagy a hadsereget ahol intenzív munka után az ember elé lökik a kiszabott tápot oszt azzal annyi amennyi ... estig. Tudom, hogy nem ilyen egyszerűek a dolgok, bár tuti hogy sok ember lelki izéit rendbe teszik ezek a kényszerítő körülmények - van ki ezért választja önként. Sírni-ríni ("rinyálni") sem lehet, mert annál rosszabb. Ez is egy módszer amikor egy "tőlünk nagyobb erő" segít :-)
Szerintem itt az a kérdés, hogy mikor mi a fontosabb? Hogy ne hányjon többet, mert már így is tropa tőle, vagy hogy erősítse az önuralmát.
Értem én, amit mondasz, és tulajdonképpen egyet is értek, de ha egyszer annyira rossz állapotban van valaki, hogy mindenképpen el kellene kerülni a további rókákat, akkor inkább elzárom előle a kaját. Mert ha abszolúte nem képes magán uralkodni, akkor erre csak rá kéne segíteni, és szerintem az nagyobb segítség, ha nem engedem zabálni, mint azt, hogy biztatom, gyakoroljon nagyobb önuralmat.
Egy egészséges elől persze nem zárnék semmit, állja meg, hogy nem zabál, nem is kérdés.
Értem. És szerinted akkor hogyan fogja megtanulnia azt, hogy van uralma a cselekdetei felett, "csak" gyakorolni kell?
Szerintem képes. Arra az lenne a "megoldás", hogy megvonja valaki tőle a pénzt? Akkor esetleg lopna, arra pedig az lenne a megoldás, hogy bezárják valahová? Akkor szökne. Állítsanak mellé rendőrt? Szerintem ezek nem vezetnek sehová.
Ez mind szép és jó, de mint láttuk, kartársaink felfalnak mindent, ami a kezük ügyébe kerül. Ha egyszer ő kéri, hogy zárják előle a kaját, az szerintem igenis megoldható. A többiek ettől még ehetnek, nem hiszem, hogy egy családon belül ezt ne lehetne kezelni. Persze nem egyszerű megszervezni, de ha máshogy nem lehet csökkenteni a falásrohamokat, akkor mi van? Nem tudok tapasztalatból beszélni, bulimiával sosem küzdöttem, és egyetlen családtagom se, de ennyi rugalmasság bele kellene, hogy férjen. Szerintem. Más kérdés, ha a bulimiás képes csak azért elmászni a közértbe (annak ellenére, hogy otthon zárják előle a kajcit) hogy falnivalót szerezzen, mert ezzel tényleg nem lehet mit kezdeni.
hm én továbbra sem hiszek ebben a "motiváljuk a terapeutát" című dologban.
Persze, ha mást nem akar, csak üldögélni valahol 50 perceket, akkor igen. Jobb érzésű terapeuták, ha ezt tisztázták, és tényleg ez van mögötte, akkor befejezik a dolgot, mert munka nélkül ücsörögni egyik sem szeret.
Világért sem mondanám, hogy "dolga", hanem extra esélye ... ha képes rá. Klasszikusok szerint a paciensnek egyetlen dolga van, hogy megfizesse az óradíjat.
Több emberjogi szervezet szerint, ha valaki kontrollálni akarja felnőtt ember étkezését, és éhezteti pl. oly módon, hogy élelmiszert zár el előle, az erőszaknak minősül, de mindenesetre jogaiban korlátozza, ha az egyébként módjában áll.
(Azaz ha valakinek nincs pénze megvenni a kaját, és együtt éhezik a családtagjával az nem erőszak, ha viszont módjában áll megvenni az élelmiszert és elzárja, az az. Nem értendő bele, amikor anyuka azt mondja a gyerekének, hogy "csak két gombóc fagylaltot ehetsz, mert megfájdul a torkod" és az sem, amikor nem engedik a tábla csoki ebéd előtti elfogyasztását!)
Mondjuk azt nem lehet elvárni, hogy az egész család koplaljon, vagy minden kaját dugdosni kelljen, mert valaki nem tud magának parancsolni. De persze elzárni lehetne. Szerintem ez megint az az eset, hogy ép ésszel nem lehet felfogni, miért zabál fel valaki mindent, ha egyszer nem éhes. És ezért lakatot kelljen tenni a hűtőre, szekrényekre, mindenhova.
Mondjuk van egy ember, aki evészavaros, meg van egy olyan, aki nem. Együtt laknak. Most az aki nem evészavaros éljen úgy, mintha az lenne csak azért, mert a másik még nem nem-evészavaros? Vajon nem 2 db evészavaros lenne az eredménye ennek? Az kinek jó?
Egyszerűbb és célravezetőbb (az evészavarosnak is), ha az evészavaros próbál alkalmazkodni - ahogy tud.
Na látod. A másik, bár ehhez nagyobb önfegyelem kell, hogy mindig ugyanakkor eszel. Bár ez a falásrohamon nem fog segíteni. Ha viszont minél kevesebbet eszel otthon, és minél többet melóhelyen, iskolában, ahol a többiek szeme előtt vagy, ergo szégyellnél felfalni mindent, az segíthet, nem? Gondolom, te is igazán otthon engeded el magad. Ezzel persze mindenki így van, tipikus tévé előtti nasi esete...
