Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt Leginkább kedveli, Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka Tolla kedvelteti. Kit én választottam, a dal-mesterséghez Nem ért az a madár, S egyszerű, mint magam. félig feketében, Félig fejérben jár. Nekem valamennyi között legkedvesebb Madaram a gólya, Édes szülőföldem, a drága szép alföld Hűséges lakója. Tán ezért szeretem annyira, mert vele Együtt növekedtem; Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor Kerepölt fölöttem.
Szeptember 11 Minél távolabb menekülünk félelmeinktől, annál nagyobbaknak és fenyegetettebbeknek látszanak. Ha közel megyünk hozzájuk - jelentéktelenné zsugorodnak. Az átélés és a megismerés a reális szintre szállítja le a túlértékelt eseményeket, a félelmek enyészni kezdenek. Átéltem, kibírtam, túl vagyok rajta – ez a félelem igazi eloszlatója.
Szeptember 12 Minden változik, elmúlik, és helyet ad valami másnak. Leggyötrőbb helyzeteinket is észrevétlenül feloldja az idő. A pillanat kudarcát, szégyenét, megfosztottságát elmúlhatatlannak érezzük, úgy gondoljuk, hogy így nem lehet élni. Gyerekek és kamaszok gondolkodnak így, akiknek gondolati horizontját teljesen elfedi egy adott helyzet. A felnőtt ember már tapasztalhatja, hogy elviselhetetlennek érzett helyzetei egy idő után már érdektelenek, sokszor már csak halványan, minden érzelmi jelentőség nélkül emlékszik vissza rájuk.
Szeptember 13 Három fegyverünk van a szorongások ellen: a kapcsolatok teremtése, a szembenállás és a vállalt magány. Tudunk jóban lenni a világgal - ez a kapcsolatteremtés képessége. Tudunk nemet mondani arra, ami ellen erkölcsi érzékünk tiltakozik - ez a szembenállás képessége. Tudunk egyedül maradni, ha éppen arra van szükség – ez vállalt magány.
Szeptember 14 Fülénél kell megfogni az egyént. Epiktetos – a rabszolgából lett filozófus mondja: minden dolognak van egy
vihető oldala, s vannak olyan oldalai, ahol nem megragadhatók. Kudarcaink néha abból származnak, hogy a sima oldalán kaparásszuk az edényt, s nem keressük meg fülét, aminél fogva felemelhetjük. De csak azt emelhetjük fel, ami felemelhető, ami erőnket nem haladja meg.
Szeptember 15 Megtettem mindent, amit megtehettem? Ennyi az ember erkölcsi kötelessége. Ne hagyjon maradékot, ne kövesse el a jóra való restség vétkét. A mi lett volna, ha? gyötrő kérdése akkor kínozza az embert, ha érzi a kihagyott lehetőségeket, mindazt, amit elmulasztott, hogy dolgait rendbe tegye, a világgal, az emberekkel, önmagával.
Egy csodálatos zsidó példabeszéd szerint mielőtt egy gyermek a világra jön, Isten minden tudást és bölcsességet belé tölt, amire élete során szüksége lesz. Aztán Isten a gyermek ajkára szorítja az ujját, és azt mondja neki: "pssszt", és abban a pillanatban létrejön köztük egy titkos egyezség. A történet szerint ezért van kicsipkézve az emberek felső ajka. Az Isten ujjlenyomata. De az idők során ez a tisztaság és bölcsesség valahogy megkopik. A gyerekek beilleszkednek a társadalomba, tapasztalataik alakítják őket. Az élet mássá teszi őket. (...) A te feladatod tehát egyszerűen csak ennyi: bízzál az ösztöneidben, emlékezz a titkos egyezségre, és szerezd vissza a bölcsességet, amely amúgy is a tiéd volt.
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk, olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép, végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain, tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy, hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk, ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán, ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.
A 34 éves Illyés Gyula 1936 végén találkozott először a 31 éves pszichológussal, Kozmutza Flórával. Flóra egy dolgozathoz készített Rorschach-teszteket, amihez jobb híján ismerősökön keresztül keresett alanyokat. Gyula nős volt, amikor a fiatal pszichológusnő elment hozzájuk. „Flórába az első pillantásra olyan szerelmes lettem, hogy nem megforrósodott, hanem megfagyott a szívem.” Flóra rokonszenvesnek találta Gyulát, de barátnál többnek nem tudta elképzelni a nős férfit. Hónapokig nem is látták egymást, s közben Flóra találkozott valaki mással. 1937. február 20-án egy barát újabb teszt-alanyt mutatott be neki, József Attilát. Flóra tudta, hogy a 32 éves férfi híres költő, ezért még jobban érdekelte a teszt eredménye. Az azonban sosem készült el: Attilának 10 képről kellett volna asszociációkat közölnie, de már az első lapoknál annyi minden eszébe jutott, hogy kifutottak az időből. Két nap múlva Flórát telefonon hívta egy sürgős ügyben találkozóra Attila. Beültek egy kávéházba, a költő verseket adott a nő kezébe. Csaknem mindegyikben benne volt Flóra neve: „Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Kozmutza Flóra! / E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szívemről, / Mint sebről a kötést, te leoldtad – újra bizsergek.” Flóra zavarba jött, és kérte, hogy legalább a családnevét törölje ki. Attila megtette, majd megkérte a nő kezét. Innentől 11 hónapon keresztül tartott gyönyörű és fájdalmas kapcsolatuk. Attila már egyik első levelében közölte Flórával, hogy öngyilkos akart lenni, amikor látta, hogy egy másik férfi felkínálta kabátját a fázó nőnek, aki azt elfogadta. Flóra végül igent mondott a sokadik sírós leánykérésre, Attila boldog volt. Flóra tavasszal kórházba került, ahol meglátogatta Illyés Gyula is. A két férfi korábban szoros barátságban állt egymással, de addigra elhidegültek, mert Attila nem nézte jó szemmel, hogy barátja a népi írókhoz csatlakozott. Gyula és Flóra akkor váltottak szót először négyszemközt. A férfi megkérdezte, igaz-e, amit Attila versében olvasott: „Flóra szeret”. A nő hallgatott, Gyula pedig többet nem kérdezett. Ismét nem találkoztak hónapokig. Flóra úgy érezte, lélegzetnyi egyedüllétre van szüksége, nyárra Tihanyba utazott a családjával. Elutazása után két nappal Attila idegszanatóriumba került. A közös barát, Ignotus Pál ekkor kérte meg meg Flórát, hogy erősítse meg Attilának: mindenképpen hozzá megy, mert csak így kerülhető el, hogy összeomoljon vagy öngyilkos legyen. Flóra megtette, de hiába, Attila állapota a szeme láttára egyre rosszabbodott, a szanatóriumban dühkitörései, sírásrohamai voltak. Október közepén Gyula ismét találkozót kért. Attiláról érdeklődött, de közben elmondta, hogy feleségétől elköltözött, kételkedik tehetségében, és eljutott ő is a legsötétebb gondolatokig. Flórában akkor villant fel először, hogy ez a férfi megmenthető lenne, ő vele lehetne normális életet élni, de elhessegette a gondolatot. Gyula Attila hívására bement a kórházba, ahol tisztázták ellentéteiket. „Barátságunk egy perc alatt, egy ölelés alatt ismét a régi lett. Minden ellentétet feloldtunk, – folyton könnyezett, én is.”- írta Illyés. November elején a szanatóriummnak vége lett, Attila Szárszóra utazott a nővéreihez. Amikor Flóra pár hét múlva meglátogatta, a búcsúzáskor az induló vonat mellett szaladt, a hangja vidám volt: „Karácsonykor esküszünk!” December 4-én levél jött tőle: „Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott. … U. i. Kérem, vasárnap ne jöjjön.” Amikor a levél megérkezett, Attila már egy napja halott volt. A Nyugat Illyést kérte fel a nekrológ megírására. A temetésen nem találkoztak Flórával, a nőnek nem volt ereje részt venni. Hetekkel később beszéltek először, mindketten úgy érezték egymás támaszára szorulnak. Ekkor került szóba először kettejük összetartozása. De mégis azt határozták el, csak barátok lesznek. Nem sikerült. 1939-ben összeházasodtak, 44 évet éltek együtt. Életük végéig küzdöttek Attila emlékével. Illyés soha nem írt Flóra-verset:„A nő, aki életemnek a gyökérzete lett, akinek birtoklásáért ma is küzdök. Nincs olyan emberi vágyam, amit ne teljesítene. Az egyetlen nő, akinek keresztnevét nem írhatom versbe. Korosztályom legnevesebb költője tette rá kezét.”
1920 decemberében a 20 éves Szabó Lőrinc felhívta telefonon menyasszonyát annak külügyminisztériumi munkahelyén. Közölte a 25 éves Tanner Ilonával, hogy megegyezett lakótársával, Babits Mihállyal, hogy a nőt őhelyette Babits fogja elvenni feleségül. Ilona először furcsa ugratásnak vette a hívást, de aztán Lőrinc átadta 37 éves mesterének a kagylót. Babits zavartan beleszólt a telefonba: „Igen, mindent úgy szeretnénk, ahogyan az imént Lőrinc elmondta.” Végül aznapra találkát beszéltek meg a Centrál kávéházban. A kávéházban a két költő ismertette Ilonával az előző éjjel kötött megegyezést. A nő meglepetésükre elfogadta az új felállást, és nemsokára már együtt tárták Babits és Ilona jegyességének hírét meglepett barátaik elé. Egy órával később már az eljegyzési vacsora is megvolt a Víg Agglegény kocsmában. Ezután hármasban mentek az Est moziba, mint annyiszor korábban, csak most már Mihály fogta Ilona kezét. Az esküvő két héten belül megköttetett. Ilona Török Sophie néven lett Babits Mihály társa egy egész életén át. Minden egy évvel korábban kezdődött. Szabó Lőrinc Babits Reviczky utcai lakásában lakott, titkára, tanítványa, barátja volt egy személyben. Egy nap fiatal hölgy érkezett a verseivel, amelyet a Nyugat vezető költőjének hozott. Mihályt feszélyezte, hogy nincs megborotválkozva, ezért Lőrincet kérte meg, hogy foglalkozzon a vendéggel. A fiatalember még nem látott ilyen csinos költőjelöltet, úgyhogy azonnal udvarolni kezdett neki. Nem sokára már együtt mentek kávéházba, majd moziba. A lány a randevún elmondta, hogy színésznőként nem volt sikeres, most a külügyminisztériumban tisztviselő, de költő szeretne lenni. Őszintén beszélt arról is, hogy főnöke korábban szexuális ajánlatokkal zaklatta. Mivel nem akarta elveszíteni állását, belement a dologba. Előtte azonban felszaladt egy egyetemista ismerőséhez, hogy ne a főnöke legyen az első férfi az életében. Az eset után Ilona terhes lett, s kénytelen volt abortuszra menni. Volt egy szerelme is, de kapcsolatuk már véget ért. Lőrincet a történet nem tántorította el, beleszeretett Ilonába, akit hamarosan fel is csábított a közös lakásba. Ez még jó párszor megtörtént, amikor Mihály nem volt otthon. Az idősebb lakótárssal néha közös programot szerveztek, sajnálták szegényt, akkor volt túl Csinszkán. A fiatalok gyűrűt is váltottak, minden a legnagyobb rendben ment. Egészen a decemberi estéig. A két férfi lefeküdni készült, a szobáik közti ajtó nyitva állt. Babits egyszer csak felsóhajtott: „Boldog ember vagy te, Lőrinc!” – „Miért?” – „Amiért olyan szép menyasszonyod van.” Szabó erre megállt az öltözésben és átment mesteréhez. „Szeretnéd?” – kérdezte. – „Szeretném” - hangzott a válasz. Szabó később leírja, hogy abban az időben Babits volt számára a legfontosabb ember a világon. „Mint mesteremet egyszerűen imádtam. Akkor az életemet érte feláldozni egyáltalán nem lett volna számomra áldozat. Minden örömének örültem, minden kínja az én kínom volt.” Lőrinccel megfordult a világ, de az éjszakán át tartó egzaltált beszélgetés során megszületett az alku a lány bőrére, akinek az egészről sejtelme sem volt. Jött a másnapi telefon és az esküvő. Lőrinc és Ilona innentől kezdve kerülték egymást. Babitsné, immár Török Sophie-ként egy idő után dühöt is érzett volt vőlegénye iránt. Rajta múlt elsősorban, hogy utóbb férje elhidegült tanítványától, s csak évek múltán rendeződött a kapcsolatuk. A szokatlan jegyesség történetét mindketten másként beszélték el. Babits és Török Sophie házassága nem volt szerelmi házasság, legalábbis Ilona nem szerelmet érzett férje iránt. Rajongott érte, istenítette, gondoskodott róla, de nem volt szerelmes belé. De különös házasságuk már egy másik történet.
Megnősült Nick Vujicic, a férfi, aki kéz és láb nélkül született, és aki ma világszerte rengeteg embernek igyekszik saját példájával is megmutatni, miért és hogyan érdemes élni.
Ja kérem, akinek már a sima hófehér lovas királyfi sem elég! :-)))
