Építettem egy airband vevőt. Ha van valamilyen AM-KF áramköröd, akkor ezt elé kell kapcsolni, és lehet hallgatni az airband sávot. Egyetlen IC van benne, meg néhány egyéb alkatrész.
Akit érdekel a dolog, az írjon e-mailt, én pedig elküldöm neki a kapcs. rajzot.
Egyébként aki bármilyen frekit ismer ebben a sávban, az bátran tegye közzé. Mint kiderült, ezek a frekik nem titkosak! (légiforgalmi irányítók topic)
Off:
Sch!
Emil ment, rájöttem a hibára, majd nézd meg!
On:
Ha megnéztétek a polizeifunk.de-t, akkor láthatjátok, hogy valami ilyesmi kellene itthon is. De nem hiszem, hogy Pintér úrék egy szívélyes emilre válaszul elküldenék nekünk a belügyi frekiket megyékre és városokra lebontva, :-)), tehát ezt csak hullámvadászattal lehetne megcsinálni.
Méltatlankodik a kiwwi, hogy folyamatos problémája van a neked küldött levelemmel. Nem jó az a mis@uze.net, amit megadtál, nem ismer ilyen felhasználót.
Nézz utána, mi van!
Sch
Küldtem neked néhány darab emilt, nézd meg a ládikódat
ecce homo!
174-189 között nem sok mindent találsz, az már a műsorszóró tartomány. A 400 megás tartomány aljáról is nagyon sok hivatalosság elhurcolkodott, szinte kiürült az a rész, ahol korábban bődületes térerővel hallatszottak dolgok. Ja, könnyű annak, akinek egy 100 méteres betontorony a szomszédja, ugye... Csak azt sajnálom, hogy ott sorakoztak a 3 méteres parabolák, leengedve az udvarra a megszűnt irányokról, de nem lehetett belőle capcarászni. Nagyon meg voltak számolva (és számozva). A 160 megáról is tűnnek el sokan.
A gsm nagyot hódít. De a honlap jó ötlet. Ha határon kívül van... Nyugatabbra könyvben jelenik meg a repülős, rendőr, tűzoltó, titkosszolg. stb.frekik sorozata, de nem úgy, hogy 172-174 között hallgassatok, hanem megyékre, városokra lebontva, hívónevekkel, csatornafrekikkel, stb. Nálunk még titok, ki az az Árpád 20, vagy Figyelő 851, stb.
Sőt, itt a neten különösen a hollandok raknak fel sokat. Csak el kell indítani egy keresőt, azt mondod neki, hogy policescanner, és kiköp egy rakást.
Talán ha összeraknánk, ki mit tud... Az is lehet, hogy nem a HIF akarná leszedetni :-( Nem ismerem az idevágó törvényeket.
Attis!
Szerintem - ha valaki feltenne pl. az Extrára (TÁR-ra, FreeWeb-re, bárhová) egy teljes bandscant a 108-189 MHz-es, illetve a 70 centi körüli, a hivatalos szervek és szolgálatok (Rendőrség, Tűzoltóság, Mentők, Katasztrófavédelem, Taxi, PMR, LDP, stb.) által használt frekikről némi magyarázattal, - nem biztos, hogy a HIF leszedethetné. Vagy ha onnan igen, akkor van még sok olyan kinti szerver, (pl. Geocities), ahol biztos, hogy sokáig olvasható lenne... Máshol is ennyire mereven kezelik ezt a "tabu" témát, vagy csak a volt szocialista országokban?
Ráadásul, ha nemsokára megvalósul a Tetra, akkor sok érdekes "csemege" amúgy is kikerül a hullámvadászok lehetőségei közül...
Latya!
Érdemes volna utánanézned a Conradnál, mert emlékezetem szerint még most is árulnak egy kis panelen megépített sávkonvertert, ami a kérdéses frekvenciákat teszi lejjebb, és a sávszélessége is elfogadható volt. Az biztos, hogy még a legolcsóbb, forgókondis kommunikációs vevőknél is olcsóbb volt, csak hát az oda- és visszahangolás... De hát sokunkban nosztalgiát ébreszt a "hőskor", amikor még BC 182-ket és NDK IC-ket forrasztgatttunk, hogy megszólaljon valami...:-)
Hát én airband/halandó ember rádiója konvertert kerestem...... A 2 m-es sávot nem igazán akarnám csak hallgatni. Ha már rászánnám magam, akkor biztosan mikrofont is akarnék ragadni.
Köszi a segítséget. Azóta találtam néhány új és nagyon jó honlapot amatőr-vizsga témakörben, fel is tenném ide, hogyha hozzám hasonló "kezdő" vetődik errefelé, rögtön megtalálja.
http://www.extra.hu/hg4ggv/ (HG4GGV Feri honlapja, ahol az "A" és a "B" vizsgához is találhatók komplett feladatsorok, és rögtön meg is tudhatjuk, hány helyes válaszunk volt, valamint rengeteg link...)
http://www.ham.hu/ (Szintén sok hasznos infó...)
http://radio.lap.hu/ (A Startlap rádiós tematikájú honlap-gyűjteménye, külön figyelmet érdemelnek az amatőr-rádiós linkek...!)
http://www.extra.hu/repradio/ (A cím magáért beszél...!)
http://www.polizeifunk.de (Szintén... valaki vállalhatná egy jó scannerrel vagy wide-band amatőrrádióval hasonló bandscan-honlap készítését itthon is...:-) Üdv: Misi
Annit tennék hozzá, hogy inkább olcsóbban. Az említett kiépítésben az enyémet 4.900 ATS-ért vettem (+ÁFA de az visszanyerhetô) Bécsben, ami kb. 90.000,- HUF
Teljesen egyetértek ha5nx kollegával, ha kézirádió, akkor FT-50. Nekem is ilyen a kézim, nagyon jó. ha ki van nyitva, akkor 70-999 MHz között vesz, 120-540 között ad. Amatőrsávon kívül is kellően érzékeny. Az ára újonnan hangrögzítős, CTCSS-DTMF kódolós panellal kb. 130e Ft.
Az antennakérdés az viszont nehezebb. Az igazi tényleg a körsugárzó/yagi, de pl. társasház tetejére elég nehéz antennaparkot telepíteni a kiváló lakók miatt. :(
1. Szerintem annak alapján le tucc vizsgázni. De esetleg írj emailt a Regalynak, hátha válaszol. (regaly@hif.hu ?)
2.
Ha Yaesu és kézirádió, akkor szerintem FT50R. Masszív, mindent tud, érzékeny...
Az antennakérdés nehéz dolog. Egy körsugárzó mindenképpen célszerű. SzVSz e mellé egy forgató és egy sokelemes Yagi.
Anno én is füleltem a mezgaz repülőket Gyöngyösről. Gondolom valahol a Mátrában volt egy átjátszójuk. Egy M10 -es átbuherálása rádióamatőr átjátszók hallgatására c. rádiótechnika cikk folytán tudtam Őket hallgatni. Valami ilyen dumák mentek esténként, hogy nyügözünk itt, meg ott, repült óra ennyi, meg anny, sárkány x óra. És a budaörsi központ hívószáma 200 volt. Meg minden adásindítás elött lement egy trilla, ami szelektív hívó azonosító volt. Anno a szakdolgozatomat abból írtam!
Nem tudom, hallgatta-e valamelyikőtök anno az LRI (mezőgazdasági repülők) frekvenciáját? A nyolcvanas években egy gyárilag OIRT sávra hangolt TOSHIBA rádiómagnó (minden bizonnyal a QTH-nkon működő átjátszónak köszönhetően) nagyszerűen vette ezt a "műsort", hát az is igen szórakoztató tudott lenni...:-)) Azt nem tudom, mi volt az igazi freki, talán az OIRT-CCIR közötti sáv (74-87 MHz?) lehetett, vagy csak valamelyik harmonikusát vettük, de a 90-es évektől kezdve megszűnt ez az adás, minden bizonnyal a cég átalkulása, vagy új frekire költözése miatt. Arra még emlékszem, hogy külön sávon ment a Tiszántúl, (az átjátszón nagyszerűen hallható volt akár egy tokaji és egy hódmezővásárhelyi brigád forgalmazása a budaörsi bázisreptérrel), és sokszor a hasunkat fogtuk a röhögéstől a jellegzetes "repülős szleng"-et hallgatva...:-)) Valamelyik szarvasi találkozón láttam a börzén egy olyan Storno mobil készüléket, ami talán ezen az egykori sávon működött, de nem tudom, átalakítható-e amatőr rádiónak... Ha valamelyikőtöknek van újabb infója, szívesen olvasnám. Üdv: Misi
Üdv mindenkinek a csatin! Hát inkább ne süllyedjen, és jöjjenek az újak, - tehát személyemben itt egy leendő amatőr, elég "komoly" CB-s és "hullámvadász" múlttal...:-)
Sok érdekes infót olvastam a hozzászólásokban, és elsősorban 2 témában kérném a tapasztaltabb amatőrtársak segítségét:
1. Kitartó engedélyes amatőr ismerőseim évtizedes unszolásának köszönhetően :-) rászántam magam a vizsgára. Elég sok helyen körülnéztem a Hálón, (MRASZ, jónéhány op. honlapja), de (eddig legalábbis) sehol sem találtam meg a vizsga teljes anyagát. Van valami tippetek, honnan juthatnék hozzá? (A régi "Hogyan készüljünk a rádióamatőr vizsgára? c. könyvem megvan, de gondolom, az új tematika kissé más már...)
2. Úgy néz ki, hogy ajándékképpen hozzá tudok jutni (Németországból) egy Yaesu VX-1R 2 sávos rádióhoz, aminek ráadásul eléggé széles vételtartománya van, tehát hullámvadászatra is jó. Ismeri-e valamelyikőtök ezt a készüléket, (vélemény, tapasztalatok), mert (Karácsonyig) még módosíthatom a "Yaesu-skánál" az ajándék típusát...:-).
A többi kérdésben (antenna: körsugárzó? HB9CV?, átjátszók?, frekitáblázatok, stb.) majd később zaklatnám a topic lakóit...
Üdv: Misi
A Fotaxi, mega Volan mar nagyon reg ota, a tobbiek is mar vagy 10 eve. Atjatszoja volt a Fotaxinak, meg a volannak, de gondolom a tobbieknek is. En anno 20 eve meg Gyongyoson is tudtam fogni egy athangolt kis musorszoro radioval. Idonkent nagy dumakat eresztettek meg, es a kellemes hangu diszpecser csajoknak allandoan udvaroltak a pilotak.
Hát már jó pár éve ott nyomják. Sőt vannak 70 centin is. Egyedül úgymond taxis CB-s csati asszem a közép 27 AM, ott egymás között dumálgatnak. De pl. Nagyváradon kőkeményen CB-n nyomják. :)))
A taxisok mióta nyomulnak a 160 Megás URH sávon?Én úgy tudtam, hogy a CB-s sávon mennek, de ma csináltam egy "bandscant", és meglepő módon vagy 10 taxis sávot találtam.
Repülésirányítás: 118-136 MHz AM, tehát áthangolt CCIR rádió nem lesz jó (szélessávú FM). Ráadásul AM-ben is valamilyen jó keskeny sávú és szelektiv rádió fog kelleni, mivel már 6,25 kHz raszterral dolgoznak.
Valahol olvastam, hogy a CB-radiozasban be fogjak szuntetni az AM adasmodot, es az ujonnan gyartott keszulekek kizarolag a CEPT normas FM savot hasznalhatjak.
Ezzel kapcsolatban szeretnem megkerdezni, hogy ez az "uj" FM sav megegyezik-e a regi FM-el, ugyanis kaptam egy kezi-CB-radiot Nemetorszagbol, es nem hiszem el, hogy semmi sem jon be vele itt Budapesten.
Frekvenciatáblázat (titkos) eladó !
Floppy vagy print. postai utánvét.
Árajánlatot írj mindenképp !
MINDEN MAGYAR TITKOS KÓD BENNE VAN !
WATERCLUB@FREEMAIL.HU
Sziasztok! Én nagyon régen már nem QSO-ztam vagy 12 éve) Sőt akkor is eleinte 1 évig hallgattam a kéekestetői átjátszót űgy, hogy a TV-t a 6-7 csatorna környékére hangoltam, aztán egy kis URH rádióval addig hangolásztam, amig a helyi oszcillátora segitségével kikeveredett a 145.625 ( vagy 025?) Aztán M10 vevő, meg sk épitett 600 Khz-es adó vevő. Később melóhelyről átalakitott FM 10/160 illetve 40/160. Mostanában a repülők bámulgatása érdekel, és gondoltam a vizuális élmény mellé valami audionális is keveredhetne minimális anyagi ráforditással. Igy a topicot nagyjából elolvasva űgy látom a konstruktőr oldal nagyon háttérbe szorult... Szal, valaki nem utazott már ilyen témában? kapcsi rajz valai egyszerú konverterről, pl CCIR frekire?
Tessék kicsit visszább olvasni a topicban először.
Már le volt írva a szaküzletek és egyebek helye, telefonja, etc.
Bocs, ez nem kioktatás akar lenni, de a legegyszerűbb szerintem...
Sch
Sziasztok!
Továbbítok egy kérdést, hátha Ti tudtok rá válaszolni. Kérlek ne nekem, hanem egyszerre a kérdezőnek válaszoljatok! Köszi!
*****
Szia!
Tippeket kérek, hol található olyan kézi URH, ami képes fogni a mentő, tűzoltó, rendőr, autópályarendészet stb. frekiket? Létezik-e egyáltalán?
Ha esetleg lenne ismerősöd, akinek van eladó, akkor árajánlatot is kérek!
Teljesen kezdő vagyok, úgyhogy lehet szájbarágósan is :)
Bocs, hogy ezzel zavartalak!
******
Válaszokat a
beebebeeboy@freemail.hu
címre kérném eljuttatni.
A FixTV tényleg elég sz@r, de a ViaSat filmeket nyom, ami viszont körösztanyámnak jó lenne. Eddig AM-mikrózott, mert légvonalban 1 km-re sincs tőle az adó, még lavór sem kellett, de most elrontották az örömét. Először felmentem egy mérőzsinórral, azzal jött az M1 meg az RTLKlub, de látszott még valami halvány jel, ezért vittem fel a lepkét vadászni.
Itthon Radiant drótosTV-m van (Kispest), nem izgat a dolog.
Több napi lap (főleg vidéki) apróhírdetési rovatában olvastam, hogy 250 USD !!! befizetésével szenzációs munkát lehet kapni. ami nem más mint egy minta készülék utáni összerakás. A termék egy "mini C sávos 2 tranzisztoros FM adó" amit a külön CD bemenettel nem rendelkező autórádiókhoz lehetne használni, persze monoban. A hírdetés feladási helye Nagykőrös.
Ismerősöm sajnos be ugrott ennek, az összeget átutalta a POSTABANK-nál a megadott USA beli számlára.
Amit kapott hát az igen, maga a csúcstechnológia: lengő szerelés, ragasztó, NYÁK 0. Képzeljétek a stabilitást.
Mondanom sem kell, hogy a kűldött alkatrészekből összeállított berendezés nem müködik! A cég viszont csak működő berendezésért ad 35USD-t, darabonként. (megjegyzem, hogy HUF-ban az egész nem ér egy ezrest)
Ki tud ezekről valamit ?
Ps. véletlenül találtam egy címet, ahol szintén nem sok mindent tudtam meg: www.trdhelp.com
Várom válaszaitokat!
73, 50s
Tudja valaki, hogy a BKV belső rádióhálózata milyen frekiken vehető?
Djszegecs, talán küldtem neked egy fájlt, abban voltak ilyesmik (is). Külön a fogaskerekű, a metro-vonalak, stb. Ezek 160 megás frekik voltak, lehet, hogy azóta átköltöztette a HIF őket is, mint minket 450 MHz-re. Akkor nekem is írd meg, ha így van.
Sch
Te Qqberci, ezek nem valami kemény férfiműsorok, amik csak vastag előfizetési díjért nézhetők? Hogyhogy kiteszik akkor átjátszóra?
No, persze, a Schönherzben manapság is történhetnek csodák...
Magam nem nézek tv-t, még a királyit sem, nemhogy a kereskedelmi szemetet (annakidején tanították nekünk még a múlt rendszerben az "amerikai kultúrmocsok" fogalmát, amin akkor jót röhögtünk. Lám, hogy bejött...)
Innentől már nem tudok mit mondani. '974-ben költöztem el a Székesfővárosból, azóta csak mint vendég, többnyire a volán mögött, úgyhogy még körbekukkolni se nagyon tudok. TV-t meg amúgy se nézek.
Az M1 és az RTLklub a Szabadság-hegyről jön, a többi három (@TV2, ViaSat, FixTV) jöhetett a Schönherz tetejéről vagy az Intercontinentál tetejéről, nekem kb azonos irányban volt mindkettő. Arra gondoltam, hogy ha ezekre van átjátszó, akkor lehet, hogy másra is van. Budapesten legalább tíz kicsi, 1kW alatti átjátszó van.
" Ez azt jelenti, hogy valahol a környéken van olyan átjátszó, ami ezeket sugározza."
Vagy csak van a szomszédodban egy "kifújós" kábeltévé-leágazás... Vagy egy okos Pistabácsi, aki villanydróton viszi át a másik szobába az antennajelet...
Tudja valaki, hogy a BKV belső rádióhálózata milyen frekiken vehető?
A minap hallottam, hogy a 4-es villamoson is van vmi. rádióféle, de a függöny
miatt nem tudtam megnézni..
No, akkor most furcsállhatod, mert nincs ott. :-)))
A következőről van szó: A Sas-hegy keleti oldalán egy TV-vel végigkerestetve mind az UHF, mint a VHF sávot, azt találtam, hogy az m1, TV2, RtlKlub, FixTV és a ViaSat vehető. Ez azt jelenti, hogy valahol a környéken van olyan átjátszó, ami ezeket sugározza. Márpedig ha ilyen (ilyenek) van(nak), akkor, legalábbis Budapest területén vagy Bp környékén ehhez az 5 műsorhoz AMmikró nélkül is hozzá lehet jutni.
Nem tudjátok véletlenül, hogy TV adótáblázatot hol lehet mostanság találni? (adó/átjátszó helye, műsor, freki v. csatornaszám, polarizáció) Az Antenna Hungáriánál nincs.
2 darab expedíciós lakóautót kellene felszerelni fix beépítésű rádióval plusz 4-5 darab kézi szett is kellene a rendszerbe. A két autó távolsága akár több száz km is lehet és a kézi szettes emberke is elmehet akár 50km-re. A kocsikban akku kapacítás dögivel.
Attiska!
Bocsánat a késésért, nagyon qrl voltam a munkahelyemen is, meg otthon is, de már be van készítve a scannerbe a rajz (illetve rajzok).
Vendégeket várok HA0-ból és YO3-ból, meg még az unokahúgomék is jönnek a hétvégén, úgyhogy gondolhatod... De azért volt ennek haszna is, rendet raktam a műszereim, rádióim között is, megtaláltam a kupiban egy-két rég elveszettnek hitt alkatrészt.
Remélem, ma este már be is kapcsolom a scannert, és holnapra meglesz.
Üdv: Sch
Kedves Attiska!!!
Én is nagyon régóta vadászom itthoni frekvenciákra, 100 Khz-től egészen 2,06 Ghz-ig, mert ebben a tartományban fog mindent a scannerem. Taxisokat, repülőtéri adókat, leszálláshoz készülő, vagy éppen felszállt repülők adását fogtam már, igen sok rádióamatőr adásával egyetemben. Célom: egy lehetőleg teljes frekvencialistát összeállítani, de ez elég nehéz. Ezért kérlek, hogy amennyiben van frekvencia-gyűjteményed, arra én is vevő lennék.
Amúgy teljesen amatőr vagyok, a scannerem végén csak egy gumiantenna van, egy igen jó antennaerősítővel... A frekvenciavadászatot Németországban kezdtem, és azóta sem tudtam lemondani róla, mert hihetetlenül izgalmas dolog!!
A németországi repülőterek összességéről(többségéről) van listám, hogy melyik a TORONY, és le- fölszálláskor használt frekvenciák LÉGITÁRSASÁGONKÉNT, rendőrség, vizirendőrség, a német tengerjáró hajók adási frekvenciái, stb...
Nagyon hálás lennék épp ezért, ha az itthoni frekvenciagyűjteményedet meg tudnád velem osztani!
üdv: dongenaro
Ne haragudj, nem tudtam még elküldeni az ígért rajzot, mert "szivatás van". Szivat bennünket Billy Geci, a fene egye meg, és emiatt a kiesett gépidőt is pótolni kell, azaz meló van még mindig. De nincs elfelejtve, holnap talán már lazább lesz. Addig is jó dx-elést
Sch
Hát igen, ennyiért bűn lett volna nem megvenni. :) Nem láttad esetleg, hogy a használt 847-ek mennyiért futnak? Lehet, hogy jövőre beinvesztálok egy ilyenbe.
RadioShack Realistic DX-394 Communications Receiver (angol cég, de persze Kínában rakták össze :)) )
Van hozzá egy botantenna (ezzel is bejön pár CW és SSB is néha, annak ellenére, hogy egy 4 emeletes ház 1. emeletén van a kütyü, benn a szobában) van egy 75 ohmos amphenol és egy 1k5-ös BNC antennabemenete, külön RF erősítés szabályozás, 300 memória, 2 CW állás (alaphelyzetben ugyanaz mind a kettő, de lehet az egyikbe rendelni 500 vagy 800Hz-es szűrőt)
Megy 13.8 V-ról, meg van benne egy csomó kényelmi funkció...
Attiska, ha előbb szóltál volna...
Van ilyen rajzom is, de otthon, haza meg hétfőig nem megyek...Kedden majd küldöm.
Djszegecs, neked most megy a rajz, mellette még két fájl, egyik a gyártási adatok különböző frekikre, a másik egy általam megépített és használt példány swr- méréi "jegyzőkönyve".
Látod majd, jó szélessávú.
Most mennem kell, szólított a főnököm
Nincs véletlenül valamelyikőtöknek építési rajza vagy eladó miniatűrizált 2m/70cm-es tetőantennája?
Kitelepülésekhez kéne, kis darabokban lehessen szállítani, és az ember beszúrja a földbe, vagy felköti egy fára, és lehessen qso-zni. Biztos léteik valami kis 1 5/8-ados elemből álló kis Triostar-féleség.
Hát lehet, hogy a melóhelyről el tudom küldeni, nem tudom. De ha más nincs, akkor begépelem, és elküldöm emilben, vagy esetleg nem jársz valamikor az Attila úton?
schlumberger!
Azt megköszönném. Megnézem, és poénból lehet, hogy megcsinálom, bár eddig nem igazán konstruktőrködtem. :)
ha körsugárzót szeretnél, akkor nagyon ajánlom az általam több példányban használt félhullámú záróedényes antennát. Benne van a Rothammelben, de a képe szerencsétlen módon fel van cserélve az 5/8-ad lambdás antennáéval. Rá fogsz jönni. Egyszerűen utánépíthető, strapabíró, nem kell hozzá sok anyag.
Szevasztok,
most epp az Egybesult Kiralysagban rontom a levegot es egy kicsit korulneztem scanner-ugyben. AirBand "starter kit" frekvenciatablazattal 19.99 GBP. Amit mar scannernek lehet nevezni de csak 200 megaig megy es az AM AirBand-ot tudja, a 80 GBP. 190-ert van 100 kHz-2.3 Ghz-s all-mode, es a csucs az 700 fontert egy gyonyoru kezikeszulek, amihez tovabbi 300 fontert mindenfele tartozekokat (antennak, illesztok, preszelektor) is lehet kapni.
Rég volt, hogy műholdaztam. Körsugárzóval reménytelen, szerintem.
Amikor én nyomultam, akkor voltak a szovjet (még az volt! :-) műholdak, az RS-sorozat tagjai, és volt az Oscar 10 és később az Oscar 13, ha jól emlékszem.
Az RS holdakon elég aktív voltam, kezdetben papíron mindenféle számolótáblák segítségével kalkuláltam ki, hogy mikor jön és merre megy, később már ZX81-en, ZX-Spektrumon meg Commodore 64-en számolgattuk a pályákat.
Az Oscarhoz nem volt elég jó a technikám, főleg a 70cm-es része hiányzott a dolognak, meg a változtatható elevációjú antenna. De néha a rádióklubbal kitelepültünk és ott meg tudtuk oldani ezeket a dolgokat is: egy QSO-zott, a másik buherálta az antennát...
Az RS-holdak 145/29 megán mentek, azokat otthon is tudtam használni. Sajnos a laposan látszó nyugati pályákat alig tudtam használni, mert útban volt a János-hegy, de a keleti pályákon elég sokáig rajta bírtam maradni egy 9 elemes rövidyagival, 25 W-tal és 29 megán egy kételemes quad antennával.
Műholdaztál? Én is barátkozom a gondolattal. Némi infot tudsz róla nyomatni? Persze nincs semmilyen azimuth-os antennaforgatóm (és nem is lesz), lehet azért sikereket elérni egy mezei vertikállal ez ügyben?
Kiadtak egyszer egy füzetecskét az összes lehetséges kérdéssel és talán a válaszokkal is.
Ezeken a helyeken érdemes körülnézni még:
http://teto.sch.bme.hu
www.mrasz.hu
www.ham.hu
...
Vagy írj egy barátságos :)) hangú levelet a ha5kfu@teto.sch.bme.hu címre. A srácok közül tuti tud valaki segíteni. (Hivatkozhatsz rám :)) )
A 2m-es antenna megúszható 5-6 ezer forintból SzVSz. Ha jól tudom, a MRASZ is árul mindeféle antennákat. Persze az ár attól is függ, hogy körsugárzóban gondolkodsz, vagy egy sokelemes YAGIban forgatóval.
Szerintem érdemes mindjárt 2 sávos antennát tervezni és rádiót venni.
Köszönöm az infókat.
Kipróbáltam a tesztprogramot is.
A tesztfeladatok közül mindegyik témakör szerepelhet?
(Pl. van olyan, hogy mit tartalmaz a CEPT szabvány 32. cikkelye...-ezt is kell tudni?)
Az olyan témakörökhöz, ahol nem tudtam a válaszokat (pl. ország-, és megyekódok)
hol találok leírást, tájékoztatót ?
Van a HIF-nek valami kiadványa, vagy rábízzák az emberre, hogy hogyan/honnan készül fel?
Pesten mennyibe kerül egy antenna a 2m-s sávra, mert a németországi 130 DM-es árat kicsit sokallom érte.
Egy technikai kérdés a tetőantennával kapcsolatban:
a mi társasházunkon Szolnokon (30 éves elmúlt) nem földelt az antennaárbóc,
és a közelben sincs megfelelő vastagságú földelővezeték, vagy villámhárító.
Így viszont nem szívesen kötöm rá a -még nem is létező- rádiómat...
Abba tuti nem egyeznek bele a lakók, hogy szétvéssem a falat a lépcsőházban
(nálunk ugyanis frankó MM-fal vezetékek vannak mindenütt :(((
Viszont valami megoldást csak kellene találnom.
Jó' van na, kedves OM! :) Azt tessék mondani, milyen ferkiken szokott előfordulni! :)
Namost megfogtál DR OM - HI. Jó ideje nem láttam már RIG-et SRI. :-)
Egyébként régebben főleg 14-21-28 megán szerettem SSB-zni, meg versenyeken URH-n sáv elején nyomulni, meg műholdazni. Az utoló években már szinte csak csomagrádióztam, azt is leginkább TCP/IP-vel, aminek egyenes folyománya, hogy ma mér csak interneten nyomulok...:-)
Egyébként mindent kipróbáltam, gyűjtöttem egy tonna QSL lapot, meg van több DXCC-re való országom, néhány meglehetősen jó DX (pl. 2m-en Kazahsztán :-) de mindez szinte már csak emlék :-(
RH-zni sajnos nem tudtam jól, mert a szomszédok tévéje mindig vacak volt és mindig is az lesz, nomeg a kémény/tető sem bír el mást mint egy GP-t, de azt is elfújta a szél... Ha minden igaz, akkor most kizárólag 70cm-re való antennáim vannak épen a tetőn. Egy kitudjamárhányelemes longyagi meg egy Ringo Ranger. És néhány éve a yagit is vertikálisra fordítottam a csomagrádiózás kedvéért, így még csak DX-elni se tudok.
Indulásnak elég egy 5W-os kézi rádió. Ha egy kicsit többet tudsz rá költeni, akkor mindenképp kétsávos legyen (2m/70cm). Újonnan húzósak 100e fölött vannak, de ki lehet fogni használtan úgy 60-70e körül is jókat. A másik fontos dolog a jó tetőantenna. Ha van helyed és kétsávos a rádiód, akkor mindenképp két külön antenna a jó 2m-re és 70cm-re. Ha nincs helyed, akkor kétsávos antenna is jöhet, bár ezek nem annyira jók, mint az egysávosak, ill. mostanában feltűntek igen jó kétsávos cuccok is. Az antennák kb. 5e-50e Ft között mozognak (ezek mind vertikálok). Vehetsz esetleg még stabilra/mobilra egy FT-290/FT-790-et is. Ezekben az a poén, hogy összüzemmódodak, igaz kimenőjük végfok nélkül halovány, 2,5W Használtan 40-60e Ft körül mozognak. A vizsgával a max. kakaó aszt hiszem 10W. Később, mikor már benne vagy a dolgokban beruházhatsz egy komolyabb mobilba is, de az is igaz, hogy ha összeállt egy jó rig, akkor nagyon sokáig nem érdemes megbontani.
Az A vizsga nem olyan vészes, viszont sajnos újabban 2 év után lejár és ha nem mész B-re elveszted (köszi mrasz!). Bár az is igaz, hogy két év után már menni fog a B is.
A végén még rábeszélsz az URH-ra :))
Milyen követelmények vannak egy ilyen vizsgán?
Körülnéztem néhány rádióamatőr oldalon, hogy némi
információt gyűjtsek. Sokkal okosabb nem lettem,
mert nem ismerem a rövidítések jelentését.
(Arra azért rájöttem magamtól, hogy a CQ az Seek you-t jelent... :)
Mennyi anyagi befektetés kell egy kezdő szett összeállításához?
Az URH vizsgához nem kell morze. Amit írsz, az csak a nagykönyvekben van megírva. Ha végigtekersz az URH simplexeken, mindenféle téma megy. Mondjuk URH-n nem fogsz pár ezer km-re elbeszélni, de ha jó cuccod van, vagy terjedés van, akkor a szomszédos országok is elérhetők.
Speciel én fiatal vagyok. :) Jó szórakozás ez, ezerszer jobb, mint a gagyi chatek. Azért az élmény, mikor egy baromi ritka állomást csípsz meg RH-n, meg még ott vannak a különböző üzemmódok (SSTV, PSK, Throbe, stb.). Csak egy kicsit költséges játék ez. :)
Ami miatt kissé idegenekedem a dolgotól az az, hogy nincs kedvem a morse abc-t megtanulni (az az átkozott lustaság....)
a másik meg az, hogy én tényleg beszélgetni szeretnék, de amikor voltam rádióamatőr találkozón, ott hallottam, hogy miután összehozzák a kapcsolatot, kölcsönösen megköszönik egymásnak, aztán szétbontanak. Tudom, hogy érdekes dolog több száz (esetleg ezer) km-rel arrébb lévő emberekkel felvenni a kapcsolatot, de ha már sikerült a dolog, akkor miért nem lehet valamit "beszélni" is velük?
A nagy öregek siránkoznak, hogy egyre kevesebb fiatalt érdekel ez a téma.
De ne felejtsük el, hogy mára óriási teret nyert az internet (chat, irc) ami szerintem
nagyobb interaktivitást biztosít.
Ez nem jelenti azt, hogy szerintem nem érdekes/értékes dolog az, amit csináltok,
éppen ellenkezőleg: minden tiszteletem a tiétek.
Dehogy nézik... Hát arra sincs energiájuk, hogy URH-n a nyomkodóst kikapják, nemhogy a CB-vel foglalkozzanak. Miért nem akarsz URH-ból levizsgázni? Az egy kicsit komolyabb, és több partnert találnál. Elég kevés CB-s van, és tisztelet a kivételnek főként anyázások mennek. Néha, mikor véletlenül beletekerek a 27 Megába, akkor szinte csak ezt hallom.
Mondjuk az lesz még egy jó kérdés, hogy mi lesz a rengeteg SSB-s, ill. alsó/fölsős CB-vel, mert be fogják őket tiltani.
Azért a 88-108-as sáv kicsit más elbírálás alá esik, mint a CB-s, vagy akár az RH-URH sáv. Ott kőkemány pénzek mennek, naná, hogy figyelik a dolgokat.
Köszi a címet.
A CB sávon is bemérnek, ha "nem tartod be a játékszabályokat" ?
Úgyértem, hogy azt is annyira figyelik, mint a 88-108MHz-s URH sávot?
(Arról ugyanis már letettem sajnos....-márminthogy azon adjak...:)
Az Ady Endre úton van. Pontos házszámot nem tudok mondani, kb. 6x, de utánanézek. A 90W tényleg nem legális, max. 4W lehet a CB-nek a kimenője. 90W-al már szépen el lehet szólni, főleg terjedéskor.
Köszönöm a felvilágosítást.
Megfogadva a tanácsokat, a President mellett fogok dönteni.
Azt hittem, a Grantot már nem gyártják.
Kispesten hol található a bolt (vagy mi a neve), ahol lehet újonnan kapni.
(Nem akarok használtat, mert ezen a területen még nem ismerem ki annyira
magamat, hogy tudjam, mi az, amit meg kell nézni.)
Más: lehet kapni jelerősítő végfokokat, amiket a készülék, és az antenna közé kell
tenni. A legnagyobb, amit láttam, 90 W kimenőteljesítményt tud.
Gondolom, ez nem túl legális...
Mekkora távolságot lehet "besugározni" ekkora teljesítménnyel?
Attiska!
Most sokkal jobb volt a MRASZ-stand, mint tavaly, amikor Herr Kuka volt az ügyeletes.
Most voltak ketten-hárman ott, volt szóróanyag, volt Rádiótechnika, stb.
Hm...hogy milyen újdonságok voltak?
Mint már említettem, qrvára nem eu-kompatibilisek a béreink, így aztán nem láttam sok értelmét a többezer márkás ketyerék beható tanulmányozásának. Amíg én ilyen arcpirítóan vagyok bérezve (émetországi kollégáim tizede kb., ugyanazon cégnél!), addig úgyse tudom megvenni, marad a jó kis ft747.
Qsozni lehet azzal is.
Inkább a bolhapiacon néztem körül, hasznos kis apróságokat,( az xyl szerint vacakokat) vettem csak. Meg vettünk a Marktkaufban egy kis jó búzasört, hogy tudjuk, hol vagyunk. Finom volt, jó idő volt, jól éreztük magunkat csakazértis...
A PA kapcsoló sz úgy van, ahogy hkr kolléga elmondta. :)
Jajjjjjjjj, egy rádiamatőr topikban ne tessék már engem "kollegázással" kompromittálni. Kollegabácsik a CB-sek szoktak lenni, a rádióamatőrök meg OM-ek :-))))))))) Avagy méginkább HI HI.
A PA kapcsoló sz úgy van, ahogy hkr kolléga elmondta. :)
A 80 csatornások úgy vannak, hogy 40 alsó-40 közép, vagy 40 közép-40 felső csati van. Viszont arra lennék kíváncsi, hogy melyik az a 12 AM csatorna...
Szerintem ne vegyél ilyen rádiókat. Szerezz be inkább használtan egy Grantot. Na, az CB rádió (esetleg lehet még újonnan is, Kispesten van egy ilyen bolt). Na az CB rádió. 40 alsó, 40 közép, 40 felső csati, AM/FM/USB/LSB adásmódok.
PA kapcsoló mobil CB-ken szokott lenni. A készülék hátán van egy csatlakozó, egy hangszórót lehet bekötni, és felrakni mondjuk a kocsi tetejére vagy beépíteni a hűtőrács mögé. PA állásba kapcsolva a cuccot hangosbeszélőként funkcionál. Ez valamikor tilos volt mifelénk, most nem tudom, szabad-e használni.
Régebben a PA kapcsolót használták fel arra, hogy az engedélyezettnél nagyobb teljesítményű CB-k adóteljesítményét "észrevétlenül" kisebbre lehessen kapcsolni és így lepostavizsgáztatni :-)
Koszonom a valaszokat scanner ugyben. Ismet kiderult, hogy a kevesebb az neha tobb.(szolgaltatasok szama - minoseg parhuzamban)
Valoszinuleg akkor a CB radio mellett fogok donteni, az meg viszonylag emberi aron van, es adni is lehet vele.
Lehet kapni CEPT 40 FM-es, es 80FM/12AM tipusu CB-ket is.
A 80/12-essel vehetok azok a savok is, amik a sima 40-essel, vagy ezek ket kulon savon dolgoznak.
Pl. a Midland Alan 48 Plus/D80 tipusu keszuleket neztem ki tobbek kozott.
A 4m-es amatőrsáv Nagy-Britanniában engedélyezett, amúgy előfordulnak ott szolgálati frekik. A gagyibb scannereknek van néha 300mW-os kimenő teljesítményük, de minek.
Szerintem gagyit ne vegyél, ugyanis ezeknek nagyon rossz a szelektivitásuk. Pont ezért drágább a kevesebbet tudó Unident, mert abban normális vevő van, ellentétben a Conrad típusúval. Inkább gyűjts még egy kis pénzt, és egy komolyabb Unidentre (pl. pont az XR2001), vagy az Alinco DJ-X10 is nagyon jó, sokat tud (ezt a típust ismerem). Az gumiantenna az jó, de ha komolyabb eredményeket akarsz, mindenképp egy jó kis tetőantenna a megoldás. Egyébként szvsz 100e alatt nem érdemes beruházni scannerbe.
Na, mindenkinek üdv!
Megjöttem Friedrichshafenből, most olvastam végig kedvenc fórumaimat.
Kint minden nagyon szép, minden nagyon jó, és mindenen látszik, milyen kurva kevés a magyar fizetés... illetve miket beszélek: milyen kurva drágán termelnek ezek a rohadt kapitalisták.
Csak azt akarom mondani, hogy volt olyan rádió, amiért nem átallottak csaknem ötezer márkát kérni. Na tőlem aztán kérhetik, sajnos.
Volt-e valaki kint közületek? Volt sok magyar, sok külhoni hívójellel rendelkező magyar is.
Sch
"Ezeknek a scannereknek mekkora a kimenő teljesítménye,"
Semekkora. A scanner az csak vevô!
Persze ha nem hangfrekvenciás teljesítményre gondoltál :))
"Azért az elég érdekes, hogy ez utóbbi hogyan képes 100kHz-től 2.0395 GHz-ig átvinni egy sima gumi-antennával... "
Mivel csak vételre kell, nem gond. Persze egy rendes, illesztett antennával sokkal jobb lesz a vétel. A tutibb scannereknek vannak külön antennabeneteik.
Üdv mindenkinek!
Az volna a kérdésem, hogy kézi scannerből milyen típust érdemes venni?
A német Conrad katalógusban találtam egy típust,
amit ők saját nevük alatt forgalmaznak.Ennek típusa : COM 303
Ez a következőket tudja:
26-54MHz, CB, 6m-s sáv,68-88MHz,4m-s sáv(BOS) (ez mit jelent?)
137-174MHz,2m-s sáv, valamint 380-512 MHz-s sáv.
(Ha jól tudom, ez utóbbin lehet a régi analóg Westeles telcsiket hallgatni.)
Mindezt 249 DM-ért kínálják, ami gyanúsan olcsó, mert pl.
a kevesebb funkcióval rendelkező Uniden, vagy Stabo cuccok jóval drágábbak.
Ezeknek a scannereknek mekkora a kimenő teljesítménye, mert ezt sehol nem közlik.
Szeretnék olyan készüléket, ami azért megfizethető,de bóvlit nem akarok venni.
(van pl. a Stabo-nak egy XR2001 jelű scannere, az már tényleg mindent tud,
csak 1200 DM-t kérnek érte...:((((((((
Azért az elég érdekes, hogy ez utóbbi hogyan képes 100kHz-től 2.0395 GHz-ig átvinni
egy sima gumi-antennával...
Sziasztok Hozzáértők!
Nagy bánatom, hogy néha a szomszédom, (aki kedves és rendes ember amúgy) nagyon berúg és akkor üvölt a TV-je. Valamikor építettem már egy olyan adót, ami bekapcsoláskor elnyomta a környező rádióadásokat. Hátha ez segítene. Biztosan nagyon legális a dolog. Tud valaki segíteni?
Köszi!
Az FT-8100 ára netto 178.838,- píz. Jóval több, mint 150.000,-Mellesleg nekem is tetszik, bár a Kenwood TM-D700E kicsit még jobban (189.000 píz :( )
A Yaesu árakat az Anico-tól kérdeztem, de nem tudtam, hogy ICOM-ot is forgalmaznak.
Nekem valahogy mindig is a Kenwoodok tetszettek legjobban, talán mert egy TS440-en kezdtem el rádiózni, ami szerintem nagyon jó rádió.
A Yaesu-ban a 757-nél csalódtam. Olyan zajos a vevôje, hogy alig lehet vele DX-ezni.
Bár tudom, hogy a többi Yaesu jó.
Most ennyi jutott eszembe. :))
73!
Apropó,
van egy kézi rádióm, amivel mostanában nem sikerül rádiózni, mert soha senki sem válaszol. Kezdemm gyanítani, hogy valami gond lehet vele.
Este nem szoktál átjátszó közelében lenni?
Eseteleg telefonon megbeszélhetnénk egy QSO-t és megnéznénk, hogy tényleg rossz-e a rádióm.
Amit én ismerek: FT-90. nagyon aranyos, pici, jó vevővel, viszont nincs benne crossband repeater (bár én nem is látom értelmét), volt az első szériáknak egy kisebb hibája, de megoldották. FT-8100, szerintem az egyik legjobb mobil rádió, nemrég volt egy zsír új 160e körül, sajnos lemaradtam róla. Az Icomok közül azt a tv képernyőset ismerem, talán IC-7100? Na, attól nem estem hasra, szerintem a vevője nem igazán jó (nem elég szelektív szerintem). A Kenwoodokat nem ismerem.
5ocx Attila
Ui: ha erdekelnek a Yaesuk, tudok róluk prosikat adni kölcsön.
Köszönöm a segítséget,de a linken belül (tudom hogy pofá tlanság,de te vagy az utolsó reményem) ha rámész a controller-re(irányítópult kiosztása),és a keyboardra ott találod azokat az infókat amelyekböl szerintem össze lehet berhelni egy olyan átalakítót amellyel pc billentyüzetet használhatok a controller porton keresztül.A bibi ott van,hogy nem tudom mit hova kössek,és amit a maple busz címszónál találtam nekem az is húzós,viszont láttam már ilyen átalakítót valami oldalon,és a külseje,és azára alapján meg lehet csinálni!Mégegyszer a link mc.pp.se/dc és köszi!
Nos, én megnéztem a linket.
Ott egy soros csatlakozásról van szó, a pc és ezen játékszerkentyű között, és mivel ez a szerkentyű a weblap szerint "CMOS-szintekkel" dolgozik, ezért kell a pc + - 12 Vszintű soros portja és a szerkentyű 3,3 V-os szintje közé egy szintillesztő áramkör. Ez egy nagyon egyszerű áramkör, a MAXIM céláramkörét használja e célra (MAX3222). Felhívja a figyelmet, hogy a közismert MAX232 nem jó, mert az nem 3,3, hanem 5 V-tal működik. Nyák-rajz is van, tehát egyszerű az utánépítés annak, aki tudja, melyik végét kell megfogni a forrasztópákát...
Próbáld összeszedni az alkatrészeket hozzá, és szerencse fel
Üdv. Sch
Kedves rádióamatörök!
Segítségért fordulok hozzátok,egy olyan ügyben amely csak részben fedi érdeklödési körötöket,de talán mégsem utasít vissza mindenki!Arról van szó,hogy szeretnék építeni egy átalakítót pc billentyüzetre,amivel dreamcaston tudom használni,csak kissé silány szakismeretem akadályoz.Mivel külföldön árulnak ilyesmit,tudom hogy nem lehetetlen.Találtam egy linket amiböl talán ki lehet indulni,de nekem kínai:mc.pp.se/dc Nagyon hálás lennék,ha valaki odaugrana,és leírná a véleményét,érdemes e hozzáfogni,vagy inkább feljtsem el.
Elöre is köszöni:egy kocaforrasztó
Köszönöm mégegyszer azon emberek segítségét, akik küldtek nekem freki-listákat!!! Ha még valaki tud, akkor megköszönném ha küldene még!
Más: szükségem lenne egy kézi URH rádióra, tud-e valaki eladót??? Ha van valakinek, az kérem írjon nekem egy e-mailt: tuzolto105@freemail.hu Előre is köszönöm!
Szerintem én se. :) pont az említett Barkó Imrétől tanultam morzézni. RH különbözeti után rengeteg CW kusót nyomtam még a klub rádióján. De mikor megvettem a FT-100-at azóta RH-n 95%-ban digi és SSTV, 5% SSB (már amikor van kedvem bekapcsolni a riget). Újból át kéne ismételni a morzét, nem lenne egy hátrány. :)
"FT-757GX állapottól függően 80-120e Ft, de vannak extrém esetek is (pl. a barom haverom egy ilyenért képes volt 140e-t is kiadni, és CB-re használja-volt neki értelme). "
Nicsak Te is rádióamatőr vagy? :) Akko' ugye itt nincs Skoda-Fiat vita? :)))
FT-757GX állapottól függően 80-120e Ft, de vannak extrém esetek is (pl. a barom haverom egy ilyenért képes volt 140e-t is kiadni, és CB-re használja-volt neki értelme).
FT-290R. Melyik Mark I, vagy II? Mark I végfok nélkül kb. 45-55e Ft, Mark II 60-80e, gyári végfok kb. egy 20e-t dob rajta.
ha5nx!
Igen, egy picit egészen más a 100 meg a 101! :) Ha érdekel meg tudom valamikor mutatni.
HA5OCX, op.:Attila, QTH: Kispest, JN97NL. :) Akkor olyan rádió, mint az enyém, pont megfelelő lenne Neked. TX: 1,8 MHz-440 MHz (alapállapotban-hi!), RX: 100 KHz-970MHz, FM,AM,SSB,CW,AFSK. Beépített DSP, ha nagyon komolyan akarsz CW-t használni, akkor ezenkívül van hozzá opcióként 250 Hz-s, ill 500 Hz-s CW filter, egyébként a DSP is elég (én is szűrők nélkül használom). Van hozzá AM filter is, de minek. Digitális üzemmódokra (PSK, Throbe, MT63, Stream, stb.) ideális, stabil a frekije, pontos, számottevően nem mászkál. Ha azonban tökélyre vágysz, lehet hozzá venni TXCO-t is. Ja, és mobilrádió méretű. 1200/9600 packettre is jó. RH-n/6m-en 100W, 2m-en 50W, 70cm-en 25W.
Én stabilként használom, az autóba nem merem beépíteni. Levehető előlapos ugyan, de bármikor kilophatják, mint az autórádiómat-megőrülnék. Ha egy kicsit jobban állok majd anyagilag, autóba nem fixen lehet, hogy beugrik egy FT-8500 (most mobilban egy FT-50-et használok, mobilantennával). Majd meglátjuk.
Az a baj, hogy a Moszkva tér mellett a Városmajorban lakom, 1. emeleten és botantennával esélyem sincs semmire.
A 23cm nekem nem annyira fontos. Valami olyat szeretnék, ami mondjuk 70 cm-ig adó-vevô, afelett meg csak vevô és mobil kivitelben. Ja, és elég csak az FM. Persze nem baj, ha "packed ready", azaz nem kell a szűrôkkel buherálni.
Üdv a topicban! :) Az egyik ismerősomé a cucc. Ezek a rádiók ha jó állapotban vannak (ergo nincsenek szétbuherálva) ennyiért mennek. n is gondolkoztam egy ilyenen (főleg a 23cm miatt) de letettem róla, inkább beruháztam egy FT-100-ba (amúgy is Yaesu mániás vagyok).
Ma este meg is kérdezem, hogy most mi van vele. Ami még korrekt lehet, az a Kenwood TS2000, 1,8MHz-1,2GHz, bár az újabb Kenwoodoktól nem vagyok elájulva őszíntén szólva.
Halódik itt már minden, ez a topic is.
A hullámok meg csak terjednek, mindenféle ellenőrzés nélkül.
Ért itt valaki mentőfrekvenciákhoz? Átálltak 6,25kHz-es raszterra.
Én visszajöttem ide, ahogy mondtam, és már túl vagyok két villámcsapott modemsplitter javításan is. Urak, elkezdődött a zivataros szezon, antennáinkra ügyeljünk! Leföldeljük, avagy tartsunk készenlétben jó marék kapcsolódiódát a cseréhez.
Nos, munkára fel!
Sch
Nesze neked amatőr rádiózás.
A szuper.net-en találtam az alábbi hirdetést, biztosan többeket érint, akik rádiózni szeretnének, de nincs amatőrvizsgájuk.:
A készülék mindenfajta engedély és díj fizetése nélkül haszálható
egész európa területén.
A berendezés HIF engedélyes , minden funkciójában megfelel az NTR 9 EU szabványnak.
A készülék müszaki paraméterei:
- 8 csatorna
- Müködési frekvencia: UHF -446 Mhz-töl
- Kimenö teljesítmény: 500 mWatt
- Hatótávolság: 1-3 Kilométer (függ a légköri és földrajzi viszonyoktól)
- Tápellátás: 3 db "AA" (ceruza) alkáli elem vagy ujratölthetö akku.
- Kis méret és suly: 90 x 58 x 33 milliméter, néhányszor 10 gramm!
Jellemzök:
UHF FM frekvencia
Nem kell engedélyeztetni
Nincs használati/üzemeltetési díj
LED kijelzö
Adásvég-jelzö hang.
Elemkímélö üzemmód
Automata zajzár
hosszu üzemidö
Auto caller (automata hívó)
Hívás és monitoring funkciók.
Felhasználási területek:
Biztonsági szolgálatok, Karbantartó cégek, raktárak, irodaházak, gyárak, építkezések (tetöfedés, antennaszerelés, daru), kirándulás, légi és vizisportok, barlangászat, rendezvényszervezés, családi-baráti (HOME) kommunikáció, vadászat, golf, hegymászás és egyéb szabadidös tevékenységek. 2 vagy több autó közötti kommunikáció.
A készülék akár életet menthet.
A 8 csatorna összesen 8 készülék egyidejü kommunikációját teszi lehetövé.
Megrendelés
(a készlet tartalma: 1 db NLM-8 adó-vevö, 1 db övcsipesz, használati utmutató, garanciajegy (1 év). A rendelési igény kielégítése postai uton történik. A postai és csomagolási költséget a 17.980 Ft tartalmazza ! Rendeléséröl levélben visszaigazolást kap.)
p.s: Nem vagyok hive a hatásvadász reklámszövegeknek s azok alkalmazását sem kedvelem igy az alábbi mondatokat kp.-nek lehet venni:
Magyarországi kizárólagos forgalmazótól származnak a készülékek s a legolcsóbb beszerzési forrás is ez egyben. Más forrásból itthon NEM beszerezhetö. Legalábbis ilyen áron nem.
Még valami. A készölékböl saját célra is vásároltam mivel megbontás nélkül alkalmas ADAT-rádiónak. Jelenleg fejlesztem hozzá az adatátviteli modemet mellyel 2 db számítógép drótmentes öszekapcsolása lehetövé válik viszonylag nagy távolság mellett is (a modem kapható lesz) s szándékomban áll egyfajta mini hálózatot is létrehozni.
Eddig volt a hirdetés. Számomra kissé kérdéses, hogy legális dolog-e ilyen rádión packetozni.
Tudom, az egyik tipikus válasz, hogy ugyan kit érdekel.
Mellesleg valaha a 27 MHz-es Cb sávon is sikerült 1200 baudos packet adást fognom Svájcból.
Nekik lehet, nekünk nem ?
Új problema: van egy videokamerához való pici monitorom, a képernyő felülete kb. 10x15 mm.
A csatlakozójának van 5 villamos csatlakozó pontja.
Ebből 1 föld, 1 tápfesz,( de hány volt lehet?)
A többit hogyan lehetne beazonositani ?
A panelon van egy kód: cmk54x.
Másik:
Am/FM műsorvevő rádióba való frekimérő modul (Akai)
Üvegburás hétszegmens digit kijelzővel (nem nixi)
A vezérlő IC: LC7258
Ha van tippetek,adat az IC-ről, kérek segitséget életre kelteni.
Az éjjel elküldtem, amit ígértem, nézzétek meg a ládikót. Most repesztek Pápára, majd onnan Dorogra, egész nap nem leszek gépközelben, de este még visszajövök ide.
Attiska, azért nem kaptad meg, mert még nem küldtem...
Erről a gépről nem megy el, majd este otthonról. Én sajnos egyéb QRL miatt nem tudtam Burabuzni, bár készültem én is.
A descramsetup.exe (268767 byte) a sávfordító szoftveres verziója.
A VoxRecorder.zip (192986) pedig egy szoftveres "magnó", ami vox-indítású. Azaz begyűjti neked a forgalmazást egész nap, amíg nem vagy otthon. A cégnél is ilyet használunk az URH- és telefonforgalom rögzítéséhez, de az többcsatornás verzió...
Én kérem vidíki vagyok, nem tudtam oda eljutni, le is cseszett Békei főszerkesztő úr, de ígérem, jövőre ott leszek!
Attiska, küldöm a korábban emlegetett szoftvereket
Sch.
Ismertetőjel? :) Én is szombaton de. leszek ott, és is viszek lemezeket. :) Az én ismertetőjelem: oldalamon fog lógni egy narancssárga gumikeretes FT-50R.
bocsánat, én vidíki vagyok (de nem kisgazda), előfordul, hogy túlnő rajtam az idő, különösen 160 megán...
Látod, mégsem alszom... 22:30 körül jöttem el a cégtől, most vacsoráltam, és nem bírtam megállni, hogy be ne kukkantsak... Lehet, hogy már addiktológiai eset vagyok?
Hétvégén talán egy kis antennázás is lesz.
Antennaforgató témában viszont rendezhetnénk egy kis agymenést! Fent - lent, önzáró csiga - lánckerekes áttétel, visszajelzés, vezérlés, stb.
Én is átböngésztem a listádat. A 162.300 villamos/fogaskerekű freki már nem él helyette, ahogy a listámban a 165.850 a fogaskerekű, 461.840 a 4-6 villamos.
Ja, tényleg! Nem tudja valaki véletlenül az M5 autópályamérnökség frekijét? Erre nagyon régóta vadászom, de még nem találtam őket. Ugyanez a gödöllői hévvel is. a lejövő 467.675 a CTCSS 156.7, de a felmenőt nem találom. Érdekességképp ugyanitt van a csepeli/ráckevei hévnek is a lejövője, de a CTCSS 94.8, a shift -9,25.
Na végre! Ki tudtam bogarászni. Megérkezett, köszönöm. Majd még reagálok rá mailban, de azt hiszem nem ma éjjel, mert már a harmadik éjszakát hagyom ki félig-meddig, és holnap is vezetek néhány kilométert valószínűleg.
Szép kis táblát csináltál, öröm lesz beleírkálni. Néhány dolgot már én is beraktam, de nem leltem meg. Hatalmas rend van a winchestereimen.
Van viszont olyan szoftverem, ami vox-indítású, scanner rögzítéséhez, meg a már említett fordító.
Ezeket hamar elő tudom kotorni, mert elcsesződött az otthoni gépeim között a hálózat, és floppyra raktam őket egy transferhez (hi).
Mára ennyi nagyjából. még megvárom, míg a másik gép befejezi a cd-írást, majd elvonulok aludni. Üdv mindenkinek
Sch.
A jó ku%"+=/%:?_$ßłŁđĐ[] a kiwwinek.
Felvillantja egy fél másodpecre, majd eltünteti, és a reloadra sem csinál egyebet sokadszorra sem. Most újra megpróbálom.
Még nem tudom, megkaptam-e, mert nem engedett hozzáférni a postakádámhoz, napközben meg a HA4-ben voltam, nemrég jöttem elő. Mindjárt újra megpróbálom, hátha már megismer és beenged.
Ki tudja, lehet, hogy némelyik külországban pedig az ottani frekvenciákat nem reklámozzák.
UV sárga vonal:
sorkiemelő filctollal, beszerezhető:papir és irószerboltban.
De lehet, hogy egyszerűbb előzetesen emilben egyeztetni.
Bizonyos frekvencián 160 mega körül hallottam olyan adást, mintha egy vizimalomnak az ütemes zaja lenne.
Miféle adó lehet az ?
Nem tudom, mit, hogyan kell intézni, a cb-ről pedig nincs gyakorlati tapasztalatom.
Átjátszóval biztos menne a dolog, annak telephely kell valamelyik dombtetőn, meg freki. Meg duplex-szűrő, meg egyéb "karácsonyfadíszek", nem kétfilléres ügy...
A frekilistákról:
néhány éve a Magyar Közlönyben is megjelent a frekisávok érvényes felosztása.
Ilyen kategóriákkkal, mint:
polgári-kormányzati-amatőr.
Ebből megtudhatod, melyik sávban nem szabad neked hallgatózni.
A magasiskolája ennek ott van, hogy veszel egy szkennert, ami vagy 2 gigáig megy allmodban, és csinálsz antennákat mindenféle frekikre.
A TeleSatellite ujság még régen leközölt egy műholdas frekilistát, mindenféle afrikai meg egyéb országoknak a hirszolgálati telex fax meg egyéb műholdas frekijével.
Elég sok táblázatot találtam eddig a neten is, de inkább csak külföldieket, például az osztrák hatóságokét.
A kérdés már csak az, hogy mire jó, ha tudsz venni ilyen adásokat ?
Az persze klassz lehet, amikor valaki megcsipi pl. a NASA szolgálati csatornáját fónián , vagy videon.
Annakidején volt olyan magyar amator, aki direktben figyelte az oroszokat a MIR-en.
Tudtok valamit az ISS rádióamatőr frekijeiről FM 2m- 70 cm-en ?
A MIR -t hallotam a működése idején FM 2m-en.
Biztosan jöttök egy páran, hivójeles amatőrök a BURABU-ra, személyesen is kereshetnénk egymást.
Mondjuk egy UV sárga jelzőcsik a kitűzőn elég lenne a megismeréshez, hogy valaki itt volt az Indexen..
A poén esetleg az lehet, ha mindenki úgy jönne.
Huhh, Neked aztán van antennaparkod!. :) Én itt a 4 emeletes panelban örülhetek, hogy ezt a kettőt feltehettem. Ja, az FT-100-ról nem írtam, hogy 160m-70cm allmode, itthon nem nagyon ismert.
Ami legális, megbízható, az a pmr. Részletesebben a Rádiótechnika idei számaiban olvashatsz a dologról. Kicsi, marokba fogható 460 MHz-es rádiók, néhány km-re is elszólnak, ilyen kísérletet is leír a RT. cikke.
Náluk kapható is a szerkesztőségben.
Sajnos, most éppen nincs a kezem ügyében RT, de a telefonszámuk: 2394932
Üdv a Rádióamatőröknek!
Autóba szerelhető két ember közötti kapcsolat fenttartást elősegitő URH készülékről érdeklődöm, hogy hogyan, mi módon lehet ezt használni, engedély, ár, stb.: ha lenne valakinek ilyen irányú tapasztalata...
Köszi!
Got
RH: FT747 100kHz-30MHz
R311 szép nagy cirill betűs vevő. Akkora, mint a fél hűtőszekrény, de nagyon stabil, és változtatható sávszélességű kf-szűrője van.
Meg van egy nehéz egységes vevőm is.
URH: IC 211 2m ham band, ssb, cw, fm
FT212 126-180MHz fm.
Standard C-528, kinyitva 999 MHz-ig
RTL 2007 (FT2007) 150...174 beállítható csatornák
Maros B 4db, különböző hasznos csatornákra, csak vevő
Maros B egy 145 MHz-es szimplex csatornára, készenléti rádió, mindig bekapcsolva. Bunkofon helyett.
Veszprém, sokcsatornásra bővítve, 10 W végfokkal 2m ham band
Veszprém+10W PA 2m ham band
Titán 3 db packetre, fm-re, wettersat-ra
Meg a már emlegetett kis scanner
Antennák:
RH: DX88 allband vertikál.
80m dipol
longwire
T2FD szélessávú
Multiband GP neves gyártója van, de csak 7 és 10 MHz-en használom, máshol nem túl jó.
URH 2x9 ele Yagi 2m ham band
X500 kétsávos kolineár (NEM 2 l-lel!!!) 2m és 70cm-re
Félhullámú záróedényes 4db a 130-174 MHz-es tartomány klf frekijeire
HTV szélessávú sugárzó 2 db (bizony, olyan. Amilyet a yard tetején látsz)
QH (quadrifilar helix) a 137 MHz-es műholdakra
BRG 160 MHz-es Yagi
Most készül a discone, az airband záróedényes és a logper...
Jelenleg áll 2 db 11m magas mászható oszlop, de még egy fekvő helyzetben van, hi...
Egyelőre ennyi.
Sri, én sem tartozom a csókosok közé...
De már láttam, egyszer legalább három óráig nézegethettem a benne lévő "titkokat".
Tanulságos volt, még azt is megtudtam, a Hármashatárhegy az északi szélesség/keleti hosszúság hányadik fokán van...
Köszi az infót, majd valamikor letekerek oda, megnézem mi újság.
All!
Ha van valakinel valami frekigyűjteménye, én is vevő lennék rá!. :) Cserébe fel tudok ajánlani egy saját magam készített listát, amit kb. 2 év alatt írogattam össze.
Fire105!
Ez csak két csatorna a 12-ből, ami járatos.
Van ilyen lista, a HÍF-nél, de az hétpecsétes...
Volt szerencsém már hozzá, nagyon jó a hozzávaló kezelőszoftver, mindenféle szempontok szerint lehet benne keresgélni, lehet qth szerint, lehet freki szerint, lehet cégek szerint, stb. Leülhettem, játszhattam vele, de megmotoztak, nincs-e nálam vinyó. Floppy kevés lett volna a többszáz megabájtos adatállományhoz...
Azért nem reménytelen a helyzet, jó kis scannerezéssel sokmindent össze lehet gyűjteni, amit érdemes hallgatni.
És akik már régebben scannelnek, biztosan szívesen segítenek azzal a néhánnyal, amit ők tudnak.
Ha ellátogatsz a HÍF honlapjára, ott is találsz egy-lét dokumentet, ami ha nem is csatornapontossággal, de tartományokra osztva tájékoztat, mi hol.
Milyen szerkezettel és milyen antennával(antennákkal) vagy felszerelkezve?
m61022 ,
a radardetektorról:
áthangolni biztosan nem lehet az ilyen készülékeket.
De ha pont ott működik a detektorod,ahol az adó, akkor sem biztos, hogy megúszod a gyorshajtást.
Például a fejlettebb készülékek nem szembe detektálnak, hanem hátulról, miután elmentél mellette.
Mire fütyülne a detektor, már készen is van rólad a felvétel.
Mindenféle frekvenciák vétele:
önmagában a nem Neked szánt frekik vétele nem ellenőrizhető, igy nem is lehet következetesen büntetni.
A baj egyébként is ott kezdődik, amikor valaki a megszerzett infót bűnös célra használja fel.
(Az alvilágot biztosan nem zavarja a törvény, úgyis megteszi.)
A tényleg titkos hatósági adások ezért kódolva is vannak.
Egy filmen láttam valaha, a fotoriporter úgy ért ki elsőnek a tűzesetekhez, hogy figyelte a segélyhivó frekvenciát.
Már majdnem gyújtogatással gyanúsitották, amikor megmutatta a rádióját.
A rádiótechnika komplett vevő épitési leirást közölt az AIR frekik vételére.
Egyéb esetben vevőkonverter készitése sokkal olcsóbb, mint egy szélessávú szkennervevő beszerzése.
Sziasztok!
Segítséget szeretnénk kérni!
Szeretnék egy freki listát szerezni, amin a létező összes frekvencia fel van tüntetve. Mivel tűzoltó vagyok, így a saját példát tudom felhozni: tűzoltóság 153.800 és 153.850
Aki tud segíteni, az kérem írjon nekem egy e-mailt: tuzolto105@freemail.hu
Itt is megkérdezem, talán tudtok segíteni;
az un. radar detektorok GHz-ekre érzékenyek. A tengerentúlon és Európában nem pontosan ugyanazokat a sávokat használják. Át lehet -e hangolni ezeket a készülékeket, ill. le lehet -e tesztelni, hogy pontosan milyen sávokra érzékeny.
A Rochar egy francia digitális műszergyártó volt. A hetvenes évek elején vásárolta meg az angol Solartronnal (szintén digitális gyártó) együtt Schlumberger elvtárs. :-))
Én még elég sok Rochar illetve Solartron műszerrel találkoztam, amiket később más festéssel, de konstrukciós váltotatás nélkül mint Schlumbergert lehetett viszontlátni.
Végül is legális, vagy nem ilyen scannert tartani?
Hogy pontos választ adhassunk, el kéne olvasni a legújabb hírközlési törvényt.
Tavaly még azzal fenyegetett rendőr cimborám, amikor meghallotta scanneremből Árpád bácsi (vagy Géza bácsi?? de lehet, hogy Lajos, nem emlékszem,ő felismerte) hangját, hogy jaj lesz nektek, ha kijön az új törvény. Pedig milyen jó, ha nem kell a balesetnél végigvárni a nagy dugót, amikor az ember munkába siet, hanem el tud menni az egérútra.
Egyébként országa, törvénye válogatja, mennyire veszik ezt szigorúan. Tőlünk nyugatabbra se egységes az álláspont, de újabban lazul. Logikus szerintem. Hiába tiltja, amit nem tud ellenőrizni. Akkor meg minek tiltsa? Legfeljebb nem m ondanak semmi olyat, amiből tanulni lehetne.
De amit a levegőbe kisugároznak, azt bárki hallhatja, annak a vételét hiába tiltja. A továbbadás az más, azért már lehet harapni. Klingenfussnál lehet kapni cd-t, vagy könyvet mindenféle frekvencia, menetrend, üzemmód, stb adatokkal 40 DM-ért, egy egész évig bogarászhatod, ha meg nem unod...) A reprádió meg annyira publikus, hogy már 1976 vagy 78-ban az Élet és Tudományban jelent meg cikk, konkrét frekvencia-adatokkal. Nálunk, Magyarországon.
Igen, közben előszedtem jegyzeteimet: 1978. VII.7. 27.szám 835. oldal
Most viszobt lenne egy komolyabb kérésem: keresem HG5BDU Andrást. Ha valaki tud egy nem-rádiós elérési utat, kérem, dobjon fel nekem egy mailt. Előre is köszönöm. (Én legalább 25 éve nem voltam adóközelben, a rig-em is el van ásva, meg különben is unlis lennék...
Legyen. A televíziót meg ne is emlegessük. Már ami a műsorokat illeti.
Megismétlem a kérdésem: Van-e értelme 0,1-2000MHz-ig átfogó scannernek, ha antennával nem bírja az ember? Vagy jobb-é több, sávonként szeparált vevő, külön, méretezett antennával?
Nem pontosan panorámavevő, mert azon van egy szélesebb frekitartományt megmutató képernyő, amin látod a felbukkanó jeleket, és rá tudsz hangolni bármelyikre. Ilyen pl a standard ax700 (már nem gyártják, sajnos). A mezei scannernak nincs képernyője.
Ja, és egy jó szélessávú scannerhez olyan antenna is kéne...
Kinek van jó ötlete? 100kHz-től 2GHz-ig szerintem NEM LEHET jó antennát csinálni. Nem sok értelme van tehát ilyen széles scannernek?!
Túlzás, hogy utálom a scnnert, de pl. 140e Ft körül van egy FT-8100 használtan, ami azért egy kicsit komolyabb, mint egy scanner, és elég széles a frekitartománya is, igaz csak FM, WFM, AM. A scannernek viszont nagyon jó a vevője. Egyszóval egy picit eltúlzott az ára. Vagy példaként említhetném a kis FT-50-em. Légi sávon, 137 MHz-s meteorológiai műholdsávon, 2m-es, ill. 70 cm-es munkasávon tökéletes.
Kékvillám:
Scannernek hívják a kereső, letapogató vevőket. Egy-egy frekvenciasávot tudsz vele végigfigyelni, és ha talál valamit, megáll.
Friedrichshafenben nagy rádiós happening van minden év június utolsó hetében. Idén jún.29-30-júl.1.
Hatalmas bolhapiaccal, ahol olcsón mindenféle használt készülék is van, de újak is. Sok magyar van kinn, ha sikerül, én is. Körülnézhetsz friss infoért a www.friedrichshafen.de címen is.
Bécsben a Manfred Kuzo boltjában is hozzá lehet jutni olcsóbban uraságtól levetett holmihoz. Sőt, ha mégy kifelé Bécsbe, és megállsz Győr után egy kávéra a repülőnél (nem a pályán, a régi egyesen), ott a repülő mögött belebotlasz egy rádiós boltba (meg szerviz!), és esetleg te is úgy jársz, hogy el se kell menni Bécsig...
Megnézheted még a www.funkboerse.de honlapot is, pl Yupiteru MVT3301 scannert kínál vki 250 DM-ért (66-88, 108-180, 300-470, 806-1000MHz, AM/FM, 200 memória, beszédfordító beépítve,akkukkal.
Attiska, miért nem vennél scannert? Műszaki okból, vagy egyéb utálat?
QQberci, tudomásom szerint a vizsga mindörökké, ámen, csak az adóengedély jár le időnként...Bár nekem most kettő is van, küldött egy szép újat a HÍF.
Hát én. kb. 1,5 éve láttam egy Alinco X-10-et vgy mi neki a típusa. Elég korrekt volt, 500 kHz-2 GHz, CW, LSB, USB, FM, WFM, kb. 140e volt akkor. Bár mondjuk én scannert nem vennék, de ez szubjektív dolog.
Én vidíki vagyok, kéremszépen. Van egyszer Barabás Laci boltja a Bródy Sándor utcában (asszem, Bródy-Vas utca sarok), meg van az ANICO kft boltja, de a Tibiék címét nem tudom.
Majd segítenek a pestiek, reméljük.
Én többet nem is tudok, van egyáltalán? Milyen jó, hogy kérdezed, legalább én is megtudom...
Már válaszoltam az este, de megette az indexék internal server error nevű állata.
Két eset lehetséges:
1. Van rávaló bőven.
Ekkor elmégy bármelyik rádióamatőr boltba, lehet venni kis kézi scannereket, melyek tudják venni ezt az üzemmódot és sávot.
2. Nincs rávaló bőven, viszont tudod, melyik végét kell megfogni a forrasztópákának.
Ekkor előveheted a Rádiótechnika évkönyve 1995-ös kötetét, és felütöd a 113. oldalon. Itt találsz egy nagyszerű építési cikket szeretve tisztelt Laci papánktól ( kell-e írnom?: Hetényi László). Itt egyéb hasznos infok is vannak leírva a reprádióról.
Ajánlom még b. figyelmedbe itt az indexen, a pilóta rovatban a repülésirányítók fórumát, ott is sok hasznosat lehet tanulni (kérdezd csak meg fülelőt!)
Ha esetleg nem jutsz hozzá a RT évkönyvhöz, szivesen beszkennelem, és elküldöm
Sch.
Miért éppen 100-140-ig?
Ebben a tartományban van ugyanis műsorszóró rész, navigációs adók a repülőknek, beszéd- és adatforgalom repülőknek, műholdas tartomány. Mindegyik más-más paraméterű vevőt kíván: a műsorszórók nagy KF-sávszélességű FM-üzemet, a repülők AM-et, újabban csak 8,33 kHz csatornaosztással, az időjárási műholdak 40kHz FM-et...
Igaz, a kis gyári scannerek tudják ezeket a paramétereket.
Melyik részre vagy kíváncsi?
Úgy láttam rég nem jártatok erre, de talán elolvassa valaki...
Teljesen tudatlan vagyok a témában.
Arról lenne szó, hogy a kb 100-140 MHz-es tartományban szeretnék rádióforgalmazást hallgatni.
Hol, milyen készüléket lehet kapni és milyen ártartományban?
Hordozható előnyben.
Hali Attiska!
off: A CD-k jók, csak a prg-ktől nem eztet vártam.
BTW: a B17FF-hez van leírásod?
más: a listád még nem kaptam meg 8ˇ((
Ja a CD-k csak ma mennek (végül csak Verbatim lett.)
on: a lenti programokat netről le lehet tölteni?
Pesten nemcsak az 5QE-s volt, hanem még két másik állat. :) De eltűntek, vagy legalábbis nem hallom őket.
SSTV-re csakis a ChromaPIX-et használom, szerintem messze az a legjobb. Minden benne van, ami kell, Win-es, hangkártyán keresztül megy.
Két rigem van, egy Yaesu FT-50R, valamint egy Yaesu FT-100 és egy kombinált modem (thx HA5CTI),
baycom packetmodem, hangkártyás rész, valamint egy Dosos SSTV modem van benne.
QSL lapom még nincs, nekem is biankó van. Meg kéne terveznem, csak nincs rá időm. :(
Na, az emlegetett szamár is megjelenik ;ˇ)))
Attiska: Csak nem az 5QE-t suttogóról beszélsz???
Már szinte kezdtem +szokni...
Sokan szidják a régi rendszert, de IMHO a morálnak jót tett, hogy nem csak pénz kérdése volt a TX beszerzése.
Más: Ti milyen prg-t használtok süsütv-re? Nekem utoljára Dos-os cuccom volt, de a régi gépemmel együtt az emészeté lett.(asszem EZSSTV volt)
Ja, és a cucc milyen? én ft-290-essel nyomtam, meg egy (7XR által készített) spéci mikrofonnal. (na ez is jó buli volt, egy megfaragott, régi lemezjátszóhoz való csati volt rajta). Az oldalán volt 3 jack, ha a PTT jack be volt dugva, akkor a mikrofont leválasztotta. Ja, nem mult idő, mert még +van. Kár, hogy komoly érdeklődés hiányában abba maradt.
BTW: Neked van saját qsl-lapod? Nekem sajna csak bianko van, mert sokalltam a nyomda árait 8ˇ(((
Ja "igazi" sstv-t szoktok csinálni. Nálam hellyel-közzel előfordul egy kis kamera, gondoltam már, hogy kéne alakiítani vmit vele ;ˇ)))
nna, kisregény AR
PSE K
Én is rátaláltam erre a topicra 7WDT Tamás jóvoltából, hi. Bemutatkoznék: HA5OCX Attila vagyok a JN97NL lokátorból.
A nyomkodós témához: itt Pesten úgylátszik eltűnt a nyomkodós-böfögős csóka, nagyon rég nem hallottam már (igaz rendkívül ritkán átjátszózom). De ami az R1-en megy, az kritikán aluli... De van valami nyomkodós a miskolcin is.
7WDT tamás feltett egy érdekes kérdést URH SSTV ügyben. Mi itt Pesten szoktunk FM-ben esestévézni, HA5CTI Pisti, HA5OCD Balázs, 5CAR KArcsi, 7JOJ János, stb. részvételével. 144.500 MHz a freki, itt nyugodtan lehet. Néha megy SSB-n is, de sajnos ugyebár nem mindenkinek van SSB-s rádiója. Itt a ferki 144.300 kivételével bármi lehet.
leone: keresd meg az Anico-t Pesten, nekik van magyar leírásuk.
Mit ertesz gyerekcipon? Ezen a webcimen nincs semmi, a www.hamradio.hu egyelore atdob a MRASZ honlapjara.
Hamradio.hu cimmel belepni es az ala regisztralni csak bizonyos oldalakrol lehet. Peldaul a MRASZ honlapjarol. A belepesi form eleg gagyi dizajnilag, de funkcionalian mukodik.
Maga a Csucsposta meg annyira mar nem gyerekcipo, tobb ezer regisztralt user van tobb tucat domain alatt (CSUCS.HU)
Jónapot!!!!
itt egy igaz amatőr rádióamatőr
mostanában elkezdett érdekelni a téma, és
szeretném ha mondanátok olyan internetes
helyet, vagy olyan irodalmat, amelyből a "totál"
kezdők is tanulhatnak......
előre is köszönom.
sziasztok
A RITA nagy csoda volt anno. Aki nem emlekszik, ez a "Radioamator Informaciokat Tovabbito Adatallomas" roviditese volt. A BME Radioklubban csinaltak, egy HAL nevu szamitogepre irtak. Tavgepiro /RTTY/ segitsegevel lehetett elerni. Tulajdonkeppen egy BBS volt, egymasnak lehetett uzeneteket hagyni, es voltak nyilvanos hirdetesek, hirek is rajta. En egy hatalmas, kb 5 kg sulyu, iszonyuan hangos telexgeppel ertem el, ami egy modemmel csatlakozott a radiohoz. Kb naponta be kellett allitanom a telexgep sebesseget egy hangvilla segitsegevel. Az atviteli sebesseg 50 baud (50 bps) volt, ami oriasinak szamitott, hiszen RH-n csak 45 baud volt a csucssebesseg! :-) HA5VZ hagyta nekem az elso uzenetet a BBS-ben, szovege ennyi volt: "A lapirodhoz egy tekercs papir van nalam a reszedre." Erre meg ma is elenken emlekszem. Es a RITA-bol alakult ki tulajdonkeppen a packet BBS es minden. Aztan csereltem a telexgepet ZX81-re, majd az RTTY-t valtotta az AMTOR, ami mar hibamentes adatatvitelt csinalt, vegul elkezdtunk csomagradiozni, 1200 bps, osztott csatorna-hasznalat, store&forward BBS, digipeaterek, csomopontok, elob AX.25, majd TCP/IP. És most itt tartunk, az Internetnel. Hoskor volt. Orom emlekezni ra.
Igazndibol csak egy kis nosztalgia erejeig szolok bele a beszelgetesetekbe, de nagy orommel tolt el, hogy amiket irtok, annak a felet legelabb meg ma is ertem.. anno 1983 ban Vacon az mhszben fordultam elo (javitsatok ki! de talan HA7K?? volt a kozponti hivojelunk ???) de igazandibol csak mint csodaloja a dolgoknak... anno volt 1 URH A engedelyem is (nem birtam a morset megtanulni :) igaz nem sokat forgalmaztam... csak csodaltam a 7MHz-s ?? 24 oras?? vagy 1hetes??? versenyt nov 7. en??? vagy apr 4. en ?? (arra emlexem hogy valami szoc unnephez volt kotve)
meg emlexem amikor zx 81 el probalkoztunk, es milyen nagy elmeny volt amikor sikerult a RITA-hoz (??) kapcsolodni (jol le is toltak mert akkor meg nem volt vizsgam :)
aztan ugye jott a szamitastechnika es elrabolt ettol a hasonlo szep hobbitol...
ha valaki tudja pontositani a kerdojeleimet, akkor PLS segitsen emlekezni
emlexem anno mint radioamator nagyon leneztuk a CB seket, pedig nekem most az kene 1egy :) (nem baromkodni, csak a kamionosok trafipax infojat halgatni USB 40 en, meg a haverokkal beszelgetni off road kozben max 5-10km a 20 csatin) tud valaki ilyenben segiteni?? vagy ha most ezert nagyon utaltok mondjatok meg oszinten ! :))
hi, vettem régebben (pontosabban becseréltm) egy fm303-t. most már 2-3éve szatyorban áll. eddig egy kis yaesoo-val forgalmaztam, most ellopták (féléve immáron)......
.....a kérdeésm, hogy tud-e valaki a 303-hoz valami kapcsirajzot és/vagy átépítési receptet 2m-re (144-146 megára).... ezek régi kavicsos cuccok, de mivel bm-esek voltak, a kavics hiányzik belőlök.
.........előre is thnx, főleg egy átépítési segédletét, de egy kapcsi-t is nagyon megköszönök: üdv: gbrL
73 de 5ogw
Nekem is van egy ilyen verdám. A legnagyobb túrám vele 144 MHz SSB-n UL7 , Kazahsztán. 2560 km.... 9 elemes longyagival. 59+60 db! Be is kerültem a kétezerötszázasok kicsiny klubjába vele anno. Szóval csak a terjengéstől függ, hogy mit tud egy ilyen verda :-) Utána még volt vagy tizenkét UA6-os, 1600 kilométerekről...
hkr: a verda paraméterei:
0-144-ig kb 15-20 mp (ha antenna rajta van)
végsebesség: 2,5W (nincs rajta semmi tuning, de voltam már vele kassán, Romániában, és Kárpátalján is (HG maraton alkalmával), de igazi kommunista, mert nyugati irányban nem az igazi (max. HA4-es körzet). ;)
fülelő:
Köszi a javaslatokat. A Rádiótechnikát egyébként már akkor se vettem, kiütésem volt a sok dallamcsengő, autóriasztó meg karácsonyfa villogófény recepttől.
Gondolkoztam ezen a HG7WDT feladványodon... ez az autód rendszáma, eltaláltam, ugye? :))
Mint abszolojte szakmán kívüli, keresnék valakit. Valami olyasmi hívójele volt hogy HA5C....
RH-URH vizsgálya is volt oktató volt. Neve ???? Laci (nekem bácsi) a REMIX klúbban volt, Budapest Kőbánya, az oktatóm. Én csak a rókavadászatig (érdeklődők kedvéért rádió iránymérés) és a morze jelek magolásáig jutottam. Forgalmazni sose forgalmaztam. Aztán elsodort az élet, a REMIX klúb is összeomlott. Tud valaki valamit Laci (bácsi) ról ?
natlose2:Javallom a rádióamatőr találkozókat ajánlanám (Szolnok, Szarvas) Ha meg pesti vagy, akkor meg a BuRaBu-t. Na meg a Rádiótechnikát, abban (bár igaz, már régen vettem utoljára, mert szerintem egyre kevesebb benne a rádióamatőr cucc)talán a végén vannak még hirdetések.
P.S.: Kukkulj rá az emil-címemre (HG7WDT@freemail.hu), és rájössz, hogy mit keresek itt... 8ˇ)
Utoljára a 80-as évek elején amatőrködtem. Most hirtelen szerettem volna venni néhány lineáris tolópotit, de a régi budapesti alkatrészboltok mind eltüntek.
Tud valaki segíteni, hogy manapság hova járnak vásárolni az amatőrök?
Köszi!
Kár, hogy előbb nem találtam ide. Tényeg kellett már ide egy ilyen topic is...
Egy kicsit visszakanyarodnék a topicnyitó gondolatokhoz:
1. nyomkodósok:idegesítő, bosszantó, vérforraló.
Állítólag a HIF-nek volnának/vannak eszközeik a megfogásukra. Csak tán a törvényi szabályozás hiányzik(?). Jó lenne erről többet tudni. Meg talán szerintem a MRASZ ennek ügyében egy kicsit lobbyzhatna, vagy bármit léphetne (ha tud).
(zárójelben megjegyzem, hogy a kibicnek tényleg semmi sem drága:nem vagyok MRASZ-tag ;) )
2. Az sem lenne utolsó, ha az AMATŐR találkozók tényleg az AMATŐRÖK találkozási helye lenne, és a tisztán anyagi haszonszerzésért odakerülők lemorzsolódnának...
3. URH vizsga: erről is többet kéne tudni: lesz-e olyan "kis zöld könyv", mint régen, ahol egyértelműen leírnák a követelményeket. Egyelőre csak a törvényt olvastam, abban elég sok minden van ami általános, elég kevés ami konkrét.
Más: Régen volt néhány próbálkozásom a 144MHZ alján való aktivitásra, kevés sikerrel, jó lenne, ha itt létrejöhetne egy kör-qso alapja, vagy infó már meglévőkről, mert nekem lesül a bőr a képemről, hogy ott figyel az asztalon egy FT-290, és havi 2 alkalom kivételével csak FM-en használom.
Első blikkre talán ennyi
Úgy látom nem sok hozzászólás volt eddig, ugyhogy most feldobnék egy témát hátha akad rá néhány jelentkező... :-))
Van egy pár kisebb-nagyobb problémám a helyi bbs-el, (FBB700g DOS alatt) ami(k)re nem találok magyarázatot, sőt, az általam eddig megkerdezettek sem tudtak kisegiteni, éspedig:
- a digi lista bekapcsolása, tehát bejelentkezéskor teljes úttal jelenjenek meg a felhasználók a csatornalistán;
- állandóan eltünik a satel.dat nevü file-om az \FBB\SYSTEM\SAT könyvtárból,
ami azt eredményezi, hogy nem használható a pályaszámitás szerver menüpont, nincsenek meg a müholdak adatai;
- teljes jog megadása mellett sem tudok FBB DOS-ban másolni innen oda file-okat sem megjegyzéseket csatolni utólag a könyvtárakhoz, file-okhoz.
Kb. ennyi, nem olyan nagy dolgok, de nekem eléggé piszkáljak a csőrömet...
Különben a yo5ysm-8 -as bbs-ről van szó... Ha lehetőségetek van rá, látogassatok el ide, és személyesen is meggyőződhettek ezekről a problémákról... :-)
Itt az idő, hogy megbeszéljük a rádióamatőr sávokon történő dolgokat!
Mikre gondolok?
- Nyomkodósok az átjátszókon
- Packet rádiós kiskirályok
- Nagyeszű sefterek a találkozókon
- URH-vizsga