a jelenség pontosan így néz ki (megfelelő olajszint mellett):
- álló helyben beröffentem, 1.000-1.200-nál alszik ki a nyomásjelző, de ha egy ideig túráztatom, akkor ez az érték feljebb kúszik
- haladás közben, ha közepes fordulatszámon tartom a gépet, nem terhelem erősebben, akkor minden ok! akár 120-szal is tudok tartósan haladni, nincs probléma (jó a hűtés).
- ha 3x-4x odahúzok neki (pl. előzés), akkor hülyül meg: semmilyen fordulaton nem alszik ki. ilyenkor leállok és hallani a motor hangján az olajhiányos forgást. 4-5 perc szünet, azután normál tempóval tudok tovább menni.
- a hétfői guruláson, ahol ugyan nem volt terhelve a motor, mivel csak gurultunk 4-5 km-t, viszont brahiból húzogattuk a gázkart, akkor is kezdett problémázni szegényke: egyre feljebb kúszott a min. nyomás határa.
szal, sztem ezek a jelek eléggé az olajszivattyú irányába mutogatnak, ráadásul a napokban vmi ciripelő, csapágyhalál hang is jött kb. az első dekni felől. igen, nyomást akartam mérni, már kaptam is kölcsön műszert, legyártattam a megfelelő adaptert is, de múltkor képtelen voltam begyömöszölni a gomba helyére, abba a szűk kis katlanba, ami a szerelők gyönyörűsége lehetne. v inlább rémálma.
Egyszer elment teljesen az olajnyomás az SP 1000-en. Mint kiderült, az olajnyomás jeladó volt a ludas. A szivattyú nem nagyon szokott meghibásodni, egy fogaskerékpár, ami olajban fut. Ha legközelebb ilyet tapasztalsz, lazítsd meg a jeladót, valószínűleg jön alóla az olaj, és akkor a jeladó rossz. Esetleg szerelj be még egy olajnyomásmérőt a gépre. Már a V 65 Floridába is szintetikus olajat írt elő a gyár.
igen, most megnéztem a magyar nyelvű kézikönyvet, és abban Racing szerepel, és 20W/50-es. igaz, abban minden az elöl 2 féktárcsás modellről szól, de a motorja (tudtommal) tökegyforma az enyémmel. én a nem Racing olajat a netről letöltött, többnyelvű kézikönyvben olvastam, ami viszont az 1 féktárcsást tartalmazza, és az 15W/50-es olajat ír. mondjuk, a 20W-s talán jobb, mert sűrűbb, nagy hidegben meg úgysem használjuk a gépet. hát, nemtom, van-e lényegi különbség a szinti, és az ásványi között?
a légszűrő cikkszáma: 28.11.36.50. nekem a szombathelyi PZS Motor simán meghozta 3ezerért (a Stein-Dinse-ben ez csak 5,50 euro. szar lehet a németeknek, h ott minden olcsóbb!) a beszereléssel kapcsolatban ne kérdezz!!! :))))))
ok, majd oda figyelünk! én is kinéztem már néhány dolgot a stein-dinse oldalon, ha itthon nem kapom meg, v nagy az eltérés árban. akkor vszeg onnan fognak jönni. v az olaszoktól, ott is van némi ismeretségem.
lehet, h a szintetikus jobb, de az én infóm szerint (gyári kézikönyv) Agip Super 4T SAE 15W/50 olajat írnak elő, ami ásványi! most résszintetikus Elf van benne. úgy tűnik, nem fogyasztja, csak az olajnyomással nyűglődök. ha melegszik a motor, akkor bizony kigyullad a nyomás visszajelző fény, és csak 2.000-2.500 felett alszik ki, de extrém esetben 4-5.000-nél sem. ilyenkor leállok, és néhány percig hagyom hűlni a gépet, ezután megint lehet menni vele. persze ez utóbbi csak talán 2x fordult elő, és remélem nem károsította a motort. úgy vélem, az olajszivattyúval lesz a gond. ez nemsokára kiderül.
Én a motorba Elf olajat használok innen. www.formula3000.hu a váltóba és a hátsó hajtásban most Shell van. Szűrőt a Lángnál vettem utoljára 3.000 Ft körül (UFI 2553100), a hátsó hajtásba pedig jó a Mol kutaknál kapható piros kupakos fimol...
Ha valaki rendelne külföldről szóljon, hátha másnak is kell valami és osztható a postaköltség. Néhány nem sürgős apróság nekem is kellene.
A te motorodba is szintetikus olaj való azért mert magasabb hőmérsékleten sem ég meg, szemben az ásványi olajjal. A motor kopása jelentéktelen. Az SP 1000-et 108.000 km-rel adtam el, a vevőnek meg is mondtam, de nem kellett utána tölteni soha. Higyjél a gyárnak. A szintetikus olaj hígabbnak tűnik, mégis jobb kenési tulajdonságokkal rendelkezik mint a hagyományos olaj.
én a Nevadámhoz egy szombathelyi motoros boltba mentem alkatrészekért, és néhány napon belül meghozták a légszűrőt, aztán az olajszűrőt, és szinte bármit tudnak, amire szükség lehet. mondjuk, kipufogó tömítőgyűrűt webáruházban vettem, de legalább az is van. szerintem ezt minden normális motoralkatrész üzletben meg tudják tenni. a motorba nekem sűrűbb olajat javasolt egy hozzáértő. ilyen hagyományos, és már kissé megkopott motorhoz állítólag jobb, mert kevésbé fogyasztja, és nincs nagy teljesítmény igény. az olaj márkához nem tudok hozzászólni, ehhez valóban több éves tapasztalat kell.
robbantott ábrák, alkatrész fotók és árak (rendelni is lehet) minden modellhez, ezen kívül rengeteg kiegészítő, miegymás. ráadásul több nyelven elérhetők az infók!
Az olajjal kapcsolatban, mindegy milyen olajat használsz, csak megfeleljen a gépkönyvi előírásnak. Ha jól emlékszem, a váltóba 85w140 olaj kell, ezt vedd komolyan, mert nagy melegben csattog a váltó, ha más viszkozitású olaj van benne. Én minden járművemben Fuchs olajat használok már vagy tíz éve.
Szia! Szűrőket Dunakeszin kapsz a képviseletnél, vagy ha van ismerősöd aki jár Olaszországba, hozass azzal. Az adalék miatt ne vegyél egy litert, gyere el hozzám, adok neked.
újonc Nevada tulajdonosként gyakorlati segítséget kérnék Tőletek. Használtként vettem, tavaszi indulás előtt meg szeretném csinálni az olaj- és szűrőcseréket. Ti milyen olajat használtok? A kezelésiben megadott Agip olajak szerintem nem túl gyakoriak nálunk. Tudom, a specifikációt kell nézni, de szívesen vennék konkrét típusokat. Pl. a ''hátsó hajtás''-ba elég spéci dolgot írnak elő, ezt komolyan kell venni? 0,016 l Molykote beszerzése nem lehet egyszerű :). A szűrők beszerzésére is kérnék javaslatot. Próbáltam guglizni, de nem tűnik olyan egyszerűnek, mint egy személykocsi esetén.
kösz, gab! lesz szerelés, az tuti. Te meg nyomd bele a megfelelő akksit a nagyvasba, mert megérdemli! kár, h az öreg csókák nem akarták megosztani az elérhetőségüket (mondjuk mi sem tettük meg), de remélem még összefutok velük Szombathelyen! jó lenne, ha lenne egy jó nagy, összetartó Guzzis társaság. aztán tavasztól gurulhatunk, ha megbeszéljük. meg ez a Kichberg is izgalmas lesz, nem kéne kihagyni!
Hazaértünk szerencsésen, igaz csak kb. 6km-re telel a Griso Szombathelytől, úgyhogy nem volt olyan hosszú menet.
Örülök, hogy találkoztunk, tudtunk egy kicsit beszélgetni.
A kirándulós gyárlátogatás természetesen engem is érdekel, csak a szabadságolás még eléggé bizonytalan kérdés, mert mától új munkahelyem van. De azért remélem, sikerül csatlakoznom a csapathoz.
(keresztben vagy hosszában kérdés érdekes. Műszakilag nem helytálló, de én is hajlamos vagyok keresztben állónak mondani. -mégiscsak kiáll oldalra a két méretes henger :) )
Jó volt látni a két Nevada-t, meg a Breva-t. Kissé patinás, használatban lévő gépek, kisebb harci sérülésekkel. Nagyon szép látvány. Sok sikert a műszaki problémák megoldásához!
igaz, németül beszélnek, de tőlünk mindössze 70 km-re lesz az esemény, én nem hagyhatom ki. ráadásul a szülinapomat követő napokban. Guzzista bázisától sincs túl messze, de ha érdekel vkit, akkor én is tudok megfelelő szállást szervezni nálunk, v a környékünkön az érdeklődőknek.
részleteket még nem találtam az említett eseménnyel kapcsolatosan, de majd figyelek. annyit tudok, h ápr. 25 (csütörtök) nemzeti ünnep Olaszországban, az azt követő szerda, május 1 pedig nálunk is. azzal szépen össze lehetne kötni pár napot!
igen, lassan mindenkinek be kéne dobni a javaslatait. ez egy jó gyors túra, amit bedobtál, Guzzista, bár én nagyon nem kotyoghatok bele, mert nincs tapasztalatom. ill. van '82-ből, meg több autós utazásról. szal én szeretek hajtani, de ha már eljutok külföldre, gyönyörű tájakra, akkor szeretek nézelődni, olykor ráérősen gurulni, máshol meg belehúzni. persze, csapat leszünk, a többség igénye dönt majd. a Guzzi múzeumról annyi infót találtam, h munkanapokon 15-16 óráig van nyitva, ill. egyeztetés után akár szombaton, v vasárnap is. április végén pedig (talán kicsit korai) találtam egy 3 napos Guzzis rendezvényt épp Mandelloban, talán szerencsés lenne ahhoz, v hasonló eseményhez igazítani a túránkat. no, tovább tájékozódom, aztán írom, ha találok vmit.
én is erősen a konzervatív vonalat képviselem, rajongok a klasszikus vonalakért, megoldásokért, és mind inkább a még régebbi gépekért - a T3 Californiához viszonyítva. de hát mégiscsak Guzzi, ráadásul a csúcsmodell. lesz, akinek erre támad kedve, és valamiből a gyárnak is meg kell élni! a márka örök, és mindenki megtalálhatja a neki legkedvesebb modellt - működő állapotban.