"Szörnyű úgy élni, hogy valaki nem élvezi a munkáját. S éppen olyan szörnyű úgy élni, hogy nem ismeri a szépet: a jó könyv ízét, a szép zenét, a verset, egyszóval a művészi szépet nem ismeri. Pedig a szellemet éppúgy nem csaphatjuk be, mint a testet: ha csak egyoldalúan és csak pótlékokkal táplálják, előbb-utóbb elsorvad.
A szellem olyan, mint a drágakő: minél több oldaláról csiszoljuk ki, annál szebben ragyog."
(Fekete Gyula)
Ki vagy te, aki visszafogtad futásomat? Mért vagy erősebb, mint az ösztön, mely mást mutat? Iszonyodásom menedékét, mért szegetted velem a békét, amelyet a földdel kötöttem, hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem? Szóba se álltam az idővel, most alkuszom vele; hiába érzem, hogy vulkán e föld, hogy füstöl krátere, riadozó álmom felett neveli suta magzatát, lebeg az együgyű reménység, hogy te meg én s a jegenyék talán, akik hallgatták vad szívünk verését, mi mégis, mégis, mégis... ó, talány, ki fejt meg téged? Ha körülnézel, kiborul a táj, feldőlt kosár, mikor mosolyogsz, jó mezőn futkos valami nyáj, ha megszólalsz, felemeli fejét a folyó, úgy lesi beszéded.
Téged szeretlek? Téged, vagy a mindenséget?
A karcsú hegyek hajlatán úgy lebben, mint a láng ez a hajlékony, nyári éjszaka. A ház. Haza. Világ. Futni szerenék, be az éj alá. Ki van ott, aki hív? Ha láthatnál most szívemig! Milyen zavart e szív.
Én nem örömökre születtem. Neked mért örülök? Rég nem lehetnek terveim. Most mire készülök? Bokám és útjaim szilárdak. Most miért szédülök? Jaj, mennyire félbemaradtam! Hát mégis épülök?
A boldogságnak annyi változatát kergeted. Míg váratlanul rádereszkedett. Mikor már minden zsákutca és lehúzott redőny, akkor lopakodik át a hideg időn,
nyugalmas angyalszárnyra akkor emel, mikor már búcsúzni kell.
Az a téli óra, a szürkülő, mikor már nem is látjuk, ki én, a te, az ő.
Azok a bizalmas ujjak, a belenyugovók, nem ígérnek. Teljesítenek. Nem szépek már, de jók.
"Eleinte elég volt, ha láttuk egymást. Elegendő volt egy óra, akár csak egy röpke óra, hogy érezzük a boldogságot. S bármily hosszú ideig voltunk is távol egymástól, soha nem aggódtunk, hogy mi lehet a másikkal. Léteztünk egymás tudatában. Ez elég volt. Erősek voltunk, sérthetetlenek. Együtt és külön, külön... A boldogság a dolgok kezdetében van."
Maradtam volna még... de a kék lehalványult az égről... s rojtok lógtak ki a tél szakadt zsebéből, amikor sárba esett a tegnapi csillag. Együtt néztük éjfél után... s puha parázzsá vált a délután...
Sötét foltok nőttek az est szárnyára, aztán összetört a fény szemem íriszén...
halkan dúdoltam... csendesen, kevés lett neked... s a vékony hártyává vált hangjegyek néha sírtak - könnycseppjei hozzád gurultak...
Igazi dalt akartam... mi áthatol a lelkemen, kisimítva sok vasalatlan ráncot, hordtam magamon nehéz acélláncot... oly könnyűnek tűnt, nem fájt, hogy bőröm tőle sorjás' feléd indult tőlem minden kis mosolygás...
maradtam volna még... de a kék lehalványult az égről, puha parazsak hulltak a csillagok szeméből...
Hunyt pilláim mögött most nyílnak a rózsák ilyen tájat még sosem láttam. Ó nagy szegénységem a szűkmarkú időben. E függönyök mögött élnek zöldellő fáim szép állataim holdam napom és mind a csillogás a szürke lim-lom amit a mélység kivetett és a szél nem sodorhat el. Könnyű csónakommal hozzád utazom a fényben itt nem őriz se csendőr se katona szabadon intek feléd hogy várd meg kezem érintését s míg a föld és ég újból fel nem dühödik halld meg becéző szép szavaimat.
Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat, és meg tanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most!
Segíts magadon, Isten is megsegít, holott úgy tűnik, rád sem hederít... ám csak látszólag. Szívdobbanás jelzi, minden képtelenség dacára mégis életben vagy még, több mint káprázat. Hol a megoldás, s mikor, nem tudhatod, minden zavargó, rossz pillanatod túl nyomasztólag rád telepedett. Gyógyír sebesült létedre valahonnan mindig csak került, vigasztalólag. Ajándékba kapott örömvillanások, életvágy-serkentő megnyilvánulások adnak tisztító
"Azt hiszem, a hiteles férfi vagy hiteles nő egyik alapfeltétele az, hogy amikor egyedül van, akkor is jól érezze magát a saját bőrében. Akkor is jól el tudja tölteni az időt önmagával."
Öröm már az is, ha a Nap bőkezűbb, mint a tegnapi, egy kis langymeleg, annyi csak, hogy az eresz jégcsapjai fölengedjenek egy kicsit, s meghervadjon a jégvirág, hogy elláthass a sarokig, csak a sarokig legalább, s máris meglegyint a remény, véred is enged, csörgedez, jeget-pengető hangot ad; ennyi kell, egy kis enyhe fény, és amíg csöpög az eresz, indulót vacog a fogad.
Szép estét, kedves Jahorka, neked és mindenkinek, aki erre jár-kél.
* * *
Böröczki Mihály: Elsőtől utolsóig
Az anyám szűköl, sajgó gondja van, két ima között lappad hangtalan, a múlt ölében keres és kutat , csak vékony ösvényt, nem a kiutat, és szaporázva nyomában liheg, sok egybemarkolászott évtized, az évek hosszán didereg szegény, bár égig ér, már alig éri fény, az első lélegzettől van velem, s az utolsóig visszaszeretem.
"Megszelídül az ember, ha gyereke születik. Rájössz, hogy nem halhatsz meg. Élned kell a miatt a kicsi valami miatt, amit létrehoztál. Ugyanakkor semmi nem döbbent rá jobban a halandóságodra, mint az, ha gyereked születik. A jövőt ő jelenti, nem te. És megérted - ilyenkor érted meg igazán -, hogy az életed véges. Az élet túszul ejtett. Nem halhatsz meg, ugyanakkor tudod, hogy meg fogsz halni."
Távoli tájakon, messzi vidéken, csillagok árnyain eljut a dal, eljut-e Hozzád földi levélben emberi szó, s aki szólni akar? Sorsod az út, pora hinti magányod: érted-e már Te a kinti világot?
Itt mi e bolygón rajzolunk egyre régi meséket az új sivatag sárga vizére, álmodunk hegyre szép birodalmat és csillagokat, s könnyeinktől menekítsd a virágod: érted-e már Te a kinti világot?
Róka barátod megszelídült, de farkasok gyűlnek az éj tenyerén. Fél, aki kapta, de fél, aki küldte ezt a jelent: de ha él a remény, írd meg a széllel a régi tanácsot: érted-e már Te a kinti világot?
Őrület űzi a őrület ízét s fordul a tánc, ki fut épp ki elől, nincs felelet - csak az őrzi a szívét meg, aki bátran aludni ledől. Álmaid őrzik-e távoli rácsok? Érteni kell-e a kinti világot?
Ja,ja. És az is egy közhely, de mennyire igaz, hogy egy nő amikor megszül, nem csak egy embernek ad életet. Hanem ott abban a pillanatban világra hozza az önmagában rejtőzködő anyát is. A nagyhatalmaknak nem kéne elfelejteniük hogy miből lettek. Először a családok voltak a tanyák, majd a tanyaközpontok, falvak, városok, országok. És az a fene nagy liberalizmus azt sugalja hogy jó dolog a másság a szingliség a karrier a pörgős élet. De, ha az alap megreccsen (a stabil család fogalma) a bábeli tornyok megdőlnek.
"Mindig azt gondoltam, az ember a saját anyjától tanulja meg, hogyan kell anyának lenni. De nem igaz. A gyerekedtől. A gyerekedtől tanulod meg, hogyan legyél anya."
"Akinek a nyakát soha nem ölelte át kisgyermeki kéz, akinek sohse mondta gyermeki ajk: apám; aki soha nem remegett a halál árnyékában egy gyermekért, aki soha nem borult lelkében Isten elé a gyermek megmaradásáért hálából, az olyan ember töredéket kapott az érzések világából."
Elég bőséges gyűjtemény, az áttanulmányozásához sok idő kell - és hát mégiscsak Te tudod a legmegfelelőbbeket kiválasztani, úgymint a szerző ismertsége alapján, úgymint szülői felelősség stb. érzések alapján - tehát ami leginkább passzol a diplomamunkához. (Az alábbi csak egy nekem tetsző, nem igazán arról szól, amit Te szeretnél, ezért javaslom inkább, tanulmányozd az oldalt.)
* * *
"Az nagy szó, ha egy gyereket nevel valaki. A gyerek elkezdi figyelni azt a felnőttet, apróra szétszedni a jellemét, próbára tesz, mennyire lehet neki hinni, bízhatik-e benne, igaz ember-e vajon? S ha olyan, amilyennek remélte, egyszeriben úgy érzi, megtalált valakit, akit már régen keresett."
Bocs a "dumáért". De a topik cím talán ennyit megenged, (arany gondolatok) Azt szeretném kérni a tisztelt itt megfordulóktól, hogy ha valaki tud frappáns idézetet, olyan témában hogy a szülő kötelessége, szeretete, ragaszkodása éleződik ki benne, akkor legyenszíves írja le. Olyan irodalmi betétekre gondolok mint pld a kisherceg és a róka kapcsolata. Hogy köteles törődni vele ha már megszelidítette. Csak egy, két mondat kellene és főleg ismertebb irodalmi műből, hogy ne szoruljon magyarázatra. Diploma munka címszavainak kellene. Aszülő és gyermek láthatási jogáról szóló munkához. Köszönöm a segítséget.
Hát igen. Az én verseimet egy tag rendszeresen a Facebookra tette fel. Muszáj volt a jog eszközéhez nyúlnom. Szerencsére sikerült megállítanom. És még egyet (csak hogy tudd és hogy mások is tudják) Van az MNB-nak és az Old Spice-nak egy közös oldala. Tele reklámokkal stb, stb. Szerelmes versekkel és sms-ekkel csábítgatnak oda fiatalokat. Mondom benézek, hogy hogyan írnak mások. Nem fogod elhinni. Sorba olvasom a saját sms-eimet, kis versikéket amit a vonatozós utazásaim alatt a terhes feleségemnek írtam. És az sms, nem internet. Ha valami akkor ez a vérlázító! Bocs a szövegelésért. Többé nem fogok.
