Keresés

Részletes keresés

roth_ur Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7745
"Nem hézagos a műveltségem"

nem is a Te műveltségedről írtam ezt, hanem a magaméról.
Előzmény: csudálatos mary (7744)
csudálatos mary Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7744
Nem hézagos a műveltségem, de úgy látom nem én vagyok az egyetlen akinek nem tetszik, amiket irogatsz. De ebbe már nem szólok bele, nem vagyunk egyformák, de talán többen vagyunk akik úgy gondolkodnak mint én. Amúgy szerintem BT KFT-zik, tehát tuti nem maradt állás nélkül. Szerintem soha nem tudjuk meg, mi a teljes igazság. Szerintem az eddigi kísérői nem maradtak állás nélkül és gondolom a vokalista lányok sem. Én tényleg azt hittem, hogy mivel összeállt már nem tudom mikor újra a KFT, azóta sok munkája lett BT-nek, plusz lemezek készültek. Én ennek tudtam be. El kell fogadni a változásokat. Azért mert Bornai úgy mondja, nem biztos, hogy valójában úgy volt. Kiváncsi lennék, erre Zsuzsa mit mondana. Kicsit hasonló Tini és Szöri Levi, amikor nincsenek együtt mindegyik a másikra tesz megjegyzést, mintha nem szeretnék egymást, csak azért mert politikailag nem egyeznek, de mégis együtt voltak a Társulatos versenyen meg már hányszor az Illés kubban. Az István a királyt mégis csak együtt csinálták, már csak ezért sem haragudhatnak egymásra. És nagy sikerük volt, amit ezúton is köszönünk nekik. de szép volt Bornai Tibi, köszönjük neki is. Én már réges-rég szeretem Zsuzsát és mindegyik lemezét. Mindenben egyetértek vele. Látja, merre felé megy a világ, eddig tényleg nem hívták túlzottan, csak olyan műsorokba, melyekbe teljesen világos, hogy nem lenne ott a helye. És ahol még a dalait sem játszák. De a ker.csatornák háromperces riportjaiban sem érdekelte a riportereket Zsuzsi mondanivalója. Felkészületlenek is voltak. Csak a Gundel-Takács Gábor, Veiszler Alinda és Havas Henrik volt rá kíváncsi és felkészültek, meg 2006-ban a DUNA TV. Köszönjük neki.
Előzmény: roth_ur (7743)
roth_ur Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7743
Kedves Mary,

nem emlékszem, melyik hónapban írta BT az ominózus bejegyzést. október előtt, az biztos, mert kb. azóta nem olvastam a blogot. BT szó szerint a kirúgás szót használja, (ha jól emlékszem) abban a bejegyzésben, amiből Lappa idézett. Keress rá a "kirúg"-ra blog keresőjében.
A kirúgás szó (bár ez rumci rovata) egy laza megfogalmazása az elbocsátás szónak, jellemzően nem "szó nélkül" történik, sőt. Ha "egyszerűen csak nem hívná" (ami lássuk be, rendkívül inkorrekt dolog, így igen randa feltételezés Részedről a művésznő irányába) akkor azt kb. úgy írná BT: nem rúgott ki, még csak arra sem vette a fáradtságot (vö: "kirúgott a pasim/két hete nem elérhető).
Ha velem a munkahelyemen közlik kiváló légkörű beszélgetés során, hogy keressek új munkahelyet, adnak hozzá rengeteg havi végkielégítést, és az is lehet, hogy iszonyú boldoggá tesznek vele, de akkor is csak "ki lettem rúgva".

Nem szórakozom, és nem unom KZS-t. a hozzászólásaimat néha, főleg amikor minden új ember kedvéért (aki nekem esik a nem kizárólag pozitív megnyilatkozásaim miatt) magyarázkodnom kell, újra és újra bepötyögnöm, hogy mit és miért kifogásolok, mit és miért szeretek (szeretem pl. a "Ki nevet a végén"-t és az "Egyszerű ez"-t is).

A hangsúly szerepe írott szövegben... nos, ez megint rumci asztala.

Nyilvánvaló, hogy nyersen/egyszerűen fogalmazok helyenként, ennek eredményeként sokkal többen fogják föl mondataim értelmét, mint azokét, akik képesek nálam szebben és kifinomultabban megírni nagyjából ugyanazt... De hát így jár az, akinek véleménye van, műveltsége viszont hézagos:-))))
Előzmény: csudálatos mary (7741)
Lappantyú Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7742
kedves mary,
ez egy indexes topic, nem valami hivatalos rajongói fórum. meglehetősen régóta üzemel, meglehetősen sokan ismerjük egymást innen személyesen, ez egy élő fórum, sok törzsvendéggel. a topic nyitója időközben kiszeretett ugyan Zsuzsából, így nem maradt itt nekünk, de van egy néhány, talán tíz emberből álló balközép :), amelyik kiállta az idők próbáját.
nem azt mondom, hogy ez a mi topicunk, de azt bízvást mondom, hogy nem a Zsuzsáé és nem hivatalos rajongói fórum.

mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem jöhetnek új emberek. de maximálisan jelenti azt, hogy egy hét hozzászólásos, idei nick ne mondja már meg itt, hogy mi a szabály.
valójában senki sem mondja meg, hogy mi a szabály, de ezt a régi topicolók maguktól is tudják, szólni sem kell nekik miatta. :)

a topic nyitója helyett tehát én mondom neked, mittomén, kellőn öreg vagy és azért: ha nem tetszik a stílusunk, találsz itt a böngészőben jobbra fent egy piros négyzetben egy fehér x-et. használd bátran.
Előzmény: csudálatos mary (7741)
csudálatos mary Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7741

Sziasztok!

 

Nem vettem Peppers poénkodását. Sem őt, sem Roth ur-t nem ismerem. Arra fel sem figyeltem, hogy nem Mary-t hanem Marit-t írt. Kicsit unom már Roth ur látszólagos Zsuzsa iránti unalmát, ismeri szerintem, csak szórakozik. Engem nem szórakoztat amit ír. Sőt! Bornai Tibit Zsuzsi nem kirugta, nehezen tudnám róla elképzelni, mivel sokat kapott tőle is. Elég kemény szó a kirugás. Zsuzsi nem ilyen típus. Az, hogy mit írt Bornai Tibi a blogjában amit nem olvastam, mert nem tudom, melyik hónapnál keressem, az egy dolog. Lehet, hogy Zsuzsi egyszerűen csak nem hívja. De gondolom, Zsuzsi a  zenekari tagok cseréit nem szó nélkül teszi meg. Biztos vagyok benne, hogy mindig megbeszélte a fiúkkal. Ez így tisztességes. Ma nagyon sok helyen nagyon sok fiatal dolgozik. Figyeljetek oda kérlek benneteket, hogy kinek mit írtok, s milyen hangsúllyal. Ne sértsünk meg senkit, nem mindenki egyformán reagál dolgokra. Szerintem akik így én is komolyan szeretjük Zsuzsit és egyre több embert ismerek meg én is, rendes, kedves emberkék. Szerintem egy kissé már mindenkinek elege van a poénkodásokból. Talán nem ártana ezeket a poénkodásokat (egyáltalán nem poénos) provokálásokat kicsit szüneteltetni! Köszi!Ez az oldal nem arra való.

Most vagy szereti valaki Koncz Zsuzsit és akkor normális hozzászólásokat ír, vagy nem de akkor olyan ember ne írjon ide! Ezt is köszi!

roth_ur Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7740

"Sokkal sokkal magasabb színvonal"

 

ki hol ismerős. én KZS pályatársaihoz viszonyítok, nem Kácshoz vagy Zalatnayhoz (akikhez ő viszonyítja magát - sajnos - abban a Mix magazinos cikkben), hanem azokhoz, akiket ZS is komolyan pályatársanak tart. Zorán, Presser, Gerendás, Somló, stb. A trend az, hogy mindenki próbál minél nagyszerűbb zenei élményt nyújtani.

Előzmény: szőke anni (7737)
Lappantyú Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7739
persze, hogy nem mindegy.
hidd el, én esnék a leghamarabb roth úrnak neki, ha repedt sarkúnak titulálná. vagy repedt hangúnak. :) de sose mondott ilyet.

de hát védje a nőtanács roth urat :) (rájöttem, rájöttem, azért írom mindig hosszú ú-val, mert az úr miatt, mert az is rövid a nickedben és én érzem, hogy valamit máshogy kéne, de nem érzem, hogy mi az a valami :)))
Előzmény: szőke anni (7738)
szőke anni Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7738
A gyomor összerándulást első kézből ismerem, így megértem, amit írsz.

Igen bizonyára mondhatja magát Koncz Zsuzsa rajongónak És azt is el lehet mondani, hogy mi nem tetszik, az nem mindegy, hogy az illető, hogy mondja el.
Előzmény: Lappantyú (7736)
szőke anni Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7737
Jól van, akkor arról beszéljünk, hogy ki, hova ment, ki nincs, mi is meg szoktuk beszélni a színházban -igaz a társalgóban, vagy a klubban-, de a negatív véleményeket mért kell így? "teszkó gazdaságos kisegyüttes" . Én elhiszem, hogy ez a Te véleményed, de mért ilyen formában kell ide írni? Azért ez a csapat nagyon messze van, még a Magyarországon sajnos átlag csapatoktól is. Sokkal sokkal magasabb színvonal.
Előzmény: roth_ur (7734)
Lappantyú Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7736
csak azt próbáld megérteni, kedves anni, hogy van olyan, hogy valakinek nem jön be egy új színházi társulat, de a régire mindig olyan nagyon szívesen emlékezik, hogy még a gyomra is összerándul tőle.

és akkor aki nem szereti mondjuk zs pályáját töretlenül, elejétől a végéig, minden pillanatában, de nagyon szereti a pályájának egy igen komoly szakaszát, nagyon jelentős részét, az vajon jogosan vallhatja-e magát Koncz Zsuzsa rajongójának? vagy nem?
és ha igen, akkor elmondhatja-e, hogy neki már miért nem vagy miért nem úgy, nem annyira (nem ott és nem akkor :))?

jelentős morális kérdések ezek. fene se tudja rájuk a választ. :)
Előzmény: szőke anni (7732)
roth_ur Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7735
Köszönöm kedves kérdésed (amennyiben itten nincs több Andris) tűrhertően:-))))
Előzmény: tihizs (7733)
roth_ur Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7734

Kedves Anni, a 7727-esben igényelt Mary infókat a Bornai/Koncz történet végéről.

 

Miután nem a szerelmi életükről tárgyalunk, szerintem nincs semmi sértő abban, ha beszélünk erről a konfliktusról.

Előzmény: szőke anni (7732)
tihizs Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7733

Hát "Sok szeretettel üdvözlök mindenkit,szevasztok,csókolom.".:)

Bocsánat,nem plagizálni akarok,de gondolkodtam,hogy milyen beköszönő szöveggel jöjjek elő így az első alkalommal.Bár többen már ismernek és én is egy-két emberkével levelezek is,stb,úgy gondoltam,hogy új tag lévén betartom az íratlan etikett szabályait.

Már több éve kísérem figyelemmel a fórumot,de valahogy sohasem akartam nyilvánosságot adni gondolataimnak.Persze a "célszemély" nálam is ugyanaz mint mindenkinél.Nagyon sok érdekes,tanulságos,néha szeméyeskedő hozzászólások is voltak és aztán a végén mégiscsak kialakult valamiféle egyetértés.

 

Mary/te csudálatos/! Nem komolyan gondolta azt Peppers/vagy nem is tudom ki volt az/,csak viccelt.Nem érezted ki belőle a humort.Pedig ez a három ember-Peppers,Lappantyú és roth ur- igencsak érti a módját.Szerintem ők azok az emberek,akik bár sokszor nagyon keményen odamondogatnak,de szakmailag nagyon sokszor igazuk van.Most idézem Worsit."Érted haragszik,nem ellened".Vagy "Ő" érte is.

Ezekből a kritikákból szerintem mindenki tanul valamit,levon konzekvenciákat,vagy elteszi valahová,amit lehet,hogy később elővesz és talán bebizonyosodik,hogy igaz volt.És ezt "Ő" is tudja,mivel nyilván ezt a fórumot is olvassa.

No,nem akarok itt döntőbíró lenni,kívánom,hogy még 120 évig legyenek itt hozzászólások és Téged is szeretettel üdvözöllek.

 

Egyébként szia Andris,hogy vagy?  :)

 

 

 

szőke anni Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7732
És az kinek a dolga, hogy kirúgta vagy nem rúgta ki?
Biztos, hogy nem a miénk.
Mindenhol vannak váltások. Nézzünk csak meg egy színházi társulatot. Az emberek jönnek mennek, és ebben nincsen semmi rossz.
Előzmény: roth_ur (7728)
szőke anni Creative Commons License 2010.01.19 0 0 7731
Mért csoda? Ha valami jó, akkor arra van igény. Szerintem Koncz Zsuzsára, még 200 év múlva is lesz igény.
Előzmény: Peppers (7724)
csudálatos mary Creative Commons License 2010.01.18 0 0 7730

Szia kedves Pappers!

 

Kikérem magamnak én nem roth ur vagyok. Ő tudtommal egy férfi, miután az úr nem lehet nő. Én meg egy hölgy vagyok, ha nem zavar. A Mary angol női név. De nem vagyok angol. De jó lenne ha ezen az index fórumon nem provokálnátok egymást roth urral. Szerintem nem arra való. Inkább csak egy beszélgetős és hírdetős oldal ez. Jó lenne, ha elnézést kérnél, amiért azt hitted, hogy csudálatos mary roth ur. De nem árulom el a nevem. van akaik tudják, hogy ki vagyok. De ahhoz sincs semmi közöd. Csak egy szimpla kérdés volt Bornai Tibi. Talán nem szabad?

Szerintem mind a két félt meg kellene hallgatni, Zsuzsit is és Bornai Tibit is. De lehet, hogy ehhez tényleg nincs közünk. Én ezen nem gondolkodtam, mert a KFT együttesnek tudtam be a dolgot.

Peppers Creative Commons License 2010.01.18 0 0 7729
Roth úr, most lehullott a lepel! Valld be, hogy csak azért hoztad létre ezt a Csudálatos Mari nicket, hogy feladhasd magadnak a magas labdákat. :D
Előzmény: roth_ur (7728)
roth_ur Creative Commons License 2010.01.18 0 0 7728
"Akkor ezek szerint nem azért nincs már Bornai Tibi Zsuzsi mögött, mert KFT-zik? Én azt hittem"

Lengyelffi Miki soha nem volt gyanús? És a nyolcvanas évek?

Azért nincs, mert Zs (Bornai megfogalmazása szerint) kirúgta őt. Bizonyára előtte már voltak némi nézetletérések, gondolom, BT nem nagyon nézte jó szemmel - a valójában nem különösebben tehetséges, de "ügyes" - ZG térnyerését.
ZG pedig nyilván szépen meggyőzte ZS-t, milyen remek profitbarát dolog is egy ilyen teszkó gazdaságos kisegyüttes. ZG szintijének agyába belefér minden (még az ének- illetve vokálszólamok is), ami a Bornai gépébe soha nem került volna bele, mert hát Bornaiban még van némi jó ízlés és tisztesség, ami persze nem annyira profitbarát.
Előzmény: csudálatos mary (7727)
csudálatos mary Creative Commons License 2010.01.18 0 0 7727

Sziasztok!

 

Akkor ezek szerint nem azért nincs már Bornai Tibi Zsuzsi mögött, mert KFT-zik? Én azt hittem. Azt tudom, hogy a fiúk mindig is jöttek-mentek, de konkrét okokat nem tudunk. Vagy valaki esetleg tud ezekről? Nekem Bornai Tibivel nem volt semmi bajom, szerettem őt. De most itt vannak a fiatal (4) édes és drága fiúk. Kedvencem Maróthy Zoli és Závodi Gabi.

Először nem tudtam, honnan ismerős Maróthy Zoli, aztán megnéztem a Google kersőben és akkor láttam, hogy ő valamikor a Fahrenheit együttesnél volt, akiket egy kicsit ismertem és szerettem is. Emlékeztem Zolira. Na innentől kezdve nem véletlenül az egyik kedvencem a 4 fiú közül. Mondom, a másik meg Závodi Gabi.

roth_ur Creative Commons License 2010.01.18 0 0 7726
véletlen - mondta Móricka.
Előzmény: Lappantyú (7725)
Lappantyú Creative Commons License 2010.01.18 0 0 7725
vajon miért, miért írom szegény roth úr nevét hosszú ó-val mindig???
Peppers Creative Commons License 2010.01.18 0 0 7724

Én elvesztettem az emlékkönyvemet

Remélem, hogy nem találták meg

 

:)

 

Ha az ember méltányos, persze, azt kell mondania: még az is csoda, hogy egyáltalán eddig eltartott a negyvenöt évvel ezelőtt vett lendület. Ahogy fölöttem is szálldogálnak az évek, mind komorabban látom a szuverén művészi pálya esélyeit a Kárpát-medencében. Tényleg, az is csoda, ami egyáltalán megvalósulhatott.

Előzmény: Lappantyú (7721)
Lappantyú Creative Commons License 2010.01.18 0 0 7723
szerintem másról beszélünk, igen.

én nagyjából arról beszélek, amiről Peppers, róth úr és rumci szokott, mert mi vagyunk egy ilyen feketefenekű klikk. :)

de közben meg úgy akartam fordítani a szavamat, hogy az jöjjön ki belőle, hogy nemcsak értelek titeket is, de még meg is értelek.

meg még zs-t is.

ma megértős napom lehet vagy ilyesmi. :)
Előzmény: szőke anni (7722)
szőke anni Creative Commons License 2010.01.18 0 0 7722
én meg valóban túl fiatal vagyok, én sem hallgathattam úgy sok sok dalt, hogy most jött ki a piacra. de ez engem nem zavar. lehet, mert túl fiatal vagyok. :)
a töretlen pályát, hogy érted?
egy művésznek sem törtlen a karrierje, meg nem csak a művészeknél van ez így.
a helyzetet elfogadom, olyannak, amilyen, de nekem nincs bajom a helyzettel. vagy nem ugyanarról beszélünk?
Előzmény: Lappantyú (7721)
Lappantyú Creative Commons License 2010.01.18 0 0 7721
ó, én is szeretem, ha visszalapozol sok évet, akkor írtam is róla, hogy szeretem. nem nagyon szeretem, nem úgy, mint sok-sok korábbi lemezét, de szeretem.

én pont azt akartam írni, amit te is, hogy igyekszem elfogadni a helyzetet olyannak, amilyen. egyedül csak azt nem szeretem, ha bárki is töretlen pályáról beszél zs-vel kapcsolatosan, mert törés azért van.

de persze magam is ritkán szólok, mert róth úrral ellentétben én nem vagyok benne biztos, hogy tényleg mindig kommunikálni kéne, hogy érte haragszom én és nem ellene. úgy értem, ha ennek volna bármi haszna, akkor volna értelme, de hát nincs és én biztos vagyok benne, hogy nem is lesz.

és nem teszem hozzá, hogy sajnos.

egyszer arról is írtam én itt, sok évvel ezelőtt, hogy személyes kis szenvedésem nekem, hogy túl fiatal vagyok (nem) (állandóan azon szenvedek, hogy mennyire nem, amúgy), szóval hogy én nem hallgathattam a Valahol-t vagy még a Kis Virágot úgy, hogy frissen, most jött ki a boltba, tessék. ha hallgathattam volna, szerintem megbocsátóbb tudnék lenni.
Előzmény: szőke anni (7720)
szőke anni Creative Commons License 2010.01.18 0 0 7720
Én meg nagyon szeretem a Ki nevet a végén lemezt. Mert "Neked így, nekem úgy".
"Semmi sincsen, ami mindenkinek egyformán tetszik
Semmi sincsen, amit mindenki ugyanúgy szeret
Ami más, mint az, amit, értéknek tartasz
Az valaki másnak még érték lehet"
Előzmény: Lappantyú (7719)
Lappantyú Creative Commons License 2010.01.18 0 0 7719
tegyük hozzá persze, hogy az a bölcsesség nem a sajátja volt, félreértés ne essék: ez semennyire nem baj. megtalálni mások bölcsességeit és alkalmazni, az nagyon is érdemes művészség.

de aztán ahogy énekesnők idősebb korukra elveszítik a hangjukat, úgy kopott ki a bölcsesség zs bölcseiből és maradt a lektűr.

és félreértés ne essék, nekem pl a lektűrrel sincs sok bajom, én szeretem a Ki nevet a végén lemezt, időnként meg is hallgatom, csak hát nem üt. a kérdés mindig csak az, hogy minek van ez szánva, mert ha nem ütős lektűrnek, akkor a világon semmi gond nincs, akkor megtalálta a helyét.

bornai: annyiszor eszembe jut, írt erről a blogjában néhány hónapja. hogy találkozott zs zenekarával, mentek fellépésre. nem írt semmi bántót, semmi rossz szót, néhány mondat volt csak, érezhető keserűséggel, hogy mennyire ott szeretné magát tudni.
hát elég rossz volt olvasni, hogy ő is úgy érzi, ahogy én. :)

de én próbálok azért egy régi topictársunk, a pucros nyomdokaiba lépni és elfogadni, hogy az volt, ami volt és ez van, ami van, tényleg tudom szeretni a lektűrt és simán elviselem az álbölcsességet, most megint csak azért írok, mert Peppers véleménye nagyon hasonlít az enyémre és akkor ezt feltétlen meg kell osszam véletek, vajon miért, azt nem tudom. :)
Előzmény: Peppers (7718)
Peppers Creative Commons License 2010.01.17 0 0 7718
Ezt nem szívesen magyarázom, mert szerintem egyértelműnek kellene lennie. De vegyünk csak két példát, dalszövegből. Álbölcselkedés például az, hogy: "talán még túl fiatal vagy / talán még nem tudod / nem nőnek a fák sem az égig / s elszállnak az angyalok". Ezzel szemben önfeltárás és kockázatvállalás például az, hogy: "édes álom / jöjj légy a kedvesem / oly régen várok rád / ha lehunyom a szemem, sötét van / ha kinyitom a szemem, sötét van / éjszaka".
Előzmény: szőke anni (7710)
Peppers Creative Commons License 2010.01.17 0 0 7717
Hát, igen. "Mért nem mész? / Mire vársz, kedvesem? / Mir akarsz még velem? / Menekülj tőlem!"
Előzmény: Lappantyú (7714)
Peppers Creative Commons License 2010.01.17 0 0 7716

Ja, igen, alighanem a Mire vársz, kedvesem?-re gondoltam. Voltaképpen nem is a dal címét akartam beidézni, hanem a refrént, ahogy Lappa megtette. :)

 

Kísérteties a nóta -- és persze nem ez az egyetlen ilyen Zsuzsa életművében. Annak idején nagyon jellegzetes ízt adtak ezek a dalok a pályáján (lásd pl. Vándorének, ami most hirtelen beugrik, mint hasonló gyöngyszem!), ma már kivétel nélkül, egytől-egyig félretette őket.

 

Talán a Bornaival való szakítás volt az a pont, amikor Zsuzsa végleg "lezárta a kutat". Bornai szólólemezeire akkoriban került pár nóta, amelyekről az a tippem, hogy erdetileg Zsuzsának szánta őket, de Zs már nem énekelte el ezeket a dalokat.

 

Itt van például a Kardvirág című. Remélem, ezúttal pontosan idézek...

 

Kardvirág az asztalon

Növény vagy fegyver, nem tudom

Tőled kaptam ma délután

S most egyre csak bámulom

 

Igazad van, ilyen vagyok

Szeretni is, bántani is tudok

A kardvirág jelbeszéd

Könnyen megfejthető titok

 

Érkezel vagy búcsúzol

Sosem tudom, te könnyen változol

Te sem vagy más, csak kardvirág

És így hozzám tartozol

 

Az életünk jelekből áll

És aki jól figyel, rájuk talál

 

Látod ez ilyen világ

A jó a rosszal egybevág

Vallomás és támadás

Mint egy szál kardvirág

Előzmény: roth_ur (7709)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!