Tavaszi koncert a Vígszínházban 2010 1 - 2 rész ,tvrip
Tavaszköszöntő muzsikusok Szenthelyi Miklós és a Magyar Virtuózok Kamarazenekara Illényi Katicával és Faludi Judittal adott koncertet a Vígszínházban. Az első részben J. S. Bach D-moll kettősversenye, Bruch: Kol Nidrei című gordonkára írt műve és J. Strauss Tavaszi keringője hangzott el bravúros előadásukban.
A hatalomról és az azzal való visszaélésről szóló mulatságos őskrimiben szerencsére hamar kiderül, hogy ki a bűnös – a kérdés csak az, hogy megússza-e a büntetést vagy sem. Ádám, a falusi bíró, kótyagosan ébred – érzi, hogy rossz napja lesz. Fáj a feje, titkárától pedig megtudja, hogy Walter törvényszéki tanácsos úton van ellenőrizni a munkáját. Ráadásul már az ajtóban tolonganak a falusiak, akik mind azért jönnek, hogy derítsen fényt a titokra: ki járt este Évánál, a fiatal, gyönyörű leánynál? A lány szerelme dúl-fúl, anyja ki akarja tagadni, Éva viszont csökönyösen hallgat. Az első és legfontosabb bizonyíték egy eltört korsó... Ilyen igazságos és okos bíró mellett biztosan rábukkannak a tettes nyomára! Vagy mégsem?
Az antik mesék tanúsága szerint Sába királynője a Bölcsesség megszállottja volt, s azért utazott a kor legbölcsebbnek tartott uralkodójához, Salamonhoz, hogy próbára tegye tudását. A Bécsben élő, vallásos zsidó családba született, magyarságát híven őrző Goldmarkot egyik tanítványának szépsége ihlette a különös, bibliai tárgyú, túlfűtött szerelmi háromszögtörténet megírására a szeszélyes királynő, egy fiatal jeruzsálemi diplomata és a főpap lánya között.
Szereplők: Cserhalmi Ferenc (Templomfelügyelő) Fried Péter (Főpap) Gál Erika (Sába királynője) Kelemen Zoltán (Salamon király) Nutthaporn Thammathi (Asszád) Rezsnyák Róbert - Baal (Hanan) Sümegi Eszter (Szulamit) Zavaros Eszter (Astaroth)
Valaki véletlenül nem rögzitette a januárban leadott 2 részes 1988-as Szinházibulit?Esetleg a most leadott 1973-as Szilveszter első részét?Előre is köszönöm,akinek megvan.
Köszönöm szépen a feltöltéseket.Nagyon jó ez a topic.Külön köszönet a régi filmekért,műsorokért,szilveszterekért.Különösen a régi szilvesztereknek vagyok nagy rajongója.Jó lenne minél több anyagot összegyűjteni.Az m3 sok szilveszteri műsort ad,csak sajnos nekem nincs.
Az M5-ön, ma lesz, 19:40-es, ; illetve holnap hajnali 02:20-as kezdési időpontokkal: Goldmark Károly magyar színházi darabja " Sába királynője " címmel !
A fenti színházi mű feltevését, előre is, nagyon szépen és hálásan megköszönöm Neked !
Aranypálca Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny - középdöntő 1,tvrip
Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny A Budapesti Operettszínház immár harmadik alkalommal karmesterversenyére mintegy száz dirigens jelentkezett a világ minden tájáról. A televízió műsorban már a legjobb 12 operett-musical karmester dirigálja a Budapesti Operettszínház sztárszólistáit, valamint zene- és énekkarát. A látványos versenyben olyan sikeroperettek és -musicalek népszerű részletei csendülnek fel, mint pl. A Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, Az Operaház fantomja, vagy a Miss Saigon, olyan remek művészek előadásában, mint pl. Oszvald Marika, Szulák Andrea, Dolhai Attila, vagy Feke Pál. A karmestereket az elődöntőben 4 tagú, elismert nemzetközi szakemberekből álló
A színhely Horvátország, időpont pedig a XX. század első harmada. A farsangi “komédia” szereplői a horvát társadalom fényűző életmódot élő köreiből kerülnek ki. Krleza alakjai szerelemről, erkölcsről, művészetről beszélnek, holott egymás megbecsülése, az igazi szerelem érzése éppen annyira idegen számukra, mint az igazi művészet: élet- és művészetszemléletük egyaránt hamis.
Író: Miroslav Krleza Vezető operatőr: Bornyi Gyula Rendezte: Dömölky János
Szereplők: Darvas Iván (Oliver Urban) Szakács Eszter (Melitta) Szemes Mari (Klara) Haumann Péter (Aurel) Szilágyi Tibor (Klanfar báró) Gyöngyössy Katalin Temessy Hédi Kádár Flóra Kern András
Nagyon szépen kérem, és egyúttal, előre is, nagyon hálásan , megköszönöm Neked a Holnap délelőtt 11 óra után, a Duna World-ön menő, Windsori víg nők " , és a holnap késő este az M3-on menő a " A pályaudvar lovagja " című magyar filmek feltevését !
Hogyan zajlik manapság az erdélyi Széken egy hagyományőrző lakodalom? Ezt mutatja be B. Király Györgyi és Seregély István filmje, amelyben Csatári Zsuzsi és Csorba Pisti esküvőjét kísérhetjük végig az előkészületektől az esküvő másnapjáig tartó táncmulatságig.