Sziasztok!
Tudna valaki morzegyakorlo programot adni C16-ra vagy tudtok olyan helyet ahol korul lehetne nezni ez ugyben?
Van egy par darab C16-osa a radioklubnak es azokat adna ki az oktato a gyerekeknek gyakorlas celjabol, csak az a gond, hogy nincs ilyen morzegyakorlo progi.
Koszi
Akos
Ha már ez a kérdés felmerült: elvileg ugye a forgalmazó köteles (lenne) a készülékhez mellékelni az adott típushoz tartozó (típus)engedélyt. Ehhez képest én sem a scannerhez, sem a kézi URH-hoz semmilyen papírt nem kaptam, pedig legálisan, boltban, számlával vásároltam őket.(Igaz nem Magyarországon...)
Kérdésem a következő lenne:a mentőkocsikban is kellene, hogy legyen rádióüzemeltetési igazolás, vagy valamiféle üzembentartási engedély?
Én nem találkoztam még ilyennel és arról sem tudok, hogy a rendőrök hordanának maguknál ilyet.
A joszabályból számomra ezen engedély szükségessége derül ki.
2/2001 (I.31)MeHVM 24-es §-a kimondja, hogy a radióengedélyes köteles
a. a rádióállomást, illetőleg hálózet esetében annak rádióállomásait a rádióengedéllyel, annak másolatával, vagy az általa a rádióengedély alapján a 6.számú melléklet szerint kiállított üzemeltetési igazolással ellátni.
A 24-es § 2.pontja szerint:A rádióállomást illetőleg hálózat esetében annak rádióállomásait üzemeltető köteles a rádióengedélyt vagy annak másolatát vagy az üzemeltetési igazolást magánál tartani és ellenőrzés alkalmával bemutatni.
Néhány éve Friedrichshafenben együtt söröztem (búzasör, tudod) egy rádióamatőrrel, akinek a kitűzőjén az UA 0 KGB hívójel állott. Egy kis ideig csak néztem, mire rájöttem, hogy én kérem itt jól át vagyok verve Hans által. Gyanús lett, hogy sokkal folyékonyabban beszél németül, mint én :-))) Majd nagy röhögés, amikor jött a következő áldozat (és sör)
Sch.
Attiska, elhoztam végre. A Zsaru 1995. január 5-i (1995/1) számának 11-12. oldalán van az a bizonyos cikk. Ha nem haragszol, nem gépelem be az egészet, csak egy kis részt.
"...hogy a forgalmazást bárki meghallhatja, kifejezetten jól hat a rendőrök beszédkulturájára. Megnyugtató, hogy titkos adatok és utasítások a rendőrségi csatornán nem hangoznak el..."
Ez az egyik idézet, a másik elé annyit, hogy egy taxist kaptak el a zsaruk, mert ugyanaz a szöveg hallatszott a taxiból, mint az ő hasábrádiójukból.
"...az eljárást ... megszüntették. mert a jogi szakértő szerint a rendőrségi csatorna önkéntelen hallgatása nem tiltható, ezért felelősség megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha kiderül, hogy az ily módon szerzett információkkal valaki visszaél. Ennek bizonyítása, tegyük hozzá, rendkívül nehézkes."
"Beszélgetőpartnerem sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta azt az itt-ott lábra kelő hírt, mely szerint a rosszindulatú hívások egy része rendőröktől származik, akik néha már beteges rivalizálásuk közepette nem átallják 'lyukra futtatni' társaikat..."
Nos, ennyi a lényeg szerintem.
Sch
OK, beszamolok.
Ugy emlekszem az egyik regi RT ÉK-ben volt egy cikk az airband sav kiosztsarol, de lehet, hogy az ma mar nem aktualis. Tudtok esetleg valami jo linket ahol megtalalhatok a kulonbozo ferkvenciak? Esetleg a errol a bizonyos NATO repsavrol is talalhato valahol nemi informacio?
Udv, Vaclav
Egészségedre! Azért majd számolj be róla, ha sikerül megszólaltatni a készüléket! Én r809m2-t használok az airband sávra, ez 100-150 MHz között hangolható, megbízható, régi jó elvtárs. A tiéd jobb, mert a nato-repsávot is veszi.
Sch.
Ernő, ment neked is, de nem tudom, átengedi-e a freemail. Vaclavnak azért nem érkezett meg a freemailra, mert nem küldtem el oda. Valami miatt elszólítottak a helyemről, és mire visszajöttem, elfelejtettem...
Eddig nem dobta vissza, remélem sikeres az akció.
Egyébként hadd reklámozzam újra, ha valaki nem ismerné:
http://hamradio.online.ru/sch.htm
itt RENGETEG készülékleírás, kapcsrajz, stb szerepel. Van ugyan automatikus forítja angolra, de nem tökéletes, jobb, ha az ember bírja a cirill betűket.
Érdemes megnézni!
Sch.
Sajnos nem jott at freemailen, legysz kuldd el ismet a filet a kzwb91@mail.datanet.hu cimre. Ez garantaltan birja a nagy dolgokat. (Korilag hatareset vagyok, de azert Cirill betuk menni fognak valahogy)
Íme- itt a rajz, hová küldhetem? Csaknem 1 Megabájt összezipelve, tekercsadatok, tápegység, készülék részletes rajza, blokksémarajz, az összes alkatrész adata, azaz a teljes "dokumentacija", műszaki leírás. Nem tudom, mennyi idős vagy, mert a cirill betűket azért kéne ismerni hozzá.
Megpróbálom a freemail-re elküldeni, de lehet, hogy nem enged be ekkora fájlt. No, megy. Pontosabb altípust nem írtál, ez az R313M2 verzió doksija, biztos tudod használni.
Sch.
Latya!
Ma már csak olyan jelzőt építenek, ami a lézert is jelzi - nekem is ilyen van. A mikrohullámú jelző rész is több sávban (3) működik, és a visszavert hullámokat is jelzi, tehát lesből "hátba lőni" sem tudnak. De a visszaverődés sokszor csak 10-50 méterről jelez. Sajnos lehetséges úgy elhelyezni a mérőt, hogy nincs miről visszaverődnie a hullámnak, és belekerülve kész a baj. A lézeres mérést viszont sokszor km-es távolságból végzik, a jelző ezt nagyon szépen jelzi, de azonnal fékbe kell taposni. (minden mérőrendszernek van egy kis beállási ideje, és a szabálysértési tv is a sebesség "tartós" túllépését szaankcionálja.)
Engem egyszer csúnyán levideóztak hátulról (80 helyett 137 km/h), mert a jelzőm csak előlről jelez. Vannak olyan jelzők is, melyek köröskörüli (360 fokos) érzékelést nyujtanak. Míg az egyszerűbb jelzők 100-200$ -ba kerülnek, a különlegesebbek ennek akár a tízszeresébe is. Én már jó ideje alig használok jelzőt, inkább betartom a sebességhatárokat - főleg lakott területen.
Azt viszont sajnálatosnak tartom, hogy sokszor olyan helyen mérnek, ahol a gyorshajtás nem igazán veszélyes senkire, és ott ahol tényleg kellene (pl mifelénk az iskola tájékán a 30-as táblánál) sosem láttam mérő autót. Mintha kicsit a tervteljesítésre mennének.
Jól mondod, mostanság a lézer kütyük élik világukat. Egyelőre viszont nem sok van még belőlük. Pl. itt Szolnok megyében összesen 2 db. Ezek kilométeres távolságban képesek bemérni, tehát a régi "aranyszabályok" (rendszám,fehér autó,stb.) már nem tuti védelmek...
Ha már a sebmérőkről esett szó.....A rádióhullámmal mérők ideje nem lejárt? Ma már valamilyen lézeresről mesélnek, ami nyilván a lézerfényt használja, tehát a rádióhullám detektálása mit sem ér... És pl a rádióhullámot mérő előrejelző az már nem későn jelez? Én úgy tudom elképzelni, hogy a mérő folyamatosan ad, és nézi a visszavert hullámokat. Ha a mérőjelet már veszi az előrejelző készülék, akkor már mérve vagyok, és már késő bánat nem? Vagy annyira érzékeny a készülék vevője, hogy már távolról is érzékel valami nem a kocsira irányuló frekvenciát, és jelez? Szemben még elhiszem, de ha a menetiránnyal megegyezően ál be a mérő, akkor nem annyira kicsi a hátrafelé sugárzás, hogy semmit sem ér az előjelző? Valaki megtesztelte már? Engem mindezek műszaki szempontból érdekelnek, mert bár gőzöm sincs mennyi egy ilyen kütyü, de eddig 5000 Ft-t költöttem gyorshajtásra kb 600 e km megtétele után, tehát nem hiszem, hogy valaha is bejönne az ára.
Sziasztok!
Elegge elbizonytalanodtam a sok jogszabaly lattan, de hatha nem vetek nagyot a torveny ellen. Szoval airband savon szeretnek hallgatozni,
nagyon erdekel a repules es a rep.iranyitas. Van egy regi orosz vevom: R-313M (60-300 MHz mindenfele adasmdokban) Van sajnos valami hibaja, de sehogy sem tudtam hozza kapcsrajzot szerezni. Tudtok esetleg segiteni ebben? Vagy ismertek olyan mestert vagy szerelot akinel erdemes lenne probalkozni?
Elore is koszi,
Vaclav
"a saját engedélyed alapján te is építhetsz sebességmérőt pl a 10GHz-es sávban, és mérheted a rendőrségi gépkocsik sebességét - ebbe senki sem köthet bele."
Olyannyira, hogy az UKW-Berichte/VHF communications közölt is ilyet - ha jól emlékszem, YU3MV tollából. Ha érdekel, előbányászom.
Attiska, elő előszedtem, csak behozni felejtettem el, egy másik, airband-nek szánt papírral együtt.
Viszont én most el - Tatabányára, és csak kedden tudom beírni ide. De megvan!!!
Sch.
Valami kimaradt...
Nem hiszem, hogy a rádióengedélyen túlmenően a rendőrségnek kellene valamilyen törvény ahhoz, hogy mérjen a berendezésével. Végül is közterületen vagyunk, bármikor bárki lefényképezhet, megfigyelhet. Úgy fogalmaznék, hogy jogszabály NEM TILTJA az alkalmazásukat. Más kérdés lehet, hogy ennek van-e bizonyító ereje. Azt egészen biztosan tudom, hogy ezeket a sebességmérő berendezéseket rendszeresen hitelesíttetik a Mérésügyi Hivatallal.
Szerintem a saját engedélyed alapján te is építhetsz sebességmérőt pl a 10GHz-es sávban, és mérheted a rendőrségi gépkocsik sebességét - ebbe senki sem köthet bele.
Kedves 4I !
Részlet az index-nek írt levelemből:
" A hírközlésről szóló 2001 évi XL. törvény
11.paragrafusa értelmében rádióhullámokat kibocsátó berendezést (és itt a törvény tovább nem taglalja!), un "rádióberendezést", csak un "rádióengedény" alapján lehet üzemben tartani. Ennek híján az üzemeltetés szabálysértés, és ennek megfelelően szankcionálható.
Ha a törvény finomságaiba belemerülünk, akkor a törvényből az is kiviláglik, hogy a passzív vevőkészülék is "rádióberendezés", ha nem a műsorvevő kategóriába esik (110.paragr 68.pont)- tehát egy pusztán vételi célokat szolgáló rádió is "rádióberendezés", ha azzal pl a rendőrségi csatorna hallgatható. Nincs ez másképen a radar
frekvenciájánál sem. Ez nem műsor, ráadásul a rádióhullámok hordozta információt nem a gépkocsivezetőnek szánták, ezért ennek felefedése a távközlési titkot is sérti - bármilyen abszurdumnak is tűnik."
Eddig a részlet, és hozzátenném, hogy a törvény elég általánosan fogalmaz. Nem különbözteti meg a berendezéseket az alkalmazás szerint, és rádióhullámokról, információról és jelzésről beszél - a törvény végén fogalom meghatározásokkal.
A általad írt tényállásban lehet helyes, hogy egy radarnak más a vámtarifa száma, de ez nem űberel egy felsőszintűbb törvényt és a "vagyis rájuk nézve nem alkalmazhatóak..." következtetést már nem látom be, nem következik az előzményekből. Ha tudnál jogszabályi helyet megjelölni (törvényt és paragrafust) hiszékenyebb lennék :-)
Mellesleg a citált törvényhely ebben a tekintetben nem használja az általad említett "rádióállomás" kifejezést. Valami vagy rádióberendezés, vagy nem, közbülső kategóriák nincsenek. És ha rádióberendezés, akkor egyértelműen engedélyköteles - az egy más kérdés lehet, hogy meghatározott feltételeknek megfelelő un "harmonizált frekvenciájú" berendezésekhez nem szükséges EGYEDI rádióengedély. Fogalmam sincs, hogy a sebességmérő radar ebbe a kategóriába esik e vagy sem, de a törvény szövege alapján biztosnak látom, hogy rádióberendezés, mivel rádióhullámokat bocsát ki. Adott esetben a rendőrségnek is kötelező engedélyt beszereznie a használatához.
Mivel komolyan érdeklődöm a jogszabályi háttér iránt, érdekel, hogy van-e és milyen újabb jogszabály, ami felmentést ad az említett törvény alól. Alacsonyabb szintű jogszabályok (pl rendeletek) finomíthatják a fogalmakat, de nem mondhatnak ellent a törvénynek.
Van abban igazság, amit írtál.
A különbség ott van, hogy a "radar" - helyesebben a doppler elven működő sebesség és távmérő eszköz nem rádióállomás, hanem a navigációs és távmérő eszközök közé sorolandó. Erre nagyszerű bizonyíték az is, hogy más a vámtarifaszáma az ilyen készülékeknek. Vagyis rájuk nézve nem alkalmazhatóak a rádiállomásokra kiadott jogszabályok. Ezekre nézve más jogszabályok az irányadók.
Nekem egy másik kérdésem lenne inkább: mely jogszabály alapján használhat a magyar rendőrség ilyen eszközöket? Biztosan van erre engedély....
73! HG4I
Más országokban is van ilyen kavarás. Rádiókat is kétféle változatban gyártanak - van a belföldi, és az "only for export" verzió, melyet kivive az országból a saját felelőségedre úgy használod, ahogyan akarod. Az én Taiwanban gyártott radarjelzőm prospektusában is ott van a figyelmeztetés, hogy egyes államok törvényei tiltják a használatát. A német nyelvű rádió-prospektusok tele vannak hasonló figyelmeztetéssel. Ha szó szerint vesszük, akkor a néhány darab csöves katonai rádióm (pl R-4, melyet szobadísznek tartok) is megsérti a szabályokat, mert nem csak műsorszóró sávok vételére alkalmas. Ami nem műsorvevő, az rádióberendezés, márpedig olyat csak engedély alapján tarthatnék. Nekem nincs engedélyem rövidhullámra - hallgathatom akkor a 80 méteres sávot? Az engedélyokiratom kifejezetten kihangsúlyozza, hogy csak az engedélyben rögzített frekvenciasávokra alkalmas berendezést üzemeltethetek. Jó, hogy ebbe senki nem köt bele, mert a rendőrség...stb URH-n van, meg hát egy R-4 essel nem is nagyon villogok az utcán, de ha az autóm ülésén meglátnának egy ilyet, lehet hogy érdeklődnének iránta.
Amióta hallottam egy-két ilyen "elkobzós" történetet, azóta én sem nagyon villantok az utcán az URH-val... (Pedig hogy tudnak lesni az emberek,amikor meglátják) :))
Jellemző, hogy a rendőrség is ilyennel szívózik, a bűnözők meg szabadon mászkálnak.
Tudja valaki, hogy miért gyártanak scannert, ha tulajdonképpen nem is használható?
(Rádióamatőr pl. nem hallgathat(na) bele a taxis sávba, stb.)
Haliho!
Tőlem is kérdezték már, hogy mi az a rádió az ülésen? Mondtam, hogy URH adóvevő, és azonnal mosolyogva a kezébe nyomtam az amatőr igazolványt. Semmi többet nem kérdezett (pedig kérdezhetett volna, mert a rádió nem amatőrsávú volt - javítani adták ide). Azt tudomásul kell venni, hogy a mindig az erősebb kutya...
A szabálysértés eszközét pedig le lehet foglalni, ill "tényállás fennforgása esetén"(HI) el lehet kobozni, van jogszabályi alapja.
Itt az indexen a hírek között jelent meg egy cikk nyáron, hogy már nem tilos a "radar-zavaró és előrejelző" (így!) készülékek használata, mert megváltozott a szabálysértési tv erre vonatkozó kitétele (ezt jogász ember írta!). Igen ám, de a távközlési titok erre vonatkozó része - melyet HG4I idézett, az nem változott. Az végleg ökörség, hogy zavarni szabad lenne bármit, de a radar mint rádióadás (más számára sugárzott jelzés) létezésének felfedése is beleütközik ebbe a törvénybe ha szigorúan vesszük (de legalábbis vitatható ingoványos terület - határeset)
Úgyhogy én még mindig eldugom a jelzőmet, ha rendőr van a láthatáron :-)))
Hm,hm,hm. Nemi erőszak elkövetésére alkalmas eszközt is magamnál tartok mindig :-), akkor azért is lecsuk a rendőr?
Nem akarok vitázni tárgyi (jogi) tudás híján, magam is kíváncsi vagyok, nekem is van scannerem, úgyhogy megköszönöm a pontos tájéköztatást.
Én úgy jártam, hogy megállított a szerv, és megkérdezte, mi ez a sok antenna a kocsimon (2darab 5/8lambdás, meg egy műsorvevő ant.).
Erre én elővettem a szép címeres adóengedélyemet, és a kezébe adtam. Nagyon meg volt elégedve vele, és utamra bocsátott.
Most még fel fogok szerelni egy 450 megás BRG antennát is... meg egy 5/8lambdás 900 megásat.
Sch.
P.s. Gondosan őrzök otthon egy zsaru-újságot, amiben le van írva, hogy szabad őket hallgatni.
Most nem tudom idézni (mert idézni csak pontosan, szépen...), de ünnep után behozom (tudom, egy újság nem törvényhely)
Rosszul tudod!
A nem a számodra sugárzott adásokat jogszerűen nem hallgathatod (a mai érvényes szabályozás szerint, egyébként az EU országokban is így van).
Lásd: 2/2001 (I.31) MeHVM (MK2001/11. szám)rendelet, 29.§./1/ bekezdés b/ pontja (607. oldal).
Idézem:
"... Tilos a rádióállomással...
b/ olyan közleményt szándékosan venni, rögzíteni, továbbítani, bármely módon felhasználni, létezését felfedni, amelyet nem ennek az állomásnak a részére sugároztak."
Magyarul: külön engedély nélkül a közcélú adások foghatóak jogszerűen.
A rendőrnek egyébként igaza volt (az alapeset tekintetében), mert akinél olyan eszköz van (birtokol, üzemben tart), amely a fenti közcélú adásokon kívül más adások vételére, vagy adás-vételre alkalmas, azoknak minden készülékhez rádióengedély, vagy úgynevezett üzembentartói igazolás szükséges, méghozzá a készülékkel egy helyen (személynél) tárolva és a hatóság felszólítására bemutatva. Ennek hiányában (200. április 1-től) a rendőr köteles az eszközt minden további vizsgálat nélkül (nem is tudná mivel és hogyan vizsgálni) a helyszínen lefoglalni.
A csak vételre alkalmas scannerek esetében a helyzet kissé bonyolultabb. Ugyanis ennek birtoklásához valóban nem kell engedély. Tehát szabadon megvásárolható. Viszont a nem közcélú adásokon kívül ezeket sem szabad használni. Viszont a hatóságnak bizonyítania kell, hogy jogszerűtlenül tartották üzemben a készüléket. Ez a gyakorlatban azt szokta jelenteni, hogy a HIF megvizsgálja a készüléket és ha mondjuk a memóriájában találnak olyan frekit+üzemmódot, amely nem közcélú, illetve a tulajdonosnak, használónak nincs rá engedélye, akkor bizonyítottnak tekintik a jogsértést. Alapesetben ez szabálysértés.
A rendőrnek abban is igaza volt, hogy a viszonylag legegyszerűbb scannerrekkel is lehet hallgatni a mobil telefonok egy részét (450 MHZ, NMT analóg)....
Tomi, én úgy tudom, hallgatni nem tiltja törvény, csak azt, ha beszélsz is engedély nélkül azon a frekin, amire nincs engedélyed.
Meg kéne kérdezni Regály Gyuszit a HIF-nél. Most éppen percek óta foglalt a telefonja, de később próbálom még.
Sch.
Bocs, hogy ilyennel terhellek benneteket, de segítségre lenne szükségem.
Egy rendőri ellenőrzés során rádióscannert találtak az autómban, amit arra használtam, hogy PMR446-os frekvenciákat pörgettem rajta, mivel egy népes baráti csapat minden tagjának van ilyen kütyüje, a scannerrel pedig mindenhol megtaláltam őket.
A rendőr teljesen fellelkesült a talált scannertől és öt percen belül 6 (!!!) villogó rendőrautó és rengeteg zsaru vett körül a belvárosban(még a traffipax-os autó is odajött)
A rendőr tudálékosan megkérdezte, tudom-e a rendőrség frekvenciáját, amire mondtam, hogy természetesen. Na ugye!-mondta sejtelmesen.
Kb. 30 perc alatt sikerült eljutnunk odáig, hogy ez nem adó-vevő (nem találta az oldalán az adó gombot, ekkor esett le neki, pedig előtte ötször is elmondtam)
Végül elkobozták a scannert (kaptam róla egy átvételit) és a rendőr barátságosan közölte, hogy még kegyet is gyakoroltak velem, mert akár bilincsbe verve előállíthattak volna...
Az ezt követő kissé ingerült társalgást nem akarom részletezni, de kérlek adjatok tanácsot, mit tegyek? A scannert a Conrad electronic üzletében vettem kb. 3-4 éve és ott azt mondták, hogy nem kell hozzá engedély.
A rendőr ráadásul még azt is a fejemhez vágta, hogy ezzel mobiltelefonokat is lehallgatok :(((
Koszi a segitseget! Megprobalok utanajarni.
Hmmm...az a bibi, h ha gond van, akkor vissza kell szolni a kozpontba, h ki tudjunk vmit talalni - igy meg eleg bonyolulta valik az sms-es potyoges. Mert:
A motoros futarok igazabol nem konkurenciak, mert mi amolyan "szaladgalos rendszergazdak" vagyunk, nem futarok...ha gond van kiszallunk, rendberakjuk a gepet, "kisebb csomag" cimen pedig visszuk magunkkal a muszereket, alkatreszeket...csak a magyarazkodas miatt! :)
Hát én néhány motoros futáronmn már láttam rádió adó/vevőt. Tehát vmelyik konkurencia már él ilyennel, szimatoljál arrafele. Nagy valószínűséggel egy egész bp-i lefedettséget csak valami átjátszó, vagy hegyre (toronyra) települt állomás tudna megoldani. Költözzön a diszpévsretek fel a budai hegyekbe..Albafunk, Aniko meg még sok mindenki forgalmaz rádiókat, nekik vannak tapasztalataik, és ismereik h milyen engedély, illetve frekvenciahasználati díj terhelne ilyen kütyüket. Az SMS nem megoldás? Központi helyen SMS szerver felállít , szgép billenytűzeten beírod a címet, meg kinek küldje ( akár töóbb helyre is) a polgár meg jelentkezik.
Ezert a segitsegeteket szeretnem kerni:
kisebb csomagokat szallitunk Budapesten kocsival es biciklivel elsosorban fix megrendeloinknek. Tavolsagban viszont eleg szetszortan helyezkednek el a Vartol es a Jaszaitol elkezdve egeszen Del-Pestig. Hogyan tudnam megoldani a kapcsolattartast mobil nelkul veluk? Van ilyen hatotavolsagu ado-vevo megoldas? Engedelykoteles az? Hol van errol info a weben? Milyen keszulek jo erre?
Tenyleg amator vagyok, ugyhogy a muszaki parameterekkel ovatosan! :)
No, régen jártam már a Neten, és éppen most kínálkozott az alkalom (és a fene se' tudja, hogy mikor lesz ilyen legközelebb!).
Hamarosan lesz ismét telefonos elérhetőségem (talán már a jövő héten), úgyhogy akinek tudom a számát, mindenképpen felhívom, amint lehet.
Sajna, mostanában szinte semmit sem raktam össze, annál inkább az autót - szét. :-) Féktárcsa, féltengely és más fíííínomságok...
Mindengyikőtöknek a legjobbakat kívánom!
airband
(Ja, nem írjatok választ sem, mert egyelőre még években sem tudom meghatározni, hogy mikor látok újra Netet...)
"Remélem Schlumi kolléga is elmondja véleményét, ha kialudta magát....."
Nagyon rosszindulatú tetszik lenni!
Egyébként csak annyit tudok hozzátenni, hogy megfigyelésem szerint itt is megy el a bolhapiac bóvli-irányba, kevesebb az alkatrész, mint a szir-szar.
Sch.
Most olvasom, hogy HG4I már válaszolt - bocs figyelmetlen voltam.
A H1000-es jó ajánlat, de legyél tisztában vele, hogy a teljesítmény nagyobbik része ezen is elvész. De civil megoldásként ez a legreálisabb javaslat.
JFEry!
Rossz hírem vam - ilyen frekin már csak nagyon nagy veszteséggel tudsz 100 méterre elvezetni, legyen az bármilyen kábel. Az RG58 pedig már 144MHz-en sem alkalmas erre, és 900MHz-en kb 80 db a vesztesége - azaz gyakorlatilag semmi nem jön ki belőle a másik végén. 900 MHz-re talán néhány nagy átmérőjű (1/2-1") félmerev (rézcsőben!) kábel alkalmatos. A H100-asnak itt kb 13 db/100m a csillapítása, míg a táblázatom szerint a CF5/8"Cu2Y/nak kb 6 db, ami már elfogadható, de ilyet már nem hiszem, hogy "csak úgy" kapsz boltban, valamint horribilis lehet az ára (A legolcsóbb szóbajöhető megoldás esetén is legalább 250Ft/méter-re számíthatsz, de nem csodálnám ha a spéci kábel 1000Ft/m felett lenne, és a félmerev kábelek szerelése-vezetése sem olcsó a tartozékok miatt!). A H100-asra van esély - egyszer már "majdnem" vettem (éppen elfogyott) Budapesten a Bródi Sándor utca végén lévő boltban (talán "AB" a neve?).
Megboldogult HA5AM-el beszélgettünk ilyesmiről - ő 1250MHz-re keresett megoldást, de gyakorlatilag csak a készüléknek a tetőre való telepítése volt reális lehetőség - távvezérléssel.
Javaslom, hogy ez ügyben keresd meg valamelyik mobil telefontársaság műszaki emberét, mert okosabbat ők tudnak javasolni.
Üdv! hg9mck - ernő
Szia!
Szerintem jó volt, de szörnyű kevesen voltak. Talán az összes eddigi közül a legkevesebben. Vasárnap délelőtt 10 órakor a "csarnokban" - írd és mondd - 8-an voltunk! A HAM vizsga eredménye igen gyászos: 15 jelentkezőből 3-an feleltek meg.... A kaja egészen kiváló volt (de az italokhoz hasonlóan jó drága).
Sok nagy arc hiányzott... Alig voltak németek, nagyin kevés sógor. Szlovént egyet láttam. Hiányoztak a csehek, stb... A parkolóban 2 YO autó volt mindössze...
Újdonság sem nagyon volt (szerintem).
Szombaton tűrhető időjárás, vasárnap kevésbé.
Na, röviden ennyi. Remélem Schlumi kolléga is elmondja véleményét, ha kialudta magát.....
73! HG4I
Szervusztok Urak!
Bocs a zavarásért, én nem tartozom a jelen úri társasághoz, csak egy "antennás" vagyok. Műszaki tárgyú kérdésem lenne, amiben ha tudtok segíteni, azt szívesen venném!
50 Ohm-os koaxot keresek, amin 800-900 MHz-t száz méter hosszan alacsony veszteséggel tudok továbbítani. A jó öreg, RG58 már használhatatlan ezen a frekin, a csillapítása több mint 40 dB.
Ha tudtok típust és beszerzési helyet akkor azt megköszönöm!
Mivel miskoci vagyok nem tudok ajánlani, de sokkal biztosabbra lehet menni, ha F toldód veszel, melynek mindkét vége egy aljzat, és ha az egyik oldalára bedogod a kábelt egy F dugóval, a szabadon maradt vég máris egy lengő aljzat. A kábeltévések ezt használják.
Tudtok ajánlani egy olyan boltot Budapesten (valami megközelíthető helyen), ahol biztosan kapható kébelre szerelhető (lengő) F csatlakozó aljzat? Dugót mindenhol találtam, de aljzatot nem leltem még.
Van nekem egy kicsi dobozkám, kb. egy cigisdoboz nagyságú: JZF-450 típusú data-transmitter. Van párja is, JZS-450 data receiver. Jelenleg 403,000 MHz-en üzemelnek. Kvarcot kéne benne cserélni, hogy packetradióra használhassam. A benne levő kvarcon a felirat 403,000MHz. HI. Nagyon mini darab, nem akarnám sokat forrasztgatni. Esetleg ismeri vki ezt a kis szerkezetet? Milyen frekiről indul, milyen kvarc kell bele?
A vevőben két darab 21,15MHz-es monolit kvarcszűrő és egy 455 kHz-es kerámiaszűrő szelektál, MC3357 a vevő-IC. Az adóban 2SC3018 szolgál, tenyérnyi hűtőbordán.
Sopronban a hét végén az ANICO szokásos standján - egyebek mellett - az alábbi akciós árukkal találkozhattok:
Használt, RTH 2005 és 2006 2m kézi - 10.000.-
Ugyanez új NiCd akkuval 17.000.-
Ugyanez új NiMH (1700 mAh!!!) akkuval 20.000.-
/Garancia 6 hónap/
RTL-7007 70 cm mobil, programozva 22.000.-
Új KENWOOD TS-50 183.000.-
Többféle egységáras turkáló (500-1000-2000 Ft)
Kipróbálható FT-847!!!!
.... és ezen felül a "szokásos" ANICO kínálat.
Annyi baj legyen!
Hátha más is idelátogat néha (bár mintha kihalt volna a topic), és észreveszi a kérésemet. Nekem sajna nincsenek ilyen "vintage" paneljeim, csak egy, amibe viszont nagyon kellene ez a foglalat.
Air!
Bocsi, de amint kinyitottam a kukát, már láttam, hogy nem sok a remény. Rothadt paradicsom, uborka... stb, valamint muslicák, és mindenféle lárvák alatt valahol ott van a csőfoglalat, de nem volt gusztusom a mélyére ásni. Régi csöves TV-ből ki lehetne bányászni, csak nem tudok "sürgősen" ilyet szerezni. Sorry!
9mck
Nos, átépítettem az erősítőt. Feszültségek és áramok rendben, de nem értek valamit. Ha az erősítő és a vevő "rendesen" össze van kötve, akkor semmit sem lehet venni, ha csak a meleg ér van csatlakoztatva, akkor meg jön minden a sávban.
Ez miért van? (A kapcsolás OK., egy eredetileg 2m-re készült, de hangolható fokozatról van szó, ergo 137 megán is mennie kell.)
Úgy tűnik, hogy megvan a gyenge jelszint "mumusa": az erősítő tranzisztorával nem stimmel valami. Bár megy a fokozat, de sokallom a 30 mA áramfelvételt. Du. csere, és holnap megírom, hogy mi volt a gond.
Visszatértem. Építettem Turnstile antennát, és hozzá antennaerősítőt. A négy nap alatt próbáltam minél több műholdat találni. Sajnos, elég kiábrándító eredményt kaptam.
A WXTrack nevű program rengeteg műholdat ismer. Ezek egy része meteorológiai műhold, de ezeknek csupán töredéke olyan, amely nem geostacionárius, azaz itt "repkednek" felettünk, tehát a 137 megás sávban sugároznak. Leszűkítve a kört a lehetséges műholdakra az alábbiakat tapasztaltam:
Az amerikai műholdak közül mindössze 3(!) ad az említett tartományban APT jeleket (ezeket lehet aztán a PC-vel feldolgozni, és a végén kapsz egy műholdképet). Ezek: NOAA-12, NOAA-15, NOAA-17.
A 15-ös és 12-es jelei sokkal erősebbek, mint a 17-esé. Utóbbit júniusban állították pályára.
A jelek periodikusan ismétlődő impulzusok, kb. 2kHz magasságban. A nap bármely szakában is érnek ide, mindig sugároznak jelet.
Nem úgy az orosz műholdak! Ezek elég furcsán "viselkednek". Több projekt is létezik (SICH, Meteor, Okean), és tucatnyi műhold közül választhatunk. De ezek közül csak alig néhány üzemel, és csak NAPPAL! Előfordult, hogy az előző nap hallott műhold másnap délelőtt nem sugárzott jelet, délután pedig ismét működött. A "hangjuk" leginkább arra emlékeztet, amikor anno a C-64-be magnóról töltöttem be a jó kis játékokat. Volt olyan műhold, ami sokkal erősebb jelet adott, mint egy másik orosz, vagy amerikai társa.
Ami magát a jelszintet illeti: nem tudom más milyen cuccot használ, de egy septiben összedobott kétfokozatú erősítővel (A~25dB) és a vevő belső fokozataival együtt is csak zajos jelet sikerült venni. Nem tudom, mekkora erősítést kíván meg a műholdak vétele, de ennél sokkal jobbra számítottam.
Az antenna és a vevő elhelyezéséről a PC közelében nem tudtam kísérletezni, mert ez a négy nap leginkább a megfigyeléssel, és szinte naponta megépített különféle antennaerősítőkre pazarolt idővel telt el.
A rendszerváltás után lehetett a maszekoknál kapni a szovjet színes tévékből kitermelt trafót. Ilyen hipersil szerű magja volt, és egy rinocéroszt agyonütött volna. Rádásul ilyen csinos faládában árulták, na és az a jellegzetes szag! Kb. mit a Sokol rádióké...
A reverz dióda ugyan úgy néz ki mint a normál, csak a katód és anód kivezetés fordítva van mint a szokásos. Ha a tápegységbe bekötöd, akkor a dióda csavaros végén jön ki a negatív fesz, tehát közvetlenül a testhez (pl dobozhoz) erősítheted - szigetelés nem kell.
Általában a tipusjel végén egy R betű jelzi a reverzitást.
Életemből 11 évet egy SZÜV nevű számítástechnikai cégnél töltöttem, és a '80-as években szovjet számítógépek üzemeltek R20, R22, R35, és bolgár lemezegységek, valamint NDK Zeiss tipusú szalagegységek. Egy ilyen rendszer áramfelvétele 3 fázis 220/380V -ról 200-300 amper volt fázisonként, és az ilyen fogyasztást tükrözték az egységek tápegységei is. Ezeket a 90-es évek elején selejtezték, és a tápegységekből néhány használható dolgot ki lehetett termelni: nagyáramú diódákat, 30-150ezer mikrós elkókat, trafókat, kapcsolókat, nagyáramú tirisztorokat és triacokat, kapcsolókat, nyomógombokat, keret-ventilátorokat ... stb, de ha valaki rászánta magát, egy az egyben kiemelhette az 5V/100A-es impuzus tápokat is - akkor ezek ára legálisan(!) 4 Ft-kg volt, azaz gyakorlatilag ingyen. Sokáig a MÉH telepeken is fellelhetőek voltak ezek.
ja, ez jó ötlet, ha nincsvalakinek trafója, mert az különben jelentős költség. Egyébként a használt/roncs anyagok mindig hálásak hozzáértés esetén.
Jó, hogy mondod a reverz diódákat: az tényleg hasznos, mert ilyen áramoknál ezeket is hűteni kell, és a reverzeket szig alátét nélkül is lehet rögzíteni.
Egy időben nekem a Zsiguli generátor diódák mentek, de azóta inkább Shottky típust szereztem, mert azon "csak" 0.4 Vkörüli fesz-esés van, szemben a nagyáramú diódák 2V-jával (10...20A-nél)
Mostanában, a kapcsolóüzeműekhez léteznek ilyenek (típust fejből nem tudok) és noha 50Hz esetén nem kell a nagyfreki tűrése, de a kicsi fesz-esés itt is hálás.
Tipp:
Nagyon jó tápegységet lehet építeni régi magyar szünetmentes tápegységből (PELBI). Ezeknek van kisebb (400W) és nagyobb (600 és 1000W) változata.
A kimenő trafója 2x12 és 220 V, és ezt "fordítva" bekötve simán elmegy 230-ról, és csinálja a dolgát. HG9MFQ-nak adtam egy ilyet, és megépített belőle egy 20A-es tápot. Az egyenirányító 2 db 20A-es reverz dióda, amit ugyebár a GND-re lehet rögzíteni - tehát nem kell szigetelni -, és 2 db 47ezer mikrós elkó, továbbá jó sok 2N3055, meg 723-as IC.
Ilyen kimustrált (akku-döglött) szünetmentes tápokat eleinte 2000 Ft-ért, majd ingyen is tudtam szerezni - továbbadtam őket akinek kellett. Börzén láttam méretben azonos gyárit 45ezer Ft-ért.
HG4I
Szia
Már csak azért is hazilag epitem meg majd, mert szinte minden megvan hozzá: 300VA toroid, primer megtekerve 230V-ra, szekunder pedig annyira kevés menetű lesz 13 V-ra, hogy kézzel is meg lehet csinálni. Van egy 80.000 mikrós puffer is, (HI) de voltaképp 33.000 mikró is megteszi éppen. Áteresztőtranzisztorok kb 4-5 db lesz (20Amperre) és jó nagy hűtőtest is van. Helyfoglalás nem számít, hordozni nem akarom, elhelyezem az asztal alatt, jó lesz télen melegíteni rajta a lábamat (HI).
Csakugye ez már nem is annyira elektronikai szerelés, hanem villanymozdony-szerű (HI) és nemigen van időm mostanában.
Áramkörépítés, antennaépítés, stb. :))))))))))))Ráadásul most "szalma" vagyok, az asszony vidéken van vasárnapig. :) Csak anyósom lesz otthon, ő meg nem zavart sosem. :)
Igazad van, ha házilag készítesz RH-hoz tápot, egyszerűbb a hagyományos....
Ami viszont a kapcsoló üzeműek közül nem szór és nem is hülyíti meg a nagyfreki, az igencsak drága!
Mi is árulunk ilyet, a gyáriak (YAESU, ICOM) kb 90 e., a noname (de igen jó) is 65 e. körüli összeg.
Más: nekem RH-n ilyen PC problémám soha nem volt, inkább fordítva: a kb. 1 kW körüli motalkó a monitoron és részben a billentyűzeten keresztük többször csinált már "csodát", okozott lefagyásokat. A ferritgyűrűk segítettek.
Mi szabja meg azt, hogy egy SWR-mérő mekkora frekvenciáig működőképes?
A RTévkönyben van egy "buheráljunk swr-mérőt házilag" leírás, és az abban bemutatott eszköz semmivel sem tartalmaz több, vagy kevesebb alkatrészt, mint az én "TEAM" márkájú CB-hez való SWR-mérőm, ez utóbbi azonban a leírás szerint csak 27 Megán jó..
hát, elvileg minden antennára igaz, hogy a felszerelési helyen jó bemérni. De azért nem eszik olyan forrón a kását. Nekem kint se lett rosszabb, mint ahogy a szobában beállítottam. De persze nem a WC-ben, ami a legkisebb helyiség, hanem a (cseppet se nagy) szoba közepén.
Ami lényeges, hogy a sugárzó CSÚCSA a lehető legmesszebb essen mindentől, mert ott fesz-maximum van, és minden kapacitásra érzékeny, pl kezed közelítésére jól látszik a műszeren az elhangolódás.
J-pole: számít-e az árbóc hossza a hangolásnál?
Vagyis behangolhatom-e otthon a szobában az antennát, majd ezután felrakom az árbócra, vagy egyből oda kell rakni, és ott kell hangolni?
Offtopic:
airband: múltkor "elektret mikrofonbetétet" kértem a Chip-elektronikban, és nem tudták mi az...
De külön cikket fogok előbb-utóbb írni az eladók nagyfokú hozzá(nem)értéséről...
(lásd még: BNC helyett RCA-t adtak az Infotechben, hiszen mindkettő három betűs :)))
Ja, és az amphenol csatit sem ismerik sehol.
Múltkor egy gyerek bevitt egy komplett magnódecket, azt hittem, javításra, de megszólalt: "ide kérek csatlakozót!", és rábökött a kimeneti RCA aljzatokra..Ő már tudott valamit :))))))))
DJ Szegecs
Szívesen. :)
Igen, láttam ilyesmit, mikor a koaxból csinálnak egypár tekerést. Ez is segít az ú.n. "köpenysugárzáson", ami szintén egyfajta illesztési probléma. De ezt az egészet eléggé homélyozan elemzik a szakkönyvek. :)
Időjárásvédelem: az az igazság, hogy azt a kísérleti J antennámat nem nagyon féltettem, mert nem hosszú távra csináltam. Amikor pl PVC csöves megoldás volt és 3mm-es rézdrót, akkor a koax nyitott végét ugyan elláttam szilikongumi-trutymóból való gombóccal, de magát a forrasztást csupaszon hagytam. Locsogó esős időben VOLT egy mérhetően rosszabb SWR (vételkészséget nemigen lehet mgítélni paketten), de az időjárást jól állta 1 tavaszi/nyári/őszi idényen keresztül. Utána levettem, szal nem tudom, a tél mit tett volna vele.
He-he. Most eszembe jutott a helyi kereskedések színvonala. Szegecs! Képzeld csak el, bemész a három közül bármelyikbe, és kérsz egy ilyet...! Komolyan, csütörtökön kipróbálom! :)))
Köszönöm az infókat a J-pole antennával kapcsolatban.
Még annyit, hogy Itt egy kép , amin a koaxkábel nem "simán" megy rá az antennára, hanem egy pár menetes tekercset csináltak a kábelből, és így kötötték rá az antennára.
Időjárás ellen mivel védhetem a betáplálási pontot (és főleg a koax szigetelés nélküli részét?
Rakjam műanyag dobozba, és nyomjam ki sziloplaszttal, vagy van más lehetőség is?
hg9mck!
A Zener nem bírja ki a nagy áramokat, ezért nem jó, viszont van helyette Supressor-dióda, amit direkt túlfeszvédelemre találtak ki, ha nagyobb feszkót kapcsolunk rá, mint a névleges érték, akkor rövidrezárja az áramkört, és elégeti a biztit (ha valaki nem patkolta meg előzőleg :)))
Egyébként hg9mck-nak már elpanaszkodtam magam, hogy néztem a különféle honlapokat, és dühítő dolgokat láttam. Ott állt a PC szomszédságában a "home-made" vevő, és az asztal tőszomszédságában pedig az antenna! Ha nemcsak a fotó miatt tették ezeket oda, akkor hogy a bánatba' tudják kiszűrni a zajokat?!
igen az árnyékolt kábelek is összeszednek, de azért azt vettem észre, a PC-ből kiömlő, és SZÉLESSÁVÚ + nagyfrekis zaj többet árt, ezért tűnt jobbnak a rádió távolítása. Viszont itt is megmaradt, hogy magán a hangfrekis kábelem is VISSZAdőlt egy csomú NAGYfrekis zaj. Na ez ELLEN próbáltam azt az árnyékolt/elválasztott trafót, kevés sikerrel.
Más hasonló téma: a rövidhullámú rádiómmal meg az volt, hogy a TÁPJA, ami ugye 12...13 V sokamper, amikor kapcsolóüzemű tápot használtam, mindig beszórt neki. URH-n már nem, de 14...21 Mhz-ig nagyon. Ezért akarok majd "sima 50Hz-es" tápot csinálni.
"Mindenesetre a kisrádió TÁVOLABBRA helyezése feltétlen a legegyszerűbb és legjobb megoldás volt."
Ezzel viszont az a baj, hogy a HF kábel szed össze mindeféle zajt. Bár most egy szimmetrikus mikrofonkábellel fogok próbálkozni, mert amit egy átlagos kereskedésben lehet kapni, az sokmindenre jó, csak megfelelő átvitelre nem. Ráadásul a kommersz Jack dugók törésgátlójába alig lehet belehúzni!
airband
Olvasom küzdelmeiteket ebben, de sajna ugyanaz volt nálam is: MARHA nehéz kiszűrni a PC zavarokat. Rendezgettem ide-oda, árnyékoltam, földeltem stb. Volt, hogy a rádió hangfrekis ki/bemenetét HF TARFÓVAL !!! próbáltam úgy elválasztani, hogy benne volt a primer/szekunder között sztatikus árnyékolás, amit mindenhova próbáltam kötni, kevés sikerrel. :-(((
Nagyon függött az alaplaptól illetve (annakidején mentek rohamosan följebb az órafrekik) a processzortól. Az biztos, hogy 486-oknál kezdett tűrhetetlenné válni.
De legalább annyira függött a rádiótól. Általában kézirádiót használtam (mint legtöbben) és volt pl a Standard C168 ami majdnem zavarmentes volt, míg pl a C558 szörnyű volt. Aztán volt KenwoodTH48 az is rossz volt.
Most IcomT7, ami közepes.
Lényeg: nem tudtam IGAZÁN megszabadulni a zavaroktól, igaz, nem is nagyon hajtottam rá. Mindenesetre a kisrádió TÁVOLABBRA helyezése feltétlen a legegyszerűbb és legjobb megoldás volt.
airband
Jaja, azt is megcsináltam, annyiban jó, hogy a vezető egy relatíve vékonyabb réz (vagy alu) drót, mert nem kell öntartónak lennie. És ezt könnyebb csipkedni, illteve ha réz, akkor könnyű hozzáforrasztani a kábelt. Szóval könnyű elkészíteni. A pvc tartócső pedig úgyszólván építkezési hulladék is lehet, de amúgy se drága.
Megnéztem a mi (munkahely) tartalék antennánkat, ami szintén egy J-Pole (asszem, hogy már említettem is Neked, amikor nálam jártál). Ez is galvanikus kapcsolatban van az árbóccal. Bár pont valamelyik nap láttam egy amatőr honlapon, hogy az illető J-antennája egy közönséges PVC csőre volt felszerelve...
DJ Szegecs
(és amatőr üdvözlet mindenkinek a topikban)
Kérdezted a "J" antennát. Én építettem ilyet régebben 145 és 430 MHz-re is. Nekem nagyon jó tapasztalataim vannak vele, mind elkészítési szempontból, merthogy elég egyszerű és robosztus, mind BEHANGOLÁSI szempontból, ugyanis az egyik olyan antenna, ami a leghatározottabban mutatja a hangolási "dip"-et is és az impedanciaillesztési optimumot is. Napersze nem árt GDO, de méginkább SWR mérő. Az előbbi nélkülözhető realtíve szélesebb sávban hangolható rádióval (mint pl a gyári kézirádiók többsége). Az SWR mérő viszont ajánlatos.
Más kérdésedre:
IGEN, az okés, hogy az antenna sugárzó része galvanikus kapcsolatban van a tartóval. És ettől még robosztusabb lehet, mert akár UGYANAZ a cső lehet. Az árboctól sem kell elszigetelni, de nem is fontos jó galv kapcsolatba hozni, bár VILLÁMVÉDELMI szempontból mégiscsak az az jó megoldás.
A működés elve egyébként az, hogy a magasabbik rúd (amit "A" darabnak hív a méretező-ábra és hossza 705/f ) a egy félhullámú hangolt vezető. Ennek az alulról "C" távolságban levő pontján van kb az az impedancia, ami nekünk kell, tehát pl 50 (vagy esetleg 75) Ohm. Ide csatlakoztatjuk a kábelt, úgy, hogy a meleg ér legyen itt, a hideg pedig a rövidebb csonk szembeeső pontján.
Függetlenül a méretezéstől, ajánlatos elsőre 2db csúsztatható bilincsre kötni, és megtáplálni a rádióval, SWR mérőn keresztül, a kvént frekin. És ekkor a bilincseket addig tologatni finoman föl-le, míg az SWR minimumra megy.
Ha NAGYON precízek akarunk lenni, a sugárzó ÉS a rövidebb, illesztő csonk HISSZÁT is kéne tudnunk váltostatni, ami elég macerás. Pl eredetileg HOSSZABBRA hagyjuk, és lefelé csipkedjük. Az előzetesen minimumra állt SWR-t figyeljük úgy, hogy a rádiót magasabbra ill alacsonyabb frekire állítjuk, és figyeljük, ott-e a minimum, amit karunk, pl 145.5 (vagy akármi). Értelemszerűen lefelé csipkedve nő az a freki, ahol SWR minimum mutatkozik.
De vigyázat: lényeges csipkedésnél a bilincsekkel is "játszani" kell, és mindig minimumra menni.
Jó esetben, és ezt elég könnyű elérni) EGGGGÉSZEN minimális SWR-t lehet elérni, amit a Triple-legnél, vagy mindenféle Yagiknál alig...:-))))
Az is frankó ebben, hogy a statikus elektromosság ellen automatikusan védett, éppen azlrt, mert a coax meleg-hideg ere galv. kapcsolatban van. Persze valami jó árboc-földelés mindenkép ajánlatos.
Töprengtem tegnap ezen a zavar-problémán. A terv a következő: a vevőnek 9V kell. Ezt két 4,5 voltos laposelemmel elő lehet állítani. Tovább bírja, mint a normál 9 voltos, ráadásul 30-40 mA-nél többet nem vesz fel a vevő, azt is csak 4-8 percig kell üzemeltetni, mert egy-egy műhold csak ennyi ideig tartózkodik felettünk. Így a hálózatból érkező zavarokat el lehet felejteni.
Az antenna felkerül a padlásra, mégpedig a szobától minél messzebb. Kb. 10-15 méter koax kell majd, ami sokat csillapít a jelszinten. Ennek kompenzálására viszont összedobok egy hangolt erősítőt, amit az antenna "alá" szerelek fel. A tápot a vevőből kapja a koaxon keresztül. Ide sem jut fel hálózati zavar. Ez a fokozat kb. 8-10 mA-t vesz majd fel. A vevő a PC mögé kerül, a HF-jel egy 5 centi hosszú árnyékolt kábelen keresztül kerül a hangkártya bemenetére. Nem kell, hogy ott legyen mellettem, mert a vétel előtt kiválasztom az adott csatornát, és aztán úgysem kell piszkálni. A PC-k hátulja fém, elvileg ott jóval kevesebb zaj mehet a vevő felé, mintha az a PC előtt lenne (ami műanyag).
Ha ezek után is zavarni fogja a PC a vételt, akkor hegesztek kazánlemezből egy dobozt, és abba fogom tenni a PC-t! :))
Ha valaki nem ért egyet a leírtakkal, vagy van más (jobb) ötlete, az ossza meg velem!
Azt tanácsolta nekem egy specialista, hogy tegyek a tápkörbe egy baromnagy zéner diódát - tehát 6-7 V-ost és 14-15 V-ost. Ha megugrana a feszültség, akkor az megfogja, és a táp ég le nem a többi.
Lehet kapni minőségi tápot az ATX kategóriában is. Pl.: Enermax, Chieftec. Csak ezek már árban is más kategóriába tartoznak (>15ezer Ft). Persze ha azt nézzük, hogy egy új gép kb.150 rugó, akkor már nem tűnik olyan drágának.
Egyébként a gagyi tápoknál az jelenti a problémát, hogy néhány elkó kiszárad a szabályozó áramkörben, és ahelyett, hogy leesne a feszkó, inkább megemelkedik, az egész táp instabillá válik.
Eléggé off-topic vagyok? :))
Nálam ugyanez történt. ATX-táp, szintén a 12V őrült meg. Egy SB Live!1024-es hangkártya (12eFt), és az alaplap (ABIT BF6, akkor 37eFt) halt meg. Szerencsére időben kikapcsoltam (kihúztam a kábelt a házból) a gépet, és ennyivel "megúsztam". Azóta ott a Via chipset-es alaplap és a Pentium I.-233 proci. Nagyon döcög, de legalább működik.
Itt a mellettem ülő kollégának másfél évvel ezelőtt kiment a tápja (ATX). A 12 Volt elszabadult. A kár a következő volt:
- alaplap ABIT BH6 (24 eFt)
- winchester Quantum 20G (30 eFt)
- Plextor 32x SCSI CD olvasó (30 eFt)
- valamilyen kurv@drága VGA kártya (60 eFt)
+ a táp - természetesen (5 eft)
Inkább gyártanának biztonságosabb tápot mondjuk 10 ezerért, mert olcsóbb lett volna. A régi AT tápokból még van 10-15 éves is, ami gond nélkül működik.
Az is segíthet, ha valamelyik cuccost másik konektorba dugod.Rajta van a gépházon a tető?
Másik konnektorban volt a vevő, és a tető is fent van.
"Az ATX tápok pedig semmivel sem jobbak, mint az AT-sek, gondoljunk csak az elhíresült "killer-tápokra", amik kinyírják a komplett gépet is, ha úgy adódik (pl.Vargáné és Tsa.)."
Hangkártya és alaplap. Nekem ezek mentek tönkre a táptól...
Az is segíthet, ha valamelyik cuccost másik konektorba dugod.Rajta van a gépházon a tető?
Egyébként ez teljesen kiszámíthatatlan dolog, mert a mostani gépem mellett vidáman elvan bármilyen rádióvevő, a legelső 386-osom pedig bármit elnyomott szobán belül..(Az igazsághoz tartozik, hogy más házban vannak/voltak.)
A Grant-ot viszont ha adásra kapcsolom, a PC-speaker elkezd csipogni a számítógépben...
Az ATX tápok pedig semmivel sem jobbak, mint az AT-sek, gondoljunk csak az elhíresült "killer-tápokra", amik kinyírják a komplett gépet is, ha úgy adódik (pl.Vargáné és Tsa.).
Ezt a "minél messzebbet" tegnap este már próbálgattam. Lent, a műhelyben már nem jelentkezett a zavar. Igaz, hogy a PC viszont fent maradt a szobában. A távolság kb. 15 méter. Ilyen hosszú HF kábel viszont nem nyerő a két egység között. :)
Még a padlás másik sarkát megpróbálom. Ha ott viszont jó lesz, akkor plafonfúrás, előerősítő-gyártás...
Air!
Nekem a packet-rádiózásban nagyon zavart a PC. Ez akkor jelentkezett, mikor anno a 40MHz-es gépemet 133MHz-es 586-osra cseréltem (Ma már meg sem merem próbálni a 800 MHz-essel. Egyszerűen lassabb gépet állítottam be. 33MHz-esnél vagy lassabbnál már nem jelentkezik a zavar, de az is jó megoldás ha az antennát és a vevőt is messzebbre teszed.
Én az említett célra még őrizgetek egy 16 MHz-es 386-ost (persze ha Windows-os a program, akkor az már igencsak kevés - szóba sem jöhet)
9MCK
Igen. Viszont az előző gépemmel is ugyanez volt a helyzet, abban pedig még ATX-szes táp volt (az várná az ember, hogy azok jobbak).
Egyébként a próbálkozásaim során másik konnektort használtam, de ennek nincs jelentősége. Majd megtáplálom a vevőt elemről, és kiderül, hogy a táp adja a zavart, vagy (ahogy én sejtem) az antenna szed össze valamit.
Van valakinek tapasztalata J-pole antenna készítésével kapcsolatban???
Itt egy j-pole
terv ami egyébként a neten több helyen is megtalálható.
A rajz szerint az antenna sugárzó része galvanikus kapcsolatban van az antenna tartó elemével (olyannyira, hogy ugyanaz a cső), ráadásul arról sem szól a leírás, hogy az antennát el kell-e szigetelni az árbóctól.
Az ábra alapján mindhárom fémes kapcsolatban van egymással, de ez nekem enyhén szólva is gyanús.
Tehát ha valaki épített már ilyet, az kérem ossza meg velem a tapasztalatait.
Airband!
A számítógéped földelt konnektorba csatlakozik?
Találkoztam már olyan gagyi tápegységekkel is, ahol a hálózati zavarszűrőt nagyvonalúan átkötötték 2 dróttal a gyárban, na az is szép zavarokat generált.
A PC akkora "zajt" produkál, hogy az antennát és a vevőt sem a PC környezetében, sem a szomszédos szobákban nem lehet elhelyezni, mert a különféle zavarok teljesen elnyomják a hasznos jelet. (Gyanítom, hogy ezalól a padlás sem jelentene kivételt. A túl hosszú koax pedig túl sokat csillapítana). A PC adatforgalmát viszont kiválóan meg lehet figyelni! :((((((
Szóval, saját megfigyeléssel továbbra sem szolgálhatok. Viszont szívesen fogadnék az előbbi probléma megszüntetésével kapcsolatos megoldásokat!
Azt a vevőt nem építettem meg. Ami viszont mindkettőben közös, hogy ugyanazt a keverő IC-t használtam fel én is, ill. a cikk írója is.
Ha majd lerajzolom ezt, akkor látni fogod a különbséget.
Rajzot még nem készítettem róla. Néhány főbb adat:
A bemeneten egy hangolt erősítő BF966-tal. A G2 elektródára a KF jel segítségével előállított AGC feszültség megy. A fokozat és a keverő között egy kétkörös kapacitív csatolású sávszűrő található, kb. 1MHz sávszélességgel. A keverő az NE612-re épül. Az oszcillátor varikap hangolású. A kimeneten egy szovjet FP2P-18-as 10,7 MHz-es sávszűrő van (18kHz-es sávszélességgel). Ezt követi a TBA120S-3-mal felépített FM demodulátor.
HF erősítő nincs benne, a kimenet kisszintű, amit a PC hangkártyájához lehet kötni.
A vevő 137-138 mega között üzemel, az oszcillátor az alsó keverésnek megfelelően "rezeg".
Nos, 137,5 és 137,62 MHz-en sikerült eddig műholdat venni (FM adásmódot használnak). Ezt a két frekvenciát a NOAA műholdjai (USA) használják. Ezek járnak a legtöbbet felettünk. Előfordult már olyan is, hogy tíz perc különbséggel két NOAA műhold is felettünk járt. Átlagosan 4-8 percig lehet hallani a jelüket, ami leginkább a faxmodemek csatlakozási hangjához hasonlít. Periodikusan ismétlődő, folyamatos jelcsomagot sugároznak.
Vannak orosz műholdak is, ezek 137,4 MHz-en adnak, de eddig lemaradtam róluk.
A vételhez egy egyszerű "turnstile" antenna elegendő. Ez két félhullámú dipólból áll, ahol a két dipól egymásra merőleges. A tagok hossza 510mm, a levezető kábel 50 Ohmos. Egy illesztő tagot is kell csinálni, amelyet legegyszerűbben egy 75 Ohmos koax-ból lehet kialakítani. Ennek hossza kb. 370 mm. A bekötését rengeteg helyen meg lehet nézni, elég a keresőbe beírni: turnstile.
A wxsat nevű programmal a vett jeleket lehet dekódolni, a wxtrack nevű programmal pedig meg lehet nézni, hogy egy kiszemelt műhold mikor ér fölénk. Ennél persze sokkal többet tud mindkét program, de ezekkel még most ismerkedem. Mindkettő freeware! Ezeket is tucatnyi helyről le lehet tölteni. A wxtrack-ben érdemes havonta egyszer frissíteni a netről az ún. Kepler-adatokat. Ezek egyszerű txt-fájlok, melyek a pályaadatokat tartalmazzák.
Jövő hét elejére összehozok egy direkt erre a célra való vevőt. Ha kész, akkor felteszem a leírását.
Jó félnapos böngészés a neten, és temérdek infóhoz jutottam a műholdakkal kapcsolatban.
Érdemes volt "belepiszkálni" a témába. Egy végtelenül egyszerű antennával, és egy 137,4-137,62 MHz között hangolható FM vevővel kitűnően lehet venni a meteorológiai műholdak jeleit. Persze, csak akkor, ha éppen felettem van valamelyik. De erre is van külön szoftver.
A kissé áthangolt airband vevőmmel is jöttek a jelek (az AM demodulátor ellenére tiszta jeleket kaptam!), bár a hangkártyához még nem kötöttem hozzá a vevőt.
Létezik olyan dekóder program, ami nemcsak a felhőzetet képes megjeleníteni, hanem mindezt színes háttérre "rakja", ami jókora segítség a helymeghatározáshoz.
Most még gyűjtöm a tapasztalatokat. Ha bővebben érdekel a téma benneteket, akkor szívesen megosztom az élményeket itt, a topicban.
Segítsetek, ha tudtok! Infókat keresek azokról a műholdakról, melyek az airband sáv "felett", de a 2 méteres sáv "alatt" sugároznak. Egyáltalán, mit lehet kezdeni ezekkel a jelekkel? Létezik-e olyan ELÉRHETŐ program, amivel fel lehet dolgozni ezeket a jeleket? Bármilyen hasznos infót szívesen vennék!
Találtam egy programot, ami talán számotokra is érdekes lehet. Egy kapcsolási rajz / NYÁK tervező program, ami mellesleg freeware. A www.pcb123.com oldalról lehet letölteni, nincs 4 MB a tömörített fájl. Telepítés után három ikon jelenik meg, az 1-essel jelölt a kapcsolási rajz szerkesztő, a 2-es a NYÁK-tervező, a hármas megnyitja a progi honlapját. Minden elindításkor kommunikálni akar a neten, de nálam a tűzfal miatt nem tudott. :)
Ha valaki kipróbálja még rajtam kívül, az ossza meg a tapasztalatait!
Köszönöm, Ernő!
Majd írok egy emilt ezügyben. De most megint visszavonulok HA2-be, oda a lövöldözős QTH-ra.
Ha nem találnak el most sem, 12-én leszek ismét neten. Addig is minden jót nektek
Sch.
Köszönöm a programot! Hétvégén majd "kezelésbe" veszem. Remélem, hogy jó lesz. Történt néhány dolog mostanában velem, és úgy néz ki, hogy szeptembertől bizonytalan ideig nem lesz netezési lehetőségem. Addig is itt vagyok.
Látod, nem lőttek le! Pedig egész héten hatalmas hangversenyt rendeztek, még éjszaka is akkora durrogás volt, alig lehetett aludni tőlük.
Én nem voltam sorállományú katona (levelezőn végeztem a honvédséget :-)), csak a géppityusorozatokat tudtam azonosítani, a nagyobb és mélyebb buffogást nem, de volt ott minden. Az egyik ötéves előjött éjfél körül, hogy menjünk ki az udvarra, mert ő látni akarja a tűzijátékot. Azt hitte a kis buta, hogy...
Most telefonál a kollégám APU bácsival, ha meglesz az eredmény, írok egy emilt neked. Vagy felhívlak.
Sch.
ezen a címen találsz FREE schematic circuits design software-t, és sok egyéb érdekes dolgot.
Én most sajnos nem érek rá semmire - itt a hó vége/eleje.
A múlt héten egy Titánnal játszottam: már szól minden csatornája, de egyiknek az adója nem indul.
A kezelőegység tesztelése miatt kezdtem el szervizelni...
Jó rajzolást! Nézegetem közben a honlapodat, de a vendégkönyvedet nem tudom elérni, mert le van tiltva a cégnél az extra.hu, mivel van rajta pornó is. Hülye egy banda...
Sch.
Hátha tudtok segíteni!
Feltenném a honlapomra a kapcsolási rajzokat. Olyan program kellene, amivel kapcsolási rajzot (nem NYÁK-tervet) lehet készíteni. Persze, csak freeware érdekel. A régi honlapomra még a Windows Paint-jével rajzoltam, de azt nem kívánom senkinek!
Ha van ilyen progija valakinek, akkor értesítsen, mert sokat segítene vele!
Néhány hete-hónapja egyik "topictársunk" igencsak felháborodottan írt pl. a 70 cm-es sávban tapasztalható "sávidegenek" által okozott zavarokról.
Javaslom, kezdjük az elején!
Közhely: a rádiófrekevnciás spektrum ugyebár véges. Ezért "gazdálkodni" kell vele. Ez állami feladat és nagyrészt nemzetközi egyeztetést is igényel egy másik közhely miatt: a rádióhullámok nem állnak meg a politikai határokon (pld.: vámvizsgálatra! Hi!). A frekvencia-tartományokat a rádiószolgálatok és más felhasználók között nemzetközileg is és nemzeti keretek között is felosztják (a két felosztás nagyjából-egészéből fedi egymást). A nemzetközi felosztást nemzetközi jogszabályban rögzítették (Nemzetközi Rádió Szabályzat), a hazait pedig a Frekvenciagazdálkodásról szóló törvény alapján kiadott 221/1999. sz. Kormányrendelet egyik melléklete, a sokszor emlegetett FNFT (Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázata, letölthető a HIF www.hif.hu honlapjáról többféle formátumban)tartalmazza.
Nos ebben szó van a rádióamatőrök által használható frekvencia-tartományokról is.
HAM kivonatát megtalálod a MRASZ honlapján a Kezdők oldalai - nemcsak kezdőknek rovatban Sávok és teljesítmények megnevezés alatt.
Itt már a táblázatba belefoglalva láthatók az FNFT-ben csak lábjegyzetként megjelenő összes (nem) mellékes feltétel.
Ezek szerint léteznek kizárólagos és megosztott sávok (a HAM sávokon kívül is léteznek ilyenek), valamint a megosztottakon belül elsődleges és másodlagos jogállású sávok (értelemszerűen a kizárólagos sávok egyben elsődleges használatra engedélyezettek). Sőt azt is tartalmazza a sávfelosztás táblázata, hogy milyen más szolgálatokkal kell osztozni a sávokban!
Ettől a ponttól kezdve számomra teljesen érthetetlen az a méltatlankodás, hogy pl. 434 MHz-en miért működnek távjeladók, központi zár távvezérlők, stb. Még akkor is, ha ez a sáv elsődleges részünkre, de - könyörgöm - osztott!
Csak rá kell nézni az USA FNFT-jére, bizton állítható, hogy mi jártunk jobban ezekkel a kis teljesítményű eszközökkel... A tengeren túl másodlagos jelleggel rádiólokációra (több kW, MW impulzusteljesítmény!!!) van kijelölve a 440-450 MHz-es sáv.
Ami az 50 MHz-es sávot illeti, nos az FNFT-ben ez a rész "szemérmesen" kitöltetlen. Az európai szabályozásban (nemzetközileg) valóban a 47-73 MHz közötti rész elsődleges (egyes szegmenseiben kizárólagos) műsorszóró sáv. Az egyes nemzeti igazgatások gyakorlata teljesen eltérő abban a tekintetben, hogy a saját jogrendjükbe hogyan illesztették be (mire hivatkoztak) a rádióamatőr célú felhasználást. Az viszont igaz, hogy minden országban valamilyen erős szigorítás mellett....
Érdemes egy pillantást vetni a Pannon DX Club levelezőlistájának archívumára, ahová HA2SX "Pepe" barátunk feltette hivatalos kérelmét és elutasításának okmányait.
Szerintem ez az út járható, hivatalosan (egyénileg) sorra-rendre "bombázni" a hatóságot különleges engedély iránti kérelmekkel, persze kellő érvanyaggal alátámasztva.
Azt hiszem Schlumberger jegyezte meg, hogy "talán az új kormány..." Nos én ebben nem hiszek. Nem politikai, hanem szakmai kérdés ez, a döntéselőkészítő szakmai vezetőket kéne tudni meggyőznünk. Nem könnyű.
Rendőri intézkedés, engedélyek, scannerek jogi helyzete - akit nem érdekel, ugorja át!
Utalás történt (már több hónapja) arra, hogy mit tehet és mit nem tehet a rendőr intézkedése során a rádióberendezésekkel kapcsolatban. Nos - ismereteim szerint - a rádióberendezések okán abban az esetben van helye intézkedésnek (pl.: jogszerűtlen birtoklás vélelme miatti tárgyi bizonyítékként történő lefoglalásnak (és nem elkobzásnak - ezt csak államigazgatási jogkörében eljárva hatóság, illetve határoztaban, ítéletben bíróság rendelheti el), ha a felhasználó, üzemeltető, birtokos, vagy tulajdonos a helyszínen nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani a birtoklás jogszerűségét (nem a használatét, az üzemben tartásét, mert annak jogszerűségét az intézkedő rendőr nem tudja megítélni).
Ezért minden rádióengedélyes köteles minden egyes engedélyezett rádióberendezéshez úgynevezett "Üzemeltetési Igazolást" kiadni, melyet a kezelő köteles magánál tartani és ellenőrzéskor felmutatni. Erre a kötelezettségre a szakhatóság (HIF) minden határozatában (rádióengedély) írásban felhívja a figyelmet.
A rádióamatőrökre más jogszabály vonatkozik, a 7/2000 (márc.17) KHVM (ún. rádióamatőr) rendelet 20.§. (1) bek. c/ pontja kimondja: "kivétel: 1. Mozgó rádióamatőr állomások használata és nem a telepítési helyen történő forgalmazás esete, amikor csak a rádióamatőr igazolványt és a személyazonosságot igazoló iratokat kell kéznél tartani..."
Magyarul: az engedélyokiratot nem!
Namármost: tudni kell, hogy a mai hazai jogszabályi környezet (megítélésem szerint helyesen) a rádióberendezések engedélyhez kötését (már amelyikhez kell) alapvetően két részre bontja: egyrészt a bitoklás (birtokba jutás - a frekvenciakijelölési határozat mellékleteként kiadott ú.n. "Vásárlási engedély" alapján), másrészt az üzemeltetés engedélyezése. A két engedély élesen elkülönítendő, de - az engedélyeztetési folyamat részeként - szorosan összefügg. Adóvevők esetén mindkét engedély szükséges (a rádióamatőr engedély mindkét engedélyt "tartalmazza", helyettesíti). A csak vételre alkalmas eszközök birtoklása ma hazánkban nem engedélyköteles. Az üzemeltetése azonban már "más tészta"! Erre nézve a 2/2001 (I.31) MeHVM rendelet 29.§ (1) bek. b/ ponja az irányadó:
"Tilos a rádióállomással..... olyan közleményt szándékosan venni, rögzíteni, továbbítani, bármely módon felhasználni, létezését felfedni, amelyet nem ennek a rádióállomásnak a részére sugároztak..."
Magyarul: szabadon birtokolhatsz vevőkészüléket, de kizárólag a részedre sugárzott adásokat veheted vele. Például és általában a műsorszóró adásokat (beleértve a TV hangot is), ha van rádióamatőr engedélyed, a rádióamatőr sávok forgalmát, ha van profi hálózatra engedélyed, a számodra kijelölt csatorna forgalmát, stb. Mást azonban nem hallgathatsz!
Az érvényben lévő jogszabályok tükrében az én jogértelmezésemben ez a mai helyzet a felhasználók oldalán. Persze az importőrökre, forgalmazókra egyéb szabályok is vonatkoznak. Ebből a felhasználói oldalnak egyetlen dologra kell odafigyelnie. nagy általánosságban igaz (kivételek vannak), hogy kereskedelmi forgalomba csak CE, vagy H jelöléssel és megfelelőségi nyilatkozattal (márminthogy a szabványoknak megfelel) ellátott rádiókészülékek (vevők, scannerek is!) kerülhetnek! Amennyiben a készüléknek ezen jelölései és dokumentációja hiányzik, valószínűleg "nem tiszta".... (Ez a kitétel igaz a rádióamatőr rendeltetésű eszközökre is első forgalomba hozatalukkor!!!)
Ha kissé hosszabb voltam a kelleténél, bocsi.
Folyt. köv. - a rádióamatőr sávokról.
73! Tibor
9mck
Persze hogy létezik ilyen rövid hívójel - már évtizedek óta a (régen kiemeltnek nevezett) versenyállomások kaphatták meg. Kb. 10 éve "maszekok" is, megfelelő feltételek esetén. Csupán ott, a ti környéketeken is van két új ilyen hívóje(es): HA9A (9OA) és HG9M (5MY), de tucatszámra lehetne még sorolni...
airband
off
Bizony, bizony! Szerintem is nagyon fontos (itt is), hogy minden hozzászóló akarja, tudja és merje vállalni véleményét. Ebben a nick nem segít...
on
Ugyanúgy fontos a nyelvhelyességre törekvés, amelynek ebben a topicban erős nyomai érezhetőek... (1 hiba = 1 kapszula "S" vitamin, Hi!)
Tegnap jeleztem, néhány dologra szeretnék reagálni. Ha már a magyar nyelvet óvjuk-védjük, javaslom, törekedjünk szűkebb területünk - a rádiózás - boncolgatásában is igényességre.
ismét off
Tessék mondani: egy új belépőnek szabad azonnal javasolgatnia?
on
Kissé elképedve olvastam a CB-vel és a PMR rádiókkal kapcsolatos írások egynémelyikét, meg a rádióeszközök használhatóságáról szólók közül is néhányat, mert azok bizony a jogi szabályozásban való járatlanságot tanusítják. Ami persze önmagában egyáltalán nem baj, hiszen mindenki nem lehet jogtudor. Viszont: ha valamit nem tudok, vagy nem biztosan tudom, akkor inkább kérdezek és nem kijelentek.
(Folyt. köv. a részletekkel)
73! Tibor, HG4I - alias HA5LN
Látom, megnézted a honlapomat, és írtál is. Köszönöm az elismerő szavakat (itt jön az elpirulás, vagy valami hasonló)!
Ha végigolvastad a hozzászólásokat, akkor láthatod, hogy itt aztán szinte mindenről szó van, amiben legalább egy ellenállást, vagy más hasonló alkatrészt (lomot, ahogy a rokonságom mondaná) bele tettek.
Ja, amúgy lassan itt is felfedem a kilétem, mert a topicba rendszeresen írók közül már szinte mindenkivel sikerült találkoznom. Én sem szeretem a titkolódzást, de a jelenlegi munkahelyemen kénytelen vagyok...
Kdeves Tíbor!
Nem akartam hinni a szememnek, hogy van ilyen rövid hívójel is (4I), de a callbook-ban megnézve tényleg létezel (HI).
Én is szeretek nyiltan írni (szintén elvi kérdés) - ezért is teszem gyakorlatilag beazonosítható módon (bár nem ezen topik miatt).
73! ernő
Szervusztok!
Örülök, hogy rátaláltam erre a topicra.
Annak mégjobban, hogy több ismerőst is látok a hozzászólók között. Bár nem minden nickből sikerült kibogarásznom tulajdonosát...
Végigolvastam (most véletlenül sok időt tudtam erre szánni) az első hozzászólástól a mai utolsóig mindent.
Azonnal regisztráltattam is magam, mert tetszik a topic. Több téma van (vannak köztük régebbiek is), amelyekre szeretnék reagálni - de majd csak holnap.
73! Tibor
P.S: én nem szeretem a nickeket, ezért én minden netes megnyilatkozásomat "önmagamat felfedve" teszem - ez nálam elvi kérdés.
Én egyelőre még csak addig jutottam el, hogy "esztétikailag" felújítottam a rádiókat, ami a leltári matrica levakarását, és a ragasztó benzines lemosását is magában foglalta.
Egyébként az én rádióim még nem voltak megpiszkálva, legalábbis erre enged következtetni a csavarokon található "viaszpecsét".
Hát még ha többen is ott lettek volna a fórumról!
Hétvégén élesztem a magam kis Marosát. Ha nem fog működni, majd beleépítem az addigra már remélhetőleg teljesen kész szintézeres airband vevőmet a házába. :)
Azért összességében kijelenthetjük, hogy nem volt felesleges eljönni. Egyébként nekem úgy tűnt, mintha itt több portéka lett volna, mint a Burabu-n. Igaz, a választékban is voltak jócskán eltérések. És mindhármunk gazdagította Maros-gyűjteményét! :)))
Szia Szegecs!
Délután kerestelek, de már nem találtalak, így nem tudtam elbúcsúzni.
Én vettem egy kalappal TTL IC-ket 20Ft-Db, de Maros-B is akadt 1000 Ft-os áron (új állapotban!). Persze teljesen igaz a megállapításod - mintha mindenki itt akart volna meggazdagodni. A már nem engedélyezett AM-es CB-k is 5-6-10 eFt-os áron voltak. Ezért szoktam én jól megfontolni, hogy mit veszek - sikerült is költeni egy kicsikét :-)
Hazafelé kb háromszor eltévedtünk, de aztán sikerült haza találni.
9mck - ernő
Azért a második nap már normálisabb cuccokhoz is hozzá lehetett jutni. Pl.vettem ruszki végtranyókat 400 Ft/db áron, és egy Audio-technica fejhallgatót is lealkudtam 1200 Ft-ra...
Délután viszont már mindenki cuccolt haza, szinte alig maradt valaki.
Élménybeszámoló az első napról:
délután már elég sokan voltak a Tiszaligetben, nagy részük már "enyhén" ittas állapotban..
A cuccokról annyit, hogy az árak a csillagokban járnak. Pár példa:
MAROS-B 30 éves kvarcos URH rádió : 5000 Ft,
headset URH-hoz: 9000 Ft...
Én is úgy jártam, mint airband; nem tudok elmenni.
Nagyon sajnálom a dolgot, mert a szolnoki találkozón még sose jártam. Vittem volna a közben előkerült frekvenciás dossziémat (amit már elsirattam; azt hittem, a párom kidobta egy takarításkor. Tgadta persze, de csak nem került elő. Most én rendezkedtem, előkerült. Rehabilitálva az asszonynépség).
No, majd megtaláljuk a módját illetékessel, hogy egyeztessük a tartalmát (ha még érdekes????)
Jó időtöltést nektek, gondolok majd rátok munka közben!
Schlumberger
Valahányszor el akarok menni a szolnoki találkozóra, valami mindig közbejön!
Dolgoznom kell, tehát nem tudok folyamatosan ott lenni. A reggeli órákban ráérek, kb. 11-ig, utána csak 15h után. Persze, néhány jól bevált trükkel jelentősen lehet csökkenteni a szombati munkaidőt, de ez már szakmai titok. :))
Nálam nem lesz rádió. Schlumbergernek megígértem még a Burabu-n, hogy kimegyek elé a vasútállomásra, és kiviszem, de még nem jelentkezett. Hogy én mikor megyek, az elsősorban Sch. érkezésétől függ, ha nem jön, akkor én is egyenesen a campinghez megyek. Majd felhívlak legkésőbb csütörtökön, hogy részemről hogy alakultak a dolgok!
A segítségeteket szeretném kérni.
Olyan boltot keresek, ahol olyan vevő készüléket tudok vásárolni, amellyel a repülőgépek és a légiirányítók közötti kommunikációt éehetne hallgatni.
Tudnátok segíteni, hol találok jó rádós boltot Budapesten?
Esetleg használt készülék is érdekelne, ilyeneket hol érdemes keresni?
Megértem aggodalmadat: még mielőtt lelőnének...
Remélem, nem fognak, ilyen melegben csak nem eszi oda a fene a katonákat.
Hamarosan (jövő hét után) kapsz egy telefonszámot, és akkor közvetlen kapcsod lesz.
Egy kis türelem... Épp néhány perce beszéltem a kollégámmal, már megvan a nyá. hajtóműves bácsi.
Üdv. Sch.
Most napokig nem jutottam hozzá a fórumhoz, és ez így lesz ma délutántól júl. 22-ig ismét. Illegalitásba vonulok a jövő héten, olyan helyre, ahol még térerő sincs, vonalas telefon sincs, internet meg pláne... Körben hegyek, csak Ny felé van valami kis kilátás. És időnként lőnek...
Sch.
Mától a nemrégiben megváltoztatott hazai légtérfelosztás, és a szektorkonfigurációk aktuális felépítése, és a hozzájuk tartozó, valamint egyéb frekvenciák nézhetők meg - egyelőre.
Jelzem, hogy az airband vevőmbe szánt PLL szintézerhez (végre) elkészült a vezérlőprogram, hamarosan a PLL leírását is közkincsé teszem az oldalon.
HA vonattal jön valaki, akkor a vasútállomás mellett van az egyik buszpályaudvar, onnan indulnak a helyi járatok. Egyetlen busz megy közvetlenül a Ligetbe, de nagyon ritkán (talán óránként egyszer) jár, ez a 15-ös busz.
Viszont a Tiszaliget lejáratánál egy csomó más busz megáll. Ha ott leszálltok, onnan gyalog 5-10 perc séta.
Itt a buszok száma:
6
6Y
7
7Y
8
8Y
Ezek garantáltan megállnak ott. Amint ráhajt a busz a Tisza-hídra, máris lehet jelezni!
Buszjegyet minden buszon lehet venni a sofőrnél!
A Tiszaligetben egyetlen út van (olyan, mint a Margitsziget), ezen kell jönni. A camping jobb oldalt van, a bejáratával szemben a motel. Ezeket jó előre tábla jelzi.
Az általad megadott számon egy kellemes hangú hölgy jelentkezett - egy hajdúszoboszlói kávéházból. Akkor már figyelmesebben megnéztem, és láttam, hogy 52 az a debreceni primer körzet előtétszáma, Szolnoké 56. Hívtam 56-tal, akkor meg egy karosszérialakatos műhely jelentkezett.
Hogy is van ez akkor?
Legkésőbb jövő hét elejére felkerül a honlapomra a módosított oldal a légiforgalmi írányítás szektorkiosztásáról!
És addigra - remélem - a PLL is működni fog! Ha addig nem tudom dokumentálni a neten a rajzát, akkor a szolnoki találkozóra elviszem. Mármint ha lesz szolnoki találkozó...
Csak tipp!
A Westel450 átjátszókban 50W-os végfok van, és elég szélessávú. Sajnos nem tudom, hogy milyen feszültségről megy, de engem is érdekelne, mivel hogy van egy példányom.
9mck
Szükségem lenne 50-200Watt-os, 450 és 900MHz-s adó modulokra. Követelmény, hogy 12V feszültségről üzemeljen.
Tippek is érdekelnek! SOS
Az alábbi telefonokon, vagy e-mail-n várom a jelentkezőket.
Egyébként érdekesség képen egy kis technikatörténet - hátha mást is érdekel:
Az 1980-as években a hatósági frekvenciákat sokkal nagyobb misztikum övezte mint most, és meg is próbáltuk meghallgatni ezeket (ki nem?). Az AIR sávot viszonylag könnyebben lehetett, mert egy M10-es zsebrádióban széthúzva a légmagos tekercseket máris az AIR sávban lehettünk, és a demoduláció átalakítása sem volt nehéz. De sajnos a határőrség és a rendőrség az általad említett kódolókkal titkosította forgalmát. Ezek vételét bár meg lehetett oldani egyszerű vevőkkel, de a titkosítás feloldásához egy saját megoldást kellett keresni, mert a dekódereket nagyon szigorúan számon tartották - nem lehetett szerezni. A kódolás elvére logikai úton rá lehetett jönni - biztos volt, hogy analóg technika, és túl bonyolult sem lehet, ha egy pici kockába belefér.
Az amatőr megoldás az alábbi volt:
A demodulált de titkosított jelet egy ringmodulátorra vezettem, és hozzákevertem egy (csöves) HF szignálgenerátor 3.4kHz-es jelét. A modulátor kiejtette az eredeti jeleket, és már csak a keverési termékek jöttek ki, melynek egyik fele a dekódolt jel, a másik pedig a 3.4kHz felé eső rész, ami felülvágó szűrővel kiszűrhető.
Az eredmény - a viszonylag hevenyészett megoldás miatt - nem volt tökéletes, de a beszéd érthetővé vált. Néhányszor hallgattam bele csak a forgalmakba, de már nem nagyon érdekelt, mert megszünt a titok varázsa. Terveztem volna magasabb frekvenciás megoldást is SSB szűrővel, de az idő folytán okafogyott lett, mert a gyári dekóderek hozzáférhetőek lettek. A mai digitális titkosítók megfejtése pedig reménytelen vállakozás.
Köszönöm, ha elküldöd - a névjegyemen rajta az emilcímem. Ha jól emlékszem, a Burabun a kezedbe nyomtam!?!? (ha mégsem, akkor schlumberger@index.hu)
Vannak ilyen egységeim: SF2, SF6, HVC02, jöhet a papírmunka.
Köszönöm szépen - a többit majd a szolnoki találkozón megbeszéljük.
Sch.
Szia Sch!
Ez egy un beszédfordító áramkör, ami a titkosításra szolgál - a beszédspektrumot megfordítja, és egy hápogást hallasz. A Maros-B -ben ezek szelídebb verziója volt, az SF-5-ös, de az nem túl precíz. Ami neked van, az a profi verzió, és ilyen van a GK303-as kezelő egységben is (tehát nem magába a rádióba rakták bele). Van olyan verziója is, hogy két ilyen egység van egy panelen, és ezek duplex készülékekbe valók. A dekódolást is ez az egység végzi. Ha kell, akkor küldök bekötési rajzot. Elvileg ezeket meg kellett volna semmisíteni, de jónéhány kikerült belőle. Ma ez már nem nagy csoda - az 2000-es RT évkönyv is közöl ugyanilyen elven működő titkosítót.
9mck
Van nekem egy szürke modulom, kb.2x2,5x5,5cm méretű. Felirata: MEV HVC-02.
A modult felbontva három hibrid, kerámialap van benne egy alapnyákon. Egyiken egy kis hengeres kvarckristály is látszik, több IC, tantálelkó, SMD kondik, lézertrimmelt ellenállások is felismerhetők.
Tud valaki valamit erről az eszközről? Sejtésem szerint valami beszédmanipuláló eszköz, de nem tudok róla semmit. Tudtok segíteni?
Köszönettel: Sch.
Sziasztok !
Aki még nem tud róla, junius 28-29-30-án tartjuk Tivadarban a 12. rádiós találkozót. TRT-2002
Bővebben olvashatsz róla a MRASZ és az Elektronline honlapján. Ha más is érdekel, keress engem. 42/400-920, 30/95-83-886 dodi HA0LR
Szeretettel várunk minden érdeklődőt !
más
Helyszüke és típusváltás miatt megválok több berendezésemtől. Ezekről a PANNONDX csere-bere rovatban, vagy szintén az Elektronline apró rovatában olvashatsz. Ha bővebben érdekel a feni számokon keresshetsz!
fontos
mielőtt kocsival útnak indulsz, keresd fel :
http://traffipax.info
Problémám a következő: A TV kábelen jön egy csomó rádióadó is (teljesen tisztán), ezért rákötöttem a HIFI antenna bemenetére. Viszont van olyan adó ami nincs kábelen viszont én szeretném hallgatni. Illetve fordítva is igaz. Viszont ha rá van kötve a kábel nagyon zavarja (csak zaj hallható) az éterben jövő adókat. Hogy tudom a kábelt és az antennát egyszerre rákötni, hogy ne zavarják egymást? (A frekvenciák nem ütköznek)
Kimaradt, hogy nincs semmiféle üzleti kapcsolatom az előbb javallt cégekkel, részesedést nem kapok abból, amit vásárolsz náluk, úgyhogy kőccsél csak nyugodtan...
Kedves Bzoltan!
Erre a célra pont alkalmas egy PMR-rádió. Van itt egy másik topic, direkt pmr-rádiókkal foglalkozik. Ez a pmr erre van kitalálva, nem kell hozzá engedély, nem díjköteles, szinte egész Európában használható legálisan, kapható hozzá fej-beszélőkészlet, van automatikus adásindítás( nem kell a kezedet rádiózásra használni, húzogathatod a madzagokat beszéd közben is :-)).
Nézd meg a topicot.
Ez nem a reklám helye, tudom, de adott esetben minden info jól jön. Ilyeneket árul a Rádiótechnika Szerkesztősége a HAM-bazárban: BP. XIII.ker. Dagály utca 11. 9-14 óráig. Telefon:239-4932, 239-4933, email:hambazar@radiovilag.hu
Utánvéttel, postán is elküldik, de érdemes személyesen odamenni, hátha kell még néhány darab drót, pótakkumulátor, egyéb karácsonyfadísz.
Keresd Békei Feri főszerkesztőt, ő nagyon sok hasznos tanácsot tud adni a rádiókról, a velük való forgalmazásról, többrészes cikket írt a Rádiótechnikába erről a témáról.
Másik forrás az Anico Kft, tel.:329-4089, keresd Szabó Tibit.
Sch.
koszi a valszt (egy kicsit szkeptikus voltam, hogy itt aforumon ebben a temaban segitseget fogok kapni.. dehat ki tudja :) )
Szoval kizarolag hangot akarok atvinni.
idojarasnak egylatalan nem lenne kiteve a muszer.
:)az ado es a vevo kozott nincsen betonfal
De hogy konkret legyek leirom, hogy mire kene.
Szoval egy olyan divajszra lenne szuksegem amivel ket vagy tobb ejtoernyos a levegoben tudna egymassal kommunikalni.
Szoval ezert nem szikseges a 10-20 meternel nagyobb hatotavolsag es ezert nem lesz betonfal az ado es a vevo kozott. Idojarasnak meg nem kell, hogy ellenalo legyen, hiszen egy sisakra/siskaba szerelheto meretunek kene lenni az egesznek.
Van valami otlet, esetleg baromi nagy hulyeseg es kivitelezhetetetlen?
Akkor ezek szerint mégis lesz találkozó Szolnokon? Eddig úgy volt, hogy nem lesz. Ezt az egyik szervező (bizonyos Silver Tóni) mondta nekem URH-n.
Én örülök, ha lesz, még elutaznom sem kell :)))
Azt hiszem, én is teszem tiszteletem, mert valamit nem vettem meg, amit akartam...
AZtán már nem találtalak, pedig még szerettem volna veled konzultálni. No, majd legközelebb!
Sch
A szokásos volt (de az eső nem volt szokásos). Jött "airband" és "schlumberger" is.
Volt sok minden, sokan voltunk, sokan most akartak meggazdagodni, de voltak olcsóbb dolgok is. Én egy szignálgenerátort vettem (5000), meg egy varimétert. Legközelebb Szolnokon lesz találkozó július végén - oda is érdemes lesz elmenni (én megyek)
9mck
Meg én is... - de közbejött egy kis gond az autóval: talpascsapszeg csere, úgyhogy vagy kész lesz, vagy nem .... ma estére.
Majd holnap reggel telefonálok, hogy mi van.
9mck
Minden rádió, ami tudja a 446-ot, rálát. A kézik mondjuk nem frekihelyesen, de a nagyobb rádióknál, amik tudnak 1 Hz-es lépéseket, már ilyen gond sincs.
Szia Magpet!
Én a mellett, hogy amatőrködöm, CB-zgetek, és PMR iránt is érdeklődöm. Egy Yaseu rádióval tudom hallgatni a PMR csatornákat. Itt Miskolcon sajnos még gyér a forgalom, inkább áruházak biztonsági szolgálatai használják.
A PMR egyébként normális FM-et használ. Más kérdés, hogy egyes tipusokba építenek beszédtitkosítót is, ami hangfrekvenciás oldalon kódol és dekódol.
A PMR-ben nem szelektív hívó van (persze biztos van olyan tipus, melyben az is van), hanem un. CTCSS zajzár. Ez annyit csinál, hogy az ugyebár 300-3000 Hz hangfrekvenciás sávtól kisebb azonosító frekvenciával is modulálja az adót a beszédfrekin kívül. Ennek megvannak a szabványos frekvenciái kb 66Hz-250Hz-ig ha jól emlékszem. A vevő is veszi ezt, de a hangfrekvenciás erősítő frekvenciamenete ezt nem viszi át, ezért nem hallod, de a készülék érzékeli, és a zajzár akkor nyit, ha a vevőoldalon beállított jelzőfreki azonos az adási jelzőfrekivel. Tehát egy frekin egyszerre csak egy valaki beszélhet, de másokat nem zavar, mert nem nyit ki a zajzárjuk.
Van ezen kívül DTCSS, ahol a vivőt digitális azonosító jellel modulálják. Egyes tipusokba mind a két megoldást beépítik.
Tudtommal a távolsági rekord jelenleg 78 mérföld, ami ugyebár 100km feletti.
Sok PMR-es topik van a net-en, és láttam módosítási leírásokat is - melyek persze illegálisak. Van olyan rádió, melyben egy átforrszatással 5W-ra lehet emelni a teljesítményt, valamint láttam antenna kicsatoló megoldást is (yagi antennához!)
Sziasztok!
Remélem, nem gyűlölitek a PMR-eseket, mint régen "autós" a "trabantpos"-t! :)
Indítottam egy PMR-topicot, ahol máris felmerült egy kérdés, amiben esetleg tudnátok tippet adni. Kérlek, ha van 1 perced, kattints át! Köszi!
Volna egy-két amatőrbe hajló kérdésem is:
-a Ti rádióitok "látják" a PMR446-ot? Ez egyébként egy normális FM, vagy valami extra?
-Hogyan működik ez a szelektív hívó a PMR-en? Mert állítólag nem fizikai alcsatorna. Ha a frekvencia és a moduláció is változatlan, akkor viszont hogy válik le a többiről? Valami fázis-trükk?
-tapasztalatotok szerint ezen a frekvencián (446MHz), 500mW-tal (PMR-szabvány) milyen távolságokat lehet átbeszélni? Nekem 7km-t már kétszer is sikerült, szinte optikai rálátás mellett. Lehet ez több?
A honlapom (www.tar.hu/airband) megújítása jegyében a régit eltüntettem, helyette a már elkészült frekis/térképes oldat került fel elsőként.
A kezdőlap egyelőre csak "szöveges", de találtok rajta már vendégkönyvet! Bármilyen észrevételt, építő kritikát, stb. írhattok. De ha csak egyszerűen közölni akarjátok, hogy ott jártatok, azt is beírhatjátok.
Igyekszem folyamatosan feltölteni a teljes site-ot, úgyhogy türelem!
Az egyik levlistán (?) volt téma korábban ez a zavarás. Ott -többek között- azt is javasolták, hogy pl. gyújtógyertyával keltsen zavart az illető, ezesetben tv, rádió is használhatatlan állapotba kerül a zavarás idejére.
Szerintem egy házi barkács adóval ("drótnélküli mikrofon") úgysem tudja senki se lenyomni a helyi, vagy távolsági adók több tíz-száz wattját.
Pár éve lehetett kapni a lenyópiacon "walkie-talkie"-t párban. Még zajzár sem volt benne, de ha benyomtad a PTT-t, a gagyibb tv-ken szétesett a kép. Szóval lehet próbálkozni... :)
Van, de tilos. Nem szabad például azt csinálni, hogy egy varicapot teszel a rezgőkörbe és azt egy 15-20 kHz-s fűrészjellel meghajtod akkora amplitudóval, hogy sávvégtől sávvégig lökje az oszcillátort :-)))
hg9mck!
Jól látod a dolgot.
A helyzet az, hogy van nekem egy ilyen egyszer? kis adóm. Csakhogy van két hibája: 1) csak 100MHz-ig ad, 2) néhány perc után elkúszik a freki. Olyan megoldás nem létezik, ami lefedné az egész URH sávot és nekem nem kéne hangolni az adókat, mert ha nem is mászik el, áttekeri egy másik csatornára aztán állíthatom utána.
TamiBT!
A Festetics utcában (Keletinél,ahol a huszonakárhányas vili végáll.van) van egy antennásbolt,de a pontos címet nemtom.
Ott már vettem N dugót.
Vagy Elekto-Kontha Bt.Üllői út 68. 313-9063,SINI kft.Wesselényi 19. 321-4089
Jafo!
Az én olvasatom szerint a szomszédod ordíttatja a műsorvevő rádióját - és nem forgalmaz. Nos az ezt zavaró kis adót nagyon könnyű építeni. A nélkül, hogy konkrét receptet adnék, valamely keresőbe (pl Google) írd be, hogy FM transmitter, vagy hogy simple FM transmitter, vagy miniature FM transmitter, és építési leírások tömkelegét kapod.
Ha a szomszéd az adást kábelen kapja akkor nagyobb teljesítményű (több watt) adó kell a zavarásához, de ha antennán, akkor néhány miliwatt is elég.
De mivel én a hivatalos hívójelemen írok ide, kötelességem felhívni a figyelmedet, hogy ezek engedély nélküli megépítése szabálysértés, valamint a szándékoz zavarás is - még akkor is ha a szomszéd a bunkó. (Viszont ha jól elrejted, akkor bizonyítani szinte lehetetlen!)
9mck
TamiBT!
A miskolci börzén vettem Ndugó<->BNCaljzat váltót 500Ft/db - ha kell 2 db-ot át tudok adni (ha még kell). Láttam ott N dugókat is vastag és vékony kábelhez egyaránt.
N<->amphenol váltásnak nem nagyon van értelme, mert az amphenol csatlakozók már 450MHz-en sem működnek kielégítően, az N pedig ugyebár még 1.2GHz-en is jó - nem is láttam még sose ilyen váltót, de ha nagyon muszáj, akkor 2 lépésben meg lehet oldani: N-BNC, BNC-Amph.
Nemsokára - 2002 junius 7-9 - lesz a BURABU, és ott mindent lehet kapni!
hg9mck - Ernő/Miskolc
- Irj valamivel tobbet a dologrol, lehet tudni milyen 'radios' a szomszed? hol forgalmaz: CB, URH-s, rovidhullam?
- Te hol hallod az o forgalmazasat?
- Ez a jelenseg lehet a szomszed hibajabol (rosszul illesztett antenna, TVI zavar, rosz radioado tele felharmonikusokkal), de az is lehet, hogy o mindent profi modon hasznal, es nem az o hibajabol hallod a forgalmazast - hanem mondjuk (tapasztalatom alapjan) kabelTV problema is lehet.
- Pl. itt ahol lakom a helyi KTV-sek pont a 2m-es savban adjak az egyik kulfoldi adot, sajna en csinalhatok barmit, akkor is belezavarok a jelbe, pedig itt nallam aztan minden arnyekolt 1 ponton foldelt halozat van, de lehet, hogy valamelyik szomszedom nem tartja be a szabvanyt (pl. nem koax-on viszi a jelet a keszulekbe) emiatt az beleviszi a jelemet a KTV-s halozatba :-(( Sajna ez jelentkezik mar 5W-nal is :(
- Mit lehet tenni, hat elsosorban meglatogatod a szomszedot es elmondod neki, hogy mi az abra, elvileg kenytelen utannaneznie es elharitania a problemat (persze ha az az o keszulekeben van), ha megsem mutat hajlandosagot, akkor lehet (ha jol tudom) a hif-hez fordulni, ok kijonnek bemerik a cucat, megallapitjak, hogy megfeleloen hasznalja-e a berendezeset, kimerik, hogy amikor ad tenallad mekkora a terero stb. stb.... Ezutan lehet tovabb lepni.
Hasonló problémám vagyon, mint gazembernek a 171-es hozzászólásban. Mivel ide a topicra nem jött rá válasz, megkérdezem én is, hátha tud vki segíteni.
Lényeg a lényeg: a *%!@# szomszédom minden éjjel rádiózik, és mindezt úgy, hogy én is halljam. Minek is aludjak annyit, ha az ő rádióját is hallgathatom.
Tehát az lenne a kérdésem, hogy el lehet-e nyomni vmivel az FM adók adását? Tudom, hogy kevésbé törvényes, de mást nem tudok tenni.
Köszi, ha van valami ötletetek.
- Mondjatok egy helyet BP-n ahol N dugo <-> Amphenol aljzat, N dugo <-> BNC aljzat atalakitot, vagy forraszthato N dugot (vekony/vastag koax) lehet venni?
Hát, ha muszáj...
Ja, valami francia rádióamatőré a honlap...
Megpróbálhatjuk, de most már fájrontot kell csinálno,m, mert jön a vonat, rajta a nagyságos asszony, és oda kell érnem időre. Holnapután bent leszek, ha munkám engedi (ma nemigen engedett semmit...az ebéddel is adós vagyok még magamnak), akkor megnézem, mennyit tudok franciául. Biztosan van itt olyan, aki többet tud nálam (nem nehéz), majd összehozzuk
Sch
:-oo
Fantasztikus tetszik lenni! :-) Mindjárt megnézem ezeket a helyeket, azok után már nem lesz olyan apróság, amit ne tudnék, ill. ne tudna bárki a Ham rövidítésekről!! :-)
üdv,
Ghanima
Köszönöm a tippeket!
Ha jól értem, itt igazából az a probléma, hogy annak az 5V-nak pontosan 5V-nak kell lennie. Persze, ez érthető is, mert nem biztos, hogy jó, ha programozás közben ingadozik a tápfesz.
Akkor számomra két elérhető megoldás körvonalazódott:
1. Egy nagyon pontosan 5V-ra beállított táp az LM317-tel.
2. Egy kapcsolóüzemű táp (némelyikben egy trimmpotival be lehet állítani az 5V-os értéket).
Vagy pedig a föld alól is keríteni egy ilyen ínyencséget. Azt hiszem, hogy az előző két megoldás közül fogok választani.
Anélkül, hogy konkrétan utánanéztem volna, hirtelen: lehet, hogy csak arról van szó, hogy ez az ic ún. low-drop ic. Azaz nem esik rajta annyi fesz, mint a 7805-ön. A hálózati trafóján nincs annyi nyers fesz, ami elég lenne a 7805-nek. Ez esetben egy lm317 még jó lehet, de az őnáluk már snassz típus
Sch
Egyszer itt a net-en egy cikkben olvastam, hogy bizonyos gyártmányú 7805-ös IC-knél ha nincs megfelelő terhelés, akkor a kimeneten megjelenik a bemeneti feszültség, ami ugyebár akár dupla értékű is lehet - szép görbéket is közöltek róla. Megfelelő leterheltségnél (ez már 1-2 mA is lehet) ez már nem jelentkezik. Lehet, hogy itt is ez számít, de akkor ezt egy ellenálás-terheléssel le lehet küzdeni a gondot.
Találtam egy sokoldalú, freeware eprom/mikrovezérlő programozót a neten. "Tud" magyarul is, és egy rakás kapcsolási rajz van hozzá a különféle eszközök illesztéséhez. Ám az ún. bázispanelen van egy IC.
LM2936Z-5
Ez egy fesz. stabilizátor, mely 5V feszültséget szolgáltat, de az ábrán felhívják a figyelmet, hogy nem helyettesíthető pl. a7 7805-tel.
Megnéztem az adatlapját, ám a rendkívül alacsony nyugalmi áramfelvételtől eltekintve semmi extra képessége nincs.
Itt a link:
http://www.lancos.com/e2p/siprog_base.png
Tényleg nem helyettesíthető? Hol lehet kapni ilyen IC-t?
Ha az airband vevőről szóló oldalakat lefénymásolod, és egy borítékban elküldöd, én azzal abszolút megelégszem. Ha számodra járható ez az út, akkor jelezz vissza, és e-mailben elküldöm a címem!
Régen jártál már a topicban!
Airband! Amint az a Rövidhullámú topicban írtam, megjött a márciusi Elektor az airband vevő leírásával. Hogy tudom eljuttatni hozzád? Scannelni nem tudok.
Szegecs!
Most próbálok nem túl hosszú lenni! (???)
Engedély nélkül a rádióberendezés üzembentartása tiltott, és az akor is üzembentartás, ha éppen nincs bekapcsolva (akárcsak a TV-nél). A rendőr nem tud minden esetet azonnal elbírálni, mert részben a szakértelme is hiányzik hozzá, bemondásra, becsületszóra nem hihet - a biztonság kedvéért begyüjti a gyanús dolgokat (megvan a jogi alapja), és majd mehetsz panaszra ha te nem úgy látod. Ha a nem CEPT-s CB-k kitiltása nem tetszik, arra csak az a mód van, hogy jogilag megtámadod az ezt előíró rendeletet. (ez ugyebár reménytelen)
Itt nem a te igazságérzeted a döntő, hanem a jogi háttér, illetve, hogy az erősebb kutya .....
Személyes tapasztalatom, hogy egy amatőr rádióengedély bemutatása esetém minden rendőr eláll a további kötözködéstől. E mellett jótékony hatású, ha az intézkedő személyjel korrekt modorban beszélünk, és partnernek tekintjük, aki csak azt a dolgát végzi, amiért mi fizetjük. Ez van ....
Ez kultúráltabb országokban is csak picit van másképen. Az USA-ban nincs hosszúhullámú műsorszórás, ezért mintegy népi kezdeményezésre az ARLL írt egy folyamodványt az ottani szövetségi hatósághoz az FCC-hez, hogy ugyanmár sziveskedjen a 160-190 kHz-es tartományt kiadni szabad felhasználásra. Ennek szövege a net-en elérhető, és én is olvastam. Ebben hosszasan indokolják kérésük műszaki, és jogi lehetőségetit, alapjait. Az FCC helyt adott a kérésnek, és az említett sávban bárki(!) engedély nélkül a meghatározott műszaki feltételek mellett (power, antenna) forgalmazhat, és építhet készüléket. (Ha a net-en rákeresel, akkor a LowFer cím alapján találsz leírásokat!) Ez nagyon szép példa a rugalmasságra, de pl ott CB-n az FM módot tiltják. De persze általánosságban az FCC szerintem nagyon rugalmas, és inkább együttműködő és segítő - hiába az amerikaiak nagyon gyakorlatiasak, és az régóta egy szabad ország, de hiba lenne azt hinni, hogy ott lazaság van - a szabályokat az FCC is keményen betartatja.
Szemfényvesztés, hogy itt nálunk a CEPT miatt nem lehet AM, SSB, mert a tagországok a CEPT szabályok mellett megfogalmazhatják az eltéréseket is (ugyanúgy, mint a repülésben az ITU szabályok esetén), és van is olyan CEPT tag EU ország (pl Francia), ahol mellesleg engedélyezték ezeket az üzemmódokat. Csak rajtunk - rajtad, rajtam .... - múlik, hogy az ilyen szabadság szempontjából merre fogunk tartani a következő évtizedekben. De ez már politika...
Miközben Te a második (659-ik) hozzászólásodat közzétetted, én még javában írtam az enyémet. Nyilván egy betűt sem írtam volna, ha hamarabb olvasom a 659-iket. Túl gyors voltál! :-)))
Az olvasottak alapján a téma részemről lezárva. Azt hiszem, hogy innentől bármilyen egyedi dolog megválaszolásához minimum egy jogász vagy egy ügyvéd kellene, annyit meg nem ér az egész.
Ern?!
Ha a rend?r megtalálja nálam az URH készüléket, vagy a CB-t, (mert már az is tiltott), akkor pusztán az a tény, hogy nálam van, az is szabálysértés, vagy csak az, ha bizonyítja, hogy adásban volt a készülék?
Csak mert pl. vihetem éppen öregapámhoz is a készüléket, amikor igazoltat a rend?r.
Ha nálam van, de ki van kapcsolva, akkor nem veheti el, vagy tévedek?
Ez hasonló ahhoz, mint hogy nem lehet mobiltelefonálni vezetés közben. Ha valakit elkap a rend?r, és az azzal védekezik, hogy ? nem telefonált, csak a fejét vakarta a készülékkel, az jogilag elfogadott.
Elfogadhatatlannak tartom, hogy kitalálják, hogy nem használható csak CEPT-es készülék, és akkor mindenki dobja ki a kukába, semmi kártalanítás, stb.
A másik meg az, hogy milyen alapon vesz el t?lem a rend?r olyat, amiért ÉN dolgoztam meg.
Ezek a kérdések vannak még mindig bennem, úgy érzem, mindenki másképp magyarázza a törvényt.
Ha valaki tud Yaesu Vx-1r hez külsö kezelő kapcsolási rajzot (external mike) 3.5 jack+e.mic+microkapcsolo :)) Az keressen meg az URHLACI@ARAMSZU.NET-en. Koszonettel 6ihl
Bármilyen berendezés kapcsolási rajzát publikálhatod, ha az nem sérti valaki jogos érdekét - azaz nem magántitok, vagy nem államtitok (pl titkos katonai készülék). Ha te magad konstruálsz egy távirányított atombombát, akkor a dokumentáció közzétételét semmi nem tiltja, feltéve, hogy egyéb bűncselekményt - pl robbantásra való felbujtást - nem valósítsz meg vele. Ugyan így a rádiótechnikában is közölhetnek bármit, s így műholdas kalóz dekódereket is közöltek, meg HBO dekódert is, és jó pár éve közöltek szórt spektrumú rádiót is, ami nálunk még nem engedélyezett az amatőr sávokon.
Viszont ha megépítesz egy air sávú vevőt (vagy bármilyen nem műsorvevő készüléket), akkor rádióberendezés birtokába jutsz, ami engedélyköteles. Az engedély mellőzése nem bűncselekmény, csak szimpla szabálysértés - még az adókészülék birtoklása is. Viszont ha ezt mégis számonkérik, akkor a bírság mellet következmény, hogy 2 évig nem kaphatsz rádióengedélyt. Korábban írtam a kitételt, hogy ha "véletlenül" meghallasz nem neked szánt közlést .... - nos ilyen a nagyanyád zsebrádiójával történt eset is, és elvileg már ezt a tényt sem közölhetted volna, a tartalmát pedig pláne.
Nem kell megijedni!!! A világ minden jogrendszerében vannak úgynevezett "kék törvények", melyek ugyan léteznek, de nem alkalmazzák őket. Viszont észnél kell lenni, mert valami túlbuzgó ember bármikor előveheti. Ilyen az 1800-as évek végéről származó egyik törvény is, ami a szigonnyal való halfogást tiltja. A '60-as években még érvényben volt, és nem tudok róla, hogy azóta eltörölték volna.
Az a véleményem, hogy az air sávú hallgatózásba senki nem fog belekötni, meg hát egyébként is a vétel tényét nagyon nehéz megtudni. De tudnod kell, hogy mikor néhány éve eléggé elterjedtek Magyarországon is a külföldről behozott szkenner vevők, bizony a rendőrök közúti ellenőrzéskor elkobozták, és feljelentést tettek, ha valaki az autójában netán a trafipaxosok, vagy a megyei kapitányság forgalmát figyelte.
Mindenki a sajátját veri a csalánba ....
A törvényeknek nagyon sok esetet kell lefedniük, és ezért tűnnek kicsit túlbuzgónak. De képzeld el, ha nem tiltanák, akkor pl a rendőrségi forgalmat következmény nélkül vehetné és sugározhatná a SLÁGER rádió, és minden csibész fülében ott lenne a fülhallgató - de hát ezért is akarnák a TETRA rendszert, amit gyakorlatilag lehetetlen lehallgatni, csak hát mintha nem lenne rá elég pénz (már régen működnie kellene).
Az air vevő rajzát nyugodtan publikálhatod, mert teljesen jogtiszta a dolog!
Csak azért a kérdés, mert az ugyebár nem törvénybe ütköző, ha valaki közzétesz (akárhol) egy olyan vevő kapcsolási rajzát, amely - maradjunk az általánosságoknál - nem valamilyen broadcast adás vételére alkalmas, hanem másra (ez most mindegy).
Mert ha ez bűncselekmény, akkor a '95 RÉK-ben megjelent airband vevő közlése is törvénybe ütköző.
Idézlek:
"Törvény szerint semmi(!) olyat nem hallgathatsz, ami nem neked szól, és nem nyilvánosságnak szánt."
Namármost, ha van egy nyilvánosan elérhető építési rajz (lásd fentebb), és én azt a kapcsolást megépítem és használom, DE az infókat nem adom tovább, és a készülék nem alkalmas adásra, akkor mi van?
Mert ha egy kapcsolás közlése megengedett, de annak használata nem, annak meg mi értelme lenne?
Az airband sáv infóit sem a nagy nyilvánosságnak szánják, ugyanez a helyzet számos más frekvencia tartománnyal, de mégis az hallgatja, aki akarja.
Megtörtént, hogy nagyanyám KH zsebrádióján hallottam a jászberényi NDB adó morze jeleit, pedig ahhoz a rádióhoz hozzá sem nyúltam ;-))
Hát, az az adás sem a nagy nyilvánosságra tartozik.
Másik példa:
Megveszi a hobbi áramkörépítő a RT-t, megépít egy 2m-ren működő vevőt, és hallgatja az engedélyes amatőröket, de nincs engedélye, csak érdekli a dolog, akkor mi a helyzet? Ez is bűncselekmény?
NEM vitatkozni, meg kötözködni akarok, hanem rájönni ennek a nagy általánosságokra vonatkozó törvénynek a gyakorlati hasznára, és arra, hogy pl. a honlapomon én most törvénytelenül közlök egy "nem nyilvánosságnak szánt" adás vételére alkalmas készüléket, vagy sem?
Megyek haza, holnap megézem, hogy mi történt a topicban.
További kellemes napot!
Sziasztok!
Már meg is van: 2001. évi XL. törvény 11. paragrafus 1. bekezdés: ha nem műsorvevő berendezés, akkor engedély köteles. Ez alól jogszabály felmentést adhat az un "harmonizált frekvenciasávú" berendezések esetén - CB, PMR...stb
Ha kérségeid vannak arról, hogy az air vevőd rádióberendezés-e, akkor a törvényszöveg végén ott vannak a fogalmak definíciói, és bizony a nem műsorvevő készülék az "rádióberendezés", még ha csak vevő is!
A pontos szöveget nem tudom bemásolni, mert PDF-ben van, de a WWW.HIF.HU lapon a TARTALOM pontban a JOGSZABÁLYOK alpontban megvan a törvény teljes szövege. Valahol ugyanitt megtalálhatod az amatőr szolgálatokra vonatkozó előírásokat is - nekem ez otthon megvan nyomtatásban.
Ha lesz időm, akkor kikeresem a távközlési titokról szóló jogszabályokat is.
Még egyet a korábbi témákhoz: Nem tudok róla, hogy bármilyen frekvencia nyilvánosságra hozása sértene bármilyen törvényt szó szerint, bár úgy emlékszem a törvényszövegre, hogy nem csak a távközlés tartalma, hanem a távközlés létezésének ténye is a távközlési titok fogalmába tartozik - de ezen már lehet vitatkozni.
Air!
Törvény szerint semmi(!) olyat nem hallgathatsz, ami nem neked szól, és nem nyilvánosságnak szánt. Ha mégis "véletlenül" tudomásodra jut ilyen közlemény, akkor tartalmát nem adhatod tovább senkinek (távközlései titok).
Még az amatőrökre vonatkozó előírások is megemlítik, hogy csak a számukra engedényezett frekvenciákra és üzemmódokra alkalmas rádióberendezéseket birtokolhatnak (és csak az engedélyokiratnak megfelelő teljesítményű adóberendezést)
Ez van !
De ha nagyon akarod, akkor előkotrom a pontos jogszabályhelyet.
Üdv, minden kedves rádióamatőrnek!
A rövidhullámú rádiózás kedvelőinél már föltettem a kérdést, és egyelőre náluk nem jött rá válasz, (schlumberger olvtárs kedvesen üdvözölt)megkérdezem tőletek, mint akik közelebb vagytok kicsinyt a dologhoz.
Miért HAM a rádióamatőrök neve?
üdv,
Ghanima
Tud valamelyikőtök olyan linket, oldalt, akármit, ahol egyértelműen (és hivatalosan) le van írva, hogy mit lehet hallgatni, és mit nem?
Mert én nem találtam, és ideje volna már tisztán látni ezügyben. És persze jó lenne, ha bárki hivatkozhatna arra a forrásra, mert hivatalos, mert hatályban van, stb. Kezd már kicsit elegem lenni ebből a "te tudod rosszul, mert ez így és így van!"-játékból. Az nem létezik, hogy ne lenne valamilyen törvény, amely egyértelműen kimondja, hogy mit lehet és mit nem (mármint freki-ügyben).
Esett már itt szó amerikai, holland, német oldalakról, ahol mág a hívónevek is fel vannak sorolva. Nálunk azonban ez mind hadititok. OLvastam vagy 10 éve, rendszerváltás idején, hogy valaki 3 évet kapott, mert tudta a zsaruk frekiit. Az illető rádiókereskedő volt, el akarta adni a rádióit. Ki kellett próbálni. Valaki többet talált elmondani neki, mint kellett volna a próbához? Nem teudom. De 3 év. Nem értem ezt, hiszen nagy titkokat úgyis mobiltelefonon mondanak, nem rádión... Az meg, hogy hol van baleset, dugó, és nem megyek arra, nehogy én is ott dugózzak egy órát, direkt jó. Vagy nem?
Ja, mekkora flame lett a frekilistás dologból. :) Mindenesetre szánalmas ez a titkolózás a frekikkel kapcsolatban, az biztos. Aki meg azt akarja, hogy ne hallgassák le, vegyen szórt spektrumú rádiót.
Az utóbbi két kérdés ügyében érdemes lehet a pannondx listásokat is megkérdezni, de csak óvatosan: ha megtudják, hogy nincs hívójeled, azt nagyon nem nézik jó szemmel. "Kedves", belterjes társaság, de hátha van, aki segít.
Próbálkoztam párhuzamos szintézerrel. Sajnos nem vált be. Megjegyezni 15-20 csatorna DIP-kapcsoló állásait (14 db) nem egyszerű. Le lehet írni egy papírra, de az meg eltűnik. Egyszerűbb és kényelmesebb két nyomógombbal lépkedni. És még csak nem is működött.
"...ilyesmi biztosan van felétek is."
Mármint börze. Lehet, de nem tudok róla. Jó az SMD technológia, de még soha nem próbáltam ilyen panelt készíteni (ráadásul a technikai hátté sincs meg hozzá). Ezekben a telefonokban pedig már a korai időkben is az SMD technológiát alkalmazták - érhető okokból. Hiába lenne ilyen bontott panelem, csak szétbarmolnám.
Azért köszi a tippet, és továbbra is várom a tapasztalatokat!
Air!
Hetek óta itt van előttem az egész szintézer összeállítva, csak nincs időm egy kis programot írni hozzá - a PC printerportján fogom vezérelni. Hétvégén elkezdem a programozást - majd beszámolok a fejleményekről.
Egyébként a miskolci börzén a mult szombaton vettem 1000 Ft-ért egy másik régi típusú 450-es mobiltelefont is, abban 2db MC145158-as van, külön a vevőnek, külön az adónak. Javaslom keríts egy ilyesmit - börzéken, sőt ócskapiacon is könnyű szerezni, és ilyesmi biztosan van felétek is.
Ha viszont az egyszerűség a szempontod, akkor én valamilyen párhuzamos programozású szintézert ajánlanék.
Miután feltettem a kérést a topicba, beugrott, hogy mintha lenne a cikk elején e-mail cím. Csakhogy nem volt nálam az újság, ráadásul pár napig nem dolgoztam. Azóta meg mindig elfelejtem a címet leírni. Úgyhogy ez a segítség a legjobbkor jött! :-))))
Tényleg, van már valamilyen tapasztalatod az MC145158-cal kapcsolatban?
Még mindig nem döntöttem el, hogy melyik PLL-t választom (próbálok az ár-szolgáltatás-egyszerűség-beszerezhetőség vonalon dönteni).
A vátozatosság kedvéért már megint keresek egy IC-t! Az áprilisi Rádiótechnikában (a sok elméleti leírás után végre) közöltek egy szintézert 2m-re. A felhasznált PLL IC adatlapjának elérését is közreadták, de hogy hol lehet ezt az IC-t megvenni, arról mélyen hallgat a cikk. A keresett IC: MB1504. Talán mondanom sem kell, hogy én nem 2m-en, hanem egy kicsit "lentebb" szeretném használni... :-))
Tudtok konkrét címet, ahol kapni lehet ezt az IC-t?
Éljen április ötödike !
Az ünnepi köszöntésen tul kettö konkrét kérdésem, kérésem is lenne:
1. van egy müanyagbol készült parabolatükröm, amiröl lekopott az alufolia bevonat.
Milyen festékkel lehetne bevonni, ami jol visszaveri a mikrohullámokat ?
Azt mondják, a höállo ezustfesték nem jó, mert az aluszemcsék nem alkotnak benne osszefuggo fémes feluletet.
2. A Hobby Elektronika 1991/5- ös számában megjelent egy intelligens tapskapcsolo leírás, ami kettö tapsolásra kapcsolt be -ki.
Ezt kérném valahogyan- pl. leszkennelve emil-ben elkuldeni.
Elöre is köszönöm a segítséget.
- Muterheleshez ajanlott szenreteg ellenallast hasznalni (es nem huzal, vagy barmilyen olyan technologiaval gyartottat aminek nagymerteku induktivitasa van), es a jobb parameterek erdekeben ajanlatos 2-nel tobb ellenallast hasznalni, tovabba a radio teljesitmenyet figyelembeveve, az ellenallasok Watt- erteke is megfeleljen.
pl. 6 db. 300 Ohm-os, egyenkent 10W ellenallas: kiad egy 50 Ohm-os 60W-os terhelhetpsegu muterhet.
- Az ellenallasokat midnenkepp szimmetrikusan kosd parhuzamosan, es erdemes egy fem dobozba betenni. (en egy regi kave-s dobozba tettem a sajatomat, a kipattinthatos fedelebe meg beszereltem egy amphenol aljazot es ehhez forrasztottam egy kor menten szimmetrikusan elhelyezett 6 db. ellenallast.
c=fénysebesség=300000 m/s
f=frekvencia=94 900 000 Hz (esetedben)
/4 -amiatt kell, mert negyedhullámú antennát készítünk
*0,96 -pedig a rövidülési tényező.
A többi menni fog :)
Hali!
Köszi DJ Szegecs a linket.
mint lentebb írtam, laikus vagyok, úgyhogy megköszönném, ha a l=(c/f)/4*0,96 képletet megmagyaráznád. l=hossz, de a többi mi?
De még jobb lenne, ha azt írnád le, hogy danubiusra (94,9:) milyen hosszú pálca kell! :))
kösssssz:)
A műterhelést én készítettem, 2db 100 Ohmos ellenállást párhuzamosan kötve beforrasztottam egy amphenol csatiba.
A saját készülékem egy President Grant (AM/FM: 12 W, SSB: 21W),
de hogy ne legyen baja a készüléknek, teszteltem egy ősrégi MARKO-747-el is, ami csak 4W-t tud.(Annak van belső SWR mérője, csak kicsi a skálája.)
A kimenő teljesítménynek van szerepe az SWR-ben? Vagyis ha rákötök egy adott antennára egy erősebb rádiót, akkor megint hangolni kell az antennát? Mert az egyik CB-s ezt mondta, de elég hihetetlennek tűnik.
Hogyan lehet SWR-mérőt hitelesíteni, ugyanis a sajátom műterheléssel is 1,5 fölötti értéket ad.
A műterhelés jó, ezt leellenőriztem egy vadiúj műszerrel.
A rossz műszerben semmilyen olyan potit nem találtam, amivel hitelesíteni lehetne.
Ilyenkor mit lehet tenni?
Tudnátok nekem javasolni egy viszonylag egyszerű, házilag is elkészíthető antennát, amit egy laikus is meg tud csinálni, de jobb minőséget adna FM adók vételénél mint a music centerből kilógó kábeldarab?
Van valakinek frekilistája a 2m-s URH sávra (150-170 MHz)?
Voltam ma benn a szolnoki HIF-nél, de közölték, hogy titkos.
Mondtam az ürgének, hogy csak idő kérdése, hogy valaki scannerrel összegyűjtse őket,
egyedül azért hosszadalmas, mert van olyan freki, ahol napokig meg sem szólalnak.
Köszi a választ! A nálam lévő MAROS-B-k eredetileg a 162,600-162,950 MHz-en mentek,
de a taxisoknak át lett hangolva 157,775-re. Nem szükséges, hogy a rádióamatőr frekin menjen,csak az a lényeg, hogy egymással "kompatibilisak" maradjanak, és ne zavarjanak be más sávokon.
A többit elküldtem mailban.
Szegecs!
A MAROS-B többfajta frekvenciára készül. Az egyik a 70-80MHz-es tartomány, a másik a 140-180 MHz-es tartomány. Persze ezek a számok amolyan tájékoztató ejellegűek - ha a pontos értékek érdekelnek, megnézem. A 140-180 Mhz-es sávra ismét csak két változatban készül, 140-160, és 160-180MHz, melyeket alsó és felső sávosnak is szokták nevezni. Ha szétszeded a rádiót, akkor a két panel közül a szélesebb a vevő, és ott az egyik tekercs serlegére rá van karcolva egy betű, ami "A" vagy "B". Már régebben foglalkoztam vele - majd megnézem, hogy melyik jelenti az alsót és felsőt. Alsóból felsőset és viszont csinálni bár lehet, de macerás (kondenzátorok cseréje!), de a saját tartományán belül könnyen hangolható. Amatőr célra (145MHz) tehát az alsó sávost célszerű beszerezni.
0.5 MHz-en belül lehetnek a csatornák, mert a bemenő szűrő ezt engedi. Ha az eredetitől 0.5Mhz-nél nagyobb távolságra akarsz kvarcot tenni bele, akkor a bemenő szűrőket is hangolni kell vasmaggal, illetve az adó részt is. Egy utánhangolás egyébként mindenképen célszerű - de vigyázva, mert az adót nagyon széthangolva csak frekimérővel lehet újra behangolni!
Ha döntöttél a frekvenciában, akkor elmehetsz az Eötvös utcába (a Nyugati PU-tól nem messze..), és ott vehetsz majdnem bármilyen kvarcot - megmondod nekik, hogy MAROS-ba kell, erre és erre a frekire, a többit már tudják. Néhány száz Ft darabja.
Van komplett gyári dokumentációm, de a gyakorlatban elegendő a kapcsolási rajz. Ha email-ben megadod a címedet, akkor megküldöm. Kötelességem hozzátenni, hogy a frekvenciahasználathoz rádióengedélyt is előírnak a jogszabályok!
9mck - ernő
Van nálam 4 db MAROS-B típusú URH rádiós, amilyet régen a rendőrök használtak.
A kvarcok hiányoznak belőle, mindössze 2 db van benne, de azon a frekvencián taxisok vannak,így szeretném áthangolni. Arra kellene, hogy ismerősökkel lehessen beszélgetni,
tehát csak annyi a követelmény, hogy mindegyik azonos frekin legyen.
Mekkora tartományban hangolható a MAROS-B? Gondolom nem rakható bele akármilyen kvarc.
Ha van valakinek rajza, vagy leírása, azt is köszönettel veszem.
"Ha esetleg van olyan dolog,amit telefonban azt mondja a kolléga hogy nincs,írd meg emilbe,mert ott aztán el lehet tévedni a sok mütyürke közt,és lehet hogy csak nem találja."
Airband!
Nagyon szívesen!
Azt hiszem minket azért szerettek meg a vevők,mert átlagosan sokkal olcsóbbak vagyunk mint bármelyik hasonló üzlet.
(nagyon sok vidéki üzlet tőlünk vásárol)
Meg mert egy helyen megkapható majdnem minden.
Örülök hogy azért tudtam segíteni!:)
Ha esetleg van olyan dolog,amit telefonban azt mondja a kolléga hogy nincs,írd meg emilbe,mert ott aztán el lehet tévedni a sok mütyürke közt,és lehet hogy csak nem találja.Én meg ott voltam nyitás óta,úgyhogy volt időm megtanulni a dolgokat.(persze van kivétel)
Meg lehet hogy azt is meg tudom mondani,hogy melyik üzletben kapod meg.
Azért ha van időd,látogasd meg az üzletet,biztos meg fogsz lepődni.
További szép napot!
Köszi a címet!
Felhívtam őket az MC145159-cel kapcsolatban, de csak MC145158-asuk van, ám mindössze 550Ft-ba kerül, ami kellemes meglepetés! Igaz, a '158-asban nincs beépített aluláteresztő szűrő, de ez legyen a legkisebb gond!
Érdekességként:
SO42P: százhatvan-valahány Ft
NE612: háromszáz-valamennyi, de ahhoz képest, hogy pl. Szolnokon ugyanez 1990 Ft...
(Nem jegyeztem meg, csak kíváncsiságból érdeklődtem. Elnézést kérek!)
Csináltam egy próbát az A244D-vel (amit küldtél), az airband-vevőbe. Igen hatásosan szabályoz, ráadásul nincs az a jellegzetes háttérzaj, ami miatt (eddig) kellett a zajzár! Pedig semmi extrát nem tettem az áramkörbe (szűrőt, vagy ilyesmit).
Köszi az infót!
Úgy gondolom, hogy annak az üzletnek a címe nyugodtan belekerülhetne a legközelebbi hozzászólásodba, így azt minden érdeklődő megkapná, és neked is egyszerűbb lenne így, mint mindenkinek külön-külön küldözgetni az emileket.
Persze, ez csak egy praktikus jótanács, nem kötelező megoldás!
Ha nem akarod feltenni az infót, akkor viszont küldd el nekem emilben. A nickem melletti e-mail cím érvényes, oda jöhet.
Sziasztok!
Én is rádióamatőr vagyok,de már rég nem forgalmazok.(hg5bcz)
Látom többen is keresnek alkatrészeket.
Én egy hiradástechnikai alkatrészüzletben dolgoztam,csak most itthon vagyok a pici fiammal.
Ez az üzlet nem nagyon lett behirdetve (sajnos),ezért sokan nem is tudják hogy létezik.
Pedig naggyon jó!
Sok olyan cuccot lehet kapni,amit már nem is gyártanak,máshol meg nem is halottak róla.
Ha a keresett nincs,van jó katalógus,amiből kiderül a megfelelője.(csak a kollégák nem mindig érnek rá ilyenre:( )
(kb. 40ezer féle cucc van) Ha mégsincs,több helyről is be tudjuk szerezni.
Airband!
Az MC145159-es IC-t próbáld meg úgy keresni,hogy CD45159.Mert ha nem MOTOROLA gyártja,általában az első 1es számot el lehet hagyni.De azt hiszem csak ennél a fajtánál.
Bocs ha hülyeséget beszélek,így rémlik.
(a CD4... sorozatból ha motorola a gyártó,tuti hogy úgy kezdődik hogy MC14...)
Ha valakit érdekel a cím,szívesen elküldöm emilben.
Amúgy nem érdekel valakit STK végfok?
próbára lett megépítve(kicsit tyúkbeles)de működik.És ha jól emléxem,még trafóm is van hozzá!
Na írjatok ha valamiben tudok segíteni!
Üdv:
fityfiritty
Köszi az infót, végülis kipróbáltam, és a betekerhető kisantenna nélkül is lehet vele teljesítményt mérni. Egyébként egy ilyen CB-s SWR mérő mekkora frekiig használható?
Jól gondolom, hogy 144 Megára már nem jó?
- No akkor a mereshez a 2 amphenol csatit kell jasznalni, fontos, hogy melyiket hova kotod, 1-iket a radiora, masikat az antennadra, es nem forditva! Az, hogy a kis csavaros antennad nincs meg szvsz. nem lenyeges, de rakeresel a neten a muszer tipusara, es hatha megtalalod a meretet, amugy a kis palca merete (ha gyartani akarsz 1et) a venni kivant freki hullamhosszatol fugg, de mivel itt 26-30 megarol van szo valoszinu, hogy valami kompromisszumos megoldassal illesztve van a kis palca hossza a fent emlitett frekitartomanyhoz, mertha kiszamolod az altalad is melitett kb. 10cm az mar UHF savba esik!
Szia!
Valóban van rajta 2 amphenol aljzat, de én azt hittem, hogy a teljesítményt is azokon keresztül méri a műszer. Sajna nekem ez a kis "antenna" nincs meg hozzá, csak láttam a bolti készülékeken, hogy kb.10cm hosszú. Lényeges az, hogy ez milyen hosszú, vagy bármilyen drót jó hozzá?
- Kerdes: nincs a muszerdobozon 2 db. amphenol csatlakozo aljzat?? mert ha megvan a 2 db. + az altalad is emlitett csavaros bemenet, akkor eza csavaros dolog, lehet, hogy teljesitenymerokent szolgal; kvazi egy kis antenna ami veszi a jelet a muszer meg kilejzi mekkora erossegel veszi. No jolmegfogalmaztam :))
Sikerült vennem használtan egy SWR-mérőt CB-hez.
Van a hátulján egy kiálló rész, amiben csavarmenet van. Ide betekerhető egy kb.10cm magas
drótdarab, olyan, mint egy kis antenna. Sajna az én cuccomon csak a helye van meg,
a drót hiányzik belőle. Kérdés: mire való ez eredetileg, és hogyan pótolható (lényeges-e a hossz, vastagság,stb.)
Köszi előre is... Lassan már külön CB-s topic-ot nyithatnék :))
Szükségem lenne két IC-re, de eddig nem találtam olyan kereskedést, ahol e két típusról valaha is hallottak volna (volt olyan aki valaha forgalmazta ezeket, de már nem foglalkozik velük). Arra kérlek benneteket, ha tudtok olyan üzletet bárhol az országban, ahol forgalmazzák ezt a két IC-t, akkor írjatok!
Van az erkélyemen egy CB, meg egy házilag készített URH antenna 144Megára.
Mivel így a ház 3 oldalról leárnyékolja, gondoltam, kiteszem a tetőre. Mivel nincs kedvem leesni, úgy gondoltam, inkább a padlásra teszem ki, így a HIF sem látja meg :)))
Kérdés: mennyit ront a vételen az, hogy nem a tetőn, hanem a padláson van?
Úgy értem: azon kívül, hogy így néhány cm-el alacsonyabban lesz az antenna, kell-e valamilyen hátrányos tulajdonsággal számolni?
(Szerintem a cserép hullámtanilag nem sokat zavar, vagy tévedek?)
Előre is köszi.
Nekem volt VX-5-öm. Az enyém korai változat volt, aminek a fő jellemzője, hogy az amatőrsávban rendkívül érzékeny, de pl. 170 Megán már nem volt az igazi. Ezen állítólag javítottak, így a mostaniaknál elvileg nincs már ilyen gond.
Mivel kellett a pénz a nagy rádióra, ezért a FT-50, ill. a VX-5 eladása között kellett döntenem. Az FT-50-et tartottam meg. Nem bánkodtam később miatta. :)
Sziasztok!
VX-5R használókat keresek, a véleményükre volnék
kiváncsi a rádió használatáról, előnyéről és
hibáiról.Különösen a vételi oldal és a 70 cm érdekelne. Előre is köszi.
A többlet-kivezetés annak köszönhető, hogy az IC-n belül kialakították a fázisdetektor után következő szűrőt is, így az egyik kivezetésről a hangolófeszültség vehető le (0,5-8,5 V tartományban). VHF tartomány esetén azért kell egy előosztó is, de legalább a szűrővel nem kell foglalkozni, és kevesebb alkatrészre van szükség.
A programozásról annyit, hogy valahol, még hónapokkal ezelőtt láttam egy francia honlapot, amin van egy olyan program, ami a printer-porton keresztül tudja vezérelni ezt a PLL-t. Meg kell keresnem otthon, mert ha jól emlékszem, akkor letöltöttem, "hátha még jó lesz" alapon. Szólok, ha megvan, hátha jó a 158-ashoz. Mindkét IC adatlapja elérhető a neten, össze kell hasonlítani őket.
Az a bizonyos antenna csak vételhez kell, de gondolom, hogy ennek ellenére a bekötés változatlan.
Köszi az infókat!
Azért más is válaszolhat, több szem többet lát(ott)...
Én egy hete szereztem, egy 450MHz-es régebbi Siemens mobiltelefont - táskarádió méretű, abban van MC145158 szintézer IC, és ahogy látom hasonló, minta a159-es csak mintha a 159-esnek több kivezetése lenne a fázisdetektorból. Át akarom alakítani amatőr sávra, csak hát a soros adatbetöltés elég macerás. Biztosan meg lehetne oldani mikrokontrollerrel, de én a PC-m párhuzamos portján át fogom betölteni - lesz belőle egy olyasmi készülék, mint a ICOM PCR-100 rádió, csak egy kis programot kell hozzá írnom.
Igazából tapasztalat még nincs, de lesz - egy hónapon belül.
Bár annyi millió forintom lenne, amennyi ellensúly nélküli antennát használtam az elmúlt évek alatt, vagy méginkább amennyit ma az országban használnak! A koax köpenye is része lesz az antennának - adás esetén az is sugároz. Eléggé rontja a jellemzőket, de erről a villamosmérnökök oldalakat tudnának írni. (én is valahol az RT-ban olvastam erről)
1. Volt-e már valakinek dolga az MC145159-típusú PLL IC-vel? Érdekelnének a tapasztalatok!
2. Ettől lehet, hogy megdöbbentek :-)))
Van egy közönséges teleszkóp antenna és egy BNC-bemenetű vevő, a kettő között pedig koax-kábel (75 Ohm).
A vevőnél adott a kábel bekötése, de az antennánál?! Addig OK., hogy a meleg ér megy az antennára, na de mi lesz az árnyékolással?
Bocs', ez tenyleg kimaradt. Elsosorban musorszoro allomasok vetelere, de az amator forgalomra is kivancsi vagyok. KH-n hangolt keretantennam lesz, RH-n talan annak kevesebb menetes valtozata, es magasabb tartomanyra egy darab drot drot. Esetleg meg valami szalagdipol-szeruseget ossze lehet dobni, de lehet, hogy a vasbeton hazban nem eri +.
Egy fontos dolgot nem írtál - milyen célra akarod használni a rádiót? Broadcast? Amatőrsáv? Utility állomások? Milyen antennával?.... stb. Ennek ismeretében jobban lehet tanácsot adni. És most hallgatni fogok, hogy más is szóljon!
Elobb mar beirtam, de nem voltam bejelentkezve...
Az eBay-t en is ismerem, de a boseg zavarba ejt, ezert kerek tanacsot. Minden persze nem fontos, a digitalis hangolas es az SSB annyira nem lenyegesek. Az elokor erdekelnie, de ezexerint kivulrol kell raakasztani. Kicsinek azert kell lennie, mert valahogy haza is akarom vinni Nemetorszagbol (otthon van nekem valami Terta radiom egyetlen RH savval, de olyan finomhangoloval, ami teljesen a KH-hoz teszi hasonlova...). Pont a RH temaban olvastam, hogy keresgelesre nem igazan nyero a diszkret PLL hangolas. Mit ajanlotok ezek utan?
Kedves Kolaloka!
Nekem nem egészen világos, hogy tanácsot kérsz, vagy eladó rádiót keresel. Az eBay.com-on mindent lehet kapni! Itt például van ICF-SW7600GR vevő eladó, meg még csicsásabb is - dögivel. Lehet licitálni. De magyar amatőr börzéken is gyakran látok hasonlóakat. Kb 10 éve én is vettem egy OLIMPIA-1200-as nevű vevőt, ami azóta is szépen teljesíti mindazokat, amiket leírsz (persze OIRT URH sáv nincs benne!)
De nekem nem túlzottan jók a tapasztalataim vele. Valóban nagyon csábító, hogy bebillentyűzöm a frekvenciát, és tényleg ott termek, de a produkció nem kifogástalan. A sávszélesség csak két diszkrét állásba kapcsolható, és nem igazán tudom, hogy tényleg a kf szűrőt kapcsolja-e, vagy esetleg csak hangfrekvencián szűr. A folyamatos állíthatóság nagyon szükséges lenne, mert igaz, hogy érzékeny rádió, de minden szemét zavart is felszed. Az SSB vétel esetén sem tudja az alsó és felső oldalsávot szétválasztani, így hát csak fohászkodni lehet, hogy a másik oldalsávban ne legyen állomás.
A tükörszelektivitása minden hasonló rádiónak nagyon jó, az 50...70 MHz-es első kf-nek köszönhetően. Ezeknek a rádióknak viszont nincs hangolt RF előköre, csak egy aluláteresztő szűrője (30MHz alatt). Ez a nagy átfogás 150kHz-30MHz miatt van így egyszerűen megoldva - nyilván ennek lehetnek nemkívánatos következményei is.
Egyszóval szerintem nem lehet minden paraméterben a legjobbat követelni. Ezért is használom inkább a régi csöves ML-1251/V vevőmet, aminek csak az a hibája, hogy kb 40kg+tápegység, de legalább jól befűti a szobát.
9mck - Ernő / Miskolc
Nem nagyon vagyok otthon a temaban, es nem is tiszta radioamator kerdes, de folteszem:
Tavolsagi HH, KH es RH vetelre szeretnek (hasznalt) vilagvevot venni. Kovetelmenyek:
-2x konvertalt.
-Az egesz RH tartomanyt (160m-10m?) fogja at,
persze nyujtott savokkal.
-RF elokor, antenna- es foldbemenet.
-Kituno szelektivitas, esetleg szbalyoz6oan (mint
a regi nagyszuperek csatolas-valtoztatasa), tukorelnyomas.
-Stabilitas, de digitalis hangolas nem fontos.
-Nagy erzekenyseg, kis zaj. Mennyire zavar be
ha digitalis a hangolas?
-Lehetoleg kHz-enkent is lehessen hangolni, vagy
finomhangolas.
-Esetleg SSB/CW vetel, ekkor finomhangolas.
-Tudjon URH vetelt is, esetleg a keleti savban is.
-Menjen elemrol, ne legyen tobb 1kg-nal ill. egy
keresztben felbevagott billentyuzetnel.
Ezeknek kb. +felel pl. a Sony ICF-SW7600GR vagy valami regebbi modell. Mit ajanlotok?
És a szalagantennát a szobába tennéd, vagy fel padlásra. Egyébként legegyszerűbb megoldás elmenni egy bármilyen villanyszerelési boltba, venni egy koax dugót, amiben csavarral kötöd be a "meleg " eret, és abba beszorítod a szalagantennád egyik végét. Ez gány munka, de a célnak valszeg megfelel. Antennabolt Háát a kerepesi út legelején van egy utca rá merőlegesen ha a blaha felöl jössz a Rákóczin, akkor jobb kézre, ( Villamos végállomással) és annak az utcának a másik végén van egy antennás bolt jobb kézre. Meg valahol az Üllői út külső részén, nagyjából még az esso kúttól kifelé vagy egy km-re jobb kézre. De valami kereső progival, arany oldalak böngészésével biztos rátalálsz hasonló szakboltra.
Erre a megoldásra én is gondoltam, elég csak a coax dugo közepére egy vékony vezetéket erősíteni, és hali? Ha jól sejtem, valami ilyesmi van az olcso musiccentereken is. Ez nekem tök megfelelne, mivel nem nagyon hallgatom a rádiót, ajándékba kaptam az erősítöm mellé.
Amint az kiderült a fentiekből, ez egy egyszerű hi-fi tuner, nem profi darab, így ha nem lesz olyan tökéletes a vétel, az se baj. Maga az antenna 180 Ft volt, réz szalagantanna, átlátszó szigetelésben, csatlakozó nincs rajta, csak két kábelsaruhoz hasonló végződés.
Forrasztani nem tudok, nincs pákám, meg nem értek az elektromossághoz, ezért lenne jó egy egyszerűbb megoldás.
TV antenna szaküzletben voltam, oda mentem legelősször, nincs. Ezért fordultam hozzátok:-) ya bolt címért, ami továbbra is jó lenne, mert ha már megvettem 180-ért, ne kelljen kidobnom:-))
- Szerintem menj el a legkozelebbi TV antenna-szakuzletbe, es vegyel 1-et, ez a legolcsobb megoldas szamodra. Amugy erdekelne milyen is aza antenna?? nem lehet koax-on levezetni a jelet?? Ha egy dipol rendszeru az antenna-d akkor egy egyszeru hurokillesztessel tudnad ileszteni 75ohmra.
killerlynx, nekem van egy pár gégemikrofonom, sajnos nem akarok megválni tole.
Kinézetre ezek teljesen zárt bakelit tokok, amiket egy ruházati gumiszalaggal kell a gégédhez szorítani.
Azt gondolom, ha egy olcso piezomikrofont beszerelnél egy massziv kis zárt tokba, ugy, hogy a tok falához erositened, az is gége, azaz testhang mikrofonként muködne.
switch, a szobaantenna még mindig nem az igazi, mert veszi az ossze-vissza verodo reflektalt hullamokat, és mindenféle elektromos zajokat is.
Probalj meg egy szines TV-t szobaantennaval nezni.
Jelen esetben neked egy Balun transzformatorra lenne szukséged, talan valamelyik antenna szakuzletben tudnak adni.
Vagy egy lomtalanitasnal kiszereled egy kidobott rossz TV-bol.
Ez egy műsorvevő tuner rádió? Mert ahhoz konkrétan az esetek többségében elég egy darab vezeték, és simán tudod venni a helyi adókat. Vagy ez komolyabb?
Nekem csak egy egyszerű kérdésem lenne, remélem megkapom rá a választ:
Van egy tunerem, amihez vettem 1 120 ohmos szalagantennát. A baj az, hogy a tuneren csak 75 ohmos antennának van hely. Azt már megtudtam, hogy egy illesztőre van szüksé, hogy a használni tudjam. A baj csak az, hogy sehol nem kaptam ilyet, és a Conrad-ban azt mondták próbáljak meg 1 rádióamatő boltot. Sajnos egyet sem tudok itt pesten, és ezúton szeretném a segítségeteket kérni.
Bocs, hogy bepofátlankodom, de egy kis segítség kellene.
Hol tudnék szerezni gégemikrofont? Olyan felhasználáshoz kellene ahol zavaró a száj elé lógó mikrofon és az abba beszűrődő zaj.
Köszi,
LYNX
UI.: Azért a rádiózástól sem állok távol!
Részt vettem annak idején egy-két "Lenin ifjú távírásza" versenyen.
Amint említettem, az előfizetéssel jár egy CD is amin a teljes tavalyi évfolyam rajta van. Tizen x fontba kerül. Ha lesz elég jelentkező, szerény díjazás fejében megpörkölöm mindenkinek. Ponyemájes?
Korábban szó volt arról, hogy a márciusi Elektor-ban lesz airband vevő. Le is lehet tölteni pdf-ben a fóliarajzot, de a cikket nem (www.elektor.de). Nincs meg valakinek a cikk?
Hauptmann-nak is elküldtem, légy szíves nyugtázni, ha megérkezett, mert küldéskor ledöglött a nyavalyás netscape (csak azzal szabad levelezni nálunk), és nem vagyok biztos a dologban
Sch
A Rádiótechnika és a Hobbi Elektronika 2001-es számaiban volt egy részletes cikksorozat a PMR rádiókról. Azt mondják, hogy légvonalban, rálátással kb. 3km, városban kb. 1 km, vasbeton vázas épületben kb. 100 m a hatótáv, amennyire emlékszem.
Egészoldalas PMR reklám szokott lenni a mostani számokban is, több tipussal, szines képpel,adatokkal.
A HAM bazárban is árulnak PMR-t, a bazár választékáról is részletes lista van az emlitett ujságokban.
Legyetek szivesek benézni a
vizlágyítás mágnessel
topicba,
szeretnék egy (nagyfrekis) vízlágyítót építeni.
A T2FD antennáról érdeklődnék,különös tekintettel
a tapasztalatokra , ill. a különböző verziók közti
különbségekre.Természetesen a gyakorlati kivitel is érdekelne.
Szia!
Küldtem neked mail-ban 5 db morze programot. Van amelyik rendes QRM-et is tud produkálni. Már nem tudom, hogy honnan töltöttem le őket, és nem is nagyon teszteltem. Önkicsomagolóak, és RAR-al vannak sűrítve. Jó gyakorlást!
9mck - ernő
Vizsgára készülök, és jó lenne a morzét gyakorolni.Tudna valaki küldeni olyan progit vagy webhelyet írni, ahol van ilyen progi, ami beírt szöveget morze adássá, hangjelekké alakít(pl egy wav fájlt készít vagy végülis tök mindegy hogyan), és esetleg még amin az adást is
tudnám gyakorolni?(az utóbbit nem annyira lényeges, hogy tudja)
Nem jött meg. :( Próbáld a hauptmann@mailbox.hu-ra.
Más.
Lenne azokhoz a kollegákhoz egy kérésem, akik a szentendrei HÉV közelében laknak. Be kéne scannelni őket, ugyanis a régi helyükre (468.425) a ráckeveii HÉV költözött. Valószínüleg 467-469 MHz között lesznek, de itt Kispesten már nem veszem őket.
a bemeneti kör másik megoldása, amit a lap aljára rajzoltam, az jó?
Szerintem abszolút nem szerencsés az antenna 50 ohmjával agyoncsapni a nagyimpedanciás bemenetet: épp ezt az impedanciaillesztést csinálja a leágazás
Sch.
"Most nézegetem a honlapodst. Gratulálok!!! Ügyesen, tömören összeszedted. Nagy szerénységről teszel bizonyságot, mert a "Magamról" menüpontban még nincs semmi... "
Köszönöm az elismerő szavakat! A "magamról" oldal
azért nem jött le, mert hibás linket írtam a főoldalra. A hibát kijavítottam, az oldal megtekinthető.
Egyébként két észrevétel:
-Látom, hogy újabban Te is "nyelvújítasz"! (honlapodst)...
"Az elfaxolt áramkörök közül én a szelektívebb "B" verzióra szavazok."
-Rendben, de a bemeneti kör másik megoldása, amit a lap aljára rajzoltam, az jó?
Ahogy pár hozzászólással előbb megjegyeztem, szerintem a PMR rádiók meglehetősen
drága játékszerek. A 4-5 km-s hatótáv nagy kamu, max. úgy lehetséges, ha teljesen sík terepen próbáljátok ki. A használói szerint városon belül max. 2 utca, amit le tud fedni.
Házilag gyártani kb. annyira egyszerű szerintem, mint tv-készüléket otthon összerakni.
Az, hogy mennyire lesz zajos az adás, attól függ, hogy mennyire jó mikrofont használsz.
Más: ma voltam a HAM-bazárban. Az ürge nem engedett oda a cuccokhoz, máshogy viszont képtelenség volt megnézni, hogy mit is lehet ott kapni, mert minden cucc egyen szürke papírdobozban van, és hangyányi betűkkel van ráírva, hogy mi van benne.
Találgatni meg nem álltam neki, hogy "Na és x kOhmos ruszki ellenállás van?"
De legalább nyitva voltak, ugyanis amikor máskor mentem, mindig zárva volt.Persze még véletlenül sem írnák ki, hogy mikor vannak nyitva, hagy menjen el az ember a világ végére (Árpád-híd után 15 perc gyalog) tök fölöslegesen.
Attiska!
Elment a két térkép, remélem, simán odaér.
Sch
Airband!
Most nézegetem a honlapodst. Gratulálok!!! Ügyesen, tömören összeszedted. Nagy szerénységről teszel bizonyságot, mert a "Magamról" menüpontban még nincs semmi...
Az elfaxolt áramkörök közül én a szelektívebb "B" verzióra szavazok.
Sch.
ellnézést a bepofátlankodásért, de hatalmas kérdéseim lennének.:O)))
tervezünk (5 éves terv.:O))) beszerezni a párommal egy ilyen pmr rádió adóvevő izét. motorozáshoz kellene.
namármost mivel nem láttam/hallottam/próbáltam még ilyet, lehet mondani róla a jót meg a rosszat is.:O))) kérlek okositsatok már ki....
- nem túl gagyik ezek?
- mennyire igaz az a három km?
- esetleg valami müszerész vagy akármilyen szakember tudna ilyet gyártani sk, vagy inkább maradjunk a boltinál?
- a szélzajon, motorzajon, autókzajon kivül esetleg a szövegelést is fogom hallani? :O))
amit ilyen olcsóbb kategóriában kinéztem, az az Alan 451 és a Motorola TA200 (amit állitólag már nem gyártanak, bár én tegnap is láttam boltban).
nyugodtan szóljatok ha rosszhelyre jöttem.:O))) birom a (z épitő jellegü) kritikákat.:O))
Amellett, hogy mostanában nincs túl sok szabadidőm, szereztem egy freeware htlm-editort, és elkezdtem egy airband-es honlapot csinálni. Rajta lesznek azok a kapcs. rajzok, amiket megépítettem erre a célra, felteszem az ACARS-programok elérésének linkjeit, összeszedtem a hazai légiforg. irányítás hallható szolgálatairól az infókat, természetesen lesz frekitáblázat is. Varga Gáborral felvettem a kapcsolatot, ha elkészülnek a pontos és végleges térképek (lásd az irányítók topicját), akkor azokat a honlap számára ideadja.
Mielőtt bárki valami hiper-design honlapot várna, annak csalódást kell okoznom. Gyűlölöm azokat a honlapokat, amik hosszú percek alatt töltődnek le, mert annyi kép, animáció, hang található rajtuk. Ehelyett én egy "puritánabb" megoldást választottam. Majd meglátjátok.
A link: www.tar.hu/airband
Még csak egy szöveges előzetest találhattok ott, szóval ráértek megnézni. Majd írok, hogy mikortól él a honlap.
Van, kettő is, kb fél megabájt nagyságú darabja. Lehet, hogy ma már nem megy el, csak hétfőn, mert az a gép, amelyről küldeni tudom, erősen mással foglalkozik, ráadásul bármelyik percben megszólalhat a telefonom, hogy kapjam össze magam, és irány az autó, indul a tatabányai járat. Sajnálni nagyon nem kell, jó kis protokollvacsora lesz.
Meg van néhány olyan térképem, amin még a fények is rajta vannak, de azok papíron, még nincsenek beszkennelve. Megcsinálom a jövő héten. Valakinél van itt a cégben A3-mas szkenner, kiszimatolom, pontosan hol van.
Sch.
Tegnap voltam Szegeden, és egy antikváriumban beszereztem P. Modlich - A CB rádiózás alapjai c. könyvét. Hasznos olvasmány, leírták azt is, hogy kell SWR-t mérni.
Sajnálom, hogy ma már nem lehet kapni olyan könyveket, amiből az egyszerű halandó is megtanulhat számára érdekes dolgokat.
Az egyetemi könyveinket inkább hagyjuk: szerintem az sem értette, aki írta.
Akit érdekel a légiirányítás szektorbeosztásának térképe, valamint frekvenciái, repesszen ezerrel a légiirányítók topicjába: Varga Gábor térképész barátunk nagyon finom csemegét rakott fel nekünk. Én már ki is nyomtattam A3 méretben, szép színesben.
Sch
Bocsánat, de nagyon nem volt rá időm. Szivatva vagyok jelenleg. Csinálnom kell ezt a hülye adatszolgáltatást, és menet közben örülnek meg, hogy jaj de jó, hogy ez is megvan, nem lehetne még amaz is? De, lehetne, szakadjon rátok az ég, egy ilyen laza félmondat nekem kétnapos munka, oszt lehet, zhogy meg se nézik komolyan, csak valamelyik lökött főnök agyréme. Én meg írhatom hozzá a programokat...Ráadásul otthon maradt a reggeli kapkodásban a rádióm is, most egész nap csend lesz, nem tudom, merre járnak a szervek, hol van tűz, meg ilyesmik. Meg még melegfront is van. Bekapcsoltam azért a pákát, hátha lesz valami időm egy kicit forrasztgatni, de tegnap is hiába kattogott Weller kartárs, ránézni se volt érkezésem. Az este 21 megán beszéltem CT/W6XX (a prefix nem biztos, lehet, hogy N?, majd megnézem a logot), kiderült, hogy mátészalkai, megörültünk egymásnak.
Na, majd ma megpróbállak felhívni kávészünetben.
73 Sch
Nem, az ÉDÁSZ jött meg ERŐTERV valami syncronvédelmi kütyű jelátviteli berendezése, és a védelem közti összeköttetés hogyanjéának kiépítésének felmérésére. Lesz itt minden komoly terv!
Csak az airbandomat nem építem, pedig a szomszéd szobában ott van minden műszer, meg még egy csomó abnyag is ami kellene, csak időm nincs
Hááááát....Sajnálom, tegnap, mikor beírtad, nem volt időm elolvasni, sőt megnyitni sem a topicot. Meg ma is csak most este fél hat előtt...
Ha nem is mentem, legalább telefonon csacsoghattunk volna egyet...
Most holmi excel-táblákkal küzdök, tavalyi adatok kellenek a tervezőknek. Azt hiszem, még holnap-holnapután is kitart.
Skrinyár Gabiék is voltak? A GT-nél szereltek múltkor vmit...
Sch
Sziasztok!
Sch. köszi a hozzászólást.
Eredetileg minden amatőrrádió csak az engedélyezett sávokon tud adni. Ezt jelenti a típus szám utáni / jel. (amerikai, EU, ázsiai, stb. verzió) A díler másképpen nem is hozhatja hazai forgalomba ! Az olyan rádiók amelyek nem teljesítik ezt, az csak nur für export! Ugyan ez vonatkozik a CB rádiókra is. Na már most mindennek világosnak kéne lenni. De akkor jön antennás Józsi2, vagy HA112YXZ, a menő, aki átalakítja a készülékeket úgy , hogy a tíltott sávokon, és üzemmódokban is használni lehessen. Így ő lesz a f@sza fiú.
Amatőrök és CB-sek! Tudomásul kell venni azt, hogy demokrácia ide, demokrácia oda, szabályok, rendeletek mindig voltak, és lesznek. Magától csak a perpetum-mobile működne! Az, pedig, hogy valami jól működjön a szabályokat be kell tartani.
Hogy a 70cm-n sok minden zavar bennünket, az abból adódik, hogy a sáv csak másodlagos jelleggel az amatőröké,-sajnos. Így aztán tudomásul kell venni a zavarokat, bár megszokni nem igen lehet. Azok a temetőőrök amelyeket, hall valamelyikőtök az amatőrsávban, valószínű engedély nélkül üzemelnek, mivel ezt a sávot beszéd atvitelre nem adták ki. Az igaz a kapunyitók és távirányítók, beléptetők, stb. pont elég zavart keltenek. (Próbálj meg egyszer a barátoddal 433,920-n beszélgetni -ha teheted minimum 5 Wattal- , és figyeld a hatásd. Ha sok riasztó, és távvezérelt S Z A R van a közeledben, a hatás kimondottan szórakoztató!)
Jó rádiózást mindenkinek!
73! 50s
Korábban egy ideig ment a témázgatás a frekimérőkről. Hadd osszak meg Veletek egy (hétvégi) személyes tapasztalatot - természetesen airband vevőre levetítve!
Adott a gagyi noname autós rádió, melyet ugyan mechanikusan, kondival hangolsz, de a kijelzése digitális. (A volt gazdájának nem kellett, vett egy jobbat. Szétkapom a házát és egyetlen TDA2003 árválkodik a hűtőlemezen, a vevő instabil, a mechanika katasztrófális...) A kijelző panelje (szerencsés esetben) különálló, így a csatlakozási pontok beazonosítása, és a panel kiépítése után lehet beépíteni a saját ketyerébe. Az IC-k adatlapjaiból kiderül, hogy 150 megáig elmegy a kijelző, tehát airband-hez kitűnő. Csavargatom a hangolófesz. potiját, és a meglehetősen kevés hazai airband-csatornákat a kijelző segítségével gyorsan megtalálom. Némi finomhangolás, és a csatornát alig egy perc alatt megtaláltam. Korábban ez jóval tovább tartott...
Szóval, kellene még néhány digit, de ha néggyel is megtalálom, amit akarok, akkor mégsem kell több. És nem kell LCD-kijelző, mikrokontroller, stb. Olykor megér némi lemondást a dolog, pláne, ha nem nekem kell tervezni, panelt gyártani, éleszteni.
off
Búzasör: Brrrrrr én 9 éve ittam Munchenben a sör hazájában a piactéren, akkor 400 Ft-ért egy korsót meleg is vót pocsék is volt, úgyhogy ki is öntöttem. Pedig rohadt drága volt! Azóta messze elkerülöm!
on
Már vidéken sem használ(hat)nak CB-t a taxisok, legalábbis nálunk -Szolnokon- már mindenki URH-n van. De állítólag Kecskeméten még mindig CB-n megy.
A szolnoki HIF-nél azt mondta a gyerek, hogy Grant lehet nálam, csak nem használhatom.
Ez most megint olyan, mint hogy elviheti-e a BSA+rendőrség a számítógépedet otthonról.Elvileg nem, gyakorlatilag mégis elviszik, mert a jogszabály alkalmazói nincsenek tisztában a végrehajtandó jogszabály tartalmával.
Jellemző, hogy a rendőrök is a CB-seket szivatják, ahelyett, hogy a komoly bűnözők után hajtanának.
Másik: neten találtam egy próbavizsgasort az URH-A vizsgára. Szépen ki is töltögettem, aztán amikor jöttek ilyen kérdések, hogy "Mit tartalmaz a nemzetközi rádióamatőr szabályzat (n+1)-dik pontja?", meg olyanok, hogy "Milyen tervezetek szerepelnek a XYZQ (nem emlékszem pontosan a rövidítésre) megállapodás (y-1)-dik pontjában?" akkor azt mondtam, hogy "Any@d!"
Szerintem ezt a vizsgaszabályzatot is észszerűsíteni kellene egy kicsit.
Az egyik taxis cimbim mondta, hogy mostanában a minnél nagyobb power a divat (a 100W a minimum, de van 300-400W-os cuccos is), hogy a címre nyomáskor kitapossa a többit. Ne csodálkozz, hogy a HIF nem méri őket, hiszen pénzt lát a frekiből. Ebből elég sok mutatót tudnak venni a műszerbe. :) Az amatőrök meg... Csak púp vagyunk a hátukon. Nézd meg a 70 centit, mindenféle marhának kiadtak frekiengedélyeket az amatőrsávban (pl. Kispesten 433.200-on valami temetőőrök nyomulnak), ha tehetnék, az egész amatőr marhaságot beszűntetnék, és kiadnák másoknak jó léért a frekit.
Az igaz, hogy csincs antennám 6m-re, de ha engedélyeznék, az lenne a legkevesebb. Néha belehallgatózom, hát elég jó kis freki lenne az. Reméljük a legjobbakat.
Háááát... Erre nem tudok mondani semmit. Sose láttam még a hifes mérőautót megállni a taxis droszt mellett, és megnyomatni a ptt-t a taxissal. Bizonyára tanulságos lenne, és fölöttébb olcsón elvégezhető vizsgálat. Esetleg a power meter letörött mutatóját kellene pótolni.
Az 50 megán adni tudó szerkezet az jó, ha a nemsokára esedékes kormányváltás után (reméljük!) az új garnitúra kiadja az 50 megát is, azonnal lehet nyomni a ptt-t. De fogadjunk, nincs is még fönn a háztetőn a forgatható 6 elemes beam-ed, és hiába engedélyezné neked a hif holnap reggeltől az 50 megát :-))))))
. A FYI pedig: for your information.
Szabad magyar ferdítésben: CSHTB (csak hogy tuggyad bazze)
Na most szégyellhetem magam - gondoltam én, amikor az angol nyelvű szöveget olvastam. De amikor odaértem a szabad magyar ferdítéshez, akkor elröhögtem magam. Köszönöm, uram!
. Esetleg elvihetem egy ismerősömhöz
Bizonyosan tanulságos lenne látni azt a cikket...
Ha ismerősöd nem kíván a pokolba.
A magam részéről az itt valutának kinevezett búzasört tudom felajánlani köszönetül - ha egyszer személyesen is találkozunk.
Sch.
Aha. Akkor az hogy lehet, hogy pl. az itthoni Yaesu dealer olyan készüléket is forgalmaz, ami 50 MHz-n adni is tud? :)
"Ja, meg azt is mondta, hogy az amatőrkészülék nem felel meg a cégrádióknak előírt igen szigorú szomszédcsatorna-szelektivitás és egyéb műszaki paramétereknek..."
Ez a másik. És annak a köcsög taxisnak, aki 100-200 W-al olyan faszán belefröcsög az amatőrfrekibe, a rádiója valószínüleg megfelel az igen szigorú szomszédcsatorna-szelektivitás és egyéb műszaki paramétereknek. :)
És azokkal az amatőrökkel mit csinálnak, akiknek esetleg az allmode rh rigjük véletlenül tud adni CB sávon is?
Azokat megbüntetik, rádiójukat elkobozzák, az operátort felnégyelik, kiszögezik a városkapukra.
A HIF illetékese engem a soproni találkozón úgy tájékoztatott, hogy szabálytalan. Az én kis kézirádiómban is benne volt a céges, 160 megás frekink, az amatőr frekik mellett. Azt mondta Gyuszi, hogy az én rádióamatőr engedélyem csak a rádióamatőr frekvenciákra szól, legyen a céges frekire külön cégrádió nálam, a megfelelő engedélyokirattal persze. Szabál az szabál. Ilyenformán a cb-frekikkel is nyilván ez a helyzet.
Ja, meg azt is mondta, hogy az amatőrkészülék nem felel meg a cégrádióknak előírt igen szigorú szomszédcsatorna-szelektivitás és egyéb műszaki paramétereknek...
Nem tudok szkennelni. Esetleg elvihetem egy ismerősömhöz. A FYI pedig: for your information.
Szabad magyar ferdítésben: CSHTB (csak hogy tuggyad bazze)
Mindenesetre ez undorító. Ugyanaz a helyzet, mint a rohadt 50 megával. Pénzt akarnak ezekből a frekikből kihúzni, vagy mit? Európában mi vagyunk az egyetlen ország, ahol nem engedélyezett az 50 Mega...
Kedves DJ Sz.!
A hölgynek valóban igaza van! A nem CEPT normás cb rádiókat január 1-től nem lehet használni,ha még is teszed, akkor szabálysértéást követel el és 50-200eFt erejéig büntethetnek!
Az ellen őrzésről: A HIF levelet küldött a megyei RK-kra amelyben tájékoztatta a rendőröket. Már hallottam is (beszéltem az illetővel) akiket Tiszakécskén ellenőriztek, és feljelentettek. A
illetékesek szerint nem is kell használni, a bírtokása (hasonlóan a fegyverhez -azzal sem kell lőni-) elég a szabálysértéshez.
"És ha valaki (airband!!!) tunert épít, akkor ZPD33 precíziós zenerdiódáét se menjen a boltba, mert az is van bennük, mondhatni kilószám."
Köszönöm, hogy gondoltál rám! Egyelőre dugd el a fiók mélyére, mert lehet, hogy később még kellhet akár nekem, akár neked, akár másnak. Dióda helyett egy véletlenül meglelt LM317-es stabilizátorral oldottam meg a problémát. (Persze, ha lett volna otthon zener, akkor az került volna oda.)
A hangolgatás-keresgélés közben aztán kiderült, hogy 15V feletti hangolófesz. érték felett már nincs aktív csatorna, úgyhogy az LM317-est felváltotta egy 7815-ös.
Kedves Szegecs!
SWR mérőhöz elemeket bármelyik amatőr börzén szerezhetsz - gyakorlatilag fillérekért. Alapműszerekből én a régi kerek formátumúakat kedvelem - ezeket 200-600 Ft-ért meg lehet venni. FM10-160-ba való iránycsatolót is ennyiért. Nem feltétlenül a vadi új dolgok a legjobbak. Persze az sem midegy, hogy milyen frekire akarod használni, mert pl az FM10-160 iránycsatolója rövidhullámon (és CB-n!) már túrót sem ér. Hallgass Schlumbergerre - amit ír azzal lehet, hogy van munka, de az eredmény sokkal jobb lesz.
9mck - Ernő
Is. Az 162,000MHz volt, de onnan elpaterolták az OVIT-ot, most 166,725. Meg az ÉDÁSZ-tól, több csatornával. Van még pár Titán is, de sajnos az FM301-ekből kimaradtam...Elvitte valami őrző-védő banda kilóra. Sajnos. Jók a Titán vevők is, de az a mínuszos tápfesz...
Most (19:36) hagytam abba a munkát mára, de már nem írok swr-mérést, mert elfáradtam. Megyek a boltba kajáért, aztán hazakutyagolok. Mintegy 6km a táv. Nincs már kézenfekvő tömegközlekedési eszköz, a sajátok meg mind bedöglöttek, autó is, bicikli is, maradt az edzőcipő mint jármű, de ez házhoz visz! És terepjáró.
Mindenkinek szép nagy napfoltokat kívánok!
Sch.
Jól rémlik. Szép iránycsatoló és nagyon érzékeny alapműszer. Van egy példány belőle otthon (mármint az egész FM40-160-ból) nosztalgiából kifolyólag leginkább, de bizonyos nőszemély egyre erőteljesebben morog miatta. Lehet, hogy disznót győz a lúd(liba), és fölteszem a padlásra... Pedig még eredeti 160 megás szerkezet, a cégből örökölve. Most éppen hangfrekvenciás vevőket örököltem, szép 30 amperes bistabil relékkel, amik egyetlen impulzussal működnek, nagyon csendesen. És ha valaki (airband!!!) tunert épít, akkor ZPD33 precíziós zenerdiódáét se menjen a boltba, mert az is van bennük, mondhatni kilószám.
Sch
Sch! Várom a folytatást (hogyan használjuk c. fejezet)..
És köszi az eddigieket!
Most néztem, hogy lehet, hogy nem éri meg házilag elkészíteni, mert:
mutatós műszer: 2700 Ft, műszerdoboz: kb. 1000 Ft + munkaidő.
Ezzel szemben láttam gyárit, amiben van Watt-mérő is, 5 rugóért.
De "nem volt kedvem" megvenni. (Anyagilag nem :)))
Célszerű egy kis mechanikai munkával folytatni, azaz a dobozba beleszerelni a deprez-műszert, a potmétert, és a kapcsolót, továbbá a két koax-csatlakozót. A koax-csatl. aljzatokat a doboz hátuljára rakd, akkor nem lesznek útban a kábelek később. A távolság a két csatlakozó között 5-6 centi. Közéjük forrasztod be a koaxot, értelemszerűen a meleg eret a csatl. belső érintkezőjéhez, a harisnyát a csatl. testéhez mindkét végén. A koax majd U-alakban helyezkedik el a két csatlakozó között. Ez azért jó, mert így a mérővezeték két vége és a középpont közelebb van egymáshoz. Ha már ennyire vagy, mindjárt bekötheted a műszert: negatív végét a testre (célszerűen a koax közepén kialakított elektromos nullaponthoz vezetett merevebb csupasz dróttal), pozitív végét a potméter csúszkájára. A potméter egyik végét a testre(nullapontra), másik végét az átkapcsolóra kötöd. A potit úgy kell bekötni, hogy a balra teljesen lecsavart helyzetben lévő csúszkával érintkező fele legyen a testen. Talán kicsit bonyolult vagyok: így ha "felfelé" csavarod a potit, nő a műszerkitérés.
Az átkapcsoló bekötése: van a kapcsolónak egy mozgóérintkezője, amit a kapcsoló működtetésekor ide-oda vált a két állóérintkező között. Nos, erre a mozgóérintkezőre kell kötni a potit, a két állórintkezőre majd a diódák jönnek.
Be van tehát fűzve a koax rézharisnyája alá a mérővezeték. Most visszaegyengeted szépen a harisnyát, és egy vonalzóval kiméred a közepét. Ide forrasztasz óvatosan (gyorsan, hogy ne égesd/olvaszd össze a dielektrikumot) egy darabka drótot. Most a két ellenállás következik (amik ugye 100-150 ohm körüliek, őket a hurok egy-egy vége és a középpont drótja közé forrasztod. Most a diódák jönnek. A dióda üvegtokos, henger alakú, egyik oldalán van egy fekete gyűrű festve. Az a katód, jól meg kell jegyezni. No most a jelöletlen végét a diódának a mérőhurok és az ellenállás közös pontjára kell forrasztani, a katódot, a csíkos végét az átkapcsoló állóérintkezőjére. Hátravan még a két hidegítőkondi, ami 1-10-100 nanofarados (ami éppen van kéznél, nem fontos a pontos értéke, csak az a dolga, hogy a nemkívánatos nagyfrekit levezesse még a műszer előtt). A dióda katódja és a földpont közé kell őket rövid úton bekötni.
Alighanem készen is vagyunk.
Most folytatom a főnököm által óhajtott táblázat kitöltését, a hogyan mérünk a következő részben, de lehet, hogy azt le se kell írni?
Most vettem észre, hogy az előző részben egy b-vel írtam a vastagabbat. Ecce homo, egy sör...
Bocs, hogy pénteken nem folytattam, de van az embernek főnöke...aki persze mindig akkor talál ki valami nagyon sürgőset és fontosat, amikor éppen nem kéne...
No, most folytatom.
Küldtem e-mailt az indexes címre, a portéka megérkezett. Részletek a levélben.
Edison!
Vagy egy tucat SMD IC-vel meg lehet oldani a problémádat, de azok az IC-k igen drágák. Többek között a Philips és a National Semiconductors gyárt ilyen céláramköröket.
Lehet, méghozzá nagyon egyszerűen és olcsón.! Szerezzél be egy 20-25 centis koax-darabot, egy 100 mikroamper körüli alapműszert, két diódát (lehetőleg germániumot, pl. OA 1161 VAGY aa117 stb.). A koax ne vékony RG58 legyen, hanem vastagab. A fekete pvc burkolatot vágd le róla. Ezután be kell fűzni a rézszövet alá egy vékony, műanyagszigetelésű drótot.Ez lesz a mérőhurok. Úgy lehet egyszerűen aládugni, hogy a rézszövetet a két végén megfogva finoman összenyomod. Akkor fellazul, be lehet alá dugni a drótot. Ez folytatásos regény lesz, mert most nincs több időm, de holnap folytatom.
Ja, valami doboz is kell, amibe szépen bele lehet applikálni a műszert, a két koax-csatlakozót, meg egy átkapcsolót, amivel az előre/hátra kapcsolást elvégezheted, és egy potméter is kell bele, végkitérést állítani. Kell még két 1nanó körüli kondi, nem kritikus, hidegíteni kell csak, meg két 50-150 ohm körüli ellenállás. Azt hiszem, ennyi az egész alkatrészigény egy egyszerű, de remekül használható műszernek.
Van aztán persze a másik véglet: a kétműszeres, külön mutatja az swr-t, külön a kimenő wattokat, van, ami mikrokontrolleres, és nem kell kapcsolgatni, kijelzőn mutogat mindent.
Maradjunk az egyszerűnél: holnap folyt. köv.
Sch.
Letöltöttem a cseh fiú rádiókártya vezérlő programját, és fel is installáltam (Win'98).
Megy rendesen, és maga a program nagyon jó, csak egy nagy gond van - a hardver gyenge: a műsorszóró adók mindenhol jönnek - az air sávban is. Minimum egy preszelektor kell hozzá, mert többek közt a tükörszelektivitása nagyon gyenge (Egy AIMS Lab kártyám van). Meg persze az air sávban AM vétel kellene. Mindenesetre ráálltam vele a Miskolci átjátszó frekijére (R2x), hátha meghallok valamit.
http://flesko.cz/ lapon ráakadtam egy rádiókártya vezérlő, és felvevő progira. egy csomó rádiókártyát kezel, pl sf16 fmr2-t is.
Namost a beállításokban van egy "advanced" üzemmód, amikor 60-és 160 MHz között lehet hangolni. Ha ez így van akkor elvileg lehetne a kártyával sok mindent fülelni ( persze a bemeneti 2-3 tekercset lehet, hogy buherálni kellene, na és ki tudja , hogy a kártya engedi e a CCIR től nagyobb frekit. Én rém lelkesen ki akartam próbálni, aztán szomorúan tapasztaltam, hogy PCI slot nincs az alaplamomon.... Ráadásul a vevő IC egy tea5712t, aminek komlett doksija is letölthető. Van hozzá 2 kerámia szűrő, de ha azt esetleg le lehetne cserélni az FM 05-165-ösök keskeny szűrőjére akkor még szelektív is lenne. Csak hát sok a lenne meg a ha és ki kellene próbálni...... De ez kifejezetten lusta "konstruktőröknek való lenne....
Van valakinek elfekvőben lévő CB antennája? Lehetőleg olyan, ami erkélyre kirakható,
esetleg mágnestalpas autóantenna, de semmiképpen sem olyan, aminél a kocsi fém része is
antennaként viselkedik, mert azt nem tudom kitenni az erkélyre.
Ezen kívül örömmel vennék építési leírást is CB antenna készítéséhez, mert egy bolti antenna
5-7 ezer forint.
Harmadik kérdés: Hol lehet 50 Ohmos koaxkábelt venni, ami vastagabb, mint az RG58-as,
és nem aranyárban van.
Megnéztem a kapcsolást, Edison. Összevetve a sajátommal, az én tuner-egységem egyszerűbb, amaz bonyolultabb (külső LO., bemeneti előerősítő), ám annak az AM/KF része egyszerűbb, igaz zajzár nincs is benne.
A TV-tunerre épülő AM(!)/FM vevőt végre felélesztettem a hétvégén. Az airband-et, és az egyéb adásokat jól lehet venni. A TDA8192-re épülő hang-KF az első bekapcsoláskor egyből működött, a három tekercs, ami az áramkörben van, hangolás nélkül is kitűnő vételt biztosított. A "tömbvázlat":
Csak a hang-KF-et kellett megépíteni, a többi adott volt. A TDA8192 gyári tesztkapcsolását építettem meg, az adatlapjában található a rajz. Már csak be kell dobozolni...
Schlumberger!
Ami a tekercsekre adott tippedet illeti, szokás szerint igazad volt ! :-)) Igaz, az egyik tekercs kivitelezését lehet, hogy másként kellett volna megoldani. A részleteket estig elküldöm e-mailben.
A rendőr nem veszi el, ui. nem is ismeri, azt sem tudja, mi az. Még a saját URH-ikat is alig ismerik. Egyedül akkor lehet gondod, ha a HIF tényleg berág, és mérni kezd USB-n.
Helyreállt már a levelezés nálatok? Hétvégén nem leszek netközelben és néhány feltett kérdésemre jó lenne, ha még ma tudnál válaszolni. Este fél hatig leszek bent. Ha nem megy mailben, és ráérsz, akkor hívj fel. (Mindezt ne sürgetésnek vedd, csupán hétvégén barkácsolnék azzal a kapcsolással, amit küldtem.)
Kedves Latya!
A kiwwi sajnos nem jó... A schlumberger@index.hu viszont működik.
Nem prolan, de a Gyulay Petya mellett van az irodám. Én távmérésekkel foglalkozom (TVE, ÉBEM rendszerek gazdája vagyok). De érdekelne, hogy a prolan DCF külső antennáját, ill. rádióvevőjét hogy lehet kívülről megtáplálni, hogy otthon tudnám ellenőrizni, mekkora a jelszint. (Borisz Jelszint). Nem akar rendesen működni ugyanis az ébresztőm, nagyon ritkán szinkronoz.. Van itt a Petyánál egy tartalék, megmérném vele a térerőt.
Valaha OVIT-os voltam, a VLMO "kihelyezett tagozatát" alkottuk két kollégával.
Régi szép idők...Akkor még a fagyi is hidegebb volt, ahogy HA1TS szokta mondani.
Sch
Schlumberger! Neked Jó a kiwwi-s mailod? Mert ugye az tudtommal kifújt. Szóval én is inkább a régi épületet, meg a másik huszon alaphálózatit látogatom telefónia ügyben. csak nem PROLAN?
Köszi az infókat mindenkinek.
Most így egyben válaszolnék mindenre:
A Stalker mennyiben tér el a Granttól műszakilag?
Voltam Kispesten egy CB szaküzletben, de a nő elkezdett parázni, hogy
ez be van tiltva, meg "Elveszi a rendőr,ha a kocsiban meglátja".
Erre mondtam neki, hogy szerintem azok nem foglalkoznak ilyennel,
arról nem is beszélve, hogy majd biztos képesek megkülönböztetni, hogy CEPT-es,
vagy nem CEPT-es a rádió... Nekem különben is a lakásba kellene, mert a haverokkal
akarok dumálni, de még nekik sincs, tehát minél több, annál jobb.
A PMR rádiók szerintem gagyik, és drágák is. Akkora távot a fixfrekis kis CB-m is át tud hidalni. (2 utca belvárosban.) Az egy TEAM termék, de Conrad logóban. Németországban vettem, 2 db 20 DM volt.(Raktárseprésből maradt.)
A QTH, ahol a 24 emeletes van Szolnok, de ezt azt hiszem, már írtam.
Huhh, ennyi így sűrítve...
Helyette rám akartak sózni még anno egy LM1035-öst, azt állítván, hogy az is ugyanazt tudja, de nem. Szóval, ha venni akarsz belőle, akkor ragaszkodj a 1036-oshoz! Az adatlapját a www.national.com oldalon találod. Persze, előbb rá kell keresni.
Sch!
Természetesen rád is vonatkozik a felajánlás! :-)
Tehát - főúr - volt egy "Mhz"-em, egy egy "buzasör"-öm, és egy "ezetúl"-om, az annyi mint 3 Paulaner, na meg a korábbi felajánlottal együtt az már legalább 4 üveg! Jelölje meg kérem a helyszínt és az időpontot, és állok rendelkezésére!
(Most akkor azt nem tudom, hogy vajon én fogok-e hamarabb előfordulni a győri képviseletünk környékén, vagy Ön az itteni augusztusi amatőrtalálkozón, de majd biztos megoldjuk valahogy... :-).
Igaz ami igaz, rég volt az már, amikor a dicső szabadszállási MN-7038-ban meg kellett tanulnom a tízujjas gépelést, hogy a főnököm helyett én tudjam írni a jelentéseket! Ma jó, ha három-négy ujjal megy a dolog, - arra azért még élénken emlékszem, hogy: A-S-D-F, J-K-L-É, de a többit talán borítsa a feledés jótékony homálya...
A CB-k 10 m-es átalakításának nagy divatja volt erre felénk, 2-3 klubtársam megcsinálta a "nem hivatalos" DXCC-t mindenféle "maszek" hívőjellel,(nekem is van vagy 35-40 országból QSL lapom valahol valamelyik fiók mélyén), és páran pont emiatt lettek hivatalosan is hívójeles rádióamatőrök, mert akkor még (ha jól tudom) a 2 m-hez "járt" a 28 MHz is. (Most meg vizsgázhatsz 2 évente, és "fejlődhetsz" rendesen felfelé...:-)).
Tegnap - lehet, hogy a nagy melegtől? - teljesen feléledt az R4-es csabai átjátszó, ami eddig csak fű alatt, alig 1-es S-értékkel volt hallható nálam, (a konyhában, egy mágnestalpas GSM-mobil antennával a 3 méter magasan lévő gázcsövet ellensúlynak használva), most 6-os signal-lal itt volt, hallottam néhány temesvári magyar op.-t forgalamazni itteni amatőrökkel, és utána a Jász-Kun Klub (?) magnóról bejátszott "műsorát", riportokkal, beszélgetésekkel. Nekem ez (mint kezdőnek) teljesen új volt, de azért emlékeztett az "egykori szép időkre", amikor a ROE-tól kazettán kapott havi tájékoztató anyagot én is (mint klubtitkár) így játszottam be az USB 32-n, hétfőn este 9-től...
Ez az R4 úgy fellelkesített, hogy este 11-kor még kocsiba vágtam magam, és kimentem a város szélére, és nagy örömre - kb. 40 km. légvonalban - kézből, fél Watt-tal, gumiantennával nagyon szépen tudtam indítani az átjátszót, amit ott természetesen +10-es értékkel tudtam vételezni. Ha lúd, legyen kövér, átkattintottam az R1-re, (Galyatető), és 8-ból két esetben elindult...
Nem tudom, a topic-lakók közül tapasztalt-e valamelyikőtök ugyanilyen jó terjedést az ország más részében, de biztos, hogy nagy szerepe lehetett mindebben a Kárpát-medencébe beáramló meleg légrétegeknek.
Ezennel meg is kérdezném a tapasztaltabb amatőröket, milyen körsugárzó antennát szereljek fel, ha már végleg kitavaszodik, (Trio Star?), és várnám a tippeket is, hogy hol, mennyiért lehet hozzájutni egy ilyen antennához?
Na, indulnom kell a "nagyfalu" irányába, mindenkinek szép napot! :-)
Ecce
Majdnem! Az erőmű mellett van egy 400/120/35/20 kV-os alaphálózati alállomás is Litéren. Az erőmű külön cég lett (pénzmosoda, de ebbe ne menjünk bele...) Én az alállomásra megyek, van ott távmérésünk, ott döglött be egy METS-MD adatgyűjtő. Tegnap hoztam egyet a Ganzból, Gödöllőről, ma kicseréljük Litéren, a leszerelt meg megy vissza a Ganzba, megnézik mit tett tönkre a túlfesz a soros port körében.
Ha jól emlékszem, te már csak múlt időben 750???
De most már indulnom kell
Sch
Ma Gödöllőn jártam, és érdemes volt hazaérkezve még benézni ide (amellett, hogy muszáj volt még a főnököm asztalára letenni a csütörtöki előadás anyagát. Mert ő azt még látni akarja). Nagyon jót derültem ecce homo hozzászólásán. Kár, hogy rám még nem vonatkozik a búzasör , mert "Felajánlok ezetúl"
(nem buzasör!!! búzasör :-))))) ) (az Orionos hozzászólásban)
Nekem is van egy Grantom, amit én sose használtam, mert nem volt sose cb-engedélyem. Hogy hogyan került hozzám? Az egy külön sztori. Valaki, aki becsempészte (akkor még), nagy örömében Mosonmagyaróvár után egy parkolóban megállt pakolni. És ottfelejtette...Egy kollégám meg megtalálta. Aztán megalkudtunk. Gondoltam, áthangolom 28 MHz SSB rádiónak, de aztán nem volt szívem hozzányúlni.
Airband!
Megvannak az LA-IC-k mind a ketten. Megkeresem a két TCA-t, mert -mivel nem nyilatkoztál a múltkor- azokat már valahova elraktam. Ha megtalálom (1-2 nap biztos beletelik, mert holnap Litérre megyek, csütörtökön előadást tartok Győrben (nyakkendő, szép ruha, brrr, nem jöhetek farmerben), és arra még készülni kell. Szerencsére a powerpointos részét megcsinálta a kollégám.
No, dologra!
Holnap estefelé megint benézek ide, mert itt jó.
Ja, és megvan a búvár is!
Sch
Airband!
Hát, "teve van egy-pupú, van két-pupú, van négy-pupú, sőt több..." :-))
Búzasör van Franziskaner, van Paulaner, van Oberdorfer, van Münchner Kindl, van Ilser, van Erdinger, - sőt több... :-))
Bár Sch. úgy tudom a Paulaner-t szereti, tehát akkor maradjunk ennél, bár én személy szerint a csatos-üveges Oberdorfert is kedvelem, némi citromkarikával vegyítve...
Na tessék, most összefutott a nyál a számban, de hát ma még vezetnem kell... :-(.
Ha küldtél nekem emilt az adataimnál látható címre, légy szíves ismételd meg a mis@posta.net-e, mert jelenleg a másikat nem tudom elérni. (Tényleg: ki tudja, hogy lehet átírni az "adatok"-ban látható emilcímet egy újra..?)
DJ Szegecs!
CB-ügyben lehet, hogy talán tudok segíteni, mert van itt a "fiók mélyén" :-) 2 megkímélt Stalker IX-es, (az egyik még 1983-as, talán az első fekete előlapos volt az országban, a lá Peky Funk), de ha Grant kell, akkor esetleg körülnézek a volt 27 MHz-es (látod, Sch? :-)) klubtársaimnál, hátha valakinek megvan még, és eladná...
Szóval akkor merre is van az a toronyház? A héten és a jövő héten valószínűleg megyek majd arra, ha a 4-es úton Abony felé útbaesik a QTH-d...
Persze ha korszerű, CEPT-normás, szabadon és engedély nélkül használható rádiót akarsz, vegyél PMR-rádiót. Majdnem olyan, mint egy 23 cm-es sávban működő amatőr rádió, az 500 mWatt-tal kézből talán összejön 3-4 km, ha pedig egy körsugárzót is felteszel hozzá a tetőre, biztos, hogy jóval több. Nincs zaj, nincs külföldi QRM, mint a 27 MHz-en, (Sch? :-), és előbb-utóbb talán mással is fogsz tudni beszélni, mint az ellenállomásod... bár ez nem biztos, hogy mindenki számára annyira kívánatos manapság...:-)
Errefelé napközben a CB-sávon már alig lehet hallani magyar forgalmazást, kivétel még az USB 40, ahol azért még sok kamionos és útonlévő "lakik", de őket nem hiszem, hogy nagyon érdekelné a január óta életbe lépett CEPT/HIF szabályozás. Ők eddig is adtak "fent", "lent", meg "még-feljebb", sőt, már szinte 28 MHz-en is, ahová pl. egy Jackson vagy egy felspécizett Superstar stb. el tudott menni, és tudták, hogy soha-senki el nem kapja őket. Főleg, ha pont mobiloztak valamerre...
Üdv mindenkinek!
Egyetlen logikus magyarázata van az elgépelésnek:
rossz a SHIFT billentyűd, vagy begörcsölt az ujjad, és egy pillanatra fentebb engedted a bill.-t :-)) !
Amúgy milyen márkájú az a búzasör? Mer' ha valami minőségi, akkó' átnézem mán én is aztat a szöveget...
Tudtam!! Tudtam!! Tudtam!!!!!
Tudtam, hogy bele fog kötni!
Sch!
Megszámoltam: az Orion frekimérős hozzászólásomban 10-szer (tízszer!!) írtam le helyesen hogy MHz vagy kHz, - olvastam én, kéremszépen, hogy tettél már korábban is (nagyon helyesen!) ilyen helyesbítést, - és tessék, pont egy helyen, a Radio Free Europe-nál elrontottam, és rögtön kiszúrtad!! :-)
(Pedig - ha lehet - én is "mániákusan" igyekszem ügyelni a mértékegységek - és egyáltalán, az összes szó - helyesírására, de ez a hiba becsúszott.)
Felajánlok ezetúl minden ilyen hibáért a felfedezőnek egy üveg búzasört! :-))
Most megyek, mert kihűl az ebédem!
" Szabad Európa magyar adásának frekije (5.985 Mhz)"
Nahát, te is hallgattad? 7.115 MHz-en (nem Mhz!!!! MHz) sokkal jobban szokott jönni napközben.
" elfogyott a buza-söröm" ez bizony súlyos gondatlanság!!! Tessék nagyobb raktárkészletről gondoskodni. Csak azért, hogy gyorsabban menjen a munka.
A dossziém azóta se jött elő...
Sch.
"Rejtélyes nekem az, hogy Magyarországon mindig is milyen titkolózás és misztika kísérte a hivatásos rádiószolgálatok frekvenciáit, de a különös az, hogy ez máig is megmaradt - bár már akárki hozzájuthat ezek vételére alkalmas készülékhez."
Maximálisan egyet értek veled mindenben! Titkolni egy frekvenciát olyan, mint elrejteni a karácsonyi ajándékot a gyerek elől. Ha kellően kitartó és kíváncsi, úgyis megtalálja! Egy áramkörépítő, akinek nincs elég pénze megvenni egy scannert, az épít egy vevőt, és türelmesen figyel. Azt pedig szinte lehetetlen ellenőrizni, hogy ki mit hallgat, hiszen jelet nem sugároz. Sajnos a legtöbb döntéshozó többet élt a múltban, mint az ébredező demokráciában, és ez a "logikus" döntéseiken egyértelműen látszik. Egyébként tőlünk kicsit nyugatabbra csak az nem talál egy-egy frekvenciajegyzéket, aki nem akar. Legalábbis ami az Internetet illeti. És azok az adatok legalább naprakészek! Nézz meg egy hazai airband frekitáblázatot, és vesd össze a tartalmát a jelenlegi állapottal! Idejemúlt, pontatlan és hiányos adatokra lelsz. Ha valaki készít egy ilyen táblázatot, legalább annak tartalmát szavatolja, nem? Erről ennyit!
Kedves Airband!
Rejtélyes nekem az, hogy Magyarországon mindig is milyen titkolózás és misztika kísérte a hivatásos rádiószolgálatok frekvenciáit, de a különös az, hogy ez máig is megmaradt - bár már akárki hozzájuthat ezek vételére alkalmas készülékhez. Kb 20 évvel ezelőtt nagy kihívás volt, hogy a rendőrség által használt beszédtitkosítást feltörjem - 1 napi munkámba került minössze. (Ma már nem alkalmazzák és nem is titok a módszer.)
Egy jóbarátom kb 10 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy legális módon kivándorol az USA-ba, most Chicago-ban lakik, és elmondta, hogy arrafelé ez egyáltalán nem titkok ezek a frekvenciák, hanem ellenkezőleg - hivatalos kiadványban bárki számára hozzáférhető minden reptér minden szolgálatának frekvenciája. Jó ha mindenki tudja, hogy hol ne rádiózzon, még akkor sem ha kalózkodik. Igaz, hogy náluk 200 éves a demokrácia, nálunk meg még 1 sem.
9mck - ernő
Ha valaki rendelkezik eladó President Grant, vagy ehhez hasonló kaliberű CB-rádióval, kérem,hogy keressen meg emailban.
Elvileg ezek jan.1-től nem használhatóak, de azt úgysem lehet megtudni, hogy X.Y. milyen rádióval nyomul az éterben, nemde?
Megtört a jég!!! Na, nem a vizeken, hanem a légiforgalmi irányítók topicján. A 2252-es hozzászólástól a hazai és a szomszédos országok frekvenciái szinte "repkednek". Részletes felsorolást láthattok, amíg ne-adj-isten el nem tűnik onnan valahogy.
Úgyhogy akit érdekel, az gyorsan nézze meg.
Az elmúlt napokban nem igazán jutottam netközelbe, a hozzám intézett kérésekkel/kérdésekkel csak most kezdtem el foglalkozni. Ígérem, hogy bepótolom az elmaradásomat, de már megint mennem kell. Később még írok Nektek!
Rögtön egy újabb helyesbítés: (úgy látszik, tényleg késő van már...:-)
Természetesen a szentesi Kossuth (66.29) vételekor nem 66.3 hanem 66.2 és a kis "pötty" látszott, és ha tovább hangoltunk, akkor nem 67.0 következett, hanem 66.3 majd 66.4, és csak jóval később a 67.0 MHz.
Hiába, a "számtan" elsős koromban sem volt erősségem, hát még így 40 felé... :-)).
Edison!
A kis-Orion tuner frekimérője elég érdekes megoldású volt, leírom, ha nem ismerted volna, - én 84-óta nyüstöltem egyet egészen tavalyig.
( Nagyon jó kis vevő volt, 1,1 mikrovoltos érzékenységgel, amihez párosult még nálam egy 7 elemes Hirshmann-Gorenje CCIR antenna távtáplált FET-es fejerősítővel, a hangminősége is nagyon tisztességes volt, /sokat hallgatom a Bartókot,/ - de meguntam a sok "tekergetést", és szert tettem egy hasonlóan kitűnő hangú, de már szintézeres VT-7300-ra).
Az Orion kijelzője egy "3 és fél" digites LED-es kijelző volt, (vagyis nem volt teljes ez első digit), szerintem eredetileg egy digitális órahoz tervezték. Az első számjegy csak egy "1"-es volt, utána pedig 3 db. 7 szegmenses következett, tehát ha minden szegmens világított volna, akkor "l8:88"-at lehetett volna látni.
A kettősponton kívül volt még egy-egy "tizedesjel" az első és második, illetve a harmadik és negyedik karakter között, tehát nem volt gond kijeleznie pl. a CCIR-en a 107.3-at, (Szentes Bartók) frekijét. Az OIRT-on már kicsit nehezebb volt a helyzet, mert ott a csatornaraszter nem 50 kHz, hanem 30 kHz, vagyis pl. a Kossuth mind a mai napig a 66.29 MHz-en ad, és ekkor a kijelzőn csak a 66.3 látszott, de: volt még egy kis "pötty" a legutolsó számjegy után, középen, ami ha nem világított, akkor a 66.01 és a 66.49 MHz "között" volt a vétel, ha pedig fénylett, akkor átbillentél a "felső" 50 KHz-re, vagyis valahol 66.50 és 66.99 között volt a vevő. Ha tovább hangoltál, akkor átváltott 67.0-ra, és kis pont ismét nem világított, egészen 67.5-ig. A forgókondis hangolás miatt ez nem okozott különösebb gondott, és az "Auto Servo Lock"-nak elkeresztelt AFC 2 másodperc múlva amúgy is pontosan frekire húzta a vevőt, ha +-70 KHz-re megközelítetted. Rövidhullámon pedig a kis pötty 5 KHz-et jelzett ki, tehát az egykori Szabad Európa magyar adásának frekije (5.985 Mhz) 5.98-nak látszott, plusz a "pötty". :-)
Tehát van egy komplett, frekimérős rádiónk, aminek - ha kicseréljük benne a szűrőt egy kellőképpen keskenysávúra, (Sch. majd kiókumlálja) - igen jó szelektivitása is lehet(ne), de a frekimérő felbontását kicsit át kellene szabni. A kijelzőt a helyi oszcillátor működteti, de ha az airbandon kívánatos kijelzés felbontását nézem, akkor ott egy 6 számjegyű kijelző kellene, hogy pontosan kijelezhesse pl. a Sch. által említett ACARS frekiket, mondjuk a 131.725-öt. De vegyük pl. a 124.650-et (VOLMET Bp). Ha ezt akarnám kijelezni a "kis-ORION"-on,(itt már elég lenne az öt digit is, az utolsó nullát nem számítva), de ezen a kijelzőn "csak" 124.6 látszana, és a kis "pötty", ha megelégszünk azzal, hogy ez egyenlő a 124.65-el.
Viszont itt van a kezemben a kis Yaesu, aminek az AIR-sávban gyárilag beállítottt csatorna-rasztere 20 KHz, viszont a 25 KHz-es raszterrel (jelenleg) minden hallani kívánt freki lefedhető. Tehát az lenne jó, ha a kis "pötty" ennyit jelezne, - de akkor számolni kellene hangolás közben, mert 124.600 után először 124.625-nél jelezne, majd 124.650-nél, utána 124.675-nél, és ezután már 124.700 következik, és így tovább... Ennek úgyis csak akkor lenne jelentősége, amikor "vakon" hangolunk, (vagy inkább "siketen"? :-) - vagyis amikor pont nincs forgalmazás a hallgatni kívánt frekin, és oda akarunk találni. A kijelző meghajtója a már korábban jelzett orosz IC mellett még egy 74LS90, tehát biztosan át lehetne "programozni" a felbontást, ha már az oszci 110 MHz felett rezeg... És akkor lenne egy relatíve olcsón megszerezhető és könnyen átalakítható airband-vevőnk, ami egy tisztességes forgókondival hangol, és minden más (tápegység, térerő-kijelző, doboz, stb.) eleve adott.
Ja, és egy helyesbítés: az a "bizonyos" freki helyesen 120.250.
Sch!
Új adatok "feldolgozás alatt", de közben elfogyott a buza-söröm, de majd holnap pótolom a készleteket... :-)
Kellemes hétvégét mindenkinek!
Mivel video-KF IC, legalább 40 megáig "hivatalból megy."
milyen hatótávolságú vétel lenne várható attól a vevotol pl. egy háromelemes Yagival ?
nem biztos, hogy célszerű a Yagi. Ide inkább körsugárzó antenna kell, hiszen repülő erről is jöhet, arról is jöhet. A kolineáris antenna (NEM kollineáris!) antenna azért nem jó választás, mert az a nyereségét úgy szerzi, hogy felfelé nem sugároz, csak egy tórusz-szerű térrészben, azaz nem lát felfelé, tehát a repülők vételére nem előnyös. Sokkal jobb választás a quadrifiláris helix antenna, aminek a sugárzási karakterisztikája kissé benyomott félgömbhöz hasonló. Hogy fent be van nyomva, nem nagy baj, ha a gép épp a feje fölött van, úgyis nagyobb a térerő. Elrettentő neve ellenére nem bonyolult konstrukció, néhány méter radiátor-rézcsőből megépíthető. Majd teszek be linkeket, de sajnos most nem tudok, elérte a kék halál a másik gépemet, pedig most archiválnom kéne egy csomó mérési adatot. Ezért most nem érek rá.
Airband, erről a gépről nem tudok postázni, de majd találok megoldást holnapig.
TDA440:
Monolithic Integrated Circuit
Applications:Video IF Amplifier for colour and monocrome television receivers
Táp: 10-15 V max., pin13
Milyen adatára vagy kiváncsi konkrétan ? A katalógusban (papir formátum) itt 7 oldal van róla angolul/németul.
De pl. a maximális használható frekvenciát nem találtam.
Az Interneten elég sok helyen találtam 30 KHz sávszélességu szüröt, talán valahol kapni is lehet idehaza.
Nekem csak 18 KHz-es van, ami esetleg az airband-ra lenne OK.
Áthangoltam a tranzisztoros rádiót airband-ra.
Sajnos nem tul érzékeny,meg aztán egy stiroflex forgóval áthangolni 100 0 csatornát nem az igazi, de néha hallottam benne 1-2 forgalmazást.
Alaposan átnézve egyre jobban tetszik nekem a Hetényi L. féle vevo az RT ÉK/1995 -bol, csak egy digitális skála nagyon kellene hozzá.
Kérdéseim:
milyen hatótávolságú vétel lenne várható attól a vevotol pl. egy háromelemes Yagival ?
A forgókondis hangolás miatt nem túl nehézkes a megfigyelés ? Tekintve hogy itt nyilván nagyon szakaszos a forgalmazás 1-1 csatornán. Egy varikapos hangolást egyszerubben ki lehetne egésziteni egy automata szkennelo funkcioval.
Ecce homo, egy otlet az Orion tuner átalakitásához:
ha már ugyis a 100 Mega felett indulna a mérés, akkor az elején az 1-t nem kéne kijelezni, igy finomodhatna a kijelzés. Feltéve, hogy a legelsö digit teljes, de a rovidhullám miatt gondolom, hogy az.
Airband!
Sajnos, sok! Akartam mondani, hogy írj egy fax-számot, úgy egyszerűbb az ügy. Beszkenneltem az este néhány oldalt innen-onnan, majdnem 1 Mbyte. Részletekben küldöm, ahogy a múltkor. Én meg valszeg nem leszek neten hétfőig. Maradt még faxolnivaló akkorra is.
Dacia 1300 könyvet találtam, nem 1310.
Régebbi eresztés a tba 400 kf-erősítő, csak már nem lehet hozzájutni. Az is kellemes ilyen célra. Persze mit ér, ha már nincs...
Nálunk nem esik. SÜT A NAP!!! Végre. Mert már hetek óta nem láttuk, hogy van-e egyáltalán.
Ecce homo! már hiányoltalak.
Az orion-torony: valóban szépen megcsinált szerkezet. Ugye, ha rendesen meg van tervezve, és bele van téve ami kell bele, akkor lehet jó szerkezetet gyártani. Szűrőcserével megoldható a szelektivitás javítása, van annnyira stabil az a gép, hogy elbírja a keskeny szűrőt. Egyébként én is épp a múlt héten bogarásztam a régebbi irodalmat, és én is találkoztam az Orion-toronnyal. Meg is akadtam a forgókondin! Igen, úgy lehet szelektív, jó rádiót csinálni.
Kiegészítetted-e már a fájlt a helyi jellegű specialitásokkal? Ha igen, elpostázhatnád!
Ma lehet, hogy csak 3-ig vagyok.
Üdv mindenkinek! (Sajnos nem volt gépem, és ki kellett hagynom egy-két hetet. Kellene mostmár egy állandó gép, de hát tudjátok, suszternek...:-)).
Azért nagyjából figyelemmel kisértem a Sch. és Airband "monológját", :-) - (de semmi gond, közben szépen szaporodtak a résztvevők), - és a lehetséges frekimérővel illetve a a TDA 440 vagy A244D-vel kapcsolatban eszembe jutott egy ötlet airband-vevő témában: biztosan van köztetek, aki még emlékeik az anno 1983-ban megjelent "kis-ORION" torony tunerjére.
Ez volt az első frekimérős tuner kis szocialista hazánkban, egy jó kis ALPS forgókondival hangolt, és tudta a középhullámot, (520-1600 kHz), a 49 m-es rövidhullámot, (5,9-6,3 MHz), és az OIRT-CCIR FM sávot FOLYAMATOS hangolással, vagyis 66-110 MHz között mindent vett. (A www.polizeifunk.de-n leközölt frekik szerint Némethonban már most is jó lenne rendőr- és tűzoltó megfigyelőnek, - a szükségesnél sajnos jóval nagyobb KF-sávszélességet nem számítva...)
Előkerestem a kapcsolási rajzát, az AM rész egy A 244 D-vel és egy CFMQ 001 kerámiaszűrővel ment, az FM vevő négy (!) hangolt körös, 2 db. BF-961 dual-gate MOS-FET volt benne, a ferikmérő pedig (hála a szocialista hiánygazdaságnak) egy K 500-IE 137 programozható Made in USSR (СДЕЛАНО В СССР - ha még emlékszik rá az idősebb nemzedék...)IC volt. (Szerintem sok amatőr használta akkoriban...).
Az apronet-en gyakran előbukkan egy-egy ilyen rádió, kb. 8-10e. magyar forintért, - nem kellene elgondolkodni azon, hogy át lehetne-e alakítani? Igaz, hogy a szelektivitásán sokat kellene javítani, az airband sávon FM helyett AM üzemmód kellene, de tulajdonképpen benne van minden, még a frekimérő is... Ha a kb. 44 MHz-et átfogó FM vételi tartomány 110 MHz-nél kezdődne, akkor bőven benne lehetne a 2 méteres amatőr sáv is, átkapcsolható lenne szükség szerint AM vagy FM üzemmódra, - csak hogy lehetne megvalósítani a szükséges szűkebb KF-sávszélességet, illetve a frekimérő kellőképpen finom felbontású kijelzését...? Ez csak gondolat-ébresztő volt, lehet, hogy hamvába-holt ez az ötlet, és egyszerűbb új vevőt építeni.
Airband! Légy szíves küldd el nekem is a új kapcsolási rajzot, meg a dokumentációt, előre is köszi.
Ha valaki mostanában a "hírös város" környékén jár, érdemes belehallgatnia nemcsak a 122,000 Mhz-be (Tower), hanem a 120,025-ön akár még Fulcrum-okat is hallhatja, na meg Ádám "Joe", Németh "Germán" Zoli vagy Hegedűs "Gege" forgalmazását, háttérben a 2 hajtómű dübörgésével... :-)
Üdv: Ecce
Ma este fél hatig, holnap nem, hétvégén mindkét nap netközelben leszek. Leghamarabb tehát szombaton tudom letölteni a leveled, úgyhogy nem olyan sűrgős. A freemail-esre küldd! És ezer köszönet! Írd le, hogy milyen Dacia-s dokumentumokra akadtál (mármint ha volt ilyesmire időd mostanában). Felétek milyen az idő? Esik?
Megmentetted a füledet.
Meteo sávszélességű szűrőt sajnos sehol nem lehet beszerezni. Találtam egy angol céget, aki gyárt ilyet, de a magyar képviselője meglehetősen kendőzetlenül elhajtott, amikor kiderült, hogy nem 10000 darabot akarok venni, hanem csak rádióamatőr vagyok.
Lehetőségként: régi, csöves Storno rádiók abból az időből, amikor még 50 kHz volt a csatornaosztás. A mentők használtak ilyeneket. Hátha valami öregebb, csöves amatőrtől (nem hajléktalan, hi) még lehet ilyet felhajtani a fiók mélyéről, a padlásról...
Sch.
" a hangkártya felöl kell az villamos delej folyamát reákapcsolni."
Az ajánlott Cseh linket megnéztem,ök legalább leközlik a schematic diagramot is.
Bizonyos szempontból tényleg egyszerü dolog megrendelni egy kit-et, de némi plusz fáradsággal teljesen házi kivitelben is össze lehet hozni egy 137 MHz-es vevöt, esetleg airband sávval kombinálva.
Midenesetre még gyüjtögetem a kapcsrajzokat.
A legregebbi ilye leírásom az UKW Berichte folyóiratbol van.
Régebben még bejártam néha böngészni az Országos Müszaki Könyvtárba Bpesten, de az most tudtommal nem megy. Tudtok róla valamit ?
Meteorológiai vételre az ajánlott sávszélesség 30- 40 KHz, hol lehet ilyen szüröt kapni idehaza 10,7 MHz-re ?
Attiska!
Nem tudom, mi újság a kiskőháti átjátszóval - valóban már nyáron ígérték, hogy lesz, néhány hete néztem, még (vagy éppen) semmi nem volt. Éppen indulok haza ebédelni - megpróbálom elindítani 25W-al. Valóban jó lenne, mert nyugat felé az ad kilátást innen (vagy a Galya - de arra inkább nem is megyek).
9mck - ernő
Levélben pénzt küldeni elég rizikós, főleg külföldre
Igen DJSzegecs, sőt tilos is tudomásom szerint. Szerinte viszont nagyon biztonságos, és mindig megkapja, ám vannak furfangos megrendelők... Íme:
So far I do not use credit cards
for payment - I mostly use simply payment by cash sent by registered letter.
My experience shows that registered letter is nowadays absolutely safe - so
far no letter addressed
to me got lost (sometimes people pretend that the letter must have gone
astray, but in fact they did not send it.).
Other payment methods are rather lengthy and costly (bank transfer or
cheques -can sometimes take up to 15-30 days) and I ship the goods only
after it was paid for.
Qqberci: milyen jó lenne, ha érdekvédelmi szervezetünk elérte volna már a rádióamatőr holmik vámmentességét. Van rá példa, de valószínű, hogy ott rendesen dolgozik az ottani "MRASZ".
Nincs mese, itthon kell megcsinálni. Mármint a kitet.
Ha meg valakinek Meteosat vevő kell, nézzen be ide:www.emgola.cz/Info_angl.htm
Szép kis pll-es rádió komplett leírása van itt, és kitben is meg lehet rendelni. Írtam a bácsinak egy levelet, hogyér' aggya, íme a válasz:
Price calculation:
kit ( weather satellite receiver kits 137 - 141 MHz with LCD display): 77
EUR (no DEM!!! I accept only EUR). Transport cost (air post to an address
within Europe (Germany)): 8 EUR ( into materiality packet 500 gramme ) or 14
EUR (materiality packet 500 - 1000 gramme).
Total price: 77 + 8 EUR = 85 EUR
És ezért légipostán el is küldi. Azt nem tudom, ilyenkor a vámosok mit tesznek. Simán minta érték nélkül ( mert a manit előre kéri küldeni ajánlott levélben) bejön, vagy még rávágnak egy nagyot?
Sch
Attiska, az RT 1989. Évkönyv 98.-dik oldalán van egy optocsatolós ki/bemenetü pakettmodem, aszerint megoldhatod az illesztést.
De nálad még kellhet egy eloerosito is, és ezeket sajnos a gép, illetve a hangkártya felol kell megtápfeszelni, a modemrol nem szabad, hisz akkor nincs galvanikus leválasztás.
DJSzegecs, a következo oldalrol indulva részletes infokat találsz a 3m-es szabad (?) rádiózás müszaki tudnivalóiról:
Ja, 1,2V :) Igen 1200 baudos a dolog. Az erősítőtranyónak kell valami külön táp, vagy elég neki a modem 9V-ja?
9mck!
A 9xxx Andrásra (nem tudom a pontos hívójelét, aki ügyködik a Kis-Kőháti átjátszón) ki lehet akadva. :) Tényleg erről az átjátszóról nincs valami hír? Elvileg aug. végétől kellene üzemelnie.
Attiska, bizonyára 1,2 Voltot akartál írni.
A megoldás nyilván az, hogy egy tranzisztorral kicsit feler?sítjuk a hangkártyából kijövö jelet, és akkor simán meghajtja az optocsatolót.
Miskolc: 17emelet - de az csak leugrani jó.
Az avasi lakótelep - ahol lakom - kb 90 méter magasan van a város felett. Ukrajnára optikai rálátás van. 10mW-al stabilan lehet bejutni a helyi átjátszóra... 1.5W-al(2m) szimplex Miskolc-Nyíregyháza bármikor...stb. Ide is telepedtek a telefonos cégek! (A Westel450-el osztozom a tetőn - békességben! HI)
9mck - ernő
Az ország -tudtommal legmagasabb- lakóháza 25 emelet magas, Pécsen található,
de kb. 12 éve lakatlan, mert azt is "magyar módszerrel" építették...
Budapesten a legmagasabb a nagyvárad téri SOTE ház, ezt követi a Petőfi híd közelében lévő
Schönherz Kolesz (SCH) a maga 18 emeletével.
Az általam hivatkozott 24 emeletes tehát -elvileg- az ország 2. legmagasabb lakóháza,
Szolnokon található.
Gyöngyös és Debrecen mellett tudtok-e még olyan városokat, ahol ilyen nagyon magas ház van? Ja, még Veszprémben is van. Mintha Fészkesfehérváron is rémlene valami, a KÖFÉM mellett, de az mégse ekkora. Ki tud még?
Ez valami nagyon vad dolog, ez az 1,2 A-es érték. Az optocsatoló az egy LED és egy fényérzékeny tranzisztor házassága. Működik az már nagyon pici áramra is.
Ha gondolod, tudok neked küldeni egy nyákot, amit régebben használtunk a cégnél, mérésadat-gyűjtésnél. 16 darab MOC5007 típusú, Motorola optocsatoló van rajta egy rakás egyéb IC és alkatrész társaságában. Van belőle kilószám, már leszereltük azt a rendszert mert baja volt a 2000. évvel. Szívesen küldök, ha kell, írj egy emailt schlumberger@index.hu.
A hangkártyánál én inkább 775 millivoltra gondolok.
Sch.
Akkor én is fetennék egy műszaki kérdést. Adva vagyon egy rádiós modem, aminek az adásvonalának és PTT-jének nem szabad galvanikus kapcsolatban állnia a rádióval. A modem egy Baycom interface-t és egy hangkártyás részt tartalmaz, egy forgókapcsolóval tetszés szerint ki lehez választani. A PTT-t le lehet optocsatolózni, viszont az adásvonallal az a baj, hogy a hangkártyából effektív 775mA jön ki, és ha nem tévedek, az optocsatoló 1,2A-től nyit.
Milyen más ötletet ajánlotok az adásvonal leválasztására?
"Airband, küldtem neked egy érdekes kis kapcsolást: hiszed-nem hiszed, detektoros airband rádió!"
Gyakorlatilag egy ugyanilyen detektoros körrel én is próbálkoztam az airband-sávban, csak utána egy HF-végfokot tettem. Hát, a szelektivitása és az érzékenysége inkább az a bizonyos "no comment" kategória, de gondolom, hogy nagyon közel egy reptérhez lehet vele hallgatózni. Nálunk eleve két reptér is van, meg az a bizonyos 24 emeletes, ám én jó messzire lakom attól a háztól, ráadásul kertes házban. Semmit sem nyernék vele, ha ott laknék, mert szinte minden négyzetméterre jutott egy antenna annak a háznak a tetején. És némelyik tápkábelének a másik végén adó van.
Szóval, mankónak nem rossz az a vevő, bár nekem ez az elgondolás nem vált be. Azért köszi, hogy gondoltál rám.
Szerintem a 24 emeletesen nincs Westel felirat, viszont van egy sörgyári, és egy cukorgyári hírdetés, amit esténként ki is világítanak.
Azt hittem, Gyöngyös. Az persze nem megyeszékhely. Nem is tudtam, airband, hogy a te fatornyos QTH-don is van akkora épület... Ez nem sértegetés, nálunk nincs ekkora
Sch.
Airband, küldtem neked egy érdekes kis kapcsolást: hiszed-nem hiszed, detektoros airband rádió! A neten leltem valahol, már nem tudom az URL-t.
Van ez a liberalizáció, jönnek az új szolgáltatók, stb. Mit tudtok, lesz-e olyan szolgáltató, amelyik elfogadható áron biztosít telefonos elérést? Hallottatok-e már valamilyen konkrét díjcsomagról? Nyilván nem a Matávra gondolok, mert azt gyakorlatilag mindenki ismeri.
Szerintem a 24 emeletesen nincs Westel felirat, viszont van egy sörgyári, és egy cukorgyári hírdetés, amit esténként ki is világítanak.
A kalózrádiózást akik csinálják, azok szerintem két dolog miatt teszik:
Van akit a műszaki oldal érdekel, hogy lám, ő ilyet is tud csinálni, míg mások a műsorkészítés
miatt vágnak bele. Manapság legálisan nem nagyon lehet -sokak által vehető frekvencián- műsort nyomni.
Biztos senkit nem érdekelne, ha tengerészeti frekin nyomulnának az emberek, de azt meg ki hallgatja....
DJ Szegecs, értem, hogy lehetne, de minek ?
Na persze, ha gyerekkorodban kedvenc játékod volt a rabló-pandúr, akkor ez most lehet annak a felnottkori változata.
Mert egy kis eldugott völgyben levo, istenhátamogotti faluban nem sok vizet zavarnál vele, de egy nagyobb városban bizonyosan hamar kiváltaná a hivatásos iránymérök érdeklödését, a neten is olvastam egy-2 frekikommandós élménybeszámolót.
Aztán elkobzás, bírság...mi ebben számodra az üzlet ?
Szerintem klasszabb lenne, ha
eloszor szereznél egy URH A amatorvizsgát, és tudnánk beszélgetni,
(természetesen szimplexen, nem átjátszón),
és ingyen, nem úgy, mint telefonon.
Ha ez már jól megy, letennéd az URH B amat?rvizsgát,
Összehoznál egy FM ATV adóberendezést 23 cm-re, és nyomulhatnál televizión, legálisan a 24. emeletrol a kornyékbeli vállalkozószellemü rádióamatorok oromére.
Nos ?