A csütörtöki szurkolói ankét után készült fotón a tíz új futballista: Felipe Ventura, Mihai Minca, Pavlo Lukjancsuk, Temur Parcvanija, Teodorosz Beriosz, Roman Karaszjuk, Anderson Pico, Sassá, Vuk Mitosevics. A csapatkapitány, Lucas Bertucci adta át a mezeket a társaknak.
Hallottam ,hogy volt olyan, hogy fodrászból képezte magát utánpótlásedzőnek gyorstalpalóval.
Egy másik sztoriban a gyerek sportágat váltott fociról ,majd mikor visszaváltott kis idő után az edzője hüledezve látta,hogy fizikálisan sokkal jobb formában jött vissza és nem értette ez ,hogy lehet. Fogalma sem volt róla,hogy kell egy sportolót/focistát valóban megedzeni .
Vagy épp, hogy a gyerekekkel nem foglalkoznak egyéni szinten eleget. Csapatként játszatják őket miközben nem kapják meg a specifikus edzéseket,ami rájuk van szabva.
Általánosan elterjedt, hogy az ifi csapatokat az eredményeik alapján értékelik, mint csapatot ,így az egyéni fejlesztés elsikkad. A fizikailag erősebb játékosokat akiknek már magasabb korosztályban kéne játszani visszatartják,hogy meglegyen az eredmény, így persze a gyerek nem fejlődik.
Ami a magyar labdarúgás felső szintjét illetti ott sem jobb a helyzet. Számos volt légiós panaszkodott,h amikor kikerült nyugatra, mondjuk egy alacsonyabb osztályú együtteshez az edzések ,jóval intenzívebbek voltak, amihez nehezen, vagy nem tudtak hozzászokni. Taktikailag olyan dolgokat követeltek meg tőlük,amiket itthon senki nem követelt meg tőlük, nem magyarázott el nekik senki. Felnőtt profi szinten.
Ezért is buktak meg a volt légiósaink 90%-a mikor kikerültek. Fischer Palitól kezdve, Tisza Tiboron át ,Dombi Tibiig... Azok maradtak kinn, akiknek volt elég kitartásuk,akaraterejük, hogy leküzdjék ezt.
Ha megkapargatnánk a hazai "sztáredzők" tudását a múltban , a közelmúltban, kiderülne hogy teljes fehér foltok vannak náluk is,amikkel nincsenek tisztában. Nem véletlen ,h magyar edző a közelmúltban labdába sem tudott rúgni külföldön, akik sikeresek,azok mind kinnt szedték össze a tudásukat, a tapasztalatot az ottani rendszerekben.
Összességében szerintem a probléma,hogy nagyon kevés a felkészült szakember az utánpótlásban,aki átfogó tudással, látásmóddal rendelkezik.
De amúgy nemcsak ők a hibások,hanem pld a klubok vezetői, vagy a szülők. Nálunk a szakmai munkába beleszól az elnök, a szülő számonkéri az edzőt. Nyugaton mindent a szakember dönt el, ő szabja meg, hogy mi hogyan történjen. max a vezetőség elküldi,ha nem jönnek az eredmények, vagy nem jönnek a felnőtt csapathoz elég képzett fiatalok.
Ezért is nehéz megmondani,hol a hiba, mert minden szinten nem jól/nem hatékonyan működik a klubok,akadémiák,képzőegységek munkája.
Kéne egy központi, minden részletre kiterjedő követelményrendszer, hogy kinek pontosan mi a feladata a legmagasabb szinttől a legutolsó iskolai csapatig,ahol minden egyes gyerek számon van tartva és a tehetségek egyből kerülnének magasabb szintre. Mindent mérni kéne,minden szakembernek tisztában kéne lennie legalább az alapelvárásokkal,amiket a gyerekeknek át kell adnia . Ausztriában is így működik. Nincs elkallódott gyerek, mindnekit figyelnek,számon tartanak igaz ott hatalmas a verseny köztük már ifi szinten is. Csak a legkitartóbbak, legakaratosabbak,legjobbak, kerülhetnek feljebb.
Sztem nem nagy elvárás akár egy iskolai tanártól sem, hogy a taktikai,fizikális,pedagógiai felkészítési alapokkal rendelkezzen alapszinten,ami a korszerű nemzetközi trendekben megvannak, mégha nem is olyan minőségben, mint egy profi edző,de tisztában legyen,h mi a legfontosabb elvárás ma egy játékossal szemben.
5 hete volt a spanyol-portugál 3:3. Ha a 48-as vb után behoznánk a 96-os vb-t, és egész nyáron, vagy egész évben tartana a torna, akkor is ilyen gyorsan telne az idő? Mert akkor ki kéne próbálni.
látjuk a magyar foci eredményein, hogy mennyire tudják. a taktikának készségszinten, álmukból felkeltve is mennie kell, ez a nem cigány magyaroknak se jön össze, semmit se jelent, hogy itthon két fogalmatlan csapat meccsén mi játszódik le.
Más országokkal is el lehetne játszani. Hiszen a vb alatt egy országból "csak" 23 ember kell, és ugye nem nagyon van 1 milliónál kisebb méretű ország, talán most Izland. De még a 3 milliós Uruguay is mindig kiad jó csapatokat. Ez az 1 milliárdos Kínában miért nem sikerül? Vagy lehet, hogy mégsem ennyire egyszerű. Arra se lehet leegyszerűsíteni, hogy minden latinos ország tud focizni, az ázsiaiak meg nem, mert Dél-Amerikában is van Bolívia. Viszont lehet, hogy a több milliós Brazíliából honosítani lehetne egy egész vb-t. Szóval bonyolult ez.
valszeg azért,mert nem ismerik a taktikai elemeket, amiket senki sem magyaráz el nekik. a foci ma már jóval bonyolultabb sport, mint régen volt. a magyarok,ezért is maradtak le, mert nem követik a legfejlettebb vívmányokat az edzők.
tehát a képzést kell megújítani és megadni mindenkinek a lehetőséget,h benne lehessen. Ehhez pedig infrastruktúra alsóbb szinteken is, és képzett edzők/pedagógusok kellenek.
Mindkettő abból adódik, hogy nagyon szabad szelleműek. Eleinte ez előny, mert a begyakorolt látványos cselekkel a környékén élő egykorúak között jónak fog számítani. Viszont ezt továbbviszi, és nem állja meg a helyét egy olyan csapatban, ahol már taktikai fegyelemre van szükség az eredményességhez. Lehet, hogy még ott is látványosan cselez, és sokszor sikerül is, de ezzel közben eléri például, hogy visszazár az ellenfél, vagy lesre fut vki, akit előtte gólhelyzetbe hozhatott volna, stb.
Én több osztályban is játszottam, és bizony felnőtt szinten is meglátszik, hogy aki egyik osztályban ügyesen cselez, azt akár egy osztállyal feljebb is úgy leveszi egy átlagos védő, mint a huzat. Mondjuk például, mert ő már nem fog nagy hévvel rárongyolni, hogy belemenjen a cselcsapdába, hanem csak közelíti, kiszorítja, és semmire sem jut a támadó.
Ja, és már írtam a csapatunkról, ahol az edző fia játszott, egy korosztállyal feljebb az edző másik fia is. Ott már voltak jobb cigány focistáink, akik mindig lecseleztek minket, és csapatszinten is jók voltak, de amikor kiszakadtunk az iskolai fociból, és más települések ellen nyomtuk, már ők is kevesek voltak. Azt nem mondom, hogy kárörvendtem, mert szomorú volt, hogy ennyit tudunk.
Hát ezek szerint így nagyon nem egyoldalú ez a dolog. A gond szerintem ott van, hogy tömegesen meg kellene oldani a "beilleszkedésüket", ehhez viszont tömegesen kellene őket kirántani a közegükből.
Egyébként a feketék az élet számos területén sikeresek lettek az USA-ban és Nagy-Britanniában is, de a cigányoknak ez vhogy sehol nem igazán megy, nem csak ezen a végtelenül rasszista és elnyomó Magyarországon.
És mondom, az álláspontommal cigány vezetők értenek egyet. Az a gond ugyanis, hogy a tömegükből aki ki is akar tűnni, a többiek visszahúzzák. Tapasztalat hogy sokkal sikeresebbek azok, akik csak kiköltöznek a cigánysorokról.
A nyugati kiválasztási rendszerekben nincs kirekesztés,ott a teljesítmény a tehetség számít. Bár Ibrahimovic nem cigány,ha jól tudom,de a mentalitása gyerekként egy "átlag" halmozottan hátrányos helyzetéhez hasonló volt. Balhés, deviáns gyerek volt ,aki lopott biciklivel ment edzésekre...
a sport sztem más,mint a hétköznapi élet. ha versenyalapú lenne a képzés, a kiválasztás az érdem szerint menne,akkor a cigányok közül, - akik komolyan ki akarnak tőrni - a motíváció hasonló módon a nyugati bevándorolt rasszokhoz, nemzetiségeikhez hasonlóan nagyobb lenne a sportágon belül.
Magyarországon a cigányokkal elleni ellenszenv magas - okkal és ok nélkül - de alapvetően az a probléma, hogy azokat is hátrányosan érínti, akik valójában egyáltalán nem a sztereotípiáknak megfelelően élnek, hanem teljesen normálisan igyekeznek érvényesülni.
Biztos,h nyugaton is van ilyen ellenszenv,de az érvényesülés foka sokkal egyenlőbb, azok számára,akik tehetségesek,szorgalmasak, tesznek azért,h jók legyenek.
""A legnagyobb probléma önmaguk felvállalásával van" - mondta az [origo]-nak a mai roma futballtehetségekről Pisont István. "Otthonukban és a szűkebb környezetükben ez nem gond, de amint bekerülnek egy tágabb közösségbe, máris gátlásaik vannak, és szinte eltitkolják a tudásukat. Pedig ez az egyetlen megoldás, fel kell vállalni származásukat. Eddig igazából csak Farkas János és én tettük ezt meg" - jegyezte meg az U17-es válogatott szövetségi edzője, aki szerint a vallás óriási segítséget ad az efféle problémák megoldásához.
...
Az egykori középpályás annak idején tizennyolc évesen került a fővárosba. "Ekkor értek az első támadások származásom miatt. Választhattam volna én is a begubózást, de hétéves koromtól minden vasárnap szentmisére jártam, és a vallás erős akaratot, belső tartást adott, hát tettem tovább a dolgom.
...
A Kispesttel három bajnoki címig és egy kupagyőzelemig jutó, majd légiósként is sikeres Pisont szerint a mai fiataloknak is ezt a példát kell követniük, ami aztán az egész magyar foci hasznára lehet. "Ki merem jelenteni, hogy a magyar foci komoly kiaknázatlan területéről van szó. Ha a roma gyerekek beilleszkedését meg tudjuk oldani, az újra indított Bozsik-programban a cigány tehetségek is egyre nagyobb teret nyernek, és ezzel végső soron a korosztályos és a felnőtt válogatottak is erősödni fognak.
...
Pisont az [origo]-nak beszélt az egyik legnagyobb álmáról is. "Bár még semmilyen konkrét lépés nem történt ez irányban, felvetődött bennem, hogy valamikor a jövőben be kellene indítani egy cigány futballakadémiát Magyarországon. Természetesen bárki előtt nyitva lennének a kapui, de elsősorban a hátrányos helyzetben levő gyerekek képzését biztosítaná, hiszen a cigányságnál ez is akadályozó tényező a futballkarrier kibontakozásánál. A megálmodott akadémia a jelenleg működő akadémiákhoz képest abban is újdonságot jelentene, hogy a futball és az oktatás mellett kiemelt szerepet kapna a vallás.""
Igen ez így van. De még a jelenlegi keretek között is a box, ami a cigányok körében még valahogy működik. Más tényleg nem nagyon, de mondjuk Inda-Pakisztán-Bangladesh viszonylatban él vagy 1,5 milliárd hasonló ember és szintén nem érnek el nagy eredményeket.