Bocs, hogy csak most válaszolok, de beteg vagyok, orvosnál voltam és eddig feküdtem. Mandulagyulladásom van és csak most kezdek kicsit jobban lenni.
Aranyos vagy, hogy drukkoltál nekünk. Alapjában véve nem volt különösebb gond, ha most azt mondaná valaki, hogy holnap visszamehetek, szívesen megtenném. Csak amiket leírtam, hogy az ember egy 4-5*-os szállodánál elvárja, hogy az étteremben és a bárban ne legyen büdös! A szobánk egyébként rendben volt. Tiszta és minden nap takarították, törölközőt cseréltek stb. Pl. ingyenes széf volt a szobákban, ingyenes légkondi (bár ez csak a kulcs bedugásával működött, tehát, csak amikor a szobában voltál, de ez tudtommal mindenhol így van), kaphattál külön törölközőt, amit a parton és a medencénél használhattál és ezeket naponta kicserélhetted, mindig voltak szabad napágyak, szóval azért voltak extrák. Az ellátás pl. szuper volt. Kajából a bőség zavara. Csak sütiből kb. 30 féle volt minden nap, lekvár 13 féle. Egyszóval, ha az állott mosogatóvíz szagot, valamint az evőeszközök, tányérok tisztaságát, meg az aránylag sok legyet, szúnyogot leszámítod, akkor nem is olyan rossz.
Nagyon sokat nem kirándultunk, 3 napig voltunk távol, mert addig béreltünk egy kis buszt 6-an.é 2x mentünk be Alanyába. 1x "kultúrprogram", 1x bazár miatt, valamint a szállodához közelebb volt Avsalar nevű település (kb. 5 km-re) ott volt az első "nagyobb" bazár, itt 2x voltunk este. Egyébként nem nagyon mozdultunk ki.
Képet majd megpróbálunk feltenni, de ahhoz össze kell tömöríteni. Valszeg a kép.tár.hu-ra kerülnek fel, de a férjem mától már dolgozik (én majd hétfőn) és ez az Ő reszortja, mert én annyira nem vagyok profi. Nagyon szépek a képek, rengeteg van, csak nem tudom, hogy mikor lesz ideje tömöríteni, mert hétvégén családlátogatásokat (Anyukám, Anyósom) terveztük be. Természetesen majd megírom, ha felkerültek.
Bocs, hogy csak most válaszolok, de beteg vagyok, orvosnál voltam és eddig feküdtem. Mandulagyulladásom van és csak most kezdek kicsit jobban lenni.
Aranyos vagy, hogy drukkoltál nekünk. Alapjában véve nem volt különösebb gond, ha most azt mondaná valaki, hogy holnap visszamehetek, szívesen megtenném.
Csak amiket leírtam, hogy az ember egy 4-5*-os szállodánál elvárja, hogy az étteremben és a bárban ne legyen büdös! A szobánk egyébként rendben volt. Tiszta és minden nap takarították, törölközőt cseréltek stb. Pl. ingyenes széf volt a szobákban, ingyenes légkondi (bár ez csak a kulcs bedugásával működött, tehát, csak amikor a szobában voltál, de ez tudtommal mindenhol így van), kaphattál külön törölközőt, amit a parton és a medencénél használhattál és ezeket naponta kicserélhetted, szóval azért voltak extrák. A környezete pedig kifejezetten szép, virágos, zöld.
Az ellátás szuper volt. Kajából a bőség zavara. Csak sütiből kb. 30 féle volt minden nap, lekvár 13 féle. Egyszóval, ha az állott mosogatóvíz szagot, valamint az evőeszközök, tányérok tisztaságának hiányát (persze csak nha találtunk koszosat, nem mind az volt!), meg az aránylag sok legyet leszámítod, akkor nem is olyan rossz.
Gyönyörűen táltaltak, minden étkezéshez új görögdinnyéből készültek szobrok, némelyik igazi remekmű! a tálalóasztalt célából, citromból és hasonló ételekből
faragott "virágcsokrok" díszítették. Minden este az étterem előtt felállított látványkonyhába sütötték a grill húsokat.
Nagyon sokat nem kirándultunk, 3 napig voltunk távol, mert addig béreltünk egy kis buszt 6-an.é 2x mentünk be Alanyába. 1x "kultúrprogram", 1x bazár miatt, valamint a szállodához közelebb volt Avsalar nevű település (kb. 5 km-re) ott volt az első "nagyobb" bazár, itt 2x voltunk este. Egyébként nem nagyon mozdultunk ki.
Képet majd megpróbálunk feltenni, de ahhoz össze kell tömöríteni. Valszeg a kép.tár.hu-ra kerülnek fel, de a férjem mától már dolgozik (én majd hétfőn) és ez az Ő reszortja, mert én annyira nem vagyok profi. Nagyon szépek a képek, rengeteg van, csak nem tudom, hogy mikor lesz ideje tömöríteni. Természetesen majd megírom, ha felkerültek.
Már többször olvastam a gyomorbajok és az utcai kajálás közti összefüggésről, ami szerintem általában véve nem igaz, hadd írjak egy igen durva ellenpéldát.
Egyik nap Nazilliben ért minket az este, ez egy félmilliós kisváros. Itt a panziók/aprtmanok borzasztóak voltak, csak két használható szállodát találtunk, az egyik az ottani "Grand Hotel" volt (Palace Hotel Nazilli), ebben aludtunk aznap éjjel. Csinos és tiszta volt, meg voltunk elégedve. Ráadásul a reggeli korai továbbindulásunkhoz bevállalták a korábbi reggeliztetést is, minden OK. Na, reggelizünk, tiszta, kulturált étkező, egyszerű, finom török alapételek, szuper. Egyszer csak jön egy munkásforma ember, kopott és koszos kertésznadrágban, és leül az egyik asztalhoz. Teázik, falatozgat. Már ekkor csodálkoztunk, na de mi jött még... egy újabb munkásruhás ember, de úgy nézett ki, mintha az előző percben ásták volna ki a föld alól, majd meghempergett volna a pöcegödörben. Na, ez az ember is leült a hófehér abrosz mellé a plüss székre, és teázgatott, reggelizett. Mikor kifelé menet elmentünk a közelében, olyan tömény szarszaga volt, hogy az borzasztó. Addigra már többen összegyűltek, láthatólag a személyzet, és ők is ott kajáltak. Na, gondoltuk, meglehet, hogy ragyog a konyha a tisztaságtól, de vajon milyen lehetett a konyhai személyzet ?! Elképesztő.
Ettünk viszont olyan útszéli helyen, ahol ki voltak rakva öszze-vissza repedt/törött műanyag székek egy icipici bódé köré, na az nagyon helyi volt. Mindegyik asztalon egy darab, szerintem 5 literesnél jóval nagyobb üveg teli azzal hosszú méregerős paprikával :-)) majd lefordultam a székről, mikor az elsőbe beleharaptam, aztán fél percig csuklottam :-))) De az ott evett döner és köfte pl. nem hajtott meg egyikőnket sem.
Lehet, hogy az útszéli helyeknél jobb szállodában kajálni, csak azt szerettem volna megírni, hogy nekem volt ellenkező tapasztalatom.
"Ha nem jó a gyomrotok vagy bekövetkezik a baj, akkor mindenképpen ajánlom, hogy igyatok ayrant!"
A kereső szerint idén még csak egyszer került szóba az ayran, hadd említsem meg én is: mindenképp kóstoljátok meg!
A cukros üdítőket nem helyettesíti, ettől "sajnos" nem lesztek még szomjasabbak :-))) de rendkívül kellemes ital, a nagy melegben ennél jobbat nem is lehetne inni. Nem véletlen, hogy sok kis helyi kajáldában az italkínálat az csak ayran vagy csapvíz. Olyan, mint egy enyhén sós jughurt. Ha nem pohárba kitöltve adják, akkor fogyasztás előtt felrázandó. (Az nekünk félrevezető, hogy fele joghurt/fele víz, mert náluk a joghurtok is alapból sokkal sűrűbbek) Szokott benne lenni még benne egy icipici menta is, de azt már csak a nagyon kifinomult nyelvűek veszik észre.
Szia Kathlin6!
Mi hétfőn jöttünk haza Arancia Resort szállodából.
Hát!!!!!!!!! A szállodai szoba első látásra nagyon szép, másodikra 2 éves szállodához képest kicsit gáz! A kert szép és még szebb lenne ha nem kiszáradt pálmák lennének benne. A part szuper, homokos , de a vízben az elején csak óvatosan, mert sok a kő, utána már finom homokos.
A kaja!! Hát?? Vigyetek gyógyszert valami erőset, és az Atlasznál legyen biztosításotok!!!!! Mi vittünk smectát, meg valami kiegészítőt, most nem tudom pontosan mi a neve de semmit nem ért! 2 napig nagyon betegek voltunk láz, hányás, hasmenés , a csoportból mások is, sőt még a török animátorok is. A kaja volt a bűnös!!!!!!! Nem lehet az ilyet sajnos kikerülni!! Amúgy a kaja finom volt!!:-))) Az atlasz kiküldte az orvost, aki nagyon rendes volt. Nem szabad a hotel orvosát hívni, mert ott fízetni kell. Telefonon szólni kell az atlasznak, és ő küldi a dokit. A páromnak más biztosítása volt neki korházba kellett menni sajnos, és több órás tortúrán kellett betegen átesnie. Ha nem jó a gyomrotok vagy bekövetkezik a baj, akkor mindenképpen ajánlom, hogy igyatok ayrant! (remélem jól írtam le a nevét). Ez sós, híg joghurt , szerintem nagyon finom! Mi minden vacsi után ittunk, mert nyugtatta a gyomrot.
A fakultatív programra nem szabad az idegenvezetővel menni!!! Nagyon drága!!!
Alanyában a buszpályaudvarnál lévő török utazási irodát ajánlom!!! Alkudni!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mi előbb megkérdeztük Konakliban egy irodánál az árakat, a pasi ráírta egy prospektusra, és ezt raktuk elé az Alanyai irodás elé, mert nála drágább volt. Konakliban csak oroszul beszélt az irodás ez volt a baj. Az alanyai irodás nagyon rendes volt, mert a betegség miatt lemondtunk egy túrát, és orvosi papír nélkül visszakaptuk az árát.
Mindig busszal közlekedtünk 1,25 euro /fő Konakli-Alanya . A busznak inteni kell és megáll. A taxi drága ,nem szabad velük menni. Alanyát egyénileg néztük meg az utolsó nap, és ez az élmény tompította a betegség okozta kellemetlen érzésünket, és fájó szívvel jöttünk haza!!!! A várat nem szabad kihagyni, a belépő 3 euro/fő. A panoráma fantasztikus!!!!!!!! A barlang kicsi, de érdemes megnézni 2euro/fő.
Szia!
Mi hétfőn jöttünk haza Arancia Resort szállodából.
Hát!!!!!!!!! A szállodai szoba első látásra nagyon szép, másodikra 2 éves szállodához képest kicsit gáz! A kert szép és még szebb lenne ha nem kiszáradt pálmák lennének benne. A part szuper, homokos , de a vízben az elején csak óvatosan, mert sok a kő, utána már finom homokos.
A kaja!! Hát?? Vigyetek gyógyszert valami erőset, és az Atlasznál legyen biztosításotok!!!!! Mi vittünk smectát, meg valami kiegészítőt, most nem tudom pontosan mi a neve de semmit nem ért! 2 napig nagyon betegek voltunk láz, hányás, hasmenés , a csoportból mások is, sőt még a török animátorok is. A kaja volt a bűnös!!!!!!! Nem lehet az ilyet sajnos kikerülni!! Amúgy a kaja finom volt!!:-))) Az atlasz kiküldte az orvost, aki nagyon rendes volt. Nem szabad a hotel orvosát hívni, mert ott fízetni kell. Telefonon szólni kell az atlasznak, és ő küldi a dokit. A páromnak más biztosítása volt neki korházba kellett menni sajnos, és több órás tortúrán kellett betegen átesnie. Ha nem jó a gyomrotok vagy bekövetkezik a baj, akkor mindenképpen ajánlom, hogy igyatok ayrant! (remélem jól írtam le a nevét). Ez sós, híg joghurt , szerintem nagyon finom! Mi minden vacsi után ittunk, mert nyugtatta a gyomrot.
A fakultatív programra nem szabad az idegenvezetővel menni!!! Nagyon drága!!!
Alanyában a buszpályaudvarnál lévő török utazási irodát ajánlom!!! Alkudni!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mi előbb megkérdeztük Konakliban egy irodánál az árakat, a pasi ráírta egy prospektusra, és ezt raktuk elé az Alanyai irodás elé, mert nála drágább volt. Konakliban csak oroszul beszélt az irodás ez volt a baj. Az alanyai irodás nagyon rendes volt, mert a betegség miatt lemondtunk egy túrát, és orvosi papír nélkül visszakaptuk az árát.
Mindig busszal közlekedtünk 1,25 euro /fő Konakli-Alanya . A busznak inteni kell és megáll. A taxi drága ,nem szabad velük menni. Alanyát egyénileg néztük meg az utolsó nap, és ez az élmény tompította a betegség okozta kellemetlen érzésünket, és fájó szívvel jöttünk haza!!!! A várat nem szabad kihagyni, a belépő 3 euro/fő. A panoráma fantasztikus!!!!!!!! A barlang kicsi, de érdemes megnézni 2euro/fő.
No, ebben teljesen egyetértünk, de sajnos az alapvető emberi viselkedési normát még évezredek múlva sem érik el. Erről sajnos mi nem tehetünk, tehát megpróbáljuk kikerülni őket, ha lehet. Spanyolországban kevesebben vannak, mert a spanyolok nagyon drágán kínálják nekik az utakat, és oda inkább nem mennek. Mi most oda megyünk 29-én Andalúz körútra. Kultúra az nem kell nekeik. Sajnos Egyiptomban télen is sokan vannak, de Nílusi hajóútra nem mennek. Nagyon sok távolkeleti emberrel találkoztam ott is. Nagyon csendesek és udvariasak. Hát ennyi, nagyjából azonos a véleményünk.
"Ha nem akarsz orosz szót hallani ,menj el Törökország belsejébe. Találkozhatsz német, holland, angol, és más európai emberekkel is, sőt sok ázsiai kíváncsi az ottani természeti és régészeti csodákra."
Voltam ;-) találkoztam ;-)))
Az orosz szavak ellen nincs kifogásom ;-) de tényleg azt tapasztaltam, hogy akár német, akár holland, vagy ausztrál, vagy távol-keleti turistákkal találkoztam, tudtak normálisan viselkedni - az említett oroszok sajnos nem erről híresek, plusz a szolgáltatások színvonalát is "lehúzza" a jelenlétük. Ettől még lehet Kemer szép, biztos van ott rengeteg kitűnő színvonalú szálloda, lehet találni éttermet ahová nem ők járnak, stb.
Persze a turistás helyeken amúgy is nehéz igazi török hangulatú, színvonalas és megfizethető helyet találni, de ha ők is jelen vannak, az még tovább ront a helyzeten.
Már vártam, hogy hazagyertek és reméltem, hogy minden klasszul sikerül. Sajnálom, hogy a szálloda nem olyan volt, amilyennek vártátok. Végül is mik voltak a gyenge pontjai, miért érdemel csak 3*-ot? Ez a szálloda és az akciói nekem is nagyon tetszett katalógus alapján, de akkor ezek szerint nem is olyan jó?
Örülök, hogy jókat kirántultatok, biztosan nagyon sok szép helyet láttatok. Ha lesznek fényképek és felteszed valahová, akkor azt írd meg itt a fórumon.
Ja. A recepciós a szállodában magyarul is beszélt, itt tanult Debrecenben a Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen. Ehhez is szerencse kell. Egyébként Kemerben is találtunk magyarul beszélő árúst, pincért.
Igazat kell,hogy adjak neked, de ettől még szépfekvésű város. Ha nem akarsz orosz szót hallani ,menj el Törökország belsejébe. Találkozhatsz német, holland, angol, és más európai emberekkel is, sőt sok ázsiai kíváncsi az ottani természeti és régészeti csodákra. AZ OROSZ NEM !!!!! Törökország nem csak a tengerpart, de mehetsz akár Egyiptomba, Tunéziába. Krétára, az orosz és ukrán mindenhol ott van. De ott is csak a viz, a kaja és az ital érdekli.Bár az idén véletlenül csak pár ukrán volt a szállodánkban és nagyon csendesen viselkedtek. Ha nem üdülni mész a tengerpartra, hanem körutakra, nem találkozol velük, legalábbis mi ezt tapasztaltuk. Isztambulban már nincsenek sokan, mióta megszűnt a bevásárló turizmus, Edirnében sem találkoztam velük, sőt Tekirdagban / Rodostó/ sem, annál több magyarral akik virágot vittek a Rákóczi emlékházba. Törörkország nem a tengerparton van, ha vannak török barátaid és vendégül látnak, elvisznek olyan helyekre ahova az idegenvezető sem tud elvinni, akkor megismerheted egy kicsit az országot, történelmét és nem utolsó sorban az ott élő embereket.
"Kemer valóban gyönyörü. A városka nagyon hangulatos."
Azért sokat ront rajta az a rengeteg orosz, akik gyakorlatilag megszállták a várost. Én csak aludni álltam meg Kemerben, de nem igazán tetszett, hogy az első nemtudommárhány szállodában, ahova bementem érdkelődni, CSAK OROSZUL beszélt a recepciós. :-( Rengeteg cirillbetűs feliratot láttam, és pl. egy nagyobb sarki szórakozóhely felett a SASLIK felirat virított csupa hatalmas cirill betűkkel... nekem borzasztónak tűnt, ez nem törökország.
"Az egyik legszebb és leghangulatosabb városa Törökországnak."
Nem volt vészes, csak ott ülni a szélben nem volt túl kellemes. Azért 20 foknál melegebb volt, csak ott máshogy érzed. Egy kicsit libabőrösek voltunk, szóval elkelt volna egy kis meleg cucc. A lányomék felmentek egy nem túl meleg pulcsiért a szobába, az már elég volt.
Köszi az infot. Annyi meleg cucc azért lesz nálunk, amennyi az utazáshoz kell, itthonról hajnali háromkor kell indulnunk, akkor még úgysem mehetünk pólóban. A hideg mennyire volt hideg ?????
Tegnapelőtt még 46 fok volt Incekumban. Viszont előző este óriási hullámok voltak, fújt a szél és a levegő is lehűlt. Én jól megfáztam, a parti bárban tartottunk búcsúestet és lusta voltam felmenni a szobába meleg holmiért. Szóval tartalék pulcsi azért legyen nálatok!
Megjöttünk Incekumból. Volt egy kis csalódás, mert a 4*-nak (helyi 5*) hirdetett szálloda szerintünk 3-nak felelt meg. Az ellátás jó volt. Rengeteg kaja, ezzel nekünk nem volt gondunk, de volt akinek hasmenése volt. Azt nem lehet mondani, hogy a törökök tisztaságmániások, viszont a törölközőket naponta cserélték. Nekünk is hajtogattak a türcsiből hattyút teleszórva virágokkal, szép volt. Maga a szálloda környzete kifejezetten tetszett. Szép parkos, medence, poolbár stb. A poolbár környékén mindig (az elején az éttembe lépéskor is) valami büdös szagot éreztünk (poshadt vízszag). Az evőeszközök is hagytak némi kívánnivalót maguk után (néha).
Az is csalódás volt, hogy nem várt minket a szállodában a Gulet képviselője (eddigi utazásaink során már a reptéren fogadtak minket és végig velünk voltak (ez egyik sem Gulet volt persze!). Itt csak fogadóóra volt egy héten 3x, de a képviselő nem esett túlzásokba, semmiben nem volt a segítségünkre, más magyarok ugyanígy vélekedtek. Pl. indult fak. kirándulás Ciprusra, de mi a jelentkezés idején éppen kirándultunk, próbáltunk utólag jelentkezni, de közölte, hogy nincs hely. Akik eljutottak Ciprusra beszámoltak róla, hogy kb. 3/4-ig volt a gép oda-vissza. Viszont volt - szintén Gulet képviseletében egy animátor csaj, Ivett - Ő nagyon sokat segített tanácsokkal, tolmácsolással stb. pedig neki nem is lett volna ez a feladata. Aranyos volt.
Incekum egyébként csak üdülőövezet. Néhány ház, 1 mecset és csak szállodák. Viszont dolmussal bárhová el lehet jutni. Pl. Alanya 34 km 2,25 EU volt a viteldíj. A taxi is metgfizethető. 25 Eu-ért vitt be 5 főt Alanyába, viszont felvitt egészen a várig. Este telefonáltunk neki és visszajött értünk Alanyába (újabb 20 Eu).
3 napra béreltünk egy kisbuszt Daewo ha jól emlékszem (mert 6-an összetartottunk) 50 EU/nap volt. A benzin viszont nem olcsó, közel 3YTL. A barátaink további 3 napra béreltek személykocsit az 30 Eu/nap volt.
Amíg a kisbusz nálunk volt elmentünk Managvatba, Pamukkaleba, a düdeni vízesésekhez, valamint a Green Canyonba. Mindegyik gyönyörű volt.
Az alanyai vár és a Vörös Torony, kikötő feledhetetlen.
A parasailing 30 EU (tandem 50), a jetski 30, de itt is kell alkudni.
A pontosság szintén nem erényük. Megbeszéltük a vízisportossal, hogy másnap ernyőzünk vele, erre Ő egész napra szó nélkül eltűnt. A következő napon eléggé viharos volt a tenger (egyben csodálatos), így megint nem jött össze. Végül utolsó nap csak sikerült összehozni.
Ha valakit érdekelnek további infók, szívesen megírom.
A most indulóknak jó nyaralást kívánok! Üdv.: Icka
Sziasztok! mi vasárnap jöttünk haza az Albából! Nagyon klassz volt! A Gyurit mi is megismertük, a pasijaink mindennap vizilabdáztak vele! Mutatok képet is! :) Gyuri ül a fekete pasi nyakában!
Most telefonált a Medina, hogy Ferihegy A. hajnali 3.50-kor találkozó.
Már mi is vágjuk a centit, főleg ebben az októberi borongós időben..... Néztem az előjelzést Antalyara - 20-ig van meg, addig minden nap napos és 31-32 fok. A tenger pedig 28 fokos. Nem fogunk fázni. A gyerekek is nagyon izgatottak, minden nap kérdezik, hogy még hányat kell aludni.....