Gondolatok az órák méréséröl
Mottó: " Mi az IQ? ... Az, amit az IQ teszt mér!"
- szinte már közhelyes szállóige a pszichológia alapkurzusokon.
Visszatérö eszmecserék, viták mutatják, hogy sokakat mégiscsak érdekel az órák pontossága is és erre mérési eredmémyek, tapasztalatok alapján kívánnának
következtetni. Az ugyancsak visszatérö félreértések és félre értelmezések miatt azt hiszem egyszer érdemes visszalépni az alapokhoz és tisztázni, hogy mi a
mérés és mire jó.
Egy ábrában megpróbáltam összefoglalni nagy vonalakban a mérések, következtetések legföbb típusait és az azokat terhelö legfontosabb hibatípusokat:

Ha megfelelö felkészültséggel és precizitással mérünk, akkor a kezünkben levö darab adott körülmények közötti, pillanatnyi viselkedéséröl egészen pontos
képet kapunk. Ilyen a COSC minösítés, hoszen a mérés 2 hete az óra várható élettartamának 0,5-,025%-a körül van, szóval a minösítés pillanatnyi.
Remek dolog egy darab müszaki alkotás jelenlegi állapotát pontosan ismerni, sőt néha alapvetően szükséges, de rendszerint ennél lényegesen többet szeretne
elérni, akit a mérési eredmények érdekelnek, például ugyanazon darab jövöbeli várható viselkedése.
Az idöben elindulva némi alappal gondoljuk azt, hogy a jelenlegi pillanatnyi mérési eredmény többé-kevésbé jól elörejelzi a hosszú távú viselkedést. Ebben
"csupán" a paraméterek idöbeli változása, a szerkezet öregedése és a szerkezetek sztochasztikus, elöre nem, illetve pontosan nem jelezhetö viselkedése
zavar meg. Ezek az "apró" zavarok azért kellemetlenek, mert ennek az esetnek, az adott példány jövöbeli várható viselkedésének elörejelzésének tipikus
példája volt évszázadokig az a mérés, amit a kikötővárosban müködő hajó chronometer javító órás végzett, hogy a következö hosszú út elött átadhassa a
karbantartott chronometert az óráért felelös hajóstisztnek, mivel ezen a célbaérésük, az életük múlhatott.
A "kályhától", az adott darab jelen állapotától a másik irányba elindukva talán még bizonytalanabb vizekre tévedünk, ha egy vagy néhány azonos típusú óra
ismert ereményeiböl következtetünk azonos túpusú más darabok képességeire. A múlt században még rendszeresek voltak a neuchatel-i obszervatóriumban a
kronométer versenyek. Sok évben nyert a Patek és az Omega is. Szívesen gondolt arra sok Omega tulajdonos, hogy az ö órája is ott készült, tehát
"ugyanolyan jó". Nem mindegy azonban, hogy egy Omega egy féltett családi darab, amit egy szezonban 6-szor vesz fel tulajdonosa az Operába, vagy egy
gazdagabb, sportos ember mindennapi hordású órája, amit teniszezés közben sem vesz le....
Természetesen a leghalványabb, legbizonytalanabb dolog régi közvetett adatokból mai portékák tulajdonságaira következtetni. Az, hogy a nagypapát
évtizedekig pontosan szolgálta Doxája, szinte semmit nem mond a mai Doxákról...
Ha mindezekben sikerült egyetérteni, akkor a következö lépés annak átgondolása, hogy a müködést és a mérést terhelö hibákat hogyan lehet minimalizálni,
azaz modellt kell alkotni. Azt a modellt, amivel a mérés a jövöbeli valóságot megközelíti. A modellnek lehet része sok, vagy kevés hibaforrás, lehet rövidített,
vagy tartós mérés.
Mindegyik másra jó, erre utaltam a mottóval.
Mindezek alapján elérkeztünk egy jópofa méréstechnikai pradoxonhoz, a roncsolásos anyagvizsgálat probémájához. Akkor biztos az eredmény, ha minden
darabot eltörünk, akkor pontosan tudjuk mit bírtak ki ... csak kevés az értelme.
Az órák esetében az lenne a pontos eredmény, ha minden órét évtizedekig hordaná a gazdája és (mechanikus esetén) mindennap mérné, majd azt egységes elvek
szerint kiértékelnénk. Ez egy picit nehéznek tünik.
Feleslegesek tehát azok a viták, hogy melyik mérés jó.
A helyes kérdés, hogy melyik mérés eredménye mire használható. Arra kell és szabad használni.
További jó mérést minden érdeklödönek.
Üdv,
Mechanikus