Típusesete ez is annak amikor az égvilágon semmit sem ért abból a "szervező" ami a környezetében és a világban zajlik. :D Napi szinten többször is olvashatjuk már 12 éve a "diktatúra" kifejezést az Orbán kormánnyal kapcsolatban. Miközben csak az nincs meg, hogy a diktatúrák egyik alapfeltétele a politikai fogoly. Van ilyen a rendszerünkben? Másik. Hülye picsa - mert nem tanár az ilyen hanem csak valami depressziós hülye - úgy "tanít" diktatúrát az iskolában, hogy közben a punk (aki nem ismeri v. érti a szó jelentését az egészen nyugodtan google-zon) módjára festett kék haja mellé, sárga "SzFE" maszk van rajta. Az SzFE egy közintézmény amit néhány megtévesztett fiatal rebellis a saját hite szerint közel két éve fogva tart. Mi az SzFE? Egy közintézmény. Diktatúrának nevezhető az a politika amelyben két éven keresztül büntetlenül lehet elfoglalni egy közintézményt? Szerintem az még demokráciának is puha*!
*A Kapitólium IS közintézmény. Mennyi időre tudták azt elfoglalni? Elfogadó volt azzal kapcsolatban a világ, hogy fegyverrel állították vissza a köznyugalmat? Egyáltalában nem kettős a mérce. Á! Dehogy! :D
Elkészült a kátránypapírozás a fürdőben és a háztartási helyiségben. A vizesek az alapszereléskor itt ott még véstek, illetve én nem melegítettem le papírt a szennyvíz csövek mellett mert nem akartam elégetni. utólag mit javasoltok ennek kenésére?
Bitugélre gondoltam de az öszeköt a gv lemezzel? Vagy inkább Bornit S-S?
Teraszt építettem be, így volt egy alap "szerelőbetonom". Erre vízszigetelés került majd lépésálló és utána úsztatott aljzatbeton, vasalva, padlófűtéscsövekkel.
A fa tartószerkezet közé, a vízszigetelésre került xps, arra a hosszanti pallók (az oszlopok közé), így a teljes szerkezet alulról majdnem hőhídmentes (csak az oszlopok szakítják meg).
Annak idején tettem fel keresztmetszeti ábrát, mindjárt megkeresem.
Köszi a részletes magyarázatot! Fűtés csak temperálás lesz, amikor használjuk akkor gyorsan felfűthetjük majd egy - valami hasonló - 2kW -os elektromos hősugárzóval (kb 12nm az egész). Ettől függetlenül a párazárás faszerkezetnél nagyon fontos, de ennyire részletesen még nem találtam meg....
Én valamelyik gipszkartonos cég (talán rigips) leírása alapján próbáltam megcsinálni.
Szerintem a fa tartószerkezetre közvetlenül nem rakhatod a gipszkartont. Egyrészt lehet túl nagy a távolság, másrészt ha az mozog, reped minden. A párazáró fóliát raktam a közvetlenül a fa tartószerkezetre, feltűztem, leragasztottam a tűzések helyét alu szalaggal. Erre mentek a kengyelek, alá lehet kapni öntapadós szivacscsíkot, ami a csavarok helyét zárja. Erre jöttek rá függőlegesen a fém CD profilok, erre megy a gipszkarton, aminek a csavarjai így már nem lyukasztják ki a fóliát. Ha túl nagy a távolság a tartóoszlopok között, akkor először vízszintesen kell fa/fém profilokat felszerelni, aztán függőlegesen a megfelelő távolságban, tehát ekkor dupla réteg kerül fel a profilokból.
Nekem fürdőszoba/konyha került ebbe a részbe, így igyekeztem minél jobban megcsinálni. Ha nincs fűtve, vagy csak ritkán használjátok, akkor talán nem kell ennyire figyelni a párazárásra.
én azt hittem a gipszkarton egyből "6" számmal jelölt szerkezetre megy rá... mondjuk én "gyengébb" szerkezettel, csak 5x10-es gerendával számoltam, mivel csak egy melléképület (csocsó, szauna stb) lenne.... "Ács Budapest" youtube videói alapján ez is bőven megteszi ;) de uyge ők a homlokzatszigeteléssel és a belső burkolással nem foglalkozik azért kerestem a megoldásokat, tapasztalatokat....
... de én is így csináltam, és előtte utána jártam.
Belülről kifelé:
gipszkarton (2x12,5 mm)
gipszkarton váz/légrés (~ 5cm)
párazáró fólia
faváz, közte kőzetgyapot (12 cm)
osb (18 mm)
eps
hálózás,vékonyvakolat
Az eps-t én fel is csavaroztam hozzá való dübellel. Nekem volt bontott eps, abból került fel egy réteg purhab ragasztóval, arra csak ragasztva még egy réteg. Kb. 8 éve van így, bele nem látok, de remélem nem lesz baja a fa oszlopoknak. Elvileg felfele valamennyire ki tud szellőzni, ha bejut pára. Valamikor ide a fórumra még tettem be keresztmetszet ábrát is (jó rég volt) a kérdésemhez.
Abba kérnék segítséget a szigetelésben jártas szakiktól, hogy egy (fa) könnyűszerkezetes melléképület külső OSB falát lehet-e közvetlenül szigetelni EPS táblákkal, vagy előtte kell-e valamilyen fólia, ha igen, milyen? Belső oldalon (a szerkezetbe) megy majd 10cm közetgyapot, arra párazáró, majd gipszkarton (ez a terv)... a külső EPS is csak azért kellene (kb 5cm) hogy szépen le lehessen hálózni, majd olyanra szinezni, mint a ház.."
Beraktam a winwatt programba 30 cm-es ytong falat 15 cm eps szigeteléssel. -15 fok külső 20 fok belső hőmérsékletnél 180 nap alatt nem jelez problémát.
"A szerkezet a szabvány szerint páradiffúziós szempontból MEGFELELŐ
Egyensúlyi állapotban páralecsapódás van, de a diffúziós időszak alatt nem tud kialakulni (feltöltési idő: 567 nap). 1. (AT-H80 expandált polisztirolhab)a diffúziós időszak alatt a megengedett értéket nem éri el;"
Azt ugyan nem tudom mennyi különbség van a gázszilikát és az ytong között (csak ezt találtam a listában), de szerintem elég hasonló anyagok.
Nem raktam be vakolatokat sem, úgy gondolom az még segít rajta. Ráadásul a -15 réősen túlzás, nyilván nincs az egész fűtési szezonban ekkora átlaghőmérséklet, inkáb +3-4 fok. 0 fokkal számolva még tökéletesebb az eredmény.
Rendes szellőztetéssel (netán szellőztető rendszerrel) télen amúgy is alacsony a páratartalom bent.
Javasolt egy szakember felkeresése, aki szakvéleményt tud mondani. Én nem értek hozzá, valószínűleg a programban is van pár dolog, amit be kellene állítani, hogy pontosabb eredményt adjon.
Téglánál maga az anyaga gátolja kicsit jobban a pára haladásának sebességét, így a tégladarabod külső felületén kisebb páratartalom fog mutatkozni. és nem tud feldúsulni EPS alatt sem annyira, hogy a relatív páratartalom 100% fölé menjen.
Nem néztem vissza, hogy te vagy-e aki nagygenerálban van a házán, de ha nagyon feszeget a téma, akkor egy szakemberrel írasd be valami tervezőprogramba és az megmond mindent.
Ökölszabályként, minél vastagabb a szigetelés annál kisebb az esély a pára kicsapódására, mert a fal külső felülete ( a szigetelés alatt ) annál melegebb a bentről érkező meleg miatt. Kulcsszó a harmatpont.
Sem a tégla sem a szilikát nem érzékeny az áthaladó PÁRÁra. Mindkettő a VÍZre érzékeny ami a párából tud kicsapódni a HARMATPONTON.
Tehát vagy csökkentened kell a párát, vagy addig emelni (szigeteléssel) a szerkezet hőmérsékletét, hogy soha, sehol ne legyen harmatpont alatt.
Simán lehet, hogy a régi szokás szerinti 3-4cm-es szigeteléssel még vizesedtek a falak és innen maradt a szóbeszéd, és a mai normális 15cm-ek környékén már szó sincs róla.
De mondom, nézz utána, mert nekem nincs ilyenrő fejben adatom, utánanézni meg most nincs kedvem.
"Nyertél a lottón, hogy marhadrága kőzetgyapotra szórod a pénzt, vagy pechedre olyan a házfal anyaga, hogy sajnos nem szabad olcsóbb anyagot alkalmazni?"
Ebben tudnátok segíteni?
1.
A ház külső falainak anyaga gázszilikát, több helyről kaptam azt az infót, hogy ugyan tehetek rá polisztirolt is, de a páraáteresztés miatt javasoltabb a kőzetgyapot, egyéb előnyös tulajdonságai mellett. Tény, hogy jóval drágább, illetve jelenleg nehezebb is beszerezni. Nyilván fontos az ár, de a cél itt pedig az lenne, hogy 2-3 év múlva ne azon bosszankodjam, hogy rossz anyaggal szigeteltem, mert küzdenem kell a párával/penésszel, vagy fal későbbi károsodásával. Ennek kockázatát szeretném minimalizálni.
Ami a fő kérdés, hogy a szilikát falazat valóban érzékenyebb a falon át haladó minimális párára, mint mondjuk a tégla...???
2.
Illetve a Baumit Open rendszerről mi a véleményetek? Azt mondják a hőszigetelési képessége egyezik a polisztirollal, de pára áteresztő mint a kőzetgyapot. Valakinek van tapasztalata?
Egy száraz fűthető tárolót , kávézót akarok csinálni fönt . Ahol a ritkán használt szerszámokat tarthatom . Szárazon . Gondolok láncfűrészekre, fűnyíróra sőt akár a robogót is tudnám tárolni télen . Nyáron meg kávézó lenne . Akkor is fontos a szigetelés ne melegedjen fel túlságosan . Szóval ezek a tervek.
Nekem ez üveggyapotnak tűnik. Mivel szarufák közé van rakva (gondolom csak ennyi a tető szigetelés, ami gyászos), ezért pár tábla OSB-t itt-ott rádobsz a szarufákra és tudsz mászkálni, pakolni. Vagy pár lécet váznak és arra pakolni a dobozokat. Lényeg, hogy ne legyen teljesen lezárva a szigetelés felfelé.
A műhely a földszinten van, nem? Nem látni a fotókon, de minek szigetelni a tetőteret, ha lenn dolgozol? Miért nem zárod le egy állmennyezettel? Szépen szigeteled padlás oldalról és nem fogallkozol vele, mi van fenn. Olcsóbb, egyszerűbb, könnyebb kifűteni. Inkább tett a szigetelést a falra, hamár. Bár műhelyről lévén szó, nem is tudom érdemes-e ennyit szórakozni... Vagy nem értettem meg, mit is szeretnél és miért. :D
"Ha a gyapot teteje és a rétegelt lemez alja között hagysz egy 5 centis JÓL ÁTSZELLŐZŐ (= szélein nyitott) légrést,"
Másik módszer:
elhagyható a szellőző légrés, ha a járható felület nem fékezi a pára áramlását, pl nagy zárt járófelület táblák helett 10-15 centis keskeny deszka csíkok, közöttük centis szellőző résekkel
Harmadik módszer:
a mászkálós részen a puha gyapotot lecseréled erősebb hőszigetelő anyagra, amin közvetlenül lehet járkálni (más a legpuhább polisztirol felülete is elvisel némi mászkálást)
"A cső fölött a cserép alatti megbontott fóliát nem lenne célszerű pótolni?"
A cserepek alatt időnként vízcseppek jelenhetnek meg, amelyek ezen a fólián tudnak legurulni az ereszcsatornába. Mármint ott, ahol ez a fólia nincs elszakadva :)
De a legtöbb jól megcsinált tetőnél ezek a vízcseppek nagyon ritkán és akkor is kis mennyiségben fordulnak elő, tehát ha szerencséd van, akkor ebből a lyukból sose lesz komoly bajod.
"Van ennek hőszigetelő funkciója?"
A fóliának semmi hőszigetelő funkciója nincs.
"Vagy jobb, ha átjárja a szél a padlást?"
Mivel az a fehér fólia nem jóféle páraÁTERSZTŐ, hanem vacak páraZÁRÓ anyagú, ezért nálad rohadt fontos, hogy a padlástér rendkívül jól átszellőzzön. Tehát ahol párazáró fólia van a tető alatt, ott nemcsak jobb, de egyenesen kötelező, hogy "a szél átjárja a padlást".
"a kőzetgyapot(?) szigetelésre nem kell-e valamilyen porvédő borítás, geotextil?"
Az ott megjelenő por csaj javítja a hőszigetelést. Ha a gyapotra nem csepeg víz, akkor nem szükséges a tetejére semmiféle védőréteg.
"szeretnék pár négyzetméter járófelületet kialakítani, tárolás céljából. Arra gondoltam, hogy 1 cm vastag rétegelt lemezből vágnék 90x90-es négyzeteket, a négy sarkukra 5 cm magas lábat,"
Ha a gyapot teteje és a rétegelt lemez alja között hagysz egy 5 centis JÓL ÁTSZELLŐZŐ (= szélein nyitott) légrést, akkor nem lesz párakicsapódás/vizesedés (tehát penészedés) a járható felület alján.
"amíg a párazáró fólia fölkerül a helyére addig nem szívja e magát nedvességgel a fólia ?"
Mi az hogy "nedvesség"?
A pára egy gáz, a levegőben lebeg, egy gázzal nem tudja "megszívni" magát a gyapot, a pára csak beáramlik, kiáramlik, átáramlik a gyapotszálak között.
A víz egy folyadék, a gyapot csak akkor lehet vizes, ha a hőszigetelés külső oldalán a pára nem tud eltávozni. De nálad a hőszigetelés külső/hideg oldalán páraÁTERESZTŐ fólia van (nagyon helyesen), ami nem akadályozza a pára áramlását a külvilág felé, tehát nálad nem kell attól félni, hogy a gyapot vizes lesz, akkor sem, ha belső párazáró fólia csak hetekkel később kerül a helyére.
De még ha vizes is lenne valamitől, utólag is teljesen ki tud száradni a külső páraáteresztő fólián keresztül.
"A tetőcsúcsig szigeteljek vagy csak az összekötőkig ?"
Ha nincs szükséged arra a kis plusz légtérre (pl anyagok tárolása), akkor a vízszintes szakaszt szerintem sokkal könnyebb munka hőszigetelni. Plusz oda kb 40 százalékkal kevesebb hőszigetelő anyag kell.
"Ha a tetőcsúcsig szigetelek akkor hogy oldjam meg az összekötőknél a párazárást"
A párazáró fóliánál csak az a fontos, hogy mindig "meleg" (harmatponti hőmérséklet feletti) rétegben legyen. Ha ez teljesül, akkor mindegy, hogy hol van, tehát lehet az a párazáró fólia akár 5 méterrel beljebb is a hőszigeteléshez képest. Tehát akár mehet a hőszigetelés a tetőcsúcsig és ugyanakkor ezzel egyidőben a párazárás lehet a fogópárok alján.
"mert akkor több levegő lehetne a tetőtérben"
Ezt nem igazán értem. Ahol ember tartózkodik ott FOLYAMATOSAN biztosítani kell a megfelelő szellőztetést, bármekkora is a légtér. Se egy lakást, sem egy műhelyt ne olyanra tervezzünk, hogy "majd akkor szellőztetek, amikor már fuldoklunk". Az egészségtelenül magas széndioxid szint enyhén mérgező, ezért már akkor csökkenti a szellemi képességeidet (plusz tunyaság, álmosság, esetleg fejfájás) amikor még észre sem veszed, hogy rossz a levegő.