Az alant ismertetett üggyel kapcsolatban érdekelne, hogy pontosan milyen jogszabály szabályozza, hogy ki milyen vevőkészüléket birtokolhat, használhat, és hogy mire stb.
a rádiózás engem is érdekel, de az a baj, hogy csak a kapcsolattartási része. A fizikát nem igazán szeretem. Amikor néhány éve belekukkantottam egy honlapon mi kell a rádióamatőr vizsgához, kicsit elment tőle a kedvem.
Ha jól emlékszem ott is három szint van: alap/közép/felsőfok.
Ha valaki megcsinálja az alapfokút, akkor már tarthat magánál scannert? Mert akkor bizisten megcsinálom... :) És nem kizárt hogy közben megszeretem a számomra jelenleg idegen dolgait is a rádiózásnak.
A tegnap esti sztoriból még kimaradt egy apróság: miután a rendőr elkobozta a scanneremet közölte, hogy jobb ha köszönetet mondok neki, mert akár bilincsbe is verhetett volna és mehettem volna vizsgálatiba... :O
Nahát...
Azt is mondta, hogy ami a rendőrségi frekvenciákon zajlik az államtitok.
Kár hogy ez a passzus nem került bele a bírósági végzésbe, mert azonnal fel lehetne jelenteni az összes járőrt Magyarországon, aki URH-készüléket tart magánál. Nemrégiben háromnegyed órán keresztül hallgattam a baleseti sebészeten az egyik járőr oldalán fityegő készüléket. A közpoont és a járőrök poénkodtak, cigányoztak, erősen pigmentált kisebbségieket emlegettek, egy balesetes sofőrt lekopaszoztak, stb. (Hú, mennyi államtitok) Egy ügyvéd biztosan jobban megfogalmazná, de ebben az esetben engem a járőrök kényszerítettek arra, hogy államtitkok birtokába jussak és nem tettek semmit annak érdekében, hogy ezt a bűncselekményt megakadályozzák. (Kézülék lehalkítása, félrevonulás, stb.) :)))
Az én autómon 5 (azaz öt) darab antenna van, ezért aztán engem is sűrűn kérdezgetnek a rendőrök, de amikor megmutatom nekik szép nemzetiszín-csíkos rádióamatőr adóengedélyemet, mindig nagyot tisztelegnek.
Egyébként olyan is történt már, hogy az én rádiómon szólt vissza az ügyeletnek a rendőr (igaz, azt a rendőrt legalább 15-20 éve ismerem, és neki a civil szakmája is hírközlés - normális ember tehát)
A rendőrök a legfegyelmezetlenebb és legbutábban rádiózó társaság. Fogalmuk sincs például arról, mi az, hogy átjátszón keresztül beszélnek egymással, és még sorolhatnám. Egymásra beszélnek, későn nyomják a ptt-t, aztán panaszkodnak, hogy szar a rádiójuk. Érdemes lenne a hírfőnöknek visszahallgatni a "magnót", aztán leszűrni a tanulságokat. Mindjárt nem lenne annyi ismétlés. Csak kicsit jobban el kéne magyarázni az állománynak az eszköz használatát. Már nincs olyan sok buta rendőr, mint régen.
Lesifotós, tudomásom szerint a te megyédben is van rádióamatőr az állományban, lehet, hogy legközelebb segíthet neked, ha mégegyszer ilyen bunkó népséggel találkozol
Ezt mintha már régebben is sztorizta volna valaki, de sajnos nem emléxem, h te voltál-e (akkor nem ilyen részletesen), de mindenesetre nagyon durva ...
Nem rádióamatőrök figyelmébe ajánlom az alábbi történetemet. Főleg azoknak, akik itt korábban scannerek után érdeklődtek.
Két évvel ezelőtt vettem egy NetsetPro típ. scannert. A vásárlásnak egyszerű oka volt: összejött egy kis közösség PMR446-os csevegőkből. Kollégiumok és lakótelepi tömbök között ment és megy a csevely, immár több mint 30 taggal. Több munkatársam is vett ilyen rádiót. (Többnyire Alan456)Ezekkel ingyen megoldottuk a terepmunkákat, azaz amikor egy kilométeren belül kellett kommunikálnunk egymással. A scannerrel tökéletesen lehetett pásztázni az összes csatornát, így mindig tudtam ki mikor ébredezik.
Egyik éjjel ismerősökkel köröztem a városban, amikor megállított egy rendőrautó és ellenőrzés címszóval átvizsgálták az autóm. Az egyik rendőr diadalittasan vette elő a két ülés között heverő, kikapcsolt Netset scannert, majd társaimmal egyetemben kiállított az út szélére és tőlünk távolabbról URH-n beszólt valamit az ügyeletre. Öt percen belül 5 megkülönböztető jelzését használó rendőrautó, egy NIVA és a traffipaxos zöld skoda is megjelent. A rendőrök nagyon menőn beálltak a kocsim mellé-elé-mögé és ajtajaikat kicsapva, az egész egyirűányú utat elfoglalva kiugráltak és körbeálltak, mint egy gyilkost. Közben néhány munkatársam is arra vetődött (pl. az egyik kereskedelmi TV tudósítója), de azt sem engedték a rendőrök, hogy megálljon, beszélni meg végképp nem beszélhetett sem velem, sem a rendőrökkel.
A scannert megtaláló rendőr megkérdezte tőlem, hogy tudom-e a rendőrség frekvenciáját. Annyit mondtam neki, hogy tudom.
Erre bekapcsolta a scannert és saját URH készülékének adógombját nyomogatva tesztelte, tudja-e fogni a rendőrségi adásokat? Nem tudta, mivel még a memóriában sem volt benne a rendőrségi freki. Miután nem találta a scanner oldalán az adógombot megkérdezte tőlem, hogyan kell ezzel adni. Elmondtam, hogy ez egy scanner, ezzel csak venni lehet. Ezt később még 6-7-szer elmondtam, de háromnegyed óra múlva esett le neki, hogy ez mit jelent. Rövidre zárva: a scannert akkuval együtt elkobozták.
Két hét múlva kaptam egy értesítést, hogy adategyeztetésre menjek be a városházára, ahol tájékoztattak, hogy az esetet áttették a soproni Hírközlési Felügyelethez, mivel ebben ők az illetékesek.
Már majdnem eljöttem, amikor a hölgy megemlítette, hogy ő ismeri az egyik rendőrt, aki aláírta a feljelentést és rábökött az orra előtt heverő papírra. Megkérdeztem, elolvashatom-e a feljelentést. Természetesen, válaszolta.
Amit abban olvastam attól elállt a lélegzetem. A feljelentésben szerepelt, hogy én aznap több helyen is felbukkantam, ahol az illető rendőr és az igazoltatásomkor egy Netset típusú rádiót találtak nálam. És innen jön a durva része: a feljelentés szerint én a rendőrnek elmondtam, hogy újságíróként dolgozom és a készülék azért kell, mert ezzel hallgatom le a rendőrség, mentők, tűzoltók frekvenciáit. (!!!) Ráadásul D.N. rendőrakárkicsoda (?) szerint én a helyszínen meg is mutattam, hogyan hallgatom le a rendőrségi sávot. (!) A feljelentésben akadtak még csúsztatások, de ez a két hazugság mindent überelt.
Egy óra múlva 200-as vérnyomással panaszt írtam a rendőrkapitánynak, amelyben kifogást emeltem a feljelentés szövege és a rendőri eljárás ellen.
Két hét múlva jött meg a válasz. A panaszomat elutasították, mert 8 napon túl nyújtottam be (előtte nem ismertem a feljelentés szövegét), a rendőr ellen viszont okirathamisítás miatt hivatalból megindították az eljárást.
Ennek én örültem, egészen addig, amíg feleségem javaslatára nem kerestem fel egy ügyvédet, aki azonnal azt javasolta, hogy az ügyészségen vonjam vissza az állításaimat, mielőtt még én állnék a vádlottak padján. A helyzet ugyanis a következő: én vádolom a rendőrt, hogy hamis jegyzőkönyvet vett fel. Ezt tanúsítja a feleségem és az a harmadik személy, aki velem volt az autóban és hallotta a beszélgetésünket.
A feleségem tanúvallomása nem is számít, mivel elfogult velem szemben. A rendőrség oldaláról pedig akár 10-nél is több rendőr tanusítja, hogy nem mondok igazat és DN-nek adnak igazat. Ezzel aztán a rendőr ellen indított eljárás átfordul a velem szemben lefolytatandó perré hamis tanúzás vádjával.
Az ügyészségen a ügyész rendkívül kedves volt velem szemben és nyomatékosan megkérdezte, biztosan fenntartom-e az állításomat és meggondoltam-e? Azt is elárulta, hogy ő ismeri a rendőrök vallomását, de nekem kell meggondolnom, mit teszek. Amikor visszavontam az állításaimat csak annyit mondott, jól tettem, neki elhihetem... :(((
A végkifejlet: 15 ezer forintra büntettek és a készüléket elkobozták. Ahol lehetett fellebbeztem végül nyílt tárgyaláson buktam el. A szakértői véleményekben mindenhol szerepelt súlyosbító tényezőként, hogy én elmondtam: a rendőrség/mentők/tűzoltók frekvenciáinak lehallgatására használtam a készüléket, holott minden létező szervhez eljuttattam ügyvédem útján a panaszt.
És a poén: a nyilvános tárgyaláson (ahol nem jelent meg sem a rendőrség, sem a HIF képviselője) elmondtam a bírónőnek mire használtam a scannert és hogy jelenleg is van a táskámban két szabadfrekvenciás adóvevő, amit rendszeresen használok a mai napig.
Az ítélethirdetéskor a bírónő mellékesen megjegyezte, hogy elengedte a füle mellett azt a megjegyzésemet, hogy a mai napig is használok adóvevőt... :(((
Bocs hogy hosszú voltam, de jobb ha tudjátok mire számítsatok ha scanner van nálatok. (Az nem érdekelte a rendőrt, hogy Megane gépkocsimban antenna nélkül hogyan használtam a scannert)
Ez jó kérdés, sokan csinálnak olyan dolgot amit nem szabad :-).
Egyébként valóban érdemes a távoli adókra is figyelni CB frekin, erről sokat tudnék mesélni, anno valamikor szó szerint a világot körbebeszéltem CB-n, néhány kedves amatőrtárs le is szólt miatta :-).
A Stalkerhez egy kis mobil-antenna is elég kezdésnek, nem feltűnő, erkélykorláton vagy ablakpárkányon elfér és még beszélni is lehet vele. Bár ha pesti vagy, ott kicsit jobban kell vigyázni mint vidéken.
"A kamionosok az utóbbit használják, de nem az engedélyezett FM üzemmódban hanem SSB-ben. " - és nekik nem szól senki, vagy külön nekik van fenntartva? Esetleg mobil adóként nehéz bemérni?
Korábban olvastam, - még a topic elején volt róla szó, kb. pár évvel ezelőtt - hogy egy tűzoltó kolléga kérte a hivatásos és egyéb szervek (mentők, rendőrök, határőrök, esetleg honvédség)frekvenciáit; nagy-nagy köszönettel venném, ha valaki el tudná nekem küldeni, cserébe, ha nem volna meg szivesen elküldöm a tűzoltóság frekvenciáit megyékre lebontva..
Szükségem lenne még egy leírásra vagy kapcsolási rajzra is, amely a yaesu vx-10 kézi urh rádiók programozókábelét tartalmazza. Ha valaki segíteni tud, az alábbi e-mail címre kérem küldje el az infokat: sarkozig@hotmail.com... Jó és hasznos, meg színvonalas a topic, majdnem sikerült végigolvasnom az elmúlt évek termését.. grat..!
A Stalker9 egy adóvevő.
Egyetlen CB rádió sem engedélyköteles, de amely a CEPT előírásokat nem teljesíti, az nem használható legálisan - ilyen ez a rádió is. Ha legálisan akarsz cébézni, vegyél a boltban egy CEPT normás rádiót! (de abban csak FM üzemmód van!)
Sziasztok,
Segítséget szeretnék kérni. Keresném az Icom IC-2E kapcsolási rajzát. Sajna elhalálozott a végfok + a meghajtója is. Ha valakinek megvan, akkor közvetlenül az e-mail címemre küldje. Előre is köszönöm!
Ha veszel egy Stalker-9 tipusú rádiót, azzal hallgatózhatsz minden üzemmódban. Kb 8eFt-tól már lehet szerezni, de a szokásos börzei ára kb 12-15eFt.
Egyébként - legalábbis vidéken - az egyik legtisztább sáv a CB, mert szinte már senki sem használja. Viszont csodálatos távolsági összeköttetéseket lehet rajta csinálni - FM üzemmódban is. Vannak nemzetközi CB klubbok is, pl www.sierrapapa.it weblapon tájékozódhatsz. A "Szovjetúnióban" most elég nagy rádióforgalom van ezen sávon, gyakran hallom az orosz nyelvű forgalmazást szinte minden csatornán.
Két nem engedélyköteles sáv van, a PMR (446 MHz egy szűk tartománya) és a CB (27MHz alsó fele). A PMR-rel csak néhány km távolság hidalható át, nagyrészt a kapható készülékek paraméterei miatt. A kamionosok az utóbbit használják, de nem az engedélyezett FM üzemmódban hanem SSB-ben.
Ha csak hallgatózásra akarsz készüléket, akkor az árat nagyban az határozza meg, hogy milyen széles sávban akarsz fülelni. Ha csak a kamionosokra vagy kiváncsi, olcsón hozzá lehet jutni olyan CB rádióhoz is, ami bár nem "tiszta" de ha csak hallgatózol és nem dugsz ki egy nagy antennát a tetőre, akkor nem lehet bajod. Sőt, ha tudsz angolul és jó a terjedés néha még akár Európán kívüli állomásokat is hallhatsz azon a sávon is.
a BRG gyártmányú 5 elemes Yagi antennáról, aminek típusjele: 1S00-048/B ? Annyi rá volt írva, hogy 146-174 MHz,
Igen, a /B, /D, /F változatoknál 148...174 MHz-et ír a papír, míg a /A, /C, /E verzióknál 134...160 MHz-et.
Forrás: Rigó Béla: Rádiótelefon antennák Műszaki könyvkiadó Budapest 1981. 50. oldal.
Igazság szerint csak hallgatózni kellene -vagy többnyire- mivel egy elég forgalmas út mellett lakom, és valami érdekes jelenség okán a hangkártyámba dugott fejhallgatómban időnként hallom, amikor az ablak alatt elhúzó kamionosok dumálnak. Na, erre kellene egy céleszköz ... :-)
1ébként melyik a nem engedélyköteles sáv?
Van valakinek gyári adatlapja a BRG gyártmányú 5 elemes Yagi antennáról, aminek típusjele: 1S00-048/B ? Annyi rá volt írva, hogy 146-174 MHz, meg a gyári szám, de ezen kívül semmilyen infóm nincs róla. (nyereség,stb,stb.)
Ha nem ismertetek volna rá, Itt egy kép az antennáról MÁVos átjátszókon láttam ilyen antennákat.
Szia, kérdés hogy mire szeretnéd használni a rádiót? Ha újra pályázol, kb. 10e-nél kezdődnek és néhány száz métertől maximum (nagyon optimális esetben) néhány 10km a nem engedélyköteles rádiók hatótávolsága.
Huhh, akkor inkább nem ajánlom magamnak, köszi a válaszodat ... én azt hittem, minden CB egy sávban -vagyis tartományban- dolgozik, és 1ik sem engedélyköteles ... bár hozzáteszem, hogy 0 tudásom van a Tmában (amint azt az előző írásom is mutatja ... :-))
1ébként egy hozzám hasonlónak mit ajánlanál minél olcsóbban?
A "Jaws Mark"-ot kb 4-6 eFt-ért szokták ajánlani a börzéken, de gyakorlatilag semmit nem ér, vagy szimbolikus 2-3 eFt-ot, mivel AM üzemmódú, ami pedig nem engedélyezett, és a HIF eléggé rászállt az ilyet használókra. Nem is nagyon tudják eladni ezeket.
Sok más típus jelent meg e rádióval gyakorlatilag azonos kapcsolással (pl Midland-100M), csak egy kicsit vagy nagyon kicsicsázva, több (és fölösleges) kezelőszervvel.
Ha átalakítod FM üzemmódra, akkor - bár nem legálisan - talán használható, mert a hangja után nem fogják tudni, hogy nem CEPT engedélyes.
A táp a komolyságától függően képvisel értéket - általában 2-5eFt Ft-ot, de a JawsMark-hoz alkalmatos tápot már pár száz forintért is kapsz (300-500).
E rádióval kb 20 éve találkoztam először. Hát bizony a túlvezérlést nem szereti (közeli állomások), és áthallás, keresztmoduláció stb előfordul nála. Ezek ellenére számomra a kategóriájának a kedvec típusa, mert masszív felépítésénél fogva szinte elnyűhetetlen, és izlésemnek megfelelően csak az abszolút minimális kezelőszerveket tartalmazza - van is a padláson tartalékban kettő darab ... ki tudja mi a fenének :-) Néha előveszem és megsimogatom.
tudna vki abban segíteni, h mennyit érhet használtan kb egy Jaws Mark 2 típusú CB táppal? Az is érdekelne, hogy van-e vkinek tapasztalata ezzel a géppel ...