Alapításkori gondolatok!
Úgy gondoltam, és ez egyre többekben is megfogalmazódott, hogy Budafok - Téténynek szüksége lenne egy valódi, gyűjtő, befogadó, pozitív szemléletű törzsasztalra, ahol mindennapjaink apró-cseprő ügyei mellett megbeszélhetjük a közélet eseményeit éppúgy, mint megismerkedhetünk kerületünk értékeivel, helytörténetével, hagyományaival, kultúrájával, de beszélhetünk a város alakulásáról, fejlődéséről és neuralgikus témáinkról, így környezetünk állapotáról, teendőinkről. Mindez egy hosszú mondatba foglalva, persze nem fért bele a topic címbe, de elsősorban ezeket gondolom, javaslom itt napirendre venni és ezzel kapcsolatban álló embereket meghívni, és persze sok mindenki mást, kerületieket, vagy akik csak érdeklődnek utánunk, korábban itt laktak, emlékeik vannak.
Szeretném tehát, ha beindulna itt egy igazi fórum, nem feltétlenül napi hozzászólások százaival, vagy csevegéssel, de néhány aktuális, fajsúlyos vagy kevésbé, de sokakat foglalkoztató ügy áttekintésével és folyamatosan helyi kulturális, történeti értékeink bemutatásával. Utóbbi szempontból is nagy kincsestár kerületünk és messze nincs kihasználva, bemutatva a már feltárt sok érték, anyag.
Persze várom a javaslatokat, az észrevételeket, merre menjünk, és azok csatlakozását, akik eddig is nézegették a kerületi vonatkozású topicokat, de belépni, hozzászólni nem akartak.
Moderációval kapcsolatos kérdéseknek a helye:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9186758 itt található!
Köszönet a beszámolókért, és még az éjfél közeli jelenlétért,
én még sátáltam is Vaczakkal éjfél elött, ö petárda álló, egyetlen kutya nem volt sehol, (tényleg a hosszú ékezetek ö és ü helyett itt bejövö Q kra mik a tanácsaiktok, beállitás?)
az ünnepek között egyszer még lementünk a kastélyba, akkor Petrován Mária orgona, és Deák Gyöngy ének hangversenye volt, élénk érdeklödés mellett, a diszterembe alig fértünk be,
-> Szeretettel várjuk mindazokat, akik így szeretnének emlékzni!
Én nagyon szeretek emlékezni, de például arra nem emlékszem, hogy most mire kéne emlékezni... 8-)
BÚÉK mindenkinek! Ahogy ígértem, következzék hát a decemberi topiktalálkozón fölolvasott írás! (Sajnos, ha jól értelmeezem, nem tudom kitenni ide letölthető fáljba, de talán ez nem is oly nagy baj.)
Bye!
ASCH
Ifj. Petz Nándor:
In memoriam Csepel Művek
(1996-97.)
Kiss Dénes: Gyárlátogatás
Csitteg-csattog, Kunkorodik
pitteg-pattog, göndör forgács,
dibben-dobban, gőzkalapács
kippen-koppan, hubbanik,
rippen-roppan, csitteg-csattog,
ez a gyár, pitteg-pattog,
hol a sok gép kippen-koppan,
a sok ember, rippen-roppan,
fúr, farag, vág, jól halad a
kalapál. munka itt.
— ELSŐ FÁZIS —
(a múlt)
Martonvásárra utazom - zenekari próba lesz. A 16.10-es személlyel megyek, így pont odaérek a hangolásra. Megveszem a félárút, majd kiállok a peronra. Várok. Helyszín: Budafok-Belváros, MÁV-megállóhely. Panoráma: Csepel Művek.
Bámulom a kéményerdőt. Nem füstölög. Most már nem. A hátam mögötti panelrengeteg lassacskán elnyeli a vörösen izzó napkorongot, amely a vasútnál használatos, a véget jelző tárcsához hasonlít a leginkább: nincs tovább...
Hirtelen fülsértő bőgéssel húz el Kelenföld irányába egy expressz, s utána újra a gyárrengeteget látom magam előtt. Leülök egy padra, s a mai reggelre gondolok...
...a csepeli gyorsvasút embermasszával tömött szerelvénye nyüglődve érkezett meg a Boráros térre. Régen ez másképp volt. A zöld kígyó utasai nem befelé, hanem kifelé, a „vörös Csepel” irányába utaztak. Akkoriban még volt miért. Sűrűbben járt, és egészen hajnali 3/4 kettőig... Egy német uszály küszködik a vízen; fölfelé halad. Eszembe jut a hajdani kishajó-járat: Budafok-Belváros - Csepel Művek. „Közlekedik: I.1. - XII. 31. Viteldíj: 1,50(!) Ft.” - ahogyan azt az 1980-as BKV-térképen olvashatjuk.
Szokatlanul gyér a hatos út forgalma, a masszív csöndet recsegő fémdoboz szakítja félbe: „Siófokig közlekedő személyvonat érkezik az első vágányra; a vonat Érd-alsóig nem, onnént minden állomáson és megállóhelyen megáll. Kérjük, a vágány mellett vigyázzanak!”
Balra fordulok. A tülkölő V43-as kínlódva húzza maga után a rogyásig telt kocsikat. A távolban hirtelen megpillantom az egyik „sorstársat”: a volt budafoki 4. sz. Házgyár ugyanazt a lapjárást fogta ki, mint a Csepel Művek. Az egykori panelokádó területén ma már KFT-k, BT-k, RT-k működnek; a betonelemeknek hírük-hamvuk sincs...
Csikorogva lassít a szerelvény. Kinyitom a fújdogálók áldozatos munkáját messze tájakon is hirdető, csak papíron másodosztályú, egyébként minden szempontból osztályon aluli kocsi ajtaját, s a vagon peronjára termek. Az ellenkező oldalra nyomulok, s lecövekelek, hogy a gyártelepet kukkoljam. Letörlöm a párát az ablakról. A vonat elindul.
Sorra veszem a volt üzemegységeket: Vasmű, Fémmű, Acélmű, Csőgyár, Hengermű, Varrógépgyár, Kerékpárgyár, Szerszámgépgyár, Transzformátorgyár stb. Közülük néhány még ma is működik, jóllehet csökkentett termeléssel. Eszembe jutnak a „szovjetszkij mágyel” további (tetsz- és fél)halottjai: a kiváló gyártmányaikról elhíresült Váci úti nagyüzemek (Láng, Ganz, Kender-Juta, Cérnagyár...); Újpesten a Hazai Pamutszövőgyár, Bőrgyár, BUBIV...; Nagytétényben a Metallochemia, Budapesti Vegyi Művek, Mechanikai Művek és így tovább.
Érd-alsón fölszáll két csitri. A kikent-kifent próbababák az összefirkált klozetajtóhoz támaszkodnak, s hangos trécselésbe kezdenek:
- Te tudtad, hogy a Betti a Répával jár?!
- A Répával??? De dili!... Mióta?
- Hát amióta hazajött Németből... Május óta...
Ebben a pillanatban ugranak be azok a bizonyos májusok, amikor az ifjúság hangjától zengtek - ideig-óráig - a gyáróriás csarnokai, műhelyei. A „szocreál” gyermeknap is a múlté, nincs több KISZ-es fiúk által szériában elkészített „A gyár ajándéka”; a hadászati járművek parádéját sem itt kell keresnünk, hanem a Dunántúlon...
Hirtelen fölsikít az egyik csaj: a mellékhelyiségből kifelé igyekvő utas fölrántotta a barbie hátát támasztó ajtót.
- Hát mᢠitt is elállják az utat?! - így az idősödő asszonyság.
A két fiatal idétlen röhögésbe kezd. Egyikük nyelvet ölt a távozóra, majd nyihogva hozzáfűzi:
- Hülye nyanya...
Az utat Csepelen nem állták el, inkább megmutatták. Pontosabban egyvalaki mutatta mindig a helyes irányt: Lenin elvtárs. A főbejárat előtti szobron kívül nagy, vörös neonfelirat - CSEPEL VAS(így!) ÉS FÉMMŰVEK - és az előbbivel azonos színű, ötágú csillag fogadta az egykori dolgozókat és vendégeket (Rákosi, Kádár, Brezsnyev stb.).
— MÁSODIK FÁZIS —
(a jelen)
A gyorsvasút Csepel felé zakatoló hatosfogata csak úgy tátong az ürességtől - reggelente. A Szent Imre téri megállóhely következik - ordítja a mennyezeti hangszóró. A volt „Tantéren” (Tanácsház tér) egyre kevesebb dolgozó száll le.
Az egykori Lenin-szoborra már csak a póznákon árválkodó, nemrég még dicsfényt sugárzó reflektorok emlékeztetnek. A foghíjasan világító, CSEPEL MŰVEK-re zsugorodott portál a főkapu fölött villódzva próbálja idézni a valaha volt szebb időket.
Az ,,egyesen'' ma bárki bemehet. Nincs ellenőrzés. A bejáratnál fölszerelt, mozaikszerű tájékoztató táblák olvasásába még a szemünk is belefárad: Papíráru és írószer diszkont, Csavardiscount, Irodatechnika - bélyegzőkészítés akár egy óra alatt is! stb.
A vasúti átjáró kihunyt jelzői mellett elhaladva a központi Fő úton találjuk magunkat. Itt kivételesen - a rég bezárt gyártörténeti múzeumot leszámítva - még zajlik az élet: apró-cseprő, mindent ellepő KFT-k, BT-k és miegyebek B-kategóriájú eleganciával öltözött maroktelefonos ügynökei, dossziékkal a hónuk alatt, ide-oda rohangálnak, s a tévében látható brókereket majmolva ukázokat osztogatnak fiatal, fülbevalós beosztottjaiknak...
A gyártelep kijjebb eső részei kísérteties látványban részesítik az idelátogatót: az üresen kongó üzemi ebédlők, kitört ablakú műhelyek, s romos szerelőcsarnokok lesújtó összképe már-már menekülésre készteti az embert. Hátborzongató a csönd; áll minden...
Az ellopni próbált, elferdített andráskereszten feketerigó-pár remél némi, az olajos talajból esetleg előbukkanó reggelit (azt ugyan lesheti...); a rozsdamarta sínpárok között haladván kibelezett fejű váltóhoz érve nem tudni, merre tovább. Egy biztos: nem kell attól tartanunk, hogy elüt a tolatómozdony! A sínkoptatók közül már csak egynek a kürtrecsegését hallani.
Bármerre is bolyongunk, a látvány - tisztelet a kivételnek, ha akad - ugyanaz: hulladékkal és törmelékkel borított telkek, elhagyatott épületek, szétrothadt KRESZ-táblák, erodálódott csőhidak, sötét vasúti fedezőlámpák, napszítta „SZAKSZERVEZETI HÍREK”, üres elosztószekrények, s egyáltalán... - ez a CSM!...
A Duna-parti vágánynál ér véget a Birodalom. Panoráma: Budafok. A Leányka utcai és a Városház téri tízemeletesek farkasszemet néznek a szellem-gyárvárossal. Egy letűnt korszak maradványával...
— HARMADIK, UTOLSÓ FÁZIS —
Megbukott egy rendszer, s hirtelen úgy tűnt, nincs folytatás. Vége mindennek: a gyárnak, az üzemnek, a fizetésnek. Következik: munkanélküli segély, átképzés (már akinél lehetséges), a mindennapok kiszolgáltatottsága; rettegés a Híradótól, a díjbeszedő kopogtatásától, a holnaptól.
(VEGETÁLÁS: tengődés, nyomorult élet. Idegen szavak és kifejezések szótára.)
Szertefoszlott remények („...egyszer kifizetjük ezt a rohadt panellakást; majd, ha már minden jobb lesz...”), s reményteli várakozások ambivalenciája keseríti a volt csepeli munkások hétköznapjait. A Művek vezetősége 1983-ban megszüntette a tröszti működést. Már a hetvenes években komoly adósságai voltak a gyáróriásnak, a nyolcvanas években pedig törölték az éjszakai műszakot. Növekedett az elbocsátások száma. Sok üzemben leállt a termelés, kényszernyugdíjazták a dolgozókat.
A valaha jobb időket látott, elavult technológiájú Csepel Művek agonizál. (Szegény Weiss Manfréd!) Néhány üzem azonban virágzásnak indult (pl. a német Siemens konszern által megvásárolt Transzformátorgyár).
A XXI. kerület illetékesei - ki tudja hányadik éve - az RRT-n (Részletes Rendezési Terv) vajúdnak. A gyártelepet érintő kérdések (tulajdonjog, környezetszennyezettségi-vizsgálat, építési engedélyek stb.) eredményes megvitatása - ilyen tempóban - még 2010-ig is elhúzódhat.
Nem tudni, mi lesz a Csepel Művekkel. Az egykori szimbólumot eltüntették a csepeli képeslapokról, el lehet tüntetni a földfelszínről is, de... ...de mi azért emlékezni fogunk Rá...
* * *
Csikorogva érkezik a szerelvény az állomásra. Leszáll a fél vagon. Az órámra pillantok: mindjárt öt. Kilépek. A csendes utcán már csak a távolból idehallatszó vonatzakatolást hallani. Dúdolni kezdem a darabot, s közben a horizont alá bukó, vörösen izzó napra tekintek...
Az mindenesetre már valami, ha járda is van felétek.
A kerületi Barackos úton és környékén pl. járda sincs.
A december végi csatornázás után pedig hatalmas sártenger maradt.
Még rosszabb hír, hogy pl. a Barackvirág utca lakóinak a csatornázás után a karácsonyi késői befejezés után már úthelyreállítást sem végeztek. Tehát se út, se járda állapot van. Az ott lakóknak tavaszig sárcsizma és sárdagasztó autó a módi.
A karácsonyi roham, valamint a kiváló magyar szakipar egyértelmű vesztese lett a Teszkónk valamint a Campona egy részének burkolata. Több helyen az utakat meghazudtoló kátyúk vannak..
Nos, akkor lássuk a pályamunkákat, kommentár nélkül.
Több fórumtársunk nagy reményekkel indul a megmérettetésen, többen viszont sajnos lemaradtak róla - ezt hallomásból tudom
Meghívunk
