Beforrasztásnál kicsit nem árt megmelegíteni a csatlakozó középső fém részének a végét hogy megfussa az ón, mert a csöppentéssel csak a hidegforrasztás klasszikus példája érhető el, aztán akkor előbb-utóbb vége lesz az adóvégfoknak.
Akkor jól sejtettem. 1ébként ez miért van? Mármint, h az alacsonyt középnek nevezik ... igazság szerint nem emléxem, de mintha reggel 9 felé felső 39-en nyomták volna a legtöbbet. (elég sokat tudok variálni, ugye nálam plusz csatik is vannak, meg a középső kapcsolóval is mintha más freki lenne fogható, ezért sem emléxem :-))
4 emeletes tégla másfeledik emelete (első, de a földszint is elég magas), de brutálisan tele van vasalva, szerintem még egy panelnak is becsületére válna. (ha lyukat kell fúrni a falba, akkor 3 esetből kétszer vasat fogok, a plafon még rosszabb :-)) Szóval az erkélyen szerintem jobb lesz, legalábbis 180 fokban remélem.
Szia, igazad van, nem vettem észre, h lyukas a vége ... :-))
Összeraktam a 2200-as Daggerrel meg az új dugasszal, kábellel, de még nem forrasztottam meg, mert ki kell majd vezetnem egy lyukon a kanócot, és az könnyebb, ha nincs a végén dugó. :-))
Már így is elég sok mindent hallok, pedig a szobában van az antenna =re.
1ébként a 40 középnél milyen állásban kell lenni a bal szélső kapcsolónak, amire "lo" és "hi" van írva?
Igazsag szerint nem is kell hogy beleferjen,de hat miert is kene? Eleg ha a anphenolt ugy allitod magad ele hogy a koax a fold fele nezzen, es a forrasztando felulet pedig felfele.Majd az ont megmelegited a pakaval kozvetlen a lyuknal ahol kijon a koaxnak a kozepso ere majd becsoppented oda az ont! nem kell sok!!! csak erzessel! eleg egy pont hogy a lyuk felso reszet legalabb eltomje.
Ha jól emlékszem, ha hosszabb kábel kell, akkor a vastagabb, RG-213 az ajánlott. Persze ez csak a penetrátorhoz lenne jó, kicsit nehéz lenne az autóba behajtogatni :-)
Az RG 58 c/u tipus jelu koax jo neked ha esetleg mesz az antennaert vecsesre elotte van egy bolt ahol arulnak meterre kabelt!
A koaxot ugy tudod osszerakni az anphenol-al hogy leblankolod a koaxot majd visszahajtod az arnyekolt reszt. Aztan a levagott resz folott hagyj meg kb 3mm muanyagot a kozepso ernek! majd blankold meg azt is kb 1cm nyire majd dugd az anphenolba es kezd el betekerni mint egy izzot addig amig a kozepso er meg nem jelenik az anphenol kozepso erenek vegen, majd vagd le a felesleget es forraszd be!
Remelem ertheto voltam de szivesen segitek
########
############--------
########
szal durvan igy nezzen ki blankolas utan a koaxod!
Remelem kiveheto a rajzbol ami szukseges :)
Hello!
Hello Magnat ! Minden CB-s cucc 50ohmos így jó az 50ohmos kábel, általában RG-58-at szoktak használni. Ja és a penetrátor pontos hossza 6800mm az alsó danamit szigetelőtől /a cső aljától/ számítva.
Róder Imre 34 a helyes cím ... beinvesztáltam 1ébként egy 2200-asba. A múltkor már kérdeztem, h hogy kell kibuherálni a kábelt a Daggerből, most azt kérdezném, hogy lehet belebuherálni? :-)
Hello Andris_19 ! Az átjátszó tulajdonképpen egy ismétlő, amely a felvett szöveget ismétli meg /max. 16sec./. Az átj. 131,8Hz-es ctcss hangal indul, asszem 20-as. Paraméterek: csak sötétedéskor kapcsol be,/most kb. 18,30kor/ mert napelemes, nappal töltödik az akksi. Teljesitmény: 0,5W és egy 5-8 lambdás antenna /44cm hosszú/ hely: 2 ker. dombtető kb. 200m-es magasság.
Olvastam ezt a PMR atjatszot. Hogy is megy ez? Igaz az en PMR-emen nincs ctcss :( De majd ha lesz idom teszek bele :) Hasznalta mar valaki az atjatszot?
Olvastam amit az antennakrol irtal.
Szal Dagger antenna cuccokat a gyartotol tudsz szerezni talp,tekercs (az a fekete henger alaku),es antenna palcat. en multkor ott vettem egy 1.6os daggert autora talp osszesen volt 11eFt ebbol csak a magnestalp 7500 korul volt:(
szal nem egy draga se a palca se a tekercs resz.
asszem olyan 1200 a palca. ha esetleg a penetratort nemtudod felhasznalni es esetleg eladnad akkor erdekelne! :)
Hello kneissl ! Én megnéztem a freki táblázatot es az 57Mhz elméletileg nincs kiadva senkinek. De ha akarod szivesen elküldöm a frekitáblázatot. Legközellebbi foglalt freki: 49,25M TV1 és 67,..Mhz Kossuth rádio.