Mint már írtam, ugyanaz a nyomógomb rögzíti és emeli a sebességet. Attól függ, hogy mennyi ideig nyomod. De majd magad is rájössz, hogy nem elég csak "rögzíteni" a sebességet. Sosem azt tartja mint aminél megnyomod.
Azt hiszem, hogy 409 Mesternek van igaza. Ha egy rossz akkor a többi is leáll. Tegnap még próbálkoztam vele. Először működtek (próbálkoztak) a szenzorok, később leállt az egész rendszer. Most már csak azt kell kideríteni, hogy melyik a hibás.
Köszönöm a választ! A rádió kapcsolóban sajna nincs off-on kapcsoló csak nyomógombos! (Addig zár amíg nyomod) 5 nyomógombos! Akkor elvileg, nekem kéne egy off-on kapcsoló valahova rakni! Amit írtál, hogy a másik kettő nyomógomb csak addig adja az áramot amíg nyomod, az mire szolgál? A sebesség emelésére? Nekem az nem szűkséges! Nekem annyi elég hogy a pillanatnyi sebességet megtartsa! Nem akarom fel le állogatni! Még egy kérdésem volna milyen diagal nézted? Válaszod előre is köszönöm!
Az enyém akkor érdekesen működik. Elképzelhető, hogy a tolató radar vezérlője kezd tönkre menni? Épp 10 perce álltam ki a garázsból és próbálkoztam vele. Első tolatásnál becsippan a kapcsoló és a hátsók jeleznek. Vissza előre a falig és az elsők is jeleznek. Újra rápróbálok és már csak a hátsók jeleznek. A kapcsoló közben folyamatosan villog.
Multimeterrel nem lehet, de akinek jó füle van, az közel hajolva meghallja a hangját. Állítólag érzékeny ujjúak a rezgését is érzik.
Mindenesetre a diag biztosabbat tudna mondani.
Az is érdekes, hogy az első rossz és a hátsó mégis működik. Elvileg, meg a tapasztalatok szerint is, ha 1db is rossz a 8 szenzorból, akkor leáll az egész.
Üdv urak. Kérdésem lenne a tolatóradarral kapcsolatban.
Az első szenzorok nem jeleznek vissza csak a hátsók. Hátramenetben jelez rendesen de elől nem. a kapcsoló egyet csippan és csak villog. Kérdésem a következő lenne: Ki lehet e a hibás szenzort multiméterrel mérni vagy csak diaggal?
A hétvégén amennyire lehetett teletankoltam a Galaxyt (1.9tdi, 2001-es). Aztán másnap reggel vettem észre, hogy egy kis folt van a kocsi alatt, a betöltő oldalon, a hátsó kerék mellett. Egy kis gázolaj folt volt. Befeküdtem alá és akkor láttam, hogy az üzemanyagbetöltő cső ahogy belecsatlakozik a tankba ott csöpögött a gázolaj. Tudjátok-e, hogy ott milyen tömítés van? Hogy tudom azt a legkönnyebben kicserélni?
Ha nincs törött/szakadt kábel, akkor többségében valamelyik zár a döglött. Hogy melyik azt beírja a hibatárolóba. Próbálkozhatsz még az ajtók egyenkénti lekötésével. Amelyiknél megjavul a többi, abban beteg a zár.
A vezérlője nagyon ritkán romlik el. A kpzár vezérlője integrálva van a komfortmodulba. Az maga a biztosítéktábla mögötti fekete doboz.
A tempomathoz, mint már írtam, kell 1db off-on kapcsoló és 2db off-on nyomógomb. Kellene még 1db on-off nyomógomb is, de ez elhagyható.
Az eredeti kapcsolójába 5db vezeték megy. 1db gyújtásáram(+12V). Ezt kapcsolja az egyik vezetékre az off-on kapcsoló. Ez a ki-bekapcsolás funkció. A nyomógombok a másik vezetékekre kapcsolják a +12V-ot, amíg nyomod.
Hogy színek szerint melyik-melyik, azt nem tudom. Amikor ilyet csináltam, akkor diagkészülékkel néztem. Abban látható, hogy melyik vezeték mit működtet.
Csak akkor fog működni, ha a motorvezérlő látja a sebességjelet, és legalább 30km/h a sebesség.
És akkor kérdeznék is. 2001 1.9 pdtdi galaxy.AUY motorkód. Mostanában ritkán de azt csinálja az autóm az első reggeli indításnál hogy mintha nem az összes henger indulna el,de egy másodperc alatt kisimul a járása rögtön.És még mindig időnként pörgetteti magát mire beindul. Kb.3 másodpercig.A diag csak annyit ir hogy abnormális jel az 1 hengernél,gondolom kábelek lesznek a Pd elem felé.Remélem...Elvileg hengerfejezték,és teljes felújításon esett át a hengerfej,sik,új vez.tengely,hidrótőkék,meg minden.Már arra is gondoltam hogy nem lettek rendesen a Pd elemek himbái beállítva rendesen ahogy kell.Én kb 2 hónapja vettem.A fogyasztására nem panaszkodom,kb.6-7 liter között valahol.Nem tudom mik a tünetei ha nem megfelelően vannak a pd elem himbái beállítva.
Szia katasztrofális minőségű kábelek vannak az ajtó átvezetőben az oszlophoz.Én a bal első ajtót a hétvégén vezetékeztem újra,pont ugyan azt csinálta mint neked,annyi különbséggel hogy ha kulccsal zártam akkor leengedte a jobb első ablakot is.Újra vezetékeztem a bal első ajtót a gumi alatt és hibátlan azóta.A bal hátsóban nem szólt a hangszóró majdnem vettem bele de ott is vezeték törés volt a gumi alatt az átvezetőben.Bár a hangszórók is megérnek egy misét,hulladék mind amik az ajtóban vannak.
Nem ördöngösség,letekered a csatlakozót,hátra tolod a gumit és máris látni fogod hol a baj. Idegesítő csinálni ,de muszáj.
A mutató meghulyulese tényleg annyit jelent, hogy amikor felüljáróra fel akkor 90 fok, majd amikor a felüljáróról gurultunk lefelé akkor vissza 70 fok vagy 50 fok, utánna vissza 90 rá de ez tényleg jó gyorsan csinált a, ma reggel ment a kályha minden flottul ment , ! Mondjuk eddig nem tartottam nagyon fontosnak de a mutató amikor már meleg volt a víz leállítottam, majd újra ráadtam a gyújtást akkor szakaszosan mászott, értsd úgy mint egy másodperc mutató, úgy mozgott !
Kiss Ati ! Hengerfejes volt 2017 ben ! Akkor felsikoltak stb. A hűtővíz tiszta , meleg kiegyenlito tartálynál nincs szisszenés stb.
Szia! Stiftek tartják össze a rudazatot. A forgáspontoknál. Ha azokat kitologatod oldalra, lejön a fedél. Nekem nem sikerült ragasztani, az első lecsukásnál újra eltört. Vettem egy egész boxot, abból cseréltem a tetejét.
Én most cseréltettem termosztátot az autón...BRT...a tünet annyi volt, hogy a vízhőfok felment 90-ig, majd ha egy kicsit is visszaesett a terhelés, akkor a vízhőfok visszaesett a 80-asig...a csere úgy tűnik megoldotta...most szépen beáll 90-re. Nem tudom, hogy az általad tapasztalt "meghülyülés" egyezik-e az én tüneteimmel... :)
A vicceskedést félre téve, rá raktuk diagra, de hiba nincs , természetesen a hibát sem produkálta amikor a diag rajta volt! Esetleg más ötlet, hogy mit keressünk és persze hol ! Köszönöm
Szeretném valahogy megcsinálni a jobb felső kesztyűtartó eltörött zsanérját. (Galaxy) Meg tudná valaki mondani, hogyan kell levenni a helyéről , illetve van valami tipp a csuklóban törött zsanér javítására?
Sziasztok! Ismét segítséget kérnék ! Tegnap egyik percről a másikra a Sharan olyat kezdett produkálni , hogy a víziótok mutató, eddig oda volt szögezve a 90 fokra, haza úton meg hirtelen elkezdett meghülyülni! Pl ha felüljáróra felfele 90 fok , majd lefele a felüljáróról lement 50 fokra a mutató! Feljebb soha nem ment 90 foknál, de a climatronik autó módon volt, ha econra kapcsoltam akkor vissza 90 fokra beáll, de ma már ott is elkezdte a megzavarodást! A kályha csak reggel kapcsolt be , akkor szépen melegedett is a víz és a vizhofok mutató is lassan emelkedett ! Merre keressük a hibát! Milyen szerelőhöz vigyem villamossági, klímás, autószerelő?
Ja és tegnap felnyitottuk a motorhaztetot és állatt nyomokat láttunk a motor burkolaton , lehet az lazított vagy rágott szét valamit !
"Rá szeretném kötni a kormányvezérlésre a tempomatot!"
Tényleg nem könnyű kicsalogatni belőled, hogy mit akarsz. :// Tudom, hogy manapság nem divat érthetően írni, de én már vén vagyok ehhez a tagolatlan szóhalmazhoz. Ha nem okoz áthidalhatatlan gondot, leírhatnád úgy, hogy vesszők, pontok, nagybetűk...... Nem bánom, lehet felkiáltójel is pont helyett, gondolom a pont nem működik a billentyűzeteden.
Üdv! Rá szeretném kötni a kormányvezérlésre a tempomatot! (mk1 a kormány alatt van a kar) ki van kötve ezért felesleges négy szál vezeték van elvileg a tempomatnál a karban meg csak kapcsolok vannak kéne valami bekötési rajz hogy melyik szál mit kapcsol! A Google nem volt a barátom eddig csak egy Renault-nál! :( Azt javasolták itt hogy akkor vegyek azt mert azt egyszerű megcsinálni! :)
A motorcsere is csak nálunk szopás. Máshol kutyát sem érdekli. (2001-óta nálunk sem kellene a törvény szerint nyilvántartani a motorszámot. Na de hogy nézne az ki, ha nem szopatnák ezzel is a pórnépet?)
115 lovas.szerintem volt már kiszedve,csak abból gondolom hogy az előző tulaj adott egy pofont a jobb elejének,annyira nem volt vészes de szerintem ott kellett matatni. az a bajom vele hogy kifúj,meg kicsöppen az olaj a jobb oldalán.szóval a hiba ott lesz,gondolom én.majd ha tudok alánézek hátha a cső repedt el,de gondolom hogy a hűtő nyílt szét.
hát érdekes a dolog.én arra gondolok hogy ez az autó kék lehetett eredetileg,összetörték vettek hozzá egy másik kasznit,csak az ezüst volt és átfújták az autó eredeti színére .kérdés hogy mit és hogyan cseréltek,lehet hogy csak egy jobb hátsó negyedet.bár én akkor azért átragasztottam volna a matricát.olaszországba van eredetiségvizsgálat?
Nem egy leányálom, de függ attól, hogy milyen bódéd van, és volt-e már kiszerelve. Ha volt már kiszedve, megfurták-e a homlokfalat a csavarjai előtt. Ez utóbbi a 115lovasra érvényes. A 130lovas egészen más.
Nem tudom a konkrét ok-okozatot de mostmár én is kiváncsi lettem...
Majd lekérem a családfa történetet...
Én ezüst színűt akartam, asszonypajtás meg sötétkéket...
Minkettőnk vágya telljesült és egyszerre...
Amikor a tolatóradart applikáltam fel a lökháritóba alatta meg piros színü volt a hátsó jobb sárvédő takart része...
De gyanítom a színváltozás errefelé nem bejelentésköteles mert a forgalmi engedélyben nem talállható bejegyzés de a gyár álltal előírt fogyasztást bezzeg felvezették a gumiméretekkel egyetemben...
Köszönöm, majd megnézem! Így már könnyebb lesz. Reggelente nem indul. Azért még lehül 8 fokra. Nem tudom az egész izzítás menetét, hogy mikortól meddig izzít. Amikor nagyon hideg van,
akkor a gyujtás ráadása után van, hogy 15mp múlva hallatszik, hogy leold a relé. Mikor melegebb van, akkor 5 után leold. Most semmit nem hallani. Beindítás után fél fordulatra indul egész nap.
Reggel megint nem. (utálom a túlbonyolított elektronikát) Lehet, hogy kap egy nyomógombot az izzítás, ha nem tudom orvosolni az eredetit. :):)
B5N.lesz az a szinkód és gyöngyház nem metál.egyébként a bódékba a jobb hátsó tárolóba szokták rakni,ott biztosra tudsz menni.lacknr feliratot kell keresni,bár ez nem mindg van ott.a szinkód pedig egy betu egy szám egy betu,néha még elé raknak egy L betüt,annak nincs jelentősége!
Nekem kétszer kellett javítani...egyszer egy tömítés eresztett a klímahűtőnél...másodszor voltak a csövek kilukadva, korrodálva...a luk hamar meglett mindkétszer ... :) ... de volt itt, akinek rendszeresen elmegy a hűtőközeg és csak nem találják hol. Hajrá.
Üdvözlök mindenkit! Egy 1999.es AFn-es alhambra izzításáról kérdeznék. A gyertyák jók. A relé kattan, de nem jön áram a gyertyahídba. Mi lehet a baj? Van ennek valami biztosíték közbeiktatva?
Biztos ami biztos hányas számú a reléje? Hátha nem jót néztem. 109-est néztem, az kattan.
Inkább egy ilyen gumival szerelt (Continental) Sharan jöjjön mögöttem esőben, mint egy olyan, amit a Nexen vagy a Cooper MÉRNÖKEI terveztek. Esetleg C kisteherautó gumis...
Más okból szervizeltem az autót ( '05 ASZ Sharan ) , gondoltam kitisztítom az EGR szelepet. Nem tapasztaltam problémát, csak elővigyázatosságból. Viszont mikor levettem, észrevettem hogy a bekötése le van falazva, és az összekötő cső nincs a helyén:
Azt szeretném kérdezni, hogy érdemes -e visszaalakítani, ill ki hogy használja. Gondolom találnék hozzá összekötőcsövet bontóban.
"Az is jó indoklás, hogy pl külföldön rendesen megsarcolja a rend őre, mert ott - állítólag - nézik ezt."
Valamint addig nem mehet tovább, amíg nem orvosolja a hiányosságot. További következmény lehet, hogy baleset résztvevőjeként megvizsgálják a műszaki alkalmasságot, amihez hozzátartozik az előírt gumi megléte. Ennek hiányában vétlen félként is megállapíthatják (legalábbis részben) a felelősségét, valamint okot adhat a biztosítójának, hogy ne térítse meg az esetlegesen okozott kárt.
igen,mert hogy a gumi gyártó is úgy számol.az álló kerékterhelést veszi alapul és az alapján adja meg a paramétereket.de volt ez itt már téma.kicsit sharan-éknál túl van misztifikálva ez a gumi kérdés.
egy érdekesség!a motoromon 67 (307kg) súlyindexű gumi van,nincs is hozzá más méret,csak ilyet gyártanak.a motor max terhelhetősége 450kg.ugye a két gumival számolva 614kg a terhelhetőség.és ez így rendbe is van a gyár szerint is,pedig ugye mindenki tudja hogy a fizika a motorra is érvényes,szóval az a 450kg súly egy fékezéskor teljes egészébe arra az egy darab első kerékre fog terhelődni.450kg.a 307kg-os gumira.és akkor a motor kanyarterhelését még nem is számoltam.
amióta itt ez már téma volt én azóta ezt figyelgetem.és el kell mondanom hogy mifelénk mindenki tojik rá.a sima használó a szerelő akinek alhambrája van a gumis akinek sharanja van,mondta is hogy az bírja,tartott egy kis gumi anatómiát de azt most inkább nem gépelem le ide.engem meggyőzött,megerősített.
valahogy még nem hallottam a hírekben sem hogy elszállt a bodé rossz gumi miatt,pedig mondom errefelé nem igazán foglalkoznak vele,az én télim is 91-es.és még én is az úton vagyok.
nincs ezzel baj,aki akarja megveszi rá azt a gumit aki nem az nem.szerintem a gyár biztosította ezt túl és nem a kis családra gondolt hanem a munkásokra akik cementet meg betonkeverőt cipelnek túlterhelve.
írta itt valaki hogy persze vannak a hülyék akik azt mondják a gyári előírásra hogy hülyeség,na most elég sok olyan előírás van egy autónál ami hülyeség és felesleges amit egy szerelő sem tart be.
bocs hogy mindezt neked címezve írtam,és nem is akarok senkit meggyőzni hogy ne vegyen olyan gumit amit a gyár ír.
Ja, .. még egy "adalék". Anno használtunk AUY Alhambrát pár évig. Egy megbízhatónak tartott gumist megkérdeztem akkor, hogy milyen gumit ajánl rá jó minőségben és azt használtam. Nemrég kiderült, hogy 205x55R16 94XL volt. Nem mondom, hogy ma ugyanolyat tennék fel, viszont az azzal az autóval megtett pár száz ezer km sokszor agyig pakolva, 7 emberrel, létrával, stb .. azért kicsit azt mondatja velem, hogy nem annyira véres ez a téma, mint amennyire terjed az új időkben :)
Az viszont nem a gyár lehülyézése (KissA fater figyelsz?), ha tudod, hogy SOHA nem lesz az autódon gyárilag megadott max terhelés, hanem fél tonnával kevesebb és ebből levonja valaki a konzekvenciát, hogy neki 1 mérettel kisebb súlyindexű gumi is elég lesz. Ez ELLEN az - szerintem - jó indoklás, hogy adódhat olyan helyzet, hogy elfelejti a korlátot és mégis megterheli jobban, mint ami a gumikra elő van írva és akkor abból baj lehet. Az is jó indoklás, hogy pl külföldön rendesen megsarcolja a rend őre, mert ott - állítólag - nézik ezt. Az viszont - szerintem - NEM jó indoklás, hogy nem lesz egyenletesen 25%, meg oldalterheléskor, meg fékezéskor más, mert az minden guminál ugyanúgy van. A megadott terhelési index alapján az autóhoz vett gumi tudni fogja a nem egyenletes terhelésből adódó időleges többlet igénybevételeket :)
Ebben a helyzetben teljesen indifferens, hogy x gyártó y típusú, z megengedett tömegű autójához mit ír elő a gyár. A bódéhoz ezeket írja elő a gyár (az én 2004-es Sharanom esetében mindenképpen):
A hevesebb reakciók azért érkeznek, mert ez egy olyan kérdés, ami rendszeresen előkerül. Megvesz az ember valamit, ami nem a kocsira való és tanácsot kér ezzel kapcsolatban. Nincs jó tanács, nem tudunk mit mondani azon túl, hogy vegyél a kocsira való kereket. Teljesen mindegy, hogy mennyire terhelitek, a gyári mérnökök az autó megkonstruálása során a rendelkezésükre álló adatok, tesztek, ki tudja mik alapján azokat a gumikat írják elő a bódéra, amiket. Nem véletlenül. Ha ez nem lenne elég, felniből sem a személyautóra valót kell feltenni a bódéra, mert annak az anyaga gyengébb, mint a rá valóé :-D Cikkszám alapján meg tudják mondani a hozzáértők, hogy a felni bódé-kompatibilis-e vagy sem.
Ne sértődj meg, kiss_atti fórumtársnak néha valóban nyersebb a stílusa, de hidd el, nem bántásból írta azt, amit.
A számolgatás papíron jól hangzik (bár szerintem álltában sem 25% egyenletes terhelés jut a gumikra), de ha egy necces kanyarban vészfékezned kell és a kocsi + rakomány tömegének nagy része valamelyik első kerékre terhelődik és az nem bírja el ezt a tömeget, akkor mi lesz? Megér ez 40k spórolást? Nekem nem...
"A kérdés már csak az, mennyire fújjam a 205/55 R16 XL-t...?"
Tekintve, hogy ez a gumi nem az autódra való, nincs semmilyen előírás, hogy milyen nyomással kellene azt felfújni. Az biztos, hogy semmiképpen se legyen nagyobb, mint ami a gumiba bele van sütve, mint maximális nyomásérték.
Nem a határon használjuk az autót. Mint írtam fél tonnával vagyunk a megengedett értéken belül.
Ez a gumi már adottság. C-set nem akartam venni,mint nincs szimpatikus mintázat, és nem tesztelik őket. A négy darab 215-ös PremiumContact 5 40,000.- forinttal került volna többe.
A kérdés már csak az, mennyire fújjam a 205/55 R16 XL-t...?
Milyen bajra gondolsz? A kocsi tömeg 1650kg, együttes tömeg 2500kg. Írtam, hogy amire mi terheljük, az 300-350kg, így az együttes is maximum 2T. 500kg-val a megengedett együttes tömegen belül, amire gondolom előírják a terhelési indexet.
205-ös méretnél 96-os indexet ír. 94 és 96 között 40kg van, összesen 160kg, de 98-cal számolva is csak 320kg.
Láttam már 205/55R16 91-es indexű abroncsot is Sharan-on...
Guminyomással kapcsolatban szeretnélek benneteket kérdezni.
205/55 R16 94 XL-es gumik vannak a Sharanon.
Mennyire kell ezt kb. fújni? Átlagos terhelés: 200 kilónyi személy, nyaraláskor kempingezéshez felszerelés a maximum, nem vontatunk. Én felfújtam 3bar-ra a télieket. Most rakták fel az új nyáriakat, és azt mondták nehogy felfújjam jobban mint 2,4bar, mert amit előírnak hozzá, az a C-s gumira igaz csak, a személyautó gumi nem bírja. De 51PSI, 3,5bar van rá maximumként írva.
Sziasztok, 2013 as 1.6D galaxy van 160000 km-el üresben és 1es ben ha benyomom a kuplungot, a felső 1/3 nál berezonál a motor, leginkább műanyag burkolat verődésre emlékeztet, de kívülről és alulról semmit nem látni. Ebben szeretnék segítséget (tippet) kérni.
Egy olyan kérdésem lenne: Seat Alhambra 2001 1.9 AUY központi kijelzőjén nincs alapból infó a fogyasztásról stb. Ezt utólag lehet valahogy orvosolni alkatrészek cseréjével(kormánykapcsoló, km/h, kábelköteg) vagy komputerrel lehet esetleg bekapcsolni ezt a funkciót, hogy aktív legyen a központi kijelzőm? Köszönöm.
ahelyett, hogy vettél vóna a Homasitában 250 ft-é egy sárga ledsort, beírtad vóna ide, hogy hogyan kell ezt csinálni, a tanácsok alapján 7 perc alatt felmókoltad volna, oszt jówan.
Szerinted? Hétfőn délután mondták, hogy nem világít, kérek-e? Persze. De úgy, hogy még 17 óra előtt el tudjam hozni mert kedden menni kellett, így lehet, hogy gyári volt .. sőt
Szép új világ :o .. 2011-es Alhambra. "Kiégett" az egyik visszapillantóban lévő index. Mivel haladtunk a korral (a gyár ugye) ezért ez már LED-es. Az, hogy semmi nem tart örökké, az rendben van, de hogy ez a sz.r 20e ft-ba kerül, az azért kicsit durva =:-O
Egy olyan kérdésem lenne: Seat Alhambra 2001 1.9 AUY központi kijelzőjén nincs alapból infó a fogyasztásról stb. Ezt utólag lehet valahogy orvosolni alkatrészek cseréjével, hogy aktív legyen a központi kijelzőm? Köszönöm előre is.
Nem rég VI.-os golf váltót csapágyaztam,és a csapágy árak megálltak 36000Ft-nál. Tűgörgős csapágyat nem cseréltem nem láttam semmi hibát a görgőkön,és a tengelyen sem. Koyo csapágyakat vettem bele,igaz nem Vw. specifikus boltban hanem csapágyboltban. Működik nem kotyog zajmentes.Nem a totális felújítás volt a cél hanem zajmentessé kellett tenni.Ezt akarom a sajátommal is tenni.
Ha komolyabb kopások vannak, akkor nem lesz az felújítva szerintem. Főleg egy nap alatt. Vegyél egy bontott váltót, amiben emészthető mennyiségű km van.
Szia nagyjából tudom hogy 30-50 körül vannak a csapágyak hozzá.Amitől tartok az a belső fogaskerekek, tengely kopás de ezt csak bontás után tudom úgyis csak meg. Javítottam már váltót sokat, automatát kivéve,az más kategória.
Olaj lecserélve benne,friss xado adalékkal.Nem kell szakember magam megjavítom a váltót,az idő miatt kértem a csapágy méreteket nem tudom 1 napnál tovább nélkülözni a kocsit.
Sziasztok AUY Galaxy 1.9 PDTDI 2001 évjárat, és érdekelne hátha valaki tudja a váltóban a csapágy méreteit, számait.Az összeset szeretném cserélni.6 sebességes.Kezd kotyogni,zörögni alapjáraton. Ha kell leolvasom a váltószámot Köszönöm előre is.
Nekem az előző van, 1.2 tonnás lakókocsi nem nagyon kottyant meg neki. Húztam jóval többet is (megpakolt futó), de azt persze óvatosan, ott nem siettem.
Sziasztok!Van egy Ford Galaxym,2012 es évjárat,176 lovas dízel.Lakókocsit szeretnék húzni vele.Érdekelne a max súly amivel biztonságosan és dinamikusan lehet közlekedni.Nem a papírforma,hanem a tapasztalat érdekel.A kinézett lakókocsi 1675 kg.Köszönöm előre is a válaszokat.
Segítséget szeretnénk kérni 2001-ben gyártott benzines Alhambrával kapcsolatban. Fogalmunk nincs róla, hol van a benzinszűrője, mert szerintünk ezt kellene kicserélni benne első lépésben, de nem találjuk meg. Ha tud valaki segíteni, nagyon-nagyon szépen köszönöm a segítséget.
Kicsit keményebb alapjárat hidegen nem feltétlenül hibára utal, ezek a motorok ilyenek. Tény, hogy a kábelkorbács típushiba az 1.9pdtdi motoroknál, de diag nélkül ember legyen a talpán aki megállapítja mi a gond.
Megint sziasztok most a saját Galaxymról kérdeznék,2001 1.9 pdtdi AUY motorkód.Ha hidegen gyorsítok intenzívebben,ami 40-50 fokos vizet jelent, berángat az autó,ahogy felmelegszik megszűnik ez a probléma.Az autó legtöbbször pöcre indul,de néha néha tekerteti magát,egy olyan 3-4 másodpercig.Ritkán de csinálja.Hibát olvasva ha jól emlékszem az 1-es hengerre irt nem megfelelő jel vagy hasonló.Tudnátok segíteni hogy hol keressem a hibákat?
Olvastam Pd elemekhez menő vezeték hibáról meg pd elem hibáról is anyagilag nem mindegy.Annyit észre vettem hogy mintha kicsit kemény lenne a hangja az első reggeli inditásnál,de lehet ilyen, ez az első pd motoros autóm 1 hónapja van meg.
Sziasztok Öcsémnek van egy 96-os 1.9tdi még adagolós Sharanja,ami kb egy hónapja kezdte el hogy alapjáraton szörnyű reszketésbe megy,de...ha kapcsolgatja akár a lámpát,vagy a fütést vagy nagyobb fogyasztót akkor akár kész teljesen kisimulni az alapjárat, de van hogy az se használ.Volt már Wv.szerelőnél nem egynél,és talán az utolsó szaki valamit állított az adagoló elektronikáján,és akkor 3 napig tökéletesen müködött.Ma megint elkezdte szerencsétlennek a reszketést.
A másik probléma a gyengesége a motornak azt mondja 2600-3000 fordulat környékén mikor eléri szinte megtorpan az autó és onnan csak vánszorog,mintha a turbónyomással lenne baj.Az utolsó szerelő mondta cseréljünk nyomás szabályzó szelepet mert neki irta rá a hibát Cserélve lett alul dinamikusabb lett de 2600 fordulat és jön a szinte torpanás és elgyengülés.
Hátha valamelyikőtök már találkozott ilyen hibával ami megoldódott és megosztaná velem is.
Segítek a google keresésben ha még nem vettél kompresszort.
Beírod a google keresőbe, hogy ebay.it. katt az oldalra. Ott a keresőbe Beírod vagy innen beilleszted: 7m3820803a
Ez után katt a Cerca szóra. (jobb felső sarok). Ki adja a neked, illetve a seatba való kompresszorokat. Már csak ki kell választanod a neked megfelelő árban levőt és vagy licitálsz rá, vagy a fix árast megveszed.
Lehet sajna a bemutatkozásom elmaradt és komoly viták keveredtek a kérdéseim után...
Próbálnám pótolni amíg nem késő...
Én pár évig dolgoztam segédként egy mester alá akivel régi/öreg autókat javítottunk és ujjítottunk fel és így tanultam meg a öreg vw T3-as minibuszomat is felújítani, karrbantartani, szerelgetni...
Nem ez az első autóm, de ez az ami még mindig olajcserétől olajcseréig szalad akár Gyöngyöstől Nápolyig csak tankolásokkal 6 személyel...
Sajna idén bevezették az olaszok hogy elkoboznak és súlyosan megbüntetnek minden külföldi rendszámos olaszországi bejelentett lakcímes tulajdonossal rendelkező autót.
Emiatt kellett bővítsem a családot egy ujjabb taggal: seatkával...
Nekem a járműveim családtag státuszt élveznek, és igen, amit magam is meg tudok javítani azt nem viszem szerelőhöz ezzel bármekkora vihart is kavarok...
A komputerizált autók nem az erősségem, így lesznek dolgok amikkel mindenféleképpen hozzáértő szerelőt fogok megkeresni...
Emiatt is voltak már intézett kérdéseim a fórumon.
Nálam nem hallani menet közben nyüszörgést a műszerfalban vagy kattogást az ajtókban mert addig keresem néha a rossz utaktól előjövő hangok forrását amíg azt megtalálom és megszüntetem...
Én is előnyben részesítem a gyári bolhának is nevezett kárpitrögzítő elemeket a siloplasttal szenben.
Lakatolni is megtanítottak annyira hogy komplett elemeket ki tudok cserélni és a heggesztési varrataim vagy pontheggesztéseim minimális glettelést igényelnek csupán...
Manapság a sokat dolgozok a kevés pénzért csoportba tartozom, így keresem az olcsóbb megfizethetőbb alkatrészeket és emiatt is teszek fel sokszor bazihülye kérdéseket, de a google nem mindig a barátom...
Mindannyiotoknak akik eddig segítettek nagyon szépen köszönöm, és így fogok tenni azokkal is akik ezek után is segítenek nekem...
Elnézést a hosszú és nem ide vonatkozó bejegyzésemért, de így hátha világosabb a történet...
Mindenkinek további kellemes napot és fórumozást kívánok...
egy 1972-ben gyártott FIAT 128 volt. A "kert hátuljából" vettem, megcsináltuk az unokabátyámmal, 2 év alatt mentem vele 55.000 km-t, hiba nélkül. Amikor a váltóházról letört a kuplungbovdent tartó kis konzol, még akkor is hazavitt Egerbe, a városhatárig.
Az első autóm egy bordó S100-as volt... Kihívás volt vele elindulni pl a Balcsira, viszont egyben hatalmas kaland is! :-) Azért megjárta -az akkor még- Csehszlovák Ústí nad Labem-et. Egy lerohadással. Aztán az ottani ismerős egy haverjával rendebrakta a visszaútra. Egyébként osztom a gondolataidat, sajnos én a többségi autótulajokhoz tartozom. :-(
Hmm .. úgy láccik, hogy hiába nézel ki 160 évesnek ;-), mégis lehet túl fiatal vagy és nem volt S100-as Skodád. Azon kb gondolkodás nélkül nagy merészség volt elindulni .. szerintem :)
Sziasztok! Segitseget szeretnek kerni. Vettunk egy 2013-as Alhambrat, de csak belga nyelvu hasznalati utmutato volt hozza, az interneten nem talaltam magyar nyelvut. Tud valaki linket kuldeni ahol letoltheto? Koszi
Höhö .. a számok sokszor mást mutatnak, mint amit az ember gondol :)
Az összes üzemeltetési költség hány százaléka volt az üzemanyag:
Alhambra 2002 47%
Chrysler Grand Voyager 2005 60%
Alhambra 2011 63%
Ezek mind cégautók, amivel nagyon sok országút / pályahasználat volt / van. Az érzésem pedig a számok ellenére is az, hogy utolsó Alhambra nagyon király (ezt épp igazolják a számok, de még csak 140e km-t mentünk), a Chrysler elég problémás volt (pedig a számok nem ezt mutatják), a korábbi Alhambrával pedig elégedett voltam (és ugye itt se ezt mutatják a számok) :o
Amúgy meg nyilván ez az "addig nyújtózkodj" című "nóta" már régi igazság. Nagyon sokan nem tartják magukat hozzá, viszont vannak olyan körülmények, amik ezt a tök egyszerű mondást is eléggé árnyalttá teszik.
Egyik ilyen, hogy -szerintem- két nagyon fontos csoport van az autótulajdonosok között. Vannak, akiknek az autó rendben kell legyen MINDIG, aztán vannak, akik az autót megjavít(tat)ják, ha szükséges. Bármennyire is hihetetlennek tűnik, szerintem utóbbiak nagyságrenddel többen vannak. Ebből persze nem következik, hogy utóbbiaknak van igazuk. Viszont a korábbi mondásra visszatérve, utóbbiak sok esetben az addig nyújtózkodást úgy értelmezik, hogy megjavítják, amire van keret, a többit meg elfogadják. Te meg úgy értelmezed, hogy túlvállalták magukat. Pedig nem, csak más a szisztéma :)
Másik, hogy az ember a saját szakmájában / munkájában nem biztos, hogy annyit keres, mint az iparos, aki az autóját javítja; vagy bármikor képes többlet időt dolgozni és ezzel többlet pénzt keresni. Ilyenkor elő szokott jönni, hogy tán érdemes sk megjavítani a járgányt munka után esetleg még akkor is, ha az nehézkesebben megy, mint az autószerelőnek menne. Mert olcsóbb lesz, esetenként sokkal és a tulaj számára ráadásul a minőségben is elfogadható.
Aztán a harmadik, hogy pl korábbi "közös" fórumunkon volt egy fiatal srác, aki bekérdezett egy szakira, hogy a tempomatot hogy kell bekötni. A szaki kissé leereszkedően mondta, hogy ha nem csináltál még, akkor inkább ne kezdj bele. A srác megcsinálta mégis. Szóval sokszor a beíróról nem tudhatjuk, hogy milyen státuszban van éppen és mennyi készsége van a művelet elvégzéséhez.
A negyedik meg a "google a barátod", ha nem találod, akkor hüle vagy. Sok iparosmester az internet / google közelébe sem kerül életében soha. Ettől még nagyon-nagyon kiváló szakember lehet.
Az ötödik a tapasztalat. Az emberek autójavítási tapasztalata nagyon erősen függ attól, hogy milyen igényűek és milyen autójuk volt eddig. A bódé egy nem kevéssé problémás autó - szerintem - így nyilván vannak olyanok, akiknek ez súlyos meglepetést okoz. Elmondhatjuk, hogy nem jól mérte fel, vagy túlnyújtózta, de ugyanennyi erővel azt is mondhatjuk, hogy kicsit elszámolta. Mennyire máshogy hangzik :)
Aztán végül lábjegyzetként. Ismersz, tudod, hogy én az a típus vagyok, akinek az autói mindig rendben vannak. De NEM azért, mert addig nyújtózkodom, amíg a takaróm ér (nagyságrendileg egyébként talán igen), hanem mert attól van meg a lelki békém, hogy ha tudom, hogy bármikor beülhetek bármelyik autóba, és elindulhatok anélkül, hogy azon kéne gondolkozni, hogy most az előttem álló útra fel van-e készítve az autó. Ennek nyilván ára van, amit megfizetek az előzetes rendbentartáskor. De a fő motiváció nem a "takaró", hanem a béke :) Rajtam néha ezért nevetnek, másokon meg másért :)
MK1 Sharanon / 1.9 TDI, manual/ 4-5 be váltásnál, valószínűleg elvesztette a kapcsolatot a váltótengely a a léptető villákkal. A váltókar terheletlenül jár a teljes tartományban, az autó üresben marad.
Aki "látott" már ilyet, netán belülről, szívesen venném a segítségét, hogy honnan kezdjem a javítást? Mi várható?
Sztem az is lehet ennél a típusnál félreértés, h a VW embléma miatt hasonlóan gazdaságosan fenntarthatónak gondolja az átlag user, mint monnyuk egy Golfot.
az emberek a hibába, hogy csak írni szeretnek, olvasni meg nem. Vagy ha mégis, akkor nem képesek értelmezni az egymás után leírt betűket, szavakat. Mire gondolok?
"nem tudja?hát akkor segíts neki!!!nem azt kell egyből javasolni hogy vegyen másik autót!"
Pont ezt tettem a #62596-os postomban. Miért kéred számon rajtam?
"de én embereken segítek és azért csinálom mert szeretem nem a pénzért,és nem úgy van hogy akkor most én ezzel többet akarok keresni és többet is fogok.
ezért van a másodállás,ott lehetne pénzt keresni ha több idő lenne rá de a főállás miatt ez nem lehetséges."
Ezért én végtelenül tisztellek, ám mindezen tisztelet ellenére sem értek egyet veled a mostani témában.
Ha remete akarsz lenni, légy remete, de ne sírj, hogy nem tudsz lemenni a városba sörért. Te választottad.
Ha Szíriában akarsz menekülteknek karitatíve angolt oktatni, akkor hajrá, de ne sírj, mert nem tudsz aludni a bombák zajától.
Ha évi 80.000 km-t mész porszívóügynökként és S600-as Mercivel jársz házalni, ne sírj, hogy semmit nem marad meg, mert leeszi a gatyádat is, járj 1.5 D Saxoval...
És változatlanul be fogom írni - ha nem is havonta, mint ahogyan állítod -, hogy akinek nincsen anyagi lehetősége szervizeltetni az autóját - érteni meg nem ért hozzá, hogy saját maga csinálja -, akkor változtasson:
- vagy vegyen olyan autót, aminél nincsenek ilyen gondjai,
nagyon nem akartam beleszólni,csak nem tudom miért jó hogy kb.havonta leírod valakinek hogy olyan autót vegyen amit fent tud tartani.
azzal én sem értek egyet ha mondjuk egy javítás minimum 5ft akkor azt valaki 3ft-ból szeretné megcsinálni,de az hogy valaki keresi az olcsóbb ésszerű megoldást azzal semmi baj nincs.
de te azoknak is ezt írod aki csak simán spórolni szeretne.
"Nem azt kérdezi, hogy milyen célszerszám kell a fluxuskondenzátor töltőáram generátorának a meglazításához, hanem arra nem képes, hogy a Guglin egy alvázszámhoz hozzárendeljen egy cikkszámot ! :-)"
nem tudja?hát akkor segíts neki!!!nem azt kell egyből javasolni hogy vegyen másik autót!volt mikor én sem tudtam.
"Utóirat: "súlyos milliókat lehet ám így spórolni!"
Keress többet. Vagy addig nyújtozkodj, amíg a takaród ér."
igen,én is keresem a kiadásoknál az olcsóbb megoldást,normális kereteken belül.
keressek többet?nem ide tartozik,de az én munkámba nem a pénz motivál.
gondolom tőled ez távol áll,de én embereken segítek és azért csinálom mert szeretem nem a pénzért,és nem úgy van hogy akkor most én ezzel többet akarok keresni és többet is fogok.
ezért van a másodállás,ott lehetne pénzt keresni ha több idő lenne rá de a főállás miatt ez nem lehetséges.
de nem panaszkodom így is meg van mindenem,de ehhez kellett az hogy amit tudok én csinálok és amin lehet spórolok,de nem érzem azt hogy ezért autót kéne cserélnem mert nem tudom fentartani.
Ezek a számok alapján kerestem én is első sorban új klímakompresszort, és az alvázszám alapján is ezt a OEN számot dobta ki a google, de sajnos amikor elkezdtem lapozni a felsorakoztatott tételek között amiket erre a 7M3 820 803 A/B/C (mert a google szerint mind jó bele) mégis más és más kinézetű termékeket mutatott.
Nekem ez okoz inkább gondot hogy megkeressem a neten minthogy kicseréljem.
Van némi autószerelő tapasztalatom bár ezt a modellt még nem ismerem mert inkább az olds mobil azaz 40 éves vagy korosabb autók javítása volt a "hobbym". Birtoklom is egy 40 éves vw T3 modellt.
Anélkül, hogy megkérdezném, hogy minek szólsz bele olyanba, amihez semmi közöd nincsen, én csak simán idézlek és visszakérdezek:
"amit tud saját maga csinál,megtehetné hogy szakembert fizet de minek tegye ha maga is meg tudja csinálni "
Szerinted- de most aztán tényleg vedd elő az összes eszedet - ha meg tudná csinálni, akkor itt nyűglődne?
Nem azt kérdezi, hogy milyen célszerszám kell a fluxuskondenzátor töltőáram generátorának a meglazításához, hanem arra nem képes, hogy a Guglin egy alvázszámhoz hozzárendeljen egy cikkszámot ! :-)
Mi a búbánatos fütyit példálózol baromságokkal, amikor szemmel láthatóan azt sem érted, mi a problémája?
Amit meg tudok csinálni, megcsinálom. Amit meg akarok csinálni - és értek hozzá -, megcsinálom.
Amennyiben e kettőből - esetleg - egyik, vagy egyik sem áll fenn - MOST FIGYELJ PAJTI !!!! - csinálom egy kicsit azt, amihez értek, kérek érte pénzt és kifizetem azt az embert, aki ugyanolyan elveket vall a saját szakmájában, mint én az enyémben.
Én is írok egy példát, nem lesz könnyű megérteni, mert elég direkt lesz:
ki tudnám festeni a házamat belülről. ( Tudod, összepakolás, csiszolás, hibák glettelése, visszacsiszolása, glettelése, visszacsiszolása, portalanítás, 2 sorral festés, szétpakolás. ) Sajnos eddigi életemben nem voltam elég figyelmes, jól lehúzkodott minden szaki, így csak egy olyan viskót sikerült összkuporgatnom és felépítenem, amit a Sharanunk jelenlegi értékének másfélszereséért vállalt el a festő. 5-6 évente lehúz a nyomorult és ez csak a festés.
De nem akarok festeni. Még miattad sem.
:-))))
Utóirat: "súlyos milliókat lehet ám így spórolni!"
Keress többet. Vagy addig nyújtozkodj, amíg a takaród ér.
abban azert van nemi igazsag, hogy sokan nekialnak otthon barkacsolni, es nagyobb kart tesznek az autoban, mint ami volt. A klimasok meg nemnagyon szeretik ugy tolteni a rendszert, ha valaki otthon barkacsolja fel a kompresszort.
ezek szerint neked meg tökmindegy mit mond egy szerelő(és itt most nem feltétlen az autószerelőre gondolok)te azt elfogadod megbízod a munkával és kifizeted?na,az ilyeneket szokták jól lehúzkodni.
mi azzal a baj hogy az ember próbál olcsóbb alternatívát találni?
ha pl.valaki építkezik és amit tud saját maga csinál,megtehetné hogy szakembert fizet de minek tegye ha maga is meg tudja csinálni akkor arra te azt mondod hogy minek építkezik ha nem fizeti meg a szakit?súlyos milliókat lehet ám így spórolni!
nálad ez úgy néz ki hogy aki nem fizet ki milliókat a szakinak ami sok esetben még kontár munka is,az ne építkezzen.hát jó sok pénz kifolyhat a kezedből.
alvázszám alapján meg tudod nézni pontosan melyik való bele.
szerintem bontottal nem érdemes foglalkozni,azt hogy milyen márkát érdemes venni,nekem a klímás haver azt mondta hogy tökmindegy mert mindegyik szar.én behr-hellát vettem bele,erre mondta a haver hogy a sok szar közül a kevésbé szar és az ára is jó volt,ha jól emlékszem 57ezer volt,ja és új volt nem felújított.három éve van már fent és hibátlan.
A baj csak az hogy az autószerelők errefele csak kb egy uj autó áráért dolgoznak...
----
Nem ez a baj.
Az a baj, hogy megvettél - valszeg eurocentekért, de ehhez semmi közöm - egy olyan autót, amit képtelen vagy fenntartani, fedezni a javítási költségeit.
A baj csak az hogy az autószerelők errefele csak kb egy uj autó áráért dolgoznak...
A klímagáz töltését benzinkutakon végzik...
Sajna kimondottan klíma javitással foglalkzó cégek nem nagyon vannak...
Vannak az ugynevezett elettrauto azaz autovillamossági szervizek akik az efféle javitásokat is végzik de nekem elég lenne egy új vagy legrosszabb esetben felujított klímakompresszor is amit telefonos segítséggel be szerelhetnék...
elmesz egy klimashoz, es felrak neked egy ravalo kompresszort. Ilyen moricka rajzokrol nemlehet megallapiatni , hogy rovidebb-hosszu. A 2 es diesel bodekra egyfajta kompresszor valo.
Ha a közeljövőben a kezed ügyébe kerül egy vagy esetleg szerelés közben van egy klímakompresszor ami az én alhambrámba való akkor arról tudnál nekem egy fényképet és hosszúság átmérő stb fontos méreteket akkor azt nagyon de nagyon szépen megköszönném...
Én találltam a neten de egyálltalán nem vagyok biztos benne hogy ezek lennének a jók... ez a rövidebbnek tűnő...
Szia a fényszóró megoldódott,be van rohadva mind két állitó motor,a tolató radar hátsó érzékelője 4 ből 3 fizikailag sérült,elől pedig sérülés mentesek.
Ne is mondd... fél évig használta a nepper P rendszámmal , és bármi amit javítani kellett, csak megtaknyolta. Utálom az ilyen embereket. Tudom, hogy ennyi pénzért csodát nem kapok, de nagyon idegesítő mikor egy párszáz forintos bolha helyett szilóval ragasztja vissza a dolgokat, te meg se szétszedni, se javítani nem tudod.
Sziasztok hogy lehet a kulcsot betanitani itt a forumon találtam már linket (https://www.sgaf.de/node/253156) ezszerint csinálom de mégsem jó, nem is indit a távirányítóra sem reagál, pótkulcsal megy rendesen csak így a távirányító hiányzik
Na most, a vízvályúban lévő tábla sem fém, az ugyanolyan matrica mint a amit kaptál. A hivatalos helye a vízvályú, de ahhoz ki kell venni az elválasztó betétet. Megnéztem most hirtelen pár bódét, egyiknek sincs az oszlopon matricája.
Sziasztok galaxy 1.9pdtdi van 2001 es,mikor vettem ment a parkolás segités(parkoló senzor) elől csak, mert hátul sérültek az érzékelők.De egyszer csak elfelejtett elől is müködni,és már megőrülök hogy mit hol nézzek meg ha kiolvasom a hibákat akkor a hátsókat irja hogy rosszak,de elől jónak lát mindent. Mellette nem megy a fényszóró magasság állitás sem és gondolom a magasabb pozicióban maradt,mert marha magasan világit.
Minden hasznos tanácsot szivesen veszek.
Ja és világit a kipörgésgátló is,azt irja hogy a kormányszög jeladó szakadt,azt hol keressem?
Vannak esetleg még olyan gyakoribb márkák / modellek amikben ezt a kompresszort alkalmazták hogy esetleg bontóban keressek amit meg is nézhetek / talogathatok megvétel előtt...
Sajna erre nem annyira találni olyan bontót ami egy fajta márkára szakosodott volna...
A 7v... akármi a kompresszor gyártó típusjelőlése, nincs jelentősége.
Ha megállt, akkor jó eséllyel nem javítható gazdaságosan.
"Ha eserleg neten vásárolok bontott klímakompresszort akkor azt hogyan tudom elenőrizni átvételkor hogy működik-e ???"
Sehogy. Mondjuk, ha nem tudod megforgatni a kuplungtárcsát akkor értelemszerűen rossz, de olyat sem érdemes megvenni, amin nincsenek lezárva a csövek nyílásai.
Az első sorozatokat egy bizonyos alvázszámig még az Mk1 ablaktörlőjével szerelték. Ezek voltak ilyen hagyományos, külső szerkezetű lapátok és a kampós végű karok. Ahogy nézem, a Tiéd még ilyen. Viszont ezekhez kifli alakú lapátok tartoznak. Az idők folyamán lecserélték ezeket egyenesekre, mert egyrészt lényegesen olcsóbb, másrészt egyszerűbb beszerezni. Hátránya, hogy alaphelyzetben lelóg az üvegről, ha nem ügyeskednek vele. Lehet feljebb tenni a kart és/vagy hajlítgatni is, de sosem lesz az igazi.
Én azt tenném, hogy veszek pár évvel későbbi bontott karokat és a váz nélküli lapátokat (aero blade) tenném rá. Ez utóbbi lapátokból van a jobbos/balos, a régi külső vázasok egyformák.
Sajna a mai napon kiderült hogy a AUY motorkódu mk2 seat alhambra klímája nem akar működni és a próbálkozásokkor csak megfogja a motort is de a kompresszor nem akar vagy tud elindulni...
Azt szeretném megérdeklődni hogy erre a motorkódra nem adott ki a google találatot csak olyanokra hogy :7v8 / 7v9 és az ezek megegyeznek-e vagy valami mást kell keressek...
Ha eserleg neten vásárolok bontott klímakompresszort akkor azt hogyan tudom elenőrizni átvételkor hogy működik-e ???
Gondolom ha egyszer a mostanim megállt akkor az már kuka vagy még javítható ???
Köszönöm a válaszokat, igazából azért kérdeztem, mert gyári bosch lapátok (70cm) vannak fent, azonban anyós oldalon valamiért rálóg a műanyagra. Csatolom a képet. Ez a jobbos-balos kivitel miatt van? Egyébként a leírt beakasztós fajta kell, és akkor ezek szerint nem jó az univerzális valeo lapát.
Persze, ha az van ráírva, hogy a Te autódra való. Az meg ugye alvázszám függő abban az évjáratban. ??
A bódékon egyforma hosszúak a lapátok, miután egymással szembe, szimmetrikusan mozognak, így nincs miért eltérő hosszúnak lenniük. Sőt, hülyén is jönne ki, hogy egyik oldalon kevesebbet törölne.
Szia!
MK1-nél kampós rögzítésű a lapát, de nem a szokványos, hanem széles. A Bosch gyárt rá 70cm-es lapátot, de az enyhén íves, így működés közben nem akad össze. Ez a típus a régi fajta, szokványos "vállfa" alakú.
Az újabb típusú lapát, amikor már ezt a törlőgumi tartó összetett szerkezetet elhagyják (ha jól emlékszem) valami "flat blade" néven illetik. Ebből a típusból nehéz olyat találni, amit a széles rögzítő kampóra rá lehet húzni. Sparban szerintem lehetetlen. Teherautókhoz forgalmaznak ilyen lapátot. Ennél a típusnál az egyik lapát 70cm, a másik 60cm.
Szeretnék beszerezni előre új ablaktörlő lapátokat. Úgy tudtam, hogy előre eltérő méretűek szoktak kelleni, de a Google mindkét oldalra 70cm-t ajánl. Megvehetem Sparban a 70cm-es Valeo lapátokat?
A helyi Autóklubba :). Egyik szaki sem tudta, hogy merre is kellene keresni a fém táblát (le kellett volna fényképezzék), a gép meg ezt adta ki, a B oszlopon. Megjegyzem a Ford szalonban sem mondták, hogy ott a fém tábla a vályúnál...
Az érdekesség a dologban, hogy öt éve van meg nekem a bódé és eddig senki nem szólt, hogy ez a matriha hiányzik, ráadásul eddig is ugyanezek a manuszok műszakizták... Röhej!
Na most ez a matrica a valódi tábla másolata, mert az olvashatatlan helyen van a vízvályú jobb szélén. Ez tényleg a B oszlopon van, lent az íves rész előtt.
"Érdekes" helyre jársz vizsgáztatni, ahol ezt hiányolják.
A külső visszapillató tükör burkolattal kapcsolatban mivel én nem találltam csak burkolatot és az egészet nem akartam lecserélni így megheggesztettem és lefújtam a régi töröttemet...
Egyedül már csak az a bajom vele hogy maga a tükörtartó egység a rugós pöcökkel rögzitett helyén nem eléggé megfelelő szögben áll a párom számára a telljesen befordított tükörlappal sem , így nem látja vezetés közben az előírt autó oldalábol egy picit...
Meg tudja valaki mondani, hogy pontosan hova megy az alvázszám matrica? Esetleg egy kép a pontos helyéről? Mk2-es Galaxyról van szó. Azért kérdem, mert a gugli nem talált semmit. Annyit mondtak az autóklubnál, hogy a vezető oldalon a B oszlopon, de kellene a pontos helye. És hogy miért? Mert az előző tulaj valamiért lekaparta és okosék most jöttek rá, műszakizás közben. A matricát megkaptam már a márkaszerviztől.
A jobb oldali hátsó fékkel adódott egy kis problémám. Észrevettem a napokban, hogy a kézifék tengelynél ereszti az olajat. A bal oldali valamikor tavasszal kellett szintén ilyen probléma miatt javítani. Javítókészlettel meg is oldottam a gondot. Most viszont nem tudom légteleníteni a féket. Szétszerelés alatt a fékcső le volt dugózva, hogy minél kevesebb fékfolyadék csöpögjön el. Összeszerelés után egy darabig, amikor a légtelenítő csavart nyitottam, jött fékfolyadék, de csak csordogált. Mintha nem lett volna nyomás alatt. Aztán ez is megszünt. A végén már levettem a féknyerget és a fékcsőben ránézésre nincs fékfolyadék. Egyszerűen nem értem. A bal oldal tavasszal simán ment, itt meg elakadtam. Pár légtelenítésen már túl vagyok, de ilyennel még nem találkoztam. Valakinek esetleg ötlete?
szinte minden reggel így indul, de napközben tökéletesen. pedig munkahelyen is annyit áll mint éjjel.
látom a válaszokat mert kicsit azért olvastam a hozzászólásokat, és Te értesz a dolgokhoz.
esetleg az alapjárati ugrálásra valami ötleted: alapjáraton néha berángat a motor (fordulatszám mérőn nem látható), benyomott kuplungnál kevésbé érezhető, gondolom a lendkerék miatt
még annyi kérdésem lenne, hogy a visszapillantó tükört belehet-e úgy állítani, hogy zárásra becsukódjon vagy mindig külön kell bekapcsolni
Nincs, ez külső hőmérséklet függő. Ugye most értünk a tél végére és nem tudni mikorról beszélsz.......
Mindenesetre, ha nincs is előizzítás, van indítás közben és beindulva 240másodpercig. Érdemes lenne megmérni egy gyertya hosszát is. A 30mm-es való bele, de a népek nagyon szeretik beletenni a 24mm-est, mert az felébe kerül. Mondjuk a feladatát nem tudja ellátni, de legalább olcsóbb. ://
persze ez is találgatás, nem tudjuk, hogy az a szürkés füst minek a füstje. Nem mindegy, hogy elégetlen gázolaj, vagy motorolaj. Ezt innen nehéz kitalálni.
Ja valószínűleg. De ezzel fel is adom, miután mindeddig nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen autóról beszél, így az eddigiek is csak találgatások voltak. :// Összekevert ezzel a rádióvezérlő kapcsolóval, de közben leesett, hogy az Mk1-ben is volt olyan, szóval a multikormányos verzió is lehet vakvágány.
Vw-féle ilyen korú (Golf4, Bora, Octavia, Sharan) multikormányokon ott van a tempomat vezérlő rész is a bal oldalon, a jobb oldali rádióvezérlő gombokkal együtt, nem? Én legalábbis nem láttam még olyan kormányt, amin csak az utóbbi lenne.
"De nekem nem kell hogy fel le gyorsítsam! Nekem elég ha azt az egyet megtartsa!"
Bocs, de fogalmad sincs a dologról. Ugyanazzal a kapcsolóval gyorsít, mint amivel megtartja a sebességet.
Ergo, amit elképzelsz, az alapból lehetetlen. :)
De!! Ha jól értem, multikormányod van, (és akkor ez Mk2 autó) annak a kapcsolóját szeretnéd felhasználni. Na ez végképpen nem fog menni, az szín elektronika és CAN vezérlés. Illetve a kormányra felszerelhetőek a tempomat kapcsolói is, de így megoldani termetes összeg lenne, gondolom ez nem vonz.
Az 1db mikrokapcsolós elképzelésed is ahogy nézem, 6db kapcsolót igényel...... ???
15eft a tempomatos irányjelzőkar a kábelkötegével. + be kell szerelni és vezetékezni a motorvezérlőig. De ez utóbbit a kapcsolós megoldás esetében is, miután ezekben nincs 1cm vezeték sem. Kell hozzá 1db ON-OFF kapcsoló és 1db ON-0-ON nyomógombos billenőkapcsoló. A 3. kapcsoló ahhoz kellene, hogy a beállított sebességet megjegyezze kikapcsoláskor, de ez elhagyható.
1. még bedobnám opciónak a nyelestengely csapágyát
2. én inkább peremestengely/dugótengelyre tippelnék. Próbáld ki mondjuk kettes fokozatban 1700 fordulat környékén adsz egy kis gázt, majd motorfék, kis gáz motorfék. Ha ugyanazt a kattogást hallod, akkor előfordulhat, hogy fárad a kihajtás.
Arra gondoltam hogy a rádió vezérlő kapcsoló úgy is ki van kötve mert nem a gyári rádió van benne hogy azt a kapcsolót kötném be tempomatnak! Csak valami bekötés rajz kéne , hogy melyik mit kapcsol vagy mit csinál! A mikrokacsolós megoldást egy senic fórumon találtam ahol bekötötték a tükörmozgató helyére!
Új vagyok itt nálatok. 1 hónapja lettem Alhambra 1.9 tdi (2002 85kw AUY 237000 km) tulajdonosa.
Az autónak pár hibája lenne ami zavar engem és ebben szeretném a segítségeteket kérni:
1. alapjáraton néha berángat a motor (fordulatszám mérőn nem látható), benyomott kuplungnál kevésbé érezhető, gondolom a lendkerék miatt
2. váltásnál néha koppanó hangot hallani
3. reggelente indításnál dadogva indul és szürkés füstje van, napközbe tökéletes semmi füst és pöcre indul, laikusként gondolom hogy valahonnan olaj kerülhet a hengerbe
4. indítás után hogyha gyorsítok tökéletesen gyorsul, de később (pá perc) váltásoknál a turbónak sziszegő hangja van és nem is gyorsul annyira.
Megpróbáltam kihúzatni de olyan 2800-3000 fordulatnál elmegy az erő, mintha letiltana.
Ha valaki tapasztalt ilyet kérem segítsen. (lehet hogy már volt téma itt de nincs időm végigolvasni az összes hozzászólást)
"csak annyi volna a lényeg, hogy tartsa a sebességet!"
Mindenkinek ez a lényeg tempomat ügyben. :))
A karban csak kapcsolók vannak, nincs semmi elektronika sehol. Tök mindegy, hogy micro, vagy bármilyen kapcsoló, de 1db nem elég. Kettő minimum kell, de három az igazi, és azok sem sima kapcsolók.
Üdv! Most lettem egy boldog tulajdonosa egy Alhambrának! Tempómat karban van valami elektronika? Nekem csak annyi volna a lényeg, hogy tartsa a sebességet! 2000 Alhambra 1.9 tdi! Az agyában be van állítva hogy engedélyezve! Nekem elég egy mikrokapcsoló hogy tartsa a sebességet! Meg lehet oldani? Valahol láttam hogy csak mikrokapcsoló kell és kész!
Nem tudtam mit csinálljak így a régi "pillanat"forrasztómmal kicsit megforrasztgattam a visszapillantótükörbúrámat...
így egy kis gittelés és színre fújás után mehet is fel a helyére...
Már csak az a kérdés foglalkoztat hogy amikor a helyén kinyitva áll akkor olyan mintha kijjebb állna a szerkezet és nem lehet rendesen beállítani a tükörlapot úgy hogy látni lehessen a kocsi oldalát is ..
Ezt a bütyköt a tengelynél nem lehet állítani valami módon hogy beljebb tudjam állítani ???
Azt elfelejtettem írni hátha ez is segít,: én szereltem be egy wifis tolatókamerát az asszonykámnak...
A kijelzője egy tükörmonitor, ami a belsőlámpa pozitívjárol kapja az áramot, ami elvileg eddig az ajtók távirányitójával való bezárása után lekapcsolt autómatikusan...
A hiba csak a müszerfal lcd kijelzöjén lámpiskol a belső világitás mind sötét...
Hátul a kamera csak a tolatólámpa felkapcsolásával aktiválodik és csak akkor kapcsolja be a monitort is...
A sebességválltó a hátrameneti sebbességböl kiválltása után azonnal lekapcsol a kamera és a monitor is.
Ööö .. 2-3 forrasztás után még nagyon nem. Akkor legfeljebb melegen letörölhető "szutyok" lesz rajta. Nagyon vacak minőségű hegyeket nem használok, ergo ilyen gyorsan fogyót még nem láttam
Te szoktál forrasztgatni a műhelyben.. vettem egy szabályozható hőmérsékletű pákát, róbálgatom, de már látom, hogy a hegy oldala elkezdett fogyni. A korábban vásárolt Tescoson még jobban látszik ez.. mit csinálhatok rosszul?
Érdekes ez a dolog, az enyém motorosan behajlós tükör volt, lehet ezért volt különleges, de annak a burkolata lejött, miután az aljánál (alulról simán látható) a két kis csavart kitekertem. Nem kellett semmit se csinálni a tükörlappal.
Erről jut eszembe: Ha érdekel valakit, eladó az Alhambra (2003-as) gyári 16-os alufelni garnitúra szép és jó állapotban, 2016-os, másfél szezont használt, 215/60R16-os, Continental ContiPremiumContact 2 prémium nyári gumikkal, nem gyilkoltam őket, 2db 7.4mm, 2 db 6.5mm-es ezekben belül gyárilag egy defektjavító "contiseal" trutymó van, tehát defekt esetén önmagát javítja a gumi, kihúzod a szöget, és mész tovább. Saját autón volt, ismerem, nem ereszt, nincs pukli, nem búg, nem volt padkázva, nincs negyed kiló súly sem a felniken. Felteszed, mehetsz bárhová. A szett ára 80 ezres. Mailem publikus.
Ez miért különbség? A CR nél is a vezérlés/vezérműtengely hajtja a magasnyomású pumpát. Ami a CR-nél a teljes üzemidő alatt fenn kell tartsa a legalább 300bar nyomást. Ez jelentős energiabefektetést igényel. A PD-nél csak a befecskendezés pillanatában van nyomás, azaz lényegesen kisebb az energia igénye.
"az ü.a. nyomás nem szabályozható pontosan, s olyan tág határok közt, mint a CR-nél."
A PD-nek egyáltalán nem szabályozható a nyomása, nincs is rá szüksége, lévén kényszer befecskendezéses rendszer. Ebből adódóan mentes a CR egyik alapnyűgétől, a nyomásszabályozási hibáktól. Mondjuk ennek van hátránya is, a kis fordulaton kemény járás.
Köszi Laci! Beszereztük az újabb tömítést, teljesen más, 577.240 az elring tömítést amit a bárdiban adtak az általad irt cikk számra, sajnos nálunk skoda szalon van , ott nem volt eredeti és a kozponti raktarbol sem tudott rendelni a szervizes , ő küldött át a bárdiba és mondta az elring majdnem gyári minőség! Az tévesztett meg minket , hogy ami benne volt az is a rossz vékonyabb fajta volt és ahhoz tudtuk hasonlítani az elsőre megvett tömítést ! Ez a mostani határozottabban magasabb "taralyal" rendelkezik , a két kis kiálló rész is megvan rajta , míg igazad volt az előzőn 1 volt a félköríven. Köszönöm a kulcs tippet is ! Ma jó időt mond nekiesünk a sárinak! Hatalmas köszönet megegyszer !
Végülis megbízhatóak, talán jobban mint általában a többi CR motor. Miután ez egy összetett, sok komponenses rendszer, a hibalehetőség is többszörös. Ez az alkatrész árakra is vonatkozik.
??? Ebből a szempontból a CR is mechanikus rendszer, mint amúgy minden diesel. A nyomás előállításához pumpa kell, ez mindkettőben mechanikusan működik. A befecskendezést, előtöltésszabályozást mindkettő elektronikusan működteti. A különbség annyi, hogy a CR hiba esetén megáll, míg a PD üzemképes marad.
Sok vélemény van a PD-ről, leginkább olyanok szapulják, akik azt sem tudják mi az. A neten pillanatok alatt elterjednek eget verő baromságok és onnantól ezt valóságként kezelik a hívők.
A PD motor, felhasználói szempontból a valaha volt legjobb villanydiesel. Gyakorlatilag egy faék bonyolultságú, ebből adódóan igen megbízható rendszer. Mint mindennek, persze ennek is voltak konstrukciós nyűgjei, amit nem javítottak ki az idők folyamán. Ilyen a PDelem fészkek kiverődése, ami a nem megfelelő PDelem rögzítésnek köszönhető.
Azért került a süllyesztőbe, mert gyakorlatilag egyedül a VW használta, így a fejlesztéseket egyedül kellett volna állnia, amit versenyképesen nem tudott volna az autók áraiban érvényesíteni. A CR-t sok gyár használja, a fejlesztési költségek sok felé oszlanak, egy-egy cégre viszonylag kicsi a költsége. Olyan ez mint anno a VHS/Beta videó mizéria volt.
A PD minden olyat tudott amit a CR is, csak lényegesen egyszerűbb szerkezettel. Viszont a CR-t egyszerűbb a környezetvédelmi előírásokhoz igazítani. Végülis ennek a fejlesztési szükségességébe bukott bele.
Üdv!akkor én is kérdeznék.sok helyen azt hallani hogy a pd.motor egy nagy konstrukciós melléfogás.neked mi a személyes véleményed,illetve hozzá viszonyítva a cr.-ről?mi az oka hogy a pd-t kb 10év után a kukába dobták?
Arra gondoltam,hogy motorkód vagy évjarat vagy lóerőben lévő külömbségekből adódóan van e olyan ,hogy jó vagy rossz a motor.
Ezeknél a hengerűrtartalom a régi 1.9 essel megegyező.1896cm3.De mégis 2.0 nak hívják.Ezeknek a motoroknak akkor a régi 1.9 es az alapja?Vagy semmi köze azokhoz csak pont annyi lett a hengerűrtartalom itt is?Köszönöm a válaszaitokat.Szép estét mindenkinek.
Hiába pötyögöd, nem tudják a különbséget. Két fajta szelepfedél van, úgy lehet venni hozzá tömítést, hogy leszereled és megnézed, melyik való hozzá. Vagy mindkettőt megveszed.......
A különbség annyi, hogy az egyik 9.8mm magas (ezt adják mindenhol reflexből) a másik 12.7mm.
A szelepfedélen azt kell nézni, hogy a veztengelynél lévő ívnél a két sarkában van 1-1 bevágás, vagy az ív közepénél 1db. Ezekhez a bevágásokhoz kell illeszkedjen a tömítésen lévő kiemelkedés/ek/.
1/4"-os dugókészlet, 10-es dugófej, csukló, hosszú toldószár, racsnishajtó kell az EGR alatti csavarhoz. Azt kell legelőször kivenni és utolsónak visszatenni. (akkor fogod igazán "dicsérni" a tervezőt, ha a 2.0 PD-ről kell levenned a szelepfedelet ):-(( )
Keress rá tipus és évjárat szerint,és ott lesz az!ne azt nézd hogy milyen képet ad be!az már más kérdés hogy jobban járnál ha keresnél egy szin azonos bontottat,még ha egybe adják is lehet jobban jársz mint az új utángyártottal amit még le is kell festeni.
Ezer hála és köszönet ! Megpróbálok szerezni egy ilyen tömítést, a vicc az hogy a bárdinál és az unixnál is bepötyögöm hogy sharan 2003 1,9 tdi AUY motorkod és ezt adja ki amit vettem ! Mi meg már 20 évet öregedtünk mert hát új a tömítés mi lehet a baj ! 🤗
Akkor ha meg lesz a tömítés a német tervező megint csuklani fog , mert a jobb hátsó csavar valami szelep alatt van , és kicsavarni, becsavarni kész remalom ! Árra esetleg van tipped mivel tudom megkönnyíteni a dolgunkat ?
Sziasztok! A szelepfedel alatt csupa olaj volt minden , gondoltam tömítéséére megoldja a dolgot, meg is vettem a tömítést, elring 266.060 a száma a cuccnak, régi levesz , tényleg az új sokkal puhább, a régi tele volt már nyomva sziloval a csavarok , a szelepfedel is és a block is valami fekete tömítő anyagtól, szépen lepucolgattunk mindent , már az volt vagy 1,5 óra, az uj tömítés belerak , zsírtalanítás után, a blokkot is megtolorgettuk zsírtalanítottul, összeraktuk, mindenki örül , de szép de jó, reggel beindítom a bódét, és 15 perc alatt egy jó nagy tenyérnyi olajfolt lett a kocsi alatt !
Mit csinálhattunk rosszul , a motor hatso részén volt nagyon olajos minden , a csavarok rendesen meghúzva, ?
Soha a büdös életbe nem fogsz már olyat kapni mint az volt!időbe telt míg ezzel én is megbékéltem.ha tehetném,minden új autó vásárláskor úgy kezdeném hogy pattintanék bele egy tdi.-t!
A tolóajtós Sharan szériából melyik a legjobb diesel motor.Ami nem nyűgös és megfelelő karbantartás mellett megy mint a régi 1.9 90 lovas tdi?Tehát ahhoz hasonlóan megbízható.
A zárról nem lesz olyan ábra, miután az 1db alkatrész. Nem szétszedhető. Ha a kilincset visszahúzza a rugó, akkor nincs kiakadva a bovden, a zárnak "belső" baja van.
Mindenképpen kétesélyes. Vagy eltörik, vagy nem. Próbáld meg felül annyira kifordítani, hogy egy vékony csavarhúzóval benyúlva, ki tudd pattintani egyenként (4x2db) a rögzítőfüleket. Bár, ha nem tudod mit kell kipattintani, ismét két esélyes.....
Azon töprengek, érdemes javítani, amikor 4300Ft az új burkolat?
Üdv. Én Sharanon cseréltem tűkűrlapot. Lehet, hogy olyan az alhambra is. A tükörlap egy műanyag lapra van ráragasztva ami kb 8 cm átmérőjű körkörös pattintós fülekkel csatlakozik a tükör házhoz. Óvatosan kipattintod de hidegben ne mert ridegek a fülek.
Az lenne az aktuális érdeklödésem hogy a alhambra bal oldali visszapillantó tükrének a müanyag burkolata el van repedve és én meg szeretném javítani, de még nem szereltem szét ilyet...
Van aki már szerelte le a külső visszalillantó tükör boritó müanyagát úgy hogy nem törte el a tükörlapot sem ???
Tudna adni tanácsot hogyan tudom én is szétszerelni úgy hogy a legkevesebb kárt okozzam ???
Nem működött a jobb hátsó ajtó belső kilincse, érzésre olyan volt mintha a bovden kiakadt volna.
Ma korábban értem haza melóból, gondoltam visszaakasztom, azonban az ajtó szétszedése után meglepetés ért, mert nem a bovden van kiakadva. Próbáltam megfeszíteni, azonban továbbra sem éreztem ellenállást. Sajnos az ajtózárhoz nem láttam be, hogyan működik ez a szerkezet? Szerintetek mit kellene megnéznem, mivel lehet a gond?
Az a 2300 az nagyon fent van. A Sharanban én is 1500-tól érzem, hogy el kezd tolni, a Fiestán feljebb (1800-2000 közt), de az nem változó geometriás turbo. Anno a Saab-om benzines turbo motorja is elkezdett 2000-től tolni.
Adott egy 2003-as VW Sharan gyári xenonnal. Amikor hozzám került a hátsó tengelyen lévő "magasság érzékelő" nem volt rendesen rögzítve a helyén. Azóta meg lett javítva, de a xenon nem állítja magát bekapcsoláskor. Ha jól tudom, akkor kellene egyet szinteznie a terhelésnek megfelelően. Az a gyanúm, hogy esetleg a lámpáknál lehet "lekötve" ez a funkció. Ránézésre nem sok minden látszik a lámákból, ezért lebontás nélkül nem tudom megállapítani. Jó lehet az elgondolásom. Jövő hónapban vizsga, addigra a végére szeretnék járni.
Nekem volt pár éve 1.9 tdi AFN Galaxy-m, és meg tudom erősíteni az elhangzottakat. A nyomaték nálam is egyenletesen épült fel, és nem volt semmi ilyen "hátba rúgás" szerű érzés, 1700-1800 környékétől szépen húzott 3000 környékéig. Sógoromnak sikerült belefutnia egy 1.9 tdi Toledoval hasonló jelenségbe, nála mókolt ECU okozta a hibát, amit akkor diagnosztikával együtt visszaírtak egy normális chiptuning műhelyben gyárira.
Kis fordulaton nem tölt, nincs elegendő kipugáz ami meghajtaná. Bezárt geonál növeli a nyomást, kinyitva csökkenti.
~1500-as fordulatnál már érezhető a töltőnyomás, 1700-1800 környékén el kell/ene/ érje a max nyomaték 80-85%-át, majd egyenletesen növekednie a max-ig és azt tartani míg magas fordulaton csökkenni nem kezd. A 2300-nál "hátbarúgás" az vagy hiba, vagy átírták a vezérlőt. Előfordul, hogy kiírják az 1-2 fokozat nyomatékhatárolását, ez is ilyen rúgás szerűen jelentkezik. Szereti a hajtáslánc........ ://
- ha megnezed a motorod fordulatszam/nyomatek/loero grafikonjat, azt kell latnod, hogy kb. 1500rpm-tol illene mar meglodulnia, ott mer elegge komoly nyomateknak kell megjelennie..
Ha 2300-nál kezd tölteni a turbó, akkor ott baj van. Minden turbós szívócső olajos, egyrészt a kartergáz, másrészt a turbó olajátengedése miatt. Az a kérdés mennyire.
"Azt mondták sokan, egr szelep, na hoyhogy az csinálhat ilyet. "
Ne vedd zokon, de bemondásra elkölteni 76eft-ot, nem igazán elmés dolog. Nem tudom, kik mondják, de gyanítom, nekik is mondták..... ://
Ahogy már mondták, először ki kell deríteni a hibát (diagnosztika), és utána költekezni.
Csak néhány milimétert tudom összenyomni az újat, és akkor köpködi is az olajat. Szerintem fel lehet töltve gyárilag olajjal. Azért gondoltam hogy az első használat előtt kinyomkodom, nehogy kitámasszon az első indításnál.
Viszont 2300as fordulatnál meg nekilódúl, mer ugye a turbó megtekeri .
Azt mondták sokan, egr szelep, na hoyhogy az csinálhat ilyet. Hát vettem egyett mert a szakirodalom is írja, hogy 150E km ként bitony nem árt a csere, főleg ha szutykos.
De sajna semmi változás 76000,-ért. Kicsit zabos vagyok. Van valakinek valami ötlete , mit is csináljak.
Sziasztok! Elakadtam egy kicsit ! A bicskakulcs nem mindig nyitotta és zárta az ajtót , elém 2 hónapja volt benne cserélve, gondoltam biztos az a szar, úgyhogy kimentem a pót kulccsal amiben tudtam hogy gyenge az elem de ugyan azt produkálta, mondom semmi baj akkor újra tanítom a kocsival mind a két kulcsot, na innen jött a szopóka! Megkerestem a fórumban a tanítási metódusát, gyújtás le, kulcs ki, kiszállok, ajtó mechanikusan bezár majd 3.szor nyit , ajtón led folyamatosan világít! Na mondom szuper tanulomodba lépett! Kulcs kézben zarasgomb folyamatosan nyomva tart és 3 szor nyitasgomb megnyom majd elenged , a kulcson a led 5 ot villog ahogy írtatok, de az ajtón nem villant a led csak folyamatosan világít majd elalszik ! Na gondoltam elrontottam , akkor újra tanulomodba lép az ajtón folyamatosan világít a led , a kulcs, kulcsok mert mind a kettőt próbáltam már ugyan így csinálja, a kulcs felvillan 5 szőr , de az ajtón folyamatosan világít a led nem villog a kulcs villogása után, hanem egy idő után elalszik ! Természetesen mostmar egyik kulcs sem nyitja távvezérelve a központi zárat! Mit csinálhattam rosszul, találkozott már valaki ilyennel? Köszi a válaszokat
Nem véletlenül forog többet a bódé. A G3-mal azonos fordulattal, a 90lovas motorral gyenge lenne mint a harmat, és jó eséllyel még többet is fogyasztana mint most.
Meg lehet csinálni állófűtésesre, van belőle gyári kivitelben is. Annak az alkatrészeit kell/ene/ beszerezni.
He?!?!?! Ne beszélj már butaságot =:-O .. van azokban is normális súlyindexű gumi. Sosem vettünk rá C-st, ahogy alacsony súlyindexűt sem. 205/55R16 .. 95 kell rá, ha jól emlékszem
Sziasztok, nemrég vettem egy első generációs Galaxy-t 1Z motorost, volt azelőtt 3as Golfom szintén ilyen motorral, de ez ugyanazon sebességen jelentősen többet forog (2000res fordulaton 75km/h gps szerint, a golf 90felett ment kicsivel) gyári méretű felni/gumi van/volt mindkettőn.
Van rá valami hatékony módszer hogy a sebesség/fordulatszám arányon (nem)kicsit javítani lehessen? Nagyobb kereket nem szeretnék(meg nem is tudom, hogy befér-e), diffi módosítható (nem zavar ha az alsó fokozatok is kevesebbet forognak), vagy cserélhető-e az 5. a váltóban - ha igen mi a leghosszabb áttétel (AFN is ilyen sokat pörög)? Az ideális az lenne, ha 120körül menne 2000res fordulaton.
Egy másik kérdés: van benne rásegítő kályha, ennek a valós álló fűtéssé (kikapcsolt motorral is fűtse az utasteret) vannak tapasztalataitok? Friss az élmény - nem mélyedtem még el a Galaxy lelkivilágában, de feltételezem kéne plusz egy szivattyú, ami forgatja a vizet (ahhoz praktikus lenne egy munkaakkumulátor) + egy leválasztó szelep hogy a motort ne fűtse + a radiátor ventilátorok mehessenek gyújtás nélkül. Vagy ezt nagyon túl gondoltam?
Igazábol azt mondta az eladó hogy decemben volt az ugynevezett nagy karrbanntartása vagy az ellenörző szervize amikor cserélik a szüröket, olajat, vezérmüszijjat feszitővel, bordásszíjjat...
Segítsen aki tapasztalt már ilyet! 2003-as 1,9 automata váltósnál kigyulladt az ESP hibajelző és ezzel egy időben elkezdett vánszorogni az autó, a motor nem pörög fel, nem is vált ahogy kellene. Teljesen tanácstalan vagyok, hogy mi ez.
Azt meg szeretném még kérdezni, hogy honnan tudom ellenőrizni azt hogy az eladó valóban az igazat állította arról hogy a motoron a vezérmüszíj decemberben cserélve lett ???
Nem szeretnék nagy meglepetést...
Csak ha levetkőztetem a motort láthatom a vezérlést ???
Raadasul a 6-oson csak akkor van 12v, amikor a 4-es vagy az 5-osre rakerul a 12v zarashoz vagy nyitashoz. Asszem.
Regi sztorimhoz jelentes: a pd felujitasa es a tandem csere ota 55000 hibamentes km. Bar mostanaban kicsit fustolve indul be. Ugy mondanam, hogy "lok egy pamacsot".
Meg egy jobboldali motorosan behajlo tukrot kell szereznem, mert elemugrott egy bicikli kormany. Sok volt rajta a palinka.
Mivel a 6-os csak a vezeto oldalban van bekotve, miert nem zar a masik harom ajto? Szerinted lehet olyan, hogy a vezeto oldaliban a 6-osra kimeno kapcsolo nem jo? Ezert nem tudja a vezerlo, hogy zarni kellene a tobbit? Mechanikailag az a nagy csuszka amirol szo van, ami a fizikai zarast vegzi. Ez korabban el is volt nekem torne, ugy csereltem ki egy masikra. Kutakodjak itt?
A 6-os a vezérlés, ide +12V állandó áram van kötve. Ez tudatja a komfortmodullal, hogy nyitni, vagy zárnia kell, ezt és a többi zárat.
Azért villog balra, mert gyenge a kapcsoló rugója, ami középhelyzetben kell tartsa. A tömegtehetetlenség és a gravitáció okán túllendül a kar és egy pillanatra bekapcsolja az irányjelzőt, ami a komfortindex okán 3-at villan.
szereztem egy motort, szetszedtem, ezeket a tapasztalatokat szeretnem megosztani veletek.
motor aljarol nezve a csati
1 test
2 retesz zaras
3 retesz nyitas
4 nyitas
5 zaras
6 sztem visszajelzes, csak sofor oldalon van bekotve
Ha tovabbjutok jelzem mint info.
Meg egy kerdes, esetleg 409 tudja.
jobbra index, jobbra kanyarodas utan egyenesbe szedve a kormanyt balra villan parat.
Korabban bekapcsoltam a komfort indexet rajta.
Viszont ket hete felujitottam a futomuvet, kiheggesztettem az aljan ket reszt, lealvazvedoztem, es elmentem futomuvet allitani. Nem vittem gepet, igy nem a kormanyszog jelado nullajara lett allitva a futomu, hanem szemre neztem egyenesre a kormanyt. Okozhatja e az indexelest balra ez a kis malor?
futomu allitas ismetlese nem gond, en csinalom szakszervizben, ha nincs a fonok.
Kedves márkatársak, ha már én nyitottam a topikot, engedtessék meg nekem egy link, ugye nem baj? Ha valaki keresne eredeti kerekeket nyárra, ajánlom az ex-autónk kerekeit. 15 év együttélés után ez maradt belőle. Köszönöm, és elnézést!
Értem amit mondasz, és teljes mértékben egyetértek veled, ha magamnak hoznék be autót, akkor biztos másikat választok, de az sajnos kint is drágább...a szép bódékért odakint is simán elkérik a 4-5e eurót (saját tapasztalat).
Láttam én is szép Sharant, végig vezetett szervizkönnyvel, valós 237e km-el, patika külső-belső, de pont 1M-val került többe, mint ami a keret. És akkor mi a valószínűsége annak, hogy nem esik be egy turbó csere, vagy egy új kuplung?
Láttam egyes bódét is, új turbóval, új kuplunggal, 450e bevallott km-el, elporladt kasznival 850-ért, illetve csomó olyat amit 10m-nél közelebbről nem szabadott megnézni, mert csak onnan volt autószerű, és ezek mind magánszemélytől voltak. Itt legalább ha valamit megcsináltatok, az már nem fog tönkre menni, és a fogamat sem szívom, hogy azért vettem meg a drágábbat, hogy az biztos rendben lesz. A költségeket írom, meglátjuk hol lesz vége, úgy is tudni fogtok róla :)
Az szép baleset lehetett...pfff...nem is értem, hogyan tudták fordítva berakni. Én is szívesen hordanám Laciékhoz (409) a bódét, de nekem 150+km, és onnantól helyben egy csavart nem tudnék meghúzatni senkivel, mert mindenki azt mondaná vigyem oda ahol szerelték. Apróságokat meg tudok csinálni de itt ki is fújt, szívesen nekiállnék bárminek, de bátorságom az nincs hozzá, mert csak annyit tudok amit a neten olvastam róla.
Konkrétan azt , hasznaljam addig? , kb arról lenne szó elviszem a gyerekeket a suliba és hazahozom őket, ! Koszilag olaj választ, szeretem a 15k cseréhez elég lesz a 505.01 , ja és természetesen olajszűrő is csere lesz !
Sziasztok! Lett a sharanon(2003,1,9 pdtdi, auy) egy remélem jól írom, vezérmű tengely csere , hidrotoke csere , meg pd elem beállítás, a mester javasolta , hogy egy olajcseret most feltétlenül csináljunk, és azt mondta 5w-40 et rakjunk bele , eddig rendben is a dolog, itt elég az 505.01 szabvány megfelelésére figyelni, vagy másra is kell ? Illetve addig használhatom az autót, vagy az olajcsereig kíméljem? Köszi a válaszokat
Elnézést telefonon irok,mármint Laciék csinálták anno, és nem kupectől vettem, de olcsót választottam. Ebben az évjáratban anno ez volt az egyik legszebb kívül belül, meg a legolcsóbb is.
Te is és én is más autót vennénk meg kint,mint a kupec... más okból , más érdekből.
Lehet ugyan ott leszel végösszegben, mintha a drágább autót veszed meg.
Én is 850 ért vettem, anno új kettőstömegű+kuplungszettel, azóta csak annyit mondok nekik a telefonba, Hello, a Sharan , amiben forditva volt beletéve a kuplungtárcsa...
Asszem 320 at hagytam náluk , mert a nyelestengely sem volt megcsinalva.
Lehet 1,2 ért sokkal szebbet ,jobbat kaptam volna.
...600 kilóért nem vártam csodákat. Azért mertem megvenni, mert első megnézésnél (igaz az órában csak 195e km volt) benne maradt még véletlenül a szervizkönyve, az összes műszakis papírja, és még sok más. Láttam, hogy 15 ezrenként kapott új olajat, 5 évente vezérlést...stb. Ezenkívül megtaláltam az eredeti adás vételi szerződést, és mint kiderült egy tulaja volt végig a kocsinak. Aknán alánéztünk, és csak nagyon minimális rozsdát láttunk, belül nem voltak lekopva a kapcsolók, ránézésre egyben volt. Megnézettem egy ismerős szerelővel, aki elmondott pár hibát amit látott és tapasztalt, így belevágtunk. Valószínű a hibák jó része a nepper miatt került bele, aki "kihasznált" mindent még belőle mielőtt eladta.
Leszedtük a haspáncélt (nem volt egyszerű...eléggé rá volt rohadva), a motor hátulja volt olajpárás. Ma voltam lemosatni a motort, mosós ember azt mondta, hogy a turbó környéke volt olajos, illetve a szelepfedél aljánál volt egy kis olajpára. 100km múlva kell visszamennem a szerelőhöz, akkor meglátjuk mi a gond, de előtte még szerdán megy autó villamosságishoz...meglátjuk mi lesz.
de az is buta aki feltétel nélkül hisz a szervizkönyvnek,van egy kis ismeretség aztán pár db ezresért nagyon szívesen pecsételnek abba a füzetbe,ha meg cimbi az ember akkor még ingyen is megoldható,meg amikor valaki megveszi a 0km-es autót és már az első nagy szerviz előtt órát tekerget.
Hmm .. ez az, amikor az ember "ugyanolyan" dolgokból más következtetésre jut, merugye én is a saját és a körülöttem lévő autókból indulok ki :)
Félre ne értsd, nem teszem le a sok km-es autókat, mert azokat is lehet rendben tartani. De én magamnak egész biztosan VALÓS km-est keresek elsősorban (aztán persze jó állapotút is). Az már sokkal kevésbé számít, hogy mennyi a valós km. De a valósból aránylag könnyű betájolni egy csomó dolgot, ami várható. Egy jónak tűnő állapotból elég nagy buktába is bele lehet futni. Meg azért nézz meg néhány autót egy neppernél behozott, majd eladó állapotban. Egy rendes autókozmetika is "csodát" tud tenni és attól kezdve simán nagyon jó állapotnak néz ki a korábban rakás sz.rnak kinéző jármű. És még a többi trükkökről szó sincs :o
Ugyanakkor pl azt is megértem, hogy mindenki nem vehet vezetett szervizkönyves autót, mert annyi nincs. De nálam a jó állapothoz nem csak az tartozik hozzá, hogy az autó látszatra jó állapotú legyen, hanem, hogy az előző tulaj tartsa (vagy tartassa) becsülettel karban rendszeresen, ennek meg ugye legjobb "bizonyítéka", ha megvan a szervizkönyve .. vezetve szépen :) Persze 2-3-4. tulajnál már ugye mit lehet tudni, hogy mi volt a múlt .. én szerencsére nem kell olyan autókat vegyek .. egyelőre :)
Hmm .. ebben sosem fogunk egyetérteni. Vagyis csak nagyon korlátozva. Akinek nagyon nincs lövése az autóhoz, meg türelme a vásárláshoz, annak ez jó támpont valóban. De egyébként a VALÓS km - szerintem - nem "helyettesíthető" a jó állapottal. Mindkettő kell, hogy legalább nagy eséllyel ne egy szopórollerre ülj :)
Még ennél van egy olcsóbb megoldás... Rick profi ebben... tehát, ha már egyedül kiszerelted a műszerfalat (én ennél a feladatnál elbuktam volna)... akkor be is forraszthatod a kijelzőt a helyére...erről találsz YT anyagot, be is volt ide talán linkelve...keress vissza és szerintem megtalálod. Ha nem állsz neki forrasztani, akkor pedig tudsz szereltetni, pixelfix-nél, muszerfalvilagitas-nal, vagy lehet, hogy van más hely is. Ez a kettő már viszont próbált hely.
Egy olyan szerelővel nézettem meg, aki több éve szereli a másik autónkat, és nagyon alaposnak ismertem meg. Ha én nem is, ő tuti észrevette volna, illetve olajcsere óta a kipufogó gázon is érezni lehet a szagot, korábban ilyen nem volt. Tudom, hogy egy rakat dolog okozhatja, előfordulhat, hogy csak apróság, de akár egy komplett turbó / hf csere is befigyelhet.
@tommaso75:
Szia!
Nálam azért hála istennek ennyire nem gáz a dolog. Kartergáz nincs, vagy legalábbis nem észrevehető a mennyisége. Utoljára Willy Ag szervizelte Svájcban, illetve ott műszakizott, hacsak a nepper nem öntött bele valamit ... ki tudja ... Kaptam pár helyi ember elérhetőségét, akik otthon vannak VW terén, illetve van egy aki kimondottan tdi/pdtdi szaki. Kár hogy 409 fórumtárs nem helyben működik, akkor nem kéne ennyit agyalni az egészen :(
Sajna hasonló jelenségem nekem is volt egy 25 évvel ezelött vásárolt vw golf esetében...
A tulaj büszkén mutogatta a beöntőnél is hogy semmi kartergáz semmi füst gázadáskor...
Egészen az első olajcseréig...
A gyár álltal előírt olajat raktam bele a drága szürökkel...
Leengedéskor az olaj nagyon sürü volt furcsálltam is...
Utána beinditáskor már rá kb 5-10 perccel olyan kartergáz jött a nyílásain hogy a nívópálcánál tolta ki a motorolajat és a kipufogón is dőlt a kékesszürke füst...
Elvittem szerelőhöz aki kompressziomérés után közölte hogy csoda hogy beindult a motor.
Az eladó meg már nem volt elérhető így nem lehetett kérdezni...
Késöbb megtudtam hogy valami überszuper ukrán adalékkal adták el, amitöl meg még jobban kopott a motor a használat alatt...
Úgy néz ki tényleg felszálltam a szopóra. Mielőtt megvettük a Galaxy-t azért átnézettük, hogy váratlan meglepetés ne érhessen, onnan is tudtam a hibákról, melyből egyszerűbbeket már ki is gyomláltunk. Megvolt első látogatásunk a szerelőnél aki kicserélt minden folyadékot és szűrőt. Viszont meg tudnátok mondani nekem, ha eddig nem füstölt kéken az autó, akkor most új olajtól miért teszi? Tiszta agyrém...
Tudna nekem valaki linkel útmutatót, hogy tudom szétszedni a csomagtér ajtó belső borítását? A hátsó ablaktörlőt szeretném megnézni, de valószínű csere lesz...
Nyáron vettem a kocsit, egy hét múlva indultunk nyaralni lakókocsival, s nem kockáztattam meg, hogy ne értesüljek pl a nem elégséges olajnyomásról a rossz MFA miatt, ezért nem vártam meg, h a Pixelfix kiszerelő embere visszajöjjön szabadságról. Egyeztettem velük időpontot, s akkor mondták, h azon a héten csak így lehetséges a javítás.
Nekem nagyon nagy segítség hogy tudom, ha a Pixelflix-hez viszem akkor esetleg ott van aki ki tudja szedni a helyéről, mert tudja hova nyúljon és nem töri szét (egy benntfelejtett csavar miatt amit nem vett észre) az egészet...
Nagy könnyités lenne ha tudnám mennyi csavart kell keressek és azokat merre találom...
Azon a biztosítékon olyanok vannak mint a turbó mágnesszelepe, az EGR mágnesszelepe, a légtömegmérő, az adagoló, a leállítószelep, a sebességjeladó és a motorvezérlő.
Ezeket kellene lekötni és akkor megnézni, hogy megszűnt, vagy továbbra is zárlatos.
Ha megszűnt, akkor egyenként visszakötni. Amelyiknél megint zárlatos lesz, az a bűnös.
Ha nem szűnt meg, akkor esélyes egy testzárlatos kábel, amit megtalálni igazi szopás. :// (ahogy a motorvezérlőről levenni a csatlakozót is)
Hát a hiba ugy született hogy reggel el akartam indulni beindítottam a kocsit járt a motor el akartam indulni és leált indítani akartam ujbol de észrevettem hogy nem izzit és csak forgat az önindító de nem indul be megnéztem,a biztosítékokat a 14-est kiverte aztán kicseréltem beindítottam elindult aztán 10 másodperc után megint kiverte a biztit elkezdtem nézegetni hova megy a 109 relére meg a motor vezérlőre kicseréltem a biztit és már amikor beraktam egyböl kiverte probára beakartam rakni egy 30 amperest de azt is egyböl kiverte nem találtam semmit a kábeleken ami zárlatra utalna , és innen nem is tudtam tovább lépni nagyjábol ennyi
Jah, pár rossz helyen levő csavar. Anno, amikor a Pixelfix-hez mentem, szabin volt a kiszerelő emberük, úgyhogy adtak egy jó hosszú toldott csavarhúzót, s azzal én szereltem ki, meg javítás után vissza, az udvarukon..
Aha. Akkor az marad, hogy amikor jössz haza megcsináltatod. Kell előre egyeztetni időpontot, meg részleteket, nem tudom mennyire előtte. Időpontra mentem és egy óra alatt megvoltunk.
Sziasztok van egy vw sharanom 1998 1.9tdi afn motorkód ahogy gyútást adok rá azonnal kiveri a 14 es biztosítékot ami elméletileg a 109 és reléhez megy végignéztem mindent de nem találtam semmi hibát a kábeleknél ,esetleg valaki találkozott már ilyen hibával???