A vonal nyaranta eddig is ketté volt vágva mióta a kék hullam-katica rendszer volt. Sőt, volt olyan nyár amikor hétköznapokon a katica vonatok helyett csak Fehervar-Fured szemelyek voltak
Ja, tényleg nagyon hálásan köszönjük minden érintettnek a beláthatatlan időre kettévágott vasútvonalat, a kihagyott megállókat, ez ezek ellenére is lassabb menetrendet, a kivágott fákat, az elcseszett balatoni panorámát, a több hónapos buszozást és a nemzet gázszerelőjének (ki más építhet itt bármit?) mindezekért kifizetett 23 milliárd Forint közpénzt. Jövő tavasszal majd emlékezni fogunk rá.
Akármi lesz a hétvégétől, én nem ezt a menetrendet vezettem volna be...
értem én, hogy villantani akartak, hogy a drótnak hála, itt a kánaán, de tartok tőle, hogy sok a vonat egymást veri el, feleslegesen ácsorog sok helyen. A kevesebb néha több lenne...
Az ütemekben elég lenne Hullám a mostani helyén (páratlan óra: 05), de Katicát nem előtte, hanem utána indítanék (páratlan óra : 45-kor), ami így kb 130 perc alatt Füreden lenne, és csatlakozna a Bf-Tp személyhez (Közös peronon, és nem Bz-vel...).
Visszafelé kb 15 perc múlva indulna, így a saját keresztjük ugyanúgy maradna Csajágon, míg a páros Katica Fűzfőn keresztezne a páratlan Kék Hullámmal.
És ebbe a rendszerbe szurkálnék be ütemen felül, részben csak hétvégén pár Tekergőt, aminek így nyilván több lenne a menetideje, és a főbb helyeken állna meg, lenne benne bicikli szállító, stb.
Ez azt jelenti, hogy az eredetileg is Bz-vel tervezett vonatokon kívül Fehérvár és Füred között valamennyi vonat (Katica, Kék hulla, Csodapók) villamos vontatással fog járni szombaton?
Teljes zagyvaság és rosszindulattal telített félinformációk tömkelegét olvastuk mi is, csak kapkodtuk a fejünket. Semmi sincs veszélyben, elindul rendben a villanyüzem szombaton!
Május 25-én helyeztünk feszültség alá, természetesen nem volt minden hibátlan, de éppen elég időnk van mindent kijavítani.
Dunántúlon nincs más, egyébként ha úgy lesz ahogy írtad garantáltan lesz classic gép is, illetve amelyik vonatoknál nem kell "fűtés" ott még Szergej is felbukkanhat, ilyen például a 19699-es ami elméletileg "Hörgős" de már az előszezonban is volt "Szergejes" is! :)
Ráadásul a 60-as vonalra módosítani kell a fordát ez újabb gép igényt is jelent! Szerintem majd meglátjuk 2-3 hét múlva hogy alakul a helyzet!
Ez rendben is volna viszont vonógép honnan lesz a 29-60-11-es vonalra? Remot nincs annyi Cellben az biztos, az országban meg összekukázni gépeket nem egy életbiztosítás!
Kotta szerint működne, de ha történik bármi zavartatás az átlóssal (30+perc késés, mozdonyhiba, stb), akkor nem lehetne az alapütemű keresztet megtartani Zánka-Köveskálon, így beborulna az egész vonali struktúra.
Azert eleg sok penzt fel mernek tenni, h ez a Nohabos menet azert van, mert nincs eleg Dezso, es ezt igy jobban lehetett kommunikalni 😉 Es itt latszik, h a vasutbaratok es a mezei utasok preferenciai nem mindig esnek egybe
.....fröcsögjél már ékezettel vazze....Amúgy nagyot buknál..
A minap én is deziróztam, és a klíma botrányosan semmilyen volt, egy tál jégkocka jobban hűtötte volna a belső teret.
A minden 2. kis felső ablak természetesen ki volt nyitva amennyire lehet (bukóra), szépségtapasznak jó volt...
Amúgy a Dezső azért érezhetően jobban gyorsul, mint a Nohab, de olyan laza a Katica menetrend, hogy utóbbival is alig késik, pedig sem a forgalomirányítás, sem a vezér nem törte magát, hogy pontos legyen... (Oké, fogadjuk el, hogy a Nohabot már kímélik)
Ezzel együtt hiába jó a menetdinamikája, én már kb nem mernék olyan vonatra szállni, amin nincs legalább 1-2 lehúzható ablakos kocsi...
Ha nem is Desiro, de a múlt héten a kedvesem felszállt P.Imrén az Uzsgyira, majd Imre-felsőn le is szállt, mert nem lehetett levegőt kapni valamint fűtöttek is rajta (a kültéri 20+ fok ellenére!); szóval ennél még egy lehúzható ablakú bármi más is jó, s igaz ez a Desiro-ra is (azon is fulladoztunk néha pár éve, mert többnyire elégtelen hatásfokú volt vagy nem is ment rajta a klíma...)
Múlt héten késett a Kék Hullám Tapolca felől és eleve 10 perces késéssel tudta Füred indítani amit Fehérvárig 2-3 percre csökkentette! Fehérvár-Délit nehéz lenne tartani.
Azert eleg sok penzt fel mernek tenni, h ez a Nohabos menet azert van, mert nincs eleg Dezso, es ezt igy jobban lehetett kommunikalni 😉 Es itt latszik, h a vasutbaratok es a mezei utasok preferenciai nem mindig esnek egybe