Minden a Kisalföld Volánról, valamint Győr tervezett kötöttpályás közlekedéséről: járművek, útvonalak, menetrend, utastájékoztatás, közlekedéspolitika stb.
Azt tudja e valaki, hogy a KGC-002 egyébként miért állt szeptember 20. tól december végéig leállítva ? Én azt hittem , hogy akkor járt le róla a műszaki.
A telephelyen azt hablatyolták, hogy amiről lejár a műszaki, selejtezve lesz mind az E94, 200-asokból. Helyit értve.
Na most, hogy a 002 attól miért nem lehet helyközi tartalék. Egyébként GZF-217 is bontva van, rohad is a dörzsléc alatt az egész busz. A GTZ még utcán van, de az már most roncs.
Senki nem mondta biztosra, hogy ki lesz rakva. A műszakija lejár, emiatt bizonytalan a helyzete. A soproni műszakiztatásokat ismerve nem kell nagy dolgokat csinálni ahhoz, hogy valami átmenjen rajta. Minden esetre a jövő héten kiderül mi lesz.
Igen, egy csuklóst nyárig áthoznak tervek szerint a CLH-kból, vagy a KAY-t. A LVN bontva, CCP már nosztalgia, 691 selejtezve Miskolcon, HCC Ózdon, 967 váltóhibával. JGB kiszakadt híddal.
Nyáron azt mondják selejtezik az E94-eket, illetve a csuklós Ikarusokat is, úgy fest behozzák azt a kritériumos dolgot.
Voltak vázproblémái, rendszeresen leesett a fordulatszám menet közben, váltója rángatott, össze-vissza kapcsolta a fokazatokat, a levegőt sokszor elengedte. Nem volt ritka eset az ajtóhiba sem, az irányjelzőket vezérlő elektronika évek óta hibásan működött rajta, illetve már jópárszor ki is gyulladt ilyen-olyan biztosíték benne. Mindig tákolva volt, az éppen a legnagyobb problémát próbálták orvosolni rajta, az utóbbi időben nem is lehetett látni utcán, maximum heti 1-2 napot. Most úgy néz ki végleg el lesz engedve.
Simán visszalehetett volna rakni azt. A helyközinél a HSW-672 nél nem volt nagyobb szétrohadásban lévő busz ,és mégis összetákolták úgy, hogy szerintem patika lett. Pedig minden évben leselejtezik a Facebookon.
A Volán igazgatóságon is annyi van csak a köztudatban, hogy "valamit akar az önkori"
( Ezt személyesen tudom, mert 2 ismerősöm volt bent a telepen nemrég és a telephely igazgató mondta, hogy van egy tender ami lehet sikeres lesz, lehet nem, és ha igen, akkor a jelenlegi állomány egy részét le tudják állítani, úgy, hogy lesz rendesen utánpótlás. )
----
Lanko0:
A buszokat nem a szerződés tekintetében hozzák át. 20 éves Credo busz mire fel kéne áthozni. Max a járatkimaradások végett, hogy ne legyen annyi a rahedli meghibásodott jármű végett.
Amit régebben mondtunk is, hogy Győrben pár kocsival több van amire a menetrendet alapból írták, így van az, hogy a korosabb buszokból lenyalnak egy kettőt ide Sopronba.
Elég sok pótlás van. KGC-002 ami már-már helyi tartalék. Illetve ha helyközis fordát visz, beforog. De emellett már-már helyi az RBU-669 is. Továbbá JXW-458, GTZ-872 is elég gyakran van kiadva oda.
Ha lejár a CLH-694 műszakija ( március 27. ) valamit megint hozni kell, mert ez a flotta még 8 csuklóssal se bír. Nem kizárt, hogy a közelről , vagy Győrből, vagy Szombathelyről becsempésznek valami olyan 280-ast, aminek még úgy nagyjából nyárig- kora őszig van érvényes forgalmija. De majd ez a pályázattól is függ, viszont az is tuti, ha sikeres is lesz, rögtön áprilisba nem fog 4-4 zsír új busz érkezni.
Jönnek a buszok néha-néha Sopronba, de a nyáron lejáró pályázatnál a járműállomány átlagéletkora ettől nem fog sajnos javulni... Veszélybe kerül a Volánbusz. Viszont jobb lenne a Volánbusz felügyelete alatt maradni. Nézzük csak meg Veszprémet, vagy akár Miskolcot...