Amúgy meg lehet menni másodállásba is, vagy frissnyugdíjasként, bár Vitya intézkedései miatt azt sem tudom most hány éves korban mennek nyugdíjba a masiniszták.
Az igaz, hogy teljesen rossz az egész, de egy jobb menetrenddel a Desirokat sem nyírnák ki és még gyorsabb is lenne. A 2 - es mindig látványosan lassú volt, kivéve 2003 - ban, amikor 1 évig volt normális menetrend.
Én azt csinálnám, hogy néhány Usgyit összeraknék és akkor már lenne elég vonat egy zónázó menetrendhez. Tavasszal pedig befejezném rendesen, az országúttal együtt.
Hát igen, és állítólag Szkovorogyino sem "jobb". Szerencsére én csak nyáron jártam arra, de elnézegetve azt az elég sűrű erdőt, meg azt a nem túl rövid állomásközt, felmerült bennem, hogy na, itt se bóklásznék januárban a sínek mellett.
Mennyi fut még a Ganz-Mávag által gyártott motorvonatokból a volt szovjet utódállamok területén?
A trainpix listájában a szürke sorokban lévők azok, amelyek még esélyes, hogy működnek. Közülük is többnél a jobb szélen lévő megjegyzés szerint csak bizonyos kocsijaik (pl. a két motor) vannak meg, van, ami szolgálati jármű (a D1-522 alatti szürkék mind azok). Szóval a lista szerint ukrán és moldovai példányok léteznek. Az ukránok közül aminél Ilovajszk telephely szerepel, ott esélyes, hogy kisebb-nagyobb mértékben lyukasak, hiszen némi lövöldözés volt arra.
Egyszer olvastam valahol, hogy egy környéken kiránduló olvtársunknak olyasmit sztorizott az utaskísérő, hogy egy téli ajtónyitáskor szembejött a hideg, meg egy nevető felszálló utas, aki azt találta mondani, hogy most még hagyján, az éjjel -68 volt.
Ha már itt vagy (bár ez inkább a Ganz motorvonatosba illene, de azért itt sem "KI"): Mennyi fut még a Ganz-Mávag által gyártott motorvonatokból a volt szovjet utódállamok területén? Moldáviában korszerűsítettek 1-2 szerelvényt emlékeim szerint, de több információm nincs. Remélem Neked van!
Ez a Bp-en belüli km számítás nem tartozik szerintem az üzletpolitika azon részébe, ahonnan új utasokat lehetne toborozni.
Hasonló burkolt áremelésekkel meg sajnos naponta találkozni az üzletekben: a tejfölt kisebb pohárban adják ugyanazért az árért, az üdítők üvegének a köbtartalma is csökkent - de az ára nem, stb. A kenyér ára nem ment lejjebb, amikor az energia ára csökkent... Szóval van áremelés mindenhol, miért pont a vasút lenne a kivétel?
Muszáj sietni, hiszen a tehervonatok folyamatosan jönnek, és egyik állomás a másik után telik meg velük.
Az okokról tudni már valami hipotézist?
Egyelőre nem, de meglepődnék, ha valami futóműsérülés lenne, ugyanis a feljegyzéseim szerint ott van másfél kilométernyire (a vonat által már bejárt szakaszon) egy KTSzM. Minimum hőnfutásérzékelővel és futófelület-túlmelegedés érzékelővel el kell hogy legyen látva. (Jó, forgóváz hossztartó-ultrahangozó berendezést nem biztos, hogy tartanak benne. :) ) A helyszín egyébként kábé itt van. A vonat dél felé haladt, épp megkezdte az ereszkedést, és rátért az ívekkel teli szakaszra.
Autonóm fűtési rendszere (gyakorlatilag) minden távolsági forgalmú személyszállító kocsinak van, ugye?
Igen, a távolsági kocsiknál ez kötelező. A villamos fűtés alkalmazható (manapság már elég sok kocsinak van), de az autonómnak muszáj meglennie. Mégpedig vegyestüzelésű kazánnal, abból a meggondolásból, hogy olajat nem biztos, hogy egy rendkívüli helyzetben bányászni tud az utaskísérő a vasút mellett, de ha minden kötél szakad, valami fafélét csak-csak tud szerezni. Komolyan kell venni a dolgot, hiszen ilyentájt elég gyorsan kockára fagynának az utasok Szkovorogyino környékén (Tindáról nem is beszélve), ha kimarad a fűtés.
Egy kis carszkojeszelói: újévi siklás (gazeta-bam.ru, tass.ru alapján)
Január 3-án, moszkvai idő szerint 19:35-kor (helyi idő szerint január 4, 01:35), az északi transzszib 7283.7 szelvényében - Gorelij-Szkovorogyino állomásköz - a 2946-os számú tehervonat 7 kocsija siklott, elzárva mindkét vágányt. A 7 kocsiból 5 fűrészárut szállított, 2 pedig üres konténereket. A mindössze 44 kocsiból álló vonat a BAM-ot a transzszibbel összekötő Tinda-Gorelij dízelüzemű vonalon tartott délnek (Szkovorogyino felé), és alig hagyta el Gorelij szkovorogyinói bejáratát, amikor nem egész négy kilométerrel arrébb, már a transzsziben, megtörtént a siklás. 70 méternyi pálya sérült, kidőlt egy felsővezeték-tartóoszlop.
Szkovorogyino és Jerofej Pavlovics állomásokról érkezett segélyvonat, a következmények felszámolását 165 emberrel és 17 egységnyi technikával végezték. Moszkvai idő szerint 01:35-re befejezték a 7-ből 5 vontatható kocsi Szkovorogyinóra továbbítását, a páratlan vágányról eltakarították a roncsokat, eközben már dolgoztak a pálya helyreállításán. 02:38-kor a páratlan vágányon felvették a forgalmat, 10 órára a párost is rendbetették. Megkezdődött az ügyészségi vizsgálat. Öt távolsági vonat szenvedett késést, közülük a 81-es számú, Blagovescsenszk-Tinda járat Szkovorogyino állomáson volt kénytelen várakozni. Ennek a vonatnak a hálókocsijait 1,5 tonna szénnel kellett ellátni: ezek szerint félő volt, hogy a saját készletével nem tart ki végig, a kényszerű tartózkodással együtt. És szintén ebből következően, a kocsikat nem lehetett átkapcsolni villamos fűtésre (ami nem meglepő, hiszen a viszonylat mindkét végén dízelüzemű szakaszon közlekedik, fűtésre nem alkalmas mozdonyokkal, vagyis felesleges kombinált fűtésű kocsikból kiállítani).
(A képen látható ún. "fényoszlop", amit pontosan a baleseti helyszínek megvilágítására találtak ki, úgy tűnik, bevált a gyakorlatban.)
Légyszi segitsetek nekem hogy a Keletiben tényleg ennyire "sötétség van" vagy csak leszarom tablettát szednek ott az emberek? Két példa pénteken a jegyvizsgáló szólt a vezényletben hogy a 916-os kocsiszámozása úgy nem lessz jó hogy elől van az 55;56;57-es kocsi mert akkor hogy megy tovább a szerelvény Szentgotthárdra?Azt mondták annak úgy kell lenni!Természetes hogy azoknak a végén kellett volna lenni!!Következő eset vasárnap a 318-ra szépen rá jár a gép fékpróba is meg van indulásra kész minden,és akkor kiderül hogy elölröl ki kellett volna venni a két Miskolci kocsit ami vasárnap erősitésként közlekedik az 513-as IC vonatban Miskolc-Keleti között!A legjobb amit a kocsivizsgáló mondott hogy mi nem tudtuk mi az a két kocsi erősités!!Én mint utas tudom hogy mi hogyan van akiknek tudni kellene azok meg nem,hogyan is van akkor ez a dolog?
Mondjuk ezen nagyon nem lehet csodálkozni. Bevezették a PHD-t, onnantól a Start sem 4 km-nyit fizet a pályahasználatért.
Jobb helyeken létezik olyan hogy üzletpolitika ami azt jelenti hogy próbálnak olyan díjszabást kialakítani amit esetleg az utasok is jónak tartanak és egyes viszonylatokon a vasút versenyhátrányát is megszünteti. Ezzel szemben mi jól megszüntetjük mindenhol a virtuális kilométereket "mert hát hosszabb a sín" - ja hogy az utast pont nem érdekli mennyit kacskaringózik a vonat. Neki ez mondvacsinált sunyi áremelés.