Húsz éve volt a mexikói vb és a szovjetektől elszenvedett 0-6-os vereség. Mégis a legtöbben a mai napig emlékeznek nemcsak a meccsre, de arra is, miként, milyen körülmények között élték meg. Az Index munkatársai közül volt, aki sírt, mások nem értették a felnőtteket, míg akadt, aki egyből a vereség után már azt számolta, miként juthatunk tovább. Ő később megbukott matekból.
Nem érted. És itt megint generációs problémák vannak. Nem élted meg azt a korszakot, csak olvasol róluk, ezért nem jön át, hogy mi volt a különbség a mai klubcsapatok párosításai és az akkoriak között. Akkor ha egy topligás élcsapattal találkozott egy csapatunk, az nem csodaszámba ment, és nem az vpolt a kérdés, hogy kétszámjegyű lesz-e az összesített vereség. Hanem időnként még ki is ejtettük őket. Ma egy európai középcsapat legyőzése óriási bravúrnak számít, akkor ki-ki mérkőzés volt (nyilván nem soroltam fel minden sikert). EZ árazza be a bajnokságot. Ebből látszik, hogy akkor versenyképes volt a bajnokságunk.
Az olasz bajnokságot és a bundát illetően azt hiszem érdemes lenne egy kicsit jobban utánaolvasnod a dolgoknak (elég P. Rossitól napjainkig), ezt a tanfolyamot most engedelmeddel nem vállalom. Lényeg az, hogy még nekünk is van mit tanulnunk a taljánoktól ezen a téren.
De ezt tényleg nagyon nehéz lesz így megemésztened, mert élőben nem tapasztald meg azt, hogy mondjuk egy jugoszláv bajnokcsapattal szemben ilyen ki-ki meccset játszani, milyen az, mikor bosszankodsz azon, hogy a csapatod csak 5-2-re veri a Panathinaikoszt, és mikor ugyanennek a görög sztárcsapatnak egy vagyonába kerül, hogy a játékvezetők segítségével továbbjuttassa magát. És ez akkor nem papírforma volt, hanem bosszantó csalódás (Lásd a Larissza kiverését ugyanabban a korszakban). Nem arról van szó, hogy nosztalgia, meg ilyesmi, csak egyszerűen más volt a felállás. Egy magyar csapat akkoriban nem az albán vagy az örmény csapatok szintjéről kezdte az összecsapásokat.
Elég nehéz kivenni a 0-6-ot az elemzésből, mivel nyilvánvaló kihatással volt a későbbiekre. Már csak azért is - a pszichikai tényezők mellett -, mert hiába próbálsz meg emellett sokadszorra elsiklani, ha csak 3 góllal kapunk ki, akkor továbbmentünk volna a csoportból, ami rögtön másmegvilágításba helyezte volna az egész VB-t. A négy közé jutás nyilván kincstári optimizmus volt, a nyolc közé jutáshoz pedig vagy bravúr vagy szerencsé sorsolás kellett volna, de teljesen irreálisnak nem lehetett nevezni - persze a szovjet-magyar előtt
Bundás és nívótlan meccseket az olaszbajnokságban is játszottak/játszanak, etől függetlenül nincs nagy gondjuk a csapatépítéssel. Az igaz, hogy már akkoriban sem futottak a kupában nagy sorozatokat a csapataink, de azért skalpból volt nem kevés. teszem azt a Fradi verte ki a Bilbaót (az Újpest is majdnem...), a Honvéd nem sokkal korábban az Ajaxot, majd a Sportingot (a BEK-ből), nem értem, miért kellene kivenni az érvelésből a Videotont, véletlenül, meg mázlival ugyanis nem jut kupadöntőbe egy csapat, de a Tatabánya is verte a Realt, az Újpest kiejette a Kölnt (és játszott a KEK-ben negyeddöntőt).
A világranglista másodiktól miért lett volna nevetséges? Veled ellentétben, azokat a mérkőzéseket a tv-n keresztül figyeltem, nem az alkoholista apám mesélt róla.
Hát ez az, hogy nem ezeknek a meccseknek feleltek meg azok a meccsek. A holland-magyar kb. egy mai angol-svédnek felel meg, míg az osztrák magyar egy mai dán-svédnek. Azt nem érzed, hogy egész egyszerűen nem az volt kiindulási alap, mint ma. Ma fényévekre vagyunk attól a teljesítménytől.
A B-válogatott (nemhogy a ZS) nálam azt takarja, amikor egyszeres-kétszeres válogatottak küzdenek a keretbe kerülésért a kínai, vagy malajziai ligaválogatott ellen.
Azt a hibát követed el, hogy úgy gondolkodsz, hogy a mostani állapotok alapján értékeled az akkori eredményeket. Mintha a mai válogatott jutna ki egy négyes csoportból első helyen mondjuk az akkori erőviszonyoknak ma megfelelő Angliával és Csehországgal és Ciprussal szemben. Ez már önmagában is megsüvegelendő lenne a mai válogatottól, de akkor a nyolcvanas évek közepén - alapból nem olyan hátrányból indultunk, hogy ez óriási meglepetés lett volna. Akkoriban alapból a nagyon erős középmezőnybe tartoztunk - mondjuk mint most Dánia vagy akár Svédország. A bajnokságunk, amit olyan magabiztosan fikáztál le, még tényező volt Európában. Ez, és egy jó sorozat - nemcsak Magyarországon elég a túlzott optimizmushoz. Ettől függetlenül, ami Mexikóban történt döbbenetes volt. Aki látta előgte évekig játszani ezt a válogatottat, az nem hitte el, hogy ugyanazok a srácok "mozognak" a pályán. Mintha egy fogyiklub második edzéséről tántorogtak volna ki a gyepre. És ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy épp a Dinamo Kijev vagy a katari válogatott ellen játszottunk.
Ja, most olvastam utána, hogy mi már tényleg leszartuk azt a meccset (volt is állítólag népharag a kijutás ellenére), a tulipánosoknak meg még volt esélyük a pótselejtezőre.
Ha nem is fociztuk le őket, Gyuribá szép taktikai győzelmet aratott, egyáltalán nem vaktyúkszemtálálásról volt szó. Jellemző, hogy mikor itthon egy számunkra már tét nélküli meccsen kikaptunk, az osztrákok hetekig szűköltek, hogy lefeküdtünk a hollandoknak.
Egy ZS-válogatottban ZS-kaliberű játékosok játszanak. Nagyjából azt bizonyítja, hogy fogalmad sincs, hogy ki játszott abbana brazil csapatban, csak a hentesnél hallottad, hogy nem tudták, kivel játszanak.
A talponállóban, amikor megállták kilihegni magadat, mert az pörköltfoltos atlétádat csatakosra izzadtad a káposztát cipelve, a fröccsöd mellé még Józsi Bácsi megsúgta, hogy kurváztak is a brazilok, Piri Néni a pultból meg hozzátette, hogy a jobbhátvédnek még ő töltött ki egy deci Lánchíd konyakot a meccs előtt két órával.
1997-ben volt egy olasz-brazil barátságos meccs a Tournoi de France keretében, az olaszok 3:1-re mentek. amit onnantól a brazilok csináltak, olyat én futballpályán azóta sem láttam
Nem, igazából nem is hét éves voltam, hanem hat és fél, úgyhogy akkor még nem fogtam fel, hogy mi is az a vb, mit jelent, és mekkora kudarc a 0-6. Szóval nem vártam semmit, pláne nem csodát.
Azért csemegézzünk egy picit abból a fiatal holland válogatottból, hogy akkoriban épp milyen játékerőt képviseltek. Elöljáróban annyit, hogy az Ajax közvetlenül a vébé után nyert KEK-et, ami - többek között - jelzi, hogy a mostaninál némileg erősebb volt a németalföldi bajnokság.
Van Basten a 83-84-es szezontól 86-87-ig folyamatosan gólkirály volt, 112 meccsen 117 gólt szerezve.
Gullitot 84-ben a legjobb holland futballistának választották, tehát tejfelesszájú kezdőnek már nemigen lehetett nevezni.
Rijkaard ugyanezt az elismerést 85-ben kapta meg, de természetsen 84-ben is alapembere volt a bombaerős Ajaxnak.
Wim Kieft 82-ben Aranycipőt kapott - mivel tagja volt a 88-as EB-győztes csapatnak, aligha valószínű, hogy a köztes időben elfelejtett fodballozni.
Van Breukelen akkoriban Európa egyik legjobb kapusának számított, és Van de Kerkhof vagy Sonny Silooy sem a nyeretlen kétéves kategóriába tartoztak.
Kétségtelen, hogy még nem érték el a csúcspontot, de már akkor félelmetes ellenfélnek számítottak - valamennyivel veszélyesebbnek, mint mondjuk a mostani belga válogatott.
Én is azt mondom neked, hogy neked sem kell többször leírnod, hogy az egy szedett-vedett, másnapos zs csapat volt a braziloknál, mert ezzel senki sem fog vitatkozni.
Én ugyan nem vettem semmit sem magamra. Abban mondjuk igazad van, hogy amúgy kurvára önérzetes vagyok, de itt még az sem játszik, mert te is rámutattál, hogy nem mondunk gyökeresen mást a helyzetről, úgyhogy engem ezáltal te nem is hülyéztél le.
Egyébként eltelt lassan harminc év, és nem nem csak a kilencmillió szurkoló mondtott már ezt-azt, hanem maguk a játékosok is.
Egy dolgot azonban még mindig nem tudunk biztosan: mi a faszért lézengett mindenki a kezdőrúgástól kivonulástól a pályán?
Na, abból a Brazil Z-válogatottból az alábbi játékosok voltak ott az 1986-os VB-n. A fenti játékosok pályára léptek ellenünk -egy cseréjük volt. Tehát 12 játékosból 8 VB-kerettag volt.
"Az alkoholista példát azért hoztam, mert ennyi idő távlatából nagyon bezavar a képbe a 9 millió "fociszakértő", akik titkos esélyesről, tésztabotrányról, meg baráti lehasalásról hablatyol."
Mivel 1986-ban hét éves voltam, így személyes tapasztalatból én sem fogom neked levezetni, hogy miért téptek szét minket Szerjózsáék. De az biztos, hogy ott valami nagyon el lett baszva, vagy a felkészülés, vagy a tészta, vagy az akklimatizálódás, vagy én nem tudom, de normális körülmények között nem lett volna szabad olyan szinten bóklászni és tántorogni a pályán. Nem a hat gólról van itt szó, hanem arról, hogy momentumunk sem volt azon a meccsen. És emiatt az pont tök mindegy, hogy kikkel voltunk előtte egy selejtezőcsoportban.
