Szegeden személyes átvétel, Foxpost automatás küldés lehetséges előre utalás után.
Árak: A helyzet az, hogy nagyon nehéz ezeket a modelleket fellelni. Árakat találni még nehezebb. Ha látok elkelt darabokat, jellemzően ennél drágább darabáron kelnek el (némelyik számomra is ökör áron), plusz a külföldi posta. És igen: külföldi posta, mert itthon nem találtam eladót, ergo ha valaki ezekre pályázik, jobbára kintről tudja megvenni, plusz a darabonkénti postai költsége, ami nem kevés. Nyugodtan lehet az árakkal kapcsolatosan hozzászólni, de kérem, csak azok tegyék, akik meg is vennék ezt a sort. Véleményem szerint elfogadható az ár. Persze kintről egyenként is levadászható bármelyik idővel, de első blikkre ennél magasabb áron.Kizárólag egyben szeretném eladni. Alku nélküli az ár. Ha nem viszi el valamelyik kedves elvetemült gyűjtőtársunk, akkor elrakom jobb időkre. Egyenként nem szeretnék velük foglalkozni, kérem a megértéseteket. Köszönöm.Talán még annyit, hogy ha néhány gyűjtőtárs összebeszél és megállapodnak, kinek melyik kell belőle, akkor egyeztessenek egymással. Ez csak egy tipp. Így a mostani 8 ezer forintos darabonkénti ár esetében egymás között majd szétosztják, mert van közöttük olyan, ami kb. a dupláját simán megéri. De ez csak egy gondolat.
Azt áruld már el nekünk, hogy hány Lemans versenyautó (vagy más luxusautó) a mindennapok (nagy számban futó autók) része?
Nekem (és sok más modellgyűjtőnek) nem hogy 10 000-et, de 10 Ft-ot sem ér, mert nem érdekel.
Csak annak legenda, akit az autóverseny ezen ága érdekel. Még ha F1, vagy rally lenne...
Különben nem azt írtam, hogy olcsó, hanem azt, hogy nagyjából megfelel a kategóriájának áraihoz, még ha annak a felsőbb harmadában is van. Szerintem főleg azért lehet "kapós", mert közületi "népautó" volt a nem oly távoli múltban.
Egyébként mindenki azt gyűjt amit akar (és amit megengedhet magának, vagy megéri neki), de azért nem kellene egy eladónak (és nem csak Rád gondolok) folyamatosan lenézni és megszólni a másik gyűjtőt, mert nem tőle vásárolja meg gyűjteménye újabb darabjait "szenzációs áron"!
Ha valakinek ez teszik meg (és megteheti), akkor ezt veszi meg -elérhetőbb áron-, mint a Ferrari, Lamborghini, vagy bármi más modelljét, esetleg sokszoros áron.
Van egy Komplett Anlage modellem. A mozdony hiányzik, a többi 5 kocsi , sínek, trafó,... minden megvan. Van továbbá egy TT mozdony, 7-8 különféle vagon, rengeteg sin, váltó, híd.... Az egész 25 000 forintért elvihető
Szia! Volgára nem emlékszem, de 2107 -es biztosan volt. És a "csókosok" kapták, leginkább a rendszerváltás környékén. Fater, aki 1976 óta a cégnél van, soha nem jutott hozzá :) Létezett, de kevés volt belőle. Ui kevés volt a farmotoros Skodából, ill. a Daciából (utóbbit szintén a csókosok vitték, majd mikor kiderült, hogy egy kalap sz@r gyorsan tovább passzolták)
Úgy gondolom, hogy az emberek nagy többségének szívét manapság jobban megdobogtatja a közelmúlt mindennapos autói, amikkel naponta találkozott -esetleg használt- és mára már teljesen, vagy szinte nyomtalanul eltűntek.
Jobban megdobogtatja, mint a csili-vili egyedi, vagy kis szériás autó ritkaságok, amiket legfeljebb csak megcsodálhatott.
És ez nagyrészt igaz az autómodellekre is.
Ez nem az "értékek válsága", hanem a mindennapok nosztalgiája. És ezért nagy divat manapság (bármely tekintetben is) a retró.
Bár az említett Praga teherautó ezen típusának nincs nagy kötődése Mo.-hoz, de a modell ára nagyjából megfelel a kategóriájának.
Egyébként meg pont Te (és a társaid) szoktál panaszkodni, hogy a "jobb" modelleket nem lehet itthon a külföldihez hasonló árakon eladni, nem veszik az emberek. Ha kicsit figyelembe vennéd a hazai viszonyokat, akkor magadtól is rájöhetnél már végre (folyamatos siránkozás nélkül), hogy se pénz, se akkora kereslet nincs a luxus-modellekre itthon, mint ahogy gondoljátok.
Sőőőt, még kicsit sietni is kell a rendeléssel, mert ilyen "potom áron" akár azonnal el is "kapkodhatják"!!!
Aztán még az lesz a vége, hogy nem jut valakinek!
Nekünk fém, plüssözött, nyitható, komoly minőségű CMC-k, Autoartok érnek 60+ ezreket, valakinek meg egy nyithatatlan, elnagyolt "a legalapabb gyenge minőségű" OTTO féle "modell autónak csúfolt" valami...
Azt hiszem erre mondják, hogy nem csak itt, de mindenütt is nagyon komoly értékválság van!
Előrendeléseket veszek fel a Foxtoys hamarosan megjelenő 1/43-as újdonságára. Praga S5T, azaz a katonaság számára kifejlesztett V3S kéttengelyes, civil változata. A megjelenés szeptember környékére várható. Ára 28.000 ft (eurós fizetés esetén kedvezmény). Ezúttal csak budapesti és környéki személyes átvételre lesz lehetőség. A képeken egy előszériás modell látható, apróbb változtatásokat még elvégezhet a gyártó, de nagyrészt ilyen lesz és ebben a színben.
Sziasztok! Eladók az alábbi modelljeim. Mindhárom hibátlan állapotú, vitrinben tárolt, tartozékaik hiánytalanok és érintetlenek, de a dobozuk már nincs meg. Mailcímem publikus.
Iveco Urbanway (Norev, 1:87) 6990 Ft,
Setra SG221UL (Herpa, 1:87) 4800 Ft,
Ikarus 255 (Brekina 1:87) 7700 Ft.
A három együtt 18000 Ft-ért elvihető.
Átvétel elsősorban Budapesten személyesen. (Pontos helyszín tekintetében rugalmas vagyok.)
Több kép és infó: Privátban (goneartdesign Alt Gr + V gmail . com)
De írhatsz itt is és megbeszéljük...
!!!
Csere csak egy modellre érdekel - megegyezéssel, ráfizetéssel (az utolsó kép, netről leszedve) - szín mindegy, állapota szerint csakis hibátlan érdekel, dobozzal!: Autoart 1:18 Mazda RX-7 (FD3S) Spirit R
!!!
Ha valakinek valami nem világos, kérdezzen nyugodtan, de értetlenek kíméljenek! A google-t, ebay-t stb. te is tudod használni...
Ez olyan filmesek kreálta darabnak tűnik, nincs is rajta Főtaxi matrica. A nagypapa nem 2105-el dolgozott, mert olyan kockák voltak, de fényesorrúra továbbra sem tenném rá a nagyesküt.