Nézzünk itten körbe. Nézzünk bele más témacsoportokba. Ó, milyen aktív az a kis nick abban a közlekedési topicban! Hö. Ó, a bérnickek gyülevész hada a Politiká-ban (pedig nekik is vannak emberi érzéseik). És a harcosok a T. szerk-ben. Akik harcolnak vagy megalázkodnak azért, hogy tételezhessék: törleszkedésük afféle jogkívánság. És nézzünk, nézzünk csak másféle, mennyire lüktet az itteni lét, khm, rothadtsága, elavultsága, megalkuvás-kényszere, obszcenitása, promiszkuitása, alvadtsága, fáradékonysága, ötletelensége. Lüktet a pucsítás kényszere. Ha a kurzor egy mutatóujj, és megkönnyebbülni óhajtasz, tudod, annak az ujjnak hol a helye. :O
És minderre lehet azt mondani, hogy a válasz "költői". Afféle szemrebbenés. És elütni mindenféle sekélyes ellenvéleményt azáltal, hogy ami a válasz: nem komolyan veendő, csak látszat, illetve látszatoknak keltése? Merő formalizmus?
A mélységes magány átérzése nem más, mint tisztában lenni azzal: a szeretet nem megismerhető, néha egy gondolat nem több, mint egy szemrebbenés iszonyata. Elengeded valakinek a kezét: nem figyeltél oda a kellő pillanatban. Meddig tart egy szemrebbenés? Meddig vagy off ebben a világban?
Igen, igazad van, nem tudom, mi a szeretet. Ha a "szeretni" afféle kognitív tevékenység, akkor én nem érvelek, nem keresek okozatot és okot, megismerhetőséget, kibeszélhetőséget, megmagyarázhatóságot. Nem akarok mást kijelenteni: a szeretet nem tudás. Tudni a szeretetet olyan képesség, mint éberen álmodni, olajat szakmányban vízzel hatékonyan összekeverni, alkotni ólom-pelyhet, kezed lángba mártani, hogy az megfagyjon.
Fogalmi képtelenséggel, kedves zsoltu, kezdeni mit sem tudok.
Meggyőződésem, kérdésednek lehet olyan, általad pontosabban is kifejtett, értelmezése, amelyre válaszolni lehet; rövidebben, a fecsely bőségétől mentesen. Ezért kérek én most elnézést.
Énnekem már sok mondanivalóm nincsen. Az itteni létezés, és az azzal járó sok figyelem és sok fáradalom, annyira kiélezte érzékeimet, hogy arra kell gondolnom: van más tér is, hogy fungáljak, mint egy giliszta. Egyszálbelemen átengedem a földet kúszva a felszín alatt. Vagy leszek inkább egy moly, amely beleharap fahéjillatú és -színű lapokba. Ez a lét, illetve annak lehetősége, derűlátással tölt el.
Persze föl lehet ezt az egészet úgy is fogni, mint afféle ujjgyakorlatot, etűdöt, gondolatrohamot, eszme-fúgát. Látni azt, ami van: megbízhatatlan figyelemnélküliség, valamely eszme felelőtlen penetrációja, élvezetes lábujjmozgatás közben hallgatni a fehér csendet, kis párnára hajtani frissen mosott hajunk tincseit. Közben töprengeni létünk, khm, tűrhetetlenségéről.
Őszintén szólva (így kezdődik csak egy igazán hazug mondat) itt az is éltet, hogy bármelyik pillanatban beszüntethetem létezésemet. Bármiféle ostobaságot elkövethetek, és mégis éltet a következménynélküliség. Ha kinyilvánítom végemet, az senkinek sem kerül legalább százötvenezer HUF-jába. Legfeljebb annyi korlátozást kell elszenvednem, hogy IRL nem mondhatok el mindent; hiszen nyüzsög körülöttünk ez a világ, ami kicsiny: a szűk keresztmetszetek miatt... De ezt a mondatot a legkevésbe sem van kedvem folytatni. Hivalkodás lenne ezt folytatni, nyegleség, amelynek az a természete, hogy azt valljuk magunkról: van egy kicsi világ, és abban a kicsi világban mindenki mindenkit ismer. A nyeglegés lényege egy nyelvöltés.
Mindenféle gondolatok lődörögnek itten körülöttem, de
kedves zsoltu,
óhatatlanul felvetődik a kérdés bennem: azzal, hogy eme kérdésre válaszolni nincs tered és időd, és ha megengeded nekem a feltételezést, és ez a kérdés fontosnak látszik, abban a hitben tehetem ki eme hozzászólásom végére a kérdőjelet, mintha csak a hallgatásod igenlést pecsételne egy nem is igazán tudom, milyen kérdés végére, nevezetesen: hogy létezésem értelme, itteni létezésem érvényessége további fárasztó szemlélődő keresztkérdéseknek, faggatózásoknak nem lesz kitéve?
Önmagában a regisztrációs eljárás, és az azzal járó törődés, teszem azt, egy e-mail cím létrehozása, felbukkanás a vén részeges Bemutatkozós izéjében, aztán néhány tiszteletkör jelentené azt, hogy valaki azt mondassa magáról:
én, én, ojh, nick lettem!!!
Mitől elvetendő megfontolás az, teszem azt:
én nem vetem magam alá annak az eljárásnak, hogy formálisan nick legyek. Ha tételezem: nick vagyok, egyfajta minőség, más minőség; mitől lennék kevesebb attól, hogy nem vagyok itt, nem nyilvánulok meg, nem kérdezek és nem válaszolok, csaképpen úgy gondolokodom, szemlélődöm, mint más entitás, itt, aki kérdez és válaszol? Néven csak saját magam nevezem néven. Nickként létezni nem egyfajta értékrendszer, gondolkodásmód, létszemlélet?
Nem, az nem nick. Egyértelmű: Ha egy létidőben semmi olyasmit nem csinálsz, amit az adott létidőben egyáltalán csinálni lehet, akkor nem létezel. Itt az egyetlen dolog, amit csinálni lehet, a megnyilvánulás. Ha nem teszed, nem létezel.
Ne beszéljünk róla, mert azt mondom: a nick azt látja, amit lát. Ha "vakká" válik, akkor Belső Nickké változik? Olyan nickké, aki nem nyilvánul meg a Felületen?
Ma tréfarépát reggeliztem: kérdésem: nick-e az, aki nem nyilvánul meg a Felületen? Aki nem ír, legfeljebb csak gondolkozik arról, mit írna, de, de nem ír?
az csak attól függ hogy van-e spanyol karakterkészlet telepítve a gépedre... nekem otthon rendesen látszik ,kis "a" betű visszafele-ékezettel, itt meg a "r" ahogy te is látod...
Béla viszont végképp nem vagyok. Nem is tudom, honnan veszed ezt. :O
Nomeg szuicid gondolatok, mifene?
Az a fegyvernek látszó tárgy, a Browning pedig, miért nem vagy hajlandó tudomást venni róla, csak egy metaforának látszó metafora, incselkedő kiszólás óhajtott lenni a mosodás történetére utalva.
Holnap behív magához a munkahelyeden a főnököd. Arról faggat, milyen elképzeléseid vannak a cégnél. Mellékesen megjegyzi: elégedetlen, mert késve jelensz meg a munkahelyeden. Általában megállapítja: ha a cég bármelyik alkalmazottjának problémája van, az a cég problémája.
