Thália Színház felvételei Katona József: Bánk bán 2016
Színházi közvetítés ,tvrip
Katona József Bánk bán című drámájának korszerűsített változata a Békéscsabai Jókai Színház előadásában. Zalán Tibor dramaturg és Szabó K. István rendező sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett az emberi kapcsolatokra és viszonyokra, így hozván közelebb nemzeti drámánkat a 21. század nézőközönségéhez.
Szereplők: Bartus Gyula (Petúr bán a bihari főispán) Csomós Lajos (Myska bán a királyok nevelője) Czitor Attila (Ottó merani herceg Gertrudis testvéröccse) Demeter Albert Péter (Bánk bán Magyarország nagyura)
Demeter András (Bánk bán Magyarország nagyura) Földesi Ágnes (Melinda a felesége) Gulyás Attila (békétlenkedő) Jancsik Ferenc (Tiborc) Janis Zoltán
Nincs életerős férfi a faluban, hisz mind a csatában harcol. A gyereksereg is háborúsdit játszik, csak Palkó olvas szívesebben a kemence mellett, meg is vetik érte a többiek. Akkor fordul csak a kocka, amikor egy szökött, sérült honvéd kerül a faluba, akit bújtatni kell.
Szereplők: Bánhidi László (Galambos bácsi) Ernyey Béla (menekülő tiszt) Komlós Ferenc (Kasza Palkó a kuckókirály) Nagy Anna (Kaszáné) Szergej Elisztratov (Marci) Blahó László (katona) Farkas Antal (katona) Horváth Pál (katona)
Rendezte:Katkics Ilona Írta:Tarbay Ede Zeneszerző:Váry Ferenc
Néhány hét telt el csak 1848. március 15. óta. A forradalom győzni látszik, csak egy lökés kellene még, hogy hullámfutamai oda jussanak, ahová Petőfi Sándor szánta és irányította azokat: leginkább a falvak és majorok szegényeihez, a "kétkeziekhez", a néphez...
Szereplők: Ambrus András (Aljegyző) Buss Gyula (Ügyész) Horváth József (Esperes) Hűvösvölgyi Ildikó (Júlia) Juhász Jácint (Bankós Károly) Nagy Gábor (Jókai) Szacsvay László (Petőfi) Szirtes Ádám (Szőcs bácsi)
Prágay János egyike volt a törzstiszteknek, akik Klapkával együtt 1849 szeptember végéig védték a komáromi várat. Ezután Londonon keresztül az Egyesült Államokba ment, itt csatlakozott tiszttársaival egy expedícióhoz. A tévéjáték története valóságos alapokon nyugszik, a párbaj valóban megtörtént Prágay János és Bontilla György őrnagy között. Helyszíne a kubai partvidék, ideje 1851.
Szereplők: Kozák András (Prágay János ezredes) Hegedűs D. Géza (Bontilla György őrnagy) Koltai János (Lopez tábornok) Szabó Sándor (Webster külügyi államtitkár) Vörös Eszter (Mária) Darvas Iván (Brit nagykövet) Kovács István (Morales őrnagy) Koltai Róbert (Százados) Benkő Péter (Radnics Imre százados) Halmágyi Sándor (Huszártiszt) Tahi József (Hadsegéd) Nagy Gábor (Hadnagy) Sörös Sándor (Hadsegéd) Maszlay István (Kapitány) Tóth - Tahi Máté (Hadsegéd) Hollós Melitta (Mária anyja)
Egy zaklatott kora hajnalon Lear király úgy dönt, hogy a birodalmat felosztja három lánya között. Szokatlan döntését szokatlan órában hajtja végre, pillanatnyi szeszélyétől vezéreltetve összehívja a királyi udvart, majd leányaihoz a mesékből jól ismert, de a birodalom életében előzmény nélküli kérdést intézi: "Ki az közületek, ki legjobban szeret?" A legkisebb lány, Cordélia megtagadja a nyilvános vallomástételt, és ez olyan váratlanul éri a szeszélyes uralkodót, hogy legszeretettebb lányát kitagadja az örökségből, annak ellenére, hogy a hűséges Kent gróf figyelmezteti a királyt szörnyű esztelenségére. A legkisebb lánynak hozomány nélkül kell távoznia az udvarból, megalázottan és eltaszítottan, a francia király feleségeként. Goneril és Regan, a szeretetüket egymással versengve kifejező nővérek azonban hamar megtagadják apjukat, egyre terhesebbé válik számukra a királyságot átruházó, de a királyi címmel járó hódolathoz tovább is ragaszkodó Lear.
Szereplők: Benedek Miklós (A burgundi fejedelem) Bessenyei Ferenc (Lear Britannia királya) Bezerédi Zoltán Cserhalmi György (Edgar) Csernák János Emőd György Eperjes Károly Gábor Miklós (Bolond) Gáti József (Gloster gróf) Gáti Oszkár (A francia király) Gyenge Árpád Hámori Ildikó (Regan) Hollai Kálmán (Cornwall fejedelem) Horesnyi László (Alban fejedelem)
Ha felvetted, és itt, meg is osztod, a "Csak szilveszter--Az év utolsó lapja " című 1968-as filmet, előre is, nagyon szépen és hálásan, megköszönöm Neked !
A színész és az ügynök - Emlékezés Timár Józsefre 1967
Portréfilm ,tvrip
Willy Loman, az ügynök megérkezik. Kezében két hatalmas bőrönd, háta görnyedt, arcán pedig egy küzdelmes élet minden fájdalma és megtörtsége. Ki is volt a nagyszerű színész, Timár József, akinek neve megannyi emlékezetes szereppel összefonódik? Képek, újságcikkek, személyes emlékek és filmtekercsek alapján emlékezik a műsor a sokszínű művészre: Az éjjeli menedékhely Színészére, a Nóra Rank doktorára, Osminra, Mefisztóra, Oresztészre, a Néma levente Agárdy Péterére, Shakespeare szerepeire, de csakúgy megidézi József Attila, Ady Endre, Radnóti Miklós avatott tolmácsolóját, akinek legendássá vált címadó utolsó szerepe: Willy Loman, az ügynök Arthur Miller darabjából.
A Csak egy szöget is újra töltöttem. Természetesen, mielőtt közzétettem e két műsort, ellenőriztem letölthetőségüket. Data aktiválódott? Mindenesetre elnézést kérek.
Kinn vagyunk a vízből - Egy nedves nap éjszakája 1991
Szórakoztató műsor ,tvrip
Fővárosi színházak zenés vetélkedése a Vígszínházból. Közreműködők: Aradszky László, Balogh Bodor Attila, Balogh Erika, Balogh Ferenc, Begányi Ferenc, Berkes János, Bihari Zoltán, Bodrogi Gyula, Bubik István, Csala Zsuzsa, Császár Angela, Csere Ági, Csere László, Cserháti Zsuzsa, Darvas Iván, Egri Kati, Egri Márta, Eszenyi Enikő, Eszményi Viktória, Esztergályos Cecília, Farkas Bálint, Forgács Péter, Galbenisz Tomasz, Győri Péter, Hegyi Barbara, Hernádi Judit, Horváth Sándor, Hűvösvölgyi Ildikó, Incze József, Ivánka Csaba, Kállai Ferenc, Kállay Ilona, Kalmár Magda, Kautzky Armand, Kincses Veronika, Kerekes József, Kocsis Judit, Koós János, Kovács Kati, Kováts Adél, Kriszt László, Laklóth Aladár, Lehoczky Zsuzsa, Lippai László, Lorán Lenke, Mészáros Károly, Kiss Zoltán, Mikó István, Molnár Ferenc, Molnrá Zsuzsa, Németh Marika, Paudits Béla, Pitti Katalin, Psota Irén, Pusztaszeri Kornél, Simonyi Krisztina, Szabó Gyula, Szabó Ottó, Szabó Sándor, Szerednyei Béla, Végh Péter, Voith Ági, Weil Róbert, Zenthe Ferenc valamint a Madách Színház Tánckara. Műsorvezteő: Kudlik Júlia és Tahi Tóth László.