Múlt pénteken az Élet és Irodalomban Szabó Csaba farmakológus nyolchasábos cikkben sürgette az MTA reformját. A héten az ATV Friderikusz most cimü müsorában Szabó Csaba volt a főszereplő, aki ismét keményen támadta az akadémiát. Közben a SOTE 44-7 arányban elutasitotta Szabó professzori kinevezését. A mai Magyar Hirlap cimlapján is Szabó Csaba látható, a lap kétoldalas mellékletet szentel az Akadémiának. A lap tulajdonosa Széles Gábor szintén a Friderikusz müsorban már hétfön kifejtette álláspontját miszerint Magyarországon az alkalmazott és nem az alapkutatást kellene támogatni. Közben az MTA közgyülést tartott, Vizi E. Szilveszter elnök reformokat igért, majd azonnal elutasitotta Kertész János akadémikus reformjavaslatát. Gyurcsány Ferenc udvarias levélben biztatta reformokra az MTA-t, és bokros teeindőire hivatkozva nem jelent meg a közgyülésen. Gyurcsány Ferenc blogjában váratlanul megszaporodtak az akadémiát erősen kritizáló beirások. Valami történik.
Most éppen egyébként nagyon konkrét lobbizással vagyok elfoglalva (már persze a kutató és oktató munka mellett), az MTA elnökjelölteket fogjuk megkeresni egy nagyon konkrét kérdésben (életpálya modell az egyetemi kutatócsoportokban, mégpedig hogy mi legyen a befutott kutatókkal, mert jelenleg nagyon nincs nekik perspektíva). Persze ahhoz kicsi vagyok, hogy én legyek a lobbi erős embere (van arra sokkal jobb is, aki egyben az ötletadó), mondjuk úgy, hogy lelkesen beletúrtam magam a dologba, hogy háttéranyagunk legyen az érveléshez...
Úgy látom Te is keresed azt a bizonyos harmadik erőt :-)
Épp most hallottam Hankisstől: miért ne lehetne 300 finn oktatási szakértőt behozni az országba? Ők 10 év alatt hozták fel az oktatásukat, csak-csak tudhatnak valamit. Abszurd gondolat, de az ember már nem tudja, kihez forduljon bizalommal.
Egy dolog van, ami totál kiakaszt: a kormányzati káosz és inkompetencia, aminek eredményeképpen a következő alkalommal símán lehet, hogy legbenső politikai meggyőződésemmel ellentétben szavazok. Bár az enyémet lassan már senki nem képviseli úgysem :(
Egyetértek a leírtakkal, ezen nem fogunk összeveszni :)
Megjegyzem, ami a politikát illeti, én mostanra letettem arról, hogy próbáljam átlátni, mi lenne a jó az országnak. Rájöttem, nem értek hozzá, sőt ez egyben avszolút irreleváns is.
Bőven elég, ha egy szűk szeletet (alapkutatás, esetleg még technológia, kutatás-fejlesztés) nézek, és annak alapján állok hozzá az egyes kormányok kínálatához és teljesítményéhet, valamint ahhoz, hogy legközelebb kire szavazok. Úgyis mindegyik erőnél van valami, amiért legszívesebben soha nem látnám őket kormányon, akkor legalább egyvalami alapján ténylegesen dönteni tudok. A többség ugyanezt teszi, akármilyen komplex képet alkotok a saját döntésemhez, akkor is csak egy szavazatom lesz és pont.
A kormányt túlzottan lefoglalják kisded játékai. Az egészségügy privatizálásába a legrosszabbkor kezdett bele. Ez elviszi a maradék intellektuális erejüket, és nem tudnak koncentrálni az igazi nagy feladatra, a Konvergencia Programra. Az egészségügy rendbehozása és onnan a pénzkivonás elegendő lett volna a költségvetés rendbe tételéhez.
Úgy tűnik, őket csak a privatizáció érdekli, és nem törődnek eléggé a nemzetgazdaság fejlesztésével. Akkor sem, amikor ki van hegyezve a kérdés: vagy jól költjük el az EU-pénzeket, vagy elsüllyedünk. Nem az egészségügy privatizációja húz ki bennünket a csávából. Ezt nyugodtan hagyhatjuk egy-két ciklussal odébb. De ők mégis sietnek. Azt hiszik hülyék vagyunk, és nem látjuk a sietség okát. Hiszen hallottuk már az előző kormányoktól is: sietnünk kell a privatizációval. A többiek nem siettek annyira mint mi, miért kerültek mégis elénk?
Már nem vagyunk a politizálás elleni fatva teljes szigora alatt, ezért talán ennyit megengedhetek magamnak:
az előzőek persze az én feltételezéseim az MTA stratégiájáról, amit általam ismert akadémikusok megjegyzéseire, valamint az elnöki programokra építettem. Hozzá kell tennem, hogy ezt más körülmények jelenleg segítik, a kormány ugyanis egyre inkább a béna kacsa helyzetébe kerül, és a politikai túléléssel van elfoglalva, az MTA-ellenes lobbi vezéralakjai ugyancsak kereszttűzben vannak (ld. Kóka és az SzDSz tisztújítási válsága). Az, hogy az MTA most már két évet kihúzzon, reális.
Abban reménykedem, hogy a már meglévő reformelképzelések mögött elegendő momentum áll ahhoz, hogy ezalatt átmenjenek (erről nincs megbízható infóm, nem vagyok abban a helyzetben). Aztán két év múlva, akár kormányváltás, akár nem, mindenképpen új helyzet lesz, aminek egy jól irányzott lobbitevékenység is megágyazhat.
Más: az EU-s pénzek valóban pántlikázottak, ámde ügyes kormány jól sakkozik. Mi is szoktunk kutatócsoporti szinten a forrásokkal, állásokkal stb.; ez azért nagyban sem kellene hogy lehetetlen legyen. A lényege egy ilyen sakkozásnak, hogy minél nagyobb méretű költségvetési erőforrást kiváltani EU-s pénzzel (pl építsünk EU-s pénzből autópályáat, ha erre fel lehet használni); az így felszabadult erőforrás szabadon bevethető, mert nem az EU pántlikázza, ebből lehet, ennek egy kisebb részéből többek között távlatos tudomány és technológiai stratégiát megvalósítani. Más részeit meg más, EU-s keretből nem támogatható programra fordítani.
Ha a kormányt érdekelné, kérhetne az MTA köztestületből szakértői segítségét ilyesmihez; szerintem boldogan segítene ebben az MTA (egyébként ilyen tervek is vannak az elnökjelölti programokban), nemcsak akkor, ha közvetlenül kutatás-fejlesztési stratégiáról van szó. Ki kellene használni, hogy a köztestületben az egy főre jutó intelligencia és kreativitás messze meghaladja nemcsak a jelenlegi, de bármelyik eddigi kormányét :)
Látod, Jó Tündér, a lingarázda versus ciprian dilemmád helyett megszületik mindjárt a grand unification...
Az MTA-t ne féltsd, a jelenlegi stratégia a következő: kitörni a jelenlegi, sarokba szorult helyzetből. Optimisták (pl. az egyik elnökjelölt, talán Somlyódi) offenzív helyzetbe kerülést szeretne; szerintem reális egy kiegyensúlyozott pozíció elfoglalása, ennek védelmében a reform keresztülvitele, és kihúzni két évet a következő kormányig, közben kiépíteni a pozíciókat a képviselők közötti lobbizással mindkét oldalon.
Egyetértek veled. Nincs egy távlatos gazdaságfejlesztő politikánk. Egyébként is nehéz az EU-t eltéríteni a közös céloktól, tapasztalom ezt. Igen vaskalaposan szabják meg azt amit akarnak, és mereven ragaszkodnak hozzá. Nehéz nemzetfejlesztési célokra fordítani az EU-pénzeket. De ha nincs is távlatos koncepciónk, akkor siralmas a helyzet, mert még csak ravaszkodni sem tudunk.
Magunkba kellene néznünk. A privatizálások után mienk lett Európa egyik legrosszabb gazdaságszerkezete, és ennek a következménye a magas adózás. Ne fogjunk mindent a fekete jövedelmekre, mert ebben nem vagyunk kiugróan magas helyen. Ürügyként használják ezt az igazi bajok elkendőzésére.
Az igazi bajok: -a multik nagyon sok nyereséget kivisznek az országból még leadózás előtt -kicsi a kis-és középvállalkozói réteg -az agrárgazdaságnak kicsi a létfentartó képessége
Ezeken a bajokon önmagában nem segít az adócsökkentés. Okos gazdaságpolitika is kell hozzá.
A kormánynak továbbá össze kellene ülni az MTA-val, NKTH-val és az üzleti élet képviselőivel, és gyors, operatív módon határozni komoly kutató-fejlesztő bázis beruházásáról, ismét csak százmilliárdos tételben gondolkodva. Egy ilyen partneri viszonyban szerintem az MTA is meggyőzhető volna, hogy valamilyen intézete alkossa egy ilyen alkalmazott kutatóintézet magját (pl. mondjuk az MFA), és ennek fejében valamilyen módon ez kikerülne az MTA fennhatósága alatt álló alapkutató hálózatból, persze csak ha a fejlesztése garantált (és nem a megsemmisítése). Hasonlót lehetne elképzelni a mezőgazdasági kutatóintézetek esetén is.
Na így nézne ki egy normális, az MTA-t partnerként kezelő kormányfellépés. Hol látni most ennek a nyomait? Sehol. A kormány úgy gondolja „feljeszteni” az alkalmazott kutatást, hogy elvon minden forrást az alapkutatástól és azt teljesen leépíti.
Az adócsökkentéssel kapcsolatos meglátásaiddal teljesen egyetértek. Ha már van állítólag 250 milliárdos mozgástér, meg rengeteg EU-s pénz, miért nem lehet ilyen nagy ívű, távlatos lépéseknek nekiállni?
Őszintén szólva nem tudom mit kellene lépni az MTA-nak a jelenlegi helyzetben. Bármit lépne, az politika lenne, ezt pedig én sem helyeselném.
Meg kellene érteni a mai vezetésnek, hogy az adócsökkentés nem pótolja a nemzetfejlesztési politikát. Ennek a megértetése nem az MTA dolga, de sokat tehetne benne. Az adócsökkentés még nem jár önmagában adótömeg növelésével, de főleg nem hozza magával közvetlenül az életszínvonal növekedését. Sokkal összetettebb ez annál. Ha csak adócsökkentésen múlna, akkor még a hülye is kormányozhatna.
Kemény dió olyan gazdaságszerkezet létrehozása, amely a magasszintű tudásnak és az alacsony szintűnek egyaránt helyt ad a foglalkoztatásban. Mert ez van nálunk, egyszerre nőtt az analfabétizmus és ugyanakkor csökkent a magasszintű tudást igénylő munkahelyek száma. Analfabéták és egyetemet végzettek egyaránt nagy számmal vannak munka nélkül. Ha bármelyiket nem kezeljük, elmarad a fejlődés. Ferge Zsuzsa és a többiek szavait eleresztik a fülük mellett.
Nekem is csak egy tippem van: néhány kifejezetten magyar húzóágazatot kell kifejleszteni, amely itt marad nálunk akkor is, ha nagyobb bért kell fizetni. Ezenkívül a kis-és középvállalkozók körét szélesíteni kell. Az agrárgazdálkodásban az önfenntartó képesség legyen az elsődleges és csak azután jöjjön a profit. Ha ez a szemlélet kialakulna, csak eztán jöhetne az MTA, segítve a főirányok kijelölésében, majd a fejlesztés felpezsdítésében. Addig jobb ha csendben van, mert azonnal ráfognák, hogy egyik vagy másik párt malmára hajtja a vizet. Miért van az, hogyha valaki a nemzeti fejlesztést fontosnak tartja, azonnal jobboldalinak, vagy FIDESZ-esnek minősítik egyesek?
Az NKTH közvetlenül a költségvetésből 12 milliárdot kapott, plusz 19 milliárd innovációs járulék. ez si lényegében költségvetési tétel, hiszen ez a vállalkozásokra kirótt – lényegében – adó, amit egyszerűen direktben az NKTH kap meg.
Ezzel szemben az OTKA támogatása úgy lette nem egészen 6 milliárd, hogy ebből 300 milliót az MTA saját hatáskörben átadott, hogy legalább ne legyen kevesebb nominálértékben az OTKA kerete, mint egy évvel azelőtt.
Szerintem ettől a 2007-2008-as számok sem különböznek lényegesen.
Nézetem szerint reális lenne az OTKA duplázása, főleg a nagyműszer beruházási keretre, és ennek a minél célzottab felhasználása. Az NKTH esetén akár triplázást, sőt még többet is el tudok képzelni, ha igazolná, hogy jól sáfárkodik és nem telefonközpontos ügyfélszolgálatot épít ki. Helyette inkább a határidők betartásával, rugalmassággal és minőségi elbírálással legyen ügyfélbarát, lehessen időben megtudni a kiírásokat, legyenek ezek mentesek a felesleges bürökráciától, és a pályázatok érdemi módon megkapják a róluk szóló értékelések szövegét, akár elutasítás, akár siker esetén, mint az OTKA-nál.
Ez még mindig piskóta lenne a költségvetésből haszontalanul elfolyó egyéb tételekhez képest.
Az MTA-tól max azt várhatod el, hogy nyitott legyen egy ilyen partneri kapcsolatra. Ez egyébként meg is van, ehelyett azonban lényegében a teljes felszámolására és a kutatóhálózat elkótyavetyélésére törnek. Szerinted mit kellene lépnie az MTA-nak egy ilyen helyzetben?
Továbbá az MTA-nak egyszerűen nem az alkalmazott kutatás a feladata. A fogorvosokon se kéred számon a tüdőrák gyógyítását, pedig orvoslás ez is, az is.
Normális országban van alapkutatás (nálunk jelenleg ez szerveződik az MTA-OTKA köré) és alkalmazott kutatás (na ennek lényegében nincs szervezete, illetve valamiféle nagyon rosszul működő dolgok vannak, pl NKTH, ami az OTKA alkalmazott kutatási megfelelője lehetne), amik ráadásul partneri alapon szorosan együttműködnek. Ezt a modellt szeretném látni, nem az MTA tönkretételét és ezzel az alapkutatás agyonvágását és nem mellesleg az egyetemi képzés végleges lezüllesztését.
"Úgy érzem, hogy le akarod fejezni a gúla tetejét. Az alapkutatást ki akarod vonni valamiféle absztrakt elméleti mezsgyébe. Groteszk a helyzet, mert pontosan én akarom az alapkutatás jövőjét a pénzes irányba tolni. Amit javasolsz, olymódon mindig szegény maradna az MTA és az alapkutatás."
Én először is nem látok semmiféle gúlát, tőlem idegen ez a hierarchikus gondolkodás.
Másodszor ha figyelmesen olvasol, megtalálod azokat a mondataimat, amikből kiderül , hogy azt gondolom, az alkalmazott kutatásba igenis be kell fektetni, éspedig sokat, összegben többet, mint az alapkutatásba.
De a vitánk nem légüres térben folyik, hanem egy olyan politikai folyamattal egyidőben, amikor az alkalmazott kutatásba való befektetést az MTA marginalizásával és a kutatóhálózatának a haveri üzleti köröknek való juttatásával képzelik el. Plusz kioktatják az MTA-OTKA-t arról, mit hogyan kellene. Miközben az MTA-OTKA lényegi lépéseket tett a minőség előtérbe helyezése, a pályázati pénzek odaítélésének átláthatóság és tisztasági, nemzetközi bíráló rendszer kiépítése irányába, egyben professzonális működéssel (pl. határidők tartása a pályázatok elbírálásában és szerződéskötésben) egy olyan kör kívánja erről kioktatni, és lehetőleg saját irányítása alá vonni, amelyik éppen az ellenkezőjéről híres.
Ld. NKTH, Kóka és társai: haveri mutyizás, teljesítmény nélkül kidobott pénzek (nézd meg, mennyi létrejött szabadalom jut egységnyi NKTH által elköltött pénzre, akkor lett igazán botrány Boda körül, amikor végre sikerült erről adatokat szerezni, és azok igencsak "érdekesek" voltak), a pályáztató szerv packázása a pályázókkal, és még sorolhatnám. Fontosabb nekik egy T-Online típusú telefonközpontos ügyfélszolgálat kiépítése, mint a minőségi működés maga.
Ez ellen beszélek, nem pedig az ellen, hogy legyen alkalmazott kutatás, és ennek megfelelő kapcsolata legyen az alapkutatással. Azzal semmi gond.
Elég kevés példát tudok arra, hogy a matematika önállóan és egymagában olyan eredményt produkál, amely gazdasági nyereséget hozna. Bár kétségkívül van rá példa, de nem ez a jellemző. És ugye nyereségadóból tudjuk fenntartani a tudományt. Erre gondoltam.
Nem szembeállítani akarom a matematikát a tudományágakkal, hanem éppen ellenkezőleg, szeretném ha a matematikus is belátná, nemzetgazdaságunk jövője a matematikára fordított forrást is meghatározza. Azt szertném, ha a nemzetgazdaságunk fejlesztését közös ügyünknek tekintenénk.
" A matematikát mindig is a műszaki és agrártudományok hozadéka fogja fenntartani." Én sok mérhetetlen hülyeséget olvastam már, tőled is, másoktól is, de ez tényleg a baromság Csomolungmája, ezen biztos sokat agyaltál.
Metematikában egyébként is nehéz lenne. A matematikát mindig is a műszaki és agrártudományok hozadéka fogja fenntartani. Nem is látok ebben semmi kivetnivalót.
Adj már nekem direktívát, hogy miféle kutatást végezzek jó ? Mérhetetlen vágyat érzek arra, hogy ezt tőled tudjam meg. Nehogy véletlenül megkímélj már tőle.
Érdeklődéssel olvastam végig az írásaidat. Talán meg fogsz lepődni, a jórészével egyetértek. Az a picike, amivel nem értek egyet, a tudományos gúlával szembeni állásfoglalásod. Most azt állítom, egyáltalán nem idejét múlt a piramis:
Úgy érzem, hogy le akarod fejezni a gúla tetejét. Az alapkutatást ki akarod vonni valamiféle absztrakt elméleti mezsgyébe. Groteszk a helyzet, mert pontosan én akarom az alapkutatás jövőjét a pénzes irányba tolni. Amit javasolsz, olymódon mindig szegény maradna az MTA és az alapkutatás.
Említettem már, hogy EU csak a közös célok megvalósítására ad pénzt. Hazánk emiatt a megcimkézett nagy pénzekből ki fog maradni. Csak a nagy nemzetközi tudományos együttműködésben való részvétel után kapunk EU-s pénzt. Fordítson a kormány a nemzeti pénzalapból erre még külön forrást? Ábránd marad ez mindaddig, amíg sovány pénzek folynak be az adóztatásból. Ebből a körből csak akkor lehetne kitörni, ha újra talpra állna iparunk és mezőgazdaságunk. Különben nem lesz számodra sem pénz az EU-s forráson felül.
Igenis, az MTA-nak is legfontosabb feladata lenne szerintem olyan nemzeti iparágak felhúzása, amelyek világelsők a "piacon". Ha ez megtörténne, akkor már követelményeket is tudnánk támasztani, hogy ne off-shore cégeken keresztül follyon ki a nyerség az országból. Most azért nem tudunk követelményt támasztani, mert olyan tőke jött be amilyen, és még az is elmegy, ha keménykedünk velük. De azt te is látod, hogy nem ilyen tőke kell nekünk. Tudomásul kell vennünk, hogy csak az tud követelményt támasztani, aki adott valamit.
Tévedés csak az adócsökkentésben látni a kiutat. A multik elmaradt adója miatt már így is nagy teher van a magyar vállalkozó és munkaerő hátán. Az adócsökkentés azt jelenti kedves Lingarazda, hogy neked még szűkösebb keret jut az alapkutatásra. Az okos gazdaságfejlesztő politikát nem pótolja az adócsökkentés által idecsalogatott tőke. Láthatod milyen tőke érkezik ílymódon. Kizárólagos adócsökkentéssel csak a jelenlegi nyomorúságos állapotot lehet megőrizni.
A kiút nemzetgazdaságunk fejlesztése, hogy legyen kicsi adó%, de legyen nagyobb az adótömeg. Akkor lesz majd olyan magfizikai kutatóbázisunk is, mint a finneknek most Turkuban van. Azonban a nemzetgazdaságunk fejlesztése elképzelhetetlen olyan laborocskákban, amelyet javasolsz. Meg kell adni azt a kevés főirányt, ahova koncentráljuk a tudományos fejlesztést, és igenis az MTA hathatós részt vállalásával ez elképzelhetelen.
Nyilván jól tudod, hogy a Nokiánál tárt karokkal várják a magyar informatikusokat. Csak ajánlani tudom másoknak is.
Nagyon egyetértek, amit mondtál. Az MTA-nál is nagyon jól tudják, hogy mennyire fontos a magyar tudomány kapcsolata nemzetgazdaságunkkal, csak valahogy a topik a tudományos címekre koncentrál, ezért nem illik ide a topik címe, a vitát nem "A magyar tudományról" folytatják az olvtársak, hanem a tudományos címek megszerzéséről.
A rendszerváltás előtt elég jól működött az MTA a gazdaságfejlesztésben, csak az volt a baj, hogy nemzetgazdaságunk fejlesztése alá volt rendelve a KGST-nek. Most fordított a helyzet, az EU-n belül a tagországok belügye a gazdaságfejlesztés. Ezzel a helyzettel nem tudunk mit kezdeni, hozzászoktunk az ukázhoz. Pedig ukázt nem adnak most nekünk. Vannak közös EU-s célok, ezekre kapjuk a pénzt. Aki csak EU-pénzeket akar fordítani fejlesztésre, az lemarad.
Butaság azt mondani, hogy a globalizált világban nincs szükség a nemzetgazdaság fejlesztésére, csupán a tőkét kell tudni becsalogatni hozzánk. Ez porhintés a szemünkbe. A nemzetközi tőke nyeresége nagy részét kiviszi az országból, ráadásul viszonylag kevés munkaerőt foglalkoztat. Kevés nyereségadót hagy itt nálunk, emiatt jut kevés pénz az oktatásra. Az alacsony létszám miatt kevés eü-járulékot fizet, emiatt kevés pénz jut az egészségügyre. Azért maradtunk le, mert az új tagállamok között nálunk van a multik legnagyobb részesedése a GDP-ben, de csak a GDP-ben, és ehhez képest aránytalanul keveset adóznak.
Mit kell tennünk? Elkerülhetetlen a munkaerőt megtartó ágazatok fejlesztése az iparban és a mezőgazdaságban. Kérem szépen Németországban és Franciaországban a nemzeti politika rangján van a kis-és középvállalkozások fejlesztése. Pont nálunk nincs így, amikor nálunk lenne erre a legnagyobb szükség?
A magyar tudományt is ennek a célnak elérése érdekébe kellene állítani. A Nokia kis erdészeti cég volt, most világelső a mobiliparban. Nekünk sem lehetetlen ilyen vállalatokat kifejleszteni, de a világelsőség megszerzéséhez elengedhetetlen ehhez az MTA hozzájárulása az alapkutatásban.
13. Az MTA elleni jelenlegi támadások egy konkrét vonalba illeszkednek. Franciaországnak ugyanez történik a CNRS-szel. Egészen pontosan az üzleti világ érdekeltségei próbálnak rátelepedni az alapkutatási infrastruktúrára. Ez nekik elképesztő mennyiségű tőke bevonását jelenti, mivel nem kell egy intézményhálózatot létrehozni, valamint megszerzik a jólképzett humán erőforrást. 14. Az egyetemek ezzel párhuzamos leépítése (tömegesítés; bologna-i folyamat) miatt azonban ez a politika rövidlátó. Ha sikerrel járnak, erre kb. 20-30 év múlva jönnek majd rá, amikor egyfelől nem lesz képzett utánpótlás, másfelől pedig nem lesznek az alapkutatásból származó új lehetőségek. Hosszabb távon elmaradnak a nagy tudományos előrelépések gerjesztette technológiai forradalmak, illetve amennyiben ezek a világ más részében megtörténnek, az itthoni alapkutatási kultúra megölése miatt ezekhez nem tudunk majd érdemben csatlakozni. Kiszolgáló ország leszünk. Cipriannak üzenem: ettől kell igazán félni, az MTA ez ellen lép fel nagyon erőteljesen, ennek persze már komoly (a szélesebb értelemben vett) politikai vonzatai vannak (pl. a kormány bírálata – pártpolitikai színezettől meglehetősen függetlenül). 15. A fentieket az MTA is látja, ezért próbálja életben tartani az egyetemi alapkutatást is. Ezt a motivációját jelentősen elősegíti az is, hogy az akadémikusok és doktorok jókora hányada egyetemeken dolgozik, tehát ebben közvetlenül érdekelt. 16. Cipriannak: az alapkutatás viszi előre a tudományt, ezért a tudomány jövője alapvetően az alapkutatáson múlik. Az alapkutatás persze sok fontos inputot kap, pl. az alkalmazott kutatásból (technológiai fejlesztés), de ugyanígy a mindennapi életből is. Az alapkutatás témaválasztásában ma is jelenlévő fontos tényező a gyakorlati alkalmazhatóság, de csak egy olyan tényezők mellett, mint pl. a természet megismerésének előmozdítása. Ez is alkalmazhatóság, csak éppen a megismerés előmozdítása területén. Az alapkutatásnak megvan a maga autonóm dinamikája. 17. A mai magyar ipar és mezőgazdaság közvetlen fejlesztési támogatása nem az MTA és az alapkutatás feladata. Erre ipari és mezőgazdasági kutatóintézetek, laborok kellenek, amiket létre kell hozni. Persze ezt meg lehet oldani az MTA és az alapkutatás szétverésével, de ez a fentiek miatt rövidlátó politika. Ha távlatokban gondolkodunk, ebbe ugyanúgy bele kell fektetni, mint az autópályaépítésbe, és nem az alapkutatás szétverése árán létrehozni a kutató-fejlesztő bázist, mert az így életképtelen lesz. 18. Az alkalmazott kutatásra az ország (pl. az NKTH-n keresztül) ma is nagyságrendekkel több pénzt fordít, mint alapkutatásra. Tessék ezt a pénzt jobban befektetni, és ne az alapkutatás picike tőkéjét is elvonni. Az NKTH eredményessége a befektetett pénzre vetítve csapnivaló, aminek több oka van, többek között az, hogy ott aztán igazán érvényesül, amit itt az MTA szemére hánynak sokan: a belterjesség, szűk érdekkörök lobbizása, a minőségi szempontok háttérbe szorulása. 19. Pont az a probléma az MTA-t kívülről érő támadásokkal, hogy “bagoly mondja verébnek” típusúak. Söpörjön az ipari-gazdasági kutatás-fejlesztés a saját háza táján, jócskán van mit... az NKTH működése egyszerűen kriminális még mindig, hiába zavarták el Bodát. Nyomógombos telefonközponti ügyfélszolgálat kiépítésére fordítják az energiát, miközben a pályázatok az általa vállalt határidő alatt nem tudják elbírálni, ezért a projektek finanszírozását nem lehet ésszerűen tervezni. Érdemi kifogás nélkül, mondvacsinált alaki problémákra hivatkozva dob vissza pályázatokat. Az elbírálás nagyon gyakran nélkülöz bármilyen minőségi szempontot, erősen felmerül a haveri korrupció gyanúja. Nem attól oldódik meg a probléma, ha az ennél sokkal jobban működő MTA-OTKA párost szétverik, forrásait elvonják, kutatóhálózatát átjátsszák üzleti körök kezére. 20. Az MTA/OTKA az NKTH-nál jobban működik, de persze messze nem ideálisan, és nem felel meg az új kihívásoknak. Magam is további átalakítást látok szükségesnek az MTA működésében. Korábban leírtam a 3 nagy osztály létrehozásával, a doktori követelmény harmonizálásával, a tagválasztás reformjával kapcsolatos elképzeléseimet. Ezek egyébként messze túlmennek az MTA jelenlegi reform javaslatain, de minden lépést üdvözlendőnek tartok. 21. Az MTA reformjában, és a jelöltek programjaiban is hangsúlyos szerepet kapott a fiatal kutatók támogatása, a pályájuk elősegítése. Persze most lehet mondani, hogy erről mindig beszélnek, de nem tesznek semmit. Ez azonban így azért nem igaz: ami igazán nehéz, az ehhez forrást találni. A tiszteletdíjakon háborgók figyelmébe ajánlom az MTA által kiadott Bolyai ösztöndíjat. Ennél persze jóval több kellene: akár a tiszteletdíjak rovására is, bár igazából onnan nem lehetne elég forrást szerezni, ezért ez elsősorban azon múlik, a kormány hajlandó-e erre áldozni. Az általam többször vázolt életpálya modell irányába történtek lépések: most már PhD fokozat nélkül nem lehet senki tudományos munkatárs, és főmunkatárs beosztás alatt nem lehet senki véglegesíteni. 22. A pálya másik végpontján a biztonság megteremtése is problémás azonban, és az MTA tagságának elnyerése nem a leghatékonyabb és legigazságosabb módja a teljesítmény jutalmazásának... jó lenne ehelyett áttérni más rendszerre,mint erről már írtam. Sajnos a kormányzaton ismét sok múlik; le lehet mondani a tiszteletdíj rendszerről, de akkor várhatóan ez forráskivonást jelent. Az erre most meglévő keret eltűnik, új rendszer kialakítására pedig nem lesz keret. 23. Hogy nézhetne ki egy új rendszer? Egyfelől a nyugdíjaska-probléma megoldására a tenured állásokhoz (egyetemi tanár, tudományos tanácsadó) nyugati mintára “pension plan”. Másfelől kiválósági ösztöndíjak professzori szinten (ilyen ma is van – ld. Szilárd Leó professzori ösztöndíj--, de a pénzűgyi korlátok miatt túl kevés embernek jut és nekik sem elegendő és nem amegfelelő formában). Harmadrészt a vezetői beosztás megfelelő javadalmazása. Ezekről (a kiválósági ösztöndíjak kivételével) mind írtam, nem ismétlem magam.
1. Előrebocsátom, mivel olyan természetű vád is elhangzott, miszerint az MTA beépített embere lennék: csak a magam nevében szólok, nem küldött senki, nem képviselem az MTA álláspontját. Csak gondolkodom, mérlegelek és következtetek. Talán az MTA-t zsigeri alapon támadóknak furcsa, hogy több szempontot figyelembe véve nem pont oda lyukadok oda, mint ők, ez nem jelenti azt, hogy nem látok gondot az MTA-val. Továbbá ez az egy nickem van, és nem tervezem másik regisztrálását. Az egész fórumos előéletem nyitott könyv valamennyiőtök előtt; még akkor is vállalom, ha van benne jó pár dolog, amit ma már nem tennék meg, nem írnék le vagy nem úgy gondolok (főleg korai dolgok a PoliDiliben). 2. A tiszteletdíj nem szociális segély. Bár a “nyugdíjaska” probléma lényeges összetevője annak, miért áll fenn még mindig, ne feledjük el, hogy teljesítmény alapján lehet kiérdemelni. Ez nagyrészt még akkor is igaz, ha ez nem teljesen egyértelmű (ld. lentebb). Ezért az illető azért letett egy s mást az asztalra, még ha vitatható is, hogy ilyen módon lehet-e ezt a legmegfelelőbben honorálni. 3. Itt illendő megjegyeznem, hogy a fizikai osztályról 3-4 (rendes, illetve levelező) taggal rendszeres munkakapcsolatom van (nem pont konkrét kutatási munka, de pl. konferenciák szervezése, egyéb tudományos, illetve közéleti tevékenység, meg hát elkerülhetetlen munkahelyi együttlét révén). További kb. ugyanennyinek a munkásságát szakmai érdeklődés folytán mélységeiben is jól ismerem. Valamennyien megérdemelten ülnek ott. A régebben választott tagok közül egyet-kettőt leszámítva, másokkal sincsenek kételyeim ezzel kapcsolatban. Ezzel szemben összesen két embert ismerek, akinek szerintem egyételműen ott lenne a helye, de nem akadémikus. Ebből egy egyszerűen nem akar akadémikus lenni (ld. lentebb), egyet pedig azért nem választottak meg, mert nincs itthon és így érdemileg nem tud részt venni az osztály munkájában. Bár én a magam részéről ezzel a meggondolással nem értek egyet, tény, hogy amíg a “bölcsek tanácsa” megtisztelő cím és a tudománypolitikai napi döntések nem válnak szét (ld. lentebb), ez egy releváns szempont. 4. Az akadémikus választásban a minőségi szempontok minél jobb érvényesülése egy lényeges kérdés. Bár sok minden miatt ki vagyok akadva Vizire, ebben azért fontos lépéseket tett. A tagajánlások nyilvánosan hozzáférhetők az MTA honlapján lévő adatbázisból, a jelöltek tudományos teljesítményének adataival (publikációs és hivatkozási lista) együtt. 5. Az MTA végezhetett volna egy tagrevíziót a rendszerváltáskor, mint amit annak idején 60 éve a kommunisták végig is vittek. Ez azonban olyan mértékben aláásta volna az intézmény függetlenségét a pártpolitikától, hogy ez ellen döntöttek, szerintem nagyon bölcsen. Az érdemtelenekre így nagyrészt a “kihalás” vár, ez 10-20 éves távlatban befejezett folyamat lesz, súlyuk addig is erősen és folyamatosan csökken az elöregedés révén. Én úgy gondolom, hogy ez oda vezet majd, hogy meglesz a belső politikai támogatás a termelési osztályok (“osonópályák”) “kemény” osztályokba történő beolvasztására, és ezzel párhuzamosan remélem, hogy hosszabb távon a 3 nagy osztálynak megfelelő szerkezet valamilyen formában létrejön majd. Az “osonópályák” eliminálását több helyen segíti ezek erejének külső okok miatt leépülése, pl. az agrárosztály esetén, vagy a műszaki osztálynál (ezek a külső okok egyébként olyan szomorú dolgok, mint a hazai ipar/mezőgazdaság és ezzel együtt a hozzá tartozó kutatás-fejlesztés sorvadása, tehát igazából jobb lenne nem erre támaszkodni, de ez van). Az orvostudományi osztály lesz a legkeményebb dió, pedig annak abszolút világos módon a biológiai (vagy az átalakítás után élettudományi) osztályban a helye. 6. Mint írtam (talán ez még megmaradt), tekintve, hogy minden álláspontot személyek képviselnek, minden vitának van érdekcsoporti szintű megjelenése. Ugyan tényleg hasznos ezt észrevenni, de nagyon helytelen erre redukálni a dolgot. Ilyen pl. az a beállítás, miszerint az MTA privilégiumokat védelmezne; érdemes megfontolni, milyen szerepe van ezeknek az úgynevezett privilégiumoknak a magyar tudomány működésében (ld. kutatói életpálya vonzó volta). 7. Az érvek konkrét érdekcsoportokként történő megjelenése miatt az akadémikus választás további problémája, hogy a jelenlegi rendszerben, amikor a közgyűlés lényeges tudománypolitikai és intézetirányítási jogokat gyakorol, tudománypolitikai megfontolások is torzítják a választás minőségi szempontjait (pl. egyes tudományos irányzatok, illetve intézetek reprezentációjának igénye a döntéshozatalban). Utaltam már rá, hogy vannak nagyon is tagságra érdemes emberek, akik elvből nem engedik jelölni magukat; ennek ez a lényegi oka. 8. Érdemes itt kitérni a tudománypolitikára. Itt az egyes tudományágak és területek relatív súlyáról, a források elosztásáról van szó. Egy véges erőforráskészlet van ugyanis, aminek csak egy részére lehet a kiválóság alapján történő elosztást közvetlenül alkalmazni (ld. OTKA). Vannak olyan kérdések (nagyberuházások, ld. pl. spallációs neutronforrás), illetve az intézetek összevonása, megszüntetése, egy ideálisabb finanszírozási környezetben újak alapítása, amelyek mindig az eltérő területeket képviselő érdekcsoportok vetélkedésének kereszttüzében fognak állni. Ez nem magyar sajátosság, ez a világ minden országában így van, erről nagyon közvetlen infóim vannak (ha valakit nagyon konkrét példák érdekelnek, nézzen utána az SSC gyorsító történetének, vagy a Hubble távcső tovább-üzemeltetése körüli vitáknak). 9. A fentieket az MTA is felismerte, és az elnök- és főtitkár-jelöltek programjainak hangsúlyos része a közgyűlésről a konkrét irányítási döntések leválasztása. Persze ezt csak akkor lehet tudni, ha valaki olvasta az MTA reform anyagait és a jelöltek programjait... amit az itteni MTA ostorozók nyilván nem tettek meg. A honlapon hozzáférhetők, javaslom mindenkinek ezeknek a nyitott elmével történő tanulmányozását. Nagyon nem tökéletesek, a megvalósulásuk sem garantált, mégis azt mutatják, hogy az MTA nem egy a privilégiumai érdekében összezáró belterjes társaság, ahogy ezt a támadók szeretik lefesteni. Messze nem zár össze, érdemi nézeteltérések és viták vannak az MTA-n belül, olyasmik kapcsán is, mint a tiszteletdíj rendszer (habár kortesfogásként elég világos okból nem jó ennek a megváltoztatását lobogtatni, tehát az ezzel kapcsolatos kitételeket ne az elnöki programokban keressétek). 10. Apropó belterjesség: a tudományos közösség nagyon kicsi, főleg az érdemi, minőségi része. Ezért ha már valaki teljesített, akkor azt elég jól ismerik személyesen is, és ő is sokakat ismer ilyen módon. Ez még nemzetközi szinten is igaz. Ez ellen nem sokat lehet tenni. Ez egy olyan közösség, ahol egyszerűen adottság, hogy a döntéshozatalra képes, érdemben tájékozott emberek köre ismeri is egymást. Az ebből adódó összefonódások ellen egyébként elég sok mindent teszünk is. A kívülállóknak ez gyakran támadási felület; ugyanakkor ebbe a körbe nem “olyan nehéz” bekerülni, “csak” éppen tudományos teljesítményt kell felmutatni (publikációkat, előadásokat, amikre felfigyelnek). Korábbi felvetésre: igen, tudom, hogyan “lesz a kutató”, meg merem kockáztatni, hogy talán jobb képem és több tapasztalatom is van róla, mint annak, aki ezt kétségbe vonta... mind témavezetőként, mind pedig saját pályámra tekintve, plusz másokét látva. 11. A fenti kis méret messze nem jár együtt azzal, hogy protekcióval lehetne bekerülni. Jól emlékszem az én bekerülésem stációira; azzal kezdődött, hogy egy az arXivra feltett preprintem után elismerő e-maileket kaptam általam addig csak távolról csodált emberektől. Hogy meghívtak előadni, elhívtak más egyetemekre, intézetekbe egy-egy hétre, két-három hónapra diszkutálni, problémákon gondolkodni. Konferenciákon először csak jelentkezéses alapon adtam elő, később meghívtak plenáris előadást tartani. Ez nem ismeretségi alapon történt, bár ahogy ez haladt előre, természetesen egyre több személyes ismeretségem is lett. Amiket ki is tudok aknázni pl. hogy a doktoranduszaimat külföldre küldjem vagy amikor ajánlást írok nekik posztdok állásokhoz, de ez egy olyan tőke, amivel értelmesen kell élni, mert ha azt látják, hogy érdemteleneket “nyomok”, hamar vége lesz. 12. Előfordul persze, hogy valakit rokoni-ismeretségi alapon támogatnak; ennek erős korlátot ad, hogy a minőségi tudományos munkához szükséges intelligencia statisztikailag ritka, és ezért ritkán koncentrálódik családokban (bár a családi háttér jelentős tényező az intelligencia és az értékrend fejlődésében, tehát alapvetően értelmiségi családból jönnek a kutatók). A koncentráció elsősorban az intézményeken (képzési és tudományos karrier) keresztül valósul meg (egyetemek, PhD iskolák, kutatóintézetek), és alapvetően minőségi teljesítményhez kötött.
Egyhetes eltiltásom miatt muszáj vagyok ide ömlesztve beírni mindazon érdemi elemeket, amiket a moderatúra pusztítása eltávolított a topikból. Ezen kívül megragadom az alkalmat még pár megjegyzésre, reflexióra. Mivel sok a lezáratlan szál, párat elvarrok, a többi tekintetében meg úgyis csak önismétlésbe bonyolódnánk.
Tulajdonképpen a magam önző szempontjából nézve már kiszedtem innen, ami engem érdekelt. Sikerült megfogalmaznom a saját meglátásaimat, sok helyen átformálódtak az itteni reflexiók és a saját további gondolkodásom függvényében, többet innen már nem látok kijönni. Azért leírom, mire jutottam, már csak azért is, mert a törlés ennek jó részét, bár beírtam,megsemmisítette.
Bocs, ciprian, adtam neked is választ, de sajnos megsemmisült – szerintem a törlés mértéke rendkívül túlzó volt, de hát nincs lehetőségem érdemi párbeszédre a moderatúrával. Megpróbáltam, nem ment. Úgy tűnik, ennek a fórumnak a működési kereteivel és elveivel egészen egyszerűen nem egyezek. Ezért a továbbiakban nem kívánok részt venni az itteni diszkussziókban, sőt lehetőleg az Index Fórum életében sem (nem állítom, hogy nem fogok visszacsábulni valamiért, de ennek jelenleg igen korlátozott az esélye). Új betoldás: egy kicsit most változtatott ezen, hogy a moderatúra részben korrigálva saját hibáját, a topikot áthelyezte a Közélet alá... de majd meglátom. A teljesen felesleges egyhetes letiltásokat továbbra sem oldották fel. Mindenesetre ésszerű belátás volt, hogy egy tudománypolitikai diszkusszió nem nélkülözheti a politikai elemeket (persze nem pártpolitikai csatározás szintjén).
Nem sértettség miatt írom ezt, hanem egyszerűen nem látom garantáltnak az érdemi hozzászólás lehetőségét. Köszönöm minden nicknek a hozzájárulását és a segítségét ahhoz, hogy gondolataimat kritikai vizsgálat alá vethettem. Mindenkitől nagyon sokat tanultam, azoktól is, akikkel keményebben összecsaptunk. Én ezeket sose sértettségből vívtam; a közvetlen munkatársaimmal is sokszor volt/van heves vitánk, de utána mindig mosolyogva megyünk el együtt kávézni... én már ilyen vagyok, de ez nem egyedülálló, más, általam nagyon tisztelt professzorok (egyben mestereim) is ugyanezt művelték a szemem előtt. Vérmérséklet kérdése...
Ezért lenne fontos, hogy az MTA. és a politika végre elismerje az alkalmazott kutatás szerepét, fontosságát . Ekkor, talán eljutunk oda, hogy a megfelelő szinten megkapják a támogatást.
Sajnos nem egyedi eset amit írtál. Mindez, nemcsak a NOKIA-ra igaz. ( mm. "mindent a telefonba bele akarnak erőltetni" ) Valljuk be, egy adott cégnél ez nem mindenképpen jelent bűnt. (abban a mostani hat percben, talán mást is akarnak pl. amikor a "háttérben lévő ház "bezöldül", amikor a telefon energiaellátását mutatja )
Nos, abban igazad van, hogy az informatikát az EU. nem kezeli a kellő súllyal, pedig egy olyan "közösség" működtetéséhez, elengedhetetlen lenne az informatika megfelelő szintű alkalmazása. Ebből is látszik, hogy az EU. irányítását inkább politikusok végzik és a szakembereknek ma még nincs kellő beleszólásuk lényeges, meghatározó dolgokban. Ha ezen nem változtatnak sürgősen, az az EU. felbomlását is eredményezheti. (kár lenne érte)
