Kijevi tüntetések: brutálisan összeverték az újságírónőt.
Két ismeretlen férfi kedd éjjel brutálisan összeverte Tetyjana Csornovol ukrán újságírónőt, a kijevi EU-párti tüntetések ismert aktivistáját hozta nyilvánosságra szerdán a helyi média.
Csornovolt a Kijev melletti Boriszpil település felé vezető autóúton vette üldözőbe egy gépkocsi, amelyben két férfi ült. Többször nekimentek az újságíró autójának, ami miatt megállásra kényszerült. A két támadó betörte kocsija szélvédőjét, ezért az újságírónő futva próbált elmenekülni, sikertelenül, üldözői utolérték és brutálisan összeverték.
A hírek szerint Csornovolt a segélyhívására kiérkező rendőrök szállították kórházba, ahol agyrázkódást állapítottak meg nála. Az arcát teljesen összetörték, tele van véraláfutásokkal és duzzanatokkal.
Az újságírónő bántalmazásának hírére a Majdanról (a Függetlenség teréről) tüntetők egy csoportja a belügyminisztérium elé vonult tiltakozni. Az aktivisták elmondták, hogy nem ez az első eset, hogy az európai integrációt és hatalomváltást követelő demonstráció résztvevőit erőszakos támadás éri.
Halálos áldozat Már halálos áldozata is van az ukrajnai tüntetéseknek. Az ukrán média kedden hozta nyilvánosságra, hogy meghalt a kórházban egy férfi, akit állítólag rohamrendőrök vertek össze.
The Russian Ukrainian Naval Base for Gas treaty, widely referred to as the Kharkоv Accords (Russian: Харьковские соглашения) or the Kharkiv Pact (Ukrainian: Харківський пакт) in the Russian and Ukrainian media, is a treaty between Ukraine and Russia whereby the Russian lease on naval facilities in Crimea would be extended beyond 2017 by 25 years (to 2042) with an additional 5 year renewal option (to 2047) in exchange for a multiyear discounted contract to provide Ukraine with Russian natural gas. The agreement, signed on 21 April 2010 in Kharkiv, Ukraine, by Ukrainian President Viktor Yanukovych and Russian President Dimitry Medvedev and ratified by the parliaments of the two countries on 27 April 2010, aroused much controversy in Ukraine.
Az egykori szovjet hajóhad lassan, de biztosan elenyészik. A szovjet idők végén a Szovjetuniónak kb. 1000 hadihajója volt a Fekete-tengeren, ma 50 hadihajójuk állomásozik Szevasztopolban.
Éppenséggel most az oroszok fizették le Janukovicsot. Az Oroszország ukrán államkötvényt vásárol, az orosz gáz árát harmadával csökkentette Ukrajna részére.
Most látszik igazán, hogy európai szinten sehol sincs a magyar politika. pl a lengyelek politikai szinten ( svédekkel együtt ) a legnagyobb támogatói az euban az ukrán ellenzéknek. de mivel több mint 20 állam megegyezése kell egy közös irány megalkotásához, ezért az eu csak egy helyben toporog... nem lesz itt közös álláspont a témában, és ezért ilyen lassú tohonya az eu gépezete. mi meg még ebben a gépezetben se vagyunk sehol, pedig kárpátalja miatt minket is érintez a történet.
Úgy vélem, hogy Catherine Ashton intenzív tárgyalása Janukivcsékkal, lényegében a lelépési pénzekről és a garanciákról folyt.
Csak hát volt már ilyen botárny, amikor Madeleine Albright megígért valamit Karadzsicsnak és nem tartották be, és Karadzsicsot körözni kezdték, és végül Hágában kötött ki. Már leszerepeltek.
Csak a zsozsót viszi nekik. Lehet a kormánynak is, mert ezek azt hiszik mindent meg lehet venni pénzért. És van némi igazuk, majdnem mindent. Attól tartok, az ukránokat igen.
Az EU és ameróka felosztotta Ukrajnát. Az EU piacot, és olcsó bérrabszolgákat, az amcsik meg odatolhatják a rakétáikat az orosz medve lágy alsófeléhez.
Figyelembe véve hogy McCain legutóbb a szíriai kormány ellen harcoló FSA-nál exponálta magát, -ami azóta gyakorlatilag felmorzsolódott- én kezdek határozottan aggódni az ukrán ellenzékért :)
...született egy Kalinkova nevű faluban, a cári Oroszország részét képező Ukrajnában.
Mindegy, legfeljebb fenntartásokkal kezelem a továbbiakban Hruscsov ukrán mivoltát, és azt hogy azért adta volt a krímet az ukránoknak, hogy a földieinek kedvezzen, és kicsesszen az oroszokkal...
Tévedés. Hruscsov a mai Oroszország területén született orosz családból. A felesége viszont tényleg ukrán volt. Ő maga természetesen orosznak tartotta magát.