A posztkommunista román kormányzat mellett az EU? Tőkés László szerint az Európai Unió nem csupán tolerálja, hanem a maga módján egyenesen támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő kisebbség- és kisebbségiegyház-ellenes politikáját
A hülye tüntetők azt fogják elérni, hogy kapnak a nyakukba egy brutális IMF csomagot az EU segítségeként. Az óriási gázáremelés, bér és nyugdíjcsökkentés után is ekkora lesz a pofájuk ?
Nem engedték be csütörtök reggel az ukrán elnöki hivatalba az ott dolgozókat az épület előtt tüntetők.
A hatalomváltást követelő demonstrálók közölték a hivatalban dolgozókkal, hogy Viktor Janukovics elnök szabadnapot adott nekik, mivel ő sincs a hivatalában. Janukovics jelenleg Kínában folytat tárgyalásokat Hszi Csin-ping kínai államfővel, gazdasági és pénzügyi segítséget remélve az ázsiai országtól a fizetésképtelenség felé haladó ország és saját hatalma konszolidációjának érdekében.
A hazájában tömeges kormányellenes megmozdulásokkal küzdő elnök a találkozót követően a két ország stratégiai partnerségét hangoztatta, ugyanakkor a Kínától remélt több milliárd dolláros pénzügyi segély bejelentésére egyelőre nem került sor. Peking korábban a Nemzetközi Valutaalap és Ukrajna nézeteltéréseit követően tízmilliárd dolláros kölcsönt nyújtott Kijevnek, de az ukrán kormánynak a jövő évre további 18 milliárdra lesz szüksége, miközben a külföldi piacok nem hajlandók finanszírozni az állam adósságát.
Készek tárgyalni
Eközben Szerhij Arbuzov első miniszterelnök-helytettes egy tévéinterjúban kijelentette: a kormány nem zárkózik el az elől, hogy megvitassa az ellenzék és a tüntetők képviselőivel az elnök- és a parlamenti választások előre hozásának lehetőségét.
Le kell ülnünk a tárgyalóasztalhoz, és meg kell vitatnunk minden hivatalos javaslatot, amit tesznek fogalmazott a kormány befolyásos, az államfőhöz közel álló tagja. Arra a kérdésre, hogy Janukovics ismeri-e a demonstrálók követeléseit, azt válaszolta: az országban mindenki tisztában van azzal, miről van szó, és mit követelnek a tüntetők.
Az EU és USA prominens csoportjai rá akarja tenni a kezüket a Donyecki szénre, és a Fekete tengeri tengeri bázisra. A náci németország is ezt akarta 1941-ben, csak más módszerekkel.
nekünk addig jó amíg az oroszok ditálnak Ukrajnában, minden szempontból.
semmi keresnivalója az Eunak az orosz érdekszférában nem is értem miért nem húznak az eu-sok putyinnal egy "molotov-ribbentrop paktum" féle érdekszféra határt...
Ha nagy gond lenne Ukrajnában akkor itt is az lesz. A Kék Áramlat szállít ugyan, de mi nem nagyon tudunk hozzáférni. Csak a HAG vezetéken tudnánk szállítani / évi kb 4,5 milliárd a kapacitása / Na de van párnagáz is.:-))))))))))))
Nincs! Nincs is minden tároló feltöltve. Szerintem nyáron nagyon nem volt betárolás, hiszen az EON már szabadult a tározóktól. / Egy ideig olyan senki földje lehetetett./
A MOL tárolója : nincs adatom.
Csak tárolókból a szükséges napi kapacitást nagy hidegben nem is tudjuk kivenni. / technikai akadály /
A téli fogyasztási csúcs kb 100 millió m3 /nap volt.
Átlagban télen 50-80 millió m3 /nap a felhasználás.
.......Magyarország a legfrissebb adatok szerint a baumgarteni régión belül a legnagyobb betárolt földgázkészlettel, 2,8 milliárd köbméter földgázzal rendelkezik. Utána következik Ausztria 2,7 milliárd, majd Csehország 2,5 milliárd köbméterrel. A negyedik helyen Szlovákia áll 2,3 milliárd köbméterrel, a legkisebb mennyiséget, 1,8 milliárd köbmétert Lengyelország tárolja.....
"........................a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) mai adatközlése szerint a 2012/13-as téli felhasználás 7,32 milliárd köbmétert tett ki, ami az elhúzódó hűvösebb időjárás ellenére is 250 millió köbméterrel kevesebb, mint a 2011/12 telén tapasztalt 7,57 milliárd köbméter. ....................../