Itt megírhatod a más helyen minimum 'fél-offnak' számító gondolataidat, legyen az bármi, ami eszedbe jut gyermekkorról, családról, közös együttlétekről, nagymama főztjéről, egyszóval az élet íz-emlékeiről.
és azért jönnek elő az emlékek. Én veszprémbe jártam tornára (ez olyan 3-4-5 éves koromban volt, ez 83-83-85-t jelent), az egyetem tornatermében voltak az órák, és a lelátón várt mindig anyukám friss kiflivel és eperjoghurttal (ami akkor teljesen folyós volt)... a kifli eperjoghurttal nálam azóta is alapélelmiszer :D :D :D
egyébként nekem még 2 emlékem van :D. Anyuék rendelőjével szemben volt egy pékség, ott 2.10 volt a sós nay kifli (az tényleg nagy volt) és azt hiszem 80 fillér a sima. és tényleg le lehetett tekerni!!! ilyen most már sehol sincs :(
Akkortájt érettségiztem, még rajzfilmsorozat is volt a TV1-en (2 volt összesen, hétfőn adásszünet, "boldog idők") Magyarázom a mechanizmust címmel, egy animált telefonkagyló nyugtatta a népet Tomanek Nándor hangján. A bélszínre majd később visszatérek!
Egyébként félig-meddig igazad van a megjegyzéssel. :-)
Én már csak elmesélésből tudom, elég kicsit voltam akkor, de az új gazdasági mechanizmus (emlékszik még vki erre? :-)))) ) előtt a dolgozók minden húsfélét a _legolcsóbb_ hús árában vihettek haza. Na persze csak családi mennyiséget.
Édesanyám elmesélése szerint azokban a dúskálónak igazán nem mondható években ettük a legtöbb bélszínt, szűzpecsenyét, stb. :-)
akkoriban nem volt nagy választék szalámiból (boldog idők) talán a túrista lehetett?
Az olaszt hosszú rúdban árulták, (4.80.-/10 dkg) a másik rövid zömök volt,de nem vettük, általában nem ettük a felvágottakat, inkább sajtot tett elénk anyánk. Okos asszony volt.
Bambi - kátrányszörp - már az ötvenes években is volt, 1.30.- volt egy üveg, az utas dühítő már drágának számított a maga 1.60.- árával.
Ha valaki sokat utazott vonaton, mindig lehetett kapni "Bambit" - "utast" na ennek nagyon élveztem az ízét, és volt még a kedvenc....nevü szalámi..ami most..az olasz, ha jól tudom, de koránt sem olyan az íze.
Bizony azok a téli esték, szánkózások a Rózsa utcában, összefagyva, kipirulva, boldogan. Hozzákötöttük a nagy lovas szánkókhoz a mi kis szánkónkat és ha nem zavart el a gazda, akkor 6 km-re is elmentünk és otthon senki nem aggódott. Kaptam egy kulcsos korcsolyát is karácsonyra, de annyira kikezdte a bakkancsom sarkát, hogy többet szereltem, mint korcsolyáztam, ekkor utáltam meg a korcsolyázást.
Bizony-bizony minden ünnep előtt vittük a kalácsot, a beiglit és egyéb finomságokat a pékhez. Azok az illatok..! és az a melegség, amit a kemence árasztott magából felejthetetlen.
S akkor még még a tél is más volt: hóvárakat építettünk, nagy hócsatákat rendeztük és naphosszat szánkóztunk a lejtős utcánkon. Mikor hazamentünk, nagy bögre forró tea várt.
Emlékszem, Karácsonykor a reggeli teába mi gyerekek is kaptunk e kávéskanálnyi savanykás bort, amihez sok-sok hagymán "remegősre" sült tojásrántotta dukált.
Bevallom, én nem tudom olyan finomra sütni... vagy csak az emlékezet..??
Szia nagypapi :) Gratulálok a topikodhoz, remélem még nagyon sokáig, sokunk örömére fog müxeni :)))
Szóval mi - a két kicsi lánytestvér -meg porcukrot és kakaóport kevertünk össze, kis tölcsérré tekert szalvétába egy evőkanállal tettünk, szépen csinoskára visszahajtottuk a szélét, .... Aztán a nagytestvér bátyánk elvitte, eladta, vagy elcserélte valamire ?... Ma sem tudjuk mennyiért adta a sulijában, mennyit keresett rajta. Soha nem árulta el nekünk. Ezt ma is eljátsza, amikor hagyjuk. Nagy üzetember, legalább akkora, amekora Te is lehettél. Nem ismeritek Ti véletlenűl egymást ? :)DDDDDDDDDDDDDDDDD
Mindig kiváló üzleti vénám volt, így ált.iskolában elvállaltuk egy cimborámmal a kifliárusítást. A 40 filléres kiflit 50-ért adtuk, aki hőbörgött, az megkapta névértéken is. (hol volt akkoriban iskolabüfé, automatáról nem is beszélve, mongyuk zsebpénz se volt, 1964-et írunk!)
Reggel 7 re mentünk ruháskosárral az utca végében lévő Míró pékhez, leszámolta a kért 80-100 kiflit, ránkkacsintott, és bedobott még 2-3 darabot grátisz. Ez volt az a bizonyos csavaros kifli, végig lehetett tekerni, különösen a sós volt finom, sportszelettel.
Akkor ismered a pékség illatát is????? Mi kicsi szánkóval vittük sütésre a tőlünk néhány percre lévő pékhez a nagyanyám készítette kenyereket. Egy hétig is meg lehetett enni, soha nem dobtunk ki kenyeret! A kicsi szánkó szállította a füstölésre szánt dolgokat is a henteshez. Bemehettünk a füstölőbe, ahol egy pici villanyégő fénye világított és állandóan parázslott és füstölt a fűrészpor. Kellemetlen, csípős szaga átjárta a ruhánkat mig felpakoltuk az éppen elkészült, szépen felcimkézett kolbászokat, sonkákat. A szabályosan, szépen, kartonból egyformán kivágott cimkéken, nagy gonddal tintaceruzával egy név: nagyapám neve, a kenyéren pedig mindig a nagyanyámé.
