Szerencsére egyre többen fogadnak örökbe sintértelepről, menhelyről kutyákat.
Talán szükség lenne kezdő kutyásoknak ezzel kapcsolatos tanácsokra és tapasztaltabbaknak sem árt tapasztalatcsere. Főként ha felnőtt kutyát vesznek örökbe, akik a ki tudja milyen rossz múltjuk miatt problémásabbak, mint az ismert és kiegyensúlyozott környezetből vásárolt kölyökkutyák.
Nagyon örülök, hogy Pajti jól van, vigyázzatok rá. Még jó, hogy kutyukáink példát mutathatnak nekünk türelem és élniakarás terén.
Ha sor kerül rá, mindenképpen bemutatom az új gyereket. Egyelőre várjuk anyuék lakására a vevőt. Remélem, hogy minél hamarabb megérkezik, így nyélbe üthető a költözködés. Utána szerintem rövid időn belül lesz kutyus a háznál.
Pajtinál túl vagyunk a varratszedésen, a labor lelete jó, nincs rosszindulatú daganatnak semmi nyoma. Egy kicsit felszakadt neki a seb varratszedéskor, úgyhogy egy napig még külön tartjuk Picurtól, de szépen gyógyul.
Majd írd meg, hogy milyen kutyust sikerült családtaggá avanzsálni!
Én mindenképpen felnőtt kutyust ajánlanék és menhelyit. A kölyökkutyával való foglalkozás azt hiszem sokkal megerőltetőbb és sokkal nagyobb a veszélye, hogy elkapatják és az bizony veszélyes lehet nagyobb kutyánál.
Akár konkrétumot is tudnék ajánlani, olvasd el ezt itt
Szeretnék tőled segítséget kérni. Szüleim Pestről ide fognak a faluba költözni, remélem hamarosan. Azt hittem, nehéz lesz őket rábeszélni egy kutyusra, de ahogy megemlítettem, máris rábólintottak. Csak azt nem tudom, hogy milyen "gyártmányú" kutyust szerváljak nekik. Nem akarnak kis termetű kutyit, de egy nagyobb kutyustól kicsit féltem őket. Idősek már, félek, hogy nem lesz elég erejük hozzá. Tehát a cél egy olyan kuty, aki elég nagy, a gazdit nagyon szereti, békés, jó természetű, de azért ügyes házőrző is. Szerinted mire startoljak?
Köszi, megvan, szépen javul a sebe. Pénteken lesz a varratszedés és akkor tudjuk meg a szövettan eredményét is. Picurral muszáj összeengedni egy keveset, mert nagyon hiányolják egymást, még enni sem esznek szívesen. De vigyázunk, hogy ne legyenek viharosak, mert a seb még azért firss.
Hívj meg vacsorára egy árva kutyát! Küldd el SMS-ben a 06 91 224 000 telefonszámra azt, hogy LELENCKUTYÁK, és árából Te biztosítottad valamelyik Lelenceb aznapi ételét.
Az SMS ára 240+áfa, amely a Lelenc KME-t támogatja, a technikai hátteret Telemédia Kft. (Info: 06-1/455-7284) biztosítja. A Lelenckutyák a www.lelenc.hu oldalon láthatók.
Hát ez a kutyus tényleg nagyon szép volt. Roppant okos pofit hordott a fején. Az meg nem semmi, hogy két agyvérzést is túlélt. Kormi is túl van egyen, remélem több nem lesz. Pajtinak mielőbbi jobbulást kívánunk, nagyon reméljük, nem lesz semmi komoly. Ugye megírod majd a vizsgálati eredményt?
Igen, erről én is regéket tudnék mesélni. Az előző kuttyunk 17 évesen költözött az örök vadászmezőkre. Egyébként makk egészséges volt, az utolsó két év gyötörte betegséggel. A füle begyulladt, a bűzmirigye begyulladt. A fülét műteni nem vállalták, de a bűzmirigyét kiszedték 15 éves korában, mert egy hatalmas daganat (igaz, jóindulatú) nőtt a végbelén. A műtétet remekül sikerült - bár három napig (!) a széklete spontán folyt. Éjjel- és nappal alvás nélkül voltam mellette, mert állandóan tisztogatni kellet. Aztán szépen gyógyult. Epilepsziás is lett és a két év alatt kétszer volt agyvérzése. Az elsőnél Azt hittük vége, lábraállni, enni, inni nem tudott. Én el akartam altatni, de a fiam kiharcolta, hogy adjunk neki esélyt, mert a doki szerint háromesélyes volt a dolog. Vagy kiheveri, vagy belepusztul, vagy maradandóan lebénul. Szteroidot kapott, meg infúziót. Egy hétig forgattuk, aztán elkezdett spontán inni és enni. A második héten már saját lábán tudott kimenni egészségügyi sétára. Hallatlan, ledöbbentő akaratereje volt és élni akarása. Inni pl. nem volt hajlandó kézből, addig kúszott-mászott erőlködött, míg a rendes helyén levő itatótáljához nem ért és csak ott ivott. Egy évig rendben volt, tényleg jókedvű volt és jóétvágyú és a sétákat élvezte, bár csak pórázon tudott jönni, mert a fülgyulladása miatt már rosszul hallott. Egy év után jött a második agyvérzése. Akkor a szteroid injekció után két órával (!!!) már felállt és mentünk ki az egészségügyi sétára. (Merthogy a szteroidban vízhajtó is van.) Hihetetlenül élvezte az életének utolsó tavaszi napjait. Sétáltunk a napon, barátságos volt kutyákkal, élvezte ha az emberek dícsérték, mert szép kutya volt. Olyankor megállt előttük és csak csóválta a farkát. Aztán egy vasárnap délelőtt jött az epilepszia. Három órán át nem jött ki belőle. Kórházba vittük, két napig élt még, de csak percekre tért magához. Akkor azt monduk, tényleg itt a vég és nem hagytuk tovább szenvedni... Két kép róla fénykorából és a második agyvérzése utánról:
Potyka, én addig inkább semmit nem mondok, amíg nem döntöttetek.
Egyébként a szobatisztassággal kapcsolatban nekünk mindig szerencsénk volt. Pajti, a nagy mamlasz, feltehetőleg egész életében a szabadban élt (ez látszik rajta, mert semmilyen időjárás nem érdekli, essen fújjon, legyen mínusz-plusz akármennyi, ő mindíg szívesen jön a sétára) mondták is, mikor elvittük, a szobatisztasággal gond lehet. Nomost ehhez képest, az első nap első percében, mikor hazaértünk belülről az előszobában oldalba kapta az ajtót, lepisilte. Aztán nézte, ahogy felmosom - és azóta eltelt két év, de soha többet a lakásba nem végzett semmit. Pedig mikor hozzánk került, hasmenése volt, véres széklettel, az emésztése hónapokig nem állt helyre, diétás kajákat tudtunk csak neki adni. Igaz, csontsoványan került hozzánk, 22 kilósan - most meg 45 kiló. Az is igaz, mindig ugyanabban az időben vittük ki, naponta hatszor. A másik kuttyunk, a pici, ő feltehetőleg eddig is lakásban élt, a szobatisztassággal neki sincs gondja.
Kutyás ismerőseim körében tapasztalaom, hogy azok a kutyák, akiket mindig ugyanabban az időben visznek ki, azok szinte mind szobatiszták, akiket rendszertelenül, amikor éppen ráérnek, azoknál gondok vannak.
Hihetetlen, hogy milyen hamar visszatér az életkedvük és mennyi kitartás van bennük! Sose felejtem el, amikor az enyém babéziásan infúziót kapott, bent ültem vele a földön a dokinál, amíg lecsöpögött az infúzió, majd amikor megérkezett a bátyám is, alig volt ereje, de a farka végét megcsóválta örömében, hogy üdvözölje őt is!
Sokszor gondolkozom, hogy vajon mitől daganatosak a kutyik is? Ez a régi időkben nem volt ilyen gyakori, nem? Vagy csak nem tudták, hogy miben halnak meg... Nem lehet, hogy a táp, amit kapnak? Vagy a levegő, amit szívnuk?
Igen, én is úgy érzem, hogy az elején eldőlt. Amikor mentünk haza, a párom félreállt a kocsival és megkérdezte, hogy na, visszaforduljunk érte?! Tudtam, hogy viccesen jegyezte meg, de ismerem annyira, hogy neki is megfordult a fejében... egyre jár az agyunk :)
De tegnap este nagyon magamba fordultam, azt hiszem túl sokat agyalok. Kicsit megijedtem a felelősségtől. Hogy alkalmas vagyok-e rá, hogy megnyugtassam őt és megértessem vele, hogy most már minden rendben lesz és jó helyen van. 6 éves korom óta van kutyám, de mindig a szüleim nevelték őket. Mondjuk a legutóbbi 6 évesen maradt velem, amikor anyukám külön költözött. Nem is volt könnyű, hiszen Anyu volt a falkavezér.
Közben felmerült bennem, hogy lehet, hogy az elején valóban a lakásban kellene hagyni napközben, és később kiszoktatni, amikor már elfogadott minket és az új otthonát. Viszont ez esetben már lehet, hogy utána nem tudnám kiszoktatni a kertbe, mert megszokta, hogy bent van. Azt mondta a menhely tulajdonos, hogy a szobatisztasággal még vannak gondok, úgyhogy gyanítom, hogy nem nagyon volt szoba kutya.
Amúgy meg mindent túl aggódok, és előre gondolkozom. Párommal megbeszéltük, hogy most szombaton hozzuk meg a döntést, de én már azon gondolkozom, hogy hol tartsuk majd, kint vagy bent :)
Hát, tudod nagymóni, ha az én szomszédom lett volna, bizisten feljelentem! Az eszem eldobom, hogy milyen emberek vannak!!!
Egyébként Pajti ma esett át egy kisebb műtéten. Mióta nálunk van, észleltnük a bal vállán egy kis csomót, ami váladékozott és rendre ki kellett nyomni. Az orvos azt mondta, faggyúmirigy, ne törődjük vele, amíg nincs benne változás. Hát vasárnapra lett. Az addig borsszem nagyságú hirtelen szilvanagyságúra nőtt és kifakadt. Rögtön vittük hétfőn orvoshoz és ma kivágták neki. Reméljük megoldódott. Tíz nap mulva lesz kész a szövettan, bízunk benne, hogy semmi komoly. Egy kép a frissen műtött ebkéről, aki most estére már teljesen élénk, jó étvágyú és remek hangulatban jöttünk vissza a sétából.
Nicsak! Pár napig nem járok erre, rögtön egymást érik a történések. Hogy mik nem vannak!:) Ahogy olvasom az írásaidat egymás után egyre inkább az az érzésem, hogy ez az örökbefogadás kb. az első percben eldőlt. Na jó, lehet, hogy csak a másodikban. Legalábbis a négylábú benne lenne. A kutyás környékről csak annyit, hogy minden kutya ugat, viszont a legtöbb gazdi csak a szomszédét hallja. Nálunk is minden háznál van kutya. Mégis első évben, amikor ideköltöztünk a szomszédok nyivákolását hallgattam állandóan, hogy ugat a kutyánk. A szomszédasszony még fel is jelentett miatta. Meg azért is, mert a macskánk átment az ő kertjébe. Jeleztem neki, hogy ha megtanítaná a kutyát beszélni, gondoskodnék róla, hogy soha többet meg ne próbáljon ugatni. Kicsit furán lesett rám. Aztán az egyik szomszédasszony kapott valahonnan egy kutyust. Amikor a gazdi elment dolgozni szegény kutyus egész nap üvöltötte, hogy: anyúúúúú, anyúúúúúú! Úgy sajnáltuk szegényt. Egyszer mondom a gazdinak, hogy szegény jószág egész nap őt hívja haza. Nem fogjátok elhinni mit csinált. Agyonütötték szegény kutyust. Ezt végképp nem akartam. Meg se fordult a fejemben, hogy ilyen lehet tenni. Engem nem a vonítás zavart, csak sajnáltam a kutyit.
Bocsi, elsőnek írtad, hogy kb. 2 éves. Szerintem benne lesz a buliban - a klikkeres dolgot illetőleg szerintem minden jó, amit kedvvel csinál a gazdi és a kutya.
A kutya egyéniségétől függ, hogy mennyire szeret dolgozni, vagy mennyire inkább lustácska. A kutyasuli arra is jó lesz, hogy kitapasztaljátok egymást. Mennyi idős kb. a kutyus?
Már 2 x voltunk ott, először, amikor kimentünk csak a kis adományunkkal és megláttam és rögtön beleszerettem. Másodszor meg tegnap este voltam, elvittem egy fél órás sétára, csak ő meg én :)
Legközelebb hétvégén tudok menni, viszem a páromat is, mert az ő véleménye is mérvadó. Bár neki is tetszett elsőre. Az ő lábához is leült és nézett fel rá okosan :) Ja, és amikor indultunk haza, jött velünk az ajtóhoz, jönni akart velünk. A többi kuty ránk sem hederített, amikor távoztunk.
Most hétvégén döntenem is kell, nyilván a menhely vezetője is szeretné tudni, hogy hogyan tovább és éreztette velem, hogy jó lenne dönteni. Szóval hétvégén döntünk, és ha pozitív a döntés mindkettőnk részéről, akkor jövő héten kerítés szerelés és hétvégén már hozzuk is a kis bestiát.
A környék nagyon kutyás, nyugodt zöldövezet, a szomszédokkal jóban vagyunk, más kutya is van a házban, az én kutyimat is imádták, jelenleg a spániel a menhelyen 8 macskával él, úgyhogy ölni szerintem nem ölne.
Ami aggaszt, hogy gondolod, hogy 9 órán át elvan bezárva? Nyilván télvíz és nagy mínuszok idején kellemesebb lesz bent, de most, hogy jön a tavasz nem lenne szívem bezárni. Szerintem próbát teszünk majd kerti otthon hagyásban és lakásba bezárásban is, és meglátom melyik tetszik neki jobban. Mondjuk nyár végétől már csak 6 órában fogok dolgozni, az már baráti bezárva is, de az még messze van...
Amúgy meg valami élősködő megtámadta, ettől korpás a szőre, a menhelyen azt mondják, hogy ha a fürdetés nem tünteti el, akkor le kell tolni a bundáját nullára!! Mondtam a csajszinak, hogy mielőtt megtennék, hagy vigyem el az én állatorvosomhoz, hátha ő tud valami gyógyszeres kezelést, hogy ne kelljen megkopasztani! Most kicsit lepattant, nincs ápolva, csomós a szőre, de én látom benne, hogy jó táplálással, vitaminokkal, sok mozgással, szeretettel gyönyörű kuty lesz belőle!
Az ugatható járókelők között lehetnek forcilizó gyerekek és kutyautálók, akik mérget dobnak be a kerítésen. Ha a macskákat üldözni fogja és a szomszédét meg is öli, akkor egy életre szóló ellenséget szerezhettek.
Persze, ha nem az első kutyátok, akkor úgyis kiderül, mi lesz a legjobb a kutyusnak. De azért nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a spani nem bearded collie...
A kertben tartásra azért gondoltam, mert ott szerintem érdekesebb neki: ugatható járókelők, autók az utcán, jövő-menő szomszédok, kerten átszaladó macskák, madarak... a lakásban meg csak nézné a négy falat. De ez majd úgyis kialakul, én azt sem bánom, ha bent van...
A negatívumokról elég sokat tudok, 3 hónapja halt meg a 15 éves bearded colliem. Előtte 3 macskám is volt... szóval sokat végigcsináltam velük, hányás, ürülék szedés, amikor már nem tudott lábra állni orvoshoz ölben cipeltem, naponta infúzióra jártunk stb. Az öregségükkel sok ronda dolog is együtt járt, de természetes volt számomra, hogy ott vagyok nekik a nehéz időkben.
Este még gép előtt leszek, ha vagytok akkor is, akkor szívesen eszmét cserélnék még ezekről a témákról.
Bocsi, hogy csak most válaszolok, de ami késik, nem múlik. :-)
Azzal kezdem, hogy a spani azért inkább lakásba való, mint a kertbe, főleg télen. Nem tudom mennyire stabil a kerítésetek, de kiszökhet, illetbe bejöhet a kertbe más kutya. A spani nem örző-védő, inkább lakásba való kedvenc, ha eredetileg nem is erre tenyésztették. Meg aztán a hosszú, lógó füle sok minden nem kívánatost összeszed a szabadban, a fülgyulladás garantált lehet. Én azt javaslom, hogy lakásban tartsátok, amíg dolgoztok, simán kibír annyi időt, hiszen utána lesz szabadsága.
Mindaz igaz lehet, amit negatívumként felsoroltál, még akkor is, ha a befogadott kutyák nagyságrendekkel hálásabbak, mintha nálatok lett volna kölyökkorától. Ezért kell foglalkozni vele, tanítani, következetesen értésére adni, hogy mi legyen nálatok a háziszabály. Le lehet szoktatni felesleges ugatásról, egyéb rossz tulajdonságról. Mivel ivartalanítva van, feltehetőleg nem lesz szökős.
Ha a kutyasulit is beütemezitek, akkor szerintem a felmerülő gondok kilencven százalékát meg tudjátok oldani.
Valóban egyetértek azzal, ha kihoztok ebet, akkor az egy életre szól, a negatívumokkal is együtt kell tudni élni, illetve közösen odafigyeléssel, időráfordítással megoldani. Ha ezt tudjátok vállalni, akkor szinte mindegy, milyen kutyust vesztek magatokhoz. Ebben tanácsot adni nem lehet, mert hogy ki mennyit vállal fel, az egyéni. Ha a kutyus szobatiszta is lesz, a szőre akkor is hullik, hányás előfordulhat a szőnyegre és ezer más dolog adódik, amit sokan nem vállalnak. De ezek megoldhatók és cserébe egy végtelenül hálás családtaggal szaporodhattok. Szóval nektek kell eldöteni, hogy belevágtok-e, amit biztos hogy anyagilag, időben és sok egyéb dologban pluszt fog jelenteni.
Ha úgy döntötök, hogy jöhet a kutyus, akkor bármi felmerülő problémával, a kutyasulitól kezdve a legapróbb kérdésig itt szívesen válaszolunk mindenre.
Tegnap este végigolvastam az egész topicot, azt hiszem ti tudtok nekem tanácsot adni.
Ellátogattam egy menhelyre, ahová nem örökbefogadási szándékkal mentem, csak egy kis támogatást vittem. Rögtön beleszerettem egy 2 éves ivartalanított kan spánielbe.
A körülményeim:
- párommal ketten élünk egy 60 nm-es lakásban egy kb. 70 nm-es kerttel.
- mindketten napi 9 órát dolgozunk otthonról távol
- amit tudnánk neki biztosítani: reggel fél óra séta, 6-kor egy óra séta/foglalkozás, 10 után ismét fél óra séta, hétvégén kirándulás, kutyasuli, barátlátogatás közösen stb. + napközben kerti kutya lenne, este szoba kutya velünk
Amit a kutyáról eddig tudok:
- állítólag szökős típus, és mindig látni szeretné a gazdit / amikor egyedül hagyják, ugat a gazdiért
- valamit tanítottak neki, mert hívásra bejön és ülni is tud, nevére hallgat (amit most még csak egy hete adtak neki, előtte tök más néven szólították)
- labdát, játékot sosem látott, nem tud vele mit kezdeni, apportírozás jele sincs benne
- pórázon megy (elvittem egy sétára), bár nagyon húz, de szerintem egy kutyasuliban meg tudom tanítani pórázon közlekedni
- sokszor csak hosszan néz a szemembe, ül mellettem, én simogatom és ő nagyon jól érzi magát :)
Kérdéseim:
- mivel nem ismerem az előéletét, és nem tudom, hogy esetleg nem kisbaba miatt rakták-e ki, bele merjek-e menni úgy, hogy kb. 1-2 év múlva babát szeretnénk?
- leszoktatható-e a szökésről ill. az egyedüllét során az ugatásról?
- az elhozatalkor kivennék pár nap szabit, így kb. 5-6 teljes napot tudnék szánni arra, hogy megismerjen minket, az új helyét, de utána újra dolgoznom kell, és reggel fél 9-től este 6-ig egyedül lenne a kertben - én nem tudom elképzelni, hogy pár nap után ott lehet őt hagyni ennyi időre - szerintetek?
- egyelőre ideiglenes befogadóként funkcionálnék, de titkon bízom benne, hogy majd úgy döntünk, hogy nálunk marad
Sok jót olvastam itt, de egy ismrősöm pl. pont egy rossz példát mesélt arról, hogy kihoztak egy menhelyes kutyát, sokat foglalkoztak vele, de valahányszor egyedül maradt, akkor rögtön szökött és folyton felhívták a munkahelyén, hogy éppen hol kóborol... végül vissza kellett vinni. Na, azt hiszem megszakadna a szívem, ha már nálam lenne, megkedvelném és vissza kellene vinnem. Ráadásul kudarcként élném meg, hogy nem tudtam megnevelni.
Kíváncsian várom véleményeteket, jó és rossz tapasztalataitokat!
Igen, szerintem egy kutyás, aki együtt él a kutyájával családtagként, sokkal inkább szakértő, mint sok ebből diplomázott és aki legfeljebb boncoláskor látott kutyát. Szerintem a kevés állatszakértők egyike Csányi Vilmos, akitől tényleg sokat lehet tanulni. Idemásolok egy részletet az írásából:
A kutyák is kiváló etológusok és ebben nagyon segíti őket a kötődésük az emberhez, mivel szeretnek és állandóan figyelnek bennünket. Kiválóan értenek az emberi "testbeszéd" leolvasásához. Amikor már Bukfenccel éltünk, számtalan alkalmam volt megfigyelni, hogy ő is milyen gondosan figyel minket és milyen pontosan ki tudja spekulálni az eseményeket. Volt egy időszak amikor Évával mindketten sokat utaztunk külföldre és Bukfenc roppant szomorúan viselte ezt. Ha valamelyikünk egy bőröndöt vett elő, Bukfenc már összeomlott, szomorú lett és hiába volt minden vigasztalás, fínom falatok, amíg az illető vissza nem érkezett tartott a bánat. Az első nyáron a Bükkbe indultunk néhány hetes kirándulásra és amikor elővettünk egy nagy bőröndöt Bukfenc megint kétségbe esett, hiába voltunk mi vidámak, az utazási előkészületek izgalmában, szegény kiskutyánk elvonult egy sarokba búslakodni. Ekkor remek ötletem támadt:
1990 július 1 Bükki nyaralásra Szilvásváradra indultunk Bukfenc nagyon nyugtalan lett, amikor a bőröndöt elővettük, majd szomorúan lefeküdt. Hirtelen támadt ötlettel megmutattam neki a kiránduló botomat magyaráztam, hogy kirándulni megyünk és a botot az előszoba ajtóra tettem. Rámnézett, majd az ajtóhoz ment és a botot megbökte az orrával, majd újra rámnézett. Igen, igen mondtam megyünk kirándulni, te is jössz. Ezután megnyugodott és vidám ugrándozásba kezdett, beleugrott a bőröndbe is……..
Azt a bizonyos botot Bukfenc jól ismerte, mert gyakori, hétvégi kirándulásainkra mindig magammal vittem. Számomra ma is maradandó élmény az, ahogyan kialakult benne a megértés. Nézte a botot, nézett engem, a pillantásváltogatásnak igen fontos szerepe van az emberi kommunikációban is, meg az együttműködésben is, mint az előbbi fejezetben láttuk. És pontosan látszott rajta, amint a szomorú állapotból lassan átbillen a vidám állapotba, felfogta, hogy most kirándulni megyünk. Teljesen úgy éreztem magam, mint amikor egy kisgyereknek magyaráztam valamit és az megértette. Egyértelmű volt számomra, hogy "valakivel" állok szemben.
