Rég volt az már, lányom... az idő roppant markának szorításában vergődünk mindahányan, emlőm azóta megfonnyadt, s önnön tanításom emlékét is vastagon megüli már a por. Üresen csengenek a valaha bölcs szavak, tekintetünk, amely merészen fürkészte a messzeséget, immár tétova-csüggetegen a föld felé fordul. Különben is olyan mindegy, na, jó éjt mindenkinek.
Mondd, ó bölcsesség tárháza, mi a különbség akkor? Én amúgy továbbra is aukt csaja vagyok, de attól még mást embereket is ismerek. MO thoraxából a filozófia és a logika emleje csüngg, s ezeken csüngtem én, rajtam pedig kicsiny, apró majmocskák csüngtek, kik engem gondoltak mesternek, míg fel nem világosítottam őket. A kicsiny, apró majmocskáknak falatnyi bolhácskék csüngtek, és így tovább, míg el nem jutnunk a véglények azon miriádjaikig, kik a világot rágják, s nevük nímand.
Ismerjük rég, s tudjuk jól, hogy mondandójának erejét vastag betűkkel fokozza a fellegekig. (Ijfú korában pedig a színes s a nagy betűk mesterségében is a jelesek között volt.)
Csodálatra méltó a te bölcsességed, Mester, hogy játszva megoldod a Világ Működésének Nagy Rejtélyét, és a megoldást nem is átallod egy hozzászólásban az Index Rt. HUSZ fórumán, két egész és két fél mondatban ide elénk böfögni. Hadd, ó hadd foglaljak helyet a lábaidnál, hátha fogyatékos elmém be tud fogadni valamit azokból a mély értelmű tanításokból, amik csak úgy nyüzsögnek szédítő koponyádban!
minden véletlennek jelentést tulajdonítani... ez bizonyos elmebetegségeknek is a tünete. hogy ugyanaz társadalmi szinten űzve mit jelenthet? talán csak annak a jele, hogy az emberek nem találnak magyarázatot az életükre, és inkább mesékbe és fantáziákba menekülnek...